Fillérekért jutok hozzá a parti turkálósátorban Kodály könyvéhez. Sajtcédulákra, borítékokra, meghívókra jegyzetelt Kodály, ezekből állította össze a kötetet Vargyas Lajos. Egy nagy ember sajtcédulái is értékesek, én azonban válogattam volna, mivel nagyon sok a rövidítés, a reflexió nélküli utalás és az ismétlés. Az utalások torzításra adhatnak lehetőséget, pl. Kodály egy helyen nem éppen vonzóan nyilatkozik Bartókról, több helyen viszont igen elismerően a szovjet kultúráról. Azonban mindvégig következetesen kiáll a (zenei) népnevelés, a nép kultúrája, a magyarság és az utódok mellett: „Az ember élete 70 év. Mi, 50 évesek már nem soká élhetünk. Utolsó tekintetünk is a magyar ifjúságon függ majd. Gondoskodjatok róla, hogy legalább ‘meghalni tudjunk nyugodtan'”. (99)
Kodályt nagyon lehet szeretni ezekért a szavakért (zene és nyelv kapcsolatáról szóló gondolatait legutóbbi könyvemben igyekezem az antropológia felől indokolni): „Két dolog nincs semmi foglalkozáshoz kötve: a nyelvet szeretni, és szépségére vigyázni – a zenét szeretni. Ezt mindenkinek lehet, aki nem teszi, csak maga veszít vele. Egy dallam szeretetében találkozhatnak azok, akiket az életben áthidalhatatlan űr, keserves harc választ el.” (193)
(Kodály: Közélet, vallomások, zeneelmélet. Szépirodalmi, 1989. 425 old.)
Ma szokás szerint Wagner Tannhäuser-nyitányát dúdolom, s volt, aki felismerte. A jegyzetek alapján Kodály nem volt túl jó véleménnyel Wagnerről. És mit szólna ahhoz, hogy ma reggel a Gemini Hajnalodik című számát dúdolgattam, kamaszkorom legszebb idejéből… Egy dallamban találkozik múlt és jelen, feloldódnak áthidalhatatlan űrök.
Itt hozzászólhat!
