Azt olvasom, hogy árad a Tisza, de a 23. Tisza-túrámon azt tapasztaltam, hogy éppenséggel apad. Bizonyíték rá a fényképen a terjedelmes homokpad. A Szatmárcseke–Tiszamogyorós közötti szakaszon eveztünk (kihagytuk az ukrán határszakaszt); csöndesen és nyugodtan, most már csak egyetlen kenuval, a legénységet (leányságot) cserélgetve. Én kormányoztam, s mint mindig, most is szerencsésen; bár a kikötés nem volt mindig egyszerű. Aranyosapátiban csak a kompnál lehet valahogy kievickélni, vagy lejjebb a derékig érő sárban. Tiszamogyorósnál elvadult minden, kövek, romok között, derékig érő gazban között kell kiemelni a hajót. Teljességgel méltatlan helyzet. Még jó, hogy segítségünkre volt Nick Feri, A Falvak Kultúrájáért alapítvány vezetője. Két homokpadon láttunk sátorozókat, kenusokat alig, illetve Vásárosnaménytól lefelé senkit. Az egykori nagy Tisza-túrák hangulata a múlté; de a Felső-Tisza mint Európa talán már csak egyetlen csaknem érintetlen folyója vár; várja a valós turisztikai fejlesztést, illetve várja azokat a fiatalokat, akik bele tudnak szeretni a vízitúrázásba.
