Miért rejtekezünk a strandon, ha átöltözünk? Miért takargatjuk magunkat mások előtt, talán még szerelmeskedés közben is? Miért feszélyezzük magunkat a közös zuhanyzóban? Miért nézzük a másik mezítlen testét lopva? Álmainkban miért jelenti saját mezítelen voltunk a kiszolgáltatottságot? Miért félünk intim tájaink megmutatásától orvosi vizsgálat közben? Miért mondta egykori tanárnőm, hogy ő a férjét még soha nem látta meztelenül?

Először is: nem volt és ma sincs mindenkinél így. Meztelenül születünk, és a halottmosdatás is meztelenül történik. (Az újszülött és a halott személyisége még korlátozott.) A  kisgyermek sem szégyelli a meztelenségét. A természeti népeknél nincs ilyesféle szégyenérzet. A nudista (naturista) strandon senki nem szégyelli levenni a ruháját. Az öltözőkben (katonaság, sport) többnyire megszokják az emberek a saját és a mások meztelenségét. Vannak családok, amelyekben nem takargatják magukat, ha úgy adódik „egy szál semmiben” járkálnak.

Mindez azt mutatja, hogy a meztelenséggel kapcsolatos szégyenérzet: tanult, kulturális. A meztelenség összekapcsolható a szexualitással, az pedig bizonyos korokban, helyzetekben tabu, akkor pedig tabu az emberi test intim tájéka is. De annyira mélyen belénk ívódott ez a parancs, hogy már az álmainkba is betört – és ez esetben nem vezet messzi múltba a kollektív tudatalatti. (Álmainkban a meztelenség rendszerint kiszolgáltatottságot jelent.)

A meztelenség (ruhátlanság) és a meztelenség elfedése (öltözködés) korjellemző: az ember jön a demokratikus meztelenségből, majd egyre jobban elfedi magát, azután kiskapukat keres (a divat is segít benne), elkezdi a „kivetkőzést” egészen a tangabugyiig. És az egyéni életút jellemzője is: minden embernek van kezdeti meztelen-korszaka, majd jönnek az öltözködési szabályok, illetve azok lebontása.

Napjainkban testünk szégyellése-kitárása a társadalmi-kulturális szabályokon túl mentális kérdéseket is felvet. Ilyen például a testképzavar, amely a médiából sugallt tökéletes testek és a többség tökéletlenebb öntestképe között áll fenn. Pedig, ha tudnák, hogy mindenki szép (valakinek, valahol), sőt: a belső jóság külső szépséggé sugározódik.

Tehát a mezítelenség kulturális jellemző, azaz változó. (Korábban a test szemiotikájáról írt tanulmányom gondolatainak balatoni újrafogalmazása.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás