Nyit a színház. Szerelemről szóló üzenetek a falakon. Vajon mitől „örök” a szerelem? Nekem inkább az akadályozott, a beteljesületlen szerelemről, az örök harag pusztító hatásáról szól. Persze szép a vágyakozás, az első pillantás, a mindenáron megtartani akarás. De ott van az ősök átka. Lőrinc barát naiv bája: hátha ez a szerelem békét teremt. A véletlenek pedig mindig a legrosszabbul sülnek el. Történhetne valami jobban is, de akkor nem lenne tragédia. Nekem bejönnek a játékhoz adott többletek, a dübörgő zene, a monoton zongorajátékkal hangsúlyozott mondatok (érdekes, erről a Werkmeister ugrik be); a tragédia csúcspontján talán könnyítésként, vagy fokozásként adagolt asszociációk, újra és újra idézett mondatok, kiszólások, persze nevetünk is. Fiatalos, lendületes a darab, jó a két szerelmes (Szász Júlia és Herczegh Péter), igaz nem mindig érteni a szöveget, mert annyifelől jön a zene, a látvány, a mozgás: hol elsüllyed, hol kiemelkedik valami vagy valaki. Lőrinc papot (Blaskó Péter) viszont nagyon is érteni, szívünkbe zárjuk. (R. Vidnyánszky Attila, Nemzeti, bemutató, ma, utána pezsgő.)
Itt hozzászólhat!
jún
11
