Megosztás

Hozzászólás a(z) Csicsely Tamás bejegyzéshez Kilépés a válaszból

1 341 hozzászólás on Üzenet

  1. Balogh-család szerint:

    Tisztelt Professzor Úr!

    A tiszai kajakozás (kenuzás?) alkalmával készített riportot örömmel hallgattuk. Minya Károly tanár urat is előbbre soroltuk a

    kedvencek listáján.

    A mai MN-ben megjelent, valószínűleg a tiszai élmény hatására idézett sok-sok gyönyörű vers olvasása szívmelengető volt.

    Talán két vers akadt, melyet eddig nem ismertem, sürgősen kikeresem azokat az interneten. Nagy boldogság ilyen gyönyörű

    idézeteket olvasni a Tiszáról, melyre én is úgy emlékszem gyerekkoromból, hogy a legmagyarabb folyónak tekintették.

    A Túr említése szívfájdalmat okozott, mert szegény Édesanyám Mezútúrra került nevelőanyukához rögtön születése után és ott élt

    4 éves koráig, amig a saját mamája magához nem tudta venni. Igaz, a nevelőanyukát élete végéig úgy emlegette, mint

    aki életében a legjobb volt hozzá.

    Node elkalandoztam a sok Tiszával kapcsolatos gyönyörű idézettől. Milyen jó, hogy ilyen csodálatosan gazdag költészete

    van a magyar irodalomnak! Juhász Gyula fekete márvány síremlékét a szegedi temetőben megsimogattam.

    Köszönet a szép írásért.

    Jó egészséget kíván a

    Balogh-család

  2. kurcsika43@gmail.com szerint:

    Remek kis csapat. „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék…!”

  3. Balogh Miklós szerint:

    Tisztelt Balázs Géza Úr!
    Gyakran hallgatom a műsorát, most nekem is lenne egy kérdésem illetve felvetésem. TV adásban időnként elhangzik a következő: “A szöveget kitakartuk adat illetve személyiség védelmi okokból.”
    Mutatják a szöveget, ami látszik, hogy le van takarva, tehát nem látszik, nem olvasható. Amennyiben “kitakarták” akkor miért nem látszik?
    Helyesen úgy kellene mondani, hogy letakartuk a szöveget.
    üdvözlettel: Balogh Miklós agrármérnök

  4. VZS (ad: Arra!) szerint:

    Nekem ez az útmutatás jutott az eszembe:
    “Én paraszt? én?” – Amit még e szóhoz gondolt,
    Toldi Györgyre szörnyü nagy káromkodás volt.
    Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
    Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
    Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
    Mutatván az utat, hol Budára tér el,
    S mintha vassá volna karja, maga válva,
    Még csak meg se rezzen a kinyujtott szálfa.”
    (Arany János: Toldi)
    Ezek szerint ma már Toldi is inkább markolóval megy, de azért mutatja az utat..🙂.

  5. Madarak mondják! Kedves Géza! Ismét bizonyítottad, hogy mekkora lélek vagy. És igazi költő. Azt a felhőtlen boldogságot, ami ebből a bűbájos kis írásodból sugárzik belénk, az olvasóidba, csak a legnagyobbak képesek átélni és átéletni. Mondjuk a legnagyobbak között is a legnagyobb: Petőfi.
    Köszönöm neked azt a május elsejei csodát, amit gyermekkorom alábbi nagy élménye után te is felragyogtattál bennem.

    MI KÉK AZ ÉG!

    Mi kék
    Az ég!
    Mi zöld
    A föld!
    Zöld föld felett, kék ég alatt a
    Hangos pacsirta fütyörész:
    Dalával a napot kicsalta,
    A nap rá gyönyörködve néz.

    Mi kék
    Az ég!
    Mi zöld
    A föld!
    Zöld a föld, kék az ég, tavasz van…
    És én oly sült bolond vagyok,
    Hogy idebenn a szűk szobában
    Kadenciákat faragok!

  6. SzicsAPA szerint:

    Kedves Géza! Gyönyörű az Apámra gondolok című írásod is. Mintha Juhász Ferenc Apám című versének a prózában megírt, de lírai parafrázisa, stílszerűen APArafrázisa lenne. Nekem is mindennapi élményeim a szüleim, ma is idéztem őket, mert ahogy József Attila írja,
    “Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
    Enyém a mult és övék a jelen.
    Verset irunk – ők fogják ceruzámat
    s én érzem őket és emlékezem.” Most te is verset írtál. Nemcsak Apud, Anyud is ott volt veled. Modern világ van. Már nem a ceruzádat fogták, ők tartották az ujjaid alatt – alulról fölfelé a belőle általad kihozott dallamot követve – “tükörbillentyűzve” – a klaviatúrát.

  7. Judit szerint:

    Nemsokàra katona lesze….szèp emlèk…egy aggòdò anyàtòl…ilyenek az ėdesanyàk…😀

  8. G.G. (ad: Testvéreim) szerint:

    2021, aug.17.-i bejegyzésedre válaszolok:
    Kedves Géza! Megálltam ennél a naplóbejegyzésednél-nagyon szívenütött Jancsi elvesztése. Gyerekkorunk szerint testvérünk volt nekem is, hisz oly sokszor töltöttük együtt a végtelen hosszú nyarakat. Édesanyád és az én anyám barátnők voltak, és erdész apám egykori tanyáin fogadtuk többször Marit és Jancsit vakációra.Nagyon emlékezetesek maradtak a találkozásaink, kalandjaink. Ezeket lejegyeztem, sokat írok benne Jancsiról.Tavaly írtam egy e-mailt, melyben jeleztem ezt neked. Jancsival jó pár éve Szekszárdon találkoztam-nem sejtettem, hogy akkor látom utoljára. Isten nyugosztalja Őt-már együtt járják az erdőket megint Apámmal és Emil bátyámmal, mint régen.

  9. Z, Judit szerint:

    Ne kèss el fiam! novellàja tetszik, a hàborùra utal…empatikus egy kisfiù szemeivel nèzve… s közven dràmai is.. meg szemèlyes is…biblioteràpiàs is.. .fel fogom hasznàlni majd a foglalkozàskor…

  10. az uralkodönak van lelke??? maga az uralkodò dönti el??? van szabad akarata…egyszerű…Putyinak most nincsen. de megkapja majd….a bűntetèsėt…hamarosan

  11. Gyula szerint:

    Kedves Géza,

    hétvégén a Lugasban megjelen írásod igazi csemege: bölcsesség parabolában, az irodalmi publicisztika remeke, filozófia, etika szakosoknak tanminta: gyakoroljanak, tanároknak üzenet: közvetítsék, földi halandóknak: intés!

  12. Tiszai (ad: Önazonos) szerint:

    Csodálatos és meghatóan emberi az Önazonos, nekem – mint sok eddigi jegyzeted is – jelképes című írásod. Igen. Tökéletesen megbízható az identitásod, tisztában vagy saját magaddal, és a szerepeddel. ” This above all: to thine own self be true, and it must follow, as the night the day, thou canst not then be false, any man”.
    A legfőbb tulajdonságod, a legfontosabb emberi értéked – ezt lépten-nyomon igazolod – a hűséged. Ezt becsüljük benned, ezért tisztelünk és szeretünk

  13. CS szerint:

    Hihetetlen a tudásanyagod. Nemcsak elbűvölsz vele, hanem – mint afféle katalizátor – mindegyik írásoddal inspirálsz, gondolkodtatsz, értéseket, hangulatokat ébresztesz. Óriási lélek vagy.

  14. Kedves Géza! Csodálatos, amit a madarakról írsz.

    Én is küldök neked valamit.

    Miközben elgyönyörködöm a földön elterülő langyos fényben és a fákon már pattanó hajtásban is, a tavasz korán jött – talán túlzottan bizakodó – kis énekesének csodálatos trilláit hallgatom. A madárka minden bizonnyal fű és fa jó örömét és a Teremtőt dicséri tavaszi kedvvel. Talán érzi, ami a Bibliában le vagyon írva, hogy a mennyei Atya jóságukért, szorgalmukért, fiókáik iránt tanúsított szeretetükért róluk, az ég kedves kis madarairól sem feledkezik meg, a természet terített asztalával gondoskodik arról, hogy jól éljenek, és utódaikat is föl tudják nevelni.
    Arra gondolok, hogy hazánkban háromszázharmincnégyféle szárnyas jószág él vadon, s ha ezekhez a baromfiféléket is hozzászámítom – kot-kot-kot-kot kotkodács – minden napra jut belőlük nemcsak egy-egy másfajta tojás, hanem mindig egy-egy más madárféleség is.
    Nekem is, mint minden – földművelő, kertészkedő, erdőt járó, vadászó, halászó, pásztorkodó elődök vérét örökölt – magyar embernek, az igazi madár a tavaszt hozó nyitnikéknél, a kéményen megtelepedő gólyánál, ahogy régen mondták, cakónál vagy eszterágnál, az eresz alatt költő fecskénél, a verébnél és a varjúnál kezdődik. Ez utóbbi három közül gyermekkorom legkedvesebb szárnyasa a fecske volt, amely tavasszal visszatért a hosszú házunk végében lévő, számára mindig nyitott ablakú fáskamrába, s hajnalban már ott ficserékelt az ablakom alatt egy ágon
    Milyen csodálatos világ lehetett az, amikor – még a nagy folyószabályozásokat megelőzően – hazánk egy igen jelentős része nádat, gyékényt, sást, sulymot, vízitököt termő rétség, ingovány és láp volt, s mikor az erre járó külföldi természetbarát madárrajongó így kiálthatott fel: „Amplissinum est Hungaria aviarum!”- vagyis Magyarország a madarak legnagyobb tanyája.
    Daru- és kócsagtollas süveget viselő ősapáink korában – könnyű volt nekik fejfedőjüket magyar módra feltollobogózni! – a nemes darunak ezernyi fészke állt az országban, a kócsag és gémfajok megszámlálhatatlan fészekfalut alkottak. A rucák, ludak és sirályok „recerucája” óriási tömegekben nyüzsgött, a vakvarjú, a szárcsa, a vízityúk, és a cankó ezrével szaporított a rétségek és mocsarak, a semlyékek és turjánok világában. A bíbicek ősszel felhőző, nagy seregekbe verődve lepték el a legelőt, mezőt, kaszálót és szántást. Erdő, berek és csalit a kis madarak énekétől, messze hangzó, fület-lelket gyönyörködtető fütyülésétől, kicsinyeit rejtegető fészke közeléből az embert elcsalogató hívogatásától zengett.
    A természet remeke, a piciny cinege, amelyik most itt énekel, az idén is legalább egy tucat fiókát nevel majd, s pitymallattól késő alkonyatig munkában lesz, ágról ágra szállva járja majd az erdőt és a közeli telkeket, szedi a bogarat, a kukacot, hasznot hajtva a gyümölcsfáknak és gazdájuknak. Nyugtalan, dolgos, hangos és mindig jókedvű. Most is vizsgálgatja a koronarügyet, nem rontja-e valami gonosz démon, ártalmas nyű vagy kártékony bogár.
    Ő hirdeti a szőlőnyitást tavasszal, azt harsogva, hogy: „Nyitni kék, nyitni kék, nyitni kék!”, azaz hozzá kellene már kezdeni a télre földdel befedett szőlőtőkék szabaddá tételéhez. Torockón pedig állítólag azt kiabálja a rest leánynak, aki – mert nem szőtt és nem font télen, s így tavasszal a kirongyosodott blúzából kilátszik két gömbölyűsége – hogy: Künn a csöcs, künn a csöcs!”
    Példát vehetnénk róla mi, emberek munkaszeretetből, szorgalomból, utódgondozásból, ahogy párját fölváltva ide-oda röpül, csőrében egy-egy mohaszirmot, finom gyökeret, fűszálat, nyárfagyapjút, szőrt és finom pelyhet hozva, ahogy rakosgatja, fonogatja a madárművészet csodáját, a fészket. Mert a cinege lakása soha nem afféle hitvány tákolmány, hanem finom szálakból tömötten, gondosan rakott-szövött és bélelt.

    Ki ne ismerné „A cinege is örül a tökmagnak”- közmondást. Ha „tökesszel” most nem is szolgálhatok, néhány szem pirított napraforgómagot, szotyolát gondosan megtisztítok, leszedem a héját, és a belét odaszórom az én kedves kis társam elé.

  15. Schäffer Péter József szerint:

    Ön Ortológusnak vagy Neológusnak tekinti magát a magyar nyelvvel kapcsolatban?

    • balazsge szerint:

      Kazinczyval válaszolok: “Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egyességben és ellenkezésben van önmagával. Hamisan lépni a táncban csak annak szabad, aki táncolni igen jól tud, és akit a grácia látatlanul lebeg körül”

  16. TF szerint:

    Minden ilyen döntèst belsõ meggyõzödèsbõl kell(ene) meghozni. Karosszèkbõl lehet mondani, hogy legyen bèke (s közben az oroszok màr a spajzban vannak). A helyszìnen lenni, megint màs dolog. Van, aki belsõleg tud a legtöbbet tenni a vilàgèrt, van, aki a fizikai sìkon. De remèlem, azt mondani, hogy egyszer legyen màr vilagbèke, nem egy elcsèpelt szòlam. Nekem nem az, ès ezt most èn is belsõ meggyõzõdèsbõl mondom.

    • balazsge szerint:

      Ha jól értem, vagyis, hogy minimum dilemma, akkor nagyon egyetértek Önnel. Nem kinyilatkoztatni, hanem mérlegelni. Nem megvezetettnek lenni, hanem igyekezni önálló véleményt kialakítani. És ezután jön a legrosszabb, legnehezebb: másokkal egyeztetni és elfogadni…Ha segítek azzal, annyit hozzátennék: most igazán feszült vagyok a helyzet miatt, most érzem először, hogy nem kicsi, de nagyon nagy a baj… Most kellene nagyon bölcsnek lenni, s tudom, hogy én sem vagyok az.

  17. Sz. Tóth Gyula szerint:

    Hová lettek a Hábetlerek? A Rozsdatemető nagy dráma, felkavarta a szocializmus vizét, hát ilyenek a Hábetlerek, nem a hatalom által elképzelt szocialista embertípusok. Hogy lehet ez? Szólt a vád: csak eszitek a halat meg a túrós csuszát, de nem mentek színházba. Nem is a gasztronómiával van a baj, hanem az életmóddal. A hamis társadalomban meghúzódik az ember, nem „társadalmasítja magát”, ellébecol. Éli életét ahogy tudja, kicsit hozzátéve vágyaiból. Fejes Endre „életművének a megszokottól eltérő olvasatát” mutatta be egy előadásában Madarász Imre, a jeles irodalomtörténész (Művészetbarátok Egyesülete, 2015). Sokoldalú megközelítést tárt fel, az ütköztetés lehetőségeivel, melyekre maga is szolgáltatott érveket. Fejes életművét „hullámvasúthoz” hasonlította, korán felkapták, aztán ejtették. A sikeres író még életében tananyag volt, drámáit játszották, kisregényét olvasták, a filmet megkönnyezték, a történetek, a sorsok a mindennapok felrázó beszédtémái voltak.

    Tragikus példa a Fejes-kisregényből készült film: Jó estét nyár, jó estét szerelem. A gulyáskommunizmus, a puha diktatúra megcsillantott valami újfajta életfényt a „görög diplomat” előtt, aki vágyik valami másra, csillogóra, sikerre, de tragédiára futja. Az igaz, hogy munkás-paraszt származású, de ő is képmutató, mint polgári társai, hamis, hazudik, csal, becsap másokat. Ezt nem indokolja „csak” a társadalmi légkör. Abban az időszakban többen becsületesen viselkedtek, még csak nem is disszidáltak, nem üldözte őket a hatalom, nem hajtottak ádázul a könnyű pénzre. Élhettek volna jobban, vágytak is rá, tették a dolgukat, értelmesen, becsületesen, még értékeset is alkottak. Fejes kettős síkon ábrázol: az egyik társadalmi, a másik egyéni, a kettő együtt él – egyén a társadalomban. Nem hiszem, hogy az egyén tragédiáját csak az akkori „emberarcú szocializmus” okozta. A borotvás főhős többnek akar látszani, mint ami, illetve rossz irányban keresgél, rosszul „választ”. A „döntést, az egyén felelősségét” ne hagyjuk ki. (És így éppenséggel Sartre kategóriáit is bevethetjük, drámái, filozófiája nyomán.)

    Azzal az időszakkal, már idejében is több mű, film, színdarab, irodalom foglalkozott, bemutatott, leleplezett, kigúnyolt. Alakult az életérzés. Ismert a bányászsors, a bányászélet. A városok környéki bányák sajátos életet követeltek a munkásoktól, a bányászlét külön történet. (Pécs vidékén közelebbről, személyesen is hatott.) Akkoriban sem volt „rózsás” a helyzet, a rendszerváltás után egyenesen tragikus lett – megszűnt a munka, vegetáltak az emberek.

    A téma valóban nincs nyugvóponton, boncolgatni kell, a Fejes-életmű megérdemli. A kemény realista életet élő Fejes realizmust hozott a szocialista realizmusba. (Élettörténetéről itt olvasható: ÚM Újságmúzeum = https://www.ujsagmuzeum.hu/fejes-endre/) Katarzist idézett elő, megrázta az embereket, mint írót szerették vagy nem szerették. Hogy miért hallgatták el később, főleg a rendszerváltás után, nagy kérdés. Hogy ő miért hallgatott el a rendszerváltás után, még nagyobb kérdés. Nem kutatási területem, csak találgatok. Változott a kor, változott a helyzet, változtak a problémák. Változott maga Fejes Endre, az ember, az író is. Nem találta azokat az embereket, akiket ismert. Nem tudta, kit mire tanítson. Mert amikor korholta hőseit, azért tette, mert szerette őket, jobb életet szorgalmazott nekik, drámai hangon követelve tőlük az arra való akaratot. Típusokat hozott létre, maradandóan, a „hullámvasút” kacskaringóiban velünk utaznak, s majd felbukkannak. A görög diplomat meg a Hábetlerek itt vannak közöttünk, a globalista realizmus mázában és mezében. Örök figurák, akár a Molière vagy a Balzac megrajzolta alakok. Korok, mázak, mezek. Az ember marad.

  18. Tomi szerint:

    Nagyon érdekes, eredeti és izgalmas az újabb kis írásod (nevezhetnénk akár “tominológ-monológnak” is) amit egy, az olvasó számára ismeretlen, a túrájáról, zarándokútjáról az okos telefonja segítségével virtuálisan, verbálisan “hazarándokló-hozzárándokló” valaki intéz, atyai, helyenként kioktató, lekezelő hangnemben, egy vele kapcsolatban lévő, tőle függő, nála fiatalabb egyénhez, talán a fiához. Ebben az “elidegenedéses” világban a kényszerűségből vállalt karantén, az önkéntes remeteélet vagy a túra és ennek magasabbrendű változata, a zarándokút a közvetlen személyes kapcsolatoktól való menekülés egyik formája is. Jól láttatod, hogy annyira azért mégsem fordul el a “homini lupus” a társaitól, hogy legalább a technika segítségével esetenként ne tartsa velük a kapcsolatot, s ilyenkor ne játssza a számára üdvös “falkavezér-szerepet”. Az egészségügyben kompetens (lásd a pánikbetegség, mint diagnózis, az orvos teendőinek pontos ismerete) és minden másban “okos” személy, aki (És mi lett az ötvenezer forinttal? ) a megismételt számonkéréssel érzékelteti, hogy egyszer már milyen nagylelkű segítséget nyújtott beszélgető (pontosabban csak hallgató) társának, érzékelteti a további támogatástól való elzárkózását. Többször is hangsúlyozott gyalogos útja (túrán vagyok, öt napig zaránokúton vagyok, túrán vagyok, zarándokúton vagyok) ellenére végig magas lovon ül, nem is száll le róla. Napjaink embere ő: a betegség okozta beteg világ okosa: a homo covidus sapiens.

  19. Váradi Lajos (ad: Hiánytalan) szerint:

    Juhász Gyula: Testamentom

    Testamentom

    Szeretnék néha visszajönni még,
    Ha innen majd a föld alá megyek,
    Feledni nem könnyű a föld izét,
    A csillagot fönn és a felleget.

    Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
    Könnyek vizét és a Tisza vizét,
    Költők dalát és esték bánatát:
    Szeretnék néha visszajönni még.

    Ó, én senkit se háborítanék,
    Szelíd kísértet volnék én nagyon,
    Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
    És van-e még magyar dal Váradon?

    Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
    Világ árváját sorsa veri még?
    Van-e még könny a nefelejcs szemén?
    Szeretnék néha visszajönni még!

    És nézni fájón, Léván, Szigeten,
    Szakolcán és Makón a hold alatt,
    Vén hárs alatt az ifjú szerelem
    Még mindig boldog-e és balgatag?

    És nézni: édesanya alszik e
    S álmában megcsókolni a szivét
    S érezni, most is rám gondol szive:
    Szeretnék néha visszajönni még!

  20. Tatabánya szerint:

    Nagyon szomorúan olvastam az írásod “Ebéd magadban, egyedül. És ebéd, az utolsó ebéd, amikor egy nővérke az utolsó kanál erőlevest tuszakolja erőtlen szádba, már nem biztos, hogy érzed az ízeket, és éjjel meghalsz”-részleteit. Hans Fallada Jeder stribt für sich allein, magyarul Halálodra magad maradsz című művét juttatta eszembe és Móricz Zsigmond Tragédia című, groteszk hangvételű novellájának főhősét, Kis Jánost, aki, miután társaival együtt meghívást kapott a gazdag Sarudy lányának a lakodalmára, ki akarta enni a vagyonából a vendéglátóját, de az ételekkel való magányos viaskodása közepette egy nagy húsdarabtól megfulladt. “Megakadt az a torkán, s többet nem ment se le, se föl. Az ember két keze a levegőbe kapott; sovány hosszú teste megfordult s hanyatt vágódott. Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak végleg el nem csöndesedett. Senki se vette észre hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt.” Mindig magányos ember volt, halálára aztán teljesen egyedül maradt. Most, a saját jövőmön meditálva, mosolyogva gondolok Petőfi Egy gondolat bánt engemet című versének “Ne ily halált adj, istenem”- részletére.

  21. Judit szerint:

    Az ebèd is jò elbeszėlès…de szomorù a vège…csak azt gondoljuk, hogy vège lesz…csak a karmànak…

  22. Judit szerint:

    A szìnötös lànyt..meg kellene keresni…valahogy…lehet, hogy most megörülne a novellàjànak…

  23. MK szerint:

    Kedves Géza,dupla élvezettel hallgattam tegnap este Szakály Sándor történésszel való beszélgetést. Egyrészt a nyelvi érdekességek, másrészt a történelmi helyzet többszempontú elemzése okán. Szimpatikus ember, s pergő, okos beszédű alanyod volt. (Rádiósok álma!)
    Nagy igazság, s örültem, hogy kimondta: a történészek megváltoztathatják a múltat. Főként a közeli évtizedek, a XX. sz. második felében éltek ezzel. Ha több százévre van már mögöttünk az időszak, akkorra már kitisztul…Mivel én az “oral history”, mára már itthon is elfogadott módjával éltem az öreg hadifoglyok, zsidók, kuláksorsot megéltek felé igen érdekelt az adás. Persze ő éppen a katonai elittel foglalkozott. “A nép”, a kiszolgáltatott nép meghallgatása (is) a valós állapotot tükrözi a történelmi korokban, hiszen a széles néprétegek élete egy rendkívül fontos mutató. De ezzel nem nagyon szoktak törődni mindeddig. Szakály igen jól tette, hogy elmondta a népfelkelés, forradalom, szab. harc. kategóriákat, megfogalmazást is. A komenizmust is igen találóan fogalmazta meg. Eszembe jutott a “cucilizmus” is, ahogy a nép saját ajkára – még a század derekán – átültette a szocializmust, vagy éppen csúfolta egy kicsit. A komenizmus édes testvére a cucilizmus. (aminek átvitt értelme, hogy “benyalod-e”, avagy nem, mint a babacuclit) Pár éve, egy fiatal rendőr mellett ültem, míg a számítógépébe írta be a “komonizmust”. Finoman kijavítottam (kommunizmus) Jó volt az adás! Szakály pergő beszédű, jól fogalmaz, okos, s volt némi derűje is az adásnak a kemény téma mellett. Régóta ismerem, mint történészt, de most a közvetlensége és a téma miatt is, szinte büszke voltam rá, Rátok!
    Örültem!!!
    Szeretettel: MK

  24. Ortutay Katalin szerint:

    Kedves Géza!
    Mély megdöbbenéssel értesültem a tájékoztatóból Varga Gyula tanár úr haláláról.Nagyon fog hiányozni a következő konferenciánkról, Eger nehezen képzelhető el az ő kedves egyénisége, humora nélkül. Őszinte részvétem a családjának és Isten nyugosztalja a Tanár urat!

    • balazsge szerint:

      Kedves Kati, soha nem múló fájdalom, mert az egri szemiotikai napokat Gyula páratlanul kedves, odaadó személyisége tette annyira vonzóvá és megkerülhetetlenné. Tímeával abban maradtunk, hogy idén mindenképpen legyen még Eger, hiszen Gyula tanár úr is ezt akarná, rá fogunk emlékezni. A továbbiakat pedig meglátjuk… személyesen is egyik legjobb barátomat vesztettem elő, idő előtt, értelmetlenül… G.

  25. Kovács Katalin szerint:

    Tisztelt Balázs Géza,
    Nehéz számomra hallani “nyelvi környezetszennyezést” éppen a kedvenc Kossuth rádiómban. Mi a véleménye arról a jelenségről, amikor egy mondaton belül nemcsak az új információt hangsúlyozza néhány külföldi tudósító, hanem többet, sőt olykor mindet! Példa erre: Január 30. 12 óra 13 perckor hangzó tudósítás (ez tele van az említett – szerintem -torzítással), és a 12.35-kor hallható is tartalmazott néhányat. Nagyon örülnék, ha szentelne egy mműsort ennek a gondnak.
    Köszönettel:

  26. Kelecsényi László Zoltán szerint:

    Tisztelt Balázs Géza!

    Elolvastam A művészet és a nyelv születése c. könyvét. Nagyon érdekes, gazdag összeállítás. Sokat segít a mondatok átláthatósága, de a végigolvasás után bennem több kérdőjel maradt.
    Hamvas Béla koncepciójával szemben biztos vagyok abban, hogy az ember szellemiségére minden korban az elme és a lélek, az objektivitás és a szubjektivitás kettőse jellemző. Optimális esetben az együttműködés uralkodik, valamelyikük tartós túlsúlya torzulást okozhat. Pláne a hiánya.
    Az „ősi paradicsomi tudás” torzképzet. Abban a korban a szellemiségre ugye a szinkretizmus volt jellemző, minden későbbi tudatforma csírájával. Tudás nem volt, legfeljebb homályos képzet körvonala.
    A rációnak és az affekciónak minden emberi megnyilvánulásban van szerepe, egymás mellett, egymáshoz kapcsolódva. A beszédben is.
    Minden jel eredete, kapcsolata a jelentéssel felderíthető, de pl. a jövevényszavak esetében az út nagyon bonyolult, ezért mondjuk a diákoknak, hogy a kapcsolat többnyire mesterséges.
    A magyar nyelv sajátosságait jó volna alaposabban megismernünk, de mintha elkéstünk volna. (Pl. nagyon későn lett a magyar a hivatalos nyelvünk.) A külső hatások a szókincsen kívül a mondatszerkezetek és a szövegformák alakításában is nagy szerepet játszottak.
    A nyelv is és a művészet is jelhasználatra épül. Homályos, hogy az őskorban a művészetnek milyen szerepe volt. A későbbiekben pl. a vallás szolgálata, mimézis, utánzás, kifejezés, ábrázolás stb.
    Hamvas Béla szerint a művészet kapocs a „világmegértéshez”. Szerintem nem. Hogy változott itt Hamvas Béla jellemzően spirituális szemléletmódja racionálisra?
    Platón is, Arisztotelész is óriások voltak, igaz, a tudomány alapjainak lerakásában elsősorban Arisztotelész jeleskedett, de sosem volt csőlátású.
    Ősállapot sosem volt. A valóság létmódja a változás. Ha a folyamat egy pontját kiragadjuk, azt célzattal tesszük, egyetlen nézőpontból, de a következtetés téves lehet.
    A természetben élés tökéletes voltát Hamvas Béla vagy Várkonyi Nándor azzal igazolhatta volna, ha kiköltözik egy erdőbe, anyaszült meztelenül.
    A fejlődés fővonala mindig szerves, de ugrások, dimenzióváltások jelentkezhetnek. A lépés helyessége utólag kiderül.
    A tudat az őskorban csak kollektív lehetett, de az életkörülmények alakulása, alakítása stb. következtében az egyén is előtérbe léphetett, leginkább a polgári kultúrában (pl. már Athénban). Napjainkban az egyéni és a közösségi tudat harmóniáját kellene élveznünk, ha egyes (pl. politikai) erők nem akarnák valamelyiket felszámolni. Például Magyarországon a tömegkommunikáció brutális legázolásával, karaktergyilkolászással stb.

    Mindezzel együtt is köszönöm a szellemi élményt!
    Tisztelettel Kelecsényi László Zoltán (nyugdíjas magyartanár)

    • balazsge szerint:

      Kedves Tanár úr! Köszönöm a levelét, és a véleményét. Természetesen sok megközelítés lehetséges, véletlenül sem állítottam, hogy így volt, másként nem lehetett. Ez az én megközelítésem, módszerem lényege.
      Üdvözlettel: Balázs Géza

  27. Szatmári Sándor szerint:

    Kedves Géza!

    Mindig meg tudsz lepni valami csodával. Most, lefekvés előtt olvastam Az iskolaalapító című írásodat. Bevallom, megkönnyeztem. Ha megéreztem volna, hogy mennyire fel fog zaklatni, milyen katartikus élményt fog adni, megvártam volna vele a reggelt.

    Az a szeretet és hűség, amit a szüleid, a testvéreid, az egész családod iránt érzel, ugyanolyan, mint ahogy én kötődöm az enyémekhez, nagyszüleimhez, szüleimhez, a nővéremhez, akik – bár már nincsenek – mégis naponta velem vannak.

    Az írásaid alapján már ismerem Apudat, Anyudat, és nagyon megszerettem őket. Ők tettek azzá, aki vagy, és én hálás vagyok nekik miattad, mert boldog vagyok, hogy sokat, nagyon sokat kaptam belőlük, rajtad keresztül, általad, aki viszed tovább az ő példaadó emberi tisztességüket, tisztaságukat.

    Köszönöm ezt a tartalmilag is, stilisztikai szempontból is gyönyörű, tökéletes visszaemlékezést.

    Baráti öleléssel.

  28. Gyarmati szerint:

    A Gondoskodás című – számomra szimbolikus – a kályhán való, szinte rituális kabátmelegítés ábrázolásától szív- és lélekmelegítő hatású írásod is.Eljátszogatok a címmel. A szó töve, a szomorúságot, a valamilyen lelki terhet érzékeltető gond, a mély hangrendű o magánhangzó hangulatát erősítő, g mássalhangzóval és a befejező nd hangkapcsolattal a hasonló hangzású hangszer, a gong kongását idézi fel bennem. A melléknévképző s (a kötőhanggal os) képző – nem szokványos módon – megváltoztatja, “tehermentesíti” az alapszót. Átveszi, “vállára veszi” annak súlyát, mi több, aktivizálva magát, tesz annak érdekében, hogy a mások gondja megszűnjön, a kodik-kedik-ködik gyakorító igeképző és az ás-és deverbális nomenképzőnek az alapszóhoz illeszkedő mély hangrendű változatával pedig érzékelteti, hogy nem egyszeri alkalomról, hanem gyakran előforduló cselekvésről van szó.

  29. GYM szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!

    Szeretnénk megköszönni ezt a félévet Önnek.

    A mai zh-m nem sikerült fényesre, de ez mit sem von le annak az értékéből, amit az előadáson kaptam, kaptunk Öntől.
    Nagyon jó témák, hasznos tudás, fantasztikus, szórakoztató előadásmód.
    Egy percre sem lankadt a figyelmünk, körülbelül mi is úgy ültük végig az előadásokat, mint azok a renitens fiatalok (amit mesélt az előadáson), akiket a tanáruk az első sorba ültetett.
    Nagy köszönet Önnek, szaktársaimmal meg is szavaztuk Önt a legjobb előadónak. Mély tisztelettel GYM

  30. NL szerint:

    Igen Tisztelt Balázs Úr, Kedves Géza! Nagy élvezettel hallgattam tegnap este a Kossuth Rádióban Gárdonyi Géza leszármazottjával a beszélgetését.
    Kora gyermekkorom élménye, mint mindannyiunknak az Egri csillagok, de a Láthatatlan ember is és a többiek. A napokban olvastam újra a Szunyoghy miatyánkját, amiben Ön bizonyára nagy élvezettel találna régies helyesírást, nyelvi következetlenséget, miegyebet. Nekem egy 1917-es Singer és Wolfner példányom van.
    Ifjúkorom nagy szerencséje, hogy megismerkedhettem nemcsak Göre Gábor bíró úrral, hanem Durbints sógorral is.
    Nagyon köszönöm a remek műsort.

    Áldott Karácsonyt és egészséggel, örömökkel teli Új Évet kívánok szeretettel Önnek és kedves Családjának

    Nikodém Lajos
    ny. magyar- és etikatanár

  31. A zseniális költőnk egyik csodálatos, eredeti művét, A helység kalapácsát bemutató jegyzeted végére hagyott idézeted kulcsszava a buborék (Büszke vég: “Azért én élni fogok, / Míg a világnak / Szappanbuboréka / Szét nem pattan…”), ott van Kölcsey Vanitatum vanitas című versének („A történet röpülése Csak egy sóhajtás lengése; Pára minden pompa s ék:
    Egy ezred egy buborék”) és halhatatlan operánk, a Bánk bán („Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, s marad, mi volt, a puszta lég. S marad, mi volt, a puszta lég”) Keserű bordalának részletében is. Utóbbi kapcsán arra gondoltam, hogy milyen csodálatos a mi nyelvünk. Az elégikus hangulatú bordal buborék szavában „részelemként” benne van (ha rövid u-val is) a bánat, a keserűség szinonimája, a bú, az azt felejtető bor, valamint az ék, az ékesség, a komplex szó, a (szétpattanó, eloszló) buborék pedig minden pompa efemer, tünékeny jellegét érzékelteti.
    Ismét egy remek írás tőled. Élvezettel olvastam.

  32. Szuper a tavalyi és az idei újévi (pontosabban az idei már az új évi) fotód. Nagyon felvidítottál a kék ragyogással. Illik hozzá (talán nem is vetted észre, hogy most is lírában szóltál) a minőség- és kijelölő jelzővel díszített tulajdonnévi alany alkotta “klasszikus magyar” együtemű hatos és az idő- és mértékhatározó és állítmány valamint egy ellentétes jelentésű időhatározó és egy ellentétes jelentésű másik állítmány alkotta mellérendelő ellentétes mondatnak a páros rímű tizenkettes sorából álló versed.
    Legyen ilyen napsugarasan boldog az egész éved.

  33. Mohácsi Joli (ad: Újév a Kékesen) szerint:

    Van az új megpróbáltatásoktól való félelem, de most öröm nézni ezt a képet.

  34. Sz. Tóth Gyula (ad: Jön és megy) szerint:

    És jönnek a vonatok. Ha elmulasztjuk az egyiket, várhatjuk a másikat. Mindig lesz egy következő. A vonaton, a mozdonyvezetőn nem múlik. A vágányon nincs buta versenyzés, kiszámítható biztonsággal elérhetjük a megcélzott, tervezett helyet. A többi rajtunk múlik.

  35. TF (H. Varga Gyula tanár úr elment) szerint:

    Nehèz elfogadni, hogy bàrki csak ùgy kisètàlhat az èletbõl.
    Önzõ mòdon hìvnànk vissza,
    hogy maradj mèg, ès jàtssz!
    De màr nem lehet.
    Pedig a jàtèk nem èr vèget.
    A lèlek tudja ezt, s megy tovàbb.
    Megy abba a vilàgba, ami itt a földön
    Nem làthatò, s nem hallhatò.
    Csak azoknak, akik elèg nagyra
    növesztik szìvüket,
    S minden egyèbrõl hallgatnak…

  36. Tohol Éva (H. Varga Gyula tanár úr elment) szerint:

    Varga Gyula kedves gimnáziumi osztálytársam (nehéz leírni, hogy volt) Mezőkövesden. Mindenkivel ő tartotta a kapcsolatot, precízen lista, elérhetőség, és sajnos egyik utolsó emailjeben felhívta a figyelmem, hogy már tízen nem élnek az osztályból.Bizony megsirattam.

  37. Mohácsi Joli (H. Varga Gyula tanár úr elment) szerint:

    Hihetetlem és felfoghatatlan, hogy ilyen csodás emberekkel nem találkozhatunk az életben már. Sajnálom, hogy így történt. Bízzunk az időben, ami a felejtésben szokott néha segíteni! M. J.

  38. Ádám (H. Varga Gyula tanár úr elment) szerint:

    Isten nyugosztaljon, drága Tanár Úr! 🙁

  39. Gelimero szerint:

    Egy lehetséges uráli filozófia
    —————–

    Hát igen, dehát a magyar az indogermán és germán, tehát ami a látás az indogermán és germán, de a primitív. Minden ami le vahn ide írva az teljesen hamis.

  40. kurcsika43@gmail.com (Az este Hujber Szabolccsal) szerint:

    Kedves Géza! Hujber Szabolcs szövegíró-költőként, tudósként (számos dalszövege mellett ismerem a “Bródy János dalszövegeinek retorikai elemzése” című, rendkívül gazdag, alapos és nagyon érdekes doktori disszertációját is) és emberként is kiváló. Nekem is jó barátom. Büszke vagyok rá és rád, a mentorára is. Köszönöm, hogy segítetted, segíted és most így is népszerűsíted. Megérdemli.

  41. balazsge szerint:

    Kedves Érdeklődő!
    A somogyvárit nem láttam, a kapolyit viszont igen, sokszor. Ha a Balatonföldvár–Kaposvár közötti úton haladunk Kaposvár felé, akkor a vasúton átmenve, de a Nágocs-Zics-elágazás előtt, jobb oldalon, az országút mellett közvetlenül található a képesfa. Sokan megállnak ott. (De van képesfa a Pilisben is, Pilisszentkereszt felől elindulva a zöld jelzésen, a Vaskapu-völgy és Döme halála előtti pihenőnél… És még sok helyen, én is örülnék, ha megosztanának velem hasonlókat.) Jó kirándulást kívánok! BG

  42. MinaVidi szerint:

    Kedves Géza!
    A segítségét szeretném kérni. Elhatároztam, hogy felkeressük a Somogy megyei képesfákat. TUdna segítni, hogy a somogyvárit és a kapolyit merre találom?
    Kösöznettel: MinaVidi

  43. csaba szerint:

    Kedves Géza! Debrecenben jártam egyetemre. A Napszók okt. 17-i nagytemplomos bejegyzéshez, hogy teljesebb legyen a kép, egy kiegészítés:
    – Miért Debrecen volt az ország legreakciósabb városa?
    – ???
    – Mert az “Átkosban” a Szabadság útja a Köztemetőbe, a Béke útja a Vágóhídra, a Vöröshadsereg útja pedig a Nagytemplomba vezetett!
    Üdvözlettel: Csaba.

  44. Kisari Csaba szerint:

    A Kenguru című íráshoz mellékelt fotóhoz

    Egy ismerős kisfiú

    Az a kisfiú jár el hozzám
    Mostanában, nevetve, holtan,
    Aki voltam.

    Édes kölyök: beteg, merengő,
    Körüllengi s babrálja lágyan
    Szegény ágyam.

    Vénülő arcom nézi, nézi
    Csodálva s könnyét ejti egyre
    A szememre.

    S én gyermekként ébredek sírva
    Százszor is egy babonás éjen,
    Úgy, mint régen.

  45. “a legjobb válaszok mindig utólag jutnak eszembe…”
    A jelenséget ma ‘lépcsőházeffektus’-nak nevezik.

  46. Zalaszentgrót határában találkoztam ezzel a táblával:

    ARANYOD

  47. mester.kati77@gmail.com szerint:

    Úgy tudom, a bort nem az alkoholmennyiség teszi oly “finommá”, kívánatossá, hanem a benne rejlő ásványi anyagok sokasága, színessége, amit a szőlő szív magába a hegy talajából. A Somló-környékieket, a bortermelőket boldoggá teszi, ha ízlik a vándoroknak a mi kis Somlónk (432 m magas, a Szentgyörgy hegy 415 m) borának zamata…

  48. Sz. Tóth Gyula szerint:

    Az „újságba-írásra” szerencsére sok jó példa van a magyar irodalomban. Akik a könyvek lapjain túlra is írtak, ahogy a bejegyzés szól: „… amihez hasonló műfaji tökéletesség ritkán akadt más irodalmi égtájakon”. És megfordítva: van olyan újságíró, aki maradandót ír, talán a „műfaji tökéletességen” belül. Akinek életműve tanulságos. Akit érdekel, ki az, megtudja, ha felüti a lapot, itt:

    https://lovasistvan.hu/2021/09/30/tisztelgo-emlekezes/

  49. Poénra fogva: Baloldali a sofőrülés. A baloldalinak mintha érdeke volna a káoszteremtés, hogy a jobbat eredménnyel támadja s váltsa le. Annál jobb, minél többen elkésnek. Mondom: poén 🙂

  50. Kovács István szerint:

    A Magyar Nyelvőr folyóirattal kapcsolatos akcióról mikor lesz bejegyzés?

  51. Pl. Lackfi János Mazsolarajzás

  52. A materiális és a spirituális világ eléggé össze van kötve, csak nem ismerjük eléggé az összefüggéseket…
    Isteni kommunikáció – csak tiszta lehet – Pió atya tudta, és segített általa az embereken…, előre tudta, hogy Votillából pápáa lesz…a filmben is láttam…még Voitilla sem tudhatta…de olyan ember volt, akinek prediszpoziciója volt hozzá…mondjuk így megérdemelte…

  53. A pesti lány kezét talán hamar adja,
    ha a kérő egy dúsgazdag maharadzsa,
    ám sejti, hogy nem lesz boldog. Hiába,
    férje Buddhát, ő meg Pessthet imádja.
    (Megjelent egy régi Ludas Matyiban.)

  54. Bükkösdi Valéria (ad: Rippl-Rónai-villa) szerint:

    Kedves Tanár Úr! Sokat gondolkodtam felvetésén : “Minek akkor szuoermodern látogatóközpont?” Lehetne válasz, hogy az évi néhány közösségi összejövetel, pl. Nárciszünnep miatt, de leginkább talán az Andrássy-ebédlő “kedvéért”.
    “Az Andrássy-ebédlö Rippl-Rónainak az elsö – és sajnálatos módon az egyetlen – enteriörterve, bizonytalanságai ellenére a legelegánsabb és legnagyvonalubb szecessziós enteriör volt, ami Magyarországon készült. Franciás szellem hatotta át, de nem a francia szecesszió szeszélye, hanem – egyenetlenségei ellenére – annak világossága, áttekinthetösége, nagyvonalú eleganciája.
    Az Andrássy-ebédlöt sem a kortársak, sem a közvetlen utókor nem tekintette maradéktalanul szerencsés alkotásnak. “Ha manapság nézzük az eredeti helységröl készült felvételeket”, írta Genthon István az Andrássy ebédlöröl, “lehetetlen észre nem venni, hogy nagyon ártott neki az idö múlása, modorosnak túlhalmozott díszünek látszanak. De ne felejtsük, hogy az iparmüvészet legrosszabb korszaka volt ez…” Genthon István elmarasztaló ítéletét a szecesszióval szemben táplált ellenszenv táplálta. Azok, akik ízlésüket, esztétikai értékítéletüket a két világháború közötti idöben alakították ki, a szecessziót mindenestöl elutasították, mert annak a kornak a vizuális kultúrája a szecesszió antitézise volt.
    A szecesszió formavilágát és festöiségét árasztó üvegablak-melynek ragyogó szinei Róth Miksa hozzáértését dicsérték- nem önálló müalkotásként, hanem az enteriör együttesében hatott.
    Az Andrássy-ebédlö mennyezete szeszélyesen kanyargó ólomhuzalokkal átszött, irizáló Tiffany-üveglapokból volt összeállítva. A Tiffany-üveg – az üvegtechnika szecessziós vívmánya – az 1893-as chicagói világkiállításon jelent meg. A Louis Tiffany által kikisérletezett és elöállított üveg, áttetszöségében letompítva opálos, fémes fényben ragyog, és nem csak az átesö fényben, hanem rálátásban is hatásos.
    A kortársi elismerés azonban a müvész számára bántó módon elmaradt.
    Az ebédlö darabjait bemutatták a az 1898. évi karácsonyi kiállításon. Az állami aranyérmet Róth Miksának, az üvegablak kivitelezöjének ítélték, azzal az indoklással, hogy Thék Endre, az Andrássy ebédlö bútorait kivitelezö asztalos mint a zsüri tagja, nem részesülhet kitüntetésben.
    Rippl-Rónai a zsüri döntésével kapcsolatban a következö nyilatkozatot tette közzé a lapokban: “Az Iparmüvészeti Múzeumban rendezett karácsonyi kiállításon a nagy érmet Róth üveges úrnak ítélte oda a zsüri, melyben egyetlen müvészember sincs.
    Rólam tehát mint a Théknél, a bútorok tervezöjéröl és kiállítójáról ezen zsüri elött szó sem volt. Pedig a zsüri jól tudja, hogy azok a bútorok az én alkotásaim. Én komponáltam öket, én ügyeltem föl hosszú idön át építésükre, én szolgáltattam a munka alapjául szolgáló rajzokat…” Rév Ilona : Építészet és enteriör a magyar századfordulón. Bp.: Gondolat K.

    • Balázs Géza szerint:

      Kedves Levélíró, a kaposvári Rippl-Rónai-villa és látogatóközpont kapcsán valóban nem tértem ki az Andrássy-ebédlőre, amely az idézetek szerint vitákat kavart, de kétségtelenül rendkívül szép alkotás. Köszönöm a kiegészítést, így már valóban egy okkal több szól a látogatóközpont mellett, mea culpa… Balázs Géza

  55. Kedves Géza! Nekem Az Isten balján is az egyik kedvencem. A szívembe beleverő mázsás harangnyelveket akkor érzem, amikor (sajnos, az utóbbi időben is gyakran) egy-egy rokonom, jó barátom, ismerősöm elmegy.

  56. “Milyen szép egyedi magyar szó: test-vér!”-írod. A német Brüder und Schwestern, az angol brothers and sisters, az orosz bratyja i szjosztri külön veszi a testvéreket. A német a nővér szóból eredeztető Geschwisterrel megpróbálja ugyan egybefogni őket, de a két szülő azonos “kevercsét”, testi és vér szerinti egyezőségét jelentő magyar testvér szónak egyik nyelvben sincs párja. A nem vér szerinti, csak lelki rokonra is használt feleim (látjátok feleim), vagy a nő házastársra vonatkozó feleség is (ahogy nyelvünkben a páros testrészek – a szemem, a fülem, a kezem, a lábam – egy egységet jelentenek) egynek érzi, érezteti a két vagy több összetartozót.

  57. Z szerint:

    a gonoszokkal kell közömbösnek lenni…talàn…

  58. Az utolsò cigaretta…jò novella…szàmomra…tetszik…💝
    Judit

  59. Igen a ritmus. Írásaid egyik nagy értéke. Az utolsó cigaretta címűé is, amelynek mindegyik mondata – talán nem is tudatos ez, ahogy a saját hétköznapi szívverésedre, erre sem figyelsz oda – egy zaklatott, hol lelassuló, hol egyre rendetlenebbül, egyre kétségbeesettebben verő szív lüktetését érzékelteti.

    A „Már nehezen járt” tényszerű, tárgyilagos közlés szabályos „dobbanása” után a „Reggelinél néztem,/milyen lassan eszik”, „Leesett valami,/ nem tudta fölvenni” időmértékes lüktetésű, a szövegbe beépülő „négysorosnak” még a dinamikus elemei is („milyen lassan eszik”, „leesett valami”) szinte már statikusak.

    A szívverés lassuló ütemét érzékeltető, vele harmonizáló szív ige a szöveg központi tényezője. A lassú mozgással kapcsolatos igéid – „megálltunk”, „indulása”, „utánamentem”, „előjött”, „fölmentünk” – is a te belső nyugtalanságodat érzékeltetik, az „És elhomályosul a szemem” záró „nincs tovább”-ja előtti – a korábbi „Hadd szívjak még el egy cigit, kért meg, mielőtt lementünk volna az aluljáróba” hosszabb mondathoz hasonlóan – a „Ha elmegyek a Népliget előtt, mindig ő jut eszembe, az utolsó cigarettával” mondatod azonban már a tehetetlenségtől felgyorsult szívverést, egyfajta tachycardiát érzékeltet.

    „Ismertük őt, nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló”- írja Kosztolányi a Halotti beszédben. Ahogy a talán legemberibb magyar költő az ő örökérvényű versében, Az utolsó cigaretta című, prózai formájában is lírai költemény írásodban Te magad vagy ez a számunkra ismeretlen, általad meg nem nevezett, így „bárki, bármelyikünk lehet”- embertársadért, ugyanakkor mindannyiunkért dobogó, az ő szívverésére és a mienkre is ráhangolódó, nagy Szív.

    Köszönjük ezt az újabb, meghatóan gyönyörű írásodat.

  60. Kisari (Az utolsó cigaretta) szerint:

    Igen, a ritmus. A prózád egyik csodája. Most például – lehet, hogy te nem is vetted észre, mert annyira természetes neked, mint a saját szívverésed – a jegyzetedben mindegyik kis közlendőd egy-egy szívdobbanás. Az utolsó előtti mondatod (tachycardia?) egy végső, hosszabb, felgyorsult dobogássorozat. Aztán megáll az egész, ahogy végleg elalél egy lélek. Gyönyörű, fájóan gyönyörű, meghatóan emberi ez a szeretett embertársadra, embertársaidra való, tőled már olyan sokszor tapasztalt “rászívhangolódás”.

  61. CSJ szerint:

    …az előadása érdekes volt számomra, úgy is mint költőnek és úgyis, mint embernek, műfordítónak… kb. 4-5 oldalt jegyzeteltem belőle… igen, a művész, nyelvész, költő egyet akar: megérteni a világot. S hogy ez által boldogabb lesz-e? Ez számomra is kérdés…titokzatos kérdés…a verseimet, imáimnak hívom, valamikor ezt le is írták az újságírók, igen, ilyenkor, vagy a legtöbbször, ha verset írok, érzem a szellemvilággal való kapcsolatomat, hogy milyen csatornákon? …. az is titokzatos, talán szakrális is…kilépek a hétköznapiságból…igen és összeköt a kollektív tudatalattival is, nyilván… ez az én utazásom…van benne mágikusság is, de… sok minden más is: érzés, tapasztalat, öröm, fájdalom, pillanati impresszió stb. – Weöres Sándor zseniálisan megírta: A vers születés esszéjében… (elég fiatalon…már…), s végigélte költőként az életét… Tetszett az előadása, ezt akartam Önnek megírni … és … az is, hogy szereti nyelvészként a verseket is…

  62. Szilvási Csaba (ad: Tisza 2021) szerint:

    A magyar Gangesz. „Tiszacsécse a Tisza csücske. Csücsök, csöcs, csecs, csicseregnek bennem a szavak, felidézve lelkemben a szülőföldemet s rajta keresztül az anyatej ízét”- írtam, jó pár évtizeddel ezelőtt, a Magyar Ifjúság című országos folyóiratban megjelent cikkemben. Az Élet és Irodalom egyik „jeles” újságírója azon melegében – az ÉS-ben – „Üzenet Emlőországból” című gúnyoros, kaján kis glosszácskájában figurázta ki lelkesedésemet. Nem fájt a lekicsinylő, cinikus írás. Csak mosolyogtam rajta. Sajnáltam a „cikiző” cikk íróját. Mert akinek Budapesten, egy belvárosi bérház ikszedik emeletén van a szülőföldje, az nem tudhatja, mit jelent a szatmári nagy tágasság, a színes és csillogó végtelen, a tavaszi napfény és a tág tüdő. Nem tudhatja, milyen a fáról frissen leszedett, cukortól csorduló „nemtudom szilva” édessége, milyen a tiszaháti nyári por illata, s milyen a természet lelkesítő, tüdőtágító, illatos öröme.A fővárosban élő Balázs Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyelvész professzora, akinek Szatmár szinte második szülőföldje, már régóta tudja. „A 20. Tisza-túrám. 1992-ben kezdtem, akkor félbehagytam, de 2001 óta minden évben végigevezek a Felső-Tiszán. A csapat változik, vannak elmaradók, vannak visszajárók, vannak nosztalgiázók, és van egy stabil pont: én (egyelőre). Már csaknem minden kanyart ismerek, és szívesen osztom meg másokkal tapasztalataimat”- írja, legfőbb emberi tulajdonsága, az élete minden területén megnyilvánuló, a családjához, a barátaihoz, a hazájához, Budapesthez, a Rákos patakhoz és hosszabb ideje már Szatmárhoz, a Tiszához is fűződő rendületlen hűsége bizonyításaként.Én magam is Szatmárban, közelebbről Fehérgyarmaton nőttem fel, de a Balázs Géza írásában említett Kis-Túr vendégház helyszíne, nagy költőnknek, Nemzeti énekük szerzőjének és családtagjainak névadó települése, Kölcse szomszédságában – Csekében és nem “Csekén”, ahogy ma mondják és írják sokan! – a Himnusz szülőhelyén is éltem egy évig. 1951-ben apámat, aki hivatalnok volt, oda küldték a járási tanácsról, és ott élt szűkebb, négytagú családunk. Most gondolatban elhaladok a ház előtt, ahol egy nagygazdáéknál laktunk albérletben, s az iskola mellett, ahová az 1951/52. tanévben jártunk a nővéremmel, s ahol a Dávid József igazgató és a Bakó Józsefné osztályfőnök tanító által aláírt II. osztályos félévi és év végi bizonyítványomat kaptam. Ahogy olvasom Balázs Géza barátom jegyzetét, gondolatban most is ott lépdelek a csekei főúton, s aranyos köd száll le bennem a dib-dáb földi bajokra. Olyan boldog vagyok most, mint hetven éve az a hét-nyolcéves kukorékoló, fiatal, kis kakas volt. Csirkeparittyázó, kis suttyó osztálytársaim, Kendi Jóska, Bóné Lali és a többiek s a gyönyörű, kicsi leánykák, a kis „babalyánytyúkok” jelennek meg előttem. Hajdani „vasmagyarok”, báránybőr sapkás, bekecses, lajbis, rég a végtelenbe röppent emberek kavarognak ebben a ködben, mint a csókák a csónakfejfás temetőben. Apám kezének lecsüngő kisujjába kapaszkodom. Tiszta, árnytalan lelki jóság és értelem tükröződik a tekintetében. Derűs, kedélyes hangon mesél a „Nyeldelbornyúról”, akit ő talált ki. Aztán nővéremmel – ő a csikó, hosszú copfja a gyeplő- lovacskázunk az udvaron.Látom, ahogy este a csillagoltó sötétségben botorkálunk, s a sár miatt a kerítésen tornásszuk magunkat hazafelé. A Tisza. A szatmári Gangesz”- írtam 2013-ban megjelent Szatmári helynevek igézetében című könyvemben. A facebookon Balázs professzor úr Adynak a Tisza-parton című verse Jöttem a Gangesz partjairól című indító sorát választotta írása mottójául.
    Megható öröm számomra, hogy a vele, drága, jó barátommal való rokonlelkűségem most ezzel a közös, „gangészjárásunkat” tanúsító, általam is használt metaforával is igazolódik. Megköszönöm neki, hogy – mint korábbi, hasonlóan életigenlő, gyönyörű írásaival már oly sokszor – most is megerősítette bennem Heltai Jenő néma leventéjének – „Az élet szép, tenéked magyarázzam?” – az általa az ünnepekké varázsolt hétköznapok világában is meggyökereztethető igazságát.

  63. Kisari Csaba (ad: Entropológia) szerint:

    Az Entropológia befejező része – “Annyira jó emlékezni a lassú nyarakra, hosszú gyaloglásokra, falusi estékre, az így élt édes szüleinkre, testvéreinkre”- egymagában is egy gyönyörű kis prózavers. Megmozgatja mind az öt érzékünket: egyszerre szín, hang, íz, illat és tapintás. De leginkább szeretet és életöröm. Az egész világot átölelő, kiapadhatatlan jóságot érzi tőle az ember, és a boldogság, mint a tücsökciripelés, összekeveredik benne a szavaknak akác-, jázmin- és labdarózsa illatával, és habzón szétárad, szétömlik a mellében.

  64. Szicsa (ad: Hálalista) szerint:

    Gyönyörű a legutóbbi, az elhunyt szeretteinket felsoroló “halállista” helyett “hálalista” összeállítására inspiráló Balázs Géza-írás, amely Adynak az “Aki él, az mind, mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön” gondolatát idézi.
    Igen, az erdő a legcsodálatosabb. Úgy tűnik, mintha öntudatlan mozgása lenne benne a gallynak, mintha egymásnak integetnének az ágak.
    Érdemes felkutatni a bozontos mellén összebújó ősvényeket, s a hűvösben meg-megpihenve jó lehajolni az apró csodákhoz. A magánosság semmihez sem hasonlítható békességet és örömöt ad a léleknek.
    A vándor szemének jólesik a fény-árnyék játékban a színek friss lüktetése. Ahogy hangya testőrei körülveszik Katicabogár-királykisasszonyt, vagy ahogy egy aranysárga lepke, apró fekete pöttyökkel a hátán, ringatózik egy lila virág szárán, az igazi csoda. Öröm a fák közt futrinkákat és gyíkokat lesni, pöfetegeket püfölni bottal, mint egy gyerek, s élvezni, ahogy száll belőle a fekete anyag.
    Jó lefeküdni a langyos földre, a fűbe, s figyelni a parányivá szűkült világot, elgyönyörködni egy – a porhanyó humuszon szerelmeskedő – piros bogárkettősben.

    Köszönöm a szép, lelkesítő, életörömre inspiráló jegyzetet.

  65. Sz. Tóth Gyula (ad: Hálalista) szerint:

    Üdítő gondolatok. Jót tesznek az ember fejének. Hűsítenek a rekkenő hőségben, eligazítanak a gondolatbőség zavarában. Ma, amikor hemzsegnek az írások, amelyek számomra nagy „keverések”: eszmerendszerek, ideológiák és politikai oldalak váltakoznak. Már nem az a kérdés, ki mennyiben liberális, vagy konzervatív, mennyiben és miben tagadja az eszméket, a mai újraértelmezők eldöntik: ez vagy az már egyenesen jobboldali vagy éppen baloldali.
    Az ilyen újraértelmezések átkeresztelést jelentenek. A konzervatív a világért sem az, aki volt, nem lehet haladó, a liberálist a posztmodern beszédalakítók csócsálják. (A vízkereszt sem a régi, hanem ahogy akarják.) Az eszméket sok ág húzza, hű követőiket sok szótól terhelt fej is nyúzza.

    És akkor jó olvasni Balázs Géza rendezett gondolatait. Hasonlóképpen vélekedtem egy könyve kapcsán: „Nyelvszokások. A nyelvszokások mint szimbolikus nyelvi cselekvések.” (Magyar Napló, 2020. november, 62–65.) „Balázs Géza a nyelvi cselekvés felé viszi a filozófiát. Tevékenységével, tudományos magatartásával egészen a reneszánszig megy vissza. Kíváncsi, meg akarja ismerni a világot, begyűjtött tapasztalataival magyarázni is. Hozzáadni valamit az addig felgyűlt ismeretekhez. Szerény őserő, a posztmodern reneszánsz embere. Mindehhez nagy összeszedettség, rendezettség, önfegyelem szükséges.” Recenziómnak ezt a címet adtam: „Kutatni csak pontosan, szépen”. Akkori megállapításaimat fenntartom.

    Mert itt kultúráról van szó, és ebben a professzor nem enged, „nincs alku!” Életigenlés? Igen, ez művészeti-nyelvi program. Az alcím kijelöl irányt, módszert: „Szerves és szervetlen kultúra: múlt – jelen – jövő?” Új világhelyzet van, új gondok jelentkeznek, a megismerés is újat kíván. De nem felejtést! A nemzeti hagyományok viszonyító kapcsolódást jelentenek.

    Kizökkent volna az idő? – kérdezhetnénk Shakespeare-el. Balázs Géza nem engedi, óráját igazítja. Az pontosan ketyeg, szépen jelez. Érdemes figyelni saját óránkra. A professzor következetes, az általa használt nyelv rendet szülve, szabaddá tesz.

  66. Marcsó Éva szerint:

    Kedves Uram!
    Két kifejezés miatt írok.
    A mediában nagyon elharapódzott az “úgy mond” szókapcsolat. Mert ha nem úgy mondom, akkor nem úgy van? Az úgy nevezettel keverhetik.
    A “máig” a következő. Kiráz a hideg tőle. A mai napig hallottam egész életemben.
    Mert hát hogy eléneklik a híreinket, az már sajnos megszokott lesz. (Förhétsz Adrienn Bányász Rezső nyomdokain)
    Legyen szíves és tegyen helyre vagy engem, vagy ezt a helyzetet.
    Köszönettel: Marcsó Éva

  67. SZCS (ad: Rita) szerint:

    „Már szürkül lassan a ködös határ, és a határban a halál kaszál”- írja Juhász Gyula A tápai lagzi című verse befejező strófájában. „Ideköt idegszálaival a szél, pamutszálaival a köd…”- idézi Csoóri Sándor versének részletét a professzor úr, akinek az írásán is – hajszál, fűszál, cérnaszál, nádszál, virágszál – végighúzódik az a bizonyos szál. Érzékelteti, ahogy Juhász Gyula is, hogy az ember egy kis fűSZÁL, akit a halál a kaszájával lekaSZÁL. Felidézi bennünk – Vergilius: „sic volvere Parcas” – a három párkát, az emberi élet fonalát fonó Klothót, a hozzá való szöszt eresztő Lachesist és az életfonalat elvágó Atroposzt.

    „Minden, mi él, az egyenlő soká él,

    A százados fa s egynapos rovar.

    Eszmél, örül, szeret és elbukik,
    Midőn napszámát s vágyait betölté.
    Nem az idő halad: mi változunk,
    Egy század, egy nap szinte egyre megy.
    Ne félj, betöltöd célodat te is”- mondatja ki Madách műve hősével, Luciferrel a nagy igazságot.

    Az idő végtelen fonalából az Atroposz által kivágott szakasz, az emberi élet, bármilyen hosszú, években mérve 90 vagy 100 egység is legyen, nem több, mint egyetlen pont.

    „A nagy Élet-kertben Mindennek sorsa van”-írja Ady.

    Ritának ez volt a sorsa. Higgyünk benne, hogy ő így töltötte be – emberi léptékkel mérve fájóan rövid, mindössze 35 évig tartott élete ellenére is – a célját.

    Balázs Géza írása Weöres Sándor gyönyörű egysorosa – „Isten rajtad :

    végtelen könny, Isten benned: végtelen mosoly”- felidézésével megőrizteti velünk az általa ismerősünkké, szerettünkké tett Rita örök, immár végtelen mosolyát is.

    Balázs Gézának, minden hozzá hasonló rendes embernek és saját magamnak (mert közéjük tartozónak érzem magamat is) ajánlom REND című versemet:

    A REND

    A Semmiből jöttél, s most rajtad áll minden:

    vagy a Nagy Semmibe térsz majd vissza innen,

    s része leszel újból a Végtelen Csendnek,

    vagy megtestesítője az Örök RENDnek.

    Ha Rend lesz a fejedben és a szívedben,

    hogyha Ember maradsz minden léthelyzetben,

    Nem hazudsz soha sem másnak, sem magadnak,

    s Dolgos tisztességgel végzed, mit rád szabnak,

    te is elmondhatod: non omnis moriar,

    megmarad belőled – ez neked is kijár,

    hogyha helyt állsz a nagy földi élethajszán –

    egy könnycsepp (vagy mosoly?) az Örök REND arcán.

  68. Sz. Tóth Gyula szerint:

    Az idézet pontosan: „S ki viszi át fogában tartva
    a Szerelmet a túlsó partra!”

    Két francia fordításban:

    „Qui portera sur l’autre rive
    L’Amour qu’il tient entre ses dents?”

    (EUGÈNE GUILLEVIC)

    „Et qui fera entre ses crocs
    Passer l’Amour d’un bord à l’autre?”

    (TIMÁR GYÖRGY)

  69. kurcsika43@gmail.com szerint:

    A túlsó part. “Ki viszi át, fogában tartva, a Szerelmet a túlsó partra?”

  70. Tóth Péter János szerint:

    Szia Géza!
    Tóth Péter vagyok, előtted ültem a suliban.
    Jó volt olvasni amit írtál a gyerekkorunkról.
    Jó lenne beszélni.

  71. Elekes Irén Borbála szerint:

    Tisztelt Balázs Géza!

    Elnézést, hogy hétvégén keresem, de a tegnap megírt FB-üzenetemnél azt jelzi a gép, hogy még nem olvasta, nem olvasta. Most itt próbálkozom. Mielőbb szeretném felvenni Önnel a kapcsolatot egy felkérés ügyében.

    Köszönettel:
    Elekes Irén Borbála
    szerkesztő neribor@gmail.com 06 70 5620 462

  72. Harasztosi Viola szerint:

    A kisgyerek nyelvi fejlődésével kapcsolatban szeretnék írni Önnek. Láttam a Ridikül című műsort, amelyben hallottam, hogy a kisgyerek palócosan beszél, vagyis átéli a nyelvi fejlődés különböző szintjeit. Ugyanez volt nálunk is. Még részletesebben leírhatom, ha érdekli.

  73. Molnár Péter szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!

    Nagy érdeklődéssel hallgattam/néztem a Ridikül c. műsorban az okfejtését a gyermekek ómagyar beszédéről. Meg tudom magam is erősíteni az elméletet, kisebbik lányomnak is volt palóc korszaka, sőt megmondom magának őszintén, néha nekem is rááll a szám 46 évesen, pedig semmiféle palóc ősökkel legjobb tudomásom szerint nem rendelkezem, de valahogy az tűnik helyesnek, szebbnek, jobban kimondhatónak 🙂

    Tisztelettel, Molnár Péter

  74. Edwin van Schie szerint:

    Szia Géza!
    Rég nem voltunk kapcsolatban, de még minidg a magyar nyelvvel foglalkozunk, mindegyik a saját módján.
    Nos szeretném érdeklődni, hogy van még készlet a The Syory of Hungarian-ból. Kellene egy itteni (orvostudományi) professzornak, Mégpedig a vejem oda szeretné adni annak az oktatójának, aki sokat jelentett számára az szociális orvos képzéséhez.
    Üdv. Edwin van Schie

  75. Szücs Tamás szerint:

    Tisztelt Balázs Úr!

    Múltkor hallottam a rádióban, amit az új magyar szó, az “oltakozás” nyelvi helyességéről mondott. Megértettem, hogy valamit egy szóval kifejezni sokkal célszerűbb, mint 2-3 szóval körülírni.
    Szeretném a véleményét kérni a másik sokat említett szó, az oltásfelvétel helyességéről, elfogadhatóságáról.
    Régebben azt tanultam, hogy az oltást kapjuk, esetleg kérjük, de soha nem hallottam azt, hogy felvesszük. Nekem nagyon furcsának, magyartalannak tűnik.
    Várom szíves válaszát!

    Üdvözlettel: Szücs Tamás

    • balazsge szerint:

      Nem tudom, hogy a rádióban beszéltem-e az oltakozásról, de ha azt mondtam,hogy helyes, akkor azzal egyetértek. Nyilván az oltásfelvétel sem helytelen, nagyon szakmai, nagyon belterjes (betegfelvétel – ez se tetszik), szerintem mindenki oltakozzék bátran vagy oltassa be magát, ha pedig orvos, akár be is olthatja magát… Üdvözlettel: BG

      • Irházyné Sipos Ágnes szerint:

        Tisztelt Balázs Géza!

        Kérem segítségét az alábbi kérdésben:

        Beoltatja vagy beolttatja magát az ember?
        Kérem, oltassa / olttassa be magát?

        A helyesírás ellenőrző kissé megkavarta a gondolkodásomat ez ügyben, én az első változatokat tartom helyesnek, a program a második verziót, viszont mindkettőre látok példát az interneten.

        Segítségét előre is köszönöm.

        Tisztelettel:
        Irházyné Sipos Ágnes

  76. Disznóságok című jegyzeted is szolgált egy (diszn)újsággal: A leépülés során (ha olyan is volt neki) megmutatkozhat, “freudszínre” kerülhet a férfiember korábban elfojtott Énje, az obszcÉN is.

  77. “Szívében, Édesanyám, barátság, gyermekként, Mariska néni, Emil bácsi, kisvasút, túrák, panoráma, vadgulyás, tavasz, vadgyümölcsfák, őzcsordák”. Csupa pozitív motívum. A körülmények ellenére a majális és az anyák napja családias hangulatába ringató, meghatóan derűs, gyönyörű írás. Alliterációkkal (Gregánékkal generációkra, vadgyümolcsfák virágait, elmélkedésre emlékezés, egy ideje ismét, túrákat teszünk) tarkított költemény prózában, a végén, ahogy a “nagyoktól”, Berzsenyitől, Petőfitől és a többiektől megszoktuk, egy filozófiai elmélkedéssel.
    Jó volt olvasni. Köszönjük.

  78. Szirovicza István (ad: A nagy író unokája) szerint:

    Szabad a gazda! Ki lehet ő?

  79. Szilvási Csaba szerint:

    Szelektív….Napjainkban a művészi alkotás is már majdnem szelektív hulladék. “Ecce!”. No comment.

  80. E (ad: Szelektív) szerint:

    Nemár. Lomtalanításkor mindig van átvételi pont valamelyik környékbeli utcasarkon, ahol ingyenesen le lehet adni a veszélyes hulladékot. A Főkefe lomtalanítós szórólapján rajta lesz minden tudnivaló.

    • balazsge szerint:

      Nem dobom a kukába a veszélyes hulladékot. Lábjegyzetet fűztem a jegyzethez. De fel akartam hívni a figyelmet erre az áldatlan állapotra. Nekem szerencsém van, mert van helyem őrizni a veszélyes hulladékot, mindaddig, ameddig nem lesz normális átvételi pont. De mit tehetnek azok, akiknek erre nincs helyük? Tenni kell valamit!

      • E szerint:

        “ha valaki egy hivatalos lerakatba elviszi – a – háztartási – hulladékot, az mindenképpen, készségesen fogadni kell”

        Szerintem egyáltalán nem biztos, hogy a készséges fogadás hatására _érdemben_ nőne a leadott hulladék mennyisége. Ezzel sajnos erősítenénk azt a felfogást, hogy a szemetünkhöz már nincs közünk, és mi teszünk szívességet a világnak azzal, hogy elvisszük a cuccot az átvevőpontig.

        Én egyébként egy közeli barkácsáruházat szoktam látogatni, a bejárat mellett vannak a gyűjtők, kenyérpirító-laptop-billentyűzet méretig minden bedobható. Van külön izzós és elemes gyűjtő is. A nagyobb darabokat (tévé, hűtő) ma már elviszik az áruházak, amikor az ember újat vesz és házhoz szállítással rendel.

  81. Némethi Gábor (ad: Maszk, Tetten ért szavak 145.) szerint:

    …az semmi, de azóta már meg is valósították a maszklyukat! Léteznek a szívószál – vagy bármi más – számára ‘rendszeresített’ nyílások a maszkokon…

  82. Holt költők tàrsasàga…talàn az is fontos, hogy a tanàrt szeressèk a diàkjai – amikor tanìtottam ez felőlem is elvàràs volt…a filmben is…de…mèg az egyetemen is, amikor oktattam szempont volt szàmomra…sőt …az èletbe lèpve a fordìtòk lettek, naponta ebből ėlnek… jòl csinàljàk…egy remènytelen helyzetben…

    büszke vagyok ràjuk…

    Èn ma is szeretem a tanàraimat…tegnap is beszèlgettem az egyikkel…panaszkodott Budapestről…mert màr öreg egy kicsit és sok rajta a teher, olyan őszinte volt hozzàm…és èn is kèrtem tőle tanácsot is…hàt ìgy…az èlet…

  83. A költèszet az èlet rèsze…az irodalom is… a költèszet napjàn online felvèteleken a tanulòk szavaltàk a verseimet de màs muravidèki költőket is…jò èrzès, főleg kameràk előtt sokan kattintottak rà…összeàllt egy kis csapat magyar nyelven megszòlalt…hazai költők verseivel….

    a verseknek van közössègteremtő szerepük…hatàron tùl, kis közössègekben főleg…ès önprezentàciò és reprezentàciò is…nyelvi megnyilvànulàs…

  84. papp.miklos@sapientia.hu szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!
    Kérdezni szeretném: létezik-e magyarul olyan szó, hogy “kultúrál”? Azt szoktuk mondani: művel, kultúrát teremt (borfogyasztás kultúrája). De mondhatunk-e olyat, hogy az ember a nyers képességeit (testi és lelki) “kultúrálja”? Nekem ez gazdagabbnak tűnik, mint a magyar “művel, kiművel” (benne van a “mű”, “mesterséges”). Nagyon köszönöm, ha megtisztel a válaszával!
    Tisztelettel: Papp Miklós

    • balazsge szerint:

      Tisztelt Papp Úr! Szótárakban nem szerepel a kulturál, de természetesen képezhető: kultúra > kulturál (azaz kulturálissá tesz, én rövid u-val írnám). Hasonló képzésű a civilizál, urbanizál. Az már más kérdés, hogy valóban többet jelent-e, mint a (ki)művel. A kultúra az ember által létrehozott mesterséges (mű) világ, tehát a magyar (ki)művel szerintem tökéletes. Üdvözlettel: Balázs Géza

  85. Birgány Réka (ad: Ha egy nyugati lap megkérdezne) szerint:

    Kedves Balázs Géza!
    Ez a vallomás épp elég rövid és mindenki számára érthető, hogy 5-6.-osok osztályfőnöki órájára beszélgetésindítóként is megőrizzem.
    Isten áldja!
    Birgány Réka

  86. Kati Glaser szerint:

    A rovidfilmes dramaturgiaban is vannak ezekhez nagyon hasonlo, harmoniakeresesi utak. Erdekes. Olyan osszetett az erzekeles, es vegeredmenyben megis vannak szinte valtozatlan alkotoi receptek az emberi tortenelemben. Ez csak azt jelenti, hogy az ember csokonyos, es a kis puha lelkevel mindig valami visszatero ismeros otthonossagra vagyik. Az ekezeteim covid gyanuval otthon maradtak.
    Koszonom az irast,
    Kati

  87. Kádár György szerint:

    Kedves Tanár Úr!

    Nagyon szivesen elolvasnám az “Amiről Vv tanár úr nem írt” c. munkáját.

    Üdvözlettel. Kádár György, Vaasa (Finnország)

  88. Szabó Zoltánné szerint:

    Miért az oltakozik,aki oltást kap?
    A magyar nyelv szabálya szerint legfeljebb az orvosok oltakoznak,ha létezőnek vesszük az oltakozik szót, vagy aki saját magát oltja. Eléggé silány már a szép magyar nyelvünk, ne tegyük teljesen “inteligensé”.
    Sajnálom,hogy Müller Çecilia szlengje lett nyelvünk vezérfonala.
    Üdvözlettel: Szabóné

  89. M. Mester Katalin (ad: Az első vásárlási utalvány) szerint:

    Szerintem B. G. nem lógott ki a fotón látható fiatalos öltözködéssel a sorból annyira, mint gondolta.Nekem sem volt eredeti farmerom mikor fiatal voltam, hasonló okokból. Kicsit fájt akkor, de nem túl nagyon. Mára egyáltalán nem. Az öltözködésben most is az arany középút, – mint még másban is – a vezérelvem. Persze, nézzen ki az ember valahogy! De nem kell ebbe belebolondulni, még nőként sem. (Idős Feri bácsi azt mondta: a “ráma” legyen jó! Persze ez is összetett kérdés…) Valami nem illő, nem egészen tisztességes cselekedetet – ha lenne, lett volna ilyen, – az embernek, azt jobban kellene restellni, mint éppen nem a legmenőbb öltözködést. Nem a ruha tesz az embert! – szól a magyar közmondás. De, (egy kicsit) az is! -replikáznak rá. Mindkettőben van igazság. Az ősi közmondás a mélyebb. (ha egy tuskót szépen felöltöztetünk, attól a tuskó még tuskó marad. Míg EMBER lesz valaki, szinte egy élet munkája… )

  90. cs judit (ad: Márai Sándor: A szegények iskolája) szerint:

    gen a szegènysėg iskolàja ràm is hatàssal volt, amikor olvastam…mèly elemzėse a szegènysègnek…igazàn nem tudom, hogy hova is tartozom…inkàbb a szegènyebbek közè, spirituàisan…de ismerek tisztesėges gazdagokat us, mondjuk Monte Carlòban is voltam kb. 10 napig köztük, règen volt kb. 25 ève, akkor kb. huszonvalahàny milliomos magyar ėlt ott letelepedve…èrdekes èlmènyem volt, egy milliomos hölgy hìvott meg, inkàbb a fèrjemet, s nyaraltunk…de nem tudtam, hogy milliomos…s hogy mièrt hivott meg? Novellàba illő tèma…meg is ìrtam…a legjobb baràtaim szegènyek…ez is novellàba illő tèma…

    Judit küldte, ekkor: március 27., 21:52
    Màrai gazdag polgàri csalàdbòl szàmazott, de szegènyen èlt…mindkèt szfèràt ismerte…de a műve azért érdekes, mert a szegènysèget a gazdag Nyugaton ismerte meg ès Amerikàban…

  91. Z (ad: Az első vásárlási utalvány) szerint:

    A vàsàrlàsi utalvàny…hàt a ruha megtette a magàèt…kompenzàlja ma azzal, hogy elegànsan öltözködik, de….ez csak a külső…a fèrjem egy elèggè szegènyes munkàs csalàdbòl szàrmazik, nègy testvère van…èrzem benne nèha a mùlt hiànyait, de megèrtem… ő is kompenzàlja tudat alatt…

  92. temesi.ferenc@gmail.com szerint:

    Áldott virágvasárnapot! Itt van már a Pest. A kezdő fülön a te soraiddal. Mindkét oltáson túl vagyok. Nincs olyan messze, mikor már találkozhatunk.
    Feri

  93. Mohácsi Joli (ad: Biatorbágy) szerint:

    “Biatorbágy”
    Jó hosszú gyaloglásra alkalmas utakat találni az erdőben, de a gyalogútra dőlt fák akadályozzák a közlekedést, eltorlaszolják az utat, elszáradt, öreg fák az út mellett, a szárazság nem tesz jót az erdőnek.

  94. Márai ebben a könyvében sokféleképpen leírja a szegény-gazdag ellentétet. Rég olvastam. Ilyesvalamit is leír: A szegény szolgája a gazdag, mert a szegény új cipőjét a gazdag tapossa ki kényelmesre, hogy a szegény lábát ne nyomja, amikor megörökli tőle.

  95. M. Mester Katalin (ad: Egy avar lány) szerint:

    Az avar lány kapcsán jómagam is azt gondolom/gondoltam mindig, amit Balázs Tanár Úr is leírt. Miért nem nyugodhatnak békében!? Bár olyan faluban születtem, ahol két részletben is (1950/60-as é-ben) 400, ill. 900-nál(!) több avar kori sírt (köznépi temetőt) tártak fel dr. Török Gyula régész vezetésével. Nagy hír, különlegesség volt akkor a település életében a régészetben, de nagy sajtót nem kapott. (dr. Török régész nálunk is lakott nyaranta, s a szobában ládákba gyűjtötte a fellelt értékeket, csontokat…) Kitűnően rendszerezte, fotókkal, rajzokkal, leírásokkal a feltárást. A Nemzeti Múzeum raktára kitűnő, pontos/gondos archiválással tartja az “értékeket”. Azért tudom ezt mondani, mert évtizedek múltán, 2010 után volt szerencsém, h a múzeum munkatársai megmutatták nekem, abban a sírban talált leleteket, amelyiket kértem Török dr. könyvben is kiadott rendszerezett, remek nyilvántartása szerint. A VI-IX. sz-i avar és a X-XII. századi temető sírjai szinte mind bolygatatlanul maradtak. Az erózió miatt a legtöbb elhunyt 50-60 cm magasra került. Ez is lett a vesztük!! A mélyszántás kifordított ezt, azt… Lehet, hagyni kellett vna aludni őket. Persze többféle szempont létezik. Jó lenne valami diagnosztikai műszer, ami a csontok felszedése nélkül “vallana”. Megjegyzem, ma barbárabbak vagyunk, mint eleink. Egymásra temetkezések az alant lévő teljes széttöretésével 30 év után..stb. Ehhez a hamvasztás, a szétszóratás egész emberi: porból lettél, porrá leszel… S valljuk meg, mindenki tudja, mit mondott volna az avar kislány…

  96. kurcsika43@gmail.com (ad: Biatorbágy) szerint:

    A vonatrobbantó ragozása: Tegnapelőtt-tuska: december 29. Tegnaptuska: december 30, Matuska: Szilveszter.

  97. Kósa Gyula szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!
    Dr. Csókay András azt mondta, hogy a holtak tanítják az élőket.

  98. pakozdipako@gmail.com szerint:

    Csak örvendeni tudok, hogy a közelmúltban felújítottuk ismeretségünket. Igen-igen hiányzik sokakból az a mentalitás, ami átüt a sorokból! P.

  99. Bori Jenő szerint:

    Új változatban a régi történet:
    Ha az ibafai papnak felírták a Favipiravirt,
    akkor az ibafai papnak Favipiravirja van, tehát
    ez az ibafai Favipiravir ibafai papi Favipiravir !

  100. Grosschmid Sándor szerint:

    Nekem nagyon tetszik az “oltakozik” szó. Magyaros, ami különösen bájossá teszi! Szívesen használom…

  101. Mohácsi Joli szerint:

    Imádom ezt a cicát kályha mellett ülve vagy a monitor előtt! Köszönöm a felvételt!

  102. Kormosné szerint:

    Tisztelettel Üdvözlöm!
    Kérdésem lenne: hol tudom meghallgatni 2015.márciusában készült felvételét – ” Minya Károly búcsúja a Borsodnádasdi lemezgyártól: A mi gyárunknak lelke van”
    Köszönöm türelmét, fáradozását.

  103. Kuvacs K. Attila (ad: Imában, énekben éltek) szerint:

    (Imában, életben éltek)
    Ez a gondolkodásmód nem jellemző a mai kor emberére. Ettől a vallásosságtól elszakadtunk (egyébként Dovzsenko némafilmjeiben lehet szép pl-kat látni erre a világlátásra). Viszont szeretném pozitívan szemlélni ezt, s ez esetben azt mondom, hogy azért, mert most tudatosan lehet valasztani, hogy miben szeretnék élni: a visszatérő kételyeimmel, (a külső világ elborzaszt), vagy egy biztos belső tudással, ami táplal. Több út vezet Istenhez. Egy dolog viszont tény: a távolság e kettő látásmód között mostanra óriási lett. Régen nem is kételkedtek az emberek. Mondjuk én nem éltem akkor, vagy…?

  104. Mohácsi Joli szerint:

    “Kéz-kilátó, Felsőtold”
    A szobor egy védő, dolgos, idős kezet láttat (szerintem), de nem kilátónak néz ki, hanem padnak, szokatlan művészi alkotás.
    Köszönöm, hogy megnézhettük a felvételt!

  105. zcsj (ad. Weöres Sándor: A teljesség felé) szerint:

    Weöres esszèit, tanulmånyait nem olvastam mèg…de inspiràlòdom…amit ìrt az èrvènyesülèről, azzal egyetèrtek…tapasztalom is ezt, ahogy ezt folyik a tàrsadalomban…de…W. èrezte a szellemvilàg törvènyeit…nem véletlenül ajànlotta a könyvèt is neki…

  106. Kovács László (ad: Csak a rossz) szerint:

    Aki nem szeretne negatív híreket olvasni a koronavírussal, a jövő évi influenzajárvánnyal vagy úgy általában a magyar egészségüggyel kapcsolatban, az olvassa szorgosan az igényes kormánypárti sajtót (Origo, Magyar Nemzet, 888, Pesti Srácok stb.) Éppen most néztem meg az Origo és a Magyar Nemzet címlapját, és minden arról szól, hogy jön az életmentő kínai vakcina és kezdődik a tömeges oltás. Minden pozitív, minden rendben van. Negatív hírekkel csak az találkozik, aki folyton az ellenzéki sajtót bújja, ami súlyos hiba, hiszen a kormánypárti sajtó mindent elmond, amit egy jó magyarnak tudnia kell a világról.

    • balazsge szerint:

      Az iróniát értem, és ezért meghagyom itt ezt a bejegyzést. Viszont nem értette meg a lényeget. Ez a honlap pedig politikamentes, Ön pedig – bár irónia köntösében – ezt csempészte be. Hagyjuk a mosott ruhát másra…

  107. Sz. Tóth Gyula (ad: Csak a rossz) szerint:

    Hosszabb időt (két hónap) voltam kénytelen eltölteni a SOTE Hematológia Osztályán súlyos betegségből kifolyólag (nem kovid, egyéb). Bentről élesebben jelentkezik a kinti huhogók hangja, és pontosabban lehet megítélni azok tartalmát. (Szándékukat kevésbé.) Bent feszes, pontos, fegyelmezett munka folyik, a tudomány és a gyakorlat jegyében orvosok és ápolók részéről. A betegek is igyekeznek. A kinti károgások zavaróak. Nem kívánom, hogy a kinti hangadók bekerüljenek a kórházba, örüljenek, hogy egészségesek. Ne keltsenek pánikot, az orvoslást bízzák a szakemberekre. Értenek hozzá. Nekik és betegeknek drukkoljanak.

  108. Veszprémi Eszter (ad: Fél óra Bodrogi Gyulával) szerint:

    De jó volt neked! Én is kedvelem Bodrogit! Eszter

  109. Mindenütt otthon: otthoniasan talàn, de otthon ott, ahol megteremtettem az otthonom…csalàd, gyerekek, akik szeretnek stb., de van, akinek az otthona sajàt maga, fejèben van az otthona, ahova megy, ott van a fejèvel, go dolataival stb., talàn Nikola Tesla egy szållodàban lakott, és fejèben èlt…nemrèg làttam ròla egy kèpet, utolsò éveit szegènyen ès elesetten élte le, de … az elektromågnesessèg volt az otthona..

  110. Janis Kata (ad: Oltakozik) szerint:

    Szeretettel Üdvözlök Mindenkit!
    Az “oltakozás” szó remélem, hogy nem kerül be soha sehová sem!!!
    Sikít, ” báncsa” a fülemet. Oltani, leoltani, beoltani a tyúkot, a disznót, a kutyát, macskát szokták az állatorvosok.
    Mi emberek védőoltást kérünk és kapunk, ha szeretnénk. Olyan szép ez a mi nyelvünk, sok mindent szépen is kifejezhetünk. Slendrián módon alkotott kifejezéseknek nincs helye a nyelvünkben!
    Üdv.!
    Kata

  111. Megkértem egy, szigorúan kívülálló, grammatikával foglalkozó nyelvész kolléganőm véleményét:

    Az olt- valóban alkalmas tő ahhoz, hogy visszaható igét alkossunk belőle, hiszen tárgyas ige. Ezen az sem változtat, hogy a cselevés eszközlője, vagyis az a személy, akivel végeztetjük a cselekvést, nem magunk vagyunk. A visszaható ige kifejezheti azt is, hogy mi magunk vagyunk a cselekvés végzői, és azt is, hogy mások végzik a cselekvést a mi parancsunkra. Pl.
    iratkozom = én, engem írnak, de nem én írok
    bérmálkozom = én, engem bérmálnak, nem én bérmálok
    méretkezem = én, engem mér vmi, én mérem magam
    ajánlkozom = én, magam ajánlom magamat.
    Vagyis a visszahatás létrejöhet a cselekvés közvetítésével, egy eszközlő segédletével is.
    Oltakozik
    oltatkozik
    oltakodik
    oltózik
    oltódik
    oltódzik
    Ezek a szóba jöhető visszaható igealakok. Lehet választani, melyik legyen a visszaható jelentésű alak. Bármelyiket választjuk, szokatlan lesz. És fejezzük ki a reményünket, hogy bármelyiket választjuk ideiglenesen, nem kerül bele véglegesen egyetlen szótárunkba sem.

  112. Liktor Bálint szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!
    Elolvastam a részletes okfejtést (https://hajonaplo.ma/aktualis/oltakozzunk.html) az “oltakozik” kérdésben. Az ellenzők táborát erősíteném azzal a megjegyzéssel, hogy az Ön által felhozott példákban a szóbanforgó cselekvést vagy teljes egészében vagy részben, de AKTÍVAN végzi az érintett személy (lsd ölelkezik, társalkodik, stb). Az Ön által megadott definició szerint: „Szorosabb értelemben azt fejezi ki, hogy a cselekvés az igealanytól indul ki, de amit cselekszik, az vissza is hat rá, önmagára irányul.” A felhozott példákban kivétel nélkül aktív cselekvések szerepelnek, míg az “oltakozás” esetében semmiféle aktív cselekvést nem végez, hanem “elszenvedi” (eltűri) azt, hogy más beoltja. Ezt én nem tartom aktív cselekvésnek, még akkor sem, ha ő maga akarja, hogy beoltsák. Éppen ezért nem helyes e nyelvtani képzési forma ezen célra történő használata.
    Tisztelettel: Liktor Bálint dr

  113. Siska Zsolt szerint:

    Üdv,
    Szerda este északnyugat felől érkezik a hidegbetörés,
    csütörtök reggel keleten melegebb lesz, mint délután. (Időkép 0209)
    Szerintem ‘csütörtökön’ jobb lenne, vagy más szórend, mert így ‘melegebb lesz, mint délután’ a mint utáni a lesz előtti jelzőhöz kötődik, ugye?

    Kérem, ha adásban válaszolna, küldjön e-mailt mikori műsorban…

  114. Kandurka Cicmic szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!
    Szinte naponta lehet hallani az átoltás szót. Bár már évtizedek óta külföldön élek, igyekszem az anyanyelvemet ápolni, és nem elfelejteni. Nos, az átoltás kicsit zavar. Eredetileg a mezőgazdaságban, főképp a kertészetben használatos szó. Használható-e ez ilyen formában az emberekre, vagy esetleg csak a gyökereket fogják átoltani?
    Válaszát átoltakoztatva várom.

  115. Böszörményi Antónia szerint:

    Kedves Balázs Géza! Most leltem rá a cikkére az interneten, Édesanyám halála kapcsán keresgéltem a Keresztúri úti iskolát. Hosszú évekig tanított történelmet és földrajzot, Horváth István igazgató úr mellett ö volt a helyettes… Csaba Györgyné, Antónia néni. Talán emlékezik rá.

    • balazsge szerint:

      Kedves Böszörményi Antónia, igen, emlékszem Csaba tanárnőre (mintha így hívtuk volna), nekem is történelmet tanított. De az emlékek már nagyon homályosak. Horváth igazgató úrra ugyancsak emlékszem, őt később is láttam atlétika (?) versenyen, talán Pécsett… A Keresztúri úti iskolát és tanárait a legszebb emlékeim között őrzöm! Balázs Géza

  116. Margit Erdős (ad: Oltakozik) szerint:

    kozik ,közik… visszaható igeképzők.Visszaható ige=az alany végzi a cselekvést saját magán.Pld.mosakodik,öltözködik,tehát,ha az alany oltakozik saját magát oltja be!/mint a cukorbetegek/,DE, akit a virus elleni oltóanyaggal lát el a nővér vagy az orvos az beoltatja magát!Tehát oltassuk be magunkat vagy kérjük a védőoltást, azt a bizonyos vakcinát!

  117. Veszelovszki László (ad: Oltakozik) szerint:

    “oltakozik” Ez a szó nem illeszkedik a magyar nyelvbe. Sosem fogom használni és érteni sem akarom. Akik ezt a szót elfogadják, más egyéb aljasságra is képesek a magyar nyelv ellen.

  118. Tohol Éva (ad: Makkai Ádám) szerint:

    Debrecenben sok évvel ezelőtt a Református Kollégiumban, miután elmondtam milyen hihetetlenül tökéletes a Weöres vers (Galagonya) műfordítása, szólt a feleségének, és egyszerre mondták a verset, ő angolul, a felesége magyarul. És nem anyanyelve volt az angol, de ő írta az American Idioms. c. könyvet.

  119. Tóth László szerint:

    Tisztelt Tanár úr!

    A Kossuth Rádió hírműsoraiban többször, a járvánnyal kapcsolatban elhangzott egyik kifejezés kapcsán fordulok Önhöz, amely a következő volt: „a vírusfertőzésből felgyógyultak miatt, az aktív fertőzöttek száma 106 ezerre csökkent”. A „miatt” szó használata szerintem akkor helyes, ha valamilyen negatív kimenetű dolog következik be az okolt esemény kapcsán. Ez lehet például baleset, hanyag munka, figyelmetlenség, természeti csapás stb. Úgy érzem a „miatt” szót akkor kell inkább használni, ha valami vagy valaki okolható a rossz történése kapcsán. A felgyógyulás semmiképpen sem sorolható ezek közé, hiszen pozitív folyamatnak minősül. Itt sokkal szerencsésebbnek érzem például a „köszönhetően” szó beillesztését, hiszen a felgyógyulás megköszönhető az orvosoknak vagy a jó istennek, de akár pusztán a beteg fegyelmezettségének is.
    A fentiekkel éppen ellentétes nem megfelelő szóhasználatra is van példa: „az (régebbi) árvíznek köszönhetően”, „a járványnak köszönhetően”. Itt éppen a „köszönhetően” szó használata hangzik groteszknek, cinikusnak, hiszen ki kívánja megköszönni a kárt okozó árvizet, a szenvedést, az esetleg tragikus kimenetelt… Több megfelelő szó létezik ebben az esetben, én a „következtében” szót érzem leginkább alkalmasnak. Köszönöm, ha segít eldöntenem, hogy érvelésem helyes vagy helytelen. TL

    • balazsge szerint:

      Kedves Levélíró! A miatt névutó alapjelentése: valamilyen ok következtében; maga a névutó elvont körülményekre is utalhat, s általában megfigyelhető, hogy használatuk köre változik (bővül, módosul). Mindezek ellenére a szerkezetet nagyon ügyetlennek érzem én is. A vírusfertőzés miatt természetesen jó lenne, bővítménye már nehezebben tűri meg a miatt névutót. Jó észrevétele, hogy alapvetően negatív folyamatokra használjuk, de itt is elmozdulás van már: munkája miatt, szerelme miatt (igaz, ilyenkor is valami megszorítás következik). Érdemes lenne ezen még elmélkedni, a leíró nyelvtanban nem találtam rá példákat. Üdvözlettel: BG

  120. Fehér József (ad: Oltakozik) szerint:

    Kedves Balázs Géza!

    Az Ön okfejtése több ponton sántít. A véleménye megerősítésére felhozott példák mindegyike cselekvő, legfeljebb műveltető ige. Az olt igéből eredeztetni az oltakozik igét, nemcsak nyelvtani, de logikai hiba is. Ez inkább visszaható, mint cselekvő vagy műveltető ige. Az oltat igealak műveltető ige. Ennek egyszerű definíciója: “Az ige egyik fajtája, amely azt fejezi ki, hogy az igében megnevezett cselekvést nem az alany maga végzi, hanem mással végezteti, illetve okozza”(SuliNet). Attól, hogy néhány esetben maga az alany oltja be magát (pl., cukorbetegek inzulin injekciója), ő még nem oltakozik.
    Megjegyzés: egyetlen szerkesztő program, de a A magyar nyelv kézi szótára sem ismeri ezt az igealakot! Védjük inkább nyelvünket és ne romboljuk!!!

  121. Horvath Judit szerint:

    Tisztelt uram!

    Szeretném megkérdezni hogy a tetoválásokkal foglalkozó írásában miért nem használt műveltetést. Így kérdez : Miért tetoválnak az emberek? Szerintem ez a kérdés csak akkor jó, ha a tetoválókról beszelünk és azt szeretnénk megtudni, hogy miért választották ezt a hivatást. így kellene feltenni a kérdést szerintem, ha a tetovált emberek motivációit szeretnénk megerteni : Miért tetováltatnak az emberek?
    Üdvözlettel Horváth Judit

    • balazsge szerint:

      Azért, mert a tetoválásról szóló írásaimban a tetoválásról mint általános, antropológiai jelenségről van szó, melyben egyik szereplő csak a tetovált. Egyébként nagyon nagy számú az öntetoválás is, sőt. Egy könyv címe sem lehetne az, hogy az emberi tetováltatás. Üdvözlettel: BG

  122. KuktaKarolina (ad: Oltakozik) szerint:

    Oltakozik:
    Számomra is magyartalan a hangzása. Egy jelentését tudom elfogadni: az oltást beadatja magának, de ezt ismételten teszi. A váltakozik, szánakozik, sajnálkozik analógiájára.

  123. Gy_A (ad: Oltakozik) szerint:

    Az OLTAKOZIK szó logikája a következő: olt (tárgyas ige, beolt vkit) + (a)kozik (szenvedő jelentés). Tehát aki oltakozik (alany), az az oltás tárgya, őt oltják, oltva van, oltatik, oltódik.

    A probléma azzal van, hogy a -kezik/-kozik/-közik képzőnek nincs ilyen jelentése, avagy használata! (Balázs Géza ezt az apróságot figyelmen kívül hagyta, amikor rábólintott a szóra, hogy végül is nincs ezzel semmi baj.)

    Hasonló jelentése persze van, az olyan esetekben, mint: bontakozik, csatlakozik, kínálkozik, merítkezik, ígérkezik, ütközik, törülközik. Ezek is egyfajta passzivitást takarnak ui. (bontakozik = bontódik, merítkezik = merítődik stb.), viszont ez a visszaható(!) jelentés, vagyis bontakozik = bontja magát, csatlakozik = csatolja magát, kínálkozik = kínálja magát stb.

    Oltakozik viszont =/= ‘oltja magát’, ami pedig az analógiák (tkp. a képző jelentése) alapján elvárható lenne.

    A nyiratkozik, méretkezik látszólag kivétel, és az oltakozikot igazolja (amennyiben: őt nyírják, őt mérik) viszont ha jobban megnézzük, ezek ugyanolyanok, mint a föntiek, csak az alapige már eleve képzett, műveltető jelentésű. (Nyír vkit > nyírat vkit > nyíratja magát = nyiratkozik). Tehát nem őt nyíratják, őt méretik, ahogy “őt oltják”.

    (Érdekesség, hogy a “logikus” ‘oltja magát’ jelentésben van rá adat az ADT-n: “Az egyháztagok főföladata tehát a Krisztusba, az új élet fájába oltakozni, őt assimilálni azon fokig, a melyen elmondhatják ők is az apostollal: élek én, nem többé én, hanem él bennem a Krisztus.“ (1892, Sárospataki Lapok). (Tehát: ‘oltani magukat’, bár ez az oltnak más jelentése: nem olt vkit, hanem olt vmit vmibe)).

    Az OLTAKOZIKra a nagyszótári korpuszokban nincs semmilyen adat. Az ADT-n az első adat 1929-es az Uj Időkben van, bizonyos dr. Nagytoronyai György tollából (A himlőoltásról). 1938-ból van még egy: (Félegyházi Hírlap, Dr. Ring polgármestertől hirdetmény a himlő elleni oltásokkal kapcsolatban.) Ezután hosszú szünet, majd 2003 és 2010 között pár tucat adat egyetlen forrásból: Fejér Megyei Hírlap (vélhetően egy újságíróhoz vagy újra és újra nyilatkozó orvos(ok)hoz kötődnek).

    Szerintem ebben az esetben kimondható volna, ha nem is, hogy helytelen, de hogy szabálytalan, logikátlan ennek a szónak a ‘beoltatja magát’ jelentésben történő használata. Ha nem lenne ekkora “hájp”, és nem az Operatív Törzs sugározná szét milliók felé, akkor a nyelv immunrendszere ugyanúgy kilökné magából, mint tette azt az elmúlt mintegy 100 évben. Persze lehet, hogy arról van szó, hogy olyan igény keletkezett ennek a jelenségnek a “szavasítására” a magyar nyelvben, hogy az még a nyelvi szabályokra is fittyet hány.

  124. Kocsis György (ad: Oltakozik) szerint:

    Véleményem szerint bár a hangzás és a “képzés”hasonló, a “képzés” célja a jelentés megváltoztatására közel sem ugyanaz, így a fennti magyarázatot, levezetést nem tartom helytállónak. Azaz az olt, oltat, magát oltatja = oltakozik, nem ugyanaz a “folyamat” mint a tilt, tiltat, tiltakozik, vagy a költ, költözködik (ez utóbbiban a szótő a költözik, azaz a levezetés a költözteti magát = költözködik lenne, míg az előbbiben sem a tiltatból származik logikailag a tiltakozik, hiszen itt fel sem merül a műveltetés). A két “mintapéldánál” inkább a cselekvés időbeli elhúzódása a -kozik, -ködik képzés oka, ami viszont az oltatásnál nem áll fenn. Fentiekből fakadóan hibás “nyelvújító” jelenségnek tartom az oltakozás megjelenését. Tisztelettel: Kocsis György

  125. Ádám Krisztina (ad: Oltakozik) szerint:

    Tisztelt Balázs Géza! Engem nem győzött meg az érvelése az “oltakozom” szó használata mellett, a példái sem. A látszólagos egyezés ugyanis szerintem csak formai. Mindegyik példa aktív, cselekvő, vagyis tevőleges (én tiltok/tiltakozom, én költözöm/költözködöm). Ez viszont szenvedő, nem én oltok, hanem engem oltanak be, vagyis innen nézve voltaképpen nem én, hanem az egészségügyi dolgozó oltakozik. Sántít a megközelítésem?

  126. Papp János (ad: Példa volt) szerint:

    Tisztelt Tanár Úr! Sejtem, szándékosan írta megemlékezését név említése nélkül. Mivel nem ismerhettem, így fel sem ismerhettem írása hősét, ha gondolja, árulja el itt vagy elérhetőségemen, ki ő? Annyi értékes ember van! Meg nem becsülésük is a mennyország bizonyítéka, szokta mondani feleségem. Jó egészséget adjon Isten a hasznos munkához (Tömörkény levélzáró formulája): Papp János, Nagykanizsa u.i. Dél – Zala természete is gyönyörű!

    • balazsge szerint:

      Tisztelt Papp János Úr, kicsit tudatosan nem írok neveket (aktuális szereplők nevét egyáltalán), de kis esszém főszereplője megérdemli, hogy akit érdekel, megtudja a nevét: Zsilka János professzor. (Egyébként nagyon sok rá utaló jelet elrejtettem a szövegben, akik személyesen ismerték, egészen biztosan ráismertek). – Dél-Zala sorra van véve, elég fehér folt számomra, de amikor egyszer átvonatoztam Murakeresztúron, nagyon csalogatott a táj. És tervbe vannak véve a kisvasutak is. Üvözlettel: BG

  127. takingsider (ad: Oltakozik) szerint:

    A költ és a költözködik fura példa, korántsem ugyanazt jelenti, csakúgy mint az avat-avatkozik vonatkozásnál, megváltozik a szótó elsődleges jelentéséhez képest a képzett szó jelentése, és így nem érzem párhuzamos példának, de nem csak ezért nem meggyőző. Persze a költekezik már jó lenne, ugyanakkor számos példát tudunk arra, hogy a képzés alapvetőenk gondolt szabályai ellenére is vannak jelentéstől függően eltérő szóképződmények, használatosabbak, bevettebbek. Csakúgy, mint az olt tárgyas igénél az oltatja magát, beoltják. Az idő ezt meghaladta, lehet persze a ma már teljesen idegenül, magyartalanul hangzó oltakozást is használni, a nyelvet ezáltal színesíteni, de személy szerint én avíttnak, modorosnak, meghaladogttnak érzem, azon túl, hogy rossz, szokatlan a csengése.

  128. M. Mester Katalin szerint:

    Tisztelt Tanár Úr,
    2020-szal most is gazdag évet zárhat. Csak gratulálni lehet a számvetéshez. Utazások, itthon és messzi földrészen is, előadások sorozata, cikkek sok fórumon, hangi megjelenés… Sokan hallhatták, olvasták. S mindenütt (jórészt) kíváncsi, jószándékú, szerető emberek veszik körül. Bár a covid azért “betartott” mindenkinek. Vírusmentes, egészségben eltöltött, tartalmas, nyelvileg – a médiában is – igényesedő, boldog újesztendőt… Örültünk, hogy Devecserbe is eljutott! A Somló-tető, a Szt. István kilátó még hátravan…

  129. M. Mester Katalin (ad: Oltakozik) szerint:

    Tisztelt Tanár Úr, jómagam sem tudok szó nélkül elmenni az “oltakozik” nyelvi formula mellett, mert szinte bántja a fülemet, az ösztönös édes, anyanyelvi érzékemet. Hatvanadik évemen már túl, még soha nem hallottam, olvastam ezt a szóhasználatot. Tanítónőként sokszor kísértem az egész osztályt az orvosi rendelőbe a kötelező oltásokra, amit a védőnők koordináltak, de akkor sem használták ezt a szót így. Bár a lentebb, Ön által kifejtett, példákkal illusztrált nyelvi megoldások, magyarázat valóban elfogadható, meggyőző, de… De, akkor is idegenkedik a nyelvi igényességem (?), nyelvi hagyománytiszteletem, az anyatejjel beszívott, józan nyelvérzékem… tőle. Oltassák be magukat!- mondja ezt inkább a főorvos asszony. Ismétlem, megértem a magyarázatát a szónak, s el is fogadom. DE amíg, a mindenki által használt “szeretkezzenek, vitatkozzanak, merítkezzenek..stb.nyelvi formulát természetesnek érzem, addig az “oltakozzanak” hallatán mindig nyelvi ellenérzés alakul ki bennem, s el is veszi a figyelmemet a mondanivaló további tartalmáról. Szóval, taszító ez a szó! Kérem, ne fogja arra, hogy pszichésen megvisel bennünket a COVID-19, és annak a következménye az elutasítás. Oltassák be magukat! – ez a felszólítás az “anyanyelvibbb”

  130. laszlo.hegedus55@gmail.com (ad: Oltakozik) szerint:

    Szerintem és ezt a tudós úr is tudja, az oltakozás magyartalan, de mivel az országos tiszti főorvos használja, nem meri mondani, hogy azt kellene mondani: beoltatja magát.

    • balazsge szerint:

      Tisztelt Hegedűs Úr! Nyelvi kérdésekben függetlenítem magam aktuálpolitikai kérdésektől. Nem vagyok nagyon bátor (bár ki tudja?), de mindig mertem kisebbségi véleményt mondani. (Ahogy mertem 2006-ban is, kérem olvassa el akkori írásomat!) Az oltakozik kapcsán szigorúan nyelvi megfontolásokra törekedtem: http://www.balazsgeza.hu/?p=11322
      De azért köszönöm a figyelmét és a véleményét. BG

      • Szatmári Csaba (ad: Oltakozik) szerint:

        Bár veled mindig lehet, most nem akarok vitatkozni, vitatni az oltakozik igével kapcsolatos érdekes, tudományos magyarázatodat. Csak meditálok, “meditálkozom”, elfogadva, hogy a nyelvhasználat elsősorban ízlés dolga. Szerintem az oltakozik „műszó” nem illik bele nyelvünk rendszerébe. „Sántít”. Az én nyelvérzékem „tiltakozik” ellene. Ugyanis a beoltatja magát egy markáns műveltető és nem visszaható ige. Az alany nem maga végzi, hanem mással végezteti a cselekvést. A mosatja magát (valakivel) helyett nem használhatjuk a mosakodik (vagy mosatkozik!) igét, a (pl. Döbrögi) megvereti magát igéje sem lehet veretkezik. Nagyanyám használta ugyan (de szenvedő igeként!) a „megverődöl” formát, de az más szituációban hangzott el. Ahogy a szeretteti magát alárendelő tárgyas szintagmát nem lehet szeretkezik-kel helyettesíteni, .a beoltatja magát kifejezést sem lehet az oltakozik formára leegyszerűsíteni. A letiltom magam (cselekvő igeként) esetleg lehetne a köznyelvben mást jelentő (természetesen ez is nagyon „laboratóriumi”, nagyon mesterkélt lenne) tiltakozom, de a letiltatom magam semmiképpen. Legfeljebb igekötős – „letiltakozom a facebookról” – „eredetien eredetieskedő”, „jópofizó” stílusban. A beoltakozni (megyek beoltakozni) viszont már tetszik. Mintha én cselekednék. Én döntöttem el, hogy lesz oltás, és mintha (akár egy géppel is) én adatnám be magamnak a szérumot.

  131. Mohácsi Jolan szerint:

    Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kedves Tanár Úr! 🙂

  132. Schumicky György szerint:

    Tisztelt Balázs Géza Úr!

    Az alábbi – szerintem helytelenül fogalmazott – szövegbe botlottam:
    “… magyar politikus, a negyedik Orbán-kormány államtitkára, a KDNP alelnöke, geológus. 2016 óta az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője

    Létezhet Helyettes Államtitkárság, vagy csak helyettes államtitkár?

    üdvözlettel: Schumicky György

  133. V. szerint:

    Sértő az írás,mivel feltételezed róla,hogy nem végzi rendesen a munkáját,nem tartja meg az óráit és ,,egész nap a Facen irogat”.

  134. Éva szerint:

    A V. tanárnőről szóló írásodon mosolyogtam, bár nem tűnik viccesnek, inkább kicsit ingerültnek. A cikk következtetése, hogy boldogtalan, meglepő, de hogy nem harmonikus a lelke, az biztos.

  135. zcsj szerint:

    A V. tanàrnő tìpus akàr boldog is lehetne, van munkàja…a fiam àltalànos iskolàban, a baràtnője egyetemen….mår az elejèn boldogok, a vège is ilyen lesz…szerintem…

  136. Fekete István szerint:

    B.G. tanár urat semmi nem bántja jobban azoknál az embereknél, akik hangot mernek adni annak, hogy ők történetesen nem csüngenek TÖRLÉS alfelén.

    • balazsge szerint:

      Ezen a honlapon nem fog találkozni senkitől sem olyasmivel, amit Ön leírt, éppen ezért az adott szót töröltem. Itt senki nem lesz olyan, amit sokan szeretnek. Téved: engem nem bánt semmi. Tőlem mindenki annak enged hangot, aminek akar. (Mondjuk itt nem, de ez az én honlapom.) Nem tudom, hogy ki, hol csüng, nem is érdekel. Hangot mernek adni? Hű, de bátor emberek vannak. Én például nem adok mindennek hangot. Csak figyelem a társadalmat. És nagyon sokszor inkább hallgatok. Ha pedig Ön engem figyel, annak oka lehet. És az sem fog bántani, ha nem figyel. Persze, ha alaposan figyelne, akkor rájönne, hogy ez a honlap éppen nem megosztó honlap. S akkor nem írta volna le azt, amit. Nem mondtam igazat, egy dolog bánt: az emberi hülyeség.

      • Szathmáry Cs. szerint:

        “Figyelem… figyel…nem figyel…alaposan figyelne.”…És a slusszpoén: az emberi hülyeség.
        Egy nagy igazságot bizonyítottál most is számomra: az ostobaság és a rosszindulat elleni leghatásososabb fegyver a szellemességgel párosuló bölcsesség.
        Kellemes hétvégét kívánok.

  137. M. Mester Katlin szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!
    Az utolsó két írása (a Két választás- tallózás Mikszáthtól és az Összeomlás) abszolút aktuális manapság. Keserű mosollyal olvastam. Ismétlődik minden. Az ember, – az emberiség – nem okul semmiből… Felfigyelnek-e erre mások is? Megpróbálnak, megpróbálunk-e tenni ellene valamit…

  138. Kopácsi Zoltán szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!

    Egy cikk címén akadt meg a tekintetem:

    “Elhanyagolta és láncra verve tartotta a kutyáját, a lánc belenőtt az eb nyakába”

    Helyes ez így? Biztos, hogy a lánc nőtt a kutya nyakába? Nem a kutya nyaka nőtt rá a láncra?

    Tisztelettel:
    Kopácsi Zoltán

    • Balázs Géza szerint:

      Az interneten én is rátaláltam erre a forumulára, nagyon sok előfordulás van rá. Először furcsálltam, de a megszemélyesítés nyelvi jelenségét ismerve természetes jelentésfejlődésnek tartom. Tudomásul kell vennünk, hogy a belenő igének van egy ilyen jelentése is: ‘ növekvő élő szervezetbe beékelődve annak látható részévé válik> A Nagyszótárban három példamondat is szerepel rá Jókaitól, Mészöly Miklóstól. Üdvözlettel: BG

  139. Vámos-Hegyi Attila szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!
    A Kossuth rádió Napközben c. műsorában november 24-én elhangzott beszélgetésben Bordi András és Blankó Miklós arra biztatták a hallgatókat, hogy adjanak tanácsot, hogyan lehetne magyar szóval helyettesíteni a podcast szót. Az e-nyelv.hu oldalon (https://e-nyelv.hu/2020-11-24/podcast-magyarul-a-manyszi-nyelvi-tanacsadasarol-a-kossuth-radioban/) meg is tettem az alábbi észrevételemet, de senki sem reagált rá:
    “Javaslom a podcast szó helyett a “hangújság” használatát. Tapasztalatom is van ezzel kapcsolatban, mivel 1995-ben a Westel Rádiótelefon Kft.-nél “0660 Hangújság” néven én vezettem be a mai podcast-hoz hasonló szolgáltatást. Ennek a “rovataiban” (pl. Bálint gazda tanácsai, közlekedési hírek, időjárás, utazási információk stb.) szintén feltöltött hanganyagokat lehetett meghallgatni, csak akkor még telefonon keresztül. Akkor magyar nevet keresve jutottunk erre a névre, ami a mostani rádiós szolgáltatásra is tökéletesen ráillene.
    Megjegyzem még, hogy Puskás Tivadar Telefonhírmondója nyomán még a “rádióhírmondó” is sokkal szebb a podcast-nál.”
    Ezt követően egyébként a Szómagyarító “podcsat” oldalára is feltöltöttem röviden ezt a javaslatomat.
    Ezúton kérem erről az Ön véleményét és – amennyiben egyetért vele – a szíves segítségét ahhoz, hogy javaslatom eljusson a Rádió illetékeseihez.
    Köszönettel,
    Vámos-Hegyi Attila

  140. “Nagy Szu-ra jellemző orosz anekdota jutott eszembe. Csapajev tisztiszolgája, Petyka talál egy hirdetést, amelyben ez áll: „Háromszobás, jól berendezett lakásomat bármilyen alacsonyabb komfortfokozatúra elcserélném”. Nekünk Ankával kommunális van (amiről tudni kell, hogy egy emeleten többhöz mindössze egy közös WC tartozik), megnézem – gondolja a legény. Elmegy a címre, ahol nagy meglepetésére Csapajev fogadja. Petyka csodálatosnak találja a szobákat és a konyhát is. Be akar menni a WC-be, de az ajtó nem engedelmeskedik. – Kapcsold fel a villanyt – mondja a házigazda, akkor automatikusan kinyílik. Úgy is történik. Petyka, miután elvégezte a dolgát, ki akar jönni, de az ajtó most sem nyílik. A dörömbölésre beszól a „tulaj”, hogy csak akkor tud kijönni, ha kezet mos. A fiú megnyitja a csapot, megmossa a mancsait. Az ajtó magától kitárul előtte. – Vaszilij Ivanovics! Miért akarod te ezt a csodálatos „kérót” elcserélni? – kérdezi. – Azért – válaszolja Csapajev – mert hol áram nincs, hol víz.

  141. Rausch Attila szerint:

    Tisztelt Tanár úr!
    A -ba be,-ban -ben határozóragok felcserélése a már nagyon gyakori hiba. Néhány televízió műsorvezető sincs tisztában a helyes használatával. Az igénytelenség eluralkodni látszik a közmédiában. Tanár úr tudna még ezen segíteni? Rövidke tanításait örömmel látnám a tévében!
    Tisztelettel:
    Rausch Attila

  142. Wendl Dávid (ad: Oltakozik) szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!

    Én is a közelmúltban írtam az “oltakozik” alakról egy rövid nyelvi naplóbejegyzés formájában. Érdemes volna megvizsgálni a kifejezés által konstruált cselekvést az időbeliség szempontjából. A “beoltat” ugyanis határozottan egyszeri, az idő tengelyén pontszerűen megjelenő cselekvésre utal (vö: tilt, betilt).

    A -kozik/-kezik/-közik igeképzővel képzett visszaható vagy kölcsönös jelentésű igék az én nyelvérzékem szerint az időbeliség szempontjából inkább állapotra vagy folyamatra utalnak (vö: várakozik, unatkozik). Érdekes felvetés, hogy kaphatna “be-” igekötőt az “oltakozik”. Szerintem nem csak fölösleges volna, de értelme sem lenne.

    Más: a “költ” példájához talán a “költözködik”-nél még inkább passzol a “költekezik” alak.

    Üdvözlettel:
    Dávid

    • balazsge szerint:

      Kedves Dávid!
      Köszönöm, nagyon jó észrevétel. Három további megjegyzésem:
      A -kozik/-kezik-közik visszahatást, kölcsönös csekevést, belső történést és az MMNY. szerint “olykor tartós-gyakorító” mellékárnyalatot fejez ki, tehát többfunkciós.
      A képzők funkciói folyamatosan változnak (gazdagodnak), keverednek.
      Ma már rendszeres oltásokról kell beszélni gyermekkortól külföldi utazásokon át őszi, évről-évre ismétlődő influenza elleni oltásokig. Bár én nagyon tartózkodó vagyok e téren, de már szükségszerűen van oltási könyvem. S hogy Önök még többet fognak oltakozni, abban biztos vagyok…
      Üdvözlettel: BG

  143. Battáné Pálfi Erzsébet szerint:

    Üdvözlöm!
    Egyre gyakrabban hallom azt a szókapcsolatot, hogy fogcsikorgató hideg.
    Régen a hideg csikorgó volt, vagy csikorgott …
    A pénzt pedig fogcsikorgatva adta ki a kezéből ( kapzsi volt )
    Köszönöm válaszát!

    • balazsge szerint:

      Tisztlt Asszonyom!
      Köszönöm kérdését, elgondolkodtatott. A csikorgó hideg nyilván a fagyra, hóra, a fogcsikorgató annak hatására utal. Ha jól gondolom, a nagy hidegben össze szoktuk szorítani a fogsorunkat, ezért a fogcsikorgató jelző elfogadható. Tehát mindkettő jó, de mindkettő más szemléletet, tapasztalatot tükröz.
      Üdvözlettel: BG

  144. Kellene nagy személyiségek, példaképek…mondta az előadásában….Nekem Zrínyi Miklós a költő és hadvezér… az…., egy rövid film róla, tegnap vetítették, ha nem látta, ajánlom…hangulatkeltésként, hogy milyen lehetett a 17. századi ravatalozás stb., főleg az emlékezés miatt, mert Zrínyinek meghatározó volt a halála, de inkább arra kellene elsősorban gondolnunk, amit alkotott…a műveire…
    A film rövid…
    https://www.youtube.com/watch?v=DpnMAaUYcjc

  145. Kisari A. (ad: Négy- és kilenclyukú) szerint:

    Ismét egy csodával, a „Teve van egypupú, van kétpúpú, van négypúpú, sőt több” -kezdetű, játékos gyermekdalocskát idéző pásztorfurulya-, de a hidakat felidézve, és különleges ihletettségedet érzékeltetve inkább pánsíp futammal ragyogtattad fel a mai napomat is kora hajnalban, fél ötkor.

    „Egy este Pán, a hegyi, hét-csövű sípot adott kezembe: belefujtam, s fölzokogott a táj, ég, föld és naplemente… Azóta mellem úgy tüzel, mint soha-be-nem-hegedő seb, és sóvárgás él benne, mely az isteneknél is erősebb” – írja Szabó Lőrinc, Pán ajándéka című versében.

    A te kimondottan költői látásmódod is igazi isteni adomány, Pántól, a természet istenétől kapott képesség, amellyel mindig új és új zenét adva, egy-egy általad tudatosan komponált dallamot vagy annak parafrázisát improvizálva szólaltatod meg az ő hangszerét, a tőle kapott sípot, amelynek jelen esetben a maguk lyukaival most éppen a hidak jelentik az elemeit. De tudsz te az írásaidban, ha éppen úgy hozza a kedved, vagy a téma azt követeli, „fűzfa”- vagy „nádsípon”, „pásztorfurulyán”, „dudán”, „tubán”, „klarinéton” vagy akár „tárogatón” is játszani.

    „Angolul a hangszer drum, németül Trommel, erre masírozott Robert Bruce és Rommel. Szépen szól mindkét szó, két ütés a bőrön, az r-ek peregnek, tramm-tramm, trömtörőröm, az orosz szó pedig, a pompás barabán, anapesztuszban szól: tararámm, tararámm. De a mi dobunkkal, s ehhez nem fér kétely, bármilyen pompásak, egyikük sem ér fel. Egyetlen leütés az üstdob-ütővel, nem cifrázva, hanem férfias erővel, ez a magyar jellem, ez a magyar lélek, az „Üsd vágd, nem apád!”, „Ha bánt, ne kíméljed” – írtam (az általad egyszer a hasonlókat, elnézően kedves kritikáddal illetve. az én „klapanciáimnak” nevezett) páros rímű tizenkettes sorokba foglalva, a nyelvünk jellegéről vagy inkább jelleméről.

    A tőled megszokott „slusszpoénnal”, a remek kis írásod végén lévő, egyszerre meghökkentő és mosolyra fakasztó „leütéssel”, a Csömöri úti felüljáró említésével, most is bizonyítottad, „amúgy, magyarosan”, hogy az említett fúvósok mellett tudod te, ha kell, az „üstdobot” is használni, de vele együtt is Tóth Árpád Hajnali szerenádjának gyönyörű, panteista sorai zenélnek bennem a te pánsípod muzsikájában.

    „A sötétség, az éji, rút csuha, Lebomlik a fák törzsén nesztelen, S borzong a jó hüvösben meztelen Az erdő, az örök buja csuda: Most, mielőtt pompás testét kitárja Mindenkinek, nyujtózik hallgatag, S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába”.
    Lenyűgöztél. Köszönöm a kora reggeli „szerenádot “. (Most azon mosolygok, hogy a Vén Kaszást, az éppen a mai napon fölöttem suhogó két hetesével hogy elkergetted. Ennél kedvesebb, keresetlenebb, “indirektebb” születésnapi köszöntést nem is kaphattam volna)

  146. Szathmári (ad: Világító kutyusok) szerint:

    A kutya a sötétben is lát – konstatálja a Világító kutyusok írója. Ó is. Mert a 2020-as év a sötétség éve. És a világító kutyapóráz éve is.
    A cikk írója tisztán lát ebben a sötét világban. És láttatja velünk is, ha az ő szemével nézünk, hogy az ember-ember kapcsolatot először az állat-ember, majd az okostelefon-ember kettős váltotta fel.
    Állat és ember páros: a kutya nem tanult meg beszélni, elkezdett hát az ember ugatni. Pár száz szót ismerve, nyögve, nyekegve beszél, ha mégis meg kell szólalnia.
    Gép és ember: Ül a kamasz a buszon, és se lát, se hall. Amikor leszáll, imbolyog, botorkál a járdán a sötétben, világít a telefonja, amit én már csak dilifonnak nevezek, és mert nem lát semmit a világból, mint egy holdkóros, nekimegy a többi járókelőnek.
    Kivilágított házőrzők. Az én gyermekkoromban sok lakásban volt akvárium. Azt is kivilágították. Már akkor felmerült bennem a kérdés, vajon az üvegedénybe kényszerített halak élvezik-e a nap mind a 24 órájában a nagy fényben fürdést?
    A világító házőrzők után jönnek az oldalukon egy-egy óriási fénylő, zöld macskaszemet viselő házi kedvenc macskák, és a kutyaétel-kreálók remélhetőleg rövidesen feltalálják a világító anyaggal összekevert eledelt, amitől éjjel foszforeszkál a kutyakaki. Nem kell összeszedni, elég kikerülni őket a sötétben.
    Vissza a természethez- sugallja a jegyzetíró, Balázs Géza professzor. Rosszul (szinte már rousseau) vagyok a kivilágított jószágoktól én is. Legyen világosság- mondta az Úr. És lőn. Mehr Licht- kérte halála előtt az öreg Goethe, vagyis több fényt. De egyikük sem a kutyapóráz, hanem a tudás, a kultúra fényére vágyott. Az Úr a leendő, általa teremtendő és egyre gazdagodó világra, a költő a már az ő idejében hanyatló civilizáció világosságára, újbóli felfénylésére gondolt, amitől azóta még inkább, lassan már jó pár fényévnyi távolságra eltávolodott az emberiség

  147. SZCS (ad: Politikai fogyatékosok) szerint:

    Elfogadom a másképp gondolkozást, másfajta , “normális” értelmezést is. Nagy élvezettel hallgatom az interneten közzétett ragyogó előadásaidat. Hozzájuk hasonlókat kellene a “királyi” tévében is műsorra tűzni. Amit a politika paprikajancsijairól írtál, szintén nagyon tetszik. Nem vetted észre, hogy ebben a félig “hadiállapot” helyzetben nagyon sokan megőrülnek? Olyanok is, akik eddig normálisak voltak. Én is nagyon figyelem magamat, nem estem-e bele a pszichés járványba?

    • balazsge szerint:

      Azt hiszem rosszul fogalmaztam, de nagyon megtetszett a “politikai fogyatékosok”. Nem azokra az emberekre gondoltam, akik politizálnak, véleményt mondanak. Azzal nincs semmi baj. Azokra gondoltam, akik beleőrültek, akiknek a napsütésről és hulló falevelekről is politikai párhuzam jut eszébe.

  148. Sz. Tóth Gyula (ad: Hamvas; Scientia sacra I-II.) szerint:

    Otthoni tanulásra: nyitott könyvtár, egy nagy alkotó, Hamvas Béla nehéz műve kijegyzetelve. Sorjáznak a tételek: „Európát szkeptikusan szemléli, az élet élvezete, modern világ, pusztuló világ, mai világ, téves látás” stb.
    Balázs Géza segítséget kíván nyújtani az egyénnek. De hol az egyén? Egy kiváló műben találunk értelmező-eligazító magyarázatokat. Kaposi Márton: A rejtőzködő egyén problematikája Hamvas Béla emberfelfogásában = Rendhagyó és félreértett klasszikusok nyomában (Hungarovox Kiadó, 2019., 91–149.) Hamvas pályája korai szakaszában (a húszas, harmincas évek) már körvonalazza az „emberképen belüli rejtőzködő egyén portréját”. Átláthatatlan „társadalmi zűrzavarról és vergődő emberekről” ír le helyzetképet. A személyiség torzul, a saját arc átalakul, „deformálódik”. Nem tudatos rejtőzködőket, hanem fátumszerűen elrejtetteket mutat be, akiket önáltatásuk vagy téveszméjük visz a torzulás felé. A másokat megtévesztő attitűd-álarcok lényegében a személyiség önazonosságát fejezik ki. Az eldeformálódott mindennapi emberek viselkedése, hóbortjaik súlyos bonyodalmakhoz vezetnek. Komfortjából kimozdulni mennyire (hogyan) akar a ma embere? Komfortjából kimozdítani mennyire (hogyan) lehet a ma emberét? Az újkor tömegdarabjainak egy része létünk tartozéka, életünk működtetésének feltételi része. Másik nagy részük „csak úgy” körülveszik az embert, a tömegvonzás hatására dinamikus formák, mozgások, módok jönnek létre. A csatakiáltás: „Mások is ezt csinálják, haladni kell a korral!” Az egyén nem is tudja, mire valók a tömegdarabok, hatásuk alá kerül, előbb–utóbb azért némi torzulást érez. A tömegember, minden „tágas okossága” ellenére, szűk látókörű, ebből vaktában végzett próbálkozásokkal akar kilábalni, vagy tehetetlenségében őrlődik. Ekkor már a „deformáló társadalmi hatások túl nagy szerepet kapnak, a maszkok diktatúrája” dominálni kezd. És ezen közben a „kibillent” egyén, kiútkeresés közben, stimuláló szerekhez nyúl. Világszerte dúl a drogfogyasztás, itthon is, a fiatalok szaporodó részvételével.

    A nagy „történelmi örvénylés” (’turba’ – Hamvas Béla) sodorja az embert, aki úgy érzi szabad, illetve a felkínált, a szembejövő nagy lehetőségek közül szabadon választhat. Új embertípus a történelemben, küzd a fátumszerűséggel, követővé válik, vagy visszahúzódik. Rejtőzködhet, maszkot ölthet, álcázza magát, de csak „deformált”, ahogy kitűnik Hamvas Béla ábrázolásában. Hamvas Béla emberrajza tág, alapos és pontos, a mai helyzet értelmezésére kiválóan alkalmas. Világos lesz, mennyire nagyra tartotta az embert, nem felmentve erkölcsből, erőfeszítésből. Fel is vázolta az ember megfelelő tartására vonatkozó tételeket. Vegyük ehhez Tamási Áron „hármasát”: Isten, a természet és a társadalom. A hármas egység létezésünk alapja.

    Gyógyításra Balázs Géza a hamvasi nyelvet tiszta szívvel ajánlja, hogy ne „periférikusan”, hanem tágabban értsük a világot. Ehhez „módszertani” segítség egy másik példa. Czakó Gábor Hamvas Béla szövegeihez készített szótárában azt írja, hogy az írás „a gondolkodás formája, eszköze és tere”. Egy interjúban felteszik a kérdést: Miért e hármasság? Czakó Gábor válasza: „Mert az írás rögzíti a gondolatokat, és mikor az ember leírt valamit, akkor képes újra végiggondolni, és akkor mélyülhet ez az ismeret.” (Gyöknyelv, Kincsesbánya, Magyar Hírlap, 2019. november 30.)

    Íme, tudásszerzés online, a Napló házhoz viszi az iskolát, az egyénnek nincs oka s hova rejtőzködnie. Hogy nem kell senkinek? Nem hiszem. Mert akkor az ördög veszi meg.

  149. Mohácsi Joli szerint:

    Boldog születésnapot kívánok Tanár Úr!

  150. Morandini Pál (ad: Tüskevár ~ Téli berek, ad: Fekete: Téli berek) szerint:

    A magamfajta városi madarásznak jó volt rátalálni a Tüskevár + épülő “strada” (la strada….di Fellini) írásra. A rétisas jutott eszembe, akit pár éve a Nagyberekben egy másik friss kocsipályán péppé zúzott a kocsiáradat. Talán egy zsákmányt pillantott meg az út menti füvön, az lett a veszte. A madarászt hívták, mer’ igen nagy volt a madár és a lábán egy MME gyűrű volt összehorpadva. Egy fekete nejlonzsákban vettem át és eltemettem. Tapasztalatlan hároméves fiatal sas volt, nagy reményekkel és kevés tapasztalattal. Remélem a testvére még itt vadászik valahol. Az új autópálya-építkezést én is láttam pár hete, mikor a fenékpusztai madárgyűrűző tábort látogattam meg.
    Fekete István e két regénye is ott kell legyen a lakatlan szigeten. Meglepődve, boldogan hallottam egy híres váci kortársunkat (B.M.) rádióműsorban, hogy ő egy lakatlan szigetre az útikönyvei közé betenné a Ballagó időt is. Én pedig ezt a kis írást Balázs Géza tanár úrtól. Ha legközelebb megint a Téli berket olvasom, jobban fogom figyelni, hogy tényleg vontatottabb-e?

  151. E (ad: Tüskevár ~ Téli berek) szerint:

    A regény színterei:

    A berek, a tradicionális magyar létforma (fokgazdálkodás?) utolsó megmaradt szigete. A modernizálódó falu. A modern nagyváros.

    Érdekes, hogy a modern nem feltétlenül elkorcsosulás, a nagyváros is lehet az önmegvalósítás színtere – de ehhez szükség van a karakterre, ami csak a természettel, állatvilággal, és archaikus férfitípusokkal való interakcióban tud megformálódni.

    Matula: halász-vadász, a berek királya, az ősi ember.

    István, Bütyök: a gazda, inkább középkori típus, feudális jellegű kapcsolat a beosztottaival – de nyitott a modern technika felé.

    Tutajos apja, Kengyel: érzelmileg távoli, de korrekt mérnökember, a modern férfitípus. Embert küld a Holdra, de a fejében él, a fiát már nem tudja nevelni, ahhoz István és Matula kell.

    Tutajos: lovagi minőség és ambíciók, potenciál a fenti típusok integrálására és meghaladására.

    Náncsi néni, Piri mama: az ősi gondoskodó asszony. Idegesítő, férfi mércével mérve nem túl okos, de meg van a maga szerepe a világban, tapintatosan kell irányítani.

    István felesége: a lázadó nő.

    Tutajos anyja: a modern nő, aki azonban már nem tudja az anyai szerepet betölteni, kiszervezi a feladatot Pirinek, Náncsinak.

    Bütyök szerelme, Kengyelné: a modern, okos nő, aki azonban nem lázad a férfi ellen, “tudja, hol a helye.”

    A víz felett a fényben kavargó, táplálkozó és táplálékká váló madársereg – a létforgatag (szamszára) egyik legszebb leírása a világirodalomban.

  152. Agócs Gergely szerint:

    Szia Géza!
    Valami hasonló kép rajzolódik ki előttem is. 2000 óta járok gyűjteni (népzenét, persze) a Kaukázus északi előterébe. Valamikor konzultálhatnánk…

    Üdv!

    Agócs Gergely

  153. CS (ad: Így nyírtok ti) szerint:

    Így írtok (így irtotok?) ti. “Ismertük őt, nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló”- írja a számomra az egyik legemberibb magyar költő, Kosztolányi Dezső, csodálatos Halotti beszéd című költeményében. Én is ismertem a Balázs professzor úr írásában szereplőt. A tanár úr szavaival élve nekem is “majdnem barátom volt”. Szakmai kvalitásait, emberi értékeit, érzékenységét, lelkületének finomságát illetően számomra nemcsak szív, hanem “nagy és kiváló” is volt. A “nyálas” és “nyilas” szavak “mérgébe mártott”, felelőtlenül, meggondolatlanul “bele lőtt nyílvesszők”, főleg a második, nem lehettek számára kevésbé fájdalmasak, mint a hasnyál-(egy ormótlan, most mégis találó kifejezéssel élve “hasnyíl-) mirigyrák okozta testi szenvedések, amelyeket – ahogy értesültem róla – férfiasan, méltósággal viselt. A szó két élű szer, egyszer gyógyít, míg százszor ver”-írja Vörösmarty Tükör című versében. “Most temettük el szegény Kosztolányit
    s az emberségen, mint rajta a rák,
    nem egy szörny-állam iszonyata rág
    s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
    honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
    fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
    meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…” – írja József Attila Thomas Mann üdvözlése című versében. Balázs professzor úr- ha nem is olyan széles összefüggésben, mint a költő – a kisebb körben kifőzött “mérgek” veszélyességére hívja fel a figyelmünket, a tőle megszokott bölcsességgel az embertársaink iránti nagyobb odafigyelésre, toleranciára, szeretetre inspirálva. Ahogy jegyzetének szereplője, aki – bár írásban többé nem posztolt, élete végéig ott volt a “posztján”, tette a dolgát – a tanár úr is “posztos”, “őrző, vigyázó a strázsán”. Köszönöm neki, hogy, meghatóan szép írásával, a véleményalkotásomat illetően még nagyobb megfontoltságra, körültekintésre, önvizsgálatra késztet engem is.

  154. NN szerint:

    Egykor gumi nélkül, majd gumival, most meg már gumival se.
    Egykor otthon, utána mindenhol nagyvilágban, most meg már sehol se.

  155. Mohácsi Joli szerint:

    “A kör vége”
    A tanárainkat és a legjobb tanárokat nem lehet elfelejteni, hálásak vagyunk érte, hogy tanulhattunk tőlük.

  156. Mohácsi Joli szerint:

    “Tüskevár és filozófia”
    Azt hiszem, hogy az, aki gyermekkorában nem ismeri meg a természet szépségeit, felnőttként már nem fogja megszeretni.

  157. Szilvási Csaba szerint:

    Volt Péch Antalos két kedves tanítványomnak, azóta jó barátomnak, Kántor Péternek és Partali Csabának és mindenkinek, aki szereti Fekete István írásait, nagy szeretettel ajánlom Balázs Géza szellemi polihisztornak, irodalmárnak, néprajzosnak, történésznek, geográfusnak, biológusnak is kiváló nyelvész professzor barátom szép gondolatait.
    Partali Csabi érettségi szóbeli tétele egy szabadon választott 20. századi magyar író életműve volt. Kedvencét, Fekete Istvánt választotta, és elkápráztatta a bizottság tagjait, köztük az elnököt azzal a lenyűgöző ismeretanyaggal, amivel az író életrajzi adataitól kezdve a művek megszületésének naprakész dátumán át az esztétikai értékek méltatásáig rendelkezett.
    Kántor Péter, aki jelenleg a tatabányai Árpád Gimnázium kiváló tanára, amellett költő és író, első, Erdőszív című gyönyörű, lírai fogantatású verses és novellás lírkötetét is Németh László alábbi gondolataival dedikálta nekem: “Szolgálni a jót, lobogásra és világosságra gyújtani azokat, akik keresik és várják a Szépet, hogy világosságra, örömre és szeretetre gyúljanak önmaguk és gyújtsanak másokat is. Németh László. “Szilvási Csaba Tanár Úrnak nagy szeretettel és hálával, amiért a barátomnak nevezhetem”-írta. A büszkeség kölcsönös.
    Nem véletlen, hogy Élőbb életet élünk általuk című kötetemet is ő ajánlotta az olvasóknak. Többek között ezt írja a könyvnek az ő fényképével ellátott “belső fülén”: “Elfelejtjük, hogy nyelvünk varázslat, őseinktől kapott, unokáinknak továbbadandó csoda. De Szilvási Csaba nem enged felejteni: mesél a múltról, a téli erdőről, a Turul óvó szárnyairól,a magyar erdők őszi színeiről, fényekről, szemekről, hangulatokról, s az Adytól kölcsönzött ars poeticáról: “Aki él, az mind, mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön”. Hallgatom őt “tátott szemmel”, mint egykor, diákjaként, és megköszönöm e könyvnyi sétát, melynek minden lépése közelebb vitt az élő élethez”
    Köszönöm, kedves Balázs Géza, Partali Csaba, Kántor Péter, és köszönöm mindenkinek aki velünk együtt igyekszik “élő életet élni”.

  158. Sz. Tóth Gyula szerint:

    Hát, kedves Géza, mint tudjuk, sok új van a Nap alatt. Itt az idő, hogy komolyan vessünk össze múltat, jelent s jövendőt. Egy sor dolgot újra kell gondolni. Jó nyomon vagyunk. Ezt erősíti fel Muhel Gábor nagyívű írásával: „A valóságértelmezés paradigmái a posztmodern korban”. A különböző tudományos vizsgálati módszereket pásztázva, az igazságkeresés alapelveinek, axiómáinak érvényességét/érvénytelenségét vizsgálva, több hangsúlyos megállapítást tesz. Íme: „S ez az a pont, ahol a nyugati filozófia Arisztotelész metafizikájára épülő doktrínái a keleti tanításokkal összeérnek”. (Ponticulus Hungarikus XXI. évfolyam 9. szám · 2017. szeptember)

  159. Szathmáry Szilárd szerint:

    A becski lány kezét talán hamaradja,
    ha kérője egy dúsgazdag maharadzsa,
    de érzi, hogy nem lesz boldog. Hiába!
    Férje Buddhát, ő meg Becsket imádja.

  160. Sz. Tóth Gyula szerint:

    A mai hangosan harcos időkben az elmélkedést az „intelligens értelem” felé tereli Balázs Géza. Bővítendő a látóhatárt, tulajdonképpen az 1500-as évek elejére kellene visszamenni, amikor Erasmus csillogó szellemisége indítja a hitvitákat. Fellép „a hatalomba belemerevedett egyház és az őt támadó, kiteljesedő radikális individualizmus tévhitei ellen”. (Zelnik József: Európa hattyúlakomái, Országút, 2020/12., 42-44.) Erasmus tisztán látta, hogy a dogmák tragédiákhoz vezetnek. Az európai gondolkodásra is ráfér a tágítás. Megmerevedtek a frontvonalak. Tartja magát az arisztotelészi felfogás a „kizárt harmadik”-ról.

    Balázs Géza megidézi Sári Lászlót, aki szerint itt, a nyugati féltekén ekként járunk el mintegy kétezer éve, és így beszűkítjük szellemi világunkat, érzelmi létezésünket. A tibetológus józanságra int: a történelem nem játszótér, finom és érzékeny egyeztetésekre van szükség. Mert különben eljön (vagy már itt van?) a Dilettánsok történelme (Honnan ered a Nyugat és a Kelet elhibázott viszonya?), ahogy új könyvének címe is jelzi. (Corvina Kiadó, 2020) A történelem „nem engedelmes szolgálóleánya az emberiség önjelölt tervezőmérnökeinek, és nem is a jó tündér, aki a kívánságokat várja. A történelem nem kívánságműsor, hanem hatóság, az intelligens értelem legfelsőbb hatósága”. És „minden óvatlanságot kegyetlenül megtorol”. Időszerű figyelmeztetés. Mert kié az európai tér? A miénk. Az alakítandó Európa-képhez jó lenne megszívlelni a feleknek Erasmus intését is: „Nem kárhoztok el, ha nem tudjátok, vajon a Szentlélek az Atyától származik-é, s hogy a Fiúnak egy vagy két kezdete volt, de nem kerülhetitek el a kárhozatot, ha nem ápoljátok a lélek gyümölcseit: a szeretetet, a vidámságot, a türelmet, a jóságot, a szívélyességet, a béketűrést, a könyörületet, a hitet, a szerénységet, a mértékletességet és a szemérmességet.” (Lásd Zelnik)

    • balazsge szerint:

      Kedves Tanár Úr! Köszönöm, hogy rájöttél a titkos üzenetre. Régóta szónokolok erről, de nem nagyon kaptam még visszajelzést. Engem ázsiai utamon ért a felismerés, holott csak Arisztotelészt kellett volna alaposabban olvasnom. De soha nem késő. Géza

  161. Zágorec-Csuka Judit szerint:

    Kedves Géza!

    Ha újra elindul errefelé, jöjjön át Hetésbe is, a szlovéniai oldalra, szívesen csatlakozom a határ másik oldalán, itt a Muravidéken, amely ugye néprajzilag valamikor Hetéshez és Göcsejhez is tartozott, de nyelvileg is, hiszen ezt a nyelvjárást beszéljük, beszélgethet itt is egy-két muravidéki magyar emberrel is – még.

    üdv.
    Zágorec-Csuka Judit

  162. Csaba szerint:

    Kedves Géza!

    Ismét egy gyönyörűséges írás. Az Őrség és én. Megható és lenyűgöző az a gazdagság, amit feltársz az írásodban. Hihetetlenül nagy és precíz az agyad. Annál csak a lelked nagyobb. Nem szégyellem, megkönnyeztem. Egyszerre vagyok boldog és szomorú, boldog, hogy milyen gyönyörű ez az egész annak, aki ilyen sokszínűen éli, és milyen szomorú, hogy minden olyan gyorsan elmúlik. Nagyon felzaklattál. Büszke vagyok, hogy a barátodnak mondhatom magam, de ezt a legtermészetesebbnek tartom. Már hosszú ideje hiszek a sorsszerűségben. Most a nyakamba veszem én is a határt. Végig velem leszel. “Felhátizsákoltad” a lelkemet.
    Köszönöm.
    Kellemes vasárnapünnep napot kívánok neked is. Nekem már most az.

  163. Katona Ildi szerint:

    Furcsa számomra , hogy halálom utánra adjak javaslatot másoknak mit tegyenek. Jó lenne elengedni a gondolatot hogy az én kezemben van a gyeplő. Életem végén rájövök hogy csak az őszinte pillanatok tesznek boldoggá itt sem vezettem.remélem érthetetlen voltam…

  164. Tisztelt Professzor Úr!

    Mindig szívesen olvasom írásait, mert okosan, konkrét példákkal érvel és világosan fogalmaz. Most A két Bolyairól szólót használtam fel az irodalom történetét bemutató diasorozatom legújabb részéhez (A későmodern kor magyar irodalma 2.), idézek is belőle pár mondatot. Milyen egyszerű és mégis milyen mély, tanulságos, amit stílusáról ír!

  165. ZCSJ szerint:

    Elolvastam a Krónika 2020/7. sz-ban a Trianon és a magyar nyelv című írását, amely jó összefoglalója a Trianon utáni magyar nyelv helyzetének is. Az eredményt a cikkben, részben végül is kimondta, HOGY MI A HELYZET: TÖBBNYIRE A NYELV PUSZTULÁSA, PORLADÁSA, ESETLEGES KIVESZÉSE STB. – HÁT NINCSEN SOK IDŐNK …2060- körül még javában élnek a fiaim, esetleg lesznek unokáim, én már nem biztos, hogy leszek,de lehetséges…és…megérjük a végé is, itt a Muravidéken? Ez lesz az eredménye a szétfejlődésünknek? Kis helyen kis adagokban esünk szét, főleg nyelvileg…a többit hagyjuk, hogy hogyan…Az embernek úgyis valahogy egyedül kell értelmet találnia az életében…egyedül születik, egyedül távozik…közben még sok minden történhet…

    Egyébként jólnak, erősnek tartom az írását ezzel kapcsolatosan, van eleje, közepe, vége – kimondja, amit kell…A krónika Trianon száma erős, jó írások vannak benne…a júniusi szám is jó, azt is elolvastam…ott is szó van Trianonról…meg dr. Magyar Zoltán néprajz-tudós mondáiról, valamikor kb. 10 éve segítettem a kutatásait a Muravidéken, ismerem…a munkáját, törekvéseit…tetszik is, ahogy csinálja…. járja a Kárpát-medencét…olyan rendes, magyar ember…ismeri is a magyar végeket…fanatikusan elljut minden zúgba…akár gyalog is, biciglivel…stb.mert lassan nem lesz, mit gyűjtenie..Valahol a Duna-kanyarban él egy parsztházban…egyszer meg is hívott, elmondta a környék jelenét, múltját…olyan paraszti életet él, kaszál, kapál…stb.,

  166. ZCSJ (ad: Rengeteg öreg...) szerint:

    Ha, a rengeteg öreg feltàmadna, akkor valòszìnű be kellene illeszkedniük ebbe a vilàgba…. Van, akinek ez a legjobb…vilàg…

  167. ZCSJ (ad: Kulturális hódítás) szerint:

    Az interkulturalitàst igazàn csak hasonlò gondolkodàsu szemèlyeknek sikerülhet magvalòsìtaniuk.. most ezt gondolom… ma fordìtottam kèt szlovèn költõl verseket…az egyikkel beszèlgettem is telefonon…mi a stratėgiàm? tetszenek a verseik, ahogy gondolkoznak…be tudom ezt fogadni…

  168. Széll Kálmán (ad: A végső búcsú) szerint:

    A halál az élet vége, egyúttal az élet része is. A “háztól temetéskor” a beteg hazulról, és családjával együtt ment az utolsó útjára. Ma gyakorlatiasabb, egyszerűbb az eljárás, de egyszersmind a halált kiküszöbölték (kiközösítették) az életből. A beteg zömben a kórházban hal meg, s a család zárt koporsóban, a ravatalozónál “találkozik” vele. Külföldön már a behantolást se várják meg. A “gyászolók”, egy szál virággal, egy kanál földdel hagyják ott az üres sírgödröt. Változik a világ, de a halál ugyanaz marad.

  169. Mária Kúti (ad: A végső búcsú) szerint:

    1959-ben apai nagyapámat otthon, a tisztaszobában
    ravatalozták fel.A helyiséget teljesen kipakolták. Csak a nagypapa ravatala és körben székek. Az ajtóra fekete drapéria került, mellette, a falnak támasztva a koporsó fedele. A felnőttek bent ültek, imádkoztak, az asszonyok siratót énekeltek.Mi gyerekek bent csendben, jól nevelten álldogáltunk, de amikor kiengedtek bennünket az udvarra, titokban kicsit rosszalkodtunk. A sötétben – nem volt annál izgalmabb – bújócskáztunk. Volt aki a koporsó fedele mögé bújt.
    Másnap lovaskocsikkal – a nagypapa temetési hintóban – mentünk a temetőbe. Utána halotti tor. Két napig tartott a halott elbúcsúztatása. Ezt nem lehet elfelejteni. Hét éves voltam.

  170. Gyurácz Ferenc (ad: A végső búcsú) szerint:

    Bizony így. 1964-ben voltam először temetésen: anyai nagyapámén, Bőben. Az egyik szobában volt felravatalozva a 73 évesen elhunyt bői papa, Farkas Ferenc. Bementünk hozzá elbúcsúzni, fekete ünneplő ruhában, parasztingben feküdt, lábán csizma, összekulcsolt kezén rózsafüzér, az arca is nagyon beleégett a 9 éves agyamba, drámai volt az egész helyzet. De szép is. Aztán a temetési menet, a gyönyörű gyászénekek – hiszen igazából nincs halál -, s utána visszamentünk a házba, kis tor: sonka tormával, bor, egy kis süti – ha jól emlékszem, ezek, és szomorú, s mégis feszültségoldó beszélgetés, a rokonokkal való közösség élménye.
    Mindez ma már másként zajlik.

  171. Gáspár Tamás (ad: A végső búcsú) szerint:

    Talán inkább az Életnek… A torban az elhúnyt új életét ünnepelték, ( és segítettek egymásnak az elengedésben). Akárcsak a névnapon, ami a névadó szentnek nem pusztán a halála napja, hanem az égi születésnapja – és erre emlékeztek.
    Van mit újra tanulnunk… 😊

  172. Edit En. (ad: A végső búcsú) szerint:

    A hagyományoknak igenis megvan a maguk szerepe. A részvétnyilvánításnak, a halotti tornak, a nem divatból hordott fekete ruhának! Máskülönben visszamarad az emberben valami görcs, ami évtizedek múlva sem múlik el!

  173. Éva G. (ad: A végső búcsú) szerint:

    Igen, sajnos mostanában sokszor így történik.Az én szülőföldemen, szerencsére, még ma is őrzik a régi hagyományt, és a toron összejönnek a rokonok, barátok.

  174. Törkenczi Szilvia (ad: A végső búcsú) szerint:

    Kedves Prof. Dr. Balázs Géza Tanár Úr írása. Vettem a bátorságot és másoltam. 🌿Remélem nem bántom meg ezzel… 🌿
    Igaz és megragadott ez az írás. Mindig érdeklődve olvasom a munkáit. Nagyon jó írások. Köszönöm szépen Tanár Úr 🌿

  175. László Boka (Ad: A végső búcsú) szerint:

    Nagyon fontos sorok! Sokak, sokunk nevében!

  176. Eszter Veszprémi (A végső búcsú) szerint:

    Bizony,ilyen lett a világ,nem ápoljuk eléggé a régi hagyományainkat,pedig Sütő András is figyelmeztetett erre,valahogy így:jöjjetek össze a síromnál,de ne azért,hogy nekem világosítsatok,hanem,hogy rátok essen a gyertya fénye!!! (tartalmi idézés)

  177. aradieva1113@gmail.com (ad: A végső búcsú) szerint:

    Kedves Géza!Nagyon tetszett!!!!Nagyon igaz minden szavad!!!!!Igaz,én az ellenkezőjét gondolom:ha engem temetnek,csak a szűk család legyen ott!!Senki más!!!
    Nagyon szeretem az írásaidat!!Remélem összegyűjtve,kötetben is olvashatom majd!!!!Üdvözlettel:Aradi Éva

  178. mester-kati@freemail.hu (ad: A végső búcsú) szerint:

    Nem tudunk búcsúzni! Tisztelt Tanár Úr! Minden szavával azonosulni tudok, amit a temetések kapcsán írt. Tán 2 éve, hogy az erdélyi Kovásznán elhívott a szállásadóm – ismerve néprajzi érdeklődésemet, – egy ismerőse temetésére. Természetesen örömmel mentem, hogy láthassam, miként búcsúznak, tőlünk többszáz kilométerrel a székelyek a földi létből távozótól. A család gyászban érintett tagjai a temetési szertartás előtt egy teljes órával már a a ravatalnál vannak azért, hogy fogadják az érkezők részvétnyilvánítását. A gyászolókat pár szóval, – mindenki a maga módján, a kapcsolatuk, rokoni szálaik szerint – vigasztalják, együttérzésükről, segítségükről biztosítják. Láthatóan mindez a gyászolóknak jól is esett. S meggyőződéssel állíthatom a néhány szó, ölelés, segítette is a fizikai elválás mellett a lelki megkönnyebbülést is. Itthon, hazánkban több év óta gyakorlat, hogy kérik a részvétnyilvánítás mellőzését. Mintha az nem a megkönnyebbülést, hanem az ellenkezőjét szolgálná. Így hát majd telefonon, vagy személyesen keresik meg a rokonok, barátok a gyászt hordozókat. Vagy már azt sem akarják! A részvétnyilvánító meg azt gondolja, letudta a temetésen való részvétellel “a rá eső részt”. Sok éve tart ez már. Mintha a gyásszal nem/sem akarnánk szembenézni. Így lélektelenedik el a világ…

  179. Török József szerint:

    Tisztelt Balázs Géza!
    Régóta furcsállom a sportriporterek egyik szóhasználatát: odavágó. Kétségtelen, hogy sok kupameccs oda-visszavágós alapon zajlik, s bár az első meccs utáni második valóban a visszavágó, de az elsőre mégse tartom értelmesnek nyelvileg az odavágó használatát. Sőt, inkább komikusnak hat számomra.
    Ön szerint tévedek?

  180. Satmaricum szerint:

    Kedves Géza!
    Ismét egy zseniális írás tőled. A “néha”. Hát igen.
    Ez egy “néha” ország. De még inkább “nekem birodalom”. Hazudni, lopni, csalni itt is tilos. “Nekem” viszont lehet. Mentelmi jogom van.
    De ez már politika. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban minden órán rendre szoktattak bennünket. De ebben is élen járt a testnevelő tanárunk. A tesióra ugyanolyan fontos volt, mint a latin vagy a matematika. Soha senki nem kapott felmentést. Eleinte két-három ember megpróbálta kivonni magát, nem vetkőzött le, mert “meg vagyok fázva”, “lázam is van”. “Levetkőzni! Mi készültünk még a testnevelés órákra is. Tudtuk, hogy májusban melyik napon osztályoznak bennünket magasugrásból. 150 a jeles, 145 a négyes, 140 a hármas, 135 a kettes. Az alatt elégtelen. Én – mert szertornából elég gyenge voltam -már márciusban elkezdtem az edzéseket. Volt olyan délután, hogy százat is ugrottam. Mezítláb. Fejlesztettem a “rugóimat”, csiszoltam a technikámat. 160 centiméteres magasságom ellenére májusban megugrottam a 150 -et. És hiába lett volna valaki kitűnő, ha tesiből is “felhúzzák”. Ha mindenből jeles volt, tesiből csak kettes, akkor az került a bizonyítványába. Fafejűség volt? Szerintem csak rend. Ma is megcsinálom az 1111 fekvőtámaszt. A nagyobb részét a strand egy rejtett zugában, ahol nem látnak. Mert most oda megyünk mi is.
    Baráti üdvözletemet küldöm.
    Az eredeti írás itt olvasható: https://hajonaplo.ma/aktualis/neha-lehet-a-nyelvesz-szemevel

  181. Judit (ad: Czine Mihály) szerint:

    Czine Mihàly nekem is tanàrom volt, több èvig jàrtam hozzà az egyetemen, àlmodtam is vele, igaz, hogy rėgen, de az üzenetėt kėsőbb értettem meg…segìtőkėsz ember volt, ezekszerint a sìrjàn tùl is…
    …Vèsztőn is jàrtam, de règen… mèg nem volt ott a szobra… de megérdemelte.

  182. Kati szerint:

    Jó pár évvel ezelőtt voltam Angliában, és egyszer Londonba is elmentünk. Este volt, már csak azok voltak az utcán, akik az éjszakai szórakozásra készülődtek. Nahát mi is ezt tettük, s valahogy szóba kerültek a feketék, én meg elkezdtem mondani, hogy a négerek így, meg úgy…a magyar barátnőim rögtön rám szóltak, hogy ne mondjam ezt, mert nem messze tőlünk voltak feketék (is), s nem lenne jó, ha meghallanák. De miért? – kérdeztem. Elmondták, hogy ha rájönnek, hogy a niggerekről, vagyis róluk beszélek így, akkor jobb ha előre kérem a gipszkötést. Valahogy sikerült elfogadnom, hogy ha azt mondom, hogy feketék, akkor az szebb, angolul mindenképp, magyarul meg annyira nem értek hozzá, csak beszélem. Később azt is mondták, hogy mondjam azt, hogy afro-amerikai, de mi van, ha az illető mondjuk Kínában született. Jó, akkor marad az, hogy a feketék (mintha több kávéról lenne szó). És becsszó, hogy a torokfájásra meg jó lesz a Mentos is. De azért azt a gyerekkori verset, hogy “pepita a néger, nincs fekete péter, sehol, de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye…” stb., valahogy nem szeretném átírni.

  183. K szerint:

    Elnézést, a 151.részben a “kutya is” utàna két ‘a’ van, és a végén a “kért ér” = kort ér – talàn.
    Amúgy nagyon érdekes gondolatok a “legjobb” baràtunkról! 🐶🐜

  184. Szathmáry szerint:

    Az enyémet is elfutotta. Aranyosak vagytok együtt.

  185. Szathmáry szerint:

    Meghatóan szép “hangyás, nagy lelkedről tanúskodó írásoddal felragyogtattad a napomat. Két klasszikus idézetet juttattál eszembe. Az egyik: “Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
    Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” A másik: “Nagy az, ki a hazát naggyá teszi.”
    Ki kényen él, ugyan boldog lehet;
    De mint tünő árnyék, ha elsuhan,
    Sírverse ez lesz: “volt, de nincs szegény! ”
    Fáradj, s ne irtózz, hogy csekély leszen
    Müved hazánk nagy építményiben;
    Morzsát vigyünk csak, s töltsünk hézagot,
    Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen,
    Naggyá, magassá, mint a Tátrabérc”

  186. Tohol Éva szerint:

    Mi a debreceni Városvédő Egyesülettel jártunk ott vagy két éve, mindent láttunk, lenyűgöző volt a padló, a mozaik maradványok.Egyáltalán a múlt ilyen hihetetlen jelenléte, egy civilizáció pusztulása, felejthetetlen.

  187. Sz. Tóth Gyula szerint:

    Szomorúságunk röntgenképe. Balázs Géza remekül időzíti a belgiumi születésű francia szociológus, etnológus és antropológus művéről szóló híradást. A strukturalista mozgalom fő teoretikusa 100 évet élt. E munkája megérdemli, hogy megemlítsük a fordító nevét: Örvös Lajos (1923-2002). A Kelet Népe szerkesztőségében kezdte pályáját, Móricz Zsigmond irányította a francia szak felé, mondván: „egy magyar írónak beszélnie kell egy világnyelvet”. Nyelvtudását franciaországi tanulmányutakon tökéletesítette, a jelentős szerepet játszott a két kultúra közvetítésében, amiért magas francia kitüntetésekben részesült. Kitűnően bírta a két nyelvet, a fordítás művészetét a naplójegyzetbe válogatott idézetek is bizonyítják. A könyvben Claude Lévi-Strauss leírja a filozófiától a néprajzhoz vezető intellektuális fejlődését. Rengeteg izgalmas kérdést, témát tárgyal, mint haladás, változás, folyamat, megértés, kutatási módszertan, tudományos gondolkodás, történetiség, modellfelfogás, földrészek és emberek stb. A magyar kiadás utószavát Köpeczi Béla írta. (Európa Könyvkiadó, 1979, 556. old.) Hangsúlyozza, hogy szerző, Saussure nyelvészeti iskolájára hivatkozva, „a gondolkodás tanulmányozása szempontjából a jel fontosságát emeli ki”. Köpeczi több szálon futtatja Claude Lévi-Strauss összetett munkásságának értelmezését, olyan nagyságok érintésével, mint Rousseau, Freud, Marx, Piaget, nem egy megállapításával újabb vitát inspirálva.
    Akár a francia, akár a magyar megjelenés dátumát és mai helyzetünket nézzük, jogos a fokozott jelző használata. A mű újraolvasása szükséges, ha már az „újranyitások” idejét éljük.

  188. szbi (ad: Passuth: Kutatóárok) szerint:

    A Passuth-emlékezésnek van három kötet folytatása. Mindet olvastam, de csak erre, az elsőre emlékszem. Akkor, 15 éves koromban (pl.) Németh László önéletrajzi műveit olvastam a Kutatóárokkal, meg a Hunok Párizsban-nal, meg az Életeimmel egy időben.

  189. Szathmáry Szilárd (ad: A füredi temetőben) szerint:

    Ismét egy meghatóan gyönyörű Balázs Géza-írás. Több mint nekrológ. Énekrológ, zsoltár. A hűség szívverése. Szabó Lőrinc Mindennap valaki című versének alábbi sorait dobogtatja a lelkemben.
    Meghalt! – szinte dörren a hír,
    hozza ujság vagy telefon,
    úgy jön, mint egy puskalövés,
    élesen, kurtán, szárazon.
    Meghalt! – mindennap jön a hír
    s egyre több barát esik el
    a nagy csapatból, amelyet
    valaki folyton tizedel.

  190. Farkas Viola (ad: Recsk - Szökés) szerint:

    …és ha nem építik fel újra a barakkokat, akkor mindent elfedett volna az erdő. 40 esztendő elegendő ehhez.
    Számomra Recsk lett maga a Történelem..

  191. Kalmár László (ad: Csővár) szerint:

    Itt a közelben, Nógrádban található két várrom : Szanda és Buják vára. Ezekhez a romokhoz is érdemes felkapaszkodni. Festői a kilátás…

  192. Sz.Tóth Gyula (ad: Megköszönik Kolumbusznak) szerint:

    Borzalomhullám. Döntik a szobrokat Amerikában. Ezt átveszik Nyugat-Európában. Történelmi személyiségek szobrai hullanak a porba, zuhannak a vízbe, meggyalázva. Rombol a tömegember. A meghasadt tömegember így tör ki hasadtságából. A minap Franciaországban Colbert szobrát gyalázták meg – a XVII. század nagy államférfiúja, XIV. Lajos, a Napkirály „túladóztató” minisztere volt. Vesszen. A tengerentúlon Kolumbusz Kristófot sem kímélik. „Pedig Kolumbusz nem járt a mai USA területén; nem is róla nevezték el a földrészt”. Arrafelé nem olvassák Balázs Géza tömör ismeretterjesztését, aki San Salvadorban, a székesegyház előtt, Kolumbusz szobrát megtámasztva „morfondírozott”. És most mi morfondírozunk: Tudják, mit cselekszenek? Történelem, művészettörténet, irodalom, képzőművészet felforgatva. Mit tudhatnak a vandálok minderről? Talán a modern (és kíváncsi) szociológusok kérdőíves vagy interjús módszerrel közelebb jutnának az „ismeretekhez”. Hogy miért teszik, azt tudjuk. 2. kérdés: Ki volt az illető, akinek a szobrát ledöntötték? Rasszista. Pótkérdés: „azon kívül”, mit csinált? Mikor élt? Nincs válasz. Még lenne néhány kérdés, mint: Ki fogja felépíteni az új jövőt? Milyen lesz az? Ki fogja megtermelni a kaját, a piát, ki finanszírozza a lakást, meg a…? A vállalkozó kedvű szociológus elmenekül, mielőtt őt is ledöntenék. Jézus így szólt az Atyához: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Hát, Amerikában Jézus is sorra került. Mert fehér. Feszítsétek meg! Megbocsátás? Ehhez békesség kell. Ha megérthető a cselekedet. És van bocsánatkérés. Nem úgy tűnik. Csejtei Dezső, Spengler nyomán, „a Nyugat alkonyának végső fázisáról” ír. (Magyar Nemzet, 2020. június 22.) És vajon Kelet felé nem terjed ez a fajta járvány?

  193. Szathmáry Cs. (ad: Túrógombóc) szerint:

    Ez a Túrógombóc a saját alkotásod? Hihetetlen, hogy miket tudsz. Ilyet csak Peterdi Pál vagy Tabi László tudott írni. Amíg utóbbi volt a Ludas Matyi főszerkesztője, rendszeresen jelentek meg versikéim a lapban, Peterdi Palival is úgy lettünk jó barátok. Aranyos, kedves fiú volt.
    Már régóta tudom, hogy szépíróként is zseniális vagy, de ez most megint egy új oldalad. Többször elolvastam. Nem tudok vele betelni. Ötletes, szellemes, stilisztikai szempontból is remeklés. “Feldobtad” a napomat.

  194. Túrógombóc (ad: Túrógombóc) szerint:

    A túrógombócos írásodba valósággal beleszerelmesedtem. Karinthy színvonalú ez is. Már vagy tízszer elolvastam. Nem tudok betelni vele. Régóta mondogatom neked, hogy ezekből a zseniális kis mesterremekeidből érdemes lenne egy kötetet összeállítanod.
    Sokunk kedvence lenne.
    Írj hasonlókat .Ez is a te műfajod. Csodálatos “túrodalmi” alkotás. Hidd el, hogy nem “túrzok”.

  195. K szerint:

    Amit Amerikának most be kell járnia , az tényleg egy kálvária, és szerintem egyhamar nem is ér a végére. Már pár száz éve tart ez, és még mindig a felszín alatt van nagyon sok rejtett feszültség, aminek elő kell jönnie. Persze, egyáltalán nem értek egyet az értékek lerombolásával, de sajnos a változás sokszor a fizikai szinten nem tud másként megvalósulni. Amerikában rengeteg törvényt hoztak a rasszizmus ellen, az egyenlőségért, de az emberek élete, gondolkodásmódja semmit sem változott. Obama megválasztása sem jelentett ebben jelentősebb változást. Amíg a kisemberek szintjén nem jutunk el oda, hogy változtassunk, addig minek a sok törvény?
    Szoborrombolás pedig máskor is volt már a történelemben: 11 évesen hallottam, hogy Tatabányán a Fő téren ledöntötték Lenin szobrát. Miért? szerintem nem azért, mert ő egy rossz ember volt, vagy egy zsarnok, csak valami olyat képviselt, amin az emberek, a kor túllépett, és ez így jutott kifejeződésre.
    Amúgy még a rasszizmushoz annyit, hogy ehhez nem kell átmenni Amerikába, itt maradhatunk nyugodtan Európában. Nem kell rögtön a 20. század történelmére gondolni, ott van a középkor. Sajnos azzal is szembe kellett néznem a romológiai tanulmányaim kapcsán, hogy nálunk is volt rabszolgaság, csak talán egy enyhébb verzió (mondjuk Romániában nem). De indulatok, elfojtott harag itt is van, még azóta is. És néha a felszínre is tör. És ezen is csak mi, a kisemberek tudunk változtatni. A törvények, csak törvények maradnak.

  196. C (Ad: Kolumbusz) szerint:

    Most is kirukkoltál egy zseniális gondolattal. A feledékenységet akár ki is lehetne hagyni belőle. Mert a véleménynek feledékenységből való megváltoztatása valószínűleg csak véletlen, nem feltétlenül a józan belátáson alapul. Az igazi az, ha a megváltozott körülmények miatt újragondolom, és racionálisan megváltoztatom a korábbit. Ha muszáj, és észszerű is (az új helyesírási normát követtem, tehát nem ésszerűt írtam). Nálam marad a roppant korlátolt szókapcsolat. Az viszont önmagában is nagyon helytálló igazságtartalmat foglal magában.

    Egy általam nagyon tisztelt volt kollégám, apai jó barátom azt mondta (1966. szeptemberében) : a normális embernek nem lehetnek elvei. Szűkebb értelemben ezzel nem értek egyet, de az élet produkálhat extrém helyzeteket. Például: elvből soha nem jönnék össze a barátom feleségével, de mi lenne akkor, ha hajótörés után az asszonnyal ketten egy lakatlan szigetre kerülnénk, és már két-három éve ott élnénk kettesben. A hazakerülésre eddig nem volt remény, és a későbbi megoldás is több mint bizonytalan. Aki ebben a helyzetben elvhű, az inkább elvhülye.

  197. Z (ad: Állok) szerint:

    Az Àllok c. blogja tetszett, mert ez a trend … a gazdagok kènyelmesen èlnek…de èn màst is làttam vasàrnap a zalai erdőszèleken, ahol ennek az ellenkezője is lėtezik, a mèlyszegènysėg… a kèt vilåg nem ismeri egymàst, szerintem….

  198. Judit (Ad: Sír a fa) szerint:

    A sīr a fa c. novellåja tetszett, mert olyan humàn ihletèsű…nekem is van a kertemben egy öreg diòfàm, nem tudom hogy ki ültette, mert a hàzunkat a diòfàval együtt vettük kb 27 ėve…mèg èl…habår vannak szàraz gallyai is…håt…elgondolkoztam a novellàjàn..

  199. Judit (Ad: Sír a fa) szerint:

    Még egy velős gondolat. tegnap történt az iskola udvarán. Mivel tegnap nagy volt a vihar, jégesővel keveredve két fát kidöntött az iskolám udvarán, a házmester kb. fél méterrel volt tőle, majdnem meghalt….Aztán jöttek a katasztrófavédők, tűzoltók stb., s eltakarították a fák maradványait, amelyek belsőleg korhadtak voltak, s a vihar véget vetett az életüknek, úgymond…s majdnem meghalt egy ember is a közelükben, ez a buszmegálló környékén volt, de mégsem… (Az iskolánknak 510 tanulója van…)

    Tehát, a korhadt fákat ki kellene vágni, sajnos…csak nem látjuk a belsejüket…s ne legyen vihar…akkor rendben van, lassan elszáradhatnak, s ne legynek nagyok, terebélyesek stb…

    Ez az élet: el is kell búcsúznunk, többször is…
    Még mindig jobb, ha kivágta a fáját, mintsem, ha a házára dül, vagy bárkire

  200. Ismét egy remeklés tőled. A láb nélküli ember. Ugyanazt teszed, szépíróként, mint Turgenyev a Sztyichotvorenyija v proze című kötetében, amelynek egyik darabja a Kak choroshi, kak szvezsi bili rozi című írás. “Valamikor réges-régen, ki tudná, hol, olvastam egy verset. A költemény tartalma csakhamar elpárolgott elmémből, de első sora mélyen vésődött be emlékezetembe:
    „Mily szépek, mily üdék voltak a rózsák…”
    Tél van; jégkéreg ül az ablak tábláin; a sötét szobában csak egy gyertyaszál ég. Ott ülök, a szögletbe húzódva, és fejemben egyre cseng és peng:
    „Mily szépek, mily üdék voltak a rózsák…”
    Turgenyev az alábbi Mjátlev versre gondolt. Milyen szépek, milyen frissek voltak a rózsák a kertemben, Hogy kértem a tavaszi fagyokat, ne “illessék” őket hideg kezükkel-fordítom én. Te ugyanúgy írsz, mint Kosztolányi a Sötét bújócska című kötetében. Eredeti, szórakoztató, elgondolkodtató módon, remek stílusban. Most is nagy élmény vagy. Baráti üdvözlettel. Csaba. Kárpótlásul Szabó Lőrinc Két lány térdtől bokáig című csodálatos verse: Négy gyönyörű láb libbent autóba. Két lány. Legalább tudnám, ki volt!Nem érdekel már az utca, semmi,csak menni kéne,utána menni négy villanásnak, gyalázatos szép csalogatásnak, valami könnyű, gazdag örömnek, annak, ami ott libbent autóba és tudja Isten, hol jár azóta! Négy gyönyörű láb libbent autóba. Többet nem láttam. Két nő. Ki volt? Rohan az utca föl és alá; jöttek és szöktek; honnan? hová? Nyugodtak, szépek, piszok az élet, hej, hogy örülne dühöm nekik! Két nő: melyik szebb? Kéne: melyik? Négy lábat láttam, azt se sokáig,két gyönyörű lányt térdtől bokáig. Nem érdekel már az utca, semmi, csak menni kéne, utánuk menni, örülni nékik térdtől bokáig,s tovább, sokáig, örülni újra valami jónak, ami gyerekké ringat-altat: keresni bennük a nyugalmat, katona lelkem
    tűnt vendégét, érdes életem ellentétét. Mondd, igazán bűn, hogy e két lányban valami újat úgy megkívántam, valami könnyűt és idegent? Ha bűn, legyen bűn: bűn akkor a jaj s gazember mind a szegény s fiatal. Négy gyönyörű láb libbent autóba, és tudja Isten hol jár azóta; valami itt volt és lehagyott, – be fáj, hogy egyszer meghalok.
    Néha azt érzem, és nagyon fáj, hogy lélekben már te is készülsz az elmúlásra. A tatai sétád (Apuddal? Anyuddal?) Remélem, majd 25 év múlva.

  201. KK (ad: Drégeli rom) szerint:

    Mi lett sorsa apródjainak? Màrtírhalàlt haltak, mint annyian a történelem soràn. Innen nézve ijesztô és borzalmas, onnan nézve (?) nos, meghalni a hitünkért, vagy a szabadsàgunkért? Biztos romantikus vagyok, de emiatt meghalni az nekem valami magasztos: ” nem àgyban, pàrnàk közt “, meg a magas koleszterin miatt.
    De mi lesz velük utàna? (Engem ez mindig is érdekelt, lecsupaszítva: minek élni, ha meghalsz és semmivé vàlsz?)
    Keleten úgy gondolják pl. ha egy apa felàldozza az életét a lànyàért, akkor a lelke nagyon magas helyre kerül. Bàr ez velem soha nem történt meg, csak könyvekben olvastam róla. A nyugati kereszténység szerint is minimum a mennyorszàgba.
    Mi mégis sírunk, mert a test meg van kötve, törékeny, egyszóval: halandó. Ennyi, ami làtható, és ez elég szomorú. És mert nem hiszünk (màr régóta) abban, hogy a lélek jó helyre kerülhet, és hogy a halàl az élet, a körforgàs része.
    Ôk nagyon jó helyre kerültek. Èn ebben hiszek.

  202. Szathmáry Szilárd (ad: Séta bölcső-helyem körül) szerint:

    A Teremtőnek (vagy a Teremtésnek”) célja volt veled. Az a Remény utcai ismeretlen csak az ő keze volt. De nagyon hálásak vagyunk neki. Nemcsak a kezének, hanem a szemének és a szívének is.

    Weöres Sándor:

    A célról

    Mit bánom én, hogy érdemes,
    vagy céltalan a dolgom?
    Patak vagyok: kérdjem-e, hogy
    habomat hova hordom?

    Harcolok: nem tudom, kiért
    és nem tudom, ki ellen.
    Nem kell ismernem célomat,
    mert célom ismer engem.

  203. Judit (ad: Tata-mi) szerint:

    Elolvastam a legutolsó blogbejezgyzését…Tata – mi…végül is, a sorsot is mi alakítjuk… állás, pénzt..munkahelyek…mi lett volna jobb? Sors-szerűség: visszatérhetünk arra az állomásra, ahonnét eilindultunk…a kérdés, mit tanultunk meg útközben, éÉs, mit csodáltunk meg útközben? Mit teremtettünk útközben? stb. Valószínű sokan segítették az útját, hogy ott van, ahol van…és …az nem kevés – szerintem…

  204. Csaba (ad: Tata-mi) szerint:

    Örülök a tatai kötődésednek. Szívszorító élmény volt olvasni, hogy itt jártál a közelünkben, és nem találkoztunk. Szívesen láttunk volna. De ami késik…

  205. Csj (ad: Wish you were...) szerint:

    Tetszett a mai blogja…most is vehet egy CD-t, szeretni most is lehet…azokat is, akik màr nincsenek velünk…ės mèg el lehet utazni Svàjcba is…a szocializmusnak vège…idővel az ember öregebb lesz, de talàn bölcsebb is…

  206. Mohácsi Joli szerint:

    Pál Adrienn (film) c. íráshoz:
    A “Márti dala”nótában.

  207. Kukora Kati (ad: Kedves Hallgatóim 30.) szerint:

    Hàrom dolog jutott az eszembe: az egyik,hogy az 1-es és a 24-es vonalàn jó, ha kitàmasztja az ember a gyomorfalàt (vmi mindig van), a màsodik, hogy a nyilvànossàg miatt az ember szavai bàrkihez eljuthatnak (egészen tàvoli pontokra is), s végül: igenis lehet nyelvet csiszolni hamburger mellett (lehet, hogy nekik esélyük sem volt màsra, mint ràdiót hallgatni).
    Üdvözlettel, Kati

  208. Samodai Péter szerint:

    Kedves Balázs Géza!

    El Mirador foglalkoztat mostanában. Szeretném felhasználni az Ön által feltett anyagot, hogy segítségével tágíthassam a piramisokról kialakult egysíkú állapotot. Kérem, engedélyezze a felhasználását, amit előre is köszönök.

    Tisztelettel: Samodai Péter

    • balazsge szerint:

      Tisztelt Samodai Úr!
      Természetesen bármit átvehet, felhasználhat, végtére is pontosan azért írunk. Ha hivatkozik rám, s ha értesít erről, azt külön megköszönöm.
      El Mirador-expedíciómról (ami életem egyik legnagyobb élménye) több helyen meséltem, a Múlt-Korban, az Élet és Tudományban, s ha jól emlékszem a Magyar Nemzetben is. A piramisok kapcsán pedig Várkonyi Nándorról szóló írásaimban fejtettem ki véleményemet…
      Üdvözlettel: Balázs Géza

  209. krichard.osb@gmail.com (ad: Márianosztra, páternoszter) szerint:

    ‘Páternoszter” – Mi Atyánk, – az imádság.
    “Páternoszter” – a felvonó, a körben járó, megállás nélkül: mint a rózsafűzér, egy önmagába visszatérő kör, szünet nélkül. Amit a kézben tartva, szemről szemre, csomóról csomóra tovább forgatva számolhatom az elmondott Mi Atyánk imádságokat…
    Majd megbeszéljük. R.a.

  210. Kukora Kati szerint:

    Néha van olyan érzésem, hogy mindegy melyik úton indulnék, zöld, vagy piros, mert ahova el kell jutnom, eljutnék! Csak a népmesékben, és a Màtrixban nem.
    Igazàból a kisvasutat néztem ki magamnak, a túràzàs màr nem nekem való! Nem bírja szívem.:( Köszönettel, Kat

  211. Kuvacs K. Attila (ad: Márianosztra, páternoszter) szerint:

    Ha a legtöbb embert megkérdeznénk, szerintem Önnel értene egyet, mert a névnek nyilvánvalóan több köze van ma már az egyházhoz, ahhoz képest, amikor először említik a helységnevet. Latinos berkekben így is magyarázzák jelentését. Engem inkább az ikon története fogott meg: Nagy Lajos ajándékozta az eredetit a lengyelországi pálos rendháznak (bár ez is lehet, hogy csak legenda), majd a kialakult kultusz miatt kap egy másolatot Márianosztra. Azt hiszem, itt is valami körbeért.
    Üdvözlettel,
    Attila

  212. zj (ad: Lelassultunk, máris gyógyul a föld) szerint:

    Kedves Gèza,…a küldetèse szerintem nem Indiàban van… Terèz anyånak volt Kalkutta…szegènyen èlt, mert a szegènyeket kèpviselte, ő mondta, hogy
    a szegènyeket csak ùgy kèpviselheti, ha ismeri a sorsukat…kiment az utcàra èlni közèjük…amikor a Bèke Nobel dìjat vette åt, Zágràbban megållt, s kèrt egy règi ismerősètől egy szandålt, mert szakadt volt az övè…s aztån tovåbb utazott Svèdorszågba åtvenni a dìjat..filmen låttam…több èvtizede nem jårt Euröpåban…s a Nobel dìj összegėt a szegènyeknek adta…s visszament a lepråsai közè…most nèztem egy hitről szölò műsorban egy interjùt egy megtėrt fèrfitől, akit ott a Deåk tèr környèkèn ment be a Terèz anya nővèreihez…megmentettèk, sok sikertelen kìsėret utån
    …Terèz anya szeretethàzai működőkèpesek a vilàgon…s nincs is fentartòjuk…maga sz Isten…

    … a magyar nyelv håzai …a vilàgon…hol vannak, s kik kèpviselik..ez is lehet egy ùj kihìvàs….de nem a karrieriståknak, diplomatåknak…stb.,

    Zcsj

    • balazsge szerint:

      Jártam Kalkuttában Teréz anya kolosorában. Szegényes szobája most is előttem van, hosszú lépcsősor vezet hozzá, a pár négyzetméteren egy ágy, egy kis polc és egy kis asztal van csak… A kolostor körül (egyébként ott van eltemetve) koldusok, és felirat: ne adakozzanak a koldusoknak…

  213. zj (ad: Oltárkő) szerint:

    Kedves Gèza,Ezeknèl a köveknèl mit èreztèl mit làttål…??? Mit üzentek neked???
    Nekem volt egyszer egy èrdekes làtomàsom…hasonlò helyzetben…
    De csak kèsőbb èrtettem meg a làtomàst.. a hely, az ott èlők szellemètől stb.szinkronicitàst..csak megfelelő adò ès vevő kell hozzà…ès valami, ami közös ügynek neveznèm…

    üdv.

    • balazsge szerint:

      Nehéz megfogalmazni. Az okkultizmus távol áll tőlem. Racionális ember vagyok, próbálom elképzelni őket… itt, a Börzsönyben, a Húsvét-szigeten és a mikronéziai Nan Madolban. Nagyon homályosan látom őket, igazat megvallva, nem látom őket…

  214. zj (ad: Csernobil: Bhopal) szerint:

    Szerintem beszèlgessen cssk anyjàval, gondolatban, akàr Csernobilròl vagy az idiai vàrosròl, vagy arròl az iszap-vårosròl Pàpa mellett…

    ….a vàlaszok is gondolatban èrkeznek…

    • balazsge szerint:

      Köszönöm, ez megvan. Szoktam beszélgetni a szüleimmel. Pilinszky jut eszembe: Szavaidat, az emberi beszédet én nem beszélem… Nem értem én az emberi beszédet, és nem beszélem a te nyelvedet. Hazátlanabb az én szavam a szónál! Nincs is szavam….

  215. zj (ad: Coelho: A Zahír) szerint:

    Igen, a Zahir amùgy olvasni valò könyv, de ugyanolyan kaptafåra ìrta, mint a Veronika meg halni regènyèt… az is arròl szöl, hogy az èlettől kapott mèg egy esėlyt Veronika az öngyilkossàga utån. A pszichiåtriån beleszeret egy måsik öngyilkos fiùba….a vègèn mindig megoldja a problèmàt mėg egy esėllyel…
    Ès, a regènyeinek a szìntrei mindig mås màs orszågokban van màs kultùråkban..
    Bàrhol båmilyen törtènetbõl īr regènyt…

  216. Kukora Kati (ad: Az égből így nézhet ki) szerint:

    A Bazilika talàn Kesztölc felôl?

    • balazsge szerint:

      Nem, egészen máshonnan. Még várom a találgatásokat, azután elárulom. Ez egy egészen egyedi látkép…

      • Kukora Kati szerint:

        (Hát) kiváncsi vagyok, még Piliscsévre gondolok, bár én a kiránduló helyeket annyira nem ismerem arrafelé, de Búbánat meg túl közel van szerintem a képhez voszonyítva. Esetleg még egy kilátó, de ez már tényleg az utolsó tippem!

        • balazsge szerint:

          Jövő héten megírom… Nem Kesztölc, nem Piliscsév… Esetleg annyit elárulok, hogy nem is Duna innenső oldala, hanem a másik… Vagyis a bazilika látképe a Duna jobb oldaláról nézve… Ez talán segít egy kicsit.

      • Kukora Kati szerint:

        A Kovácspataki sziklák tanösvényét említi a Google (ez a Google mindenre jó!), másra nem tudok tippelni. Jó kis hely lehet, majd egyszer bekukkantok oda. 🙂

        • Balázs Géza szerint:

          Köszönöm, hogy ilyen kitartóan nyomozott. Igen, lehet, hogy a Helemba környékéről is szép a látkép, de ez még Magyarország, a Börzsöny, a Márianosztra feletti 548 m magas Só-hegy. Ez az pont a Börzsönyben, ahonnan Váctól Dömösön át Esztergomig követhető a kanyargó Duna. Az esztergomi bazilika pedig olyan képet mutat, mintha a hegyek fölül, az égből néznénk. A zöld jelzésen lehet megközelíteni, csodaszép túra.
          Üdvözlettel BG

    • Kukora Kati szerint:

      Igazàból a szülôvàrosom miatt érdekelt a dolog, s làtszik, hogy még “nem jàrtam körbe” a témàt. Azt hiszem ott van egy kisvasút is talàn 3 megàllóval? Köszönöm az ötletet, majd egyszer.

  217. Az íróra kifejezetten igaz: Előttem van az élet, mögöttem a széktámla.

  218. Sz. Tóth Gyula (ad: A társadalom beteg) szerint:

    Balázs Gézával értek egyet. Egyrészt jellemző ránk a „hungaropesszimizmus”, jó, hogy könyvbe szedi a tüneteket. Másrészt, noha a Kortársban megjelent cikk szerzője utal arra, hogy „van azért elmozdulás pozitív irányba is”, mégis, maga a cím sokkoló. Akkor is, ha jeles írónkhoz kötődik, de a korállapot leírása nem manapság történt. Rossz diagnózis. Ha azt sulykolják valakinek: beteg vagy, az illető képes elhinni, hazamegy, lefekszik, a fal felé fordul, és úgy marad. Sokkal tágabb horizontban kell vizsgálni a „dolgot”. Ma a világtest beteg. Ennek történelmi elemzése, összetettségének boncolgatása itt nem lehetséges. Annyit megjegyezhetünk, hogy a nagyhatalmak politikai játszmái mindig kárunkat okozták – háborúkban előre békét rendezgetve, békében háborúzva. Mindezt a vírus okozta járvány csak tetézi. Ebben a helyzetben erőfeszítésekre van szükség, amit mentális gyógyítással lehet segíteni. Táplálkozhatunk magyarságunk eredményeiből, művészetünk, zenénk, irodalmunk értékeiből, az iparban, a földeken, a szolgáltató mezőkön dolgozók tudásából. És igen, a gyógyászat tudósainak munkáiból. Járuljunk hozzá, hogy a nemzet testében „új immunitás” alakulhasson ki. Amire Szerencsés Károly is serkent. Mert az élet újul. (A betegségből is van gyógyulás.) Vannak szavaink és dalaink. Poroljuk le könyveinket – értünk. „Valaha igét zengtek, s ami érték volt bennük, az lesz a muníciónk.” Hozzá hallgassuk meg a Kormorán együttes királyhelmeci koncertjéről 2017-ben készült felvételt, amikor a közönség meghatottan együtt énekelte: „Kell még egy szó…”
    Rügyeznek a fák, idézzük hát a múlt márciusából is erőt merítő Juhász Gyulát:
    „Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
    Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!”

  219. Domokos Attila szerint:

    Tisztelt Balázs Géza Úr!
    Mostanság sokszor szóba kerül az otthoni munkavégzés, amit magyartalanul és rendszeresen a “hómofisz” kifejezéssel jelölnek. Erre van nagyon jó magyar szó is: házi iroda, otthoni iroda. A másik borzalom a “sztrítfúd”.Elszomorít nyelvünk íly módon történő amortizálása (a Kossuth Rádióban is). Ezt nem szabadna engedni.
    Üdvözlettel: Domokos Attila

  220. Bakos József (ad: Mikes: Törökországi levelek) szerint:

    Olosz Lajos: A rodostói árva

    Rodostón a hulló eső Mikes könnyhullása.

    A mennydörgés Mikesnek a tompa zokogása.

    Nyugtalanul szálló lelke zúgó vihar szárnya.

    Az éjszaka Mikesnek a szomorkodó árnya.

    Miért hull a könny?

    Miért zúg az ég?

    A vihar miért csapkod?

    Miért fedi el a sötétség ez idegen hantot?

    Azért zokog, zúg, viharzik Mikes fájó lelke,

    mert elvitték nagy Rákóczit tőle messze, messze.

    Őt siratja, de hiába, az õ öreg társa,

    és nélküle még jobban fáj csendes árvasága.

    A Hét című, kisjenői, Körös parti település hetilapjának 1907. október 27-i számában jelent meg nyomtatásban.

    archiv.nyugatijelen.com/2002/…/szept…/j9.html

    A keresésre fordított idő kb. 3 perc Üdv. BJ

  221. velemenyemvan (ad: Mikes: Törökországi levelek) szerint:

    Mikes életének tragédiáját gyönyörű versbe foglalta Lévai József, aki a magányt, a hazátlanságot, Rákóczi szellemét és az idegen földön való “raboskodás” keservét is megidézte Mikes című versében. Amikor olvasom, végig hallom benne a tenger mormolását, a szél zúgását és a szülőföld felé vágyó fájdalmas sóhajt… Megrendítő!
    http://www.irodalmiradio.hu/fe.....aivers.htm

  222. Na még:

    Vasárnap bort inni,
    Hétfőn nem dolgozni;
    Hej, kedden lefeküdni,
    Szeredán felkelni;
    Csütörtökön írni,
    Pénteken számolni,
    Hej, szombaton kérdezni:
    – Mit fogunk dolgozni?861

    Alsóbalog (Gömör)

  223. Tohol Éva szerint:

    Épp ma jutott eszembe, hogy Indiáról semmi hír, oda nem jutott el a vírus. És valóban itt a válasz. Köszönöm.

  224. Nagy Ilona (ad: Karanténban) szerint:

    Kedves Géza, csak hogy több változat legyen:
    Hétfő hetibe,
    Kedd kedvibe,
    Szerda szűribe,
    Csütörtök csűribe.
    Péntek pitvarába,
    Szombat szobájába,
    Vasárnap az Isten házába.
    Szülőfalum, Nagyfödémes, Pozsony megye. Gyerekkorból, családból tanultam (születési év 1944).

  225. Vasárnap várom a bakámat,
    hétfőn egy tüzért várok én,
    s a keddi napot egy honvédnek adom és
    szerdán jön a trén, trén, trén, trén.
    Csütörtökön jön a vörös ördög,
    pénteken meg a szanitéc,
    és szombatra maradtak, akik még hátra vannak,
    éljen az egész hadsereg!
    ***
    és egy csonka hét:
    …szita-szita péntek
    szerelemcsütörtök
    dobszerda

  226. NN szerint:

    Meghatóan gyönyörű írásodat olvasva csak a könnyeimet törölgetem. Szabó Lőrinc Mindennap valaki című versének sorai dörömbölnek bennem.

    Meghalt! – szinte dörren a hír,
    hozza ujság vagy telefon,
    úgy jön, mint egy puskalövés,
    élesen, kurtán, szárazon.
    Meghalt! – mindennap jön a hír
    s egyre több barát esik el
    a nagy csapatból, amelyet
    valaki folyton tizedel.

    Igen, úgy látszik, ez egy ilyen év. Szinte mindennap jön a hír, hogy elment egy jó barát, egy rokon, egy ismerős

  227. Tohol Éva szerint:

    Részvétem, bizony nem tudhatjuk mennyi van hátra. Pedig ugye a napjaink meg vannak számlálva. Vígasztalódást.

  228. Tulok Teréz szerint:

    https://youtu.be/AQkA3pzo7NY
    Tulok Teréz

    A MAGYAR NYELVRŐL

    (A Magyar Nyelv Napjára)

    Magyar vagyok. Te is az vagy. Mi magyarul beszélünk.
    Egymás között, veled ketten mindig, mindent megértünk.
    Szóljunk hát a magyar nyelvről, melyet ma ünnepelünk!
    Szép szavaktól. mondatoktól legyen szép az ünnepünk!

    Nyelvtanát is jól tanuld meg! Mely nem könnyű feladat,
    hogy helyesen tudd használni. Forgasd meg az agyadat!

    Egy szó többet is jelenthet. Nem mindegy hogy használod!
    A szavakat se ismételd! Újakat kell találnod!

    Magyar szívben magyar öröm, magyar bánat tépdesi.
    Ki nem tudja anyanyelvét, nem képes ezt érezni!

    Csak helyesen írj, és beszélj! Tanuld meg jól a magyart!
    A mondandód tiszta legyen! Más nyelvekkel ne kavard!
    Minden szó érthető legyen! Beszéd közben ne hadarj!
    Szavak végét sem harapd el! Jó nyelvhasználó maradj!
    Bármit mondhatsz, lejegyezhetsz. Van elég szó a ,,tárban.”
    Csak keresgesd és ráakadsz előbb-utóbb. Csak bátran!
    Sokat olvass, hogy minél több magyar szót megismerj!
    Ezt a kincset soha, senki nem lophatja el tőled!

    Király mellett amilyen szép maga a királylány,
    olyan a mi anyanyelvünk. Mint égen a szivárvány,
    oly sokszínű. Mint a festő kezében a paletta,
    és a zene ha magnó szól, melyben bent a kazetta.

    Beszéld, tanuld és évezd a magyar nyelv dallamát,
    hogy a szöveg ne csak ajkad, a lelked is hassa át!

    November 13. a Magyar Nyelv Napja.

    A verset a miskolci Bűvölő zenekartól Karády István zenésítette meg. Kérem, hallgassák meg!

    Üdvözlettel:Tulok Teréz Zalaszabar

  229. Mohácsi Jolán szerint: