Mennyire eleven, sőt húsbavágó kérdés az együtt vagy külön, a magyar kultúra egysége és széttagoltsága, pedig filozófiailag és antropológiailag egyszerű a válasz: a sokféleség egysége vagy egységben a sokféleség. Az 1990-es években folyt késhegyig menő vita a magyar nyelv egységéről vagy széttagolódásáról folytatása volt az irodalomban jóval korábban, Trianon után már elkezdődött polémiának: hány magyar irodalom van? A századvégen úgy vetődött fel: hány magyar nyelv van? A kettő párhuzamáról beszéltem múlt csütörtökön a badacsonyi Határtalan magyar irodalom konferencián, már többfelé kérik a kéziratot. Pénteken még megállok Tihanyban, Korzenszky atya mondta, hogy térjek be hozzá, ha arra járok. Vasárnap már Csongrádon, a Körös-toroknál, ahol éppen megnyílt a sokadik Kárpát-medencei könyvtárosok konferenciája. Hétfőn a városházán A magyar nyelv Kárpát-medencei helyzetéről adok elő, figyelmeztetnek, hogy 45 perc, mondom, hogy retorikát tanítok, pontosan 45 perc után kerül pont a mondat végére. Ezt az előadást is terjeszteni kezdik. Én meg csodálom Csongrád csodálatos, széles, parkos főutcáját, sőt még alkalmi vendégeim is vannak, bort, pálinkát, pálinkáspoharat és Liszti László titkáról szóló könyvet is kapok ajándékba. Ez utóbbi rémlik régi magyar irodalmi tanulmányaimból, a könyv szerzője (Fábiánné Szenczi Ibolya) meglepődik, hogy erről egyáltalán hallottam. Ötórás autózással érkezem Nagyrákosra, ahol a 6. Józsa Péter konferencia vár, Székesfehérváron még veszek a szociológus sírjára virágot. Baksa Eszter polgármester asszony nyílt szívvel, szeretettel és jó ismerősként tegeződve várja kis szociológus, szemiotikus, nyelvész csapatunkat, a kultúrházban meghallgatjuk és megvitatjuk egymás előadásait (én a hibridizációról beszélek), majd megkoszorúzzuk a sírt, megvendégelnek bennünket, és végre indulok haza, át a Dunántúlon, hogy holnap Lakiteleken lehessek. Ezek után kapom meg, hogy lassítani kellene, sőt abba kellene hagyni. Lehet, hogy egy kicsit hallgatok a tanácsadóimra.
Itt hozzászólhat!
