Tudományháború: intellektuális imposztorok

George Orwell nyomán írja Chomsky: (bizonyos gondolkodásmód, s aktualizálva, bizonyos, tudományos érvelésmód) „olyasfajta maszturbációs fantáziáláshoz hasonlít, amelyben a tények világa aligha számít…” Ezt idézi Alan Sokal és Jean Bricmont Intellektuális imposztorok című könyvében (2008: 344), amelyben a posztmodern gondolkodás, az ismeretelméleti, kognitív és kulturális relativizmus, a „ködös korszellem” megszállottjait leplezik le (a korábbi Sokal-affér nyomán, Social Text). Különös tekintettel a posztmodernek által használt tudományoskodó nyelvezet mögötti ürességre. Magam tudománymívemlésnek nevezem a jelenséget. (Korábban írtam erről a honlapomon.) De maradjunk a nyelvezetnél:

• misztifikáció, szándékosan (?) homályos nyelvezet, zavaros gondolkodás, a tudományos fogalmak helytelen használata (9), intellektuális zavarosság (14), különösen a természettudományból átvett fogalmaké, amelyeket a fizikus helyből cáfol,
• a kötetben elemzett szerzőknek (Lacan, Kristeva, Irigaray, Latour, Baudrillard, Deleuze, Guattari, Virilio, de szóba kerül Derrida is) halvány gőzük sincs azokról a (természet)tudományos fogalmakról, amelyeket használnak, csak dobálóznak velük,
• Lacan rendkívül homályosan fogalmaz és sokszor még a nyelvtannal sem törődik (49)
• Kristevának ködös elképzelései vannak arról a matematikáról, amire hivatkozik (68)
• a tudományos terminológia egy nem-tudományos, hanyag szóhasználattal keveredik, vajon mi maradna Baudrillard gondolataiból, ha megfosztanánk őket a verbális álruhától (189, és itt soroljunk fel jeles külföldi és hazai követőket, akik kapcsán ugyanezt érezzük)
• Hihetetlennek találjuk, hogy azt a Viriliót, aki tudatosan kimásolt egy olyan gondolatot, melyet nyilvánvalóan nem ért, azután hozzáfűzött egy tökéletesen légbőlkapott megjegyzést, a szerkesztők, kommentátorok és olvasók képesek komolyan venni (209)
• áltudományos szócséplés (210), „legtökéletesebb példája az írói hasmenésnek… és az égvilágon semmit se jelent” (213)
• nyelvtanilag helyes, ám teljesen értelmetlen mondatok keveréke (333)
• sokakat bosszant a posztmodern diskurzus arroganciája és üres fecsegése, valamint egy olyan szellemi közösség látványa, ahol mindenki olyan mondatokat ismételget, melyeket senki sem ért (270)
• a szójátékok átveszik a társadalmi valóság szigorú ellenőrzésének szerepét (272)
• tudományos karriert csinálnak a szakzsargon manipulálásának szakértői, „A diákok csak olyan szövegek ismételgetését és továbbszínezését tanulják meg, melyeket aligha értenek” (273)
• a felfuvalkodott zsargon használatához kötődő elitizmus steril vitákba zárja az értelmiséget, elszigeteli őket azoktól a társadalmi eseményektől, amelyek az elefántcsonttornyukon kívül történnek (275)

A posztmodernizmus: a homályos nyelvezet bűvölete, a diskurzus és a nyelv túlhangsúlyozása az általa kifejezett tényekkel szemben (244); az utóbbi évtizedekben a „progresszív” vagy „baloldali” bölcsészet- vagy társadalomtudós elfordult a felvilágosodás örökségétől a dekonstruktivizmus, feminista episztemiológia, episztemiológiai relativizmus felé (263)

És mi a cél?

• Tudományvallás, szekuláris miszticizmus: mentális hatás, az olvasók, a követők, a (megfeleléskényszer és a tudománymetria miatt) mániákus hivatkozók „szent szövegeknek” tekintik ezeket, „vajon nem egy új vallással állunk szemben?” (55)

A jelenség rávilágít a tudomány és technika társadalmi szerepére, a multikulturalizmussal, a „politikai korrektséggel” kapcsolatos következményekre, végeredményben a tudományos jobb- és baloldal, vagy a kulturális és gazdasági baloldal küzdelmére (11).

Mi az eredmény? Akadémiai kultuszok, időpocsékolás a bölcsészettudománytudományokban, a maradiságnak kedvező kulturális zavar, „az egyetemeken tanított és vitatott gondolatok – még a leghomályosabbak is – hatásukban idővel átlépik az akadémikus falakat” (277), „az akadémiai életmód törvénye: a nagyágyúkkal szemben lehetetlen túlzásba vinni a hízelgést” (322), logika helyett a tekintélyre való hivatkozás (333); eltűnik a különbség a tudomány–áltudomány között (343), a legtöbb amerikai már nem is látja a különbséget (343, de ebben mi sem állunk rosszul).

Tudomásul kellene venni a tudománnyal foglalkozóknak:

• Az az elképzelés, hogy a tudománynak rögzített és egyetemes szabályok szerint lehet és kell működnie, egyfelől irreális, másfelől veszélyes (Feyerabend, 1975) (105), ebből az is következik: „a szeretet lehetetlenné válik azok számára, akik ragaszkodnak az „objektivitáshoz”, vagyis akik teljes egészében a tudomány szellemében élnek” (111, könnyen találunk rá hazai példákat)
• „naiv az az elképzelés, hogy léteznek általános, kontextusfüggetlen szabályok egy elmélet verifikálására vagy falszifikálására…” (108)
• „nem látunk alapvető különbséget a tudomány ismeretelmélete és a mindennapi életben megnyilvánuló racionális attitűd között: az előbbi semmi más, mint az utóbbi kiterjesztése és finomítása” (119, ezt nevezi a nép „józan paraszti észnek”, a tudomány felől pedig alkalmazásnak)
• az elméletek világossága és logikai koherenciája, az elméletek és a tapasztalat ütköztetése iránt mutatott tisztelet ugyanolyan fontos a társadalomtudományokban, mint a természettudományban (256)
• létezik bizonyítékokra alapozott ismeret, a tények számítanak! (277)
• létezik olyan tudomány, amely racionalista, de nem dogmatikus, tudományos, de nem szcientisztikus, nyitott, de nem könnyelmű, politikailag haladó, de nem szektás? (279) (Úgy tűnik, nem.)

(A. Sokal–J. Bricmont: Intellektuális imposztorok. Posztmodern értelmiségiek visszaélése a tudománnyal. Második, javított kiadás, Typotex, Bp. 2008. 388 l.)

És, aki magára vagy a másikra ráismer, nem téved nagyot.

TOVÁBBÍRÁS

Miközben ezt írtam, olvasom a 24.hu-n Gelencsér Andrással, a Pannon Egyetem rektorával készült interjút: a klíma, a Föld védelme terén elkéstünk, 20 éve maradt a modernc civilizációnak, utána összeomlás, nincs mese, nincs haladék, nincs menekülés, mert folyamatos volt, és ma is folyamatos a „valósághajlítás”, az alternatív valósággyártás… (És ebben ugye élen jártak a fenti intellektuális imposztorok.) („Már nem tudjuk visszafordítani ezeket a folyamatokat, a civilizációnk néhány évtizeden belül összeomlik”)