Befejeztem egy nagyobb tanulmányt Hamvas Béláról. Több részre is osztottam: művészetfilozófiája, katarziselmélete, valamint: univerzuma. Ennek summázata:
Meglátásom szerint Hamvasnak következetes és egész művészi (irodalmi és esszéírói) munkásságán végigvonuló egységes, világos művészetfilozófiai rendszere van. Minden gondolata az ember és a művészet lényege körül mozog; rendszere pedig akár művészetpedagógiai vagy haszonelvű világunkban életmódjavító törekvésnek is tekinthető: amire olyan nagy szüksége lenne a mentális problémákban bővelkedő 21. századi társadalomnak.
Mivel felnőtt életének egy nagy szakaszában (1948—1968) a történelmi korszak adta szűk keretek között nyilvános tevékenysége nem bontakozhatott ki, megteremtette saját világát, ehhez igazította életmódját és az ezt értelmező filozófiáját. Utóbbi útmutatóul, vezérelvül szolgálhat a 20–21. századi magányos „világba vetett embernek”, Ady szavaival az „értelmes szomorúaknak”; és mindenkinek, aki válaszokat keres bármely korban a válságba került ember, különösen saját maga életének értelmére. Hamvas útkeresése nyomán egyértelmű és mindenkinek megnyugtatónak szánható válaszra lelt: a belső utak segítségével lehet helyreállítani a „létromlás” következtében előállt helyzetet; ez materiálisan nem, csak metafizikusan lehetséges, és erre alkalmas a nagybetűs, azaz általánosítható Hagyományból levonható közös tanulság. Miért is?
(Erre ad választ az egyik tanulmány.)
Itt hozzászólhat!
