Herczeg Zsolt és Turányi Vadnay Szabolcs kézbe vette az 1982-ben indított médiatábor-sorozatunk 40. születésnapjának megünneplését. Ez lesz a Retro DUE-tábor, 2022. szeptember 7-11. között Balatonkenesén. Mivel én is alapítók között vagyok, s évtizedeken át minden nyaram, minden évem fénypontja volt ez a tábor, barátaim nagy része e körből kerül is, szívesen adok hírt itt az eseményről. Herczeg Zsolt összefoglalóiból:
41 médiatáborunk volt eddig. Átlagosan tíz napos táborokkal számolva ez megszakítás nélkül kb. 1 év plusz 1-2 hónapnyi táborozásnak felelne meg. 1995-ben kettőt rendeztünk, 2020-ban viszont a koronavírus-járvány miatt történetében először (és reméljük, utoljára) elmaradt a DUE-tábor. (Sőt a pótlására összerakott őszi makói Alkotótábor is.) Eddig 17 településen volt DUE-tábor, a legtöbbször, 12-szer Balatonfenyvesen. 11 alkalommal értük el vagy léptük túl a 100 fős létszámot, először 1993-ban Mezőberényben. A legkisebb létszámú tábor az első, 1982-es balatonszepezdi volt, amelyben 23-an vettek részt. A legtöbben Egerben voltunk 2015-ben, amikor az Új Nemzedék Központtal közösen 185 fő volt a létszám. Ha ezt az utóbbi, speciális esetet nem számítjuk, akkor „önerőből” 2008 és 2009 között toboroztunk a legsikeresebben, mert a 2008-as balatonfenyvesi táborba csak 67-en, a 2009-es, ugyanott rendezettbe viszont már 103-an jöttek el. A táborok többségét júliusban tartottuk, vagy június és július határán. Augusztusban csak az 1982-es balatonszepezdi és az 1989-es tatai volt.
1982. augusztus 2–10. Balatonszepezd, 23 fő
1983. július 15–25. Nagyberény, 35 fő
1984. július 13–26. Nagyberény, 47 fő
1985. július 14–28. Nagyberény, 54 fő
1986. július 6–19. Nagyberény, 49 fő
1987. július 20–aug 2. Velence, 64 fő
1988. július 11–24. Törökkoppány, 65 fő
1989. augusztus 1–10. Tata, 59 fő
1990. július 9–22. Lakitelek, 58 fő
1991. július 8–21. Lakitelek, 80 fő
1992. július 7–20 Lakitelek, 85 fő
1993. július 4–18. Mezőberény, 100 fő
1994. július 10–23. Mezőberény, 66 fő
1995. július 3–12. Mezőberény, 80 fő
1995. július 13–22. Mezőberény, 90 fő
1996. július 3–14. Szanazug, 107 fő
1997. július 13–22. Balinka, 105 fő
1998. július 13–22. Fadd-Dombori, 100 fő
1999. július 12–21. Fadd-Dombori, 104 fő
2000. július 5–14. Balatonberény , 83 fő
2001. július 6–15. Balatonfenyves, 65 fő
2002. július 5–14. Balatonfenyves, 92 fő
2003. július 11–20. Balatonfenyves, 96 fő
2004. július 2–11. Balatonfenyves, 97 fő
2005. július 8–17. Káptalanfüred, 83 fő
2006. június 30.–július 9. Balatonfenyves, 76 fő
2007. július 5–15. Balatonfenyves, 87 fő
2008. július 4–13. Balatonfenyves, 67 fő
2009. július 3–12. Balatonfenyves, 103 fő
2010. július 9–18. Balatonfenyves, 91 fő
2011. július 8–17. Balatonfenyves, 93 fő
2012. július 13-22. Balatonfenyves, 62 fő
2013. július 12-21. Zánka, 96 fő
2014. július 11-20. Balatonfenyves, 90 fő
2015. július 10-19. Eger, 185 fő
2016. július 8-17. Eger, 90 fő
2017. július 7–16. Balatonszárszó, 97 fő
2018. július 6–15. Balatonszárszó, 103 fő
2019. július 12-21. Balatonszárszó, 118 fő
2021. július 16-25. Balatonszárszó, 121 fő
2022. június 25.-július 3. Balatonkenese, 116 fő
54-en jelentkeztek eddig a Retro DUE-táborba. A nemek aránya egyelőre tökéletes, mert 27-en nők, 27-en pedig férfiak. A legidősebb jelentkező 1959-ben, a legfiatalabb 2006-ban született, köztük tehát 47 év a korkülönbség. A jelentkezési lapon mindenki bejelölte, hogy hol és mikor volt az első tábora. Ennek alapján az 54 jelentkező közül három az 1982-es balatonszepezdi, egy-egy ember az 1984-es nagyberényi és az 1987-es velencei, három az 1988-as törökkoppányi, négy az 1989-es tatai, három az 1990-es lakiteleki, kettő az 1991-es lakiteleki, négy az 1992-es lakiteleki, kettő az 1993-as mezőberényi, öt az 1995-ös mezőberényi, kettő az 1996-as szanazugi, kettő az 1997-es balinkai, kettő az 1998-as fadd-dombori, egy az 1999-es fadd-dombori, egy a 2000-res fadd-dombori, három a 2001-es balatonfenyvesi, három a 2002-es balatonfenyvesi, egy a 2003-as balatonfenyvesi, négy a 2004-es balatonfenyvesi, kettő a 2006-os balatonfenyvesi, egy a 2012-es balatonfenyvesi, három a 2014-es balatonfenyvesi, kettő pedig a 2022-es balatonkenesei helyszínen volt életében először DUE-táborban.
És egy neologizmus: DUE-ikum.
Itt hozzászólhat!

Megosztás