A művészet, tudomány és nyelv egyidős az emberiséggel. Mindhárom terület keletkezésére nézve egy tőről fakad, az absztrakció lehetőségéből. Mindhárom párhuzamosan fejlődött, folyamatosan segítette, gazdagította egymást; professzionálissá vált; jelentős gazdasági, társadalmi erőforrásokat birtokolnak; majd, a 19. századot követően mindháromban egyszerre bukkant föl a szkepszis, az öntörvényűség, a társadalom szolgálata helyett annak kihasználása. A művészet elszakadt az embertől, a tudomány tudományvallássá, a nyelv a tömegmanipuláció eszközévé vált, és mindhárom vezető képviselői elkezdték magukat prófétának képzelni, és gőgösen lenézik a tömeget.
Miközben a magas művészetek elveszítették közönségüket (s ehhez a tudomány segédkezet nyújtott, gondoljunk csak az irodalomtudósok szerepére, akiket követni kezdtek az írók); a tömegkultúra mindent eluralt. A tudományos ismeretterjesztés bulvárrá vált. A nyelvekben csökken az összetartó erő, a nyelvi evolúció mellett megjelent a devolúció, ami minden más tudati területre kihat.
- A 20. századi tudomány elérte határait, már senki nem hiszi (legföljebb az akadémiák), hogy mindenható lenne. A tudományos élet tele van öncélú, semmire se való kutatásokkal, amelyek nagy részére még az adott szakma se kíváncsi.
- A legjobb tudósok felismerik a határaikat, és elgondolkodnak ezen.
- Ma már jobbára csak a művészet képes megéreztetni az emberrel transzcendens voltát.
- A nyelv is csak mint a művészi kifejezés eszköze mutat meg valamit abból, amiért ember az ember.
Sajnos ezenkívül csak GDP van, meg mindenféle üres adat, az ember pedig pusztán adó- és jogalany.
C. G. Jung így emlékezik a tudománytól való függetlenedés gondolatára:
- Mialatt a fantáziákat írogattam föltettem magamnak egyszer a kérdést: tulajdonképpen mit művelek? A tudományhoz ennek bizonyosan semmi köze. Akkor hát micsoda? Ekkor megszólalt bennem egy hang: művészet. (Emlékek, álmok, gondolatok, 227)
Mit mond erről Hamvas Béla?
- Az egész újkori humanitáskultúra, a lélektan, az irodalom és a társadalomtudomány, a filozófia, a morál, az esztétika, a filológia, a vallástudomány teljes egészében és kivétel nélkül megvalósítatlan, sőt megvalósíthatatlan, soha realizálásra nem kerülhet, és a művek mind úgy is készültek, hogy sohasem fognak realizálódni. (Scientia sacra, I. 234-235)
Nem marad más, mint a művészet.
Itt hozzászólhat!
