Ezek az írások szomorúak, nem szívesen olvasom őket. Írja nekem valaki. Nem tudom, talán „értelmes szomorúak”. Közéletinek szánt napló, alapvetően nem magán kis-nagy örömökről szól, hanem inkább közösségi jelenségekről. Célja nem az önfeltárás, hanem a bevonás. A közös gondolkodás. Egyébként pedig: köszönöm, megvagyok. Ezt a szilveszteréjt is átaludtam (belealudtam a tévéműsorba, a rádiót hallgattam ezután, tetszett is, de egyszercsak azt is elvesztettem, a petárdázás nem zavart), reggel már a Kékesre bandukoltam: fölfelé a Bene-vár mellett, visszafelé a patakvölgyben. Csaknem ötven éve már, hogy édesapámmal a bokrok közt felkutattuk Bene várát. Ma a romokat kibontották, egy tájékoztató táblán ott a vár alaprajza – szinte ugyanaz, amilyet apám is lerajzolt, meg is van valahol. Ebből az élményemből született első cikkecském a Pajtás újságban (1970). Most olvastam Kandra Kabos: Bene vára a Mátrában című, romantikus nyelvezetű könyvecskéjét (1890): ördögszántás, ördög-sánc, Csörsz-árok, hunavar kor, Hunnia-Avaria, avar-ringek vagy győrök, őserdő-maradvány, előkori csodálnivaló vízvezeték, gyöngyösi Bába-kő, Bene vára kőbe rótt és nem ragasztott kövekből, küklopsz-kőhalmazokból, volt vaskapuja (ennek ma nyoma sincs), várpiaca, fatornya; és Kandra Kabos korában élt még Bene vezérrel kapcsolatos néphagyomány, amelyből összebogarászható talán egy teljes mondakör… Ugye, nem szomorúak ezek sorok? Újévköszöntőnek éppen megfelelők.

 

Itt hozzászólhat!

Megosztás