Megosztás

Hozzászólás a(z) Kukora Kati (ad: Kedves Hallgatóim 30.) bejegyzéshez Válasz megszakítása

1 352 hozzászólás on Üzenet

  1. Csaba (ad: Tájékoztatás) szerint:

    Ez média?
    Komédia!

  2. Szathmári (ad: ELTEmetve) szerint:

    Remek a szójátékod és az az elegancia, amellyel felülemelkedsz a mások, a „törpe fejűek” irigységből fakadó, mindannyiunkat, minket, a téged tisztelő és nagyon szerető barátaidat és az érted kivétel nélkül rajongó tanítványaidat mélyen bántó kicsinyességén. De a szomorúság mellett elégtétellel és örömmel tölt el bennünket az a tudat, hogy az ELTEssékelés vagy ELTErelő hadművelet eredménye, az ELTEmetés után jött az újjászületés , a SZFEltámadás. Új életedhez, új feladataid megvalósításához – „előtted a küzdés, előtted a(z új) pálya”- nagy szeretettel kívánunk jó egészséget és benne sok-sok örömmel járó „reneszánsz sikereket”.

  3. Zoltán Udvardy (ad: Hárs István) szerint:

    Hárs István az ÁVH ezredese volt, a Rákosi-rezsim miniszterhelyettese. A forradalom vérbe fojtása után “rendet csinálni” küldték a Rádióhoz. Ettől kezdve indifferens, milyen habitussal rendelkezett egy olyan személy, aki a tömeggyilkos bolsevik rezsim és az 1956 után berendezkedő, újabb, százakat a bitóra küldő, törvénytelen hatalom oszlopa volt.

    Csak egy kis morzsa Hárs elvtárs életútjából:

    Piros László államvédelmi altábornagy, belügyminiszter pedig megbízta a BM. I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség II. (Hírszerző) Osztályának vezetésével. Hárs áv. ezredes akkor lett főosztályvezető, amikor
    1955. szeptember 29-én a belügyminiszter főosztállyá szervezte át az osztályt.
    1955. november 5-én a belügyminiszter javaslatára a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a
    Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulója alkalmából Hárs István áv. ezredesnek, a II.
    (Hírszerző) Főosztály vezetőjének kiváló és eredményes munkája elismeréséül a „Vörös Csillag Érdemrend” kitüntetést adományozta.

    … és akkor lehet tovább ömlengeni, csak tessék.

    • balazsge szerint:

      2016-ban és 2019-ben is megírtam egy kis anekdotát, egy velem történt eseményt itt a naplómban. A címe Hárs István, arról szól, hogy a nyolcvanas években mint egyetemista külsősként dolgoztam a Rádióban, tehát én voltam a legeslegutolsó, jelentéktelen munkatárs, akinek a szolgálati gépkocsiját a rádió elnöke kölcsönadta egy napra, hogy elkészítsen egy riportot. Ennyi. És ezek után érkezett a fenti levél, kommentár nélkül adtam közre, de – s mivel egyébként is elnémultam – többen elkezdek érdeklődni, mi történt, mi ez a egész. Hát ennyi. A tanulságot pedig vonja le ki-ki magának. Én a mások kulturált véleményét mindig elfogadom, nincs kényszerem a válaszra, a naplóírást pedig ösztönzésre folytatom.

  4. Mohácsi Joli szerint:

    Boldog születésnapot kívánok, Isten éltesse sokáig jó egészségben!

  5. Szatmári Cs. (Petőfi 73) szerint:

    “Mi elmegyünk, de Petőfi biztosan marad, ameddig magyarul ért valaki”.
    Meghatóan gyönyörű, súlyos és mély gondolat, a tőled a korábbi írásaidat lezáró megszokottakhoz hasonlóan méltó, optimista, erőt és hitet adó befejezése az egyik legnagyobb magyarról szóló írásodnak.

  6. Sz. Tóth Gyula (ad: Sauvageot: Magyarországi életutam) szerint:

    Sauvageot könyvének kapcsán említsük meg az új kiadást: ELTE Eötvös József Collegium – Budapesti Francia Intézet, 2013. A címnegyed tájékoztatóján ez áll: „Jelen kiadás az Európa Könyvkiadónál 1988-ban, Várady-Brenner Mária fordításában, Magyarországi életutam címmel megjelent szöveg felhasználásával készült. Az új magyar kiadás az egyidejűleg ismét megjelenő francia szöveghez igazodik, így a korábbi fordításhoz képest minimális változtatásokkal éltünk.” Bővebben itt: https://e-nyelvmagazin.hu/2022/01/20/anyanyelvunk-kulfoldon/

  7. Scriptor szerint:

    Császár. II. Bíborbanszületettként is első. Igazi Porfirogenetosz.
    Ennyi.

  8. Ragályi (ad: Ragály) szerint:

    Bűbájos kis írásodnak azt a címet is adhattad volna, hogy kamera helyett infralátcsővel Ragályi Elemér nyomában. A dézsa vü a fürdőző képeddel igazi telitalálat. Szívmelengető az a derű, nyugalom és kiegyensúlyozottság, ami a kádármesterremekben csücsülve sugárzik rólad.
    Felragyogtattad a ma estémet is.

  9. Szicsa (ad: Pakál bekerült a Magyar Kultúrába) szerint:

    Kedves Géza!

    Te aligha emlékszel rá, de Pakál cicád pár évvel ezelőtt társának, Makálnak az eltűnésekor, általam, a Szicsának nevezett állatbarát révén, csacska-macskarímes formában, párjával együtt bekerült, ha nem is a Magyar Kultúrába, csak a szubkultúrába, a sziCSABIrodalomba is. Íme:

    Pakál és Makál

    Pakál fehér, Makál tarka,
    szakszerűen teknőctarka.

    Pakál kandúr, Makál cica
    ellenben egy nőci-cica.

    Egy nap Makál, illa berek…
    elment. Eltűnt kerek perec.

    Megkerül-e, vagy csak álom?-
    ám a hősöm, kis Pakálom
    dorombolva egyre várja,
    hogy megjöjjön hű Makálja.

  10. Kurcsika (ad: Akkor romlott el minden) szerint:

    Kedves Géza: Egy “hógolyó” is elindíthatja a “lavinát”-tanúsítod Akkor romlott el minden… ” című írásodban, számomra Lev Tolsztoj “A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” az Anna Karenina című regényét indító érdekes gondolatát idézve.
    A regény így folytatódik: “Oblonszkijéknál teljes volt a zűrzavar. Az asszony megtudta, hogy az urának viszonya van a ház hajdani francia nevelőnőjével, s kijelentette, hogy ezek után nem hajlandó egy fedél alatt élni vele.
    Ez a helyzet már harmadnapja tartott, s a házaspár, a családtagok, sőt a személyzet is szenvedett tőle. A családtagok és a személyzet is úgy érezte, hogy az együttlakás értelmét vesztette, s hogy egy vendégfogadóban véletlenül összeverődött társaság tagjainak több köze van egymáshoz, mint nekik, az Oblonszkij családnak s a ház népének. Az asszony nem jött elő lakosztályából; a férje harmadik napja nem volt otthon. A gyerekek magukra hagyottan futkostak a házban; az angol nevelőnő összekapott a kulcsárnővel, s írt a barátnőjének, hogy keressen új helyet neki; a szakács még előző nap, épp az ebéd idején, távozott; a mosogatólány és a kocsis fölmondott.”

  11. Balogh-család szerint:

    Tisztelt Professzor Úr!

    A tiszai kajakozás (kenuzás?) alkalmával készített riportot örömmel hallgattuk. Minya Károly tanár urat is előbbre soroltuk a

    kedvencek listáján.

    A mai MN-ben megjelent, valószínűleg a tiszai élmény hatására idézett sok-sok gyönyörű vers olvasása szívmelengető volt.

    Talán két vers akadt, melyet eddig nem ismertem, sürgősen kikeresem azokat az interneten. Nagy boldogság ilyen gyönyörű

    idézeteket olvasni a Tiszáról, melyre én is úgy emlékszem gyerekkoromból, hogy a legmagyarabb folyónak tekintették.

    A Túr említése szívfájdalmat okozott, mert szegény Édesanyám Mezútúrra került nevelőanyukához rögtön születése után és ott élt

    4 éves koráig, amig a saját mamája magához nem tudta venni. Igaz, a nevelőanyukát élete végéig úgy emlegette, mint

    aki életében a legjobb volt hozzá.

    Node elkalandoztam a sok Tiszával kapcsolatos gyönyörű idézettől. Milyen jó, hogy ilyen csodálatosan gazdag költészete

    van a magyar irodalomnak! Juhász Gyula fekete márvány síremlékét a szegedi temetőben megsimogattam.

    Köszönet a szép írásért.

    Jó egészséget kíván a

    Balogh-család

  12. kurcsika (ad: Újra a Tiszán) szerint:

    Remek kis csapat. „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék…!”

  13. Balogh Miklós szerint:

    Tisztelt Balázs Géza Úr!
    Gyakran hallgatom a műsorát, most nekem is lenne egy kérdésem illetve felvetésem. TV adásban időnként elhangzik a következő: “A szöveget kitakartuk adat illetve személyiség védelmi okokból.”
    Mutatják a szöveget, ami látszik, hogy le van takarva, tehát nem látszik, nem olvasható. Amennyiben “kitakarták” akkor miért nem látszik?
    Helyesen úgy kellene mondani, hogy letakartuk a szöveget.
    üdvözlettel: Balogh Miklós agrármérnök

  14. VZS (ad: Arra!) szerint:

    Nekem ez az útmutatás jutott az eszembe:
    “Én paraszt? én?” – Amit még e szóhoz gondolt,
    Toldi Györgyre szörnyü nagy káromkodás volt.
    Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
    Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
    Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
    Mutatván az utat, hol Budára tér el,
    S mintha vassá volna karja, maga válva,
    Még csak meg se rezzen a kinyujtott szálfa.”
    (Arany János: Toldi)
    Ezek szerint ma már Toldi is inkább markolóval megy, de azért mutatja az utat..🙂.

  15. Madarak mondják! Kedves Géza! Ismét bizonyítottad, hogy mekkora lélek vagy. És igazi költő. Azt a felhőtlen boldogságot, ami ebből a bűbájos kis írásodból sugárzik belénk, az olvasóidba, csak a legnagyobbak képesek átélni és átéletni. Mondjuk a legnagyobbak között is a legnagyobb: Petőfi.
    Köszönöm neked azt a május elsejei csodát, amit gyermekkorom alábbi nagy élménye után te is felragyogtattál bennem.

    MI KÉK AZ ÉG!

    Mi kék
    Az ég!
    Mi zöld
    A föld!
    Zöld föld felett, kék ég alatt a
    Hangos pacsirta fütyörész:
    Dalával a napot kicsalta,
    A nap rá gyönyörködve néz.

    Mi kék
    Az ég!
    Mi zöld
    A föld!
    Zöld a föld, kék az ég, tavasz van…
    És én oly sült bolond vagyok,
    Hogy idebenn a szűk szobában
    Kadenciákat faragok!

  16. SzicsAPA szerint:

    Kedves Géza! Gyönyörű az Apámra gondolok című írásod is. Mintha Juhász Ferenc Apám című versének a prózában megírt, de lírai parafrázisa, stílszerűen APArafrázisa lenne. Nekem is mindennapi élményeim a szüleim, ma is idéztem őket, mert ahogy József Attila írja,
    “Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
    Enyém a mult és övék a jelen.
    Verset irunk – ők fogják ceruzámat
    s én érzem őket és emlékezem.” Most te is verset írtál. Nemcsak Apud, Anyud is ott volt veled. Modern világ van. Már nem a ceruzádat fogták, ők tartották az ujjaid alatt – alulról fölfelé a belőle általad kihozott dallamot követve – “tükörbillentyűzve” – a klaviatúrát.

  17. Judit szerint:

    Nemsokàra katona lesze….szèp emlèk…egy aggòdò anyàtòl…ilyenek az ėdesanyàk…😀

  18. G.G. (ad: Testvéreim) szerint:

    2021, aug.17.-i bejegyzésedre válaszolok:
    Kedves Géza! Megálltam ennél a naplóbejegyzésednél-nagyon szívenütött Jancsi elvesztése. Gyerekkorunk szerint testvérünk volt nekem is, hisz oly sokszor töltöttük együtt a végtelen hosszú nyarakat. Édesanyád és az én anyám barátnők voltak, és erdész apám egykori tanyáin fogadtuk többször Marit és Jancsit vakációra.Nagyon emlékezetesek maradtak a találkozásaink, kalandjaink. Ezeket lejegyeztem, sokat írok benne Jancsiról.Tavaly írtam egy e-mailt, melyben jeleztem ezt neked. Jancsival jó pár éve Szekszárdon találkoztam-nem sejtettem, hogy akkor látom utoljára. Isten nyugosztalja Őt-már együtt járják az erdőket megint Apámmal és Emil bátyámmal, mint régen.

  19. Z, Judit szerint:

    Ne kèss el fiam! novellàja tetszik, a hàborùra utal…empatikus egy kisfiù szemeivel nèzve… s közven dràmai is.. meg szemèlyes is…biblioteràpiàs is.. .fel fogom hasznàlni majd a foglalkozàskor…

  20. az uralkodönak van lelke??? maga az uralkodò dönti el??? van szabad akarata…egyszerű…Putyinak most nincsen. de megkapja majd….a bűntetèsėt…hamarosan

  21. Gyula szerint:

    Kedves Géza,

    hétvégén a Lugasban megjelen írásod igazi csemege: bölcsesség parabolában, az irodalmi publicisztika remeke, filozófia, etika szakosoknak tanminta: gyakoroljanak, tanároknak üzenet: közvetítsék, földi halandóknak: intés!

  22. Tiszai (ad: Önazonos) szerint:

    Csodálatos és meghatóan emberi az Önazonos, nekem – mint sok eddigi jegyzeted is – jelképes című írásod. Igen. Tökéletesen megbízható az identitásod, tisztában vagy saját magaddal, és a szerepeddel. ” This above all: to thine own self be true, and it must follow, as the night the day, thou canst not then be false, any man”.
    A legfőbb tulajdonságod, a legfontosabb emberi értéked – ezt lépten-nyomon igazolod – a hűséged. Ezt becsüljük benned, ezért tisztelünk és szeretünk

  23. CS szerint:

    Hihetetlen a tudásanyagod. Nemcsak elbűvölsz vele, hanem – mint afféle katalizátor – mindegyik írásoddal inspirálsz, gondolkodtatsz, értéseket, hangulatokat ébresztesz. Óriási lélek vagy.

  24. Kedves Géza! Csodálatos, amit a madarakról írsz.

    Én is küldök neked valamit.

    Miközben elgyönyörködöm a földön elterülő langyos fényben és a fákon már pattanó hajtásban is, a tavasz korán jött – talán túlzottan bizakodó – kis énekesének csodálatos trilláit hallgatom. A madárka minden bizonnyal fű és fa jó örömét és a Teremtőt dicséri tavaszi kedvvel. Talán érzi, ami a Bibliában le vagyon írva, hogy a mennyei Atya jóságukért, szorgalmukért, fiókáik iránt tanúsított szeretetükért róluk, az ég kedves kis madarairól sem feledkezik meg, a természet terített asztalával gondoskodik arról, hogy jól éljenek, és utódaikat is föl tudják nevelni.
    Arra gondolok, hogy hazánkban háromszázharmincnégyféle szárnyas jószág él vadon, s ha ezekhez a baromfiféléket is hozzászámítom – kot-kot-kot-kot kotkodács – minden napra jut belőlük nemcsak egy-egy másfajta tojás, hanem mindig egy-egy más madárféleség is.
    Nekem is, mint minden – földművelő, kertészkedő, erdőt járó, vadászó, halászó, pásztorkodó elődök vérét örökölt – magyar embernek, az igazi madár a tavaszt hozó nyitnikéknél, a kéményen megtelepedő gólyánál, ahogy régen mondták, cakónál vagy eszterágnál, az eresz alatt költő fecskénél, a verébnél és a varjúnál kezdődik. Ez utóbbi három közül gyermekkorom legkedvesebb szárnyasa a fecske volt, amely tavasszal visszatért a hosszú házunk végében lévő, számára mindig nyitott ablakú fáskamrába, s hajnalban már ott ficserékelt az ablakom alatt egy ágon
    Milyen csodálatos világ lehetett az, amikor – még a nagy folyószabályozásokat megelőzően – hazánk egy igen jelentős része nádat, gyékényt, sást, sulymot, vízitököt termő rétség, ingovány és láp volt, s mikor az erre járó külföldi természetbarát madárrajongó így kiálthatott fel: „Amplissinum est Hungaria aviarum!”- vagyis Magyarország a madarak legnagyobb tanyája.
    Daru- és kócsagtollas süveget viselő ősapáink korában – könnyű volt nekik fejfedőjüket magyar módra feltollobogózni! – a nemes darunak ezernyi fészke állt az országban, a kócsag és gémfajok megszámlálhatatlan fészekfalut alkottak. A rucák, ludak és sirályok „recerucája” óriási tömegekben nyüzsgött, a vakvarjú, a szárcsa, a vízityúk, és a cankó ezrével szaporított a rétségek és mocsarak, a semlyékek és turjánok világában. A bíbicek ősszel felhőző, nagy seregekbe verődve lepték el a legelőt, mezőt, kaszálót és szántást. Erdő, berek és csalit a kis madarak énekétől, messze hangzó, fület-lelket gyönyörködtető fütyülésétől, kicsinyeit rejtegető fészke közeléből az embert elcsalogató hívogatásától zengett.
    A természet remeke, a piciny cinege, amelyik most itt énekel, az idén is legalább egy tucat fiókát nevel majd, s pitymallattól késő alkonyatig munkában lesz, ágról ágra szállva járja majd az erdőt és a közeli telkeket, szedi a bogarat, a kukacot, hasznot hajtva a gyümölcsfáknak és gazdájuknak. Nyugtalan, dolgos, hangos és mindig jókedvű. Most is vizsgálgatja a koronarügyet, nem rontja-e valami gonosz démon, ártalmas nyű vagy kártékony bogár.
    Ő hirdeti a szőlőnyitást tavasszal, azt harsogva, hogy: „Nyitni kék, nyitni kék, nyitni kék!”, azaz hozzá kellene már kezdeni a télre földdel befedett szőlőtőkék szabaddá tételéhez. Torockón pedig állítólag azt kiabálja a rest leánynak, aki – mert nem szőtt és nem font télen, s így tavasszal a kirongyosodott blúzából kilátszik két gömbölyűsége – hogy: Künn a csöcs, künn a csöcs!”
    Példát vehetnénk róla mi, emberek munkaszeretetből, szorgalomból, utódgondozásból, ahogy párját fölváltva ide-oda röpül, csőrében egy-egy mohaszirmot, finom gyökeret, fűszálat, nyárfagyapjút, szőrt és finom pelyhet hozva, ahogy rakosgatja, fonogatja a madárművészet csodáját, a fészket. Mert a cinege lakása soha nem afféle hitvány tákolmány, hanem finom szálakból tömötten, gondosan rakott-szövött és bélelt.

    Ki ne ismerné „A cinege is örül a tökmagnak”- közmondást. Ha „tökesszel” most nem is szolgálhatok, néhány szem pirított napraforgómagot, szotyolát gondosan megtisztítok, leszedem a héját, és a belét odaszórom az én kedves kis társam elé.

  25. Schäffer Péter József szerint:

    Ön Ortológusnak vagy Neológusnak tekinti magát a magyar nyelvvel kapcsolatban?

    • balazsge szerint:

      Kazinczyval válaszolok: “Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egyességben és ellenkezésben van önmagával. Hamisan lépni a táncban csak annak szabad, aki táncolni igen jól tud, és akit a grácia látatlanul lebeg körül”

  26. TF szerint:

    Minden ilyen döntèst belsõ meggyõzödèsbõl kell(ene) meghozni. Karosszèkbõl lehet mondani, hogy legyen bèke (s közben az oroszok màr a spajzban vannak). A helyszìnen lenni, megint màs dolog. Van, aki belsõleg tud a legtöbbet tenni a vilàgèrt, van, aki a fizikai sìkon. De remèlem, azt mondani, hogy egyszer legyen màr vilagbèke, nem egy elcsèpelt szòlam. Nekem nem az, ès ezt most èn is belsõ meggyõzõdèsbõl mondom.

    • balazsge szerint:

      Ha jól értem, vagyis, hogy minimum dilemma, akkor nagyon egyetértek Önnel. Nem kinyilatkoztatni, hanem mérlegelni. Nem megvezetettnek lenni, hanem igyekezni önálló véleményt kialakítani. És ezután jön a legrosszabb, legnehezebb: másokkal egyeztetni és elfogadni…Ha segítek azzal, annyit hozzátennék: most igazán feszült vagyok a helyzet miatt, most érzem először, hogy nem kicsi, de nagyon nagy a baj… Most kellene nagyon bölcsnek lenni, s tudom, hogy én sem vagyok az.

  27. Sz. Tóth Gyula szerint:

    Hová lettek a Hábetlerek? A Rozsdatemető nagy dráma, felkavarta a szocializmus vizét, hát ilyenek a Hábetlerek, nem a hatalom által elképzelt szocialista embertípusok. Hogy lehet ez? Szólt a vád: csak eszitek a halat meg a túrós csuszát, de nem mentek színházba. Nem is a gasztronómiával van a baj, hanem az életmóddal. A hamis társadalomban meghúzódik az ember, nem „társadalmasítja magát”, ellébecol. Éli életét ahogy tudja, kicsit hozzátéve vágyaiból. Fejes Endre „életművének a megszokottól eltérő olvasatát” mutatta be egy előadásában Madarász Imre, a jeles irodalomtörténész (Művészetbarátok Egyesülete, 2015). Sokoldalú megközelítést tárt fel, az ütköztetés lehetőségeivel, melyekre maga is szolgáltatott érveket. Fejes életművét „hullámvasúthoz” hasonlította, korán felkapták, aztán ejtették. A sikeres író még életében tananyag volt, drámáit játszották, kisregényét olvasták, a filmet megkönnyezték, a történetek, a sorsok a mindennapok felrázó beszédtémái voltak.

    Tragikus példa a Fejes-kisregényből készült film: Jó estét nyár, jó estét szerelem. A gulyáskommunizmus, a puha diktatúra megcsillantott valami újfajta életfényt a „görög diplomat” előtt, aki vágyik valami másra, csillogóra, sikerre, de tragédiára futja. Az igaz, hogy munkás-paraszt származású, de ő is képmutató, mint polgári társai, hamis, hazudik, csal, becsap másokat. Ezt nem indokolja „csak” a társadalmi légkör. Abban az időszakban többen becsületesen viselkedtek, még csak nem is disszidáltak, nem üldözte őket a hatalom, nem hajtottak ádázul a könnyű pénzre. Élhettek volna jobban, vágytak is rá, tették a dolgukat, értelmesen, becsületesen, még értékeset is alkottak. Fejes kettős síkon ábrázol: az egyik társadalmi, a másik egyéni, a kettő együtt él – egyén a társadalomban. Nem hiszem, hogy az egyén tragédiáját csak az akkori „emberarcú szocializmus” okozta. A borotvás főhős többnek akar látszani, mint ami, illetve rossz irányban keresgél, rosszul „választ”. A „döntést, az egyén felelősségét” ne hagyjuk ki. (És így éppenséggel Sartre kategóriáit is bevethetjük, drámái, filozófiája nyomán.)

    Azzal az időszakkal, már idejében is több mű, film, színdarab, irodalom foglalkozott, bemutatott, leleplezett, kigúnyolt. Alakult az életérzés. Ismert a bányászsors, a bányászélet. A városok környéki bányák sajátos életet követeltek a munkásoktól, a bányászlét külön történet. (Pécs vidékén közelebbről, személyesen is hatott.) Akkoriban sem volt „rózsás” a helyzet, a rendszerváltás után egyenesen tragikus lett – megszűnt a munka, vegetáltak az emberek.

    A téma valóban nincs nyugvóponton, boncolgatni kell, a Fejes-életmű megérdemli. A kemény realista életet élő Fejes realizmust hozott a szocialista realizmusba. (Élettörténetéről itt olvasható: ÚM Újságmúzeum = https://www.ujsagmuzeum.hu/fejes-endre/) Katarzist idézett elő, megrázta az embereket, mint írót szerették vagy nem szerették. Hogy miért hallgatták el később, főleg a rendszerváltás után, nagy kérdés. Hogy ő miért hallgatott el a rendszerváltás után, még nagyobb kérdés. Nem kutatási területem, csak találgatok. Változott a kor, változott a helyzet, változtak a problémák. Változott maga Fejes Endre, az ember, az író is. Nem találta azokat az embereket, akiket ismert. Nem tudta, kit mire tanítson. Mert amikor korholta hőseit, azért tette, mert szerette őket, jobb életet szorgalmazott nekik, drámai hangon követelve tőlük az arra való akaratot. Típusokat hozott létre, maradandóan, a „hullámvasút” kacskaringóiban velünk utaznak, s majd felbukkannak. A görög diplomat meg a Hábetlerek itt vannak közöttünk, a globalista realizmus mázában és mezében. Örök figurák, akár a Molière vagy a Balzac megrajzolta alakok. Korok, mázak, mezek. Az ember marad.

  28. Tomi szerint:

    Nagyon érdekes, eredeti és izgalmas az újabb kis írásod (nevezhetnénk akár “tominológ-monológnak” is) amit egy, az olvasó számára ismeretlen, a túrájáról, zarándokútjáról az okos telefonja segítségével virtuálisan, verbálisan “hazarándokló-hozzárándokló” valaki intéz, atyai, helyenként kioktató, lekezelő hangnemben, egy vele kapcsolatban lévő, tőle függő, nála fiatalabb egyénhez, talán a fiához. Ebben az “elidegenedéses” világban a kényszerűségből vállalt karantén, az önkéntes remeteélet vagy a túra és ennek magasabbrendű változata, a zarándokút a közvetlen személyes kapcsolatoktól való menekülés egyik formája is. Jól láttatod, hogy annyira azért mégsem fordul el a “homini lupus” a társaitól, hogy legalább a technika segítségével esetenként ne tartsa velük a kapcsolatot, s ilyenkor ne játssza a számára üdvös “falkavezér-szerepet”. Az egészségügyben kompetens (lásd a pánikbetegség, mint diagnózis, az orvos teendőinek pontos ismerete) és minden másban “okos” személy, aki (És mi lett az ötvenezer forinttal? ) a megismételt számonkéréssel érzékelteti, hogy egyszer már milyen nagylelkű segítséget nyújtott beszélgető (pontosabban csak hallgató) társának, érzékelteti a további támogatástól való elzárkózását. Többször is hangsúlyozott gyalogos útja (túrán vagyok, öt napig zaránokúton vagyok, túrán vagyok, zarándokúton vagyok) ellenére végig magas lovon ül, nem is száll le róla. Napjaink embere ő: a betegség okozta beteg világ okosa: a homo covidus sapiens.

  29. Váradi Lajos (ad: Hiánytalan) szerint:

    Juhász Gyula: Testamentom

    Testamentom

    Szeretnék néha visszajönni még,
    Ha innen majd a föld alá megyek,
    Feledni nem könnyű a föld izét,
    A csillagot fönn és a felleget.

    Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
    Könnyek vizét és a Tisza vizét,
    Költők dalát és esték bánatát:
    Szeretnék néha visszajönni még.

    Ó, én senkit se háborítanék,
    Szelíd kísértet volnék én nagyon,
    Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
    És van-e még magyar dal Váradon?

    Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
    Világ árváját sorsa veri még?
    Van-e még könny a nefelejcs szemén?
    Szeretnék néha visszajönni még!

    És nézni fájón, Léván, Szigeten,
    Szakolcán és Makón a hold alatt,
    Vén hárs alatt az ifjú szerelem
    Még mindig boldog-e és balgatag?

    És nézni: édesanya alszik e
    S álmában megcsókolni a szivét
    S érezni, most is rám gondol szive:
    Szeretnék néha visszajönni még!

  30. Tatabánya szerint:

    Nagyon szomorúan olvastam az írásod “Ebéd magadban, egyedül. És ebéd, az utolsó ebéd, amikor egy nővérke az utolsó kanál erőlevest tuszakolja erőtlen szádba, már nem biztos, hogy érzed az ízeket, és éjjel meghalsz”-részleteit. Hans Fallada Jeder stribt für sich allein, magyarul Halálodra magad maradsz című művét juttatta eszembe és Móricz Zsigmond Tragédia című, groteszk hangvételű novellájának főhősét, Kis Jánost, aki, miután társaival együtt meghívást kapott a gazdag Sarudy lányának a lakodalmára, ki akarta enni a vagyonából a vendéglátóját, de az ételekkel való magányos viaskodása közepette egy nagy húsdarabtól megfulladt. “Megakadt az a torkán, s többet nem ment se le, se föl. Az ember két keze a levegőbe kapott; sovány hosszú teste megfordult s hanyatt vágódott. Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak végleg el nem csöndesedett. Senki se vette észre hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt.” Mindig magányos ember volt, halálára aztán teljesen egyedül maradt. Most, a saját jövőmön meditálva, mosolyogva gondolok Petőfi Egy gondolat bánt engemet című versének “Ne ily halált adj, istenem”- részletére.

  31. Judit szerint:

    Az ebèd is jò elbeszėlès…de szomorù a vège…csak azt gondoljuk, hogy vège lesz…csak a karmànak…

  32. Judit szerint:

    A szìnötös lànyt..meg kellene keresni…valahogy…lehet, hogy most megörülne a novellàjànak…

  33. MK szerint:

    Kedves Géza,dupla élvezettel hallgattam tegnap este Szakály Sándor történésszel való beszélgetést. Egyrészt a nyelvi érdekességek, másrészt a történelmi helyzet többszempontú elemzése okán. Szimpatikus ember, s pergő, okos beszédű alanyod volt. (Rádiósok álma!)
    Nagy igazság, s örültem, hogy kimondta: a történészek megváltoztathatják a múltat. Főként a közeli évtizedek, a XX. sz. második felében éltek ezzel. Ha több százévre van már mögöttünk az időszak, akkorra már kitisztul…Mivel én az “oral history”, mára már itthon is elfogadott módjával éltem az öreg hadifoglyok, zsidók, kuláksorsot megéltek felé igen érdekelt az adás. Persze ő éppen a katonai elittel foglalkozott. “A nép”, a kiszolgáltatott nép meghallgatása (is) a valós állapotot tükrözi a történelmi korokban, hiszen a széles néprétegek élete egy rendkívül fontos mutató. De ezzel nem nagyon szoktak törődni mindeddig. Szakály igen jól tette, hogy elmondta a népfelkelés, forradalom, szab. harc. kategóriákat, megfogalmazást is. A komenizmust is igen találóan fogalmazta meg. Eszembe jutott a “cucilizmus” is, ahogy a nép saját ajkára – még a század derekán – átültette a szocializmust, vagy éppen csúfolta egy kicsit. A komenizmus édes testvére a cucilizmus. (aminek átvitt értelme, hogy “benyalod-e”, avagy nem, mint a babacuclit) Pár éve, egy fiatal rendőr mellett ültem, míg a számítógépébe írta be a “komonizmust”. Finoman kijavítottam (kommunizmus) Jó volt az adás! Szakály pergő beszédű, jól fogalmaz, okos, s volt némi derűje is az adásnak a kemény téma mellett. Régóta ismerem, mint történészt, de most a közvetlensége és a téma miatt is, szinte büszke voltam rá, Rátok!
    Örültem!!!
    Szeretettel: MK

  34. Ortutay Katalin szerint:

    Kedves Géza!
    Mély megdöbbenéssel értesültem a tájékoztatóból Varga Gyula tanár úr haláláról.Nagyon fog hiányozni a következő konferenciánkról, Eger nehezen képzelhető el az ő kedves egyénisége, humora nélkül. Őszinte részvétem a családjának és Isten nyugosztalja a Tanár urat!

    • balazsge szerint:

      Kedves Kati, soha nem múló fájdalom, mert az egri szemiotikai napokat Gyula páratlanul kedves, odaadó személyisége tette annyira vonzóvá és megkerülhetetlenné. Tímeával abban maradtunk, hogy idén mindenképpen legyen még Eger, hiszen Gyula tanár úr is ezt akarná, rá fogunk emlékezni. A továbbiakat pedig meglátjuk… személyesen is egyik legjobb barátomat vesztettem elő, idő előtt, értelmetlenül… G.

  35. Kovács Katalin szerint:

    Tisztelt Balázs Géza,
    Nehéz számomra hallani “nyelvi környezetszennyezést” éppen a kedvenc Kossuth rádiómban. Mi a véleménye arról a jelenségről, amikor egy mondaton belül nemcsak az új információt hangsúlyozza néhány külföldi tudósító, hanem többet, sőt olykor mindet! Példa erre: Január 30. 12 óra 13 perckor hangzó tudósítás (ez tele van az említett – szerintem -torzítással), és a 12.35-kor hallható is tartalmazott néhányat. Nagyon örülnék, ha szentelne egy mműsort ennek a gondnak.
    Köszönettel:

  36. Kelecsényi László Zoltán szerint:

    Tisztelt Balázs Géza!

    Elolvastam A művészet és a nyelv születése c. könyvét. Nagyon érdekes, gazdag összeállítás. Sokat segít a mondatok átláthatósága, de a végigolvasás után bennem több kérdőjel maradt.
    Hamvas Béla koncepciójával szemben biztos vagyok abban, hogy az ember szellemiségére minden korban az elme és a lélek, az objektivitás és a szubjektivitás kettőse jellemző. Optimális esetben az együttműködés uralkodik, valamelyikük tartós túlsúlya torzulást okozhat. Pláne a hiánya.
    Az „ősi paradicsomi tudás” torzképzet. Abban a korban a szellemiségre ugye a szinkretizmus volt jellemző, minden későbbi tudatforma csírájával. Tudás nem volt, legfeljebb homályos képzet körvonala.
    A rációnak és az affekciónak minden emberi megnyilvánulásban van szerepe, egymás mellett, egymáshoz kapcsolódva. A beszédben is.
    Minden jel eredete, kapcsolata a jelentéssel felderíthető, de pl. a jövevényszavak esetében az út nagyon bonyolult, ezért mondjuk a diákoknak, hogy a kapcsolat többnyire mesterséges.
    A magyar nyelv sajátosságait jó volna alaposabban megismernünk, de mintha elkéstünk volna. (Pl. nagyon későn lett a magyar a hivatalos nyelvünk.) A külső hatások a szókincsen kívül a mondatszerkezetek és a szövegformák alakításában is nagy szerepet játszottak.
    A nyelv is és a művészet is jelhasználatra épül. Homályos, hogy az őskorban a művészetnek milyen szerepe volt. A későbbiekben pl. a vallás szolgálata, mimézis, utánzás, kifejezés, ábrázolás stb.
    Hamvas Béla szerint a művészet kapocs a „világmegértéshez”. Szerintem nem. Hogy változott itt Hamvas Béla jellemzően spirituális szemléletmódja racionálisra?
    Platón is, Arisztotelész is óriások voltak, igaz, a tudomány alapjainak lerakásában elsősorban Arisztotelész jeleskedett, de sosem volt csőlátású.
    Ősállapot sosem volt. A valóság létmódja a változás. Ha a folyamat egy pontját kiragadjuk, azt célzattal tesszük, egyetlen nézőpontból, de a következtetés téves lehet.
    A természetben élés tökéletes voltát Hamvas Béla vagy Várkonyi Nándor azzal igazolhatta volna, ha kiköltözik egy erdőbe, anyaszült meztelenül.
    A fejlődés fővonala mindig szerves, de ugrások, dimenzióváltások jelentkezhetnek. A lépés helyessége utólag kiderül.
    A tudat az őskorban csak kollektív lehetett, de az életkörülmények alakulása, alakítása stb. következtében az egyén is előtérbe léphetett, leginkább a polgári kultúrában (pl. már Athénban). Napjainkban az egyéni és a közösségi tudat harmóniáját kellene élveznünk, ha egyes (pl. politikai) erők nem akarnák valamelyiket felszámolni. Például Magyarországon a tömegkommunikáció brutális legázolásával, karaktergyilkolászással stb.

    Mindezzel együtt is köszönöm a szellemi élményt!
    Tisztelettel Kelecsényi László Zoltán (nyugdíjas magyartanár)

    • balazsge szerint:

      Kedves Tanár úr! Köszönöm a levelét, és a véleményét. Természetesen sok megközelítés lehetséges, véletlenül sem állítottam, hogy így volt, másként nem lehetett. Ez az én megközelítésem, módszerem lényege.
      Üdvözlettel: Balázs Géza

  37. Szatmári Sándor szerint:

    Kedves Géza!

    Mindig meg tudsz lepni valami csodával. Most, lefekvés előtt olvastam Az iskolaalapító című írásodat. Bevallom, megkönnyeztem. Ha megéreztem volna, hogy mennyire fel fog zaklatni, milyen katartikus élményt fog adni, megvártam volna vele a reggelt.

    Az a szeretet és hűség, amit a szüleid, a testvéreid, az egész családod iránt érzel, ugyanolyan, mint ahogy én kötődöm az enyémekhez, nagyszüleimhez, szüleimhez, a nővéremhez, akik – bár már nincsenek – mégis naponta velem vannak.

    Az írásaid alapján már ismerem Apudat, Anyudat, és nagyon megszerettem őket. Ők tettek azzá, aki vagy, és én hálás vagyok nekik miattad, mert boldog vagyok, hogy sokat, nagyon sokat kaptam belőlük, rajtad keresztül, általad, aki viszed tovább az ő példaadó emberi tisztességüket, tisztaságukat.

    Köszönöm ezt a tartalmilag is, stilisztikai szempontból is gyönyörű, tökéletes visszaemlékezést.

    Baráti öleléssel.

  38. Gyarmati szerint:

    A Gondoskodás című – számomra szimbolikus – a kályhán való, szinte rituális kabátmelegítés ábrázolásától szív- és lélekmelegítő hatású írásod is.Eljátszogatok a címmel. A szó töve, a szomorúságot, a valamilyen lelki terhet érzékeltető gond, a mély hangrendű o magánhangzó hangulatát erősítő, g mássalhangzóval és a befejező nd hangkapcsolattal a hasonló hangzású hangszer, a gong kongását idézi fel bennem. A melléknévképző s (a kötőhanggal os) képző – nem szokványos módon – megváltoztatja, “tehermentesíti” az alapszót. Átveszi, “vállára veszi” annak súlyát, mi több, aktivizálva magát, tesz annak érdekében, hogy a mások gondja megszűnjön, a kodik-kedik-ködik gyakorító igeképző és az ás-és deverbális nomenképzőnek az alapszóhoz illeszkedő mély hangrendű változatával pedig érzékelteti, hogy nem egyszeri alkalomról, hanem gyakran előforduló cselekvésről van szó.

  39. GYM szerint:

    Tisztelt Tanár Úr!

    Szeretnénk megköszönni ezt a félévet Önnek.

    A mai zh-m nem sikerült fényesre, de ez mit sem von le annak az értékéből, amit az előadáson kaptam, kaptunk Öntől.
    Nagyon jó témák, hasznos tudás, fantasztikus, szórakoztató előadásmód.
    Egy percre sem lankadt a figyelmünk, körülbelül mi is úgy ültük végig az előadásokat, mint azok a renitens fiatalok (amit mesélt az előadáson), akiket a tanáruk az első sorba ültetett.
    Nagy köszönet Önnek, szaktársaimmal meg is szavaztuk Önt a legjobb előadónak. Mély tisztelettel GYM

  40. NL szerint:

    Igen Tisztelt Balázs Úr, Kedves Géza! Nagy élvezettel hallgattam tegnap este a Kossuth Rádióban Gárdonyi Géza leszármazottjával a beszélgetését.
    Kora gyermekkorom élménye, mint mindannyiunknak az Egri csillagok, de a Láthatatlan ember is és a többiek. A napokban olvastam újra a Szunyoghy miatyánkját, amiben Ön bizonyára nagy élvezettel találna régies helyesírást, nyelvi következetlenséget, miegyebet. Nekem egy 1917-es Singer és Wolfner példányom van.
    Ifjúkorom nagy szerencséje, hogy megismerkedhettem nemcsak Göre Gábor bíró úrral, hanem Durbints sógorral is.
    Nagyon köszönöm a remek műsort.

    Áldott Karácsonyt és egészséggel, örömökkel teli Új Évet kívánok szeretettel Önnek és kedves Családjának

    Nikodém Lajos
    ny. magyar- és etikatanár

  41. A zseniális költőnk egyik csodálatos, eredeti művét, A helység kalapácsát bemutató jegyzeted végére hagyott idézeted kulcsszava a buborék (Büszke vég: “Azért én élni fogok, / Míg a világnak / Szappanbuboréka / Szét nem pattan…”), ott van Kölcsey Vanitatum vanitas című versének („A történet röpülése Csak egy sóhajtás lengése; Pára minden pompa s ék:
    Egy ezred egy buborék”) és halhatatlan operánk, a Bánk bán („Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, s marad, mi volt, a puszta lég. S marad, mi volt, a puszta lég”) Keserű bordalának részletében is. Utóbbi kapcsán arra gondoltam, hogy milyen csodálatos a mi nyelvünk. Az elégikus hangulatú bordal buborék szavában „részelemként” benne van (ha rövid u-val is) a bánat, a keserűség szinonimája, a bú, az azt felejtető bor, valamint az ék, az ékesség, a komplex szó, a (szétpattanó, eloszló) buborék pedig minden pompa efemer, tünékeny jellegét érzékelteti.
    Ismét egy remek írás tőled. Élvezettel olvastam.

  42. Szuper a tavalyi és az idei újévi (pontosabban az idei már az új évi) fotód. Nagyon felvidítottál a kék ragyogással. Illik hozzá (talán nem is vetted észre, hogy most is lírában szóltál) a minőség- és kijelölő jelzővel díszített tulajdonnévi alany alkotta “klasszikus magyar” együtemű hatos és az idő- és mértékhatározó és állítmány valamint egy ellentétes jelentésű időhatározó és egy ellentétes jelentésű másik állítmány alkotta mellérendelő ellentétes mondatnak a páros rímű tizenkettes sorából álló versed.
    Legyen ilyen napsugarasan boldog az egész éved.

  43. Mohácsi Joli (ad: Újév a Kékesen) szerint:

    Van az új megpróbáltatásoktól való félelem, de most öröm nézni ezt a képet.

  44. Sz. Tóth Gyula (ad: Jön és megy) szerint:

    És jönnek a vonatok. Ha elmulasztjuk az egyiket, várhatjuk a másikat. Mindig lesz egy következő. A vonaton, a mozdonyvezetőn nem múlik. A vágányon nincs buta versenyzés, kiszámítható biztonsággal elérhetjük a megcélzott, tervezett helyet. A többi rajtunk múlik.

  45. TF (H. Varga Gyula tanár úr elment) szerint:

    Nehèz elfogadni, hogy bàrki csak ùgy kisètàlhat az èletbõl.
    Önzõ mòdon hìvnànk vissza,
    hogy maradj mèg, ès jàtssz!
    De màr nem lehet.
    Pedig a jàtèk nem èr vèget.
    A lèlek tudja ezt, s megy tovàbb.
    Megy abba a vilàgba, ami itt a földön
    Nem làthatò, s nem hallhatò.
    Csak azoknak, akik elèg nagyra
    növesztik szìvüket,
    S minden egyèbrõl hallgatnak…

  46. Tohol Éva (H. Varga Gyula tanár úr elment) szerint:

    Varga Gyula kedves gimnáziumi osztálytársam (nehéz leírni, hogy volt) Mezőkövesden. Mindenkivel ő tartotta a kapcsolatot, precízen lista, elérhetőség, és sajnos egyik utolsó emailjeben felhívta a figyelmem, hogy már tízen nem élnek az osztályból.Bizony megsirattam.

  47. Mohácsi Joli (H. Varga Gyula tanár úr elment) szerint:

    Hihetetlem és felfoghatatlan, hogy ilyen csodás emberekkel nem találkozhatunk az életben már. Sajnálom, hogy így történt. Bízzunk az időben, ami a felejtésben szokott néha segíteni! M. J.

  48. Ádám (H. Varga Gyula tanár úr elment) szerint:

    Isten nyugosztaljon, drága Tanár Úr! 🙁

  49. Gelimero szerint:

    Egy lehetséges uráli filozófia
    —————–

    Hát igen, dehát a magyar az indogermán és germán, tehát ami a látás az indogermán és germán, de a primitív. Minden ami le vahn ide írva az teljesen hamis.