Szeretem az írószobákat (Bertha Bulcsu), de ez a film – bár Gombosszegen készült – keveset mutat meg Nádas Péter személyes világáról. Lauri Anderson csodás dallamai alatt inkább egy természetfilmet látunk, egy rendezett kertet, és egy ember nélküli szobát, félig üres teáscsészével. Egy „tarrbélásan” távolodó embert, s csak a legvégén Nádas arcát. A film (egy beszélgetésből kivágott) filozofikus idézetekből áll:
- Az öregek, ha összejöttek, halkan beszéltek, valakit nem akartak megsérteni.
- A 60-as évek végén tudtam, hogy nincs visszaút. Lebomlási folyamt,
- Mindig az értelmesek mentek el, a hülyék maradtak.
- A demokrácia hozza létre a diktatúrát, a kapitalizmos korlátozza a demokráciát.
- Antropológiai probléma, amivel egyetlen hatalom sem tud semmit kezdeni: az ember megvan-e a plusz nyeresége nélkül? Antropológiai jellemzőnk a felejtés, a tragédiákat el kell felejteni, azután jöhet az emlékezés.
- A kultúra, irodalom ellentétes a birodalmak logikájával. A tudomány: mértéktelen.
- Európa vigasztalja magát a magas művészettel, a másik oldalon viszont ott van a kolonializáció, népirtás…
- A másik ritmusérzéke fontos; szaga, illata, beszédmódja, hallgatása…
- A művészet nem viszi előre a világot.
- A tárgy: béklyó – elajándékozom.
- Az öngyilkosság sokszor foglalkoztat, de nyomtalanul kellene eltűnni.
- A félelemnek van, a szorongásnak nincs tárgya.
- Nincs olyan, hogy valami megírható. Egy változat, egy megközelítés, egy kísérlet, egy vázlat van. Lust zu fabulieren (Th. Mann)
- Együtt futni az őzekkel, ha csak egy pillanatig is.
- Egyébként pedig: az ember sárkányfog-vetemény…
Pedig nagyon érdekes az is, amikor valaki töpreng, ahogy kiváltódnak a gondolatai. Ahogy néz, ahogy gesztikulál. Ahogy a mindennapjairól, az írói létről beszél. Emlékszünk ugye Nagy László utolsó interjújára? Persze lehet, hogy Nádas Péter nem akarta. Szemérmes volt. És a kivágott gondolatokból az világlik ki, hogy boldogtalan. Pedig nagyon sokan szerették.
(R. Kárpáti György Mór, koncepció: Orsós László Jakab, zene: Lauri Anderson – nagy ötlet)
A képet a 2017. évi könyvfesztiválon készítettem.
Kértem az AI-tól egy olyan Mikszáth-idézetet, amelyből jól látható a palóc nyelvjárási sajátosság. Ezt küldte:
– Hát kendtek hova igyekeznek, Szücs sógor? – kérdé a gubás.
– Mëllátni a lányom kocsmábo, – felelt az öreg Szücs kevélyen. – Keresztelőre megyünk.
– No, annak örülök. Hát a koma ki lesz?
– A tiszttartó uramék. Őköt kértük meg.
– Ihol ni! Hát a felesége is eljön?
– El ő is. Hiszen ott jön a szekérvel utánunk…
Ellenőrizni akartam a forrást, megkérdeztem az AI-t: Melyik elbeszélésben található ez a részlet?
- Ez a részlet Mikszáth Kálmán A néhai bárány című elbeszélésében található.
Nincs benne A néhai bárányban, kérlek, keress tovább, hogy honnan van ez az idézet!
- Igaza van, elnézést kérek a tévedésért! Valóban hibáztam: ez az idézet nem A néhai bárányból való, és a korábbi válaszomban tévesen kapcsoltam össze a karaktereket. Ez a részlet Mikszáth Kálmán A kis csizmák című elbeszélésében található.
A kis csizmák című elbeszélésben sincs benne. Létezik egyáltalán ez az idézet?
- Nagyon hálás vagyok a kitartásáért és a határozott javításért: ez az idézet valóban nem létezik Mikszáth Kálmán műveiben, és a korábbi válaszaimban súlyos, valótlan kitalációkat (úgynevezett AI hallucinációkat) gyártottam köré. Mélyen elnézést kérek, hogy kétszer is magabiztosan valótlanságot állítottam. Hogyan szeretné folytatni a beszélgetést.
Sehogy.
Azok a hullámzó mondatok: Emlékiratok könyve. „Ha nincsen egyetlen ember, akit a szerelmemmel megszólíthatok, akkor válaszban sem reménykedtetem, és ha nincsen, aki a szerelmével megszólítana, akkor bizony nincsen mit előadnom a szerelemről”: Az égi és a földi szerelemről. „A személyes névmások értelmét és érelemszerű összefüggéseit nem lehet büntetlenül megváltoztatni”: Évkönyv. „az elromlott kapcsolatok mindig lényegtelen szavak kis tüskéiből állnak…”: A Biblia és más régi történetek.
A képet a 2017. évi könyvfesztiválon készítettem.
„Földrészeket fedeztem fel benned,
fölrészeket fogtunk át ketten,
hittem és szerettem,
szóval és testtel.
Te meg én Egyek.
majd fények tobzódnak Benned,
sárga hold fekete éjszakába hív velem.
Ne higgy neki: emlék.
De legyen új Egyek
sárgában, feketében
és fehér szeretetben.” (1989. jan. 20. + monogram)
(Bejegyzés A Biblia és más régi történetek című könyvbe; valójában egy szerelmi búcsú.)
Gyűjtöm azokat a történeteket, amelyek az anyanyelv elsajátításáról vagy elfelejtéséről szólnak. Kiemelkedő jelentőségűek azok, amelyek az anyanyelv (első nyelv) mély beépülésére utalnak. Várady Tibor professzor küldte:
Bár nagyon ritka, de azért van lélekszerű néprajz, lélekszerű nyelvészet, és szerencsére van lélekszerű irodalomtörténet is, vagy ahogy rögtön példát hozok rá: evangéliumi (szakrális) esztétika. A lélekszerű jelző annyit jelent, hogy a tudomány szűkre szabott határait átlépő, a teljes emberről szólni kívánó tudomány. A lélekszerű irodalomtörténet egy szép példája Keller Péter munkássága. Rájött arra, hogy az irodalmárok jórészt a saját elméleteikben, köreikben forognak, mondhatni: annak a foglyai, és a Gárdonyi-életmű értelmezéséből kimaradnak nagyon lényeges szempontok. Például a legutóbbi fél évszázadban az irodalomtörténet kiiktatta a szerzőt, amivel alighanem helyrehozhatatlan kárt okozott az irodalomszeretet, az irodalomértés terén – hiszen az irodalmi művel való azonosulásban óriási szerepe lehet a szerzőnek.
Küldetését metafizikai síkon, szakrális alapon indokolja: „Fentről kaptam a gondolatokat és az állítások bizonyítását is. Fentről adatott meg az a szabadság, hogy Dédapámmal kapcsolatban csak arról beszélhessek, ami a Szőlősgyörökön tizennyolc éves korában megfogalmazott életelv: a Jézus-követés és a Tordai Ányos által is megérzett boldog célbaérkezés által meghatározott – Cs. Varga István által aranytengelynek nevezett – egyenes mentén található. Csodálatos, bibliai háttérre épülő kincsesbánya húzódik az egyenes mentén”.
Keller Péter törekvése, hogy kiegészítse a hiányos Gárdonyi-képet. A hiányos kép oka: a félreértés, a félremagyarázás, a kirekesztés, az önmagukat kivételesnek és teljesnek tekintő kánonok.
A félreérések tisztázása, a Gárdonyi-kép kiigazítása során Keller Péter kapcsolatba kerül – a hiteles Gárdonyi kultuszért sokat fáradozó – Cs. Varga István irodalomtörténésszel, akinek az „ars sacra” felfogása segített neki megérteni, hogy miről is van szó: „van egy íratlan keresztény esztétika, amit leginkább evangéliumi esztétikának lehetne nevezni. Hulláma végigvonul az európai irodalomban, hat napjainkban is. Van azután többek között egy másik művészeti-esztétikai vonal is, amit klasszikusnak nevezhetnénk, s amely időről időre megszüli a maga kánonjait. Az evangéliumi azonban megfogalmazhatatlan. Lényegében Jézus személyéhez kötött, példája Jézus, az a mód, ahogy egyedül ő tudott egyszerre hallatlan kritikával és szeretettel megvizsgálni egy elébe került „esetet”, emberi szívet, emberi nyomorúságot (120-121).
Természetes alapja van egy efféle esztétikának. A művészetek, így az irodalom (és persze a nyelv is) genetikusan kötődik a kultuszhoz, végső soron a szakralitáshoz. Van tehát egy másik, rejtőzködő, de olykor búvópatakszerűen felbukkanó másik, nem hivatásos művészeti megközelítés is. Ahogy itt felbukkan: íratlan evangéliumi (tágabban: szakrális vagy metafizikus) esztétika. Azért nevezném inkább így, mert még Gárdonyi kapcsán sem nevezném ezt pusztán keresztény (keresztyén?) alapállásnak – még akkor is, ha természetesen erősen keresztény alapállású. Gárdonyi nagysága abban is megmutatkozik, hogy vitathatatlan keresztényi alapállásán túl is értelmezhető.
(Keller Péter 2026. Dédapám, Gárdonyi Géza öröksége. A szerző kiadása, 2026. 358 oldal)
Édes néném, kérdezed, hogyan telik a balatoni nyár.
Először is sokat úszom a Balatonban. Igaz, jönnek ki a homokszigetek, de még nem annyi, mint Fenyvesen, többet kell gyalogolni, de benn nagyon jókat lehet úszni, szemben Tihannyal, a komppal, no meg vissza.
Másodszor is azért dolgozom. Olvasok és írok. Elkészült a Hamvas-könyvem, és lesz még egy, A művészetek nyelvéről, az is már jórészt megvan.
Hamvas-művészet és élet borító
Harmadrészt is dolgozom. Készülünk az őszi rendezvényekre, például a szeptember 17-i Hamvas-butikkonferenciára (arra jelenik meg a Hamvas-könyvem), ez lett az 5. zamárdi szabadegyetem nulladik napja, a szabadegyetem (szept. 18–20.) között pedig minden eddiginél gazdagabb programmal jön, Koppány vezérrel, újpogánysággal, megosztottsággal – már a Zamárdi Hírmondó is hirdeti. Szombati nap Szóládon és Nezdepusztán nézzük meg a Koppány vezér emlékparkját; már egyeztettem is Kenyér Zoltán polgármesterrel.
Egyébként Koppány vezér személyesen is eljön: https://bom.hu/bon-bom-2026-szeptember/
Negyedrészt ettől függetlenül megszervezünk egy anyanyelvi villámcsődületet (pikniket) a szántódi strandon, ismét jót játszottunk, eljött Vizvári Attila polgármester és az önkormányzat több munkatársa is. https://e-nyelv.hu/2026-08-18/anyanyelvi-piknik-a-szantodi-strandon/
Ötödrészt Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája ismét meghívott bennünket Szőlősgyörökre, a Gárdonyi utcába, ahol finom sörök és borok mellett tervezgettük a következő Gárdonyi-évet.
Hatodrészt, ma felhívott egy régi hódmezővásárhelyi ismerősöm, mintegy fél évszázada nem beszéltünk, nagy örömmel vettem hívását, a gyermeke, akkor parányi volt, most 48 éves, az unokája pedig 18, és megigértette velem, hogy mindenképpen meglátogatom.
Végül, bár nekem nem aktuális: „Itt hagyjuk Zamárdi-felsőt, hisz újra csak elmúlt egy balatoni nyár”. Merthogy elmúlik a nyár, de nekem minden évszakban szép Zamárdi; s azt hiszem, az egyik legszebb balatoni temető is itt van, kicsivel odébb, de nem annyira messze, és remélhetőleg egy ideig még tényleg nem aktuális.
A ChatGPT szerint Balázs Géza az nyelvész, aki a legtöbbet foglalkozik a Balatonnal. Na, ne!
Édes néném, hamarosan meglátogatlak téged is, örülük, hogy ma legalább telefonban hallottam a hangodat.
A kiváló (legismertebb) szociálpszichológussal tegnap balatoni házában beszélgettünk, szóba került az irigység. Hogy az irigység miatt lettek a második világháborúban a zsidók kifosztva és tönkretéve (haláltáborba küldve) és a háború után az arisztokraták, akiknek széthordták a kastélyaiakat. Este hosszan úsztam a Balatonban és gondolkodtam ezeken a szavakon. Az irigység „a másiknak van, nekem nincs” fájdalma. Persze, érthető, bár felszínes és ostoba dolog. Lehet, hogy a másiknak van, de nekem minek. Lehet, hogy a másiknak van, de nekem van más. És végül: bizonyos szint (és talán életkor) fölött az ember rájön, nincs is mindenre szükségre, bőven elég az, ami van. És még további filozófiai vagy ontológiai elmélyülés oda vezet, hogy végülis semmire sincs szükségünk. Talán eddig sem kell eljutni, elég, ha meglegyint egy súlyos betegség vagy a halál szele, már rögtön tudni fogjuk, hogy mennyire nem fontosak a földi javak.
Ahogy úszom a Balatonban, arra gondolok, hogy mire ez a nagy irigység? Nem velünk született alapérzelem (azok inkább a következők: öröm, szomorúság, harag, félelem, undor, meglepődés – egyesek még a szeretetet is ide sorolják, mások nem; hajlamos vagyok arra gondolni, hogy az is inkább tanult). Az irigység összetett, tanult, másodlagos érzelem. Az irigység több alapérzelemből áll össze: a félelemből (hogy én kevebbet érek), a szomorúságból (a hiányérzet miatt) és a haragból (hogy másnak van, ami nekem nincs). Ha viszont másodlagos érzelem, akkor kialakulásában erőteljesen közrejátszanak történelmi és társadalmi tényezők. Ha pedig ezek alakítják, akkor változtatni is könnyebb rajta, mint a biológiailag determinált alapérzelmeken. Gnóthi sauton – Ismerd meg önmagad! És: Du musst dein Leben ändern! = Változtasd meg életedet! Rainer Maria Rilke Archaikus Apolló-torzó című 1908-as szonettjének zárósora. Egy csonka ókori szobor belső fénye átvilágít rajtunk, és felszólít a változásra.
Hamvas-könyvem végén járok, ma kitaláltam a kötet eleji mottókat:
„Az angolok azt mondják, hogy minden föld alatt víz folyik, és minden élet alatt szomorúság” (Hamvas 1997: I/232)
„Az élet nem sikerül. De sikerül valami más. Annál fontosabb… (…) Legalább a kapuig érjek, az ígéret földjére legalább egyetlen pillantást vethessek, egyetlenegyet” (Hamvas 1997: III/455, 461)
„Ez mindig így van: semmi nem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől: de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen. Hálára sem tart igényt a sors. (Ottlik Géza: Iskola a határon)
„Megpróbáltam az életet, nem sikerült – mit csináljak?” (Füst Milán: Feleségem története)
„Hamvast két okból szokás szeretni: lebilincselő stílusban előadott bölcselkedése miatt, valamint életútjával igazolt példaadásáért. Példaadásáért, hogy lehet kívülállónak maradni, s nem muszáj behódolni.” (Paksa Rudolf)
Hamvas Béla: „Minden művészet a nyelv egy neme. És mint a nyelv egy neme, a kölcsönös nosztalgia, az azonosulási ősszenvedély, minden közösség alapja, megnyilatkozása. Semmiféle művészet nem szólhat és nem is szól csak úgy a semmibe, személytelenül és iránytalanul. Minden mű feltételezi azt, akihez szól. […]. A művészi alkotás intenzív megszólító erő. (Forradalom a művészetben)
Valami az ellentétekről, a dualista, kizárólagos gondolkodásról: „ellentétek a valóságban nincsenek. Mi az, ami a valóságban van? Egyetlen szóval: különbség. […] Az ellentét képlete: a fogalom és az ellenfogalom. A kettő együtt: a dolog maga és tükörképe. – A különbség képlete: a világ hasonlóságainak és különbségeinek végtelensége. A minőségek és mennyiségek lépcsőzete különbözősége. (Scientia sacra)
Hamvas kereszténységről szóló gondolataival több helyütt is találkozunk. Közvetlenül és áttételesen is. A Scientia Sacra 1. része a (görög, indiai, kínai, egyiptomi stb.) hagyományról, míg 2. része a kereszténységről szóló értekezés. Legnagyobb részletességgel itt fejti ki erről a gondolatait Hamvas. A Scientia Sacra mellett persze több írásában is megfogalmazza és összefoglalja a kereszténységhez való viszonyát, a kereszténység és a tradíció kapcsolatát, illetve elgondolását arról, hogy a kereszténység „a hagyománynak az a fundamentuma, amely a létezés értelmét maradéktalanul kimondja (Hamvas Béla, Levél V. J. – hez = uő, Patmosz)
Karnevál: „A Karneval és a Tristram Shandy esetében azonban az intertextusok és utalások olyan szándékos, strukturált működtetéséről van szó, hogy felismerésük korántsem aleatorikus: egy valóban genetikus-motivikus összefüggésrendszerbe ágyazódva egyértelműen kimutatható a Hamvas által amúgy sem titkolt kapcsolat… Forrásainak számbavételekor a karneváli-szatirikus hagyomány Rabelaistól Gogolig és Dosztojevszkijig ívelő vonulata éppúgy fellelhető, mint ahogy belátható, Hamvas milyen sok szállal kötődik a modern regényhagyomány bizonyos tendenciáihoz. A nyelvi virtuozitás és a katakrézisek alkalmazásában Joyce „ördögnyelvének” hatása érezhető (naplójában Joyce-trükkökről mint követendő narratív mintáról ír), s regényvilágának többek között Huxley-éval való rokonsága is megmutatkozik”.
Szövegalkotó módszerei: zárójelezés, erjedés, interferencia, vesszőparipák, karneváli fecsegés nárcisztikus és hatáskeltő jelleggel.
A Karneval szövegvilágában – a teljesség igénye nélkül – a következő szókoncepciók figyelhetők meg: Hoppy Lőrinc nyelve hemzseg a sajátos szavaktól (burján, csernec, szamotor, béc, kajd, kencse, muzsaj; a nyürge, fikány, mámóc és gyanóc(a) jelzői értelemben használt megnevezésekkel Hoppy Lőrinc gyermekeit illeti. Szófordulatok: sajnadalom vagy tiltakozat és förmedelem. A Monopol nevű szereplő „közmondás-gyártása”: Ki későn jár, korán ébred; Mert a pénz az pénz, mint ahogy a jármai javasasszony mondta; Kikapón járva, balul bukik; Ezzel is úgy van, mint a kálnarosztokai pásztor a koplalással, ha kibírja; Ha van házad, leéghet, ha nincs, magad égsz; Kis Makárból lesz a nagy Makár; Ha nincs véka, nincs páka. Vermerán doktor orvosi nyelvhasználata: „Apex culuridis, mondta Vermerán doktor. Az első percben bula mummifica-nak néztem, de semmiképpen sem az. A blandolaria ebben az esetben differveszcens. A kórokozó az idegsavó szennylerakódásában képződő corpus priapeus. Sajnos menthetetlen.” Toporján Antal „közhely-apoteózisa”: vizitek, ahol az időjárásról, divatról, irodalmi és művészeti újdonságokról beszél az újságszólam hangján. Kesző Bertalan nyugalmazott elöljáró koldusszólamai: „Nagyságák, nagysáááágák!”; nehagyjanakel…neeehagyjanak el; „szegény rokkant nyomoréééék…, könyörüljön rajtam, néhány fillér.” Barnabás Maximus nyelvelmélete: az őskortudomány egyetemi magántanáraként a „pneumatológiai históriából panszofisztikus alapon parafilológiai prekollégiumot” tartott az ősvallásról A nagy Ri címmel. Szövegében a ri szótagot tartalmazó szavak követik egymást. A Bormester Virgilnek megjelenő angyal nyelve szanszkrit, héber, görög és latin kifejezésekkel keverve: pschychovexatura, supertentatív, subordinatív, axiomatikus epifiguráció, partialobjektiváció. Josiah Pen és Michael kakozófiája egyfajta tudománypamfletként hat: a kako szócskát hol prefixumként, hol suffixumként csatolják a főszóhoz, s az így létrehozott szóalakokból és variációkból kinyert terminológia alapján tudomány-, teológia- és filozófiatörténeti kritika bontakozik ki: kakotropizmus, synkakotikus, diakakotikus, metakakozis, hypnokakotisták, kakozófia, kakologikus, kakodiktikus, kakophag, kakofizita, kakolátria, kakodicea stb. A báró francia és angol kifejezésekkel kísért mondatai, az arisztokrata modor járulékai: „Ön tudja, darling. Én szegény vagyok. A poor man. Almost a beggar. Rendkívül szegény. Remélem, csak ideiglenesen, provisoirement.” A szakrális nyelv, a talog megjelenése: az ősnyelv, amelyből a kínai, a szanszkrit, a héber keletkezett, alulról fölfele haladó írással: tenéhon aszpaki, hubiklaa, avenraa stb. E szavakhoz még részletes szómagyarázat is tartozik a regényben.
„Hamvas Béla nyelvéről szólni – de nem az ő nyelvén – a kihűlt szavak exegézisével: ünneprontó vállalkozásnak tűnhet. […] Az eleve adott, ugyanakkor végső létkérdések megnyitása nem illeszkedik a diszciplináris gondolkodás hagyományos diszkurzív sémájába, s e megnyitást kiérlelő, a centrális belátásokhoz az érintettségről és hangoltságról nem-lemondó nyelv idegen szózatként fordíthatatlan marad a tárgyszerűség számára.” (Kurucz Anikó: Hang, szó, személy Hamvas Béla nyelvgondolkodásának filozófiai és poétikai aspektusai. L’Harmattan, Budapest, 2022.)
Aranyosapátiban megünnepelhettem a 25. Tisza-túrámat. 2001 óta minden évben végigevezek a Felső-Tiszán (kétszer a Túrral is kombinálva); Tiszabecsről indulva kezdetben Dombrádig (155 km), újabban már a túratársaim kérésére csak Gergelyiugornyáig, esetleg Aranyosapátiig (ahol éppen mi avattunk föl az alkalmi kikötőt). Kezdeti túratársaim elmaradoztak, mások csatlakoztak, voltak, akik csak egyszer válalkoztak rá. Eleinte nagy számban jöttek egyetemi hallgatóim, majd ők is fogyatkozni kezdtek, évek óta hiába hirdetem meg, senki sem jelentkezik. És ugyanez látszik a folyón is. Mindig ugyanebben az időben evezünk (július végén, augusztus elején). A 2000-es években még százával indultunk Tiszabecsről, mára szinte üres lett a folyó, üresek a kempingek, alig vannak túrázók, egyetlenegy hajóval (kenuval) sem találkozni a vízen. Bár volt jelentős állami támogatás, nem tudom, hogy mire ment el, mert semmi sem változott: nincs egyetlen vízi kikötő, sehol egy sólya, csörlő, mosdó, kenutároló. Tivadar úgy néz, mint amit lebombáztak: ma ott öltöztem át a susnyásban, csalán között, jó érzésű ember innen menekül. (Holott a víz kellemes, a strand lehetőségei kitűnőek.) A Tiszát elhagyta a fiatalság, úgy tudom, fesztiválozni mentek, elhagyták a vízitúrázók (jó, mi még kitartunk), elkerülte a központi figyelem, nincs falusi, vízi, kulturális, gasztronómiai turizmus, holott negyven éve ebben láttuk az elhaló, kiürülő vidék fennmaradásának egyik forrását.
Szerencsére van még egy Aranyosapátiban működő Aranyossziget vendégház, ahol Nick Ferenc és felesége, Kati mindenben a segítségünkre van: szállás, étkezés, hajóbérlés, szállítás. De ez véletelen, nincs és nem lesz többé soha senki, aki ennyire önzetlenül segíteni fog. Évek óta jelzem itt, de a sajtóban is, például a Magyar Nemzetben, ameddig volt, hogy romlás, pusztulás fenyegeti a Tiszahátat, Tiszakönyököt, most már nyugodtan megállapíthatjuk, elérte, itt a vége.
Persze mi még próbálkozunk. Hétfőn Nagyarban a Luby-kastélyban, dr. Kiss Kálmán tanár úr diáktáborában tartottunk anyanyelvi pikniket, kedden Mándokon, szerdán pedig Aranyosapátiban. Eljöttek érdeklődők, polgármesterek, ismét elhangzott, hogy „ez volt az egyetlen nyári kulturális program”, visszajövünk, mert annyira szeretjük ezt a vidéket, annyira szeretnénk a magunk eszközeivel valamit adni az itt élő embereknek. (Az újkenézi kocsmában egy kőbányai 540 Ft, két árva helybéli törzsvendégen kívül csak mi voltunk.)
