Újra megnéztem az Operettszínház – szerintem világszínvonalú – musiceljét: a Monte Cristo grófját. Különösen azért, mert az egyik főszerepet egy tanítványom, Tassonyi Balázs játssza. Szépen, érzelmesen, nagyon jó hanggal. Az előadásról már írtam (https://www.balazsgeza.hu/?p=15575), tényleg úgy gondolom, hogy a történet és a fülbemászó dalok miatt világsiker is lehet; a közönség minden alkalommal szavaz, ugyanis állva tapsol. És: ez volt egyben számmisztikailag elég kerek évfordulós és maradandó születésnapi ajándékom. Hazafelé menet a Szajna (Rákos) partján: „Megláttam egy mulatozó csapatot / És eltűnődtem azon, milyen régen is volt / Hogy úgy éreztem magam mint egy gyerek / Gyere, gyere”, vagyis a mulató udvarán ott volt a legrégebbi és legjobb barátom, egykori katonatársam, aki minden születésnapomon fölköszönt, de most hiába hívott, mert az Operettszínházban ki volt kapcsolva a telefonom. Ám a sors arra vitt, mert mehettem volna más úton is, találkoztunk. És ott további pezsgők és köszöntések következtek. „Köszönöm az elmúlt szép éveket.”
