Bertolt Brecht folyamatosan jelen van. Játsszák a színházak keleten és nyugaton. Holott „mozgalmi” vagy forradalmi, más megközelítésben epikus színháza és kommunista volta erre predesztinálná. A kaukázusi krétakör nemzeti színházi bemutatóján brechti színházra készülünk, és élményszínházat kapunk. Holott inkább a drámai színház jellemzője az érzelmi élményközvetítés. Avtandil Varszimasvili, a grúz rendező mélyen átérzi a darabot, hiszen annak fiktív helyszíne éppen Grúzia. És úgy komponálta meg az előadást, hogy azt mindvégig „játéknak” tudjuk tekinteni, olyannyira, hogy még tipikus szóviccek is elhangoznak. Nincs nyomasztó érzésünk, de azért nem felhőtlenül (felelőtlenül) nevetünk. A bemutató fő indoka nyilván az életünket folyamatosan, most is beárnyékoló háborús helyzet; az a sajnálatos tény, hogy újra közeli valósággá vált a csomagolás, a menekülés, az üldöztetés, az elrejtőzés, a túlélés.
Ma már lehagyják a színműből a szocializmust idéző kolhozparasztok és asszonyok bevezetőjét, viszont marad az utalás: Grúzia (Sztálin szülőföldje) és a kormányzó Georgi Abasvili neve. Fontos megjegyezni, hogy a színművet Brecht 1945-ben írta. Valójában két darabról van szó: az első rész a felkelés, a polgárháború, a kormányzó megölése, feleségének menekülése, melynek során a gyerekét elhagyja, akit aztán Gruse, a konyhalány talál meg, és igyekszik a menekülés során önfeláldozással, furfanggal, elrejtőzéssel megmenteni. A második, egyébként jól elváló rész a bíró története és maga a krétakör egy sokkal szorosabb egységet képez. A háború végén a kormányzó felesége visszaköveteli a gyerekét, Gruse nem akarja adni, s az újdonsült bíró tesz a bibliai salamoni ítélet mintájára igazságot. A kulcsjelenet arra a bibliai epizódra megy vissza, amelyben Salamon király bíráskodik a gyermekért pereskedő két nő között; de a történetnek van kínai (Li Hszing-Tao) és német (Klabund/Alfred Henschke) változata is. Brecht a végletekig viszi a tragédia–komédia egybejátszását; a történet alaphangja mindvégig tragikus. Az egyes történeteket Gruse és a menekített kisgyerek személye, a „ki az igazi anya” kérdése fogja össze.
A mostani előadás két kiemelkedő jelenete: Gruse (Katona Kinga) és Joszif (Herczegh Péter) álházassága, ahogy el is hangzik, a „gyász-nász”, melynek során a magát (nyilvánvalóan a háborúból kimaradás szándékával) halottnak tettető fiatalember a háború végének hírére rögtön feléled, és kérleli-követeli a házassági jogait. A második felvonásban pedig mindenkit magával ragad a magát olykor bolondnak tettető, munkakerülő községi írnokból bíróvá (jegyzővé) kinevezett Azdak szerepében: Trill Zsolt. Azdak jelenete Brecht legnagyobb írói bravúrja. A bohókás bíró tesz salamoni igazságot az elhagyott gyerekéért harcoló valódi és a valóban gondoskodó anya között, kifigurázva általában az igazságszolgáltatást. Brecht dilemmája: „Rettenetes a kísértés a jóra!” Gruse és a megmentett gyermek életét ebben az esetben csak a kivételes véletlenek sorozata fordíthatta jóra. Ráadásul az igazságot a megvesztegethető, munkakerülő, bolondos, ám emberséges Azdak szolgáltatja, akitől pont erre nem számítanánk. De mi van, ha jól működik a háborús gépezet és az igazságszolgáltatás? Mi van, ha nincs még csak rövid aranykor sem? (Az idézetek Garai Gábor fordításából származnak. Nemzeti Színház, 2023. jan. 7. bemutató.) (Folytatás a helyorseg.ma oldalon.)
Itt hozzászólhat!
