Ahogy ez a fény-IC jön és megy, úgy mennek az évek is. Világosan és sötéten, de ragyogással. Mert az Élet csodálatos ajándék.

Majdnem mozdonyvezető lettem. Már jelentkeztem is, amikor fölvettek a bölcsészkarra. Akkoriban nem besétáltunk, hanem versenyeztünk a helyekért. Hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult, de a vasutat soha nem feledtem: most is vártam a fény-IC-t Zamárdiban, kimentem elé, amikor jött, és akkor is, amikor visszafelé ment. Új szomszédom mozdonyvezető. Le is ráztunk mindenkit, mert nekünk napokra való témánk van. A fény-IC-t sokan vártuk. Előjöttek a néptelennek tűnő balatoni kisvárosból (inkább faluból) az érdeklődők, családok. Este szinte tele volt a peron, senki nem utazott, csak fényképezett, örült, és boldog új évet kívánt a mozdonyvezetőnek.

Ma elmegy ez a koronás (covidos), oltakozós év, és jön helyette más, más megpróbáltatásokkal. Marad az öröm, ami szüntelenül mozgat bennünket: a barátok, a kirándulások, séták, az olvasmányok, a beszélgetések, és persze az írás.

Itt hozzászólhat!

Megosztás