„A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre. Se mérnök, se tudós, se állatbúvár azt igazán felismerni sohase lesz képes. Utazó kell ahhoz, aki egyúttal költő és történetíró s azonkívül erdélyi ember. Csak túladunai ember kell közibük egy vagy kettő, aki a költőnek, a történetírónak s az erdélyi embernek az utat megmutassa.” írja Eötvös Károly egy 1875-ös balatoni utazásról 1900-ban – éppen 225 éve. A második, jelenkori balatoni utazás (műfaji megjelölése: irodalmi palackposta) megszervezői megfogadták a tanácsot. Három erdélyi szerzőt is fölkértek (Tompa Andrea, Vida Gábor, Ugron Zsolna), és a szerzők között van túladunai, azaz dunántúli is. A bevezető tanulmányt Nyáry Krisztián írta (Készülünk az utazásra, avagy előszó), felidézve a tó mai arculatának és hangulatának megszületését. Kevesen tudják, hogy a tavat párszor majdnem lecsapolták (azt se tudtuk eddig, hogy a déli vasút miatt 95 centiméterrel csökkentették a vízszintet). Szerencsére a tihanyi bencések megtisztították és vonzóvá tették a balatonfüredi savanyúvizes forrásokat, így lökést adtak a fürdőkultúrának. A Balaton szellemi honfoglalásában nagy szerepe volt Kazinczynak azzal, hogy „magyar tengernek” nevezte el. Egykor a lecsapolás vagy fürdőkultúra volt a kérdés, ma a beépítés és/vagy környezetvédelem.
A táj öröktől fogva létezik, jelentést az ember ad neki: „kitalálja a tájat”. Eötvös Károly munkája lírai útleírás, sokféle betétműfajjal, leginkább anekdotákkal. Az Eötvös Károlyt követő jelen munka két jellemző szövegtípust foglal magába: az útleíró-mesélő-esszéisztikus prózát, valamint a szigorúbb szerkezetű elbeszélést, novellát, amelyben külön egységet képeznek a történeti rekonstrukciók. Az útleíró-mesélő-esszéisztikus prózába sorolom Tompa Andrea írását a nemzet színészének füredi fellépéséről (bár a fikciós elemek miatt akár a másik csoportba is tartozhatnak), Parti Nagy Lajos laza asszociációs gondolatfutamát, Vida Gábor mélyen szántó filozofikus töprengését, Háy János „ötvenévnyi” emlékezését, Fehér Béla Keszthely-környéki motoros-kutyás utazását. Az elbeszélés vagy novella szigorúbb irodalmi műfajába illeszkedik Benedek Ágota akarattyai sztorija (bár a csattanó azért nem csattan akkorát), Cserháti Éva izgalmas, feszes kriminovelláját (melynek stílusa nekem Jókait idézi), Ugron Zsolna dramaturgiailag nem eléggé célra tartó hegyi történetét, Szabó Borbála modern stílusú, feszes novelláját egy kevéssé ismert világról, Bíró Zsombor Aurél feszültségekkel teli szürrealisztikus és Harag Anita álomlogikájú novelláját. A történeti rekonstrukcióba sorolható Cserna Szabó András Karinthy-zsánertörténete, Szécsi Noémi Jókai hölgykoszorújának felidézése, valamint Horváth Viktor 19. és 16. századi egybejátszott történelmi panoptikuma. (Felelős szerkesztő: Szederkényi Olga. Corvina, Budapest, 2025. 288 oldal)
(Folytatás egy irodalmi folyóiratban.)
