Már a harmadik filozófiusmunkát olvasom a héten. Az első alig volt filozófia, inkább szociológiai leírás, a második remek volt, mert a gyaloglás élet-, lélekvilágát, gondolatformáló jellegét írta le, most pedig a katalán filozófus teszi fel a kérdést: minek filozofálni? Azt értem, hogy feje tetejére akarja állítani a filozófiát: éld meg a világot előítéletek, közhelyek nélkül, inkább konstatálj, mint kész válaszokat, magyarázatokat keress, de ennél többre nem jutok. Inkább egy világmegismerési fázisnak gondolom ezt, de egyáltalán nem életprogramnak, és oktatási szempontból még károsnak is. Lehet, hogy a magyarázati rendszerek (idealizmus, logika, dialektika) gúzsba kötnek, de mégiscsak adnak valamilyen keretet, (mihez)tartást, viszonyulást – nem hiszem, hogy létezhet a dedukciót elvető, pusztán induktív világ (majd én mindent megélek, és abból következtetek de Ventos szerint. Ha jól értem, következtetni sem kell; ez pedig sok esetben ellentmond antropológiai meghatározottságunknak – jön feléd a leopárd, éld meg, ne következtess semmire, az eredmény: aligha fogsz több filozófiai munkát írni). Pontosan ezt hallottam úgy húsz éve a Nyelvtudományi Intézetben, hogy nem kell a gyerekeknek (nyelvtani, helyesírási) kategóriákat tanítani (ezek ugyebár, készen kapott deduktív ismeretek), nekik kell rájönniük a nyelv működésére, nekik kell megalkotniuk a szabályokat. Vörösmartyval kérdezem: „De hát ledöntsük, amit ezredek Ész napvilága mellett dolgozának?”
De Ventós ajánlásai (klasszikus idézetek nyomán saját gondolatai):
- Amikor alszom, akkor látok igazán tisztán… amikor ébren vagyok, homályosan látok. (Foix)
- Aki mindent ért, az rosszul van informálva (kínai bölcs)
- Tudom, hogy semmit se tudok (Szókratész)
- Nescere audere – merj nem tudni.
- Gyakran van, hogy egy megkezdett érvelés akadályozza meg, hogy egy jobb megoldást találjuk. Olykor a véletlenül hallott információk alakítják a gondolkodásunkat. A már elindított gondolati út akadályozza meg a problémamegoldást.
- Lépj hátrébb, hogy nagyobbat tudj ugrani. Tudjunk figyelni arra, ami nem fontos (86), a valóság összetettebb, mint az, amit róla elmondhatunk, minden kijelentés csak megközelítés (88), a tisztán nem látás fontossága. (90)
- Via philosophiae – filozófiai út. (75)
- A primitív törzsek mindent osztályoznak és megmagyaráznak. Az anyanyelv is keretrendszer (42), tele szemantikai sablonokkal (46), ezután szól a konvencionális formák segítő szerepéről, csakhogy ez ellentmondásban van az eddigiekkel… A konvencionáli formák ugyanis kész formák. Kaptuk, használjuk őket. Ha mindig mindent csak meg kellene élni, csak megtapasztalni, miért lenne szükség nyelvre, konvencionális formákra? Talán csak nem azért, mert társadalomban élünk, amelyben nem pusztán a megélés, hanem a társas kapcsolatok is fontosak?
- A dolgok valódi megtapasztalása: antropológus „megértés”, történész „műveltség”, nyelvész „elemzés”, pszichológus „értelmezés”, filozófus? Ez lenne itt a kérdés…
- Ezután figyelmeztet a távolságra: mindig jussanak eszünkbe azok a lehetőségek, amelyeket nem választunk (79) – ez kicsit a keleti filozófiákra emlékeztet. Leírni, de nem meghatározni a nyugtalanságot, amit egy jelentésekkel keresztül-kasul átszőtt világban érzünk (120)
- Kataforikus környezetben élünk: ahol mindent megelőz valami (99), rendben, de akkor talán mégis fontos a múlt, az eddigi ismeret, a dedukció, vagy nem? A világ meglévő tapasztalatokból épül fel. (112)
- Ellentmond ennek a többször idézett Cassirer: a valóságot csak egy bizonyos kód- és szimbólumrendszeren keresztül ismerhetjük meg (nyelv, vallás, művészet, tudomány). (120)
És valahol itt szétesik a gondolat, nem tudom, hogy mire vezet a jelentésekkel teli, de előzetes meghatározottságok nélküli világ, miért ne filozofáljunk, és hogyan éljük meg keretek nélkül az élményeket… (Typotex, 2008. )
Érdekes megállapítás: a keresztények mellett talán a filozófusok az egyetlenek, akiknek alapító atyját (Szókratész) kivégezték. Igen, és ebből mi következik? Hogy a filozófiának is vallásnak kellene lennie? Isten ments.
Itt hozzászólhat!
