Kulturális és nyelvi átalakulás, de leginkább hanyatlás világában élünk. Ennek elidézői és következményei a végletes ellentétek. Nemzetközi (európai) szinten megfigyelhető az interkulturális ismeretek, a kulturális relativizmus által hangoztatott tolerancia, a más kultúrákkal szembeni nyitottság és ezzel szemben a saját kultúra elhanyagolása, sőt sok esetben leváltása, ahogy erről a következőkben szó is lesz. A legtöbb országban két párbeszédképtelen, kibékíthetetlen részre szakadt a társadalom. Hogy egy klasszikust, Madách Imrét idézzem:

Negyedik polgár: Mondd, mit hiszesz, a Homousiont, / Vagy a Homoiusiont?

Ádám: Ezt nem értem. –

Lucifer: Ne valld be, ez most itt a fő dolog.

Negyedik polgár: Lám, kétkedik, ez is hamis hitű.

Többen: El tőlük, el, zárkózzunk házainkba. – Átok reá, ki nékiek fedélt nyújt.

Egyik részről a szüntelen segítés, felzárkóztatás hangoztatása, másik részéről a minden pillanatban és helyzetben feltörő türelmetlenség, (mikro)agresszió. Az egyetemeken, a szabad gondolkodás intézményeiben is felütötte fejét az áldozatiság folyamatos hangsúlyozása: még véletlenül sem szabad senkit megsérteni, nem hangozhat el félreérthető kijelentés – viszont mindenbe mindent bele lehet magyarázni, és akkor kötelező elégtételt venni, fejeket követelni. (Az ELTE-n is van ma már egyetemi ombudsman, azaz jogvédő; és SHÜTI, azaz: Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda, másként esélyegyenlőségi osztály – érthetetlen, hogy az egyetem csaknem 400 éve alatt korábban hogy nem volt erre szükség.) Ugyancsak kibékíthetetlen ellenét tátong egyes tudományágakban az úgynevezett hagyományos és modern, vagy a nemzetközi és nemzeti tengely mentén, s ezt igyekeznek a tudománytól idegen ideológiákkal és tudománymetriával alátámasztani.

Ez a kulturális és nyelvi átalakulás, leginkább hanyatlás kapcsolatba hozható az ideológiai, vallási, politikai, gazdasági és uralmi összeütközésekkel, válságokkal. „Az Atlantiszon túl lehúztok egy vécét, Europaé-ban sárhegyek emelkednek” hangzik el többször is egy új magyar Tragédiában, Józsa Péter Pál Agón című opera-oratóriumában. (…)

(Így kezdődik a szerkesztői kérésre a Vigilia 2022 novemberi számába írt polemikus írásom, a neten csak 6 hónap múlva olvasható.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás