Ugocsában született, Biharban jogászkodott. Nagy Endre Nagyváradról Budapestre megy újságírónak, majd egy véletlen folytán megteremtette a “színházon túli szórakozást”, a magyar kabarét, jómódú lett, és igazmondó, beolvasott minden fölényeskedőnek, arisztokratának, nyilván szépítve a maga szerepét, botlásait. Ady Endre elnevezte magyar parlamentnek.  Apró sztorikból áll össze a kabarétörténet. Méghogy új dolog lenne a standup? Nagy Endrénál már megvolt: rögtönzés, szókonfetti, kötetlen commedia dell’arte, ösztönös játékos kedv, ős játékos erő, “a pillanat véletlene”,

A kabaré “ránevelte a magyar nyelvet egy olyan területre, amelyre azelőtt, ha véletlenül rá is tévedt, oly esetlenül csetlett-botlott rajta, mint a csizmás atyafi a főúri szalon parkettjén. Azelőtt megállapodott közhely volt, hogy a könnyed élcelődésre, az elméskedő társalgásra a magyar nyelv a maga súlyos darabosságával nem alkalmas” (146)

“A magyarság teremtő princípium, amely diadalmasan a maga képére teremt mindenkit, akit a hatalmába kerít” (245)

Retorika: “Ha azt akarod, hogy ne köpjenek a parkettedre, keféld fényesre” (254), “a legjobb válaszok mindig utólag jutnak eszembe… A titkom az egy üveg francia pezsgő volt, az beszélt helyettem.” (287)

A magyar arisztokrata. “Angolul, franciául és főként németül az anyanyelv biztonságával beszélgtek, de a magyar beszéd kemény ázsiai zengzete eltorzult az európai nyelvekre szokott ajkukon” (303)

“kurta hordereje van a hírnévnek” (330)

“A művészetben a rutin nem nyereség, hanem tehertétel” (337)

(Nagy Endre: A kabaré regénye, Magvető, 1958.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás