Sokadszorra olvasom: olvastam egyetemistaként, majd amikor tanítottam könyvesbolti eladóknak, majd amikor a Bolyai Műhelyben vettük. Ismerem az irodalomtörténészek zengedezéseit: hogy a történetmesélés, a narráció, a több nézőpont, az emlékezés, az idősíkok, sőt a regény “gyorsulása”; no meg a hatalom-informális hatalom kérdései. A hó és a zene motívuma. Mind-mind nagyon jó szempontok. De nekem a személyes élmény a döntő: hogy én is voltam katona, s megéltem szinte ugyanezt. Hogy az életnek vannak tipikus helyzetei. Katonaság. Jó volt szembesülni vele, hogy mi így, és mások is így. Igaz, vagy hatvan évvel korábban. Jártam az Iskola helyszínén (Kőszegen), részt vettem egy 24 órás felolvasáson, ahol éppen a legkedvesebb Ottlik-részletet olvashattam föl. Engem Kafkára is emlékeztet:

  • Ez mindig így van: semmi nem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől: de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen. Hálára sem tart igényt a sors. (322)

Következzenek a legpontosabb Ottlik-idézeteim:

  • Lehetetlenség volt észre nem vennie, hogy az ember sokkal könnyebben alkot magának rossz véleményt arról, akit megbántott vagy akinek szándéktalanul is ártott, mint arról, akivel jót tett. (60)
  • Szókincsünk, a nemi élet és az emésztés köréből vett fél tucatnyi trágárság mindegyike rugalmasan tudta pótolni a legkülönbözőbb igéket, főneveket, mellékneveket, határozószavakat, s ilyen módon százával és ezrével szorította ki a használatból anyanyelvünk megfelelő kifejezéseit. Ezenfelül azonban még azzal is megkülönböztettük magunkat, azaz megkülönböztettek bennünket a pongyola és laza civil világtól, hogy itt lehetőleg más neve volt sokszor a legközönségesebb tárgyaknak is, mesterkélt és félrevezető neve. Nemegyszer megtörtént, hogy odahaza szabadságon a szüleink nem értették a beszédünket, és kénytelenek voltuk a kérdésünket vagy feleletünket visszafordítani a polgári nyelvre…  (99)
  • A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda se figyelnek. Két szóból többet értenek, mint húszból; viszont százszor kell ugyanazt elmondani. Vagy jobb egy erélyes rúgás. Máskor megteszi egy kurta tréfa. Egyszerre csak egy dolgot lehet kifejezni, s mindent túlozni kell, ferdíteni, megjátszani: elnyomorítani a teljes igazságot és az ember ép, egész lelkét: a valóságot… (285)
  • Rég megtanultam már, hogy itt nem nagyon lehet ugrálni, azaz mozgolódni, nevetni, sírni, haragomat vagy jókedvemet szabadjára engedni. Ehhez más hőmérséklet kell. Sokáig úgy látszott, hogy egyáltalán élni is csak a szeretet éghajlata alatt lehet. (333)
  • A tehetetlen összetartozásnak időtlen időkre szóló köteléke bogozott össze bennünket; valami, ami kitermelődött, tejsav és gyanta, a sebekből, az izomlázból, fájdalomból, törekvésekből, és lehetővé tette, hogy éljünk; valami, ami talán kevesebb a barátságnál, és több a szerelemnél. (194.)
  • Úristen, ments meg a barátaimtól, az ellenségeimmel majd csak elbánok magam is (433.) Szegény barátaim, nekem tízezer lelkem van, melyiket vádoljátok nektek nem tetsző dolgokkal? Önző vagyok, szökevény, részvétlen, szeretet nélküli? Lehet, hogy ez is mind én vagyok… Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a szeretettel… Hát nem veszitek észre, hogy nektek is tízezer lelketek van? Az idő visszafordíthatatlan koordinátája mentén virtuális lehetőségeinkből mindig csak egy tud megvalósulni. A fogható valóság felszínén élünk, elszakadva. Az érzékelésen túli, időn kívüli, nagyobb valóság terében azonban folytonosan összefüggünk egymással valahol… Másképp hogyan értenénk meg végül még a néma gyerek szavát is?” (434-5.)

Értem, hogy Esterházy miért írta le egy nagy papírra az egész könyvet. Én csak idézgetek, újraolvasok, emlékezem, párhuzamosítok.

(Ottlik Géza: Iskola a határon. Magvető, 1959. 447 oldal.)

A rosszat sokszor halljuk, sokszor hangsúlyozzák. Ezért emeltem most ki a jót.

Itt hozzászólhat!