A „kis Róma”

Srí Lanka (a korábbi Ceylon) történelmét emberemlékezet óta jellemzik az etnikai, vallási konfliktusok. Még az elmúlt évtizedekben is voltak súlyos feszültségek, elég, ha a „tamil tigrisekre” vagy elnökük, Bandaranaike 1959-es, külügyminiszterük 2005-ös meggyilkolására gondolunk. A polgárháborút 2009-ben befejezetté nyilvánították. 2012-ben Srí Lankát a világ vezető útikönyvkiadója kiemelt célpontnak javasolta. A kétharmad magyarországnyi területen 20 millióan élnek, jórészt buddhisták, kisebb részt hinduisták, még kisebb részt mohamedánok, sőt keresztények. A káprázatos adottságú, Indiai-óceánban fekvő szigeten több elhagyott romváros is mutatja, hogy történelmi ellentétek mennyi összeomlással, kulturális szakadással járnak együtt. Többek között a lenyűgöző középkori templomváros, Polonnarouwa évszázadokra eltűnt a térképről.

A vallás a mindennapi élet meghatározója. A buddhizmus legarchaikusabb válfaja őrződött meg itt. Monumentális és visszafogottabb sztúpák és Buddha-szobrok jelképezik ezt. Úgy tűnik, békésen megférnek mellettük a hinduizmus színes templomai és kis oltárai. Még érdekesebb, hogy a kereskedelmi főváros, Colombo mellett fekvő Negombóban portugál hatásra a katolicizmus terjedt el, olyannyira, hogy „kis Rómának” nevezik a tengerparti várost. Katolikus templomaiban egész nap zajlik az élet: imádkoznak, énekelnek, dobolnak, s minden nap van esküvő is. A trópusi országokban rendszerint későn fekszenek és későn kelnek az emberek. Negombóban, a januári „templomfesztiválkor” már hajnali öt órakor csoportok igyekeztek a templomok felé. Minden utcasarkon, sőt ház kerítésénél kis szentély áll a buddhista, hinduista „házioltárok” mintájára Jézus Krisztus és szentek képeivel, szobraival.

Ádám-csúcs

A sziget nagy legendái is vallási eredetűek. Az egyik monda szerint itt lépett a földre Ádám, amikor kiűzetett a paradicsomból. Állítólag azért, hogy ne legyen túl nagy váltás az édenkerthez képest. A hegy neve ma: Ádám-csúcs. A monda folyományaként Ádám-hídnak nevezik a Srí Lankát Indiával összekötő szigetsort. A legendák egymásra épülését jelzi másik neve: Ráma-híd. (Ráma az óind eposz, a Rámájana hőse.)  Az Ádám-csúcs (Srí Pada, angolul Adam’s Peak) a sziget ötödik legmagasabb hegye (2243 m). A hegytetőn egy kb. 2 méteres sziklamélyedés található. A keresztény legenda szerint ez Ádám lábnyoma. A buddhisták (főként szingalézek) Buddha, a hinduk (főként tamilok) Visnu isten lábnyomát látják benne. Más keresztény elképzelés szerint Szent Tamás lábnyomáról van szó.

Az egymást nem eltüntető, hanem egymásra épülő hagyomány mindenesetre központi zarándokhellyé tette a Srí Lanka közepén található Ádám-csúcsot. Vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki a magáénak érzi.

December és február között vannak a zarándoklatok. A legnagyobb esemény – buddhista szokás szerint – holdtöltekor. Idén a holdtölte január 27-ére esett. A csúcs megmászása ilyenkor népünnepélynek számít. Két kiépített és zarándokidőben kivilágított gyalogút vezet fel az égbetörő hegyre: a távolabbi Ratnapurából és közelebbi Dalhauziból. Zarándokidőben minden tenyérnyi helyen, még a falutól távol is várakoznak a turistabuszok.

Dalhauzihoz a csúcs 7 km, ám a szintkülönbség nagy. „Sportos” zarándokoknak 2 óra, a megfontoltabbaknak 4-5 óra.

Éppen a holdtöltekor érkeztünk. Bánatosan szemerkélt az eső, de nekivágtunk. A zarándokút mellé végig boltok, bazárok, kis étkezdék, buddhista, hinduista szentélyek, valamint izomlazító-árusok (patika) és még tetoválók is települtek. Furcsa volt hallani a tetoválógépek zizegését. Előbb patakok, vízesések mellett halad és lassan emelkedik az út. Egy helyen a patakban, természetes „zuhanyozási”, pontosabban rituális fürdőzési lehetőség. Sokan megállnak, mosakodnak.

A fő zarándoklat késő délután indul, kisebb-nagyobb csoportokban, lassan, meg-megállva, nevetve, mosolyogva, leginkább tréfálkozva. Furcsálljuk a fiúk-férfiak fején lévő színes, tarka Mikulás-sapkákat. Sejtjük, hogy a fenti hideg miatt húznak sapkát, de a furcsa fazon és a tréfás színek a rítust is szolgálják. A gyalogút fölött egy kötélen végig a buddhisták színes zászlócskái lógnak. Minden korosztály képviselve van. Meglepő, hogy sokan karon vagy nyakban ülő kisgyermeküket hozzák, feltűnően sok a gyermekére támaszkodó idős, beteg, gyakran sánta ember. A zarándoklat megterhelő. A rövidebb, kiépített úton állítólag 5200 lépcsőfok van. Szokva vagyunk a gyalogláshoz és a hegymászáshoz, de az utolsó harmadban már tízméterenként meg kell állni lihegni. Mérjük az időt. Versengéshez vagyunk szokva. Végül is két és fél óra alatt fölértünk. A helyiek nem sietnek. A zarándoklat egész éjszakás program. Meg-megállnak, beszélgetnek, imádkoznak, esznek-isznak, rigmusoznak. Fölfelé menet is. Az előkiáltó mond valamit szingalézül, amire a csoport mindig ugyanazzal a refrénnel válaszol. Amikor ötödször hallom, már én is tudom mondani. Kis dagobákat (ereklyéket tartalmazó halom, sztúpa), Buddha-szentélyeket mellőzünk. Az egyiknél a szobortól vett hamuval kenik meg a hajamat. Áldást kapok. Egyedüli külföldiként. A faluban figyelmeztettek, hogy most csak helyi emberek lesznek. Mindenki mosolyog, köszön, megkérdezi honnan vagyunk, sokan közös fotót kérnek. Érdekes, itt ritkábban mondják, hogy „Hungry” (Hungary helyett), leginkább úgy csodálkoznak ránk, hogy: „Hungaria”? Általában nem tudják, hol van. A felhők fölé kerülünk, elmúlik a szemerkélés, a szürkületben végre fölérünk a csúcsra. Hideg szél fúj. Mint a buddhista helyeken mindenhol, itt is le kell venni a cipőt. Csakhogy itt nagyon hideg van mezítláb mászkálni. A csúcson kevés a hely, két zarándokpihenő, szerzeteslakok és meglehetősen nagy illemhely-sor foglalja el azt is. Az egyik Buddha-szentélyből füst árad. Még nem hosszú a mezítlábas sor az Ádám-Buddha-Visnu lábnyomnál. Mindenki kezében virág, vannak, akik ajándékot hoztak. Nehéz kivárni a sort. Körülöttünk főleg fiatalok, családok, némelyeknek remeg a lába és hangosan vacog a foga. A sor pedig nő. A nagy tömeg még órákon át folyamatosan áramlik fölfelé. Mindenki látni akarja a szent helyet. Pedig nem látható, mert a lábnyomnak vélt mélyedés leplekkel van letakarva. A hegyről a naplemente is csodás, de az igazi ajándék a napfölkelte. Mindenki azt várja. Reggelig virrasztanak, beszélgetnek, vagy szunyókálnak. Reggel a szerzetesek dobbal és kagylókürttel üdvözlik az új napot. Óriási népünnepély, öröm, együttlét.

DSC03183

Szorító ölelésben

Mi nem bírjuk a hajnalig való várakozást, hamarabb lemegyünk. Szemből végig hullámzik a tömeg. Egy család kávéval kínál. Hangszóróból ima és népies zene szól. Azt gondoltuk, lefelé gyorsabb lesz. Ugyanúgy két és fél óra. És másnaptól három napig kínzó fájdalom a vádliban.

Könnycsepp India arcán

Arra számítottam, hogy Srí Lanka Indiához lesz hasonló. Ám sokkal inkább Délkelet-Ázsia bájára emlékeztet. Nem annyira zsúfolt, mint India, sokkal több a mosoly, igaz a buddhizmus is. Két hét alatt a sűrű buszjáratokkal bejártuk szinte egész Srí Lankát. Őrülten vágtató buszainkkal „csak” két baleset történt. Egyszer egy motorkerékpáros csúszott alánk (kimászott, továbbment), másodszor a vezető egyszerűen megtolt egy személyautót. A soknapos buszozás mindössze 3000 forintnyi rúpiába került. A műemlékeket, nagy romvárosokat viszont nem úsztuk meg olcsón. Az az elv, hogy a külföldi gazdag, fizessen. Történelmi látnivalóért itt fizettük eddig a legtöbbet. Ebben hasonlít Indiára, ahol a jegyárak a külföldieknek olykor a 25-szörösébe kerülnek. Hogy ki a külföldi? Aki úgy néz ki.

Az egykori csodás középkori (templom)városok jó része az enyészeté lett. Így járt Sigirija oroszlánra hasonlító sziklatömbje és sziklavárosa (középkori graffitikkel), ahol most a fellegvár birtoklásáért és a turisták ajándékaiért majmok és kutyák harcolnak. Így járt az ősi (ezeréves) központ, Anuradhapura és a számomra legszebb (mert a kambodzsai Angkorra emlékeztető) Polonnaruwa romvárosa is. A Svájcot idéző „hegyi fővárosban”, Kandyben Buddha „fogtemploma” (Buddha fogát őrző templom) eleven közelségbe hozza az élő és mindent átható buddhizmust. Megtanuljuk, hogy Buddhát fényképezni általában szabad, de hátat fordítani neki nem, s nincs menekvés, minden szent helyen le kell venni a cipőt.

A kultúrák, a vallások egymásra, sőt egymásba épülnek. „Fenséges” példája ennek Srí (azaz ‘fenséges’) Lanka. Ha ránézünk a térképre, a sziget egy könnycseppet formáz. Mondják is: „könnycsepp India arcán”. Tudom, hogy sok könnyet morzsoltak el az itt élők az ősidőktől a cunamiig, a polgárháború befejezéséig. Talán most már letörölhető. Én mosolygósnak, barátságosnak, vendégszeretőnek láttam őket.

Srí Lanka, Negombó, 2013. január-február

Utóirat: Időközben sok fotóval megjelent itt:  Srí Lanka, a paradicsom. Fashion&Travel, 2013/nyár 72-75.

Itt hozzászólhat!