Márciusra terveztünk egy szűkkörű összejövetelt, volt ELTE-sek, természetesen Nádasdy Ádámmal, áttettük áprilisra – de Ádám ma örökre elment.
Közvetve nekem is tanárom volt: 1979-ben és 1980-ban a nyírségi kötelező egyetemi almaszedésen ő volt a kísérőtanár. Életünk párhuzamosan futott a nyelvművelés kapcsán. Én igyekeztem megújítva továbbvinni a Lőrincze-vonalat, ő pedig elkezdett más módon, közérthetően beszélni a nyelvről. Ugyanarról, szinte ugyanúgy, talán ő több tárgyilagossággal, és távolságtartással. Egyszer azt mondtam neki, te aki nem fogadod el a nyelvművelést, ugyanúgy nyelvművelő vagy. Emlékezetesek voltak beszélgetéseink az Ibolyában, a Bástyában. Három közös nyilvános, vitának szánt, de annak semmiképpen nem tekinthető szereplésünk volt Szigligeten, a FISZ-táborban, egyszer a Nyelvtudományi Intézetben, és egyszer a Magyaróra vagy nyelvésztáborban Sátoraljaújhelyen. Éveken át rendszeresen szerepelt a rádió Tetten ért szavak című műsorában, rövid, ötperces, kérésemre több hangra komponált írásait gondosan sorszámozva hozta (megkeresem egyszer a kéziratokat, hogy dokumentáljuk az utókornak).
Egy nyelvi „vita” Szigligeten
Magyaróra-tábor (kirándulás Kazinczy nyomán Alsóregmecre, 2017)
Amikor javában dúlt a nyelvészek nyelvművelésellenes háborúja, össze akartak bennünket ugrasztani, de nem sikerült. Ádám írt egy okos és ironikus cikket: Rovarirtóval a szavak erdejében – arra utalt, hogy a nyelvművelők egyes szavakat kipécéznek és ki akarják iktatni (irtani). A fesztült légkörben meghívtak a Nyelvtudományi Intézetbe, (hallgatóim tanácsára) én egy szúnyogirtót vettem elő, mint a nyelvművelők fegyverét, természetesen nem fújtam le senkit és semmit, rögtön mindenki feloldódott.
Nyilván sok mindenben nem értettünk egyet (én inkább hangsúlyokban éreztem a különbséget), de vele mindig lehetett értelmesen és együttműködve beszélgetni, levelezni. Nagyon nagyra tartottam műveltségét, kedvelem verseit és novelláit, fordításait,m nemrég is örömmel vettem meg nyelvművelőnek is nevezhető nyelvi írásait tartalmazó Szmoking és bermuda című vaskos könyvét, most akartam vele dedikáltatni. Sokat tett a melegek elleni ellenérzés feloldásáért, neki is köszönhető, hogy a mai Magyarországon jóval kisebb a velük szembeni türelmetlenség.
Találkoztunk a Nemzeti Színházban is, amikor az ő Shakespeare-fordítását vitték színre. Összefutottunk a Leonard Cohen koncert után: Nagyon jó az öreg! mondta, amikor sodródtunk a tömegben. Utoljára a 6-os villamoson találkoztam vele. Ment végig a villamoson, nagyon le volt fogyva, átadtam a helyem, elfogadta és ironikusan megjegyezte: Azért adod át, mert öreg vagyok… Nem nagyon tudtam mit makogni erre. De három megállónyit ismét jóízűen beszélgettünk. Ő mindig, mindenkivel tudott kedvesen, okosan, jóízűen beszélgetni.
Azt hiszem, az utolsó olyan nyelvész volt, akit okossága és kedvessége okán mindenki szeretett. Isten veled, Ádám!
Itt hozzászólhat!
