Az 56-os forradalom „kívülnézetből”. A főhős ugyanis a Rókusban fekszik aranyérműtéttel. Majd következik a „konszolidáció”, a hatalom visszavétele. Aki kimaradt, most bevonódik. Fátray és felesége is a rendszer hívei. Fátray neve mint 56-os felkelő tavasszal felbukkan a Magyar Ifjúságban (holott éppen aranyérrel a Rókusban feküdt); eleinte biztos benne, hogy tévedés, azután szépen lassan mindenki gyanakodni kezd, Fátray maga is kezdi elhinni, hogy ebből még lehet valami, s ügyvéd barátja meg is nyugtatja: pontosan igy kezdődnek a koncepciós ügyek, s ennek könnyen akasztás lehet a vége. Felesége káder, a tavaszi képzőművészeti tárlat egyik szervezője: előbb egy nagy nyitott tárlatot szerveznek, majd rájuk koppintanak, hamarosan egy másik cégnél találja magát, mint káder. Fátrayt közben fojtogatja a gyanú, s csak egy véletlennek kell közbejönnie, hogy mégis megmenekül. Végül lesz Tavaszi tárlat (én így írnám helyesen), és 1957. május 1-én soha nem látott tömeg tesz hitet Kádár mellett… „Nem kényszerből mentek oda az emberek…” 286 – Az első mű, amiben arról olvasok, hogy 56 közös hősiessége pillanatok alatt miként enyészik el; s milyen könnyedén kap tömeges támogatást az új rendszer. Az ügyvéd (igaz négyszemközt) kimondja: Ezek fasiszták, csak vörösök… Fasizmus van: fehér, zöld, barna vagy vörös.” (232) Az ártatlan ember (hisz kórházban volt) meggyanúsítása, a fojtogató félelem (mélyülő kétségbeesés): a párttitkár érdeklődik a neve kapcsán, háta mögött összesúgnak, kitiltják az üzemi étteremből, nem hívják meg egy értekezletre, nyilvánosan megmotozzák a kapuban, elveszik a belépőjét, igazolóbizottság, ahol munkatársai hazudnak vagy mélyen hallgatnak, az ügyvéd barát, aki elmondja, itt nincs segítség… Mondják, ha egy ártatlan embert alap nélkül megvádolnak, sokkal jobban emésztődik. A gazember ugyanis fel van készülve. „Egyetlen délután folyamán, néhány óra alatt összeomolhat az élete, holott nem történt semmi” (120). – A regény alapja valós, valóban volt egy ilyen Magyar Ifjúság-cikk. A kórházak valóban nem adtak ki igazolásokat, hiszen sokan akartak alibit az 56-os októberi időszakra… Keveri a dokumentarista és szépírói elemeket: a kor ismert személyiségei saját nevükön szerepelnek: Luzsicza Lajos, Makrisz Agamemnon, PÖG, azaz Pogány Ö. Gábor, Gobbi Hilda, Major Tamás, Hont Ferenc, Szentpál Olga, Radnót Magda, Biszku, Tömpe, Nyers…
A lényeg: „ezek ugyanazok”, minden folytatódni fog még negyven évig: „Újra kezdik, fél évvel Rajk újratemetése után? Ha megint pereket koholnak, vége a világnak” 188
„ez a rendszer, amely származás szerint ugyanúgy megkülönböztet, mint az előző, csak nem vérségi, hanem osztályalapon” 251
„Mitől van az, hogy nálunk mindig a söpredék kerekedik felül?” 237; „39-ben a Vörös Csepel is, a proletár Angyalföld is bezöldült, tömegével szavaztak a nyilasokra is” 246; „Látott ő már mindenféle kommunistát, nyilasból jöttet, burzsujból jöttet, szocdemből szalasztottat. A Volksbundból jöttet még nem látott, de miért ne lenne olyan is” 74
„Igazuk volt azoknak, akik fellázadtak és fegyvert fogtak, mindig nekik lesz igazuk, noha mindig le fogják verni őket…” 250, „megalapozatlan a reménykedés, hogy egyszer jobb lehet” 253
Eszembe jutt BI tanárom mondata: A seggek változnak, a nyelvek maradnak.
Érdekes áthallások:
„Semmi sem drága azoknak ott Nyugaton, hogy ezt a térséget újra megszerezzék maguknak… uszít az összes rádiójuk…” (25)
„Elvtársak nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy oda jussunk, ahol most vagyunk!'” (Marosán) (86)
A megvádolás/rágalmazás lépcsőfokai:
„hazudtak a szemébe szemérmetlenül” 168 – „Nem azért ajánlotta be a gyárba a srácot, hogy meghálálja, de ezt most minek kellett?” 157 – „Nem fog magyarázkodni egy idegen nőnek…” 168 – „Terrorizálták a hazugságaikkal, ő pedig beijedt… De hogy első szóra engedett a lelki terrornak, mintha bármiben vétkes lenne… Hát ő maga sincs tisztában a bűntelenségével?” 169 – „vérükben van az árulás, a rágalmazás, a hazugság” 199
Itt hozzászólhat!
