Idén is meglátogattam Voigt Vilmos tanár urat Lellén, vittem barátainak jókívánságait, aminek nagyon örült, mindenkiről tud; szelíd derűvel követi a világot. Hamar elment az egy óra, már jelezték, hogy jönnek értem, amikor türelmetlenül rámszólt: mondj valamit a majákról, Ceylonról és Perzsiáról. Burmát nem kérdezte. A majákról már meséltem, mondom, sőt arra is emlékszem, amikor először mentem, azt tanácsoltad, hogy a piramisokra nemcsak föl kell menni, de le is kell jönni róluk. Mosolygott. Iránról említettem két sztorit. Kételkedve nézett rám: legutóbb csak jót mondtál. Mindenre emlékszik. De már jött értem az autó, vittek tovább, elköszöntem úgy, hogy még ezer dolgot kellene megbeszélni.
