Kedves Géza! Számos értéked között a legjellemzőbb tulajdonságod a hűséged, amiről, megható és példaadó módon, mint már nagyon sokszor, most is tanúbizonyságot tettél.
Hallgatom a tegnapi Ez itt a kérdés műsorát, Cancel kulture… Shakespeare eltörlése – a politikában minden lehetséges…erre csak mostanában, néhány napja döbbentem rá… mi a megoldás: nem tudom…Shakespeare már nem él, nem tud harcolni, szembe szállni vele már…, megvédeni magát, a műveit stb….végig néztem, hallgattam, két oldalt jegyzeteltem – erős beszélgetés, vita volt, mindenki erős volt benne
Kérdezném, hogy helyes-e a telex mai cikkének címében az „inkasszálás” kifejezés (az Iványi Gábor alapítványával szembeni NAV-eljárás kapcsán). Merthogy szerintem a pénzügyi szakkifejezés az „inkasszó”, vagyis akkor „inkasszózás” lenne a helyes. Bár a „kaszálást” áthallásosan kifejezi, de mégis. Ab ovo, ilyen alapon a pénztár-kirablást, kifosztást is lehetne „kasszálásnak” hívni…
Kedves Géza !
Érdeklődéssel követtem a tegnap esti beszélgetést az M5-ön, amelyen te is részt vettél. Bizony, a műveltség közösségformáló szerepe mellett nem lehet szó nélkül elmenni, mert annak hiánya súlyos anomáliákhoz vezet társadalmi szinten : már nem értjük meg félszavakból egymást. Ezért örülök, hogy vannak még hallgatók, elég szép számban, mindenféle szakosok, akik felveszik fakultációban francia zenetörténeti óráimat, pedig (sok éves tapasztalat) Bizet-nek vagy Ravelnek a nevét se hallották. De végighallgatják az adott művet, és külön öröm, amikor látom a szemükön, hogy megfogta őket és hálásak ezért az új ismeretért. Ez önmagában még nem ad műveltséget (tegnap helyesen hangzott el, hogy ahhoz rendszerszerű ismeretek kellenek), de fontos lépés afelé.
Van egy idős, nyugdíjas tanár társaság, melynek tagja vagyok, s akik a közelmúltban megkértek, hogy szerettessem meg velük Bartókot, mert még mindig nem értik és nem szivesen hallgatják. A Kékszakállút hallgattattam meg velük, megfelelő magyarázatok kíséretében, s ugyanazt a hálát láttam a szemükben, mint a fiatalokéban. Minden nincs még elveszve.
Nem esett tegnap szó erről a szerintem fontos dologról a műveltséggel kapcsolatban. Annak öröm-, sőt boldogság gerjesztő funkciójáról. Sokszor idézgetem Kodály híres mondatát, hogy zene nélkül nincs teljes lelki élet. Megérteni és élvezettel hallgatni egy zeneművet ugyanolyan hormonokat mozgat meg, mint a csokoládé (de nem hízlal). A közös zenehallgatás ehhez még közösségi élményt is ad. Egy koncerten részt venni jobb, mint otthon magányosan meghallgatni azt a művet. Focit is jobb stadionban nézni, mint tv előtt. De micsoda különbség !
Üdvözlettel,
Árpád.
Kedves Géza, mindig szívesen nézek/hallgatok „beszélgetős” műsorokat,
ahol okos, gondolkodó emberek mondják el véleményüket a világ egy-egy szegmenséről. Ilyen volt legutóbb az Ez itt a kérdés, amiben a műveltség, tudás, változó kultúra kérdését fejtegettétek a társadalmakban és manapság…
Tán azért is tetszik, mert egybecseng a beszélgetések összegzése azzal, ahogy jómagam is látom a kérdést…
Az emberi méltóság fogalmával az emberi státust jelöljük,
és arra a minőségre utalunk, amely miatt minden embernek kijár egy minimális szintű tisztelet. Társadalmi-állami rangot, státust
jelentett, Igen: kiváncsi vagyok, mit fog mondani erről a Deltában…
Tisztelt Tanár Úr, ismét írok, mert a Húsvét Tihanyban c. gondolatai továbbfűződnek a lelkemben.
Valóban, már nem lehet hallani az egész templomot betöltő, magasztos, emelkedett lelkiállapotot okozó egyházi éneket. A Te Deum…, Téged Isten dicsérünk…, egy csodálatos katolikus ének, szövegét és elbeszélő jellegű dallamát tekintve is. A húsvéti körmenet után hangzik fel… Gyermekkoromban, jó néhány évtizede, 1200 lelkes falunk templom a is mindig megtelt, s mindenki énekelt, mert ismerte a szenténekeket, ugyanis rendszeres vallásgyakorlók voltak az emberek. Ma pedig az alkalmi templomjárás a jellemző, s nem ismerik a hívek (?) az énekeket, de még az állandó imákat sem. Csak a kántor énekel, s néhány elhaló hangú idősebb ember. Nincs közös, bátor, határozott, nyílt éneklés már régóta. Máskor a temetéseken is – a szomorú érintetteket kivéve – mindenki imádkozott, énekelt, így vett búcsút, így tisztelte meg az elhunytat. Ma már csak néhány ember szája mozog némán, már a kisebb településeken is. Keresztet azért még vetnek. Érdemes elmenni, pl. Győrbe, vagy az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimn. miséjére, arra, ami a diákok részvételévek zajlik. No! Ott igen, ott van énekhang!! Zeng a templom! A falak is rezonálnak…
Sajnos, a ritka templombajárással bezárul a torok, nem jön elő az ének szövege, dallama, ha egyáltalán ismerte is valaha a szöveget a sátorosünnepi templomlátogató. A csend okait sejtem, de nincs itt a helye kifejteni. Jómagamnak is csak a gyermekkori emlékeiben él a szárnyaló, lélekemelkedett templomi csoda. Bár keresem ma is, mint sokan mások…
Húsvétkor reggel a Kossuth rádióban szólt egy gyönyörű klasszikus szám, requiemnek gondoltam, vártam a végét, hogy ismertessék. Végetért, és a szám ismertetése helyett ezt mondták: A műsorszám reklámmegjelenést tartalmazott. Ennyi. Gratulálunk!
Tisztelt Tanár Úr!
A (kéziratos) kántorkönyvek c. íráshoz kapcsolódva szeretném elmondani az igen kellemes, mégis kissé borzongató meglepődésemet. Mikor Gárdonyi G: Fel, nagy örömre…” c. karácsonyi énekének kántorkönyvekben való megjelenését kutattam általam ismert, fiatal (42 éves) kántor bevonásával, a kolontári származású Fux Istvánnal, akkor pillantottam meg az általa jelenleg is használt kottáskönyvön Mohos József halimbai tanító sajátkezű, jellegzetes aláírását… Nagyot dobbant a szívem!
Mohos József (sz: Halimba, 1910) a szülőfalumban tanította a szüleimet, majd bennünket gyerekeket is. Kántor-tanítóként végzett, majd a háború után, az iskolák államosításával templomba sem járhatott… Nyugdíjazásakor aztán ismét visszatért az orgonához. Már rég elhunyt, a halimbai temetőben pihen, s a kottáskönyve átkerült Kolontárra a fiatal kántorhoz, aki maga is pedagógus, jelenleg igazgató egy Székesfehérvár melletti település iskolájában, meg kántorkodik is. Abból az énekeskönyvből nézi a dallamot, amiből úgy 80 éve Mohos tanító bácsi is játszotta a felnagyörömrét…a Nagyboldogasszonyra felszentelt templomban. Finom, jellegzetes betűi a bizonyítványom aláírása alapján visszaköszöntek a kottáskönyvben. No, ekkor, a felismeréskor volt a borzongás. Fux Pisti- nagyfiam óvodástársa volt valaha – ,még ifjú, remélhetőleg soká fogja másra hagyni a kottáit. Mohos tanító bácsi pedig örül biztosan odafenn, hogy zeng tovább az orgona…
Ismét egy gyönyörű írás. A Hagyaték. Lélekemelő, szelíd, nagyon emberi. Olyan, mint amikor szélcsendes időben ül az ember a tengerparton, és gyönyörködik a méltóságteljes „éppen csak, alig-alig hullámokban”, amelyek – „c’est la vie”, „szugyba cseloveka” – mindannyiunk közös sorsáról sustorognak. Sokáig fog bennem susogni ez a jegyzeted is. Most már (26-án) a valódi névnapodon is nagy szeretettel köszöntelek.
“Vigyázz magadra, fiam! Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célokról az beszélhet, akinek voltak és el is érte azokat, az oda vezető útról pedig az mesélhet neked, aki végig ment rajta…. Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj. Szorgalmat nem követelhet rajtad rest, helytállást tunya, bátorságot pedig gyáva.
Mert mindenki csak abból adhat, amije van.”
(Náray Tamas: Édesanyám levele születésnapomra)
A Kossuth Rádióban és a köznyelvben is erőszakosan terelik az embereket a tegeződés felé.
Vajon mi a baj a magázódással??
Miért nyert teret a rádióban is a „Szép napot” kifejezés? Miért? Miért használunk egy régóta bevált, mélyebb üzenetet hordozó „jó napot” kifejezés helyett egy látszatra épülő, felületesebbet? Sokszor beszéljük át a két szó közötti különbséget. Nekem is fontos a szépség, de az inkább külső, mint belső tulajdonság szerintem. És igaz szívvel jó napot kívánni a másiknak tartalmasabb, mint a másik üdvözlési forma. Ott az sem derül ki, mint a korábbinál, hiszen találkozáskor mondjuk a „Jó napot”, elköszönéskor a „Viszontlátásra” formát, míg ez az újabb divat ezt is elhagyja, mindkét esetben mondják.
Anyanyelvünk nemcsak a nemzeti identitás megőrzésében tölt be kiemelkedő szerepet, de a magyar kultúra alakításában, ápolásában is, a közmédia pedig ennek fontos közvetítő csatornája – mondta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a keddi budapesti Montágh-konferencián. 2023. szeptember 27-én. Ha! Ha a rádió tevékenysége nincs összhangban a hitvallással. Ezt hallják a gyerekek, kiforratlan fiatalok rendre a hivatalos, hivatásos fórumokról…, s azt gondolják, hiszik, majd vallják, hogy így van jól. Elkeserítő! Végtelen szomorú! Nem emelik, hanem gyérítik, rontják, lealacsonyítják nyelvünket az efféle reklámszövegekkel is. Egyébként is rendkívül sok hibával beszélnek, nem csak a riportalanyok, hanem még a hivatásosok közt is gyakori a nyelvi baki. (…van egy kis gyűjteményem).
Kedves Géza,
fészen hallgattam meg a beszélgetést a magyar nyelvről. Két nő is faggatott, nem igazán a magyar irodalmi nyelvmívelés csúcsán járva…. De Te, nagyon jól tudod, még közvetve is a beszélgetés irányát is terelni, a lényegre irányítani… Most is ez történt. A népmesék tolmácsolásánál a riporternő Szabó Gyula búgó, szép orgánumára gondolt biztosan, de valami egész más nevet mondott..
Nem baj! Bárcsak még többet, és többször hallhatnánk anyanyelvünk méltó, felelősségteljes műveléséről…
Örültem, hogy elcsíptem a beszélgetést..
Kedves Géza!
Nemrég 9,5 éves kislányom találkozott valamelyik olvasmányában a ” töménytelen” szóval. Ismeretlen volt számára, én pedig rögtön elmondtam neki, hogy a szó jelentése : nagyon sok, megszámlálhatatlanul sok, stb. Nem hagyott azonban nyugodni a dolog, így beleástam magam kicsit az etimológiájába, és csodálkozva láttam, hogy a tömén/tömény szótő eredeti jelentése önmagában is az, rengeteg, tízezer…úgyhogy felmerült bennem a kérdés: a töménytelen szó jelentése akkor miért nem az, hogy ” kevés”? Számomra ez lenne a logikus. Köszönöm szépen a választ előre is. Üdvözlettel. P.-F.Kata
Kedves Géza! Segítségedet szeretném kérni!Van lehetőségem itt kérni az unokatestvérem lánya nekem a 2.unokatestvérem.Fiatalabb koromba Ők is jöttek hozzánk mi is az anyukájához aki az 1 unoka testvérem volt.Aradon élnek élt.Én Magyarországon élek.De elmaradtunk egymástól az idők folyamán sajnos.Az unokatestvérem Almási Julianna volt.Sajnos a lánya nevét a férje által nem tudom Stefán és Mentő sofőrként dolgozott.Micalakán a lakótelepen élnek.A címet sem tudom sajnos.Reménykedem hátha olvassa ezt az üzenetet.Esetleg van ötleted,hogy keresgéljek.Boldog Karácsonyt.Várom a válaszod! Lánykori nevem írom hátha így rám ismer. Palotai Aranka.Édesapám Palotai János volt.
Ezen az attraktálon mi is megrőkönyödtünk, de a negociálás sem semmi. Bogyai Katalin műsorában hallottuk, valamelyik nap. Hogy stílszerű legyek, What’s going on ?
..Néha nem kell semmit sem csinálni, csak állni a napon….: Ön ugyannarra az állomásra tért vissza, ahonnét elindult: csak teli ilyen-olyan élményekkel és a világ, a környezetünk is változik…
Mindenki egy állomásról indul egy másik felé…Nekem is sokáig visszatérő álmaim voltak, hogy lekésem a vonatokat az állomáson és nem tudok hazautazni…mostanában már nem álmodom ezt, lehet, hogy megérkezőben vagyok, vagy ki tudja, elmenőben???? De, jó volna megérni, hogy születne egy unokám is…a hogy merrefelé tartunk…(többes számban…)
Ja, és ha eltévedsz, van gyipiesz- Egerben is mindent megtaláltam, így-úgy…mesterségesen, meg kommunikálva…
Az elvesztett barátot meg nem lehet elfelejteni…de vele már nem lesznek élményei, Isten ad és elvesz…de lehetnek újabb barátai is még…újabb élményekkel…stb.
Csütörtökön megyek Budapestre, a barátnőm doktorál, neki az anyja mondta, hogy szóljon nekem, amikor egyetemre jártunk (vajdasági volt) és lakjunk együtt…kiköltöztünk a Budaőrsi kolleszból és béreltünk lakást, együtt laktunk…így kezdődött…és jó volt…
Ha a zongorán zongorázunk, akkor az orgonán orgonázunk vagy orgonálunk helyesen mondva és miért? Mindkettőt hallom itt-ott.
(Az Édes anyanyelvünk és Tetten ért szavak műsorokhoz is itt lehet kérdezni vagy hol van azok kapcsolatfelvételi oldala? A mediaklikk.hu egy igencsak furcsa oldal, ott semmit nem találni meg az MTVA saját műsoraihoz sajnos, ami lényeges ide vonatkozóan.)
A -z és -l képző néha hasonló jelentést képez (síz ~ síel, tetovíroz ~ tetovál), máskor csak az egyik valósul meg (internetez – internetel?), harmadik esetben mindkettő, de kialakul köztük valamilyen jelentéskülönbség: orgonáz (orgonával foglalkozik), orgonál (orgonán játszik). Kérdezni leginkább itt lehet: e-nyelv.hu – ingyenes nyelvi gyorsszolgálat. Üdvözlettel: BG
Pár napja egy zöldike neki repült a lépcsőházi ablaknak, aztán beesett. Nem lehetett megmenteni, nagyon sajnáltam. A fészkéből valószínűleg kiesett kisgalambot, bár tudott repülni, a dolmányos varjú kapta el.Az értelmetlen pusztulás fájdalmas.
Kedves Géza! Meghatóan gyönyörű gonolataidra reagálok az Egy kis rigó című írásommal.
Egyszerre rám csap az elmúlás. Előttem egy halott feketerigó fekszik a fűben. Sárga csőrű, néma kis rigó. Ez a korábban nagyon eleven, kedves kis madár, az erdőszélek bokrainak és tisztásainak igazi ékessége, nem csipog, nem dalol.
Elmúlt egy kis világegyetem. Mert nekem minden élő létező önmagában egy megismerhetetlen, csodálatos, önálló világ.
Fölöttem ragyog a kék ég. Semmi felhő, semmi folt nincs rajta. Amikor felnézek a földről a véghetetlen mélységbe-magasságba, szédület és az álomhoz hasonló érzés fog el. Fel kellene repülni, bele kellene borulni ebbe a hatalmas nagy égbe, amely minden pórusomat magával ragadja.
Itt lenn minden mozog, villog, csak a kis szárnyaszegett szárnyas mozdulatlan, mint a közelben, a magas kőtalapzaton álló, fején arany koronát viselő, rézgálickék, patinás bronzmadár. A kis rigó – talán nem is élt, csak volt – kiesett a nagy Kronosz rostáján, s az ocsút az Idő nem szánja.
Engem minden ismerősöm halála fájó, hosszú-hosszú ideig tartó hiányérzéssel tölt el. Eltávozott családtagjaim, barátaim, sőt ismerőseim is évekig munkálkodnak bennem. Arra kényszerítenek – gyakran még álmomban is – hogy foglalkozzam, beszélgessek velük. Talán azt akarják, hogy gyorsabban közeledjem hozzájuk, mint ahogy ezt a dolgok természetes menete hozná magával. A tény tény. Egyetlen vigasz, hogy a halottak továbbra is élnek. Amíg mi vagyunk, akik tovább visszük őket magunkban.
A természet egészben működik, az egészre fordít gondot. Az egyén csak egy kis sejt a nagy organizmusban. Élete nem fontos. A test csak egy kicsi ketrec, s azt is előbb-utóbb elveszik minden élőtől. A lényeg a faj fennmaradása. És az élet mindig győz a halálon.
Most ez a kis rigó – kistestvérem – mégis egyszerre fájón visszahoz mindenkit, aki már odavan. Memento mori. Kicsi barátom, siratlak, s veled siratom magunkat, embereket is. Milyen jó lenne lebókolni egy puha vakondtúrásra, hogy elfeledkezzem mindenről, erről a világról, bajról, fáradtságról, zsibbasztó gondokról!
Körülöttem és fölöttem zuhog a fény. A szélnek is szabadságszaga van. Minden rügyecske boldogan remeg. Minek gondolni most az elmúlásra? És azon veszem észre magam, hogy fütyörészni kezdek, mint egy kis rigó.
Kedves Géza! Bámulatra méltó – a „balatonozásos” fotód ennek újabb bizonyítéka -, hogy milyen sok kedves, téged tisztelő és szerető barátod van. Örülök, hogy én is köztük lehetek, és hosszú idő óta tapasztalhatom, hogy milyen gazdag, szinte már teljes, boldog életet élsz. Kívánom, hogy még hosszú évtizedeken át így legyen.
Makón a régi termálvízben szintén „brüggöltek” a törzsvendégek.
Ezt a szót nálunk a késő Kádár-korban használták leginkább.
Azt jelentette, hogy ücsörög a termál vízben, valamint a termálkifolyó alatti vízoszloppal masszíroztatja magát.
A brüggölés általában társas tevékenység volt, külön társaságokkal, nagy beszélgetésekkel.
Tisztelt Tanár Úr!
Minden szavával egyetértek, amit megfogalmazott az „Emberi jogok” címszó alatti írásában. Talán a helyzet – egyes helyzetekben – még ennél is rosszabb. S hogy van-e még lejjebb? Sajnos igen. De nézzük, és éljük optimistábban a világot!
Üdvözlettel: Mester Katalin
Érdeklődöm, hogy ez így helyes-e, mert az én fülemet nagyon bántja:
„…számos, komoly odafigyelést igénylő feladatot kellett a részvevőKnek elvégeznIE.”
Nem úgy helyes magyarul, hogy „… a résztvevőknek elvégeznIÜK.”?
Egyre többször hallani ehhez hasonlót rádióban, TV-ben (a net önjelölt „tartalom-gyártóit” inkább hagyjuk is). Nem tudom, hogy az én nyelvérzékemmel/”fülemmel” van-e gond, vagy ez tényleg hiba, és érdemes lenne szólni, ha egy személyes beszélgetés során erre lehetősége adódik az embernek.
Tisztelt Balázs Géza! Nagyapámtól hallottam, aki 1881-ben született, hogy a zónapörkölt a restik világában született. A vasút születése óta zónákra oszlott és a jegy ára is ettől függött. Zónahatáron általában a gőzmozdonyok vizet vettek fel. Erre az időre az utasok bementek a restibe és kisadag készételt el tudtak fogyasztani, hiszen erre volt elegendő ez az idő. Ilyen volt a zónapörkölt is. Igaz lehet ez? András
Kedves Érdeklődő!
Igen, a zónapörköltről én is úgy tudom, hogy a vasút (resti, utóbb: utasellátó) találmánya. Sári Zsolt: A resti (Skanzen Füzetek). „A Baross Gábor-féle zónatarifa ihlette a vendéglői zónarendszer kialakítását, mindkettő célja az olcsó és a minél többek által történő használata volt. A zóna étel a vasúti zónarendszer mintájára elnevezett csökkentett mennyiségű vendéglői étel volt… A zóna étel nem azonos a kis adaggal, amely a főételeknek háromnegyede volt, a zóna az igazi féladatot jelentett. Főként a délelőtti órákban és az ebéd és a vacsora közöti időben szolgálták fel…”
Üdvözlettel: Balázs Géza
Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallok, illetve olvasok ilyeneket:
„…24 db gépet vásároltunk.”
„….4 db megoldási lehetőséget dolgozott ki.”
„…150 db ház veszélyeztetett.”
Magam nem tudom szabatosan megmondani, miért borzalmas az, hogy mindenhez mértékegységet adunk, ráadásul éppen a „db”-ot, de sikítófrászt kapok, mikor ilyenekkel találkozom. A magam módján megpróbálom rávenni azokat, akik így beszélnek, felejtsék el a parttalan db-ozást. Bízzák magukat a nyelvérzékükre, irodalmi emlékeikre. Milyen borzalmas lenne pl. ez: Petőfi Sándor: Egy db gondolat bánt engemet.
Tisztelt Tanár Úr!
Én csupán ösztönösen tudok tiltakozni ez ellen a jelenség ellen. Kérem, segítsen, hogy megalapozott indokokkal tudjam környezetemben hirdetni az igét: a mértékegységek használatát csak mértékkel és nem minden darab, ami nem mozog!
Kedves Balázs Géza,
régi tisztelöje vagyok, sajnos hiányzik honlapjáról az „hej hej helyesírás” Duna TV által közvetített rövid adások sorozata, szívesen látnám ezeket. Nagyon tanulságosak voltak.
Nagyon személyes kérésem lenne. Hosszú hónap kutatásai alapján bukkantam rá nagypapámra,és testvérére, Maróti Istvánra. Szükségem lenne olyan emberre, aki ismerte Istvánt, vagy családját , és talán több információm lesz Maróti Lászlóról is, a nagypapámról akivel sosem találkozhattam, és a létezésemről sem tudott. Kérem ha van ideje,és tud segíteni , emailen folytassuk tovább.
Petra
Tisztelt Balázs Géza!
A Rákos patakról szóló írásait hol lehet elolvasni? Jómagam is a Paulában születtem, és a Kopott Báró melletti játszótérre jártam, a Patak mellé. A Királydomb nevének eredete számomra sosem volt kérdés.
Köszönettel:
Tari Annamária
Kedves Annamária!
Ezeket írtam Rákosról, Rákosmezőről, némelyik a neten is elérhető. Viszont ha bármi régi emléke lenne, én is kérem, hogy írja meg nekem. Terveimben szerepel egy Rákosmező-emlékmű létrehozása.
Rákos-patak: múlt-jelen-jövő. Átjáró. Interdiszciplináris folyóirat (3.) Téren és réten. (Városi parkok és zöldövezetek.) 2014/2. 57-70.
A Pál utcai, a rákosi és a szarvasi fiúk – Havas Zsigmond Rákosi fiúk és Hartay Csaba Lerepül a hülye fejetek című regényének olvasása nyomán. Kortárs, 2015/3. 35–38.
Átnevezett rákosi vipera. Magyar Idők, Lugas, 2016. okt. 22. 2.
Rákosmező, a magyar államiság jelképe. Édes Anyanyelvünk 2020/5. 3.
Laky Zoltán: A Rákos-patak nagy úszómestere. Balázs Géza. 258-275. In: Halász Csilla szerk.: Pest-budai séták. Magánmesék közterekről. Heti Válasz Kiadó, Budapest, 2012.
Az utolso evekben eszrevettem ,hogy az anyaorszagi mediaban dolgozók is,de a riportalanyok is tulzásba viszik a ”gyakorlatilag”,”nem feltétlenül”szavakat ,a ”brutális” kifejezést meg pozitiv értelemben használják.
Zoltán Arad
A beszělgetěs a túlpartról… c. blogjáról : az emberi élet ilyen…jönnek mennek…a túlpart létezik, az más dimenzió már…ha még vannak tervei, küldetése….akkor a túlpart is messze van…
Hàny embert árultam el? Gondolkozni fogok rajta? Inkább eltávolodtam azoktól, akik átnéztek rajtam, vagy lenéztek…hogy elárultam-e valakiket? Hànyszor? Gondolkozni fogok…Nem szoktam Júdás lenni….mert hittem, hiszek Jézusban! Vagy az emberekben, már akiben…
De jó kèrdések…
Jézus is tudta, hogy ki az áruló… előre…
Én is tudom… Még akkor is nehéz…
Tisztelt Tanar ur,
Gazdasagi informatikus diakjaim zarodolgozatait javitom. Eszrevettem, hogy az egyesszam masodik szemelyt rendszeresen altalanos alanykent hasznaljak. Szamomra furcsa, mert en meg egyeszam/tobesszam harmadik szemely hasznalataval tanultam, de mintha halottam volna, hogy az egyesszam masodik szemely is elfogadhato mar.
Jol tudom?
Elore is koszonom a valaszat, udvozlettel: Kuna Zsuzsa
Egy kis pillanatkép az Öt gondolat az emberről…blogjához… Valahogy lábraállt egy ember…lentről…. sőt… – segítséggel, de mégis – elindulhat…nekem úgy is tetszik, mint férfi, habár egy kicsit megfiatalították….. vagy önbizalmat adtak neki….egy fodrász segített rajta…neki mintha erre lett volna szüksége…
Ez itt a kérdés műsorban most láttam nyilatkozni… hol vannak a magyar nemzet határai? Jó kérdés… spirituálisan a magyar nyelvben, politikailag ott, ahol most van…egyetértek Önnek: a közös nyelv által ismerjük meg egymást, ez egy lehetőség és ismerjük meg azt a hátteret is, amelyben élünk a nagyvilágon…sokfélék vagyunk magyarok..nézem a műsort…
Anno, évekkel ezelőtt egy rádióműsorban hallottam Önt, egy a japán társalgáskultúrával foglalkozó műsorban. Érdekes dolgokat hallottam akkor, a beszélgetőtárs érdeklődésének fenntartásáról, támogatásról, nyelvi gesztusukról. Esetleg utána lehet ennek olvasni?
Kedves Érdeklődő!
Valószínűleg Hidasi Judit japanológus professzorral készült beszélgetésünk lehetett ez a Kossuth rádió Az este című műsorában. A műsort olykor megismétli az MTVA. Üdvözlettel: BG
Géza, ez egy érdekes véletlen, de az Erikával levelezve a napokban éppen azokról a témákról értekeztünk amit a mai (Márc. 10.-i) és az előző (Márc. 3.) bejegyzésed tárgyal. Szívesen olvasnám a bővebb véleményedet ha van kedved levelet váltani. Sajnos az oldalaidon nem találtam postacímet. Üdv, Mazsi
Teljesen egyetértek, gyerekkorom óta zavar ez a rövidítés (B.A.Z. megye). Pontosabban akkor még viccesnek találtam, de most már inkább kínosnak. Bár ez megoldódni látszik, hiszen ma már B.A.Z. vármegye…
Meghatóan gyönyörű, emberi a Jézuskáról szóló írásod is. Vajon megvan-e még az a bizonyos kis szobor? Aligha. Nálad jó helyen lenne, mert te a mai napig őriznéd. Vigyáznál rá. De a neveltetésedből fakadó gyermeki tisztaságod, naivitásod megakadályozta, hogy jó helyre kerüljön.
Tempora mutantur et nos mutamur in illis. Ma már te is másképp döntenél. Mintha egy esőn ázó-fázó kiskutyát vinnél menedékhelyre. Azzal a téged illető és immár a végleg a te jóságos, mindig „tiszta, szép, híves” lelkedben lévő Jézuskával teljenek egészségben, örömben, szeretetben a napjaid ebben az évben is.
Baráti szeretettel, könnyes szemmel és egy nagy öleléssel kívánom.
A Jézuska szép történet…Benedek pápa utolsó mondata halála előtt az volt: SzeretlekJèzus…
A szobor csak erre emlékeztet… Nekem Szűz Mária szobraim vannak, most is nézem őket a tévé felett…
Néphagyomány ketrecben blogjához: Ha oda kell kerülnie, akkor oda kerül…lassan, de az felé megy…egyébként meg múlt héten voltam két idősek otthonában, magyarok és szlovének közt, mint könyvtárosok felolvastunk nekik karácsonyi novellákat és elbeszélgettünk az idősökkkel, felidézték a régi gyermekkori szokásaikat karácsonykor és a felolvasást is abból merítettük. Könnyeztek, tetszett nekik, így is, úgy is – felolvasva és hogy elmondhatták az élményeiket.
De, ami most van, az sokféle: a fogyasztói társadalom sokmindent nyújt helyette – jobbat, rosszabat, jó kérdés? Üresebb tartalmakat, vagy másfélét?
Az én gyermekkori karácsonyfámon igazi szaloncukor volt még, de csak az, más nem, de nagyon édes volt…most sokféle van…
Szép karácsonyt… üdv. zcsj
Kedves Géza,
megtisztelő ünnepi ajándékkal leptél meg, nagyon köszönöm. A mai zajosodó hangulatban megnyugvás az odafigyelő jó szó. És elég ennyi. Ezzel is nyomatékosíthatjuk, amit te is alapvetőnek tartasz és nap mint nap művelsz, amit Németh Pál a Protestáns Művelődés Magyarországon sorozatban megjelent tanulmánykötete hirdet: „Az írás és az olvasás felelőssége”.
És mindezt Kant, Németh László, Hamvas Béla és a többi jeles ember gyakorlati morálfilozófiájától övezve. És amivel Ködöböcz Gábor, az egri irodalomtörténész, tanár, szerkesztő és jó barát szokta zárni sorait: Soli Deo Gloria! A biztató remény felvillantásával.
Így zárom én is soraimat, Áldott, Békés ünnepeket és egészséges új esztendőt kívánva,
baráti szeretettel, Gyula
Ajánlom figyelmébe Sabine Spielrein történetét! Film is készült belőle. Freud lábjegyzetber említi a hölgyet. Jung nem olyan szépen jött ki az egészból. A levelezés valamely svájci pincében maradt meg (ha-ha a tudatallati).
Egykori magyartanáromat keresve találtam egy 10 évvel ezelőtti írását Kaczián Gáborról. Félek ő az akit én is kerestem, de mivel nem találtam sehol fényképet róla, így nem tudom biztosan. 96 és 98 között volt ilyen nevű tanárom a Szigeti György Műszaki Szakközépiskolában.
Meg tudná erősíteni, hogy róla van szó?
Zöldövezetben lakom. Ápoljuk kertünket, még permezetek is. Amit megszólnak néhányan – zöldek, mondják. Ha nem ápolom a kertet, megszólnak. Tán még fel is jelentenek. Ki a zöld? Zöldvédő vagyok én? Vannak mozgalmi zöldek: védenek. De ápolnak-e? Az újabb és újabb kártékony rovarok megjelenése mellett az is romboló szerepet játszik, hogy a szomszéd, miként lép fel a kórokozók ellen. Ők szeretik a zöldet, hát nézik. Ha a szomszédban nem metszik az ágakat, nem vágják a sövényt, nem permeteznek, tehetünk mi bármit. Idős szomszédasszonyunk rendszeresen kéri az ő szomszédjait, hogy vágják le a kerítés melletti magas fák átnyúló ágait, zavarják szorgosan ápolt virágait. A szomszéd képviselője hárít: nekik első a zöld! Van a zöld, és vannak a harsány zöldvédők. Kíváncsi lennék ezeknek a kertjére: most mutasd meg! A zöldet nemcsak védeni kell, de ápolni is. És még inkább: művelni.
Remek a szójátékod és az az elegancia, amellyel felülemelkedsz a mások, a „törpe fejűek” irigységből fakadó, mindannyiunkat, minket, a téged tisztelő és nagyon szerető barátaidat és az érted kivétel nélkül rajongó tanítványaidat mélyen bántó kicsinyességén. De a szomorúság mellett elégtétellel és örömmel tölt el bennünket az a tudat, hogy az ELTEssékelés vagy ELTErelő hadművelet eredménye, az ELTEmetés után jött az újjászületés , a SZFEltámadás. Új életedhez, új feladataid megvalósításához – „előtted a küzdés, előtted a(z új) pálya”- nagy szeretettel kívánunk jó egészséget és benne sok-sok örömmel járó „reneszánsz sikereket”.
Hárs István az ÁVH ezredese volt, a Rákosi-rezsim miniszterhelyettese. A forradalom vérbe fojtása után „rendet csinálni” küldték a Rádióhoz. Ettől kezdve indifferens, milyen habitussal rendelkezett egy olyan személy, aki a tömeggyilkos bolsevik rezsim és az 1956 után berendezkedő, újabb, százakat a bitóra küldő, törvénytelen hatalom oszlopa volt.
Csak egy kis morzsa Hárs elvtárs életútjából:
Piros László államvédelmi altábornagy, belügyminiszter pedig megbízta a BM. I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség II. (Hírszerző) Osztályának vezetésével. Hárs áv. ezredes akkor lett főosztályvezető, amikor
1955. szeptember 29-én a belügyminiszter főosztállyá szervezte át az osztályt.
1955. november 5-én a belügyminiszter javaslatára a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a
Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulója alkalmából Hárs István áv. ezredesnek, a II.
(Hírszerző) Főosztály vezetőjének kiváló és eredményes munkája elismeréséül a „Vörös Csillag Érdemrend” kitüntetést adományozta.
2016-ban és 2019-ben is megírtam egy kis anekdotát, egy velem történt eseményt itt a naplómban. A címe Hárs István, arról szól, hogy a nyolcvanas években mint egyetemista külsősként dolgoztam a Rádióban, tehát én voltam a legeslegutolsó, jelentéktelen munkatárs, akinek a szolgálati gépkocsiját a rádió elnöke kölcsönadta egy napra, hogy elkészítsen egy riportot. Ennyi. És ezek után érkezett a fenti levél, kommentár nélkül adtam közre, de – s mivel egyébként is elnémultam – többen elkezdek érdeklődni, mi történt, mi ez a egész. Hát ennyi. A tanulságot pedig vonja le ki-ki magának. Én a mások kulturált véleményét mindig elfogadom, nincs kényszerem a válaszra, a naplóírást pedig ösztönzésre folytatom.
„Mi elmegyünk, de Petőfi biztosan marad, ameddig magyarul ért valaki”.
Meghatóan gyönyörű, súlyos és mély gondolat, a tőled a korábbi írásaidat lezáró megszokottakhoz hasonlóan méltó, optimista, erőt és hitet adó befejezése az egyik legnagyobb magyarról szóló írásodnak.
Sauvageot könyvének kapcsán említsük meg az új kiadást: ELTE Eötvös József Collegium – Budapesti Francia Intézet, 2013. A címnegyed tájékoztatóján ez áll: „Jelen kiadás az Európa Könyvkiadónál 1988-ban, Várady-Brenner Mária fordításában, Magyarországi életutam címmel megjelent szöveg felhasználásával készült. Az új magyar kiadás az egyidejűleg ismét megjelenő francia szöveghez igazodik, így a korábbi fordításhoz képest minimális változtatásokkal éltünk.” Bővebben itt: https://e-nyelvmagazin.hu/2022/01/20/anyanyelvunk-kulfoldon/
Bűbájos kis írásodnak azt a címet is adhattad volna, hogy kamera helyett infralátcsővel Ragályi Elemér nyomában. A dézsa vü a fürdőző képeddel igazi telitalálat. Szívmelengető az a derű, nyugalom és kiegyensúlyozottság, ami a kádármesterremekben csücsülve sugárzik rólad.
Felragyogtattad a ma estémet is.
Te aligha emlékszel rá, de Pakál cicád pár évvel ezelőtt társának, Makálnak az eltűnésekor, általam, a Szicsának nevezett állatbarát révén, csacska-macskarímes formában, párjával együtt bekerült, ha nem is a Magyar Kultúrába, csak a szubkultúrába, a sziCSABIrodalomba is. Íme:
Kedves Géza: Egy „hógolyó” is elindíthatja a „lavinát”-tanúsítod Akkor romlott el minden… ” című írásodban, számomra Lev Tolsztoj „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” az Anna Karenina című regényét indító érdekes gondolatát idézve.
A regény így folytatódik: „Oblonszkijéknál teljes volt a zűrzavar. Az asszony megtudta, hogy az urának viszonya van a ház hajdani francia nevelőnőjével, s kijelentette, hogy ezek után nem hajlandó egy fedél alatt élni vele.
Ez a helyzet már harmadnapja tartott, s a házaspár, a családtagok, sőt a személyzet is szenvedett tőle. A családtagok és a személyzet is úgy érezte, hogy az együttlakás értelmét vesztette, s hogy egy vendégfogadóban véletlenül összeverődött társaság tagjainak több köze van egymáshoz, mint nekik, az Oblonszkij családnak s a ház népének. Az asszony nem jött elő lakosztályából; a férje harmadik napja nem volt otthon. A gyerekek magukra hagyottan futkostak a házban; az angol nevelőnő összekapott a kulcsárnővel, s írt a barátnőjének, hogy keressen új helyet neki; a szakács még előző nap, épp az ebéd idején, távozott; a mosogatólány és a kocsis fölmondott.”
Tisztelt Balázs Géza Úr!
Gyakran hallgatom a műsorát, most nekem is lenne egy kérdésem illetve felvetésem. TV adásban időnként elhangzik a következő: „A szöveget kitakartuk adat illetve személyiség védelmi okokból.”
Mutatják a szöveget, ami látszik, hogy le van takarva, tehát nem látszik, nem olvasható. Amennyiben „kitakarták” akkor miért nem látszik?
Helyesen úgy kellene mondani, hogy letakartuk a szöveget.
üdvözlettel: Balogh Miklós agrármérnök
Nekem ez az útmutatás jutott az eszembe:
„Én paraszt? én?” – Amit még e szóhoz gondolt,
Toldi Györgyre szörnyü nagy káromkodás volt.
Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
Mutatván az utat, hol Budára tér el,
S mintha vassá volna karja, maga válva,
Még csak meg se rezzen a kinyujtott szálfa.”
(Arany János: Toldi)
Ezek szerint ma már Toldi is inkább markolóval megy, de azért mutatja az utat..🙂.
Madarak mondják! Kedves Géza! Ismét bizonyítottad, hogy mekkora lélek vagy. És igazi költő. Azt a felhőtlen boldogságot, ami ebből a bűbájos kis írásodból sugárzik belénk, az olvasóidba, csak a legnagyobbak képesek átélni és átéletni. Mondjuk a legnagyobbak között is a legnagyobb: Petőfi.
Köszönöm neked azt a május elsejei csodát, amit gyermekkorom alábbi nagy élménye után te is felragyogtattál bennem.
MI KÉK AZ ÉG!
Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt a
Hangos pacsirta fütyörész:
Dalával a napot kicsalta,
A nap rá gyönyörködve néz.
Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van…
És én oly sült bolond vagyok,
Hogy idebenn a szűk szobában
Kadenciákat faragok!
Kedves Géza! Gyönyörű az Apámra gondolok című írásod is. Mintha Juhász Ferenc Apám című versének a prózában megírt, de lírai parafrázisa, stílszerűen APArafrázisa lenne. Nekem is mindennapi élményeim a szüleim, ma is idéztem őket, mert ahogy József Attila írja,
„Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk – ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.” Most te is verset írtál. Nemcsak Apud, Anyud is ott volt veled. Modern világ van. Már nem a ceruzádat fogták, ők tartották az ujjaid alatt – alulról fölfelé a belőle általad kihozott dallamot követve – „tükörbillentyűzve” – a klaviatúrát.
2021, aug.17.-i bejegyzésedre válaszolok:
Kedves Géza! Megálltam ennél a naplóbejegyzésednél-nagyon szívenütött Jancsi elvesztése. Gyerekkorunk szerint testvérünk volt nekem is, hisz oly sokszor töltöttük együtt a végtelen hosszú nyarakat. Édesanyád és az én anyám barátnők voltak, és erdész apám egykori tanyáin fogadtuk többször Marit és Jancsit vakációra.Nagyon emlékezetesek maradtak a találkozásaink, kalandjaink. Ezeket lejegyeztem, sokat írok benne Jancsiról.Tavaly írtam egy e-mailt, melyben jeleztem ezt neked. Jancsival jó pár éve Szekszárdon találkoztam-nem sejtettem, hogy akkor látom utoljára. Isten nyugosztalja Őt-már együtt járják az erdőket megint Apámmal és Emil bátyámmal, mint régen.
Ne kèss el fiam! novellàja tetszik, a hàborùra utal…empatikus egy kisfiù szemeivel nèzve… s közven dràmai is.. meg szemèlyes is…biblioteràpiàs is.. .fel fogom hasznàlni majd a foglalkozàskor…
hétvégén a Lugasban megjelen írásod igazi csemege: bölcsesség parabolában, az irodalmi publicisztika remeke, filozófia, etika szakosoknak tanminta: gyakoroljanak, tanároknak üzenet: közvetítsék, földi halandóknak: intés!
Csodálatos és meghatóan emberi az Önazonos, nekem – mint sok eddigi jegyzeted is – jelképes című írásod. Igen. Tökéletesen megbízható az identitásod, tisztában vagy saját magaddal, és a szerepeddel. ” This above all: to thine own self be true, and it must follow, as the night the day, thou canst not then be false, any man”.
A legfőbb tulajdonságod, a legfontosabb emberi értéked – ezt lépten-nyomon igazolod – a hűséged. Ezt becsüljük benned, ezért tisztelünk és szeretünk
Hihetetlen a tudásanyagod. Nemcsak elbűvölsz vele, hanem – mint afféle katalizátor – mindegyik írásoddal inspirálsz, gondolkodtatsz, értéseket, hangulatokat ébresztesz. Óriási lélek vagy.
Miközben elgyönyörködöm a földön elterülő langyos fényben és a fákon már pattanó hajtásban is, a tavasz korán jött – talán túlzottan bizakodó – kis énekesének csodálatos trilláit hallgatom. A madárka minden bizonnyal fű és fa jó örömét és a Teremtőt dicséri tavaszi kedvvel. Talán érzi, ami a Bibliában le vagyon írva, hogy a mennyei Atya jóságukért, szorgalmukért, fiókáik iránt tanúsított szeretetükért róluk, az ég kedves kis madarairól sem feledkezik meg, a természet terített asztalával gondoskodik arról, hogy jól éljenek, és utódaikat is föl tudják nevelni.
Arra gondolok, hogy hazánkban háromszázharmincnégyféle szárnyas jószág él vadon, s ha ezekhez a baromfiféléket is hozzászámítom – kot-kot-kot-kot kotkodács – minden napra jut belőlük nemcsak egy-egy másfajta tojás, hanem mindig egy-egy más madárféleség is.
Nekem is, mint minden – földművelő, kertészkedő, erdőt járó, vadászó, halászó, pásztorkodó elődök vérét örökölt – magyar embernek, az igazi madár a tavaszt hozó nyitnikéknél, a kéményen megtelepedő gólyánál, ahogy régen mondták, cakónál vagy eszterágnál, az eresz alatt költő fecskénél, a verébnél és a varjúnál kezdődik. Ez utóbbi három közül gyermekkorom legkedvesebb szárnyasa a fecske volt, amely tavasszal visszatért a hosszú házunk végében lévő, számára mindig nyitott ablakú fáskamrába, s hajnalban már ott ficserékelt az ablakom alatt egy ágon
Milyen csodálatos világ lehetett az, amikor – még a nagy folyószabályozásokat megelőzően – hazánk egy igen jelentős része nádat, gyékényt, sást, sulymot, vízitököt termő rétség, ingovány és láp volt, s mikor az erre járó külföldi természetbarát madárrajongó így kiálthatott fel: „Amplissinum est Hungaria aviarum!”- vagyis Magyarország a madarak legnagyobb tanyája.
Daru- és kócsagtollas süveget viselő ősapáink korában – könnyű volt nekik fejfedőjüket magyar módra feltollobogózni! – a nemes darunak ezernyi fészke állt az országban, a kócsag és gémfajok megszámlálhatatlan fészekfalut alkottak. A rucák, ludak és sirályok „recerucája” óriási tömegekben nyüzsgött, a vakvarjú, a szárcsa, a vízityúk, és a cankó ezrével szaporított a rétségek és mocsarak, a semlyékek és turjánok világában. A bíbicek ősszel felhőző, nagy seregekbe verődve lepték el a legelőt, mezőt, kaszálót és szántást. Erdő, berek és csalit a kis madarak énekétől, messze hangzó, fület-lelket gyönyörködtető fütyülésétől, kicsinyeit rejtegető fészke közeléből az embert elcsalogató hívogatásától zengett.
A természet remeke, a piciny cinege, amelyik most itt énekel, az idén is legalább egy tucat fiókát nevel majd, s pitymallattól késő alkonyatig munkában lesz, ágról ágra szállva járja majd az erdőt és a közeli telkeket, szedi a bogarat, a kukacot, hasznot hajtva a gyümölcsfáknak és gazdájuknak. Nyugtalan, dolgos, hangos és mindig jókedvű. Most is vizsgálgatja a koronarügyet, nem rontja-e valami gonosz démon, ártalmas nyű vagy kártékony bogár.
Ő hirdeti a szőlőnyitást tavasszal, azt harsogva, hogy: „Nyitni kék, nyitni kék, nyitni kék!”, azaz hozzá kellene már kezdeni a télre földdel befedett szőlőtőkék szabaddá tételéhez. Torockón pedig állítólag azt kiabálja a rest leánynak, aki – mert nem szőtt és nem font télen, s így tavasszal a kirongyosodott blúzából kilátszik két gömbölyűsége – hogy: Künn a csöcs, künn a csöcs!”
Példát vehetnénk róla mi, emberek munkaszeretetből, szorgalomból, utódgondozásból, ahogy párját fölváltva ide-oda röpül, csőrében egy-egy mohaszirmot, finom gyökeret, fűszálat, nyárfagyapjút, szőrt és finom pelyhet hozva, ahogy rakosgatja, fonogatja a madárművészet csodáját, a fészket. Mert a cinege lakása soha nem afféle hitvány tákolmány, hanem finom szálakból tömötten, gondosan rakott-szövött és bélelt.
Ki ne ismerné „A cinege is örül a tökmagnak”- közmondást. Ha „tökesszel” most nem is szolgálhatok, néhány szem pirított napraforgómagot, szotyolát gondosan megtisztítok, leszedem a héját, és a belét odaszórom az én kedves kis társam elé.
Kazinczyval válaszolok: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egyességben és ellenkezésben van önmagával. Hamisan lépni a táncban csak annak szabad, aki táncolni igen jól tud, és akit a grácia látatlanul lebeg körül”
Minden ilyen döntèst belsõ meggyõzödèsbõl kell(ene) meghozni. Karosszèkbõl lehet mondani, hogy legyen bèke (s közben az oroszok màr a spajzban vannak). A helyszìnen lenni, megint màs dolog. Van, aki belsõleg tud a legtöbbet tenni a vilàgèrt, van, aki a fizikai sìkon. De remèlem, azt mondani, hogy egyszer legyen màr vilagbèke, nem egy elcsèpelt szòlam. Nekem nem az, ès ezt most èn is belsõ meggyõzõdèsbõl mondom.
Ha jól értem, vagyis, hogy minimum dilemma, akkor nagyon egyetértek Önnel. Nem kinyilatkoztatni, hanem mérlegelni. Nem megvezetettnek lenni, hanem igyekezni önálló véleményt kialakítani. És ezután jön a legrosszabb, legnehezebb: másokkal egyeztetni és elfogadni…Ha segítek azzal, annyit hozzátennék: most igazán feszült vagyok a helyzet miatt, most érzem először, hogy nem kicsi, de nagyon nagy a baj… Most kellene nagyon bölcsnek lenni, s tudom, hogy én sem vagyok az.
Hová lettek a Hábetlerek? A Rozsdatemető nagy dráma, felkavarta a szocializmus vizét, hát ilyenek a Hábetlerek, nem a hatalom által elképzelt szocialista embertípusok. Hogy lehet ez? Szólt a vád: csak eszitek a halat meg a túrós csuszát, de nem mentek színházba. Nem is a gasztronómiával van a baj, hanem az életmóddal. A hamis társadalomban meghúzódik az ember, nem „társadalmasítja magát”, ellébecol. Éli életét ahogy tudja, kicsit hozzátéve vágyaiból. Fejes Endre „életművének a megszokottól eltérő olvasatát” mutatta be egy előadásában Madarász Imre, a jeles irodalomtörténész (Művészetbarátok Egyesülete, 2015). Sokoldalú megközelítést tárt fel, az ütköztetés lehetőségeivel, melyekre maga is szolgáltatott érveket. Fejes életművét „hullámvasúthoz” hasonlította, korán felkapták, aztán ejtették. A sikeres író még életében tananyag volt, drámáit játszották, kisregényét olvasták, a filmet megkönnyezték, a történetek, a sorsok a mindennapok felrázó beszédtémái voltak.
Tragikus példa a Fejes-kisregényből készült film: Jó estét nyár, jó estét szerelem. A gulyáskommunizmus, a puha diktatúra megcsillantott valami újfajta életfényt a „görög diplomat” előtt, aki vágyik valami másra, csillogóra, sikerre, de tragédiára futja. Az igaz, hogy munkás-paraszt származású, de ő is képmutató, mint polgári társai, hamis, hazudik, csal, becsap másokat. Ezt nem indokolja „csak” a társadalmi légkör. Abban az időszakban többen becsületesen viselkedtek, még csak nem is disszidáltak, nem üldözte őket a hatalom, nem hajtottak ádázul a könnyű pénzre. Élhettek volna jobban, vágytak is rá, tették a dolgukat, értelmesen, becsületesen, még értékeset is alkottak. Fejes kettős síkon ábrázol: az egyik társadalmi, a másik egyéni, a kettő együtt él – egyén a társadalomban. Nem hiszem, hogy az egyén tragédiáját csak az akkori „emberarcú szocializmus” okozta. A borotvás főhős többnek akar látszani, mint ami, illetve rossz irányban keresgél, rosszul „választ”. A „döntést, az egyén felelősségét” ne hagyjuk ki. (És így éppenséggel Sartre kategóriáit is bevethetjük, drámái, filozófiája nyomán.)
Azzal az időszakkal, már idejében is több mű, film, színdarab, irodalom foglalkozott, bemutatott, leleplezett, kigúnyolt. Alakult az életérzés. Ismert a bányászsors, a bányászélet. A városok környéki bányák sajátos életet követeltek a munkásoktól, a bányászlét külön történet. (Pécs vidékén közelebbről, személyesen is hatott.) Akkoriban sem volt „rózsás” a helyzet, a rendszerváltás után egyenesen tragikus lett – megszűnt a munka, vegetáltak az emberek.
A téma valóban nincs nyugvóponton, boncolgatni kell, a Fejes-életmű megérdemli. A kemény realista életet élő Fejes realizmust hozott a szocialista realizmusba. (Élettörténetéről itt olvasható: ÚM Újságmúzeum = https://www.ujsagmuzeum.hu/fejes-endre/) Katarzist idézett elő, megrázta az embereket, mint írót szerették vagy nem szerették. Hogy miért hallgatták el később, főleg a rendszerváltás után, nagy kérdés. Hogy ő miért hallgatott el a rendszerváltás után, még nagyobb kérdés. Nem kutatási területem, csak találgatok. Változott a kor, változott a helyzet, változtak a problémák. Változott maga Fejes Endre, az ember, az író is. Nem találta azokat az embereket, akiket ismert. Nem tudta, kit mire tanítson. Mert amikor korholta hőseit, azért tette, mert szerette őket, jobb életet szorgalmazott nekik, drámai hangon követelve tőlük az arra való akaratot. Típusokat hozott létre, maradandóan, a „hullámvasút” kacskaringóiban velünk utaznak, s majd felbukkannak. A görög diplomat meg a Hábetlerek itt vannak közöttünk, a globalista realizmus mázában és mezében. Örök figurák, akár a Molière vagy a Balzac megrajzolta alakok. Korok, mázak, mezek. Az ember marad.
Nagyon érdekes, eredeti és izgalmas az újabb kis írásod (nevezhetnénk akár „tominológ-monológnak” is) amit egy, az olvasó számára ismeretlen, a túrájáról, zarándokútjáról az okos telefonja segítségével virtuálisan, verbálisan „hazarándokló-hozzárándokló” valaki intéz, atyai, helyenként kioktató, lekezelő hangnemben, egy vele kapcsolatban lévő, tőle függő, nála fiatalabb egyénhez, talán a fiához. Ebben az „elidegenedéses” világban a kényszerűségből vállalt karantén, az önkéntes remeteélet vagy a túra és ennek magasabbrendű változata, a zarándokút a közvetlen személyes kapcsolatoktól való menekülés egyik formája is. Jól láttatod, hogy annyira azért mégsem fordul el a „homini lupus” a társaitól, hogy legalább a technika segítségével esetenként ne tartsa velük a kapcsolatot, s ilyenkor ne játssza a számára üdvös „falkavezér-szerepet”. Az egészségügyben kompetens (lásd a pánikbetegség, mint diagnózis, az orvos teendőinek pontos ismerete) és minden másban „okos” személy, aki (És mi lett az ötvenezer forinttal? ) a megismételt számonkéréssel érzékelteti, hogy egyszer már milyen nagylelkű segítséget nyújtott beszélgető (pontosabban csak hallgató) társának, érzékelteti a további támogatástól való elzárkózását. Többször is hangsúlyozott gyalogos útja (túrán vagyok, öt napig zaránokúton vagyok, túrán vagyok, zarándokúton vagyok) ellenére végig magas lovon ül, nem is száll le róla. Napjaink embere ő: a betegség okozta beteg világ okosa: a homo covidus sapiens.
Nagyon szomorúan olvastam az írásod „Ebéd magadban, egyedül. És ebéd, az utolsó ebéd, amikor egy nővérke az utolsó kanál erőlevest tuszakolja erőtlen szádba, már nem biztos, hogy érzed az ízeket, és éjjel meghalsz”-részleteit. Hans Fallada Jeder stribt für sich allein, magyarul Halálodra magad maradsz című művét juttatta eszembe és Móricz Zsigmond Tragédia című, groteszk hangvételű novellájának főhősét, Kis Jánost, aki, miután társaival együtt meghívást kapott a gazdag Sarudy lányának a lakodalmára, ki akarta enni a vagyonából a vendéglátóját, de az ételekkel való magányos viaskodása közepette egy nagy húsdarabtól megfulladt. „Megakadt az a torkán, s többet nem ment se le, se föl. Az ember két keze a levegőbe kapott; sovány hosszú teste megfordult s hanyatt vágódott. Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak végleg el nem csöndesedett. Senki se vette észre hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt.” Mindig magányos ember volt, halálára aztán teljesen egyedül maradt. Most, a saját jövőmön meditálva, mosolyogva gondolok Petőfi Egy gondolat bánt engemet című versének „Ne ily halált adj, istenem”- részletére.
Kedves Géza,dupla élvezettel hallgattam tegnap este Szakály Sándor történésszel való beszélgetést. Egyrészt a nyelvi érdekességek, másrészt a történelmi helyzet többszempontú elemzése okán. Szimpatikus ember, s pergő, okos beszédű alanyod volt. (Rádiósok álma!)
Nagy igazság, s örültem, hogy kimondta: a történészek megváltoztathatják a múltat. Főként a közeli évtizedek, a XX. sz. második felében éltek ezzel. Ha több százévre van már mögöttünk az időszak, akkorra már kitisztul…Mivel én az „oral history”, mára már itthon is elfogadott módjával éltem az öreg hadifoglyok, zsidók, kuláksorsot megéltek felé igen érdekelt az adás. Persze ő éppen a katonai elittel foglalkozott. „A nép”, a kiszolgáltatott nép meghallgatása (is) a valós állapotot tükrözi a történelmi korokban, hiszen a széles néprétegek élete egy rendkívül fontos mutató. De ezzel nem nagyon szoktak törődni mindeddig. Szakály igen jól tette, hogy elmondta a népfelkelés, forradalom, szab. harc. kategóriákat, megfogalmazást is. A komenizmust is igen találóan fogalmazta meg. Eszembe jutott a „cucilizmus” is, ahogy a nép saját ajkára – még a század derekán – átültette a szocializmust, vagy éppen csúfolta egy kicsit. A komenizmus édes testvére a cucilizmus. (aminek átvitt értelme, hogy „benyalod-e”, avagy nem, mint a babacuclit) Pár éve, egy fiatal rendőr mellett ültem, míg a számítógépébe írta be a „komonizmust”. Finoman kijavítottam (kommunizmus) Jó volt az adás! Szakály pergő beszédű, jól fogalmaz, okos, s volt némi derűje is az adásnak a kemény téma mellett. Régóta ismerem, mint történészt, de most a közvetlensége és a téma miatt is, szinte büszke voltam rá, Rátok!
Örültem!!!
Szeretettel: MK
Kedves Géza!
Mély megdöbbenéssel értesültem a tájékoztatóból Varga Gyula tanár úr haláláról.Nagyon fog hiányozni a következő konferenciánkról, Eger nehezen képzelhető el az ő kedves egyénisége, humora nélkül. Őszinte részvétem a családjának és Isten nyugosztalja a Tanár urat!
Kedves Kati, soha nem múló fájdalom, mert az egri szemiotikai napokat Gyula páratlanul kedves, odaadó személyisége tette annyira vonzóvá és megkerülhetetlenné. Tímeával abban maradtunk, hogy idén mindenképpen legyen még Eger, hiszen Gyula tanár úr is ezt akarná, rá fogunk emlékezni. A továbbiakat pedig meglátjuk… személyesen is egyik legjobb barátomat vesztettem elő, idő előtt, értelmetlenül… G.
Tisztelt Balázs Géza,
Nehéz számomra hallani „nyelvi környezetszennyezést” éppen a kedvenc Kossuth rádiómban. Mi a véleménye arról a jelenségről, amikor egy mondaton belül nemcsak az új információt hangsúlyozza néhány külföldi tudósító, hanem többet, sőt olykor mindet! Példa erre: Január 30. 12 óra 13 perckor hangzó tudósítás (ez tele van az említett – szerintem -torzítással), és a 12.35-kor hallható is tartalmazott néhányat. Nagyon örülnék, ha szentelne egy mműsort ennek a gondnak.
Köszönettel:
Elolvastam A művészet és a nyelv születése c. könyvét. Nagyon érdekes, gazdag összeállítás. Sokat segít a mondatok átláthatósága, de a végigolvasás után bennem több kérdőjel maradt.
Hamvas Béla koncepciójával szemben biztos vagyok abban, hogy az ember szellemiségére minden korban az elme és a lélek, az objektivitás és a szubjektivitás kettőse jellemző. Optimális esetben az együttműködés uralkodik, valamelyikük tartós túlsúlya torzulást okozhat. Pláne a hiánya.
Az „ősi paradicsomi tudás” torzképzet. Abban a korban a szellemiségre ugye a szinkretizmus volt jellemző, minden későbbi tudatforma csírájával. Tudás nem volt, legfeljebb homályos képzet körvonala.
A rációnak és az affekciónak minden emberi megnyilvánulásban van szerepe, egymás mellett, egymáshoz kapcsolódva. A beszédben is.
Minden jel eredete, kapcsolata a jelentéssel felderíthető, de pl. a jövevényszavak esetében az út nagyon bonyolult, ezért mondjuk a diákoknak, hogy a kapcsolat többnyire mesterséges.
A magyar nyelv sajátosságait jó volna alaposabban megismernünk, de mintha elkéstünk volna. (Pl. nagyon későn lett a magyar a hivatalos nyelvünk.) A külső hatások a szókincsen kívül a mondatszerkezetek és a szövegformák alakításában is nagy szerepet játszottak.
A nyelv is és a művészet is jelhasználatra épül. Homályos, hogy az őskorban a művészetnek milyen szerepe volt. A későbbiekben pl. a vallás szolgálata, mimézis, utánzás, kifejezés, ábrázolás stb.
Hamvas Béla szerint a művészet kapocs a „világmegértéshez”. Szerintem nem. Hogy változott itt Hamvas Béla jellemzően spirituális szemléletmódja racionálisra?
Platón is, Arisztotelész is óriások voltak, igaz, a tudomány alapjainak lerakásában elsősorban Arisztotelész jeleskedett, de sosem volt csőlátású.
Ősállapot sosem volt. A valóság létmódja a változás. Ha a folyamat egy pontját kiragadjuk, azt célzattal tesszük, egyetlen nézőpontból, de a következtetés téves lehet.
A természetben élés tökéletes voltát Hamvas Béla vagy Várkonyi Nándor azzal igazolhatta volna, ha kiköltözik egy erdőbe, anyaszült meztelenül.
A fejlődés fővonala mindig szerves, de ugrások, dimenzióváltások jelentkezhetnek. A lépés helyessége utólag kiderül.
A tudat az őskorban csak kollektív lehetett, de az életkörülmények alakulása, alakítása stb. következtében az egyén is előtérbe léphetett, leginkább a polgári kultúrában (pl. már Athénban). Napjainkban az egyéni és a közösségi tudat harmóniáját kellene élveznünk, ha egyes (pl. politikai) erők nem akarnák valamelyiket felszámolni. Például Magyarországon a tömegkommunikáció brutális legázolásával, karaktergyilkolászással stb.
Mindezzel együtt is köszönöm a szellemi élményt!
Tisztelettel Kelecsényi László Zoltán (nyugdíjas magyartanár)
Kedves Tanár úr! Köszönöm a levelét, és a véleményét. Természetesen sok megközelítés lehetséges, véletlenül sem állítottam, hogy így volt, másként nem lehetett. Ez az én megközelítésem, módszerem lényege.
Üdvözlettel: Balázs Géza
Mindig meg tudsz lepni valami csodával. Most, lefekvés előtt olvastam Az iskolaalapító című írásodat. Bevallom, megkönnyeztem. Ha megéreztem volna, hogy mennyire fel fog zaklatni, milyen katartikus élményt fog adni, megvártam volna vele a reggelt.
Az a szeretet és hűség, amit a szüleid, a testvéreid, az egész családod iránt érzel, ugyanolyan, mint ahogy én kötődöm az enyémekhez, nagyszüleimhez, szüleimhez, a nővéremhez, akik – bár már nincsenek – mégis naponta velem vannak.
Az írásaid alapján már ismerem Apudat, Anyudat, és nagyon megszerettem őket. Ők tettek azzá, aki vagy, és én hálás vagyok nekik miattad, mert boldog vagyok, hogy sokat, nagyon sokat kaptam belőlük, rajtad keresztül, általad, aki viszed tovább az ő példaadó emberi tisztességüket, tisztaságukat.
Köszönöm ezt a tartalmilag is, stilisztikai szempontból is gyönyörű, tökéletes visszaemlékezést.
A Gondoskodás című – számomra szimbolikus – a kályhán való, szinte rituális kabátmelegítés ábrázolásától szív- és lélekmelegítő hatású írásod is.Eljátszogatok a címmel. A szó töve, a szomorúságot, a valamilyen lelki terhet érzékeltető gond, a mély hangrendű o magánhangzó hangulatát erősítő, g mássalhangzóval és a befejező nd hangkapcsolattal a hasonló hangzású hangszer, a gong kongását idézi fel bennem. A melléknévképző s (a kötőhanggal os) képző – nem szokványos módon – megváltoztatja, „tehermentesíti” az alapszót. Átveszi, „vállára veszi” annak súlyát, mi több, aktivizálva magát, tesz annak érdekében, hogy a mások gondja megszűnjön, a kodik-kedik-ködik gyakorító igeképző és az ás-és deverbális nomenképzőnek az alapszóhoz illeszkedő mély hangrendű változatával pedig érzékelteti, hogy nem egyszeri alkalomról, hanem gyakran előforduló cselekvésről van szó.
A mai zh-m nem sikerült fényesre, de ez mit sem von le annak az értékéből, amit az előadáson kaptam, kaptunk Öntől.
Nagyon jó témák, hasznos tudás, fantasztikus, szórakoztató előadásmód.
Egy percre sem lankadt a figyelmünk, körülbelül mi is úgy ültük végig az előadásokat, mint azok a renitens fiatalok (amit mesélt az előadáson), akiket a tanáruk az első sorba ültetett.
Nagy köszönet Önnek, szaktársaimmal meg is szavaztuk Önt a legjobb előadónak. Mély tisztelettel GYM
Igen Tisztelt Balázs Úr, Kedves Géza! Nagy élvezettel hallgattam tegnap este a Kossuth Rádióban Gárdonyi Géza leszármazottjával a beszélgetését.
Kora gyermekkorom élménye, mint mindannyiunknak az Egri csillagok, de a Láthatatlan ember is és a többiek. A napokban olvastam újra a Szunyoghy miatyánkját, amiben Ön bizonyára nagy élvezettel találna régies helyesírást, nyelvi következetlenséget, miegyebet. Nekem egy 1917-es Singer és Wolfner példányom van.
Ifjúkorom nagy szerencséje, hogy megismerkedhettem nemcsak Göre Gábor bíró úrral, hanem Durbints sógorral is.
Nagyon köszönöm a remek műsort.
Áldott Karácsonyt és egészséggel, örömökkel teli Új Évet kívánok szeretettel Önnek és kedves Családjának
A zseniális költőnk egyik csodálatos, eredeti művét, A helység kalapácsát bemutató jegyzeted végére hagyott idézeted kulcsszava a buborék (Büszke vég: “Azért én élni fogok, / Míg a világnak / Szappanbuboréka / Szét nem pattan…”), ott van Kölcsey Vanitatum vanitas című versének („A történet röpülése Csak egy sóhajtás lengése; Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék”) és halhatatlan operánk, a Bánk bán („Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, s marad, mi volt, a puszta lég. S marad, mi volt, a puszta lég”) Keserű bordalának részletében is. Utóbbi kapcsán arra gondoltam, hogy milyen csodálatos a mi nyelvünk. Az elégikus hangulatú bordal buborék szavában „részelemként” benne van (ha rövid u-val is) a bánat, a keserűség szinonimája, a bú, az azt felejtető bor, valamint az ék, az ékesség, a komplex szó, a (szétpattanó, eloszló) buborék pedig minden pompa efemer, tünékeny jellegét érzékelteti.
Ismét egy remek írás tőled. Élvezettel olvastam.
Szuper a tavalyi és az idei újévi (pontosabban az idei már az új évi) fotód. Nagyon felvidítottál a kék ragyogással. Illik hozzá (talán nem is vetted észre, hogy most is lírában szóltál) a minőség- és kijelölő jelzővel díszített tulajdonnévi alany alkotta „klasszikus magyar” együtemű hatos és az idő- és mértékhatározó és állítmány valamint egy ellentétes jelentésű időhatározó és egy ellentétes jelentésű másik állítmány alkotta mellérendelő ellentétes mondatnak a páros rímű tizenkettes sorából álló versed.
Legyen ilyen napsugarasan boldog az egész éved.
És jönnek a vonatok. Ha elmulasztjuk az egyiket, várhatjuk a másikat. Mindig lesz egy következő. A vonaton, a mozdonyvezetőn nem múlik. A vágányon nincs buta versenyzés, kiszámítható biztonsággal elérhetjük a megcélzott, tervezett helyet. A többi rajtunk múlik.
Nehèz elfogadni, hogy bàrki csak ùgy kisètàlhat az èletbõl.
Önzõ mòdon hìvnànk vissza,
hogy maradj mèg, ès jàtssz!
De màr nem lehet.
Pedig a jàtèk nem èr vèget.
A lèlek tudja ezt, s megy tovàbb.
Megy abba a vilàgba, ami itt a földön
Nem làthatò, s nem hallhatò.
Csak azoknak, akik elèg nagyra
növesztik szìvüket,
S minden egyèbrõl hallgatnak…
Varga Gyula kedves gimnáziumi osztálytársam (nehéz leírni, hogy volt) Mezőkövesden. Mindenkivel ő tartotta a kapcsolatot, precízen lista, elérhetőség, és sajnos egyik utolsó emailjeben felhívta a figyelmem, hogy már tízen nem élnek az osztályból.Bizony megsirattam.
Hihetetlem és felfoghatatlan, hogy ilyen csodás emberekkel nem találkozhatunk az életben már. Sajnálom, hogy így történt. Bízzunk az időben, ami a felejtésben szokott néha segíteni! M. J.
Hát igen, dehát a magyar az indogermán és germán, tehát ami a látás az indogermán és germán, de a primitív. Minden ami le vahn ide írva az teljesen hamis.
Kedves Géza! Hujber Szabolcs szövegíró-költőként, tudósként (számos dalszövege mellett ismerem a „Bródy János dalszövegeinek retorikai elemzése” című, rendkívül gazdag, alapos és nagyon érdekes doktori disszertációját is) és emberként is kiváló. Nekem is jó barátom. Büszke vagyok rá és rád, a mentorára is. Köszönöm, hogy segítetted, segíted és most így is népszerűsíted. Megérdemli.
Kedves Érdeklődő!
A somogyvárit nem láttam, a kapolyit viszont igen, sokszor. Ha a Balatonföldvár–Kaposvár közötti úton haladunk Kaposvár felé, akkor a vasúton átmenve, de a Nágocs-Zics-elágazás előtt, jobb oldalon, az országút mellett közvetlenül található a képesfa. Sokan megállnak ott. (De van képesfa a Pilisben is, Pilisszentkereszt felől elindulva a zöld jelzésen, a Vaskapu-völgy és Döme halála előtti pihenőnél… És még sok helyen, én is örülnék, ha megosztanának velem hasonlókat.) Jó kirándulást kívánok! BG
Kedves Géza!
A segítségét szeretném kérni. Elhatároztam, hogy felkeressük a Somogy megyei képesfákat. TUdna segítni, hogy a somogyvárit és a kapolyit merre találom?
Kösöznettel: MinaVidi
Kedves Géza! Debrecenben jártam egyetemre. A Napszók okt. 17-i nagytemplomos bejegyzéshez, hogy teljesebb legyen a kép, egy kiegészítés:
– Miért Debrecen volt az ország legreakciósabb városa?
– ???
– Mert az „Átkosban” a Szabadság útja a Köztemetőbe, a Béke útja a Vágóhídra, a Vöröshadsereg útja pedig a Nagytemplomba vezetett!
Üdvözlettel: Csaba.
Úgy tudom, a bort nem az alkoholmennyiség teszi oly „finommá”, kívánatossá, hanem a benne rejlő ásványi anyagok sokasága, színessége, amit a szőlő szív magába a hegy talajából. A Somló-környékieket, a bortermelőket boldoggá teszi, ha ízlik a vándoroknak a mi kis Somlónk (432 m magas, a Szentgyörgy hegy 415 m) borának zamata…
Az „újságba-írásra” szerencsére sok jó példa van a magyar irodalomban. Akik a könyvek lapjain túlra is írtak, ahogy a bejegyzés szól: „… amihez hasonló műfaji tökéletesség ritkán akadt más irodalmi égtájakon”. És megfordítva: van olyan újságíró, aki maradandót ír, talán a „műfaji tökéletességen” belül. Akinek életműve tanulságos. Akit érdekel, ki az, megtudja, ha felüti a lapot, itt:
Poénra fogva: Baloldali a sofőrülés. A baloldalinak mintha érdeke volna a káoszteremtés, hogy a jobbat eredménnyel támadja s váltsa le. Annál jobb, minél többen elkésnek. Mondom: poén 🙂
A materiális és a spirituális világ eléggé össze van kötve, csak nem ismerjük eléggé az összefüggéseket…
Isteni kommunikáció – csak tiszta lehet – Pió atya tudta, és segített általa az embereken…, előre tudta, hogy Votillából pápáa lesz…a filmben is láttam…még Voitilla sem tudhatta…de olyan ember volt, akinek prediszpoziciója volt hozzá…mondjuk így megérdemelte…
A pesti lány kezét talán hamar adja,
ha a kérő egy dúsgazdag maharadzsa,
ám sejti, hogy nem lesz boldog. Hiába,
férje Buddhát, ő meg Pessthet imádja.
(Megjelent egy régi Ludas Matyiban.)
Kedves Tanár Úr! Sokat gondolkodtam felvetésén : „Minek akkor szuoermodern látogatóközpont?” Lehetne válasz, hogy az évi néhány közösségi összejövetel, pl. Nárciszünnep miatt, de leginkább talán az Andrássy-ebédlő „kedvéért”.
„Az Andrássy-ebédlö Rippl-Rónainak az elsö – és sajnálatos módon az egyetlen – enteriörterve, bizonytalanságai ellenére a legelegánsabb és legnagyvonalubb szecessziós enteriör volt, ami Magyarországon készült. Franciás szellem hatotta át, de nem a francia szecesszió szeszélye, hanem – egyenetlenségei ellenére – annak világossága, áttekinthetösége, nagyvonalú eleganciája.
Az Andrássy-ebédlöt sem a kortársak, sem a közvetlen utókor nem tekintette maradéktalanul szerencsés alkotásnak. „Ha manapság nézzük az eredeti helységröl készült felvételeket”, írta Genthon István az Andrássy ebédlöröl, „lehetetlen észre nem venni, hogy nagyon ártott neki az idö múlása, modorosnak túlhalmozott díszünek látszanak. De ne felejtsük, hogy az iparmüvészet legrosszabb korszaka volt ez…” Genthon István elmarasztaló ítéletét a szecesszióval szemben táplált ellenszenv táplálta. Azok, akik ízlésüket, esztétikai értékítéletüket a két világháború közötti idöben alakították ki, a szecessziót mindenestöl elutasították, mert annak a kornak a vizuális kultúrája a szecesszió antitézise volt.
A szecesszió formavilágát és festöiségét árasztó üvegablak-melynek ragyogó szinei Róth Miksa hozzáértését dicsérték- nem önálló müalkotásként, hanem az enteriör együttesében hatott.
Az Andrássy-ebédlö mennyezete szeszélyesen kanyargó ólomhuzalokkal átszött, irizáló Tiffany-üveglapokból volt összeállítva. A Tiffany-üveg – az üvegtechnika szecessziós vívmánya – az 1893-as chicagói világkiállításon jelent meg. A Louis Tiffany által kikisérletezett és elöállított üveg, áttetszöségében letompítva opálos, fémes fényben ragyog, és nem csak az átesö fényben, hanem rálátásban is hatásos.
A kortársi elismerés azonban a müvész számára bántó módon elmaradt.
Az ebédlö darabjait bemutatták a az 1898. évi karácsonyi kiállításon. Az állami aranyérmet Róth Miksának, az üvegablak kivitelezöjének ítélték, azzal az indoklással, hogy Thék Endre, az Andrássy ebédlö bútorait kivitelezö asztalos mint a zsüri tagja, nem részesülhet kitüntetésben.
Rippl-Rónai a zsüri döntésével kapcsolatban a következö nyilatkozatot tette közzé a lapokban: „Az Iparmüvészeti Múzeumban rendezett karácsonyi kiállításon a nagy érmet Róth üveges úrnak ítélte oda a zsüri, melyben egyetlen müvészember sincs.
Rólam tehát mint a Théknél, a bútorok tervezöjéröl és kiállítójáról ezen zsüri elött szó sem volt. Pedig a zsüri jól tudja, hogy azok a bútorok az én alkotásaim. Én komponáltam öket, én ügyeltem föl hosszú idön át építésükre, én szolgáltattam a munka alapjául szolgáló rajzokat…” Rév Ilona : Építészet és enteriör a magyar századfordulón. Bp.: Gondolat K.
Kedves Levélíró, a kaposvári Rippl-Rónai-villa és látogatóközpont kapcsán valóban nem tértem ki az Andrássy-ebédlőre, amely az idézetek szerint vitákat kavart, de kétségtelenül rendkívül szép alkotás. Köszönöm a kiegészítést, így már valóban egy okkal több szól a látogatóközpont mellett, mea culpa… Balázs Géza
Kedves Géza! Nekem Az Isten balján is az egyik kedvencem. A szívembe beleverő mázsás harangnyelveket akkor érzem, amikor (sajnos, az utóbbi időben is gyakran) egy-egy rokonom, jó barátom, ismerősöm elmegy.
„Milyen szép egyedi magyar szó: test-vér!”-írod. A német Brüder und Schwestern, az angol brothers and sisters, az orosz bratyja i szjosztri külön veszi a testvéreket. A német a nővér szóból eredeztető Geschwisterrel megpróbálja ugyan egybefogni őket, de a két szülő azonos „kevercsét”, testi és vér szerinti egyezőségét jelentő magyar testvér szónak egyik nyelvben sincs párja. A nem vér szerinti, csak lelki rokonra is használt feleim (látjátok feleim), vagy a nő házastársra vonatkozó feleség is (ahogy nyelvünkben a páros testrészek – a szemem, a fülem, a kezem, a lábam – egy egységet jelentenek) egynek érzi, érezteti a két vagy több összetartozót.
Igen a ritmus. Írásaid egyik nagy értéke. Az utolsó cigaretta címűé is, amelynek mindegyik mondata – talán nem is tudatos ez, ahogy a saját hétköznapi szívverésedre, erre sem figyelsz oda – egy zaklatott, hol lelassuló, hol egyre rendetlenebbül, egyre kétségbeesettebben verő szív lüktetését érzékelteti.
A „Már nehezen járt” tényszerű, tárgyilagos közlés szabályos „dobbanása” után a „Reggelinél néztem,/milyen lassan eszik”, „Leesett valami,/ nem tudta fölvenni” időmértékes lüktetésű, a szövegbe beépülő „négysorosnak” még a dinamikus elemei is („milyen lassan eszik”, „leesett valami”) szinte már statikusak.
A szívverés lassuló ütemét érzékeltető, vele harmonizáló szív ige a szöveg központi tényezője. A lassú mozgással kapcsolatos igéid – „megálltunk”, „indulása”, „utánamentem”, „előjött”, „fölmentünk” – is a te belső nyugtalanságodat érzékeltetik, az „És elhomályosul a szemem” záró „nincs tovább”-ja előtti – a korábbi „Hadd szívjak még el egy cigit, kért meg, mielőtt lementünk volna az aluljáróba” hosszabb mondathoz hasonlóan – a „Ha elmegyek a Népliget előtt, mindig ő jut eszembe, az utolsó cigarettával” mondatod azonban már a tehetetlenségtől felgyorsult szívverést, egyfajta tachycardiát érzékeltet.
„Ismertük őt, nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló”- írja Kosztolányi a Halotti beszédben. Ahogy a talán legemberibb magyar költő az ő örökérvényű versében, Az utolsó cigaretta című, prózai formájában is lírai költemény írásodban Te magad vagy ez a számunkra ismeretlen, általad meg nem nevezett, így „bárki, bármelyikünk lehet”- embertársadért, ugyanakkor mindannyiunkért dobogó, az ő szívverésére és a mienkre is ráhangolódó, nagy Szív.
Köszönjük ezt az újabb, meghatóan gyönyörű írásodat.
Igen, a ritmus. A prózád egyik csodája. Most például – lehet, hogy te nem is vetted észre, mert annyira természetes neked, mint a saját szívverésed – a jegyzetedben mindegyik kis közlendőd egy-egy szívdobbanás. Az utolsó előtti mondatod (tachycardia?) egy végső, hosszabb, felgyorsult dobogássorozat. Aztán megáll az egész, ahogy végleg elalél egy lélek. Gyönyörű, fájóan gyönyörű, meghatóan emberi ez a szeretett embertársadra, embertársaidra való, tőled már olyan sokszor tapasztalt „rászívhangolódás”.
…az előadása érdekes volt számomra, úgy is mint költőnek és úgyis, mint embernek, műfordítónak… kb. 4-5 oldalt jegyzeteltem belőle… igen, a művész, nyelvész, költő egyet akar: megérteni a világot. S hogy ez által boldogabb lesz-e? Ez számomra is kérdés…titokzatos kérdés…a verseimet, imáimnak hívom, valamikor ezt le is írták az újságírók, igen, ilyenkor, vagy a legtöbbször, ha verset írok, érzem a szellemvilággal való kapcsolatomat, hogy milyen csatornákon? …. az is titokzatos, talán szakrális is…kilépek a hétköznapiságból…igen és összeköt a kollektív tudatalattival is, nyilván… ez az én utazásom…van benne mágikusság is, de… sok minden más is: érzés, tapasztalat, öröm, fájdalom, pillanati impresszió stb. – Weöres Sándor zseniálisan megírta: A vers születés esszéjében… (elég fiatalon…már…), s végigélte költőként az életét… Tetszett az előadása, ezt akartam Önnek megírni … és … az is, hogy szereti nyelvészként a verseket is…
A magyar Gangesz. „Tiszacsécse a Tisza csücske. Csücsök, csöcs, csecs, csicseregnek bennem a szavak, felidézve lelkemben a szülőföldemet s rajta keresztül az anyatej ízét”- írtam, jó pár évtizeddel ezelőtt, a Magyar Ifjúság című országos folyóiratban megjelent cikkemben. Az Élet és Irodalom egyik „jeles” újságírója azon melegében – az ÉS-ben – „Üzenet Emlőországból” című gúnyoros, kaján kis glosszácskájában figurázta ki lelkesedésemet. Nem fájt a lekicsinylő, cinikus írás. Csak mosolyogtam rajta. Sajnáltam a „cikiző” cikk íróját. Mert akinek Budapesten, egy belvárosi bérház ikszedik emeletén van a szülőföldje, az nem tudhatja, mit jelent a szatmári nagy tágasság, a színes és csillogó végtelen, a tavaszi napfény és a tág tüdő. Nem tudhatja, milyen a fáról frissen leszedett, cukortól csorduló „nemtudom szilva” édessége, milyen a tiszaháti nyári por illata, s milyen a természet lelkesítő, tüdőtágító, illatos öröme.A fővárosban élő Balázs Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyelvész professzora, akinek Szatmár szinte második szülőföldje, már régóta tudja. „A 20. Tisza-túrám. 1992-ben kezdtem, akkor félbehagytam, de 2001 óta minden évben végigevezek a Felső-Tiszán. A csapat változik, vannak elmaradók, vannak visszajárók, vannak nosztalgiázók, és van egy stabil pont: én (egyelőre). Már csaknem minden kanyart ismerek, és szívesen osztom meg másokkal tapasztalataimat”- írja, legfőbb emberi tulajdonsága, az élete minden területén megnyilvánuló, a családjához, a barátaihoz, a hazájához, Budapesthez, a Rákos patakhoz és hosszabb ideje már Szatmárhoz, a Tiszához is fűződő rendületlen hűsége bizonyításaként.Én magam is Szatmárban, közelebbről Fehérgyarmaton nőttem fel, de a Balázs Géza írásában említett Kis-Túr vendégház helyszíne, nagy költőnknek, Nemzeti énekük szerzőjének és családtagjainak névadó települése, Kölcse szomszédságában – Csekében és nem „Csekén”, ahogy ma mondják és írják sokan! – a Himnusz szülőhelyén is éltem egy évig. 1951-ben apámat, aki hivatalnok volt, oda küldték a járási tanácsról, és ott élt szűkebb, négytagú családunk. Most gondolatban elhaladok a ház előtt, ahol egy nagygazdáéknál laktunk albérletben, s az iskola mellett, ahová az 1951/52. tanévben jártunk a nővéremmel, s ahol a Dávid József igazgató és a Bakó Józsefné osztályfőnök tanító által aláírt II. osztályos félévi és év végi bizonyítványomat kaptam. Ahogy olvasom Balázs Géza barátom jegyzetét, gondolatban most is ott lépdelek a csekei főúton, s aranyos köd száll le bennem a dib-dáb földi bajokra. Olyan boldog vagyok most, mint hetven éve az a hét-nyolcéves kukorékoló, fiatal, kis kakas volt. Csirkeparittyázó, kis suttyó osztálytársaim, Kendi Jóska, Bóné Lali és a többiek s a gyönyörű, kicsi leánykák, a kis „babalyánytyúkok” jelennek meg előttem. Hajdani „vasmagyarok”, báránybőr sapkás, bekecses, lajbis, rég a végtelenbe röppent emberek kavarognak ebben a ködben, mint a csókák a csónakfejfás temetőben. Apám kezének lecsüngő kisujjába kapaszkodom. Tiszta, árnytalan lelki jóság és értelem tükröződik a tekintetében. Derűs, kedélyes hangon mesél a „Nyeldelbornyúról”, akit ő talált ki. Aztán nővéremmel – ő a csikó, hosszú copfja a gyeplő- lovacskázunk az udvaron.Látom, ahogy este a csillagoltó sötétségben botorkálunk, s a sár miatt a kerítésen tornásszuk magunkat hazafelé. A Tisza. A szatmári Gangesz”- írtam 2013-ban megjelent Szatmári helynevek igézetében című könyvemben. A facebookon Balázs professzor úr Adynak a Tisza-parton című verse Jöttem a Gangesz partjairól című indító sorát választotta írása mottójául.
Megható öröm számomra, hogy a vele, drága, jó barátommal való rokonlelkűségem most ezzel a közös, „gangészjárásunkat” tanúsító, általam is használt metaforával is igazolódik. Megköszönöm neki, hogy – mint korábbi, hasonlóan életigenlő, gyönyörű írásaival már oly sokszor – most is megerősítette bennem Heltai Jenő néma leventéjének – „Az élet szép, tenéked magyarázzam?” – az általa az ünnepekké varázsolt hétköznapok világában is meggyökereztethető igazságát.
Az Entropológia befejező része – „Annyira jó emlékezni a lassú nyarakra, hosszú gyaloglásokra, falusi estékre, az így élt édes szüleinkre, testvéreinkre”- egymagában is egy gyönyörű kis prózavers. Megmozgatja mind az öt érzékünket: egyszerre szín, hang, íz, illat és tapintás. De leginkább szeretet és életöröm. Az egész világot átölelő, kiapadhatatlan jóságot érzi tőle az ember, és a boldogság, mint a tücsökciripelés, összekeveredik benne a szavaknak akác-, jázmin- és labdarózsa illatával, és habzón szétárad, szétömlik a mellében.
Gyönyörű a legutóbbi, az elhunyt szeretteinket felsoroló „halállista” helyett „hálalista” összeállítására inspiráló Balázs Géza-írás, amely Adynak az „Aki él, az mind, mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön” gondolatát idézi.
Igen, az erdő a legcsodálatosabb. Úgy tűnik, mintha öntudatlan mozgása lenne benne a gallynak, mintha egymásnak integetnének az ágak.
Érdemes felkutatni a bozontos mellén összebújó ősvényeket, s a hűvösben meg-megpihenve jó lehajolni az apró csodákhoz. A magánosság semmihez sem hasonlítható békességet és örömöt ad a léleknek.
A vándor szemének jólesik a fény-árnyék játékban a színek friss lüktetése. Ahogy hangya testőrei körülveszik Katicabogár-királykisasszonyt, vagy ahogy egy aranysárga lepke, apró fekete pöttyökkel a hátán, ringatózik egy lila virág szárán, az igazi csoda. Öröm a fák közt futrinkákat és gyíkokat lesni, pöfetegeket püfölni bottal, mint egy gyerek, s élvezni, ahogy száll belőle a fekete anyag.
Jó lefeküdni a langyos földre, a fűbe, s figyelni a parányivá szűkült világot, elgyönyörködni egy – a porhanyó humuszon szerelmeskedő – piros bogárkettősben.
Köszönöm a szép, lelkesítő, életörömre inspiráló jegyzetet.
Üdítő gondolatok. Jót tesznek az ember fejének. Hűsítenek a rekkenő hőségben, eligazítanak a gondolatbőség zavarában. Ma, amikor hemzsegnek az írások, amelyek számomra nagy „keverések”: eszmerendszerek, ideológiák és politikai oldalak váltakoznak. Már nem az a kérdés, ki mennyiben liberális, vagy konzervatív, mennyiben és miben tagadja az eszméket, a mai újraértelmezők eldöntik: ez vagy az már egyenesen jobboldali vagy éppen baloldali.
Az ilyen újraértelmezések átkeresztelést jelentenek. A konzervatív a világért sem az, aki volt, nem lehet haladó, a liberálist a posztmodern beszédalakítók csócsálják. (A vízkereszt sem a régi, hanem ahogy akarják.) Az eszméket sok ág húzza, hű követőiket sok szótól terhelt fej is nyúzza.
És akkor jó olvasni Balázs Géza rendezett gondolatait. Hasonlóképpen vélekedtem egy könyve kapcsán: „Nyelvszokások. A nyelvszokások mint szimbolikus nyelvi cselekvések.” (Magyar Napló, 2020. november, 62–65.) „Balázs Géza a nyelvi cselekvés felé viszi a filozófiát. Tevékenységével, tudományos magatartásával egészen a reneszánszig megy vissza. Kíváncsi, meg akarja ismerni a világot, begyűjtött tapasztalataival magyarázni is. Hozzáadni valamit az addig felgyűlt ismeretekhez. Szerény őserő, a posztmodern reneszánsz embere. Mindehhez nagy összeszedettség, rendezettség, önfegyelem szükséges.” Recenziómnak ezt a címet adtam: „Kutatni csak pontosan, szépen”. Akkori megállapításaimat fenntartom.
Mert itt kultúráról van szó, és ebben a professzor nem enged, „nincs alku!” Életigenlés? Igen, ez művészeti-nyelvi program. Az alcím kijelöl irányt, módszert: „Szerves és szervetlen kultúra: múlt – jelen – jövő?” Új világhelyzet van, új gondok jelentkeznek, a megismerés is újat kíván. De nem felejtést! A nemzeti hagyományok viszonyító kapcsolódást jelentenek.
Kizökkent volna az idő? – kérdezhetnénk Shakespeare-el. Balázs Géza nem engedi, óráját igazítja. Az pontosan ketyeg, szépen jelez. Érdemes figyelni saját óránkra. A professzor következetes, az általa használt nyelv rendet szülve, szabaddá tesz.
Kedves Uram!
Két kifejezés miatt írok.
A mediában nagyon elharapódzott az „úgy mond” szókapcsolat. Mert ha nem úgy mondom, akkor nem úgy van? Az úgy nevezettel keverhetik.
A „máig” a következő. Kiráz a hideg tőle. A mai napig hallottam egész életemben.
Mert hát hogy eléneklik a híreinket, az már sajnos megszokott lesz. (Förhétsz Adrienn Bányász Rezső nyomdokain)
Legyen szíves és tegyen helyre vagy engem, vagy ezt a helyzetet.
Köszönettel: Marcsó Éva
„Már szürkül lassan a ködös határ, és a határban a halál kaszál”- írja Juhász Gyula A tápai lagzi című verse befejező strófájában. „Ideköt idegszálaival a szél, pamutszálaival a köd…”- idézi Csoóri Sándor versének részletét a professzor úr, akinek az írásán is – hajszál, fűszál, cérnaszál, nádszál, virágszál – végighúzódik az a bizonyos szál. Érzékelteti, ahogy Juhász Gyula is, hogy az ember egy kis fűSZÁL, akit a halál a kaszájával lekaSZÁL. Felidézi bennünk – Vergilius: „sic volvere Parcas” – a három párkát, az emberi élet fonalát fonó Klothót, a hozzá való szöszt eresztő Lachesist és az életfonalat elvágó Atroposzt.
„Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is”- mondatja ki Madách műve hősével, Luciferrel a nagy igazságot.
Az idő végtelen fonalából az Atroposz által kivágott szakasz, az emberi élet, bármilyen hosszú, években mérve 90 vagy 100 egység is legyen, nem több, mint egyetlen pont.
„A nagy Élet-kertben Mindennek sorsa van”-írja Ady.
Ritának ez volt a sorsa. Higgyünk benne, hogy ő így töltötte be – emberi léptékkel mérve fájóan rövid, mindössze 35 évig tartott élete ellenére is – a célját.
Balázs Géza írása Weöres Sándor gyönyörű egysorosa – „Isten rajtad :
végtelen könny, Isten benned: végtelen mosoly”- felidézésével megőrizteti velünk az általa ismerősünkké, szerettünkké tett Rita örök, immár végtelen mosolyát is.
Balázs Gézának, minden hozzá hasonló rendes embernek és saját magamnak (mert közéjük tartozónak érzem magamat is) ajánlom REND című versemet:
Elnézést, hogy hétvégén keresem, de a tegnap megírt FB-üzenetemnél azt jelzi a gép, hogy még nem olvasta, nem olvasta. Most itt próbálkozom. Mielőbb szeretném felvenni Önnel a kapcsolatot egy felkérés ügyében.
A kisgyerek nyelvi fejlődésével kapcsolatban szeretnék írni Önnek. Láttam a Ridikül című műsort, amelyben hallottam, hogy a kisgyerek palócosan beszél, vagyis átéli a nyelvi fejlődés különböző szintjeit. Ugyanez volt nálunk is. Még részletesebben leírhatom, ha érdekli.
Nagy érdeklődéssel hallgattam/néztem a Ridikül c. műsorban az okfejtését a gyermekek ómagyar beszédéről. Meg tudom magam is erősíteni az elméletet, kisebbik lányomnak is volt palóc korszaka, sőt megmondom magának őszintén, néha nekem is rááll a szám 46 évesen, pedig semmiféle palóc ősökkel legjobb tudomásom szerint nem rendelkezem, de valahogy az tűnik helyesnek, szebbnek, jobban kimondhatónak 🙂
Szia Géza!
Rég nem voltunk kapcsolatban, de még minidg a magyar nyelvvel foglalkozunk, mindegyik a saját módján.
Nos szeretném érdeklődni, hogy van még készlet a The Syory of Hungarian-ból. Kellene egy itteni (orvostudományi) professzornak, Mégpedig a vejem oda szeretné adni annak az oktatójának, aki sokat jelentett számára az szociális orvos képzéséhez.
Üdv. Edwin van Schie
Múltkor hallottam a rádióban, amit az új magyar szó, az „oltakozás” nyelvi helyességéről mondott. Megértettem, hogy valamit egy szóval kifejezni sokkal célszerűbb, mint 2-3 szóval körülírni.
Szeretném a véleményét kérni a másik sokat említett szó, az oltásfelvétel helyességéről, elfogadhatóságáról.
Régebben azt tanultam, hogy az oltást kapjuk, esetleg kérjük, de soha nem hallottam azt, hogy felvesszük. Nekem nagyon furcsának, magyartalannak tűnik.
Várom szíves válaszát!
Nem tudom, hogy a rádióban beszéltem-e az oltakozásról, de ha azt mondtam,hogy helyes, akkor azzal egyetértek. Nyilván az oltásfelvétel sem helytelen, nagyon szakmai, nagyon belterjes (betegfelvétel – ez se tetszik), szerintem mindenki oltakozzék bátran vagy oltassa be magát, ha pedig orvos, akár be is olthatja magát… Üdvözlettel: BG
Beoltatja vagy beolttatja magát az ember?
Kérem, oltassa / olttassa be magát?
A helyesírás ellenőrző kissé megkavarta a gondolkodásomat ez ügyben, én az első változatokat tartom helyesnek, a program a második verziót, viszont mindkettőre látok példát az interneten.
Disznóságok című jegyzeted is szolgált egy (diszn)újsággal: A leépülés során (ha olyan is volt neki) megmutatkozhat, „freudszínre” kerülhet a férfiember korábban elfojtott Énje, az obszcÉN is.
„Szívében, Édesanyám, barátság, gyermekként, Mariska néni, Emil bácsi, kisvasút, túrák, panoráma, vadgulyás, tavasz, vadgyümölcsfák, őzcsordák”. Csupa pozitív motívum. A körülmények ellenére a majális és az anyák napja családias hangulatába ringató, meghatóan derűs, gyönyörű írás. Alliterációkkal (Gregánékkal generációkra, vadgyümolcsfák virágait, elmélkedésre emlékezés, egy ideje ismét, túrákat teszünk) tarkított költemény prózában, a végén, ahogy a „nagyoktól”, Berzsenyitől, Petőfitől és a többiektől megszoktuk, egy filozófiai elmélkedéssel.
Jó volt olvasni. Köszönjük.
Nemár. Lomtalanításkor mindig van átvételi pont valamelyik környékbeli utcasarkon, ahol ingyenesen le lehet adni a veszélyes hulladékot. A Főkefe lomtalanítós szórólapján rajta lesz minden tudnivaló.
Nem dobom a kukába a veszélyes hulladékot. Lábjegyzetet fűztem a jegyzethez. De fel akartam hívni a figyelmet erre az áldatlan állapotra. Nekem szerencsém van, mert van helyem őrizni a veszélyes hulladékot, mindaddig, ameddig nem lesz normális átvételi pont. De mit tehetnek azok, akiknek erre nincs helyük? Tenni kell valamit!
„ha valaki egy hivatalos lerakatba elviszi – a – háztartási – hulladékot, az mindenképpen, készségesen fogadni kell”
Szerintem egyáltalán nem biztos, hogy a készséges fogadás hatására _érdemben_ nőne a leadott hulladék mennyisége. Ezzel sajnos erősítenénk azt a felfogást, hogy a szemetünkhöz már nincs közünk, és mi teszünk szívességet a világnak azzal, hogy elvisszük a cuccot az átvevőpontig.
Én egyébként egy közeli barkácsáruházat szoktam látogatni, a bejárat mellett vannak a gyűjtők, kenyérpirító-laptop-billentyűzet méretig minden bedobható. Van külön izzós és elemes gyűjtő is. A nagyobb darabokat (tévé, hűtő) ma már elviszik az áruházak, amikor az ember újat vesz és házhoz szállítással rendel.
Köszönöm az információkat.
Tévé, hűtőszekrény rendben, valóban visszaveszik, tapasztaltam.
Hol, melyik barkácsáruház ilyen előzékeny? Ez nem reklám, leírható a neve, meg fogom nézni.
Kipróbálom a gyógyszertári gyógyszerleadást is, bár kissé furcsa számomra, hogy egy „patikatisztaságú” helyen megjelenek nyilván nem higiénikus, lejárt gyógyszereimmel.
Ha valaki vállalja a fáradságot a gyűjtésre, lerakóhelyre való cipelésre, mindenképpen el kellene tőle fogadni MINDENT, mert foglalkozik vele. Ha arculcsapják, nem fog többé ezzel foglalkozni. Úgy vélem, hogy minden módon támogatni kell az ilyen embereket.
Holt költők tàrsasàga…talàn az is fontos, hogy a tanàrt szeressèk a diàkjai – amikor tanìtottam ez felőlem is elvàràs volt…a filmben is…de…mèg az egyetemen is, amikor oktattam szempont volt szàmomra…sőt …az èletbe lèpve a fordìtòk lettek, naponta ebből ėlnek… jòl csinàljàk…egy remènytelen helyzetben…
büszke vagyok ràjuk…
Èn ma is szeretem a tanàraimat…tegnap is beszèlgettem az egyikkel…panaszkodott Budapestről…mert màr öreg egy kicsit és sok rajta a teher, olyan őszinte volt hozzàm…és èn is kèrtem tőle tanácsot is…hàt ìgy…az èlet…
A költèszet az èlet rèsze…az irodalom is… a költèszet napjàn online felvèteleken a tanulòk szavaltàk a verseimet de màs muravidèki költőket is…jò èrzès, főleg kameràk előtt sokan kattintottak rà…összeàllt egy kis csapat magyar nyelven megszòlalt…hazai költők verseivel….
a verseknek van közössègteremtő szerepük…hatàron tùl, kis közössègekben főleg…ès önprezentàciò és reprezentàciò is…nyelvi megnyilvànulàs…
Tisztelt Tanár Úr!
Kérdezni szeretném: létezik-e magyarul olyan szó, hogy „kultúrál”? Azt szoktuk mondani: művel, kultúrát teremt (borfogyasztás kultúrája). De mondhatunk-e olyat, hogy az ember a nyers képességeit (testi és lelki) „kultúrálja”? Nekem ez gazdagabbnak tűnik, mint a magyar „művel, kiművel” (benne van a „mű”, „mesterséges”). Nagyon köszönöm, ha megtisztel a válaszával!
Tisztelettel: Papp Miklós
Tisztelt Papp Úr! Szótárakban nem szerepel a kulturál, de természetesen képezhető: kultúra > kulturál (azaz kulturálissá tesz, én rövid u-val írnám). Hasonló képzésű a civilizál, urbanizál. Az már más kérdés, hogy valóban többet jelent-e, mint a (ki)művel. A kultúra az ember által létrehozott mesterséges (mű) világ, tehát a magyar (ki)művel szerintem tökéletes. Üdvözlettel: Balázs Géza
Kedves Balázs Géza!
Ez a vallomás épp elég rövid és mindenki számára érthető, hogy 5-6.-osok osztályfőnöki órájára beszélgetésindítóként is megőrizzem.
Isten áldja!
Birgány Réka
A rovidfilmes dramaturgiaban is vannak ezekhez nagyon hasonlo, harmoniakeresesi utak. Erdekes. Olyan osszetett az erzekeles, es vegeredmenyben megis vannak szinte valtozatlan alkotoi receptek az emberi tortenelemben. Ez csak azt jelenti, hogy az ember csokonyos, es a kis puha lelkevel mindig valami visszatero ismeros otthonossagra vagyik. Az ekezeteim covid gyanuval otthon maradtak.
Koszonom az irast,
Kati
Miért az oltakozik,aki oltást kap?
A magyar nyelv szabálya szerint legfeljebb az orvosok oltakoznak,ha létezőnek vesszük az oltakozik szót, vagy aki saját magát oltja. Eléggé silány már a szép magyar nyelvünk, ne tegyük teljesen „inteligensé”.
Sajnálom,hogy Müller Çecilia szlengje lett nyelvünk vezérfonala.
Üdvözlettel: Szabóné
Tisztelt Érdeklődő! Egymástól függetlenül négy nyelvész is kifejtette a véleményét az oltakozik-kal kapcsolatban, de sajnos ez a magyarázat sem volt elegendő. Itt olvasahtó a négy szakmai elemzés: http://e-nyelvmagazin.hu/lapszam/?sz=oltakozunk
Üdvözlettel: BG
Szerintem B. G. nem lógott ki a fotón látható fiatalos öltözködéssel a sorból annyira, mint gondolta.Nekem sem volt eredeti farmerom mikor fiatal voltam, hasonló okokból. Kicsit fájt akkor, de nem túl nagyon. Mára egyáltalán nem. Az öltözködésben most is az arany középút, – mint még másban is – a vezérelvem. Persze, nézzen ki az ember valahogy! De nem kell ebbe belebolondulni, még nőként sem. (Idős Feri bácsi azt mondta: a „ráma” legyen jó! Persze ez is összetett kérdés…) Valami nem illő, nem egészen tisztességes cselekedetet – ha lenne, lett volna ilyen, – az embernek, azt jobban kellene restellni, mint éppen nem a legmenőbb öltözködést. Nem a ruha tesz az embert! – szól a magyar közmondás. De, (egy kicsit) az is! -replikáznak rá. Mindkettőben van igazság. Az ősi közmondás a mélyebb. (ha egy tuskót szépen felöltöztetünk, attól a tuskó még tuskó marad. Míg EMBER lesz valaki, szinte egy élet munkája… )
gen a szegènysėg iskolàja ràm is hatàssal volt, amikor olvastam…mèly elemzėse a szegènysègnek…igazàn nem tudom, hogy hova is tartozom…inkàbb a szegènyebbek közè, spirituàisan…de ismerek tisztesėges gazdagokat us, mondjuk Monte Carlòban is voltam kb. 10 napig köztük, règen volt kb. 25 ève, akkor kb. huszonvalahàny milliomos magyar ėlt ott letelepedve…èrdekes èlmènyem volt, egy milliomos hölgy hìvott meg, inkàbb a fèrjemet, s nyaraltunk…de nem tudtam, hogy milliomos…s hogy mièrt hivott meg? Novellàba illő tèma…meg is ìrtam…a legjobb baràtaim szegènyek…ez is novellàba illő tèma…
Judit küldte, ekkor: március 27., 21:52
Màrai gazdag polgàri csalàdbòl szàmazott, de szegènyen èlt…mindkèt szfèràt ismerte…de a műve azért érdekes, mert a szegènysèget a gazdag Nyugaton ismerte meg ès Amerikàban…
A vàsàrlàsi utalvàny…hàt a ruha megtette a magàèt…kompenzàlja ma azzal, hogy elegànsan öltözködik, de….ez csak a külső…a fèrjem egy elèggè szegènyes munkàs csalàdbòl szàrmazik, nègy testvère van…èrzem benne nèha a mùlt hiànyait, de megèrtem… ő is kompenzàlja tudat alatt…
Áldott virágvasárnapot! Itt van már a Pest. A kezdő fülön a te soraiddal. Mindkét oltáson túl vagyok. Nincs olyan messze, mikor már találkozhatunk.
Feri
„Biatorbágy”
Jó hosszú gyaloglásra alkalmas utakat találni az erdőben, de a gyalogútra dőlt fák akadályozzák a közlekedést, eltorlaszolják az utat, elszáradt, öreg fák az út mellett, a szárazság nem tesz jót az erdőnek.
Márai ebben a könyvében sokféleképpen leírja a szegény-gazdag ellentétet. Rég olvastam. Ilyesvalamit is leír: A szegény szolgája a gazdag, mert a szegény új cipőjét a gazdag tapossa ki kényelmesre, hogy a szegény lábát ne nyomja, amikor megörökli tőle.
Az avar lány kapcsán jómagam is azt gondolom/gondoltam mindig, amit Balázs Tanár Úr is leírt. Miért nem nyugodhatnak békében!? Bár olyan faluban születtem, ahol két részletben is (1950/60-as é-ben) 400, ill. 900-nál(!) több avar kori sírt (köznépi temetőt) tártak fel dr. Török Gyula régész vezetésével. Nagy hír, különlegesség volt akkor a település életében a régészetben, de nagy sajtót nem kapott. (dr. Török régész nálunk is lakott nyaranta, s a szobában ládákba gyűjtötte a fellelt értékeket, csontokat…) Kitűnően rendszerezte, fotókkal, rajzokkal, leírásokkal a feltárást. A Nemzeti Múzeum raktára kitűnő, pontos/gondos archiválással tartja az „értékeket”. Azért tudom ezt mondani, mert évtizedek múltán, 2010 után volt szerencsém, h a múzeum munkatársai megmutatták nekem, abban a sírban talált leleteket, amelyiket kértem Török dr. könyvben is kiadott rendszerezett, remek nyilvántartása szerint. A VI-IX. sz-i avar és a X-XII. századi temető sírjai szinte mind bolygatatlanul maradtak. Az erózió miatt a legtöbb elhunyt 50-60 cm magasra került. Ez is lett a vesztük!! A mélyszántás kifordított ezt, azt… Lehet, hagyni kellett vna aludni őket. Persze többféle szempont létezik. Jó lenne valami diagnosztikai műszer, ami a csontok felszedése nélkül „vallana”. Megjegyzem, ma barbárabbak vagyunk, mint eleink. Egymásra temetkezések az alant lévő teljes széttöretésével 30 év után..stb. Ehhez a hamvasztás, a szétszóratás egész emberi: porból lettél, porrá leszel… S valljuk meg, mindenki tudja, mit mondott volna az avar kislány…
Új változatban a régi történet:
Ha az ibafai papnak felírták a Favipiravirt,
akkor az ibafai papnak Favipiravirja van, tehát
ez az ibafai Favipiravir ibafai papi Favipiravir !
Tisztelettel Üdvözlöm!
Kérdésem lenne: hol tudom meghallgatni 2015.márciusában készült felvételét – ” Minya Károly búcsúja a Borsodnádasdi lemezgyártól: A mi gyárunknak lelke van”
Köszönöm türelmét, fáradozását.
(Imában, életben éltek)
Ez a gondolkodásmód nem jellemző a mai kor emberére. Ettől a vallásosságtól elszakadtunk (egyébként Dovzsenko némafilmjeiben lehet szép pl-kat látni erre a világlátásra). Viszont szeretném pozitívan szemlélni ezt, s ez esetben azt mondom, hogy azért, mert most tudatosan lehet valasztani, hogy miben szeretnék élni: a visszatérő kételyeimmel, (a külső világ elborzaszt), vagy egy biztos belső tudással, ami táplal. Több út vezet Istenhez. Egy dolog viszont tény: a távolság e kettő látásmód között mostanra óriási lett. Régen nem is kételkedtek az emberek. Mondjuk én nem éltem akkor, vagy…?
„Kéz-kilátó, Felsőtold”
A szobor egy védő, dolgos, idős kezet láttat (szerintem), de nem kilátónak néz ki, hanem padnak, szokatlan művészi alkotás.
Köszönöm, hogy megnézhettük a felvételt!
Weöres esszèit, tanulmånyait nem olvastam mèg…de inspiràlòdom…amit ìrt az èrvènyesülèről, azzal egyetèrtek…tapasztalom is ezt, ahogy ezt folyik a tàrsadalomban…de…W. èrezte a szellemvilàg törvènyeit…nem véletlenül ajànlotta a könyvèt is neki…
Aki nem szeretne negatív híreket olvasni a koronavírussal, a jövő évi influenzajárvánnyal vagy úgy általában a magyar egészségüggyel kapcsolatban, az olvassa szorgosan az igényes kormánypárti sajtót (Origo, Magyar Nemzet, 888, Pesti Srácok stb.) Éppen most néztem meg az Origo és a Magyar Nemzet címlapját, és minden arról szól, hogy jön az életmentő kínai vakcina és kezdődik a tömeges oltás. Minden pozitív, minden rendben van. Negatív hírekkel csak az találkozik, aki folyton az ellenzéki sajtót bújja, ami súlyos hiba, hiszen a kormánypárti sajtó mindent elmond, amit egy jó magyarnak tudnia kell a világról.
Az iróniát értem, és ezért meghagyom itt ezt a bejegyzést. Viszont nem értette meg a lényeget. Ez a honlap pedig politikamentes, Ön pedig – bár irónia köntösében – ezt csempészte be. Hagyjuk a mosott ruhát másra…
Hosszabb időt (két hónap) voltam kénytelen eltölteni a SOTE Hematológia Osztályán súlyos betegségből kifolyólag (nem kovid, egyéb). Bentről élesebben jelentkezik a kinti huhogók hangja, és pontosabban lehet megítélni azok tartalmát. (Szándékukat kevésbé.) Bent feszes, pontos, fegyelmezett munka folyik, a tudomány és a gyakorlat jegyében orvosok és ápolók részéről. A betegek is igyekeznek. A kinti károgások zavaróak. Nem kívánom, hogy a kinti hangadók bekerüljenek a kórházba, örüljenek, hogy egészségesek. Ne keltsenek pánikot, az orvoslást bízzák a szakemberekre. Értenek hozzá. Nekik és betegeknek drukkoljanak.
Mindenütt otthon: otthoniasan talàn, de otthon ott, ahol megteremtettem az otthonom…csalàd, gyerekek, akik szeretnek stb., de van, akinek az otthona sajàt maga, fejèben van az otthona, ahova megy, ott van a fejèvel, go dolataival stb., talàn Nikola Tesla egy szållodàban lakott, és fejèben èlt…nemrèg làttam ròla egy kèpet, utolsò éveit szegènyen ès elesetten élte le, de … az elektromågnesessèg volt az otthona..
Szeretettel Üdvözlök Mindenkit!
Az „oltakozás” szó remélem, hogy nem kerül be soha sehová sem!!!
Sikít, ” báncsa” a fülemet. Oltani, leoltani, beoltani a tyúkot, a disznót, a kutyát, macskát szokták az állatorvosok.
Mi emberek védőoltást kérünk és kapunk, ha szeretnénk. Olyan szép ez a mi nyelvünk, sok mindent szépen is kifejezhetünk. Slendrián módon alkotott kifejezéseknek nincs helye a nyelvünkben!
Üdv.!
Kata
Megkértem egy, szigorúan kívülálló, grammatikával foglalkozó nyelvész kolléganőm véleményét:
Az olt- valóban alkalmas tő ahhoz, hogy visszaható igét alkossunk belőle, hiszen tárgyas ige. Ezen az sem változtat, hogy a cselevés eszközlője, vagyis az a személy, akivel végeztetjük a cselekvést, nem magunk vagyunk. A visszaható ige kifejezheti azt is, hogy mi magunk vagyunk a cselekvés végzői, és azt is, hogy mások végzik a cselekvést a mi parancsunkra. Pl.
iratkozom = én, engem írnak, de nem én írok
bérmálkozom = én, engem bérmálnak, nem én bérmálok
méretkezem = én, engem mér vmi, én mérem magam
ajánlkozom = én, magam ajánlom magamat.
Vagyis a visszahatás létrejöhet a cselekvés közvetítésével, egy eszközlő segédletével is.
Oltakozik
oltatkozik
oltakodik
oltózik
oltódik
oltódzik
Ezek a szóba jöhető visszaható igealakok. Lehet választani, melyik legyen a visszaható jelentésű alak. Bármelyiket választjuk, szokatlan lesz. És fejezzük ki a reményünket, hogy bármelyiket választjuk ideiglenesen, nem kerül bele véglegesen egyetlen szótárunkba sem.
Tisztelt Tanár Úr!
Elolvastam a részletes okfejtést (https://hajonaplo.ma/aktualis/oltakozzunk.html) az „oltakozik” kérdésben. Az ellenzők táborát erősíteném azzal a megjegyzéssel, hogy az Ön által felhozott példákban a szóbanforgó cselekvést vagy teljes egészében vagy részben, de AKTÍVAN végzi az érintett személy (lsd ölelkezik, társalkodik, stb). Az Ön által megadott definició szerint: „Szorosabb értelemben azt fejezi ki, hogy a cselekvés az igealanytól indul ki, de amit cselekszik, az vissza is hat rá, önmagára irányul.” A felhozott példákban kivétel nélkül aktív cselekvések szerepelnek, míg az „oltakozás” esetében semmiféle aktív cselekvést nem végez, hanem „elszenvedi” (eltűri) azt, hogy más beoltja. Ezt én nem tartom aktív cselekvésnek, még akkor sem, ha ő maga akarja, hogy beoltsák. Éppen ezért nem helyes e nyelvtani képzési forma ezen célra történő használata.
Tisztelettel: Liktor Bálint dr
Üdv,
Szerda este északnyugat felől érkezik a hidegbetörés,
csütörtök reggel keleten melegebb lesz, mint délután. (Időkép 0209)
Szerintem ‘csütörtökön’ jobb lenne, vagy más szórend, mert így ‘melegebb lesz, mint délután’ a mint utáni a lesz előtti jelzőhöz kötődik, ugye?
Kérem, ha adásban válaszolna, küldjön e-mailt mikori műsorban…
Tisztelt Tanár Úr!
Szinte naponta lehet hallani az átoltás szót. Bár már évtizedek óta külföldön élek, igyekszem az anyanyelvemet ápolni, és nem elfelejteni. Nos, az átoltás kicsit zavar. Eredetileg a mezőgazdaságban, főképp a kertészetben használatos szó. Használható-e ez ilyen formában az emberekre, vagy esetleg csak a gyökereket fogják átoltani?
Válaszát átoltakoztatva várom.
Kedves Balázs Géza! Most leltem rá a cikkére az interneten, Édesanyám halála kapcsán keresgéltem a Keresztúri úti iskolát. Hosszú évekig tanított történelmet és földrajzot, Horváth István igazgató úr mellett ö volt a helyettes… Csaba Györgyné, Antónia néni. Talán emlékezik rá.
Kedves Böszörményi Antónia, igen, emlékszem Csaba tanárnőre (mintha így hívtuk volna), nekem is történelmet tanított. De az emlékek már nagyon homályosak. Horváth igazgató úrra ugyancsak emlékszem, őt később is láttam atlétika (?) versenyen, talán Pécsett… A Keresztúri úti iskolát és tanárait a legszebb emlékeim között őrzöm! Balázs Géza
kozik ,közik… visszaható igeképzők.Visszaható ige=az alany végzi a cselekvést saját magán.Pld.mosakodik,öltözködik,tehát,ha az alany oltakozik saját magát oltja be!/mint a cukorbetegek/,DE, akit a virus elleni oltóanyaggal lát el a nővér vagy az orvos az beoltatja magát!Tehát oltassuk be magunkat vagy kérjük a védőoltást, azt a bizonyos vakcinát!
„oltakozik” Ez a szó nem illeszkedik a magyar nyelvbe. Sosem fogom használni és érteni sem akarom. Akik ezt a szót elfogadják, más egyéb aljasságra is képesek a magyar nyelv ellen.
Debrecenben sok évvel ezelőtt a Református Kollégiumban, miután elmondtam milyen hihetetlenül tökéletes a Weöres vers (Galagonya) műfordítása, szólt a feleségének, és egyszerre mondták a verset, ő angolul, a felesége magyarul. És nem anyanyelve volt az angol, de ő írta az American Idioms. c. könyvet.
A Kossuth Rádió hírműsoraiban többször, a járvánnyal kapcsolatban elhangzott egyik kifejezés kapcsán fordulok Önhöz, amely a következő volt: „a vírusfertőzésből felgyógyultak miatt, az aktív fertőzöttek száma 106 ezerre csökkent”. A „miatt” szó használata szerintem akkor helyes, ha valamilyen negatív kimenetű dolog következik be az okolt esemény kapcsán. Ez lehet például baleset, hanyag munka, figyelmetlenség, természeti csapás stb. Úgy érzem a „miatt” szót akkor kell inkább használni, ha valami vagy valaki okolható a rossz történése kapcsán. A felgyógyulás semmiképpen sem sorolható ezek közé, hiszen pozitív folyamatnak minősül. Itt sokkal szerencsésebbnek érzem például a „köszönhetően” szó beillesztését, hiszen a felgyógyulás megköszönhető az orvosoknak vagy a jó istennek, de akár pusztán a beteg fegyelmezettségének is.
A fentiekkel éppen ellentétes nem megfelelő szóhasználatra is van példa: „az (régebbi) árvíznek köszönhetően”, „a járványnak köszönhetően”. Itt éppen a „köszönhetően” szó használata hangzik groteszknek, cinikusnak, hiszen ki kívánja megköszönni a kárt okozó árvizet, a szenvedést, az esetleg tragikus kimenetelt… Több megfelelő szó létezik ebben az esetben, én a „következtében” szót érzem leginkább alkalmasnak. Köszönöm, ha segít eldöntenem, hogy érvelésem helyes vagy helytelen. TL
Kedves Levélíró! A miatt névutó alapjelentése: valamilyen ok következtében; maga a névutó elvont körülményekre is utalhat, s általában megfigyelhető, hogy használatuk köre változik (bővül, módosul). Mindezek ellenére a szerkezetet nagyon ügyetlennek érzem én is. A vírusfertőzés miatt természetesen jó lenne, bővítménye már nehezebben tűri meg a miatt névutót. Jó észrevétele, hogy alapvetően negatív folyamatokra használjuk, de itt is elmozdulás van már: munkája miatt, szerelme miatt (igaz, ilyenkor is valami megszorítás következik). Érdemes lenne ezen még elmélkedni, a leíró nyelvtanban nem találtam rá példákat. Üdvözlettel: BG
Az Ön okfejtése több ponton sántít. A véleménye megerősítésére felhozott példák mindegyike cselekvő, legfeljebb műveltető ige. Az olt igéből eredeztetni az oltakozik igét, nemcsak nyelvtani, de logikai hiba is. Ez inkább visszaható, mint cselekvő vagy műveltető ige. Az oltat igealak műveltető ige. Ennek egyszerű definíciója: „Az ige egyik fajtája, amely azt fejezi ki, hogy az igében megnevezett cselekvést nem az alany maga végzi, hanem mással végezteti, illetve okozza”(SuliNet). Attól, hogy néhány esetben maga az alany oltja be magát (pl., cukorbetegek inzulin injekciója), ő még nem oltakozik.
Megjegyzés: egyetlen szerkesztő program, de a A magyar nyelv kézi szótára sem ismeri ezt az igealakot! Védjük inkább nyelvünket és ne romboljuk!!!
Kedves Levélíróimat annyira izgatja az oltakozik-probléma, hogy bővebben, újra összefoglaltam gondolataimat itt: Oltakozzunk! 2020. jan. 15. https://hajonaplo.ma/aktualis/oltakozzunk.html
Szeretném megkérdezni hogy a tetoválásokkal foglalkozó írásában miért nem használt műveltetést. Így kérdez : Miért tetoválnak az emberek? Szerintem ez a kérdés csak akkor jó, ha a tetoválókról beszelünk és azt szeretnénk megtudni, hogy miért választották ezt a hivatást. így kellene feltenni a kérdést szerintem, ha a tetovált emberek motivációit szeretnénk megerteni : Miért tetováltatnak az emberek?
Üdvözlettel Horváth Judit
Azért, mert a tetoválásról szóló írásaimban a tetoválásról mint általános, antropológiai jelenségről van szó, melyben egyik szereplő csak a tetovált. Egyébként nagyon nagy számú az öntetoválás is, sőt. Egy könyv címe sem lehetne az, hogy az emberi tetováltatás. Üdvözlettel: BG
Oltakozik:
Számomra is magyartalan a hangzása. Egy jelentését tudom elfogadni: az oltást beadatja magának, de ezt ismételten teszi. A váltakozik, szánakozik, sajnálkozik analógiájára.
Az OLTAKOZIK szó logikája a következő: olt (tárgyas ige, beolt vkit) + (a)kozik (szenvedő jelentés). Tehát aki oltakozik (alany), az az oltás tárgya, őt oltják, oltva van, oltatik, oltódik.
A probléma azzal van, hogy a -kezik/-kozik/-közik képzőnek nincs ilyen jelentése, avagy használata! (Balázs Géza ezt az apróságot figyelmen kívül hagyta, amikor rábólintott a szóra, hogy végül is nincs ezzel semmi baj.)
Hasonló jelentése persze van, az olyan esetekben, mint: bontakozik, csatlakozik, kínálkozik, merítkezik, ígérkezik, ütközik, törülközik. Ezek is egyfajta passzivitást takarnak ui. (bontakozik = bontódik, merítkezik = merítődik stb.), viszont ez a visszaható(!) jelentés, vagyis bontakozik = bontja magát, csatlakozik = csatolja magát, kínálkozik = kínálja magát stb.
Oltakozik viszont =/= ‘oltja magát’, ami pedig az analógiák (tkp. a képző jelentése) alapján elvárható lenne.
A nyiratkozik, méretkezik látszólag kivétel, és az oltakozikot igazolja (amennyiben: őt nyírják, őt mérik) viszont ha jobban megnézzük, ezek ugyanolyanok, mint a föntiek, csak az alapige már eleve képzett, műveltető jelentésű. (Nyír vkit > nyírat vkit > nyíratja magát = nyiratkozik). Tehát nem őt nyíratják, őt méretik, ahogy „őt oltják”.
(Érdekesség, hogy a „logikus” ‘oltja magát’ jelentésben van rá adat az ADT-n: „Az egyháztagok főföladata tehát a Krisztusba, az új élet fájába oltakozni, őt assimilálni azon fokig, a melyen elmondhatják ők is az apostollal: élek én, nem többé én, hanem él bennem a Krisztus.“ (1892, Sárospataki Lapok). (Tehát: ‘oltani magukat’, bár ez az oltnak más jelentése: nem olt vkit, hanem olt vmit vmibe)).
Az OLTAKOZIKra a nagyszótári korpuszokban nincs semmilyen adat. Az ADT-n az első adat 1929-es az Uj Időkben van, bizonyos dr. Nagytoronyai György tollából (A himlőoltásról). 1938-ból van még egy: (Félegyházi Hírlap, Dr. Ring polgármestertől hirdetmény a himlő elleni oltásokkal kapcsolatban.) Ezután hosszú szünet, majd 2003 és 2010 között pár tucat adat egyetlen forrásból: Fejér Megyei Hírlap (vélhetően egy újságíróhoz vagy újra és újra nyilatkozó orvos(ok)hoz kötődnek).
Szerintem ebben az esetben kimondható volna, ha nem is, hogy helytelen, de hogy szabálytalan, logikátlan ennek a szónak a ‘beoltatja magát’ jelentésben történő használata. Ha nem lenne ekkora „hájp”, és nem az Operatív Törzs sugározná szét milliók felé, akkor a nyelv immunrendszere ugyanúgy kilökné magából, mint tette azt az elmúlt mintegy 100 évben. Persze lehet, hogy arról van szó, hogy olyan igény keletkezett ennek a jelenségnek a „szavasítására” a magyar nyelvben, hogy az még a nyelvi szabályokra is fittyet hány.
Véleményem szerint bár a hangzás és a „képzés”hasonló, a „képzés” célja a jelentés megváltoztatására közel sem ugyanaz, így a fennti magyarázatot, levezetést nem tartom helytállónak. Azaz az olt, oltat, magát oltatja = oltakozik, nem ugyanaz a „folyamat” mint a tilt, tiltat, tiltakozik, vagy a költ, költözködik (ez utóbbiban a szótő a költözik, azaz a levezetés a költözteti magát = költözködik lenne, míg az előbbiben sem a tiltatból származik logikailag a tiltakozik, hiszen itt fel sem merül a műveltetés). A két „mintapéldánál” inkább a cselekvés időbeli elhúzódása a -kozik, -ködik képzés oka, ami viszont az oltatásnál nem áll fenn. Fentiekből fakadóan hibás „nyelvújító” jelenségnek tartom az oltakozás megjelenését. Tisztelettel: Kocsis György
Tisztelt Balázs Géza! Engem nem győzött meg az érvelése az „oltakozom” szó használata mellett, a példái sem. A látszólagos egyezés ugyanis szerintem csak formai. Mindegyik példa aktív, cselekvő, vagyis tevőleges (én tiltok/tiltakozom, én költözöm/költözködöm). Ez viszont szenvedő, nem én oltok, hanem engem oltanak be, vagyis innen nézve voltaképpen nem én, hanem az egészségügyi dolgozó oltakozik. Sántít a megközelítésem?
Tisztelt Tanár Úr! Sejtem, szándékosan írta megemlékezését név említése nélkül. Mivel nem ismerhettem, így fel sem ismerhettem írása hősét, ha gondolja, árulja el itt vagy elérhetőségemen, ki ő? Annyi értékes ember van! Meg nem becsülésük is a mennyország bizonyítéka, szokta mondani feleségem. Jó egészséget adjon Isten a hasznos munkához (Tömörkény levélzáró formulája): Papp János, Nagykanizsa u.i. Dél – Zala természete is gyönyörű!
Tisztelt Papp János Úr, kicsit tudatosan nem írok neveket (aktuális szereplők nevét egyáltalán), de kis esszém főszereplője megérdemli, hogy akit érdekel, megtudja a nevét: Zsilka János professzor. (Egyébként nagyon sok rá utaló jelet elrejtettem a szövegben, akik személyesen ismerték, egészen biztosan ráismertek). – Dél-Zala sorra van véve, elég fehér folt számomra, de amikor egyszer átvonatoztam Murakeresztúron, nagyon csalogatott a táj. És tervbe vannak véve a kisvasutak is. Üvözlettel: BG
A költ és a költözködik fura példa, korántsem ugyanazt jelenti, csakúgy mint az avat-avatkozik vonatkozásnál, megváltozik a szótó elsődleges jelentéséhez képest a képzett szó jelentése, és így nem érzem párhuzamos példának, de nem csak ezért nem meggyőző. Persze a költekezik már jó lenne, ugyanakkor számos példát tudunk arra, hogy a képzés alapvetőenk gondolt szabályai ellenére is vannak jelentéstől függően eltérő szóképződmények, használatosabbak, bevettebbek. Csakúgy, mint az olt tárgyas igénél az oltatja magát, beoltják. Az idő ezt meghaladta, lehet persze a ma már teljesen idegenül, magyartalanul hangzó oltakozást is használni, a nyelvet ezáltal színesíteni, de személy szerint én avíttnak, modorosnak, meghaladogttnak érzem, azon túl, hogy rossz, szokatlan a csengése.
Tisztelt Tanár Úr,
2020-szal most is gazdag évet zárhat. Csak gratulálni lehet a számvetéshez. Utazások, itthon és messzi földrészen is, előadások sorozata, cikkek sok fórumon, hangi megjelenés… Sokan hallhatták, olvasták. S mindenütt (jórészt) kíváncsi, jószándékú, szerető emberek veszik körül. Bár a covid azért „betartott” mindenkinek. Vírusmentes, egészségben eltöltött, tartalmas, nyelvileg – a médiában is – igényesedő, boldog újesztendőt… Örültünk, hogy Devecserbe is eljutott! A Somló-tető, a Szt. István kilátó még hátravan…
Tisztelt Tanár Úr, jómagam sem tudok szó nélkül elmenni az „oltakozik” nyelvi formula mellett, mert szinte bántja a fülemet, az ösztönös édes, anyanyelvi érzékemet. Hatvanadik évemen már túl, még soha nem hallottam, olvastam ezt a szóhasználatot. Tanítónőként sokszor kísértem az egész osztályt az orvosi rendelőbe a kötelező oltásokra, amit a védőnők koordináltak, de akkor sem használták ezt a szót így. Bár a lentebb, Ön által kifejtett, példákkal illusztrált nyelvi megoldások, magyarázat valóban elfogadható, meggyőző, de… De, akkor is idegenkedik a nyelvi igényességem (?), nyelvi hagyománytiszteletem, az anyatejjel beszívott, józan nyelvérzékem… tőle. Oltassák be magukat!- mondja ezt inkább a főorvos asszony. Ismétlem, megértem a magyarázatát a szónak, s el is fogadom. DE amíg, a mindenki által használt „szeretkezzenek, vitatkozzanak, merítkezzenek..stb.nyelvi formulát természetesnek érzem, addig az „oltakozzanak” hallatán mindig nyelvi ellenérzés alakul ki bennem, s el is veszi a figyelmemet a mondanivaló további tartalmáról. Szóval, taszító ez a szó! Kérem, ne fogja arra, hogy pszichésen megvisel bennünket a COVID-19, és annak a következménye az elutasítás. Oltassák be magukat! – ez a felszólítás az „anyanyelvibbb”
Szerintem és ezt a tudós úr is tudja, az oltakozás magyartalan, de mivel az országos tiszti főorvos használja, nem meri mondani, hogy azt kellene mondani: beoltatja magát.
Tisztelt Hegedűs Úr! Nyelvi kérdésekben függetlenítem magam aktuálpolitikai kérdésektől. Nem vagyok nagyon bátor (bár ki tudja?), de mindig mertem kisebbségi véleményt mondani. (Ahogy mertem 2006-ban is, kérem olvassa el akkori írásomat!) Az oltakozik kapcsán szigorúan nyelvi megfontolásokra törekedtem: http://www.balazsgeza.hu/?p=11322
De azért köszönöm a figyelmét és a véleményét. BG
Bár veled mindig lehet, most nem akarok vitatkozni, vitatni az oltakozik igével kapcsolatos érdekes, tudományos magyarázatodat. Csak meditálok, „meditálkozom”, elfogadva, hogy a nyelvhasználat elsősorban ízlés dolga. Szerintem az oltakozik „műszó” nem illik bele nyelvünk rendszerébe. „Sántít”. Az én nyelvérzékem „tiltakozik” ellene. Ugyanis a beoltatja magát egy markáns műveltető és nem visszaható ige. Az alany nem maga végzi, hanem mással végezteti a cselekvést. A mosatja magát (valakivel) helyett nem használhatjuk a mosakodik (vagy mosatkozik!) igét, a (pl. Döbrögi) megvereti magát igéje sem lehet veretkezik. Nagyanyám használta ugyan (de szenvedő igeként!) a „megverődöl” formát, de az más szituációban hangzott el. Ahogy a szeretteti magát alárendelő tárgyas szintagmát nem lehet szeretkezik-kel helyettesíteni, .a beoltatja magát kifejezést sem lehet az oltakozik formára leegyszerűsíteni. A letiltom magam (cselekvő igeként) esetleg lehetne a köznyelvben mást jelentő (természetesen ez is nagyon „laboratóriumi”, nagyon mesterkélt lenne) tiltakozom, de a letiltatom magam semmiképpen. Legfeljebb igekötős – „letiltakozom a facebookról” – „eredetien eredetieskedő”, „jópofizó” stílusban. A beoltakozni (megyek beoltakozni) viszont már tetszik. Mintha én cselekednék. Én döntöttem el, hogy lesz oltás, és mintha (akár egy géppel is) én adatnám be magamnak a szérumot.
Az alábbi – szerintem helytelenül fogalmazott – szövegbe botlottam:
„… magyar politikus, a negyedik Orbán-kormány államtitkára, a KDNP alelnöke, geológus. 2016 óta az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője
Létezhet Helyettes Államtitkárság, vagy csak helyettes államtitkár?
A V. tanárnőről szóló írásodon mosolyogtam, bár nem tűnik viccesnek, inkább kicsit ingerültnek. A cikk következtetése, hogy boldogtalan, meglepő, de hogy nem harmonikus a lelke, az biztos.
A V. tanàrnő tìpus akàr boldog is lehetne, van munkàja…a fiam àltalànos iskolàban, a baràtnője egyetemen….mår az elejèn boldogok, a vège is ilyen lesz…szerintem…
Ezen a honlapon nem fog találkozni senkitől sem olyasmivel, amit Ön leírt, éppen ezért az adott szót töröltem. Itt senki nem lesz olyan, amit sokan szeretnek. Téved: engem nem bánt semmi. Tőlem mindenki annak enged hangot, aminek akar. (Mondjuk itt nem, de ez az én honlapom.) Nem tudom, hogy ki, hol csüng, nem is érdekel. Hangot mernek adni? Hű, de bátor emberek vannak. Én például nem adok mindennek hangot. Csak figyelem a társadalmat. És nagyon sokszor inkább hallgatok. Ha pedig Ön engem figyel, annak oka lehet. És az sem fog bántani, ha nem figyel. Persze, ha alaposan figyelne, akkor rájönne, hogy ez a honlap éppen nem megosztó honlap. S akkor nem írta volna le azt, amit. Nem mondtam igazat, egy dolog bánt: az emberi hülyeség.
„Figyelem… figyel…nem figyel…alaposan figyelne.”…És a slusszpoén: az emberi hülyeség.
Egy nagy igazságot bizonyítottál most is számomra: az ostobaság és a rosszindulat elleni leghatásososabb fegyver a szellemességgel párosuló bölcsesség.
Kellemes hétvégét kívánok.
Tisztelt Tanár Úr!
Az utolsó két írása (a Két választás- tallózás Mikszáthtól és az Összeomlás) abszolút aktuális manapság. Keserű mosollyal olvastam. Ismétlődik minden. Az ember, – az emberiség – nem okul semmiből… Felfigyelnek-e erre mások is? Megpróbálnak, megpróbálunk-e tenni ellene valamit…
Az interneten én is rátaláltam erre a forumulára, nagyon sok előfordulás van rá. Először furcsálltam, de a megszemélyesítés nyelvi jelenségét ismerve természetes jelentésfejlődésnek tartom. Tudomásul kell vennünk, hogy a belenő igének van egy ilyen jelentése is: ‘ növekvő élő szervezetbe beékelődve annak látható részévé válik> A Nagyszótárban három példamondat is szerepel rá Jókaitól, Mészöly Miklóstól. Üdvözlettel: BG
Tisztelt Tanár Úr!
A Kossuth rádió Napközben c. műsorában november 24-én elhangzott beszélgetésben Bordi András és Blankó Miklós arra biztatták a hallgatókat, hogy adjanak tanácsot, hogyan lehetne magyar szóval helyettesíteni a podcast szót. Az e-nyelv.hu oldalon (https://e-nyelv.hu/2020-11-24/podcast-magyarul-a-manyszi-nyelvi-tanacsadasarol-a-kossuth-radioban/) meg is tettem az alábbi észrevételemet, de senki sem reagált rá:
„Javaslom a podcast szó helyett a “hangújság” használatát. Tapasztalatom is van ezzel kapcsolatban, mivel 1995-ben a Westel Rádiótelefon Kft.-nél “0660 Hangújság” néven én vezettem be a mai podcast-hoz hasonló szolgáltatást. Ennek a “rovataiban” (pl. Bálint gazda tanácsai, közlekedési hírek, időjárás, utazási információk stb.) szintén feltöltött hanganyagokat lehetett meghallgatni, csak akkor még telefonon keresztül. Akkor magyar nevet keresve jutottunk erre a névre, ami a mostani rádiós szolgáltatásra is tökéletesen ráillene.
Megjegyzem még, hogy Puskás Tivadar Telefonhírmondója nyomán még a “rádióhírmondó” is sokkal szebb a podcast-nál.”
Ezt követően egyébként a Szómagyarító „podcsat” oldalára is feltöltöttem röviden ezt a javaslatomat.
Ezúton kérem erről az Ön véleményét és – amennyiben egyetért vele – a szíves segítségét ahhoz, hogy javaslatom eljusson a Rádió illetékeseihez.
Köszönettel,
Vámos-Hegyi Attila
„Nagy Szu-ra jellemző orosz anekdota jutott eszembe. Csapajev tisztiszolgája, Petyka talál egy hirdetést, amelyben ez áll: „Háromszobás, jól berendezett lakásomat bármilyen alacsonyabb komfortfokozatúra elcserélném”. Nekünk Ankával kommunális van (amiről tudni kell, hogy egy emeleten többhöz mindössze egy közös WC tartozik), megnézem – gondolja a legény. Elmegy a címre, ahol nagy meglepetésére Csapajev fogadja. Petyka csodálatosnak találja a szobákat és a konyhát is. Be akar menni a WC-be, de az ajtó nem engedelmeskedik. – Kapcsold fel a villanyt – mondja a házigazda, akkor automatikusan kinyílik. Úgy is történik. Petyka, miután elvégezte a dolgát, ki akar jönni, de az ajtó most sem nyílik. A dörömbölésre beszól a „tulaj”, hogy csak akkor tud kijönni, ha kezet mos. A fiú megnyitja a csapot, megmossa a mancsait. Az ajtó magától kitárul előtte. – Vaszilij Ivanovics! Miért akarod te ezt a csodálatos „kérót” elcserélni? – kérdezi. – Azért – válaszolja Csapajev – mert hol áram nincs, hol víz.
Tisztelt Tanár úr!
A -ba be,-ban -ben határozóragok felcserélése a már nagyon gyakori hiba. Néhány televízió műsorvezető sincs tisztában a helyes használatával. Az igénytelenség eluralkodni látszik a közmédiában. Tanár úr tudna még ezen segíteni? Rövidke tanításait örömmel látnám a tévében!
Tisztelettel:
Rausch Attila
Én is a közelmúltban írtam az „oltakozik” alakról egy rövid nyelvi naplóbejegyzés formájában. Érdemes volna megvizsgálni a kifejezés által konstruált cselekvést az időbeliség szempontjából. A „beoltat” ugyanis határozottan egyszeri, az idő tengelyén pontszerűen megjelenő cselekvésre utal (vö: tilt, betilt).
A -kozik/-kezik/-közik igeképzővel képzett visszaható vagy kölcsönös jelentésű igék az én nyelvérzékem szerint az időbeliség szempontjából inkább állapotra vagy folyamatra utalnak (vö: várakozik, unatkozik). Érdekes felvetés, hogy kaphatna „be-” igekötőt az „oltakozik”. Szerintem nem csak fölösleges volna, de értelme sem lenne.
Más: a „költ” példájához talán a „költözködik”-nél még inkább passzol a „költekezik” alak.
Kedves Dávid!
Köszönöm, nagyon jó észrevétel. Három további megjegyzésem:
A -kozik/-kezik-közik visszahatást, kölcsönös csekevést, belső történést és az MMNY. szerint „olykor tartós-gyakorító” mellékárnyalatot fejez ki, tehát többfunkciós.
A képzők funkciói folyamatosan változnak (gazdagodnak), keverednek.
Ma már rendszeres oltásokról kell beszélni gyermekkortól külföldi utazásokon át őszi, évről-évre ismétlődő influenza elleni oltásokig. Bár én nagyon tartózkodó vagyok e téren, de már szükségszerűen van oltási könyvem. S hogy Önök még többet fognak oltakozni, abban biztos vagyok…
Üdvözlettel: BG
Üdvözlöm!
Egyre gyakrabban hallom azt a szókapcsolatot, hogy fogcsikorgató hideg.
Régen a hideg csikorgó volt, vagy csikorgott …
A pénzt pedig fogcsikorgatva adta ki a kezéből ( kapzsi volt )
Köszönöm válaszát!
Tisztlt Asszonyom!
Köszönöm kérdését, elgondolkodtatott. A csikorgó hideg nyilván a fagyra, hóra, a fogcsikorgató annak hatására utal. Ha jól gondolom, a nagy hidegben össze szoktuk szorítani a fogsorunkat, ezért a fogcsikorgató jelző elfogadható. Tehát mindkettő jó, de mindkettő más szemléletet, tapasztalatot tükröz.
Üdvözlettel: BG
Kellene nagy személyiségek, példaképek…mondta az előadásában….Nekem Zrínyi Miklós a költő és hadvezér… az…., egy rövid film róla, tegnap vetítették, ha nem látta, ajánlom…hangulatkeltésként, hogy milyen lehetett a 17. századi ravatalozás stb., főleg az emlékezés miatt, mert Zrínyinek meghatározó volt a halála, de inkább arra kellene elsősorban gondolnunk, amit alkotott…a műveire…
A film rövid… https://www.youtube.com/watch?v=DpnMAaUYcjc
Ismét egy csodával, a „Teve van egypupú, van kétpúpú, van négypúpú, sőt több” -kezdetű, játékos gyermekdalocskát idéző pásztorfurulya-, de a hidakat felidézve, és különleges ihletettségedet érzékeltetve inkább pánsíp futammal ragyogtattad fel a mai napomat is kora hajnalban, fél ötkor.
„Egy este Pán, a hegyi, hét-csövű sípot adott kezembe: belefujtam, s fölzokogott a táj, ég, föld és naplemente… Azóta mellem úgy tüzel, mint soha-be-nem-hegedő seb, és sóvárgás él benne, mely az isteneknél is erősebb” – írja Szabó Lőrinc, Pán ajándéka című versében.
A te kimondottan költői látásmódod is igazi isteni adomány, Pántól, a természet istenétől kapott képesség, amellyel mindig új és új zenét adva, egy-egy általad tudatosan komponált dallamot vagy annak parafrázisát improvizálva szólaltatod meg az ő hangszerét, a tőle kapott sípot, amelynek jelen esetben a maguk lyukaival most éppen a hidak jelentik az elemeit. De tudsz te az írásaidban, ha éppen úgy hozza a kedved, vagy a téma azt követeli, „fűzfa”- vagy „nádsípon”, „pásztorfurulyán”, „dudán”, „tubán”, „klarinéton” vagy akár „tárogatón” is játszani.
„Angolul a hangszer drum, németül Trommel, erre masírozott Robert Bruce és Rommel. Szépen szól mindkét szó, két ütés a bőrön, az r-ek peregnek, tramm-tramm, trömtörőröm, az orosz szó pedig, a pompás barabán, anapesztuszban szól: tararámm, tararámm. De a mi dobunkkal, s ehhez nem fér kétely, bármilyen pompásak, egyikük sem ér fel. Egyetlen leütés az üstdob-ütővel, nem cifrázva, hanem férfias erővel, ez a magyar jellem, ez a magyar lélek, az „Üsd vágd, nem apád!”, „Ha bánt, ne kíméljed” – írtam (az általad egyszer a hasonlókat, elnézően kedves kritikáddal illetve. az én „klapanciáimnak” nevezett) páros rímű tizenkettes sorokba foglalva, a nyelvünk jellegéről vagy inkább jelleméről.
A tőled megszokott „slusszpoénnal”, a remek kis írásod végén lévő, egyszerre meghökkentő és mosolyra fakasztó „leütéssel”, a Csömöri úti felüljáró említésével, most is bizonyítottad, „amúgy, magyarosan”, hogy az említett fúvósok mellett tudod te, ha kell, az „üstdobot” is használni, de vele együtt is Tóth Árpád Hajnali szerenádjának gyönyörű, panteista sorai zenélnek bennem a te pánsípod muzsikájában.
„A sötétség, az éji, rút csuha, Lebomlik a fák törzsén nesztelen, S borzong a jó hüvösben meztelen Az erdő, az örök buja csuda: Most, mielőtt pompás testét kitárja Mindenkinek, nyujtózik hallgatag, S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába”.
Lenyűgöztél. Köszönöm a kora reggeli „szerenádot „. (Most azon mosolygok, hogy a Vén Kaszást, az éppen a mai napon fölöttem suhogó két hetesével hogy elkergetted. Ennél kedvesebb, keresetlenebb, „indirektebb” születésnapi köszöntést nem is kaphattam volna)
A kutya a sötétben is lát – konstatálja a Világító kutyusok írója. Ó is. Mert a 2020-as év a sötétség éve. És a világító kutyapóráz éve is.
A cikk írója tisztán lát ebben a sötét világban. És láttatja velünk is, ha az ő szemével nézünk, hogy az ember-ember kapcsolatot először az állat-ember, majd az okostelefon-ember kettős váltotta fel.
Állat és ember páros: a kutya nem tanult meg beszélni, elkezdett hát az ember ugatni. Pár száz szót ismerve, nyögve, nyekegve beszél, ha mégis meg kell szólalnia.
Gép és ember: Ül a kamasz a buszon, és se lát, se hall. Amikor leszáll, imbolyog, botorkál a járdán a sötétben, világít a telefonja, amit én már csak dilifonnak nevezek, és mert nem lát semmit a világból, mint egy holdkóros, nekimegy a többi járókelőnek.
Kivilágított házőrzők. Az én gyermekkoromban sok lakásban volt akvárium. Azt is kivilágították. Már akkor felmerült bennem a kérdés, vajon az üvegedénybe kényszerített halak élvezik-e a nap mind a 24 órájában a nagy fényben fürdést?
A világító házőrzők után jönnek az oldalukon egy-egy óriási fénylő, zöld macskaszemet viselő házi kedvenc macskák, és a kutyaétel-kreálók remélhetőleg rövidesen feltalálják a világító anyaggal összekevert eledelt, amitől éjjel foszforeszkál a kutyakaki. Nem kell összeszedni, elég kikerülni őket a sötétben.
Vissza a természethez- sugallja a jegyzetíró, Balázs Géza professzor. Rosszul (szinte már rousseau) vagyok a kivilágított jószágoktól én is. Legyen világosság- mondta az Úr. És lőn. Mehr Licht- kérte halála előtt az öreg Goethe, vagyis több fényt. De egyikük sem a kutyapóráz, hanem a tudás, a kultúra fényére vágyott. Az Úr a leendő, általa teremtendő és egyre gazdagodó világra, a költő a már az ő idejében hanyatló civilizáció világosságára, újbóli felfénylésére gondolt, amitől azóta még inkább, lassan már jó pár fényévnyi távolságra eltávolodott az emberiség
Elfogadom a másképp gondolkozást, másfajta , „normális” értelmezést is. Nagy élvezettel hallgatom az interneten közzétett ragyogó előadásaidat. Hozzájuk hasonlókat kellene a „királyi” tévében is műsorra tűzni. Amit a politika paprikajancsijairól írtál, szintén nagyon tetszik. Nem vetted észre, hogy ebben a félig „hadiállapot” helyzetben nagyon sokan megőrülnek? Olyanok is, akik eddig normálisak voltak. Én is nagyon figyelem magamat, nem estem-e bele a pszichés járványba?
Azt hiszem rosszul fogalmaztam, de nagyon megtetszett a „politikai fogyatékosok”. Nem azokra az emberekre gondoltam, akik politizálnak, véleményt mondanak. Azzal nincs semmi baj. Azokra gondoltam, akik beleőrültek, akiknek a napsütésről és hulló falevelekről is politikai párhuzam jut eszébe.
Otthoni tanulásra: nyitott könyvtár, egy nagy alkotó, Hamvas Béla nehéz műve kijegyzetelve. Sorjáznak a tételek: „Európát szkeptikusan szemléli, az élet élvezete, modern világ, pusztuló világ, mai világ, téves látás” stb.
Balázs Géza segítséget kíván nyújtani az egyénnek. De hol az egyén? Egy kiváló műben találunk értelmező-eligazító magyarázatokat. Kaposi Márton: A rejtőzködő egyén problematikája Hamvas Béla emberfelfogásában = Rendhagyó és félreértett klasszikusok nyomában (Hungarovox Kiadó, 2019., 91–149.) Hamvas pályája korai szakaszában (a húszas, harmincas évek) már körvonalazza az „emberképen belüli rejtőzködő egyén portréját”. Átláthatatlan „társadalmi zűrzavarról és vergődő emberekről” ír le helyzetképet. A személyiség torzul, a saját arc átalakul, „deformálódik”. Nem tudatos rejtőzködőket, hanem fátumszerűen elrejtetteket mutat be, akiket önáltatásuk vagy téveszméjük visz a torzulás felé. A másokat megtévesztő attitűd-álarcok lényegében a személyiség önazonosságát fejezik ki. Az eldeformálódott mindennapi emberek viselkedése, hóbortjaik súlyos bonyodalmakhoz vezetnek. Komfortjából kimozdulni mennyire (hogyan) akar a ma embere? Komfortjából kimozdítani mennyire (hogyan) lehet a ma emberét? Az újkor tömegdarabjainak egy része létünk tartozéka, életünk működtetésének feltételi része. Másik nagy részük „csak úgy” körülveszik az embert, a tömegvonzás hatására dinamikus formák, mozgások, módok jönnek létre. A csatakiáltás: „Mások is ezt csinálják, haladni kell a korral!” Az egyén nem is tudja, mire valók a tömegdarabok, hatásuk alá kerül, előbb–utóbb azért némi torzulást érez. A tömegember, minden „tágas okossága” ellenére, szűk látókörű, ebből vaktában végzett próbálkozásokkal akar kilábalni, vagy tehetetlenségében őrlődik. Ekkor már a „deformáló társadalmi hatások túl nagy szerepet kapnak, a maszkok diktatúrája” dominálni kezd. És ezen közben a „kibillent” egyén, kiútkeresés közben, stimuláló szerekhez nyúl. Világszerte dúl a drogfogyasztás, itthon is, a fiatalok szaporodó részvételével.
A nagy „történelmi örvénylés” (’turba’ – Hamvas Béla) sodorja az embert, aki úgy érzi szabad, illetve a felkínált, a szembejövő nagy lehetőségek közül szabadon választhat. Új embertípus a történelemben, küzd a fátumszerűséggel, követővé válik, vagy visszahúzódik. Rejtőzködhet, maszkot ölthet, álcázza magát, de csak „deformált”, ahogy kitűnik Hamvas Béla ábrázolásában. Hamvas Béla emberrajza tág, alapos és pontos, a mai helyzet értelmezésére kiválóan alkalmas. Világos lesz, mennyire nagyra tartotta az embert, nem felmentve erkölcsből, erőfeszítésből. Fel is vázolta az ember megfelelő tartására vonatkozó tételeket. Vegyük ehhez Tamási Áron „hármasát”: Isten, a természet és a társadalom. A hármas egység létezésünk alapja.
Gyógyításra Balázs Géza a hamvasi nyelvet tiszta szívvel ajánlja, hogy ne „periférikusan”, hanem tágabban értsük a világot. Ehhez „módszertani” segítség egy másik példa. Czakó Gábor Hamvas Béla szövegeihez készített szótárában azt írja, hogy az írás „a gondolkodás formája, eszköze és tere”. Egy interjúban felteszik a kérdést: Miért e hármasság? Czakó Gábor válasza: „Mert az írás rögzíti a gondolatokat, és mikor az ember leírt valamit, akkor képes újra végiggondolni, és akkor mélyülhet ez az ismeret.” (Gyöknyelv, Kincsesbánya, Magyar Hírlap, 2019. november 30.)
Íme, tudásszerzés online, a Napló házhoz viszi az iskolát, az egyénnek nincs oka s hova rejtőzködnie. Hogy nem kell senkinek? Nem hiszem. Mert akkor az ördög veszi meg.
A magamfajta városi madarásznak jó volt rátalálni a Tüskevár + épülő „strada” (la strada….di Fellini) írásra. A rétisas jutott eszembe, akit pár éve a Nagyberekben egy másik friss kocsipályán péppé zúzott a kocsiáradat. Talán egy zsákmányt pillantott meg az út menti füvön, az lett a veszte. A madarászt hívták, mer’ igen nagy volt a madár és a lábán egy MME gyűrű volt összehorpadva. Egy fekete nejlonzsákban vettem át és eltemettem. Tapasztalatlan hároméves fiatal sas volt, nagy reményekkel és kevés tapasztalattal. Remélem a testvére még itt vadászik valahol. Az új autópálya-építkezést én is láttam pár hete, mikor a fenékpusztai madárgyűrűző tábort látogattam meg.
Fekete István e két regénye is ott kell legyen a lakatlan szigeten. Meglepődve, boldogan hallottam egy híres váci kortársunkat (B.M.) rádióműsorban, hogy ő egy lakatlan szigetre az útikönyvei közé betenné a Ballagó időt is. Én pedig ezt a kis írást Balázs Géza tanár úrtól. Ha legközelebb megint a Téli berket olvasom, jobban fogom figyelni, hogy tényleg vontatottabb-e?
A berek, a tradicionális magyar létforma (fokgazdálkodás?) utolsó megmaradt szigete. A modernizálódó falu. A modern nagyváros.
Érdekes, hogy a modern nem feltétlenül elkorcsosulás, a nagyváros is lehet az önmegvalósítás színtere – de ehhez szükség van a karakterre, ami csak a természettel, állatvilággal, és archaikus férfitípusokkal való interakcióban tud megformálódni.
Matula: halász-vadász, a berek királya, az ősi ember.
István, Bütyök: a gazda, inkább középkori típus, feudális jellegű kapcsolat a beosztottaival – de nyitott a modern technika felé.
Tutajos apja, Kengyel: érzelmileg távoli, de korrekt mérnökember, a modern férfitípus. Embert küld a Holdra, de a fejében él, a fiát már nem tudja nevelni, ahhoz István és Matula kell.
Tutajos: lovagi minőség és ambíciók, potenciál a fenti típusok integrálására és meghaladására.
Náncsi néni, Piri mama: az ősi gondoskodó asszony. Idegesítő, férfi mércével mérve nem túl okos, de meg van a maga szerepe a világban, tapintatosan kell irányítani.
István felesége: a lázadó nő.
Tutajos anyja: a modern nő, aki azonban már nem tudja az anyai szerepet betölteni, kiszervezi a feladatot Pirinek, Náncsinak.
Bütyök szerelme, Kengyelné: a modern, okos nő, aki azonban nem lázad a férfi ellen, „tudja, hol a helye.”
A víz felett a fényben kavargó, táplálkozó és táplálékká váló madársereg – a létforgatag (szamszára) egyik legszebb leírása a világirodalomban.
Szia Géza!
Valami hasonló kép rajzolódik ki előttem is. 2000 óta járok gyűjteni (népzenét, persze) a Kaukázus északi előterébe. Valamikor konzultálhatnánk…
Így írtok (így irtotok?) ti. „Ismertük őt, nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló”- írja a számomra az egyik legemberibb magyar költő, Kosztolányi Dezső, csodálatos Halotti beszéd című költeményében. Én is ismertem a Balázs professzor úr írásában szereplőt. A tanár úr szavaival élve nekem is „majdnem barátom volt”. Szakmai kvalitásait, emberi értékeit, érzékenységét, lelkületének finomságát illetően számomra nemcsak szív, hanem „nagy és kiváló” is volt. A „nyálas” és „nyilas” szavak „mérgébe mártott”, felelőtlenül, meggondolatlanul „bele lőtt nyílvesszők”, főleg a második, nem lehettek számára kevésbé fájdalmasak, mint a hasnyál-(egy ormótlan, most mégis találó kifejezéssel élve „hasnyíl-) mirigyrák okozta testi szenvedések, amelyeket – ahogy értesültem róla – férfiasan, méltósággal viselt. A szó két élű szer, egyszer gyógyít, míg százszor ver”-írja Vörösmarty Tükör című versében. „Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…” – írja József Attila Thomas Mann üdvözlése című versében. Balázs professzor úr- ha nem is olyan széles összefüggésben, mint a költő – a kisebb körben kifőzött „mérgek” veszélyességére hívja fel a figyelmünket, a tőle megszokott bölcsességgel az embertársaink iránti nagyobb odafigyelésre, toleranciára, szeretetre inspirálva. Ahogy jegyzetének szereplője, aki – bár írásban többé nem posztolt, élete végéig ott volt a „posztján”, tette a dolgát – a tanár úr is „posztos”, „őrző, vigyázó a strázsán”. Köszönöm neki, hogy, meghatóan szép írásával, a véleményalkotásomat illetően még nagyobb megfontoltságra, körültekintésre, önvizsgálatra késztet engem is.
Volt Péch Antalos két kedves tanítványomnak, azóta jó barátomnak, Kántor Péternek és Partali Csabának és mindenkinek, aki szereti Fekete István írásait, nagy szeretettel ajánlom Balázs Géza szellemi polihisztornak, irodalmárnak, néprajzosnak, történésznek, geográfusnak, biológusnak is kiváló nyelvész professzor barátom szép gondolatait.
Partali Csabi érettségi szóbeli tétele egy szabadon választott 20. századi magyar író életműve volt. Kedvencét, Fekete Istvánt választotta, és elkápráztatta a bizottság tagjait, köztük az elnököt azzal a lenyűgöző ismeretanyaggal, amivel az író életrajzi adataitól kezdve a művek megszületésének naprakész dátumán át az esztétikai értékek méltatásáig rendelkezett.
Kántor Péter, aki jelenleg a tatabányai Árpád Gimnázium kiváló tanára, amellett költő és író, első, Erdőszív című gyönyörű, lírai fogantatású verses és novellás lírkötetét is Németh László alábbi gondolataival dedikálta nekem: „Szolgálni a jót, lobogásra és világosságra gyújtani azokat, akik keresik és várják a Szépet, hogy világosságra, örömre és szeretetre gyúljanak önmaguk és gyújtsanak másokat is. Németh László. „Szilvási Csaba Tanár Úrnak nagy szeretettel és hálával, amiért a barátomnak nevezhetem”-írta. A büszkeség kölcsönös.
Nem véletlen, hogy Élőbb életet élünk általuk című kötetemet is ő ajánlotta az olvasóknak. Többek között ezt írja a könyvnek az ő fényképével ellátott „belső fülén”: „Elfelejtjük, hogy nyelvünk varázslat, őseinktől kapott, unokáinknak továbbadandó csoda. De Szilvási Csaba nem enged felejteni: mesél a múltról, a téli erdőről, a Turul óvó szárnyairól,a magyar erdők őszi színeiről, fényekről, szemekről, hangulatokról, s az Adytól kölcsönzött ars poeticáról: „Aki él, az mind, mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön”. Hallgatom őt „tátott szemmel”, mint egykor, diákjaként, és megköszönöm e könyvnyi sétát, melynek minden lépése közelebb vitt az élő élethez”
Köszönöm, kedves Balázs Géza, Partali Csaba, Kántor Péter, és köszönöm mindenkinek aki velünk együtt igyekszik „élő életet élni”.
Hát, kedves Géza, mint tudjuk, sok új van a Nap alatt. Itt az idő, hogy komolyan vessünk össze múltat, jelent s jövendőt. Egy sor dolgot újra kell gondolni. Jó nyomon vagyunk. Ezt erősíti fel Muhel Gábor nagyívű írásával: „A valóságértelmezés paradigmái a posztmodern korban”. A különböző tudományos vizsgálati módszereket pásztázva, az igazságkeresés alapelveinek, axiómáinak érvényességét/érvénytelenségét vizsgálva, több hangsúlyos megállapítást tesz. Íme: „S ez az a pont, ahol a nyugati filozófia Arisztotelész metafizikájára épülő doktrínái a keleti tanításokkal összeérnek”. (Ponticulus Hungarikus XXI. évfolyam 9. szám · 2017. szeptember)
A mai hangosan harcos időkben az elmélkedést az „intelligens értelem” felé tereli Balázs Géza. Bővítendő a látóhatárt, tulajdonképpen az 1500-as évek elejére kellene visszamenni, amikor Erasmus csillogó szellemisége indítja a hitvitákat. Fellép „a hatalomba belemerevedett egyház és az őt támadó, kiteljesedő radikális individualizmus tévhitei ellen”. (Zelnik József: Európa hattyúlakomái, Országút, 2020/12., 42-44.) Erasmus tisztán látta, hogy a dogmák tragédiákhoz vezetnek. Az európai gondolkodásra is ráfér a tágítás. Megmerevedtek a frontvonalak. Tartja magát az arisztotelészi felfogás a „kizárt harmadik”-ról.
Balázs Géza megidézi Sári Lászlót, aki szerint itt, a nyugati féltekén ekként járunk el mintegy kétezer éve, és így beszűkítjük szellemi világunkat, érzelmi létezésünket. A tibetológus józanságra int: a történelem nem játszótér, finom és érzékeny egyeztetésekre van szükség. Mert különben eljön (vagy már itt van?) a Dilettánsok történelme (Honnan ered a Nyugat és a Kelet elhibázott viszonya?), ahogy új könyvének címe is jelzi. (Corvina Kiadó, 2020) A történelem „nem engedelmes szolgálóleánya az emberiség önjelölt tervezőmérnökeinek, és nem is a jó tündér, aki a kívánságokat várja. A történelem nem kívánságműsor, hanem hatóság, az intelligens értelem legfelsőbb hatósága”. És „minden óvatlanságot kegyetlenül megtorol”. Időszerű figyelmeztetés. Mert kié az európai tér? A miénk. Az alakítandó Európa-képhez jó lenne megszívlelni a feleknek Erasmus intését is: „Nem kárhoztok el, ha nem tudjátok, vajon a Szentlélek az Atyától származik-é, s hogy a Fiúnak egy vagy két kezdete volt, de nem kerülhetitek el a kárhozatot, ha nem ápoljátok a lélek gyümölcseit: a szeretetet, a vidámságot, a türelmet, a jóságot, a szívélyességet, a béketűrést, a könyörületet, a hitet, a szerénységet, a mértékletességet és a szemérmességet.” (Lásd Zelnik)
Kedves Tanár Úr! Köszönöm, hogy rájöttél a titkos üzenetre. Régóta szónokolok erről, de nem nagyon kaptam még visszajelzést. Engem ázsiai utamon ért a felismerés, holott csak Arisztotelészt kellett volna alaposabban olvasnom. De soha nem késő. Géza
Ha újra elindul errefelé, jöjjön át Hetésbe is, a szlovéniai oldalra, szívesen csatlakozom a határ másik oldalán, itt a Muravidéken, amely ugye néprajzilag valamikor Hetéshez és Göcsejhez is tartozott, de nyelvileg is, hiszen ezt a nyelvjárást beszéljük, beszélgethet itt is egy-két muravidéki magyar emberrel is – még.
Ismét egy gyönyörűséges írás. Az Őrség és én. Megható és lenyűgöző az a gazdagság, amit feltársz az írásodban. Hihetetlenül nagy és precíz az agyad. Annál csak a lelked nagyobb. Nem szégyellem, megkönnyeztem. Egyszerre vagyok boldog és szomorú, boldog, hogy milyen gyönyörű ez az egész annak, aki ilyen sokszínűen éli, és milyen szomorú, hogy minden olyan gyorsan elmúlik. Nagyon felzaklattál. Büszke vagyok, hogy a barátodnak mondhatom magam, de ezt a legtermészetesebbnek tartom. Már hosszú ideje hiszek a sorsszerűségben. Most a nyakamba veszem én is a határt. Végig velem leszel. „Felhátizsákoltad” a lelkemet.
Köszönöm.
Kellemes vasárnapünnep napot kívánok neked is. Nekem már most az.
Furcsa számomra , hogy halálom utánra adjak javaslatot másoknak mit tegyenek. Jó lenne elengedni a gondolatot hogy az én kezemben van a gyeplő. Életem végén rájövök hogy csak az őszinte pillanatok tesznek boldoggá itt sem vezettem.remélem érthetetlen voltam…
Mindig szívesen olvasom írásait, mert okosan, konkrét példákkal érvel és világosan fogalmaz. Most A két Bolyairól szólót használtam fel az irodalom történetét bemutató diasorozatom legújabb részéhez (A későmodern kor magyar irodalma 2.), idézek is belőle pár mondatot. Milyen egyszerű és mégis milyen mély, tanulságos, amit stílusáról ír!
Elolvastam a Krónika 2020/7. sz-ban a Trianon és a magyar nyelv című írását, amely jó összefoglalója a Trianon utáni magyar nyelv helyzetének is. Az eredményt a cikkben, részben végül is kimondta, HOGY MI A HELYZET: TÖBBNYIRE A NYELV PUSZTULÁSA, PORLADÁSA, ESETLEGES KIVESZÉSE STB. – HÁT NINCSEN SOK IDŐNK …2060- körül még javában élnek a fiaim, esetleg lesznek unokáim, én már nem biztos, hogy leszek,de lehetséges…és…megérjük a végé is, itt a Muravidéken? Ez lesz az eredménye a szétfejlődésünknek? Kis helyen kis adagokban esünk szét, főleg nyelvileg…a többit hagyjuk, hogy hogyan…Az embernek úgyis valahogy egyedül kell értelmet találnia az életében…egyedül születik, egyedül távozik…közben még sok minden történhet…
Egyébként jólnak, erősnek tartom az írását ezzel kapcsolatosan, van eleje, közepe, vége – kimondja, amit kell…A krónika Trianon száma erős, jó írások vannak benne…a júniusi szám is jó, azt is elolvastam…ott is szó van Trianonról…meg dr. Magyar Zoltán néprajz-tudós mondáiról, valamikor kb. 10 éve segítettem a kutatásait a Muravidéken, ismerem…a munkáját, törekvéseit…tetszik is, ahogy csinálja…. járja a Kárpát-medencét…olyan rendes, magyar ember…ismeri is a magyar végeket…fanatikusan elljut minden zúgba…akár gyalog is, biciglivel…stb.mert lassan nem lesz, mit gyűjtenie..Valahol a Duna-kanyarban él egy parsztházban…egyszer meg is hívott, elmondta a környék jelenét, múltját…olyan paraszti életet él, kaszál, kapál…stb.,
Az interkulturalitàst igazàn csak hasonlò gondolkodàsu szemèlyeknek sikerülhet magvalòsìtaniuk.. most ezt gondolom… ma fordìtottam kèt szlovèn költõl verseket…az egyikkel beszèlgettem is telefonon…mi a stratėgiàm? tetszenek a verseik, ahogy gondolkoznak…be tudom ezt fogadni…
A halál az élet vége, egyúttal az élet része is. A „háztól temetéskor” a beteg hazulról, és családjával együtt ment az utolsó útjára. Ma gyakorlatiasabb, egyszerűbb az eljárás, de egyszersmind a halált kiküszöbölték (kiközösítették) az életből. A beteg zömben a kórházban hal meg, s a család zárt koporsóban, a ravatalozónál „találkozik” vele. Külföldön már a behantolást se várják meg. A „gyászolók”, egy szál virággal, egy kanál földdel hagyják ott az üres sírgödröt. Változik a világ, de a halál ugyanaz marad.
1959-ben apai nagyapámat otthon, a tisztaszobában
ravatalozták fel.A helyiséget teljesen kipakolták. Csak a nagypapa ravatala és körben székek. Az ajtóra fekete drapéria került, mellette, a falnak támasztva a koporsó fedele. A felnőttek bent ültek, imádkoztak, az asszonyok siratót énekeltek.Mi gyerekek bent csendben, jól nevelten álldogáltunk, de amikor kiengedtek bennünket az udvarra, titokban kicsit rosszalkodtunk. A sötétben – nem volt annál izgalmabb – bújócskáztunk. Volt aki a koporsó fedele mögé bújt.
Másnap lovaskocsikkal – a nagypapa temetési hintóban – mentünk a temetőbe. Utána halotti tor. Két napig tartott a halott elbúcsúztatása. Ezt nem lehet elfelejteni. Hét éves voltam.
Bizony így. 1964-ben voltam először temetésen: anyai nagyapámén, Bőben. Az egyik szobában volt felravatalozva a 73 évesen elhunyt bői papa, Farkas Ferenc. Bementünk hozzá elbúcsúzni, fekete ünneplő ruhában, parasztingben feküdt, lábán csizma, összekulcsolt kezén rózsafüzér, az arca is nagyon beleégett a 9 éves agyamba, drámai volt az egész helyzet. De szép is. Aztán a temetési menet, a gyönyörű gyászénekek – hiszen igazából nincs halál -, s utána visszamentünk a házba, kis tor: sonka tormával, bor, egy kis süti – ha jól emlékszem, ezek, és szomorú, s mégis feszültségoldó beszélgetés, a rokonokkal való közösség élménye.
Mindez ma már másként zajlik.
Talán inkább az Életnek… A torban az elhúnyt új életét ünnepelték, ( és segítettek egymásnak az elengedésben). Akárcsak a névnapon, ami a névadó szentnek nem pusztán a halála napja, hanem az égi születésnapja – és erre emlékeztek.
Van mit újra tanulnunk… 😊
A hagyományoknak igenis megvan a maguk szerepe. A részvétnyilvánításnak, a halotti tornak, a nem divatból hordott fekete ruhának! Máskülönben visszamarad az emberben valami görcs, ami évtizedek múlva sem múlik el!
Igen, sajnos mostanában sokszor így történik.Az én szülőföldemen, szerencsére, még ma is őrzik a régi hagyományt, és a toron összejönnek a rokonok, barátok.
Kedves Prof. Dr. Balázs Géza Tanár Úr írása. Vettem a bátorságot és másoltam. 🌿Remélem nem bántom meg ezzel… 🌿
Igaz és megragadott ez az írás. Mindig érdeklődve olvasom a munkáit. Nagyon jó írások. Köszönöm szépen Tanár Úr 🌿
Bizony,ilyen lett a világ,nem ápoljuk eléggé a régi hagyományainkat,pedig Sütő András is figyelmeztetett erre,valahogy így:jöjjetek össze a síromnál,de ne azért,hogy nekem világosítsatok,hanem,hogy rátok essen a gyertya fénye!!! (tartalmi idézés)
Kedves Géza!Nagyon tetszett!!!!Nagyon igaz minden szavad!!!!!Igaz,én az ellenkezőjét gondolom:ha engem temetnek,csak a szűk család legyen ott!!Senki más!!!
Nagyon szeretem az írásaidat!!Remélem összegyűjtve,kötetben is olvashatom majd!!!!Üdvözlettel:Aradi Éva
Nem tudunk búcsúzni! Tisztelt Tanár Úr! Minden szavával azonosulni tudok, amit a temetések kapcsán írt. Tán 2 éve, hogy az erdélyi Kovásznán elhívott a szállásadóm – ismerve néprajzi érdeklődésemet, – egy ismerőse temetésére. Természetesen örömmel mentem, hogy láthassam, miként búcsúznak, tőlünk többszáz kilométerrel a székelyek a földi létből távozótól. A család gyászban érintett tagjai a temetési szertartás előtt egy teljes órával már a a ravatalnál vannak azért, hogy fogadják az érkezők részvétnyilvánítását. A gyászolókat pár szóval, – mindenki a maga módján, a kapcsolatuk, rokoni szálaik szerint – vigasztalják, együttérzésükről, segítségükről biztosítják. Láthatóan mindez a gyászolóknak jól is esett. S meggyőződéssel állíthatom a néhány szó, ölelés, segítette is a fizikai elválás mellett a lelki megkönnyebbülést is. Itthon, hazánkban több év óta gyakorlat, hogy kérik a részvétnyilvánítás mellőzését. Mintha az nem a megkönnyebbülést, hanem az ellenkezőjét szolgálná. Így hát majd telefonon, vagy személyesen keresik meg a rokonok, barátok a gyászt hordozókat. Vagy már azt sem akarják! A részvétnyilvánító meg azt gondolja, letudta a temetésen való részvétellel „a rá eső részt”. Sok éve tart ez már. Mintha a gyásszal nem/sem akarnánk szembenézni. Így lélektelenedik el a világ…
Tisztelt Balázs Géza!
Régóta furcsállom a sportriporterek egyik szóhasználatát: odavágó. Kétségtelen, hogy sok kupameccs oda-visszavágós alapon zajlik, s bár az első meccs utáni második valóban a visszavágó, de az elsőre mégse tartom értelmesnek nyelvileg az odavágó használatát. Sőt, inkább komikusnak hat számomra.
Ön szerint tévedek?
Kedves Géza!
Ismét egy zseniális írás tőled. A „néha”. Hát igen.
Ez egy „néha” ország. De még inkább „nekem birodalom”. Hazudni, lopni, csalni itt is tilos. „Nekem” viszont lehet. Mentelmi jogom van.
De ez már politika. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban minden órán rendre szoktattak bennünket. De ebben is élen járt a testnevelő tanárunk. A tesióra ugyanolyan fontos volt, mint a latin vagy a matematika. Soha senki nem kapott felmentést. Eleinte két-három ember megpróbálta kivonni magát, nem vetkőzött le, mert „meg vagyok fázva”, „lázam is van”. „Levetkőzni! Mi készültünk még a testnevelés órákra is. Tudtuk, hogy májusban melyik napon osztályoznak bennünket magasugrásból. 150 a jeles, 145 a négyes, 140 a hármas, 135 a kettes. Az alatt elégtelen. Én – mert szertornából elég gyenge voltam -már márciusban elkezdtem az edzéseket. Volt olyan délután, hogy százat is ugrottam. Mezítláb. Fejlesztettem a „rugóimat”, csiszoltam a technikámat. 160 centiméteres magasságom ellenére májusban megugrottam a 150 -et. És hiába lett volna valaki kitűnő, ha tesiből is „felhúzzák”. Ha mindenből jeles volt, tesiből csak kettes, akkor az került a bizonyítványába. Fafejűség volt? Szerintem csak rend. Ma is megcsinálom az 1111 fekvőtámaszt. A nagyobb részét a strand egy rejtett zugában, ahol nem látnak. Mert most oda megyünk mi is.
Baráti üdvözletemet küldöm.
Az eredeti írás itt olvasható: https://hajonaplo.ma/aktualis/neha-lehet-a-nyelvesz-szemevel
Czine Mihàly nekem is tanàrom volt, több èvig jàrtam hozzà az egyetemen, àlmodtam is vele, igaz, hogy rėgen, de az üzenetėt kėsőbb értettem meg…segìtőkėsz ember volt, ezekszerint a sìrjàn tùl is…
…Vèsztőn is jàrtam, de règen… mèg nem volt ott a szobra… de megérdemelte.
Jó pár évvel ezelőtt voltam Angliában, és egyszer Londonba is elmentünk. Este volt, már csak azok voltak az utcán, akik az éjszakai szórakozásra készülődtek. Nahát mi is ezt tettük, s valahogy szóba kerültek a feketék, én meg elkezdtem mondani, hogy a négerek így, meg úgy…a magyar barátnőim rögtön rám szóltak, hogy ne mondjam ezt, mert nem messze tőlünk voltak feketék (is), s nem lenne jó, ha meghallanák. De miért? – kérdeztem. Elmondták, hogy ha rájönnek, hogy a niggerekről, vagyis róluk beszélek így, akkor jobb ha előre kérem a gipszkötést. Valahogy sikerült elfogadnom, hogy ha azt mondom, hogy feketék, akkor az szebb, angolul mindenképp, magyarul meg annyira nem értek hozzá, csak beszélem. Később azt is mondták, hogy mondjam azt, hogy afro-amerikai, de mi van, ha az illető mondjuk Kínában született. Jó, akkor marad az, hogy a feketék (mintha több kávéról lenne szó). És becsszó, hogy a torokfájásra meg jó lesz a Mentos is. De azért azt a gyerekkori verset, hogy „pepita a néger, nincs fekete péter, sehol, de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye…” stb., valahogy nem szeretném átírni.
Elnézést, a 151.részben a „kutya is” utàna két ‘a’ van, és a végén a „kért ér” = kort ér – talàn.
Amúgy nagyon érdekes gondolatok a „legjobb” baràtunkról! 🐶🐜
Meghatóan szép „hangyás, nagy lelkedről tanúskodó írásoddal felragyogtattad a napomat. Két klasszikus idézetet juttattál eszembe. Az egyik: „Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” A másik: „Nagy az, ki a hazát naggyá teszi.”
Ki kényen él, ugyan boldog lehet;
De mint tünő árnyék, ha elsuhan,
Sírverse ez lesz: „volt, de nincs szegény! ”
Fáradj, s ne irtózz, hogy csekély leszen
Müved hazánk nagy építményiben;
Morzsát vigyünk csak, s töltsünk hézagot,
Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen,
Naggyá, magassá, mint a Tátrabérc”
Mi a debreceni Városvédő Egyesülettel jártunk ott vagy két éve, mindent láttunk, lenyűgöző volt a padló, a mozaik maradványok.Egyáltalán a múlt ilyen hihetetlen jelenléte, egy civilizáció pusztulása, felejthetetlen.
Szomorúságunk röntgenképe. Balázs Géza remekül időzíti a belgiumi születésű francia szociológus, etnológus és antropológus művéről szóló híradást. A strukturalista mozgalom fő teoretikusa 100 évet élt. E munkája megérdemli, hogy megemlítsük a fordító nevét: Örvös Lajos (1923-2002). A Kelet Népe szerkesztőségében kezdte pályáját, Móricz Zsigmond irányította a francia szak felé, mondván: „egy magyar írónak beszélnie kell egy világnyelvet”. Nyelvtudását franciaországi tanulmányutakon tökéletesítette, a jelentős szerepet játszott a két kultúra közvetítésében, amiért magas francia kitüntetésekben részesült. Kitűnően bírta a két nyelvet, a fordítás művészetét a naplójegyzetbe válogatott idézetek is bizonyítják. A könyvben Claude Lévi-Strauss leírja a filozófiától a néprajzhoz vezető intellektuális fejlődését. Rengeteg izgalmas kérdést, témát tárgyal, mint haladás, változás, folyamat, megértés, kutatási módszertan, tudományos gondolkodás, történetiség, modellfelfogás, földrészek és emberek stb. A magyar kiadás utószavát Köpeczi Béla írta. (Európa Könyvkiadó, 1979, 556. old.) Hangsúlyozza, hogy szerző, Saussure nyelvészeti iskolájára hivatkozva, „a gondolkodás tanulmányozása szempontjából a jel fontosságát emeli ki”. Köpeczi több szálon futtatja Claude Lévi-Strauss összetett munkásságának értelmezését, olyan nagyságok érintésével, mint Rousseau, Freud, Marx, Piaget, nem egy megállapításával újabb vitát inspirálva.
Akár a francia, akár a magyar megjelenés dátumát és mai helyzetünket nézzük, jogos a fokozott jelző használata. A mű újraolvasása szükséges, ha már az „újranyitások” idejét éljük.
A Passuth-emlékezésnek van három kötet folytatása. Mindet olvastam, de csak erre, az elsőre emlékszem. Akkor, 15 éves koromban (pl.) Németh László önéletrajzi műveit olvastam a Kutatóárokkal, meg a Hunok Párizsban-nal, meg az Életeimmel egy időben.
Ismét egy meghatóan gyönyörű Balázs Géza-írás. Több mint nekrológ. Énekrológ, zsoltár. A hűség szívverése. Szabó Lőrinc Mindennap valaki című versének alábbi sorait dobogtatja a lelkemben.
Meghalt! – szinte dörren a hír,
hozza ujság vagy telefon,
úgy jön, mint egy puskalövés,
élesen, kurtán, szárazon.
Meghalt! – mindennap jön a hír
s egyre több barát esik el
a nagy csapatból, amelyet
valaki folyton tizedel.
Borzalomhullám. Döntik a szobrokat Amerikában. Ezt átveszik Nyugat-Európában. Történelmi személyiségek szobrai hullanak a porba, zuhannak a vízbe, meggyalázva. Rombol a tömegember. A meghasadt tömegember így tör ki hasadtságából. A minap Franciaországban Colbert szobrát gyalázták meg – a XVII. század nagy államférfiúja, XIV. Lajos, a Napkirály „túladóztató” minisztere volt. Vesszen. A tengerentúlon Kolumbusz Kristófot sem kímélik. „Pedig Kolumbusz nem járt a mai USA területén; nem is róla nevezték el a földrészt”. Arrafelé nem olvassák Balázs Géza tömör ismeretterjesztését, aki San Salvadorban, a székesegyház előtt, Kolumbusz szobrát megtámasztva „morfondírozott”. És most mi morfondírozunk: Tudják, mit cselekszenek? Történelem, művészettörténet, irodalom, képzőművészet felforgatva. Mit tudhatnak a vandálok minderről? Talán a modern (és kíváncsi) szociológusok kérdőíves vagy interjús módszerrel közelebb jutnának az „ismeretekhez”. Hogy miért teszik, azt tudjuk. 2. kérdés: Ki volt az illető, akinek a szobrát ledöntötték? Rasszista. Pótkérdés: „azon kívül”, mit csinált? Mikor élt? Nincs válasz. Még lenne néhány kérdés, mint: Ki fogja felépíteni az új jövőt? Milyen lesz az? Ki fogja megtermelni a kaját, a piát, ki finanszírozza a lakást, meg a…? A vállalkozó kedvű szociológus elmenekül, mielőtt őt is ledöntenék. Jézus így szólt az Atyához: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Hát, Amerikában Jézus is sorra került. Mert fehér. Feszítsétek meg! Megbocsátás? Ehhez békesség kell. Ha megérthető a cselekedet. És van bocsánatkérés. Nem úgy tűnik. Csejtei Dezső, Spengler nyomán, „a Nyugat alkonyának végső fázisáról” ír. (Magyar Nemzet, 2020. június 22.) És vajon Kelet felé nem terjed ez a fajta járvány?
Ez a Túrógombóc a saját alkotásod? Hihetetlen, hogy miket tudsz. Ilyet csak Peterdi Pál vagy Tabi László tudott írni. Amíg utóbbi volt a Ludas Matyi főszerkesztője, rendszeresen jelentek meg versikéim a lapban, Peterdi Palival is úgy lettünk jó barátok. Aranyos, kedves fiú volt.
Már régóta tudom, hogy szépíróként is zseniális vagy, de ez most megint egy új oldalad. Többször elolvastam. Nem tudok vele betelni. Ötletes, szellemes, stilisztikai szempontból is remeklés. „Feldobtad” a napomat.
A túrógombócos írásodba valósággal beleszerelmesedtem. Karinthy színvonalú ez is. Már vagy tízszer elolvastam. Nem tudok betelni vele. Régóta mondogatom neked, hogy ezekből a zseniális kis mesterremekeidből érdemes lenne egy kötetet összeállítanod.
Sokunk kedvence lenne.
Írj hasonlókat .Ez is a te műfajod. Csodálatos „túrodalmi” alkotás. Hidd el, hogy nem „túrzok”.
Amit Amerikának most be kell járnia , az tényleg egy kálvária, és szerintem egyhamar nem is ér a végére. Már pár száz éve tart ez, és még mindig a felszín alatt van nagyon sok rejtett feszültség, aminek elő kell jönnie. Persze, egyáltalán nem értek egyet az értékek lerombolásával, de sajnos a változás sokszor a fizikai szinten nem tud másként megvalósulni. Amerikában rengeteg törvényt hoztak a rasszizmus ellen, az egyenlőségért, de az emberek élete, gondolkodásmódja semmit sem változott. Obama megválasztása sem jelentett ebben jelentősebb változást. Amíg a kisemberek szintjén nem jutunk el oda, hogy változtassunk, addig minek a sok törvény?
Szoborrombolás pedig máskor is volt már a történelemben: 11 évesen hallottam, hogy Tatabányán a Fő téren ledöntötték Lenin szobrát. Miért? szerintem nem azért, mert ő egy rossz ember volt, vagy egy zsarnok, csak valami olyat képviselt, amin az emberek, a kor túllépett, és ez így jutott kifejeződésre.
Amúgy még a rasszizmushoz annyit, hogy ehhez nem kell átmenni Amerikába, itt maradhatunk nyugodtan Európában. Nem kell rögtön a 20. század történelmére gondolni, ott van a középkor. Sajnos azzal is szembe kellett néznem a romológiai tanulmányaim kapcsán, hogy nálunk is volt rabszolgaság, csak talán egy enyhébb verzió (mondjuk Romániában nem). De indulatok, elfojtott harag itt is van, még azóta is. És néha a felszínre is tör. És ezen is csak mi, a kisemberek tudunk változtatni. A törvények, csak törvények maradnak.
Most is kirukkoltál egy zseniális gondolattal. A feledékenységet akár ki is lehetne hagyni belőle. Mert a véleménynek feledékenységből való megváltoztatása valószínűleg csak véletlen, nem feltétlenül a józan belátáson alapul. Az igazi az, ha a megváltozott körülmények miatt újragondolom, és racionálisan megváltoztatom a korábbit. Ha muszáj, és észszerű is (az új helyesírási normát követtem, tehát nem ésszerűt írtam). Nálam marad a roppant korlátolt szókapcsolat. Az viszont önmagában is nagyon helytálló igazságtartalmat foglal magában.
Egy általam nagyon tisztelt volt kollégám, apai jó barátom azt mondta (1966. szeptemberében) : a normális embernek nem lehetnek elvei. Szűkebb értelemben ezzel nem értek egyet, de az élet produkálhat extrém helyzeteket. Például: elvből soha nem jönnék össze a barátom feleségével, de mi lenne akkor, ha hajótörés után az asszonnyal ketten egy lakatlan szigetre kerülnénk, és már két-három éve ott élnénk kettesben. A hazakerülésre eddig nem volt remény, és a későbbi megoldás is több mint bizonytalan. Aki ebben a helyzetben elvhű, az inkább elvhülye.
Az Àllok c. blogja tetszett, mert ez a trend … a gazdagok kènyelmesen èlnek…de èn màst is làttam vasàrnap a zalai erdőszèleken, ahol ennek az ellenkezője is lėtezik, a mèlyszegènysėg… a kèt vilåg nem ismeri egymàst, szerintem….
A sīr a fa c. novellåja tetszett, mert olyan humàn ihletèsű…nekem is van a kertemben egy öreg diòfàm, nem tudom hogy ki ültette, mert a hàzunkat a diòfàval együtt vettük kb 27 ėve…mèg èl…habår vannak szàraz gallyai is…håt…elgondolkoztam a novellàjàn..
Még egy velős gondolat. tegnap történt az iskola udvarán. Mivel tegnap nagy volt a vihar, jégesővel keveredve két fát kidöntött az iskolám udvarán, a házmester kb. fél méterrel volt tőle, majdnem meghalt….Aztán jöttek a katasztrófavédők, tűzoltók stb., s eltakarították a fák maradványait, amelyek belsőleg korhadtak voltak, s a vihar véget vetett az életüknek, úgymond…s majdnem meghalt egy ember is a közelükben, ez a buszmegálló környékén volt, de mégsem… (Az iskolánknak 510 tanulója van…)
Tehát, a korhadt fákat ki kellene vágni, sajnos…csak nem látjuk a belsejüket…s ne legyen vihar…akkor rendben van, lassan elszáradhatnak, s ne legynek nagyok, terebélyesek stb…
Ez az élet: el is kell búcsúznunk, többször is…
Még mindig jobb, ha kivágta a fáját, mintsem, ha a házára dül, vagy bárkire
Ismét egy remeklés tőled. A láb nélküli ember. Ugyanazt teszed, szépíróként, mint Turgenyev a Sztyichotvorenyija v proze című kötetében, amelynek egyik darabja a Kak choroshi, kak szvezsi bili rozi című írás. „Valamikor réges-régen, ki tudná, hol, olvastam egy verset. A költemény tartalma csakhamar elpárolgott elmémből, de első sora mélyen vésődött be emlékezetembe:
„Mily szépek, mily üdék voltak a rózsák…”
Tél van; jégkéreg ül az ablak tábláin; a sötét szobában csak egy gyertyaszál ég. Ott ülök, a szögletbe húzódva, és fejemben egyre cseng és peng:
„Mily szépek, mily üdék voltak a rózsák…”
Turgenyev az alábbi Mjátlev versre gondolt. Milyen szépek, milyen frissek voltak a rózsák a kertemben, Hogy kértem a tavaszi fagyokat, ne „illessék” őket hideg kezükkel-fordítom én. Te ugyanúgy írsz, mint Kosztolányi a Sötét bújócska című kötetében. Eredeti, szórakoztató, elgondolkodtató módon, remek stílusban. Most is nagy élmény vagy. Baráti üdvözlettel. Csaba. Kárpótlásul Szabó Lőrinc Két lány térdtől bokáig című csodálatos verse: Négy gyönyörű láb libbent autóba. Két lány. Legalább tudnám, ki volt!Nem érdekel már az utca, semmi,csak menni kéne,utána menni négy villanásnak, gyalázatos szép csalogatásnak, valami könnyű, gazdag örömnek, annak, ami ott libbent autóba és tudja Isten, hol jár azóta! Négy gyönyörű láb libbent autóba. Többet nem láttam. Két nő. Ki volt? Rohan az utca föl és alá; jöttek és szöktek; honnan? hová? Nyugodtak, szépek, piszok az élet, hej, hogy örülne dühöm nekik! Két nő: melyik szebb? Kéne: melyik? Négy lábat láttam, azt se sokáig,két gyönyörű lányt térdtől bokáig. Nem érdekel már az utca, semmi, csak menni kéne, utánuk menni, örülni nékik térdtől bokáig,s tovább, sokáig, örülni újra valami jónak, ami gyerekké ringat-altat: keresni bennük a nyugalmat, katona lelkem
tűnt vendégét, érdes életem ellentétét. Mondd, igazán bűn, hogy e két lányban valami újat úgy megkívántam, valami könnyűt és idegent? Ha bűn, legyen bűn: bűn akkor a jaj s gazember mind a szegény s fiatal. Négy gyönyörű láb libbent autóba, és tudja Isten hol jár azóta; valami itt volt és lehagyott, – be fáj, hogy egyszer meghalok.
Néha azt érzem, és nagyon fáj, hogy lélekben már te is készülsz az elmúlásra. A tatai sétád (Apuddal? Anyuddal?) Remélem, majd 25 év múlva.
Mi lett sorsa apródjainak? Màrtírhalàlt haltak, mint annyian a történelem soràn. Innen nézve ijesztô és borzalmas, onnan nézve (?) nos, meghalni a hitünkért, vagy a szabadsàgunkért? Biztos romantikus vagyok, de emiatt meghalni az nekem valami magasztos: ” nem àgyban, pàrnàk közt „, meg a magas koleszterin miatt.
De mi lesz velük utàna? (Engem ez mindig is érdekelt, lecsupaszítva: minek élni, ha meghalsz és semmivé vàlsz?)
Keleten úgy gondolják pl. ha egy apa felàldozza az életét a lànyàért, akkor a lelke nagyon magas helyre kerül. Bàr ez velem soha nem történt meg, csak könyvekben olvastam róla. A nyugati kereszténység szerint is minimum a mennyorszàgba.
Mi mégis sírunk, mert a test meg van kötve, törékeny, egyszóval: halandó. Ennyi, ami làtható, és ez elég szomorú. És mert nem hiszünk (màr régóta) abban, hogy a lélek jó helyre kerülhet, és hogy a halàl az élet, a körforgàs része.
Ôk nagyon jó helyre kerültek. Èn ebben hiszek.
A Teremtőnek (vagy a Teremtésnek”) célja volt veled. Az a Remény utcai ismeretlen csak az ő keze volt. De nagyon hálásak vagyunk neki. Nemcsak a kezének, hanem a szemének és a szívének is.
Weöres Sándor:
A célról
Mit bánom én, hogy érdemes,
vagy céltalan a dolgom?
Patak vagyok: kérdjem-e, hogy
habomat hova hordom?
Harcolok: nem tudom, kiért
és nem tudom, ki ellen.
Nem kell ismernem célomat,
mert célom ismer engem.
Elolvastam a legutolsó blogbejezgyzését…Tata – mi…végül is, a sorsot is mi alakítjuk… állás, pénzt..munkahelyek…mi lett volna jobb? Sors-szerűség: visszatérhetünk arra az állomásra, ahonnét eilindultunk…a kérdés, mit tanultunk meg útközben, éÉs, mit csodáltunk meg útközben? Mit teremtettünk útközben? stb. Valószínű sokan segítették az útját, hogy ott van, ahol van…és …az nem kevés – szerintem…
Örülök a tatai kötődésednek. Szívszorító élmény volt olvasni, hogy itt jártál a közelünkben, és nem találkoztunk. Szívesen láttunk volna. De ami késik…
Tetszett a mai blogja…most is vehet egy CD-t, szeretni most is lehet…azokat is, akik màr nincsenek velünk…ės mèg el lehet utazni Svàjcba is…a szocializmusnak vège…idővel az ember öregebb lesz, de talàn bölcsebb is…
Hàrom dolog jutott az eszembe: az egyik,hogy az 1-es és a 24-es vonalàn jó, ha kitàmasztja az ember a gyomorfalàt (vmi mindig van), a màsodik, hogy a nyilvànossàg miatt az ember szavai bàrkihez eljuthatnak (egészen tàvoli pontokra is), s végül: igenis lehet nyelvet csiszolni hamburger mellett (lehet, hogy nekik esélyük sem volt màsra, mint ràdiót hallgatni).
Üdvözlettel, Kati
El Mirador foglalkoztat mostanában. Szeretném felhasználni az Ön által feltett anyagot, hogy segítségével tágíthassam a piramisokról kialakult egysíkú állapotot. Kérem, engedélyezze a felhasználását, amit előre is köszönök.
Tisztelt Samodai Úr!
Természetesen bármit átvehet, felhasználhat, végtére is pontosan azért írunk. Ha hivatkozik rám, s ha értesít erről, azt külön megköszönöm.
El Mirador-expedíciómról (ami életem egyik legnagyobb élménye) több helyen meséltem, a Múlt-Korban, az Élet és Tudományban, s ha jól emlékszem a Magyar Nemzetben is. A piramisok kapcsán pedig Várkonyi Nándorról szóló írásaimban fejtettem ki véleményemet…
Üdvözlettel: Balázs Géza
‘Páternoszter” – Mi Atyánk, – az imádság.
„Páternoszter” – a felvonó, a körben járó, megállás nélkül: mint a rózsafűzér, egy önmagába visszatérő kör, szünet nélkül. Amit a kézben tartva, szemről szemre, csomóról csomóra tovább forgatva számolhatom az elmondott Mi Atyánk imádságokat…
Majd megbeszéljük. R.a.
Néha van olyan érzésem, hogy mindegy melyik úton indulnék, zöld, vagy piros, mert ahova el kell jutnom, eljutnék! Csak a népmesékben, és a Màtrixban nem.
Igazàból a kisvasutat néztem ki magamnak, a túràzàs màr nem nekem való! Nem bírja szívem.:( Köszönettel, Kat
Ha a legtöbb embert megkérdeznénk, szerintem Önnel értene egyet, mert a névnek nyilvánvalóan több köze van ma már az egyházhoz, ahhoz képest, amikor először említik a helységnevet. Latinos berkekben így is magyarázzák jelentését. Engem inkább az ikon története fogott meg: Nagy Lajos ajándékozta az eredetit a lengyelországi pálos rendháznak (bár ez is lehet, hogy csak legenda), majd a kialakult kultusz miatt kap egy másolatot Márianosztra. Azt hiszem, itt is valami körbeért.
Üdvözlettel,
Attila
Kedves Gèza,…a küldetèse szerintem nem Indiàban van… Terèz anyånak volt Kalkutta…szegènyen èlt, mert a szegènyeket kèpviselte, ő mondta, hogy
a szegènyeket csak ùgy kèpviselheti, ha ismeri a sorsukat…kiment az utcàra èlni közèjük…amikor a Bèke Nobel dìjat vette åt, Zágràbban megållt, s kèrt egy règi ismerősètől egy szandålt, mert szakadt volt az övè…s aztån tovåbb utazott Svèdorszågba åtvenni a dìjat..filmen låttam…több èvtizede nem jårt Euröpåban…s a Nobel dìj összegėt a szegènyeknek adta…s visszament a lepråsai közè…most nèztem egy hitről szölò műsorban egy interjùt egy megtėrt fèrfitől, akit ott a Deåk tèr környèkèn ment be a Terèz anya nővèreihez…megmentettèk, sok sikertelen kìsėret utån
…Terèz anya szeretethàzai működőkèpesek a vilàgon…s nincs is fentartòjuk…maga sz Isten…
… a magyar nyelv håzai …a vilàgon…hol vannak, s kik kèpviselik..ez is lehet egy ùj kihìvàs….de nem a karrieriståknak, diplomatåknak…stb.,
Jártam Kalkuttában Teréz anya kolosorában. Szegényes szobája most is előttem van, hosszú lépcsősor vezet hozzá, a pár négyzetméteren egy ágy, egy kis polc és egy kis asztal van csak… A kolostor körül (egyébként ott van eltemetve) koldusok, és felirat: ne adakozzanak a koldusoknak…
Kedves Gèza,Ezeknèl a köveknèl mit èreztèl mit làttål…??? Mit üzentek neked???
Nekem volt egyszer egy èrdekes làtomàsom…hasonlò helyzetben…
De csak kèsőbb èrtettem meg a làtomàst.. a hely, az ott èlők szellemètől stb.szinkronicitàst..csak megfelelő adò ès vevő kell hozzà…ès valami, ami közös ügynek neveznèm…
Nehéz megfogalmazni. Az okkultizmus távol áll tőlem. Racionális ember vagyok, próbálom elképzelni őket… itt, a Börzsönyben, a Húsvét-szigeten és a mikronéziai Nan Madolban. Nagyon homályosan látom őket, igazat megvallva, nem látom őket…
Köszönöm, ez megvan. Szoktam beszélgetni a szüleimmel. Pilinszky jut eszembe: Szavaidat, az emberi beszédet én nem beszélem… Nem értem én az emberi beszédet, és nem beszélem a te nyelvedet. Hazátlanabb az én szavam a szónál! Nincs is szavam….
Igen, a Zahir amùgy olvasni valò könyv, de ugyanolyan kaptafåra ìrta, mint a Veronika meg halni regènyèt… az is arròl szöl, hogy az èlettől kapott mèg egy esėlyt Veronika az öngyilkossàga utån. A pszichiåtriån beleszeret egy måsik öngyilkos fiùba….a vègèn mindig megoldja a problèmàt mėg egy esėllyel…
Ès, a regènyeinek a szìntrei mindig mås màs orszågokban van màs kultùråkban..
Bàrhol båmilyen törtènetbõl īr regènyt…
(Hát) kiváncsi vagyok, még Piliscsévre gondolok, bár én a kiránduló helyeket annyira nem ismerem arrafelé, de Búbánat meg túl közel van szerintem a képhez voszonyítva. Esetleg még egy kilátó, de ez már tényleg az utolsó tippem!
Jövő héten megírom… Nem Kesztölc, nem Piliscsév… Esetleg annyit elárulok, hogy nem is Duna innenső oldala, hanem a másik… Vagyis a bazilika látképe a Duna jobb oldaláról nézve… Ez talán segít egy kicsit.
A Kovácspataki sziklák tanösvényét említi a Google (ez a Google mindenre jó!), másra nem tudok tippelni. Jó kis hely lehet, majd egyszer bekukkantok oda. 🙂
Köszönöm, hogy ilyen kitartóan nyomozott. Igen, lehet, hogy a Helemba környékéről is szép a látkép, de ez még Magyarország, a Börzsöny, a Márianosztra feletti 548 m magas Só-hegy. Ez az pont a Börzsönyben, ahonnan Váctól Dömösön át Esztergomig követhető a kanyargó Duna. Az esztergomi bazilika pedig olyan képet mutat, mintha a hegyek fölül, az égből néznénk. A zöld jelzésen lehet megközelíteni, csodaszép túra.
Üdvözlettel BG
Igazàból a szülôvàrosom miatt érdekelt a dolog, s làtszik, hogy még „nem jàrtam körbe” a témàt. Azt hiszem ott van egy kisvasút is talàn 3 megàllóval? Köszönöm az ötletet, majd egyszer.
Igen, a Szob és Nagybörzsöny között újjáépült kisvasútnak van márianosztrai megállója. Onnan a zöld jelzésen (persze azért elég szép emelkedő).Jó túrázást!
Balázs Gézával értek egyet. Egyrészt jellemző ránk a „hungaropesszimizmus”, jó, hogy könyvbe szedi a tüneteket. Másrészt, noha a Kortársban megjelent cikk szerzője utal arra, hogy „van azért elmozdulás pozitív irányba is”, mégis, maga a cím sokkoló. Akkor is, ha jeles írónkhoz kötődik, de a korállapot leírása nem manapság történt. Rossz diagnózis. Ha azt sulykolják valakinek: beteg vagy, az illető képes elhinni, hazamegy, lefekszik, a fal felé fordul, és úgy marad. Sokkal tágabb horizontban kell vizsgálni a „dolgot”. Ma a világtest beteg. Ennek történelmi elemzése, összetettségének boncolgatása itt nem lehetséges. Annyit megjegyezhetünk, hogy a nagyhatalmak politikai játszmái mindig kárunkat okozták – háborúkban előre békét rendezgetve, békében háborúzva. Mindezt a vírus okozta járvány csak tetézi. Ebben a helyzetben erőfeszítésekre van szükség, amit mentális gyógyítással lehet segíteni. Táplálkozhatunk magyarságunk eredményeiből, művészetünk, zenénk, irodalmunk értékeiből, az iparban, a földeken, a szolgáltató mezőkön dolgozók tudásából. És igen, a gyógyászat tudósainak munkáiból. Járuljunk hozzá, hogy a nemzet testében „új immunitás” alakulhasson ki. Amire Szerencsés Károly is serkent. Mert az élet újul. (A betegségből is van gyógyulás.) Vannak szavaink és dalaink. Poroljuk le könyveinket – értünk. „Valaha igét zengtek, s ami érték volt bennük, az lesz a muníciónk.” Hozzá hallgassuk meg a Kormorán együttes királyhelmeci koncertjéről 2017-ben készült felvételt, amikor a közönség meghatottan együtt énekelte: „Kell még egy szó…”
Rügyeznek a fák, idézzük hát a múlt márciusából is erőt merítő Juhász Gyulát:
„Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!”
Tisztelt Balázs Géza Úr!
Mostanság sokszor szóba kerül az otthoni munkavégzés, amit magyartalanul és rendszeresen a „hómofisz” kifejezéssel jelölnek. Erre van nagyon jó magyar szó is: házi iroda, otthoni iroda. A másik borzalom a „sztrítfúd”.Elszomorít nyelvünk íly módon történő amortizálása (a Kossuth Rádióban is). Ezt nem szabadna engedni.
Üdvözlettel: Domokos Attila
Mikes életének tragédiáját gyönyörű versbe foglalta Lévai József, aki a magányt, a hazátlanságot, Rákóczi szellemét és az idegen földön való „raboskodás” keservét is megidézte Mikes című versében. Amikor olvasom, végig hallom benne a tenger mormolását, a szél zúgását és a szülőföld felé vágyó fájdalmas sóhajt… Megrendítő! http://www.irodalmiradio.hu/fe.....aivers.htm
Kedves Géza, csak hogy több változat legyen:
Hétfő hetibe,
Kedd kedvibe,
Szerda szűribe,
Csütörtök csűribe.
Péntek pitvarába,
Szombat szobájába,
Vasárnap az Isten házába.
Szülőfalum, Nagyfödémes, Pozsony megye. Gyerekkorból, családból tanultam (születési év 1944).
Vasárnap várom a bakámat,
hétfőn egy tüzért várok én,
s a keddi napot egy honvédnek adom és
szerdán jön a trén, trén, trén, trén.
Csütörtökön jön a vörös ördög,
pénteken meg a szanitéc,
és szombatra maradtak, akik még hátra vannak,
éljen az egész hadsereg!
***
és egy csonka hét:
…szita-szita péntek
szerelemcsütörtök
dobszerda
Meghatóan gyönyörű írásodat olvasva csak a könnyeimet törölgetem. Szabó Lőrinc Mindennap valaki című versének sorai dörömbölnek bennem.
Meghalt! – szinte dörren a hír,
hozza ujság vagy telefon,
úgy jön, mint egy puskalövés,
élesen, kurtán, szárazon.
Meghalt! – mindennap jön a hír
s egyre több barát esik el
a nagy csapatból, amelyet
valaki folyton tizedel.
Igen, úgy látszik, ez egy ilyen év. Szinte mindennap jön a hír, hogy elment egy jó barát, egy rokon, egy ismerős
Magyar vagyok. Te is az vagy. Mi magyarul beszélünk.
Egymás között, veled ketten mindig, mindent megértünk.
Szóljunk hát a magyar nyelvről, melyet ma ünnepelünk!
Szép szavaktól. mondatoktól legyen szép az ünnepünk!
Nyelvtanát is jól tanuld meg! Mely nem könnyű feladat,
hogy helyesen tudd használni. Forgasd meg az agyadat!
Egy szó többet is jelenthet. Nem mindegy hogy használod!
A szavakat se ismételd! Újakat kell találnod!
Magyar szívben magyar öröm, magyar bánat tépdesi.
Ki nem tudja anyanyelvét, nem képes ezt érezni!
Csak helyesen írj, és beszélj! Tanuld meg jól a magyart!
A mondandód tiszta legyen! Más nyelvekkel ne kavard!
Minden szó érthető legyen! Beszéd közben ne hadarj!
Szavak végét sem harapd el! Jó nyelvhasználó maradj!
Bármit mondhatsz, lejegyezhetsz. Van elég szó a ,,tárban.”
Csak keresgesd és ráakadsz előbb-utóbb. Csak bátran!
Sokat olvass, hogy minél több magyar szót megismerj!
Ezt a kincset soha, senki nem lophatja el tőled!
Király mellett amilyen szép maga a királylány,
olyan a mi anyanyelvünk. Mint égen a szivárvány,
oly sokszínű. Mint a festő kezében a paletta,
és a zene ha magnó szól, melyben bent a kazetta.
Beszéld, tanuld és évezd a magyar nyelv dallamát,
hogy a szöveg ne csak ajkad, a lelked is hassa át!
November 13. a Magyar Nyelv Napja.
A verset a miskolci Bűvölő zenekartól Karády István zenésítette meg. Kérem, hallgassák meg!
„Mélységes mély”
Megértjük a velünk állandó közelségben élő kis állatok viselkedését, szeretetét, és ha elég figyelmet kapnak, ők is válaszolnak nekünk. Ez a szeretett állapot a végelgyengüléssel ért véget.
Tisztelt Tanár Úr! A humán tudományok királynője című írása is nagyon gondolatébresztő. Hetek óta figyelem a tévében napjaink alkalmi rétorait, orátorait (nevezhetnénk őket összevonva, stílszerűen akár rétorátoroknak is), és azt tapasztalom, hogy kivétel nélkül mindegyikük eee-zik, ööö-zik, szinte mindegyik szava után nyög, nyekeg. Ha annak, aki „letette a garast”, azaz a közösség előtt beszél, minden egyes „nyökögéséért” ezer forintot kellene fizetnie, és az bekerülne anyanyelvünk „perselyébe”, nem kellene „tányérozni” (mint korábban – én azt is nagyon szégyellnivalónak éreztem – például a Nemzeti Színház érdekében ) kulturális célra fordítandó pénzekért, mert a „szolnokok” többsége már „röpke” öt perc alatt is akár száz-százezer forinttal is gazdagíthatná a „nagy porcelán malacot”, amelyben viszonylag rövid idő alatt milliók, sőt milliárdok gyűlnének össze.
A 2019. november 13.-án írt üzenetemet, ami a magyar nyelvről szólt, nemrég Karády István, a miskolci Bűvölő zenekar vezetője megzenésítette. Kérem, hallgassák meg! A dal ezen a linken érhető el. https://youtu.be/fjepTDD-3OM Békés, boldog új esztendőt kívánok önöknek:Tulok Teréz Zalaszabar
Az Egyetemeimhez:
Kívánom, hogy ez a harmadik harmad se legyen „harmadgyenge”. Az első két – hol derűs, hol izgalmasan, érdekesen viharfelhős, mennydörgéses, villámfényes, ugyanakkor elismerészivataros – életszakaszt követően ragyogó napsütéses, bárányfelhős, az esetenként megjelenő gomolyfelhőkből is sikerzáporokat hozó, és az azokat követő, a korábbiaknál is szebb, szivárványos időszak köszöntsön rád. Jó egészséget és további sikeres, boldog éveket kívánok.
T. Balázs Úr!
Némi vitába keveredtem, hogy a nem fenékig tejföl mondásban használható-e a tejfel. Önnek mi a véleménye? Itt ugyanis a tejnek a föléről, nem pedig a feléről van szó.
Üdvözlettel:
Ábrahám Zoltán
Húha! Elsőre azt gondolom, hogy a tejfel és a tejföl ugyanaz, tipikus e ~ ö váltakozás, mint felmegyek ~ fölmegyek. Ha tudományos választ vár, akkor kérem, írjon az ingyenes tanácsadás rovatunkba: e-nyelv.hu – éppen én vagyok most a tanácsadó…
Tisztelt Tanár Úr, magam is ismerem ezt a galamb-burukkolást – szülőhelyemről, Baranyából, eképpen: „Megölték szegénykét, kivették a szívét…” folytatódik, mint egy ballada (Jézust siratja el a madár),de további sorokra nem emlékszem, sajnos.
Kedves Tanár Úr, A mocskos mesterség című könyvről írt bejegyzésében kétszer is (Szepes) Máriát írt ERIKA helyett, kérem, javítsa. (Észrevételemet igazán nem rosszindulattal írtam.)
Gratulálok hozzá. A konkrét problematikán – mint fordító – sokszor elgondolkodtam, köszönöm a segítséget.
Nem értem viszont, hogy ilyen és ehhez hasonló írások miért nem gyakoribbak a „laikus” sajtóban. Nem mindenki olvassa a szaksajtót és ha valamikor, akkor mostanában szegény nyelvünk nagyon is rászorul a segítségre.
A cikket még egyszer megköszönve, üdv
Majtényi György
Valóban mennyi apró finomság, művelődéstörténeti hagyaték rejlik egy-egy szóban, kifejezésben. Azért szerencsére még van egy-egy hely, ahol szükség van ilyen gondolatokra. Ha pedig máshol nem, akkor itt, ameddig van áram és bennem szusz.
Nézdegéljen egy kicsit!! Talán e szó értelmezését olvastam blogjában. Visszaléptem most a blogra, s pontosan: nézegelődik, nézgelődik formát elemzi. A mi vidékünk, Veszprém megye ismeri, használja ezeket a változatokat, azt is amit először írtam (nézdegél). Jómagam is. Nem ritka és különleges kifejezés ez felénk.
Kedves Tanár Úr!
Nemrég láttam az Ez itt a kérdés… című műsorban, nem tudom szó nélkül hagyni.
Maga olyan kellemes ember, intelligens és jóképű. Az idő megfontolttá tette és bölccsé. Valószínűleg. Kivéve akkor, ha már eleve az volt.
Miközben magát csodáltuk, mondtam is a nővéremnek: „Ilyen férfi illene hozzád!” Ő meg azt kérdezte: „Van felesége?”
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek…”
Kedves Balázs Géza,
Ma este néztem az M5 műsorát, melyben a magyar nyelv megmaradása körül folyt a vita. Nagyon egyetértek Önnel, mert szemellenzővel járnak bizonyos nyelvészek! Olvassannak már el egy pár kommentet a Facebookon és rájönnének, hogy az emberek nem 20-30 %-a nem tud írni, de beszélni sem! Sajnos a folyamat megállíthatatlan, ahogy az online vásárlás, az emberek (fiatalok) kizárólag írásban történő kommunikációja…az összes multikulti szokás beszivárgása: Halloween és társai. Több dologgal lehetne felkarolni a magyar nyelvet….de mindenképp belső kényszerrel, ösztönzéssel! ( Ehhez kell egy törvény..!) Nyelvi játékokat indítani online téren, digitális média nyelvhelyességét ellenőrizni kell, stb
Üdvözlettel: Babós Mónika, Szeged
Meghatóan gyönyörű írás az Á Budapesten. Ady versét „hozta be” a lelkembe.
Hepehupás, vén Szilágyban
Hepehupás, vén Szilágyban,
Hét szilvafa árnyékában
Szunnyadt lelkem ezer évet.
Paraszt zsályaként aludt el
S bús krizantém-fürttel ébredt
Hepehupás, vén Szilágyban.
Hepehupás, vén Szilágyban,
Hét szilvafa árnyékában
Várt volna még ezer évet,
Míg idő jön a csodákra.
Óh, jaj nekem, hogy fölébredt
Hepehupás, vén Szilágyban.
Ennek a fiúnak, Á-nak, aki „ezerszer gondolt csodaszépet” a Szilágyságban virág nőtt a szívében, amit semmiféle „csorda-nép” nem lenne képes „lelegelni”. Most, hogy „Vergiliusa” jóvoltából az „őshaza” értékeivel találkozott, és most, hogy visszaviszi őket a Szilágyságba, ezek a „bús krizantém-fürtök” új, vidámabb színekben ragyognak fel, és új illatokat árasztanak számunkra is. Köszönjük a gyönyörű írást.
Sok Szeretettel Üdvözlöm!
Ma van a Magyar nyelv napja. Erre az alkalomra írtam egy verset a szombathelyi Püspöki Iskola tanulóinak, és nemrég Karády István megzenésítette. Kérem olvassa el, és hallgassa meg! Ha tetszett, kérek egy rövid választ a 14tulokterez14@gmail,com címre! Köszönöm.
Tulok Teréz
A MAGYAR NYELVRŐL
(A Magyar Nyelv Napjára)
Magyar vagyok. Te is az vagy. Mi magyarul beszélünk.
Egymás között, veled ketten mindig, mindent megértünk.
Szóljunk hát a magyar nyelvről, melyet ma ünnepelünk!
Szép szavaktól. mondatoktól legyen szép az ünnepünk!
Nyelvtanát is jól tanuld meg! Mely nem könnyű feladat,
hogy helyesen tudd használni. Forgasd meg az agyadat!
Egy szó többet is jelenthet. Nem mindegy hogy használod!
A szavakat se ismételd! Újakat kell találnod!
Magyar szívben magyar öröm, magyar bánat tépdesi.
Ki nem tudja anyanyelvét, nem képes ezt érezni!
Csak helyesen írj, és beszélj! Tanuld meg jól a magyart!
A mondandód tiszta legyen! Más nyelvekkel ne kavard!
Minden szó érthető legyen! Beszéd közben ne hadarj!
Szavak végét sem harapd el! Jó nyelvhasználó maradj!
Bármit mondhatsz, lejegyezhetsz. Van elég szó a ,,tárban.”
Csak keresgesd és ráakadsz előbb-utóbb. Csak bátran!
Sokat olvass, hogy minél több magyar szót megismerj!
Ezt a kincset soha, senki nem lophatja el tőled!
Király mellett amilyen szép maga a királylány,
olyan a mi anyanyelvünk. Mint égen a szivárvány,
oly sokszínű. Mint a festő kezében a paletta,
és a zene ha magnó szól, melyben bent a kazetta.
Beszéld, tanuld és évezd a magyar nyelv dallamát,
hogy a szöveg ne csak ajkad, a lelked is hassa át!
Tisztelt Tanár Úr! Sok boldog születésnapot kívánok jó egészségben, boldogságban és az olvasóinak még több érdekes, kitűnő könyvet Tanár Úrtól.
Köszönöm a hozzászólás lehetőségét.
MIndig elbűvölsz a napszavaiddal, néha reminiszcenciákat is keltesz velük bennem. Nagy ötlet volt ennek a rovatnak is az elindítása részedről. Mint írtam, ebből is kellene egy könyvet készítened. Nagyon szórakoztató lenne. Most például a szarszeplő szó bűvölt el. (Istenem, de régen volt!) az utoljára kb. 53 évvel ezelőtt olvasott Béka-egérharc című Csokonai- eposzban találkoztam vele:(Ha jól emlékszem, Pszikharpaxról, az egérkirályról van szó…): ,
Búsúltában elhajítja
Púderes parókáját,
Lábával jobban szorítja
Társa oldalbordáját!
Nem fért volna ijedtébe’
Már egy zabszem a seggébe,
Kiverte a szarszeplő.
Nem Csernobil – Zugló 2019/9. című beíráshoz. Balázs Géza folyamatosan figyeli a zuglói állapotokat, szívén viseli a kerület sorsát. Az utóbbi időben megosztott fotói nem örvendetesek, de igazak. Ezt igazolják a hozzászólások, „Zúgolódó” például ékes irodalmi nyelvezettel fejezi ki a csúnyát, összhangban a képekkel, és szebbet remél. Mint helybéli, a személyes tapasztalatok alapján egyetértek, hiszen ezt látjuk. Ha nem is Csernobil, de dzsumbuj. Erre kapunk egy levelet a kerületi polgármestertől, aki már mint főpolgármester-jelölt szólítja meg az embereket. Az időseket célozza meg, ígérget: a fűtési szezonban rezsiköltségek enyhítése, CT-berendezés, ingyenes szűrővizsgálat, egészségházak létrehozása. Mindez szép. A „zuglói polgármesteri évei alatt megalkotott szociális támogatási rendszert” terjesztené ki a főváros egészére. A zuglói elhanyagolt területeket, a dzsumbujt kerüli. Pedig az is egészségkárosító. Kinek, minek higgyünk? Itt vannak a szociofotók, a saját látott, megélt tapasztalat. „Én is hiszek egy-két szép dologban…” énekli Zorán. Énekeljük vele. Lám, milyen lélekemelő a dal, és milyen fontos a Napló tényeket rögzítő ereje. Kutatásra alkalmas, felejtés ellen.
Mivel ezt a számunkra nagyon kedves, jelenleg valóban egy nukleáris katasztrófa utáni állapotban leledző terület gyászos hangulatát árasztó városrészt úgy CSERben hagyták, hogy elvesztette korábbi előkelőségét, rangját, idegen szóval NOBILitását, a Csernobillal való párhuzam nagyon találó. Köszönjük a Professzor Úrnak, hogy – már nem először – szóvá teszi ezt a súlyos problémát. Bízzunk benne, hogy jajkiáltásai, amelyeket a mieinkkel felerősítünk, eljutnak a jelenlegi vagy az őket felváltó illetékesekhez, és végre azon lesznek, hogy a szörnyű állapotban lévő Zuglót, ha nem is „új Helikonná”, de emberi lakókörnyezetté alakítsák vissza.
A professzor úrnak a gyermek szemiotikájával kapcsolatos írása engem is visszavitt a gyermekkoromba. Nosztalgiáztam egy kicsit.
A fiú- és leánygyerek között – megítélés szempontjából – az én szűkebb szülőföldemen, a mi utcánkban is, nagy különbség volt. (A kiejtést igyekszem fonetikusan visszaadni) „Egy csutkányi fiju – ahogy a szomszédasszonyunk tartotta, akinek csak lányai voltak – többet ier, mint egy szekerderek asszony”. Móricz írja Vásárfia című cikkében, a Pesti Napló 1937. május 7-i számában, hogy az ő gyermekkorában az a hír járta, hogy a japánok – fajnemesítés céljából – magyar legényeket akarnak vinni „atyának”.
Nem csoda hát, hogy nagyapám és nagyanyám szóhasználatában az igába hajtott, nemszeretem, az iskolában is köszvienyes vien pöspökkient üldögéillőü, jámbor puja mellett többségében eredeti, az olykor pejoratív hangzás ellenére is csupa kedveskedő kifejezés – mámma nőütt, tennap kőütt legienyke, csirkeparittyázóu kis urfi, hejrelegienyes kivagyok-éin vagyok, éin a világ elseje vagyok, pejhedzőü bajuszu legienyke, kicsi, mint ety csomóu szösz, a csizmaszárába kis lovaglóuvesszőüt hordóu kislegieny, surmóuk, surbankóu, legienybogyóu, kenyiergunyhóu, ördökfijóuka, virtuslegienyke, kis kokas, kukoriekolóu, fijatal kokas, harmatfü csikóu, választott malac, rugot bornyu (már elég nagy ahhoz, hogy ne szopjon, ezért az anyja elrúgja magától), gyermekfiju, tekergőü, röhincs, kis kóupé, tacskóu, kucóuporos kizsgyerek, akinek méig a vadribizliszedieshe is kisszéik kee, porbafingóu, porba jáccóu kicsi fiju, köjkincéir, kutyakergetőü, gojhóu, fijuköjök, köjök legieny, csikasz kisfiju, takonypóuc, téifelesszáju, méig le se nyalta a szájárul az annya tejiet, méig nem hullott ki a téijfoga, ety csű tengeri (vagy máléi),ojjan kicsi legieny, hogy Miteccik bóutos mindieg a zsebiebe akarja dugni, ha átmegy hozzá krumplicukorier, kugliállogatóu, mezitlábos puja, gagyogóu koru, emberbimbóu, a fejünkre nőütt, suttyóu, nagy lóugóu, nagy lakli, rakoncátlanka, eekanászodott, Rinaldóu Rinaldini, kizs bóurembukk, nem gyerekember mán, Rontóu Pál, zőüt siheder, nagyra nőüt siheder, méig nemrieg kötötte kiscsikóu-gyeplüjiet boklára a bába, oszt má kiesz nagy lú, bikfic, pupák, siheder legienyke, pendejes, glotgatyás, rövidnadrágos, hátulgombolóus nadrágba járóu, suhanc, suhancár legieny, süldőü és süvölvieny fiju, nemsokára emberszámba kerül, mint az ierőü búza, sárgul itt-ott, de a szemje tejes méig, vagy má vijaszieriezsbe van, rövidesen meglett magabiróu ember lessz, mahóunap a barázdába, az eke szarva mellett kiesieri a pacsirtát, vagy mint fijatal fecske a fieszek szielien, mán próubálgattya a szárnyát – élt a fiúgyermekkel kapcsolatban.
A süldőü, ami főnévként a növendék sertést, a malac és a disznó közötti átmenetet jelenti, feltehetően a süvölvieny, a suhanc, suhancár és a siheder szavakban is benne lévő su-si-sü ősgyök származéka. Ha merész feltételezésnek is tűnik, a korábban említett s-cs megfelelés alapján ez a si lehet benne csi formában a csikóu, csirke, és a csibe szavunkban is.
Ma már kinevetnék, aki legienybogyóu-zna vagy virtuslegienyké-zne, sőt, ahogy a bakfis, úgy a semleges kamasz is lassan szaknyelvi terminus technikussá válik, mert kiszorítja az egyeduralkodó srác. Ugyanilyen szegénység van az iskolás és a felnőtté vált fiú megnevezése terén is. Milyen sokszínű, jó nyelvű, jóízű, vitamindús gyerekkórus alakult az én gyermekkoromban a falusi iskolákban, a jó levegőn, a fagyban, a napfényben és a boldogságban!
De ki beszél ma már nagyszüleim nyelvén kizsdiják-ról, nebulóu-ról, géizenguz-ról, vásott köjök-ről, szeleburdi-ról, szeleverdi-ről, embernyi ember-ről, instruktorok riemie-ről, ojjan indulatu ifju-ról, akit semmi fegyelem meg nem bir zabolázni, akin nem fog a virga a stutika éis a páca, peniperdá-ról, kutyafülü-ről, kutyafog-ról tacskóu-ról, ebattá-ról, kis manóu-ról, ábéicistá-ról, iskolakerülőü-ről, anyaszomoritóu-ról, kis apagyász-ról, lurkóu-ról, suplenc-ről, bojtárformá-ról, illetve a még élő fiatalember-en kívül nagyremienyü ifju-ról, fijatalur-ról, nagylegieny-ről, sarkantyus legieny-ről, lovag-ról, gavalléir-ról, leventé-ről, szegletes kamasz-ról, emberkiepü ugorká-ról, kinyilatlan szemü kandurmacská-ról, vagy az ojjan jelentiktelen, mint a hatéives meszelőü-ről beszélni.
Szerintem ez a dal rosszul lett leírva, én személy szerint máshogy tudom, egy szebb szöveggel!
Varga Angéla Enikő ének-zene-hittan-érkölcstan-történelem-rajz (hittérítő) szakos pedagógus tanította, aki ennek a korszaknak a szülötte.
Tisztelt Balázs Géza!
Nagyon szeretem a magyar nyelvet, nagyon fáj, mikor újságírók vétenek helyesírási hibákat, és minden korrekció nélkül közre is adják. De ami mostanában nagyon zavar, egy olyan szokás, ami egy ideje a rádió/tv-interjúkban nagyon elharapódzott. Legyen bármilyen esemény, a riporter feltesz egy kérdést, a válaszadó majd’ minden mondatát úgy kezdi, hogy „Így van!”. Szinte sérti a fület, amikor még jó hosszan í-znek, szinte felkiáltva. Történik ez természetesen akkor, ha a riporter rákérdez a témára, de nincs már olyan válasz, hogy „igen, valóban, persze ….” csak „ÍÍÍGGY VAAN!”. Ha meghallgat manapság egy riportot a rádióban, azonnal találkozik az újonnan kialakult zavaró, bár nyelvtanilag nem kifogásolható válasszal. Így van? Köszönet minden nyelvművelő műsorért, többre is szükség lenne! Üdvözlettel. Máté Márta
Ezekből a példákból is jól látszik, hogy a tegezés a természetes, a magázás (és a többi változata, pl. önözés, tetszikezés) egy mesterséges, felesleges, túlértékelt nyelvi forma, aminek nincs helye a nyelvben.
Hát már a természetben sincs nyugta az embernek. Állatkínzás, kitérés a biciklis elől. Ez is szomorú. Még inkább a figyelmeztetésre tett reakció: nem is értik (nem akarják érteni). Azt hittem, csak a mi csendes zuglói utcánkban fordul elő, hogy a járdán bicikliző öregúr (a szó első tagja stimmel) nem tér le, amikor az óvodából kijövő gyerekek állják az útját. Az édesanya riadtan tereli arrébb gyermekét, mi a kerítéshez lapulunk. Mielőtt szólhatnánk, a fazon már elhúzott. Igen, találó, pontos a megnevezés: ez a bunkó. (A lombos fák között még lehetne mondani: tuskó. De az hasznos.) Szóval ez nem egyedi eset, ez már jelenség.Éljen a vasút!
Hozzászólások a Facebookról:
Kovács Péter [hu] A Zaszeg-et még nem hallottam, pedig Zeg-i vagyok… 🙂 Val’sz’eg nem járok olyan körökben… 😛 🙂
Orsolya Nádor Egy kedves kollégától hallottam, hogy Báreszben nőtt fel. Megfejtés? 🙂
Erzsébet Csekéné Jónás A határszéli megyénkből hasonló rövidülés még a Várda (Kisvárda), Bakta (Baktalórántháza), Bátor (Nyírbátor), Pócs (Máriapócs), Gyarmat (Fehérgyarmat), Mada (Nyírmada), Halász (Nagyhalász). De biztosan van több is. Köszönjük az értékes stílusalakzati magyarázatot! 🙂
Henrietta Vaska Debrecen Debrőként is ismert, ill. a fent említett Madával szembeni falu Puszta (Pusztadobos), és szintén az ő környékükön található Namény (Vásárosnamény). További példák a szabolcsi tájékról, még gyerekkoromból: Ohat (Ohat-Pusztakócs), Kálló (Nagykálló), Gáva (Gávavencsellő)
Tisztelt Balázs Géza, egy szó helyesírásával kapcsolatban, nevezetesen az akkora/akkorra -val kapcsolatban hol tudok feltenni Önnek kérdést? Az Édes anyanyelvünk műsorban? vagy itt, ezen a felületen is? Az egyik helyesírási témával foglalkozó oldalon a következőt találtam : „akkorára/akkorrára = addigra (emellett még természetesen méretbeli nagyságra is vonatkozik)” . Ugyanakkor : ” -Anyu, mekkorára nyújtsam a rétest? – Akkorára, lányom!” és „-Apu, 8-ra kell hazaérnem? -Igen lányom, akkorrára (akkorra).”
Szóval a kérdésem, hogy az időre vonatkozo szó 2 db r-el írandó?
Előre is nagyon köszönöm a segítségét!
a Száz év magány c. darabot a Spirit színházban nem Czeizel Balázs, hanem CZEIZEL GÁBOR rendezte. Tévedni emberi dolog, de illik korrigálni a tévedést. Nem tudom, mikor írta cikkét (nem látom, csak a hónap és nap megjelölést) de egy 2017-ben bemutatott színdarab esetében nagyon feltűnő, hogy két évvel később még mindig tévesen szerepel a rendező neve. Két magyarázatot tudok elképzelni. 1. A publikálás óta sem jött rá tévedésére. 2. Ha igen, akkor annak nem látom okát, miért nem korrigált. A rendező iránti tisztelet megkövetelné, hogy legalább ezek után javítsa a nevet. Ezt remélve üdvözlöm, Bayer Ilona Budapest, 2019-08-05
Kedves Bayer Ilona! Tévedtem, s eddig senki nem szólt. Most javítom. Azért van a Hozzászólások rovat, hogy figyelmeztethessenek, s akkor nyilván javítom. Köszönöm. Balázs Géza
A titok olyan, mint a lyuk. Lényege a nincs. A titok esetén megoldás nincs, lyuk esetén szilárd anyag hiányzik (utóbbit szereti a zen). A titok addig titok ugyanis, ameddig nincs megoldása. Ld. hieroglifák vagy pl. Gárdonyi Titkos naplója.
A professzor úr Beborultam…Tisza-Túr 18. című, számomra hazai, szülőföldi, szatmári ízű, illatú írásában – mint szinte mindegyik jegyzetében – most is találtam egy igazi „gyöngyszemet”: a kanyargós jelzőt.
A véleményét őszintén kifejtő emberrel kapcsolatos szatmári méirmerőü és méirmondóu – mer merni, illetve mer szólni jelentésű – szavak nagyon eredetiek. Előtagjuk a méir (ahogy a nyer ige régebben a nyéir, a ver a véir, a kel a kéil, a lel a léil, a vesz a véisz formában szerepelt) a mai mer ige alakváltozata. Én magam mindkét szó végéről hiányolom azt az s képzőt, amelynek segítségével a magyar – ahogy a kanyargós jelzővel most Balázs professzor úr is- az állandó, karakteres tulajdonságot képes kifejezni. Ez a szuffixum „ikertestvére” ugyan annak az s-nek, amelynek segítségével főnévből egyaránt képezhetünk alkalmi (öltönyös, nyakkendős) vagy foglalkozást jelző (kalapos, lakatos), általános tulajdonságot jelentő szót, és annak, amellyel számnévből hozunk létre ( kettes, hármas, négyes) a melléknév felé tendáló, másfajta számnevet, de eredetibb náluk, ugyanis a folyamatos melléknévi igenévhez járulva egy-egy tulajdonság állandó meglétét érzékelteti. Mert a mosolygós, a verekedős vagy a lopós több mint a mosolygó, a verekedő és – hacsak nem a bor „kivételezésére” szolgáló eszközt jelenti – a lopó. Szatmárban az ivó folyamatos melléknévi igenévből képzett ivós (ma már legfeljebb a régi öregek emlékezhetnek rá, most azért felhívtam a 74 éves Szakács M. György nevű, fehérgyarmati barátomat, és örömmel konstatáltam, hogy azonnal szakszerű magyarázatot adott a szóra) a házi tejfeldolgozás vitaminban gazdag melléktermékéből, a savóból és íróból álló, a mosléknál is jóval hígabb, a folyadékellátást biztosító „sertés-üdítőital” neve volt.
Petőfi A Tisza című versében – „… megállék a kanyargó Tiszánál.” – mivel a költő egy adott pillanatban, a maga konkrét kanyarjaival látja és láttatja a folyót, elfogadható a kanyargó jelző, a magyarnóta-énekes szájából azonban – „A kanyargó Tisza mentén ott születtem” – már nem, hiszen a dalban, s ezt – ahogy most az írásában, megdobogtatva vele a szívemet, a professzor úr is – kanyargóus-nak éneklő nagyapám jól érezte, a folyó karakteres, állandó tulajdonságáról van szó.
Kedves Géza!
A tortúrába torkollt Túrtúráról szóló élménybeszámolód nagy élmény volt. Ende gut, alles gut. A lényeg, hogy a szó szoros értelmében megúsztátok, és sikerült zöld ágra (nem vergődnötök, hanem) jutnotok. További kellemes szatmári időtöltést kívánok nektek. Mivel Gyorgyovich Miklós „ezredes” hozzászólására reagálva te vagy az 1001-ik, én már nem lehetek a Sahrazád (Seherezádé) bűvös számának reprezentánsa. De a Szent István korabeli 1002 is szépen hangzik. Jó lenne megérni majd az idei évre emlékeztető 2019. hozzászólást, akkor is, ha egy későbbi évben lesz. Dum spiro, spero.
Tisztelt Gyorgyovich Úr! Ön az 1000. hozzászóló. Gratulálok. Kérem, válasszon egy könyvet az e-nyelv.hu oldal könyvesboltjából, és írja meg az iroda@e-nyelv.hu címre, hogy hová küldjük. Üdvözlettel: Balázs Géza
Orosz nyelvtudásomnak köszönhetően beszélgethettem egy Tatabánya testvérvárosából, Izsevszkből érkezett csoport tagjaival, köztük egy rendkívül művelt, mordvin fiatalemberrel is.
Az ősszókincshez tartozó nyelvi elemek, a számnevek, a névmások, a testrészek nevei terén sok hasonlóságot fedeztem fel a magyar és a másik finnugor nyelv között. Tudom, hogy „finnugor” a fejem, a szemem, a fülem, a szám, a fogam, az állam, a vállam, a szívem, az epém, a vérem, a hájam, finnugor az ég, a menny, a csillag, a daru, a lúd, a fecske, a nyúl és a róka. A fazék nekem nemcsak fazék, hanem „put” is, a „ja” „jó” folyó jelentésű szót pedig benne érzem a Sajó, Tápió, Berettyó, Hejő sőt még a Sió földrajzi neveinkben is.
Nagy élmény volt számomra, amikor kiderült, hogy aki Szatmárból Siófokra akar eljutni, annak nem kell a Balatonig elutaznia. Elég, ha kimegy a fülesdi határba, ott is megtalálja.
A Sió-fok nevű dűlő, korábban vizenyős patakmeder, minden bizonnyal egy Sió nevű erecske „fenekecskéje” lehetett. A fok a folyóág vagy tó vizét elvezető ér vagy csatorna. A si előtagot Kiss Lajos (573.l.) a si siv (sivít) ige származékának tartja, s szerinte az ugyanúgy vízzel kapcsolatos hangjelenségre vonatkozik, mint a zúgó, a gátról, zsilipről lezúduló víz, vagy a malmok mellett a felesleges víz elvezetésére szolgáló csatorna. Bennem a szatmárcsekei Poja, egy természetes vízlevezető árok neve – a p-f szabályos hangmegfelelés alapján – finnugor reminiszcenciákat kelt. A mai magyar folyó szó ősi alakját érzem benne.
A Kölcsében előforduló Tapolnok és az áradás vájta vízzel teli gödör jelentésű kopolya szóban is a magyar folyó szónak a Tápió, Berettyó és Sió folyónevekben is benne lévő jo, ja mellett egy teljesebb formában megjelenő, szabályos p-f hangmegfelelést mutató finnugor poj tövét érzem. A poly, azaz foly elem, szerintem, ott van az Ipoly szóban, és a szatmárcsekei Poja patak nevében is. Utóbbi a savanyó-savanya analógia alapján a folyó szónak tökéletes régies megfelelője. A Szatmárban palajként ismert, a folyók szélén lévő, lapos, homokos, kavicsos porond eredetileg bizonyára poj-alj (vagyis a folyó alja) lehetett.
Orosz nyelvtudásomnak köszönhetően beszélgethettem egy Tatabánya testvérvárosából, Izsevszkből érkezett csoport tagjaival, köztük egy rendkívül művelt, mordvin fiatalemberrel is.
Az ősszókincshez tartozó nyelvi elemek, a számnevek, a névmások, a testrészek nevei terén sok hasonlóságot fedeztem fel a magyar és a másik finnugor nyelv között. Tudom, hogy „finnugor” a fejem, a szemem, a fülem, a szám, a fogam, az állam, a vállam, a szívem, az epém, a vérem, a hájam, finnugor az ég, a menny, a csillag, a daru, a lúd, a fecske, a nyúl és a róka. A fazék nekem nemcsak fazék, hanem „put” is, a „ja” „jó” folyó jelentésű szót pedig benne érzem a Sajó, Tápió, Berettyó, Hejő sőt még a Sió földrajzi neveinkben is.
Nagy élmény volt számomra, amikor kiderült, hogy aki Szatmárból Siófokra akar eljutni, annak nem kell a Balatonig elutaznia. Elég, ha kimegy a fülesdi határba, ott is megtalálja.
A Sió-fok nevű dűlő, korábban vizenyős patakmeder, minden bizonnyal egy Sió nevű erecske „fenekecskéje” lehetett. A fok a folyóág vagy tó vizét elvezető ér vagy csatorna. A si előtagot Kiss Lajos (573.l.) a si siv (sivít) ige származékának tartja, s szerinte az ugyanúgy vízzel kapcsolatos hangjelenségre vonatkozik, mint a zúgó, a gátról, zsilipről lezúduló víz, vagy a malmok mellett a felesleges víz elvezetésére szolgáló csatorna. Bennem a szatmárcsekei Poja, egy természetes vízlevezető árok neve – a p-f szabályos hangmegfelelés alapján – finnugor reminiszcenciákat kelt. A mai magyar folyó szó ősi alakját érzem benne.
A Kölcsében előforduló Tapolnok és az áradás vájta vízzel teli gödör jelentésű kopolya szóban is a magyar folyó szónak a Tápió, Berettyó és Sió folyónevekben is benne lévő jo, ja mellett egy teljesebb formában megjelenő, szabályos p-f hangmegfelelést mutató finnugor poj tövét érzem. A poly, azaz foly elem, szerintem, ott van az Ipoly szóban, és a szatmárcsekei Poja patak nevében is. Utóbbi a savanyó-savanya analógia alapján a folyó szónak tökéletes régies megfelelője. A Szatmárban palajként ismert, a folyók szélén lévő, lapos, homokos, kavicsos porond eredetileg bizonyára poj-alj (vagyis a folyó alja) lehetett.
„A Sebes-Körös mellékfolyója: a Berettyó. Az etimológia szerint a berek (ártéri erdő, liget) és a jó (régi folyó) szavakból állt össze. És valóban, egy korai (1213/1550) írásbeli adat is erre utal: Beruchyou (kiejtése lehetne: berükjou, berökjó). A berek szó lehet szláv átvétel, de ősi finnugor kori is, a jó viszont uráli eredetű, az ómagyar korban közszóként is használták. Manapság már csak helynevekben él: Sajó, Berettyó”- írja, elgondolkodtató cikkében Balázs prpfesszor úr.
Orosz nyelvtudásomnak köszönhetően beszélgethettem egy Tatabánya testvérvárosából, Izsevszkből érkezett csoport tagjaival, köztük egy rendkívül művelt, mordvin fiatalemberrel is.
Az ősszókincshez tartozó nyelvi elemek, a számnevek, a névmások, a testrészek nevei terén sok hasonlóságot fedeztem fel a magyar és a másik finnugor nyelv között. Tudom, hogy „finnugor” a fejem, a szemem, a fülem, a szám, a fogam, az állam, a vállam, a szívem, az epém, a vérem, a hájam, finnugor az ég, a menny, a csillag, a daru, a lúd, a fecske, a nyúl és a róka. A fazék nekem nemcsak fazék, hanem „put” is, a „ja” „jó” folyó jelentésű szót pedig benne érzem a Sajó, Tápió, Berettyó, Hejő sőt még a Sió földrajzi neveinkben is.
Nagy élmény volt számomra, amikor kiderült, hogy aki Szatmárból Siófokra akar eljutni, annak nem kell a Balatonig elutaznia. Elég, ha kimegy a fülesdi határba, ott is megtalálja.
A Sió-fok nevű dűlő, korábban vizenyős patakmeder, minden bizonnyal egy Sió nevű erecske „fenekecskéje” lehetett. A fok a folyóág vagy tó vizét elvezető ér vagy csatorna. A si előtagot Kiss Lajos (573.l.) a si siv (sivít) ige származékának tartja, s szerinte az ugyanúgy vízzel kapcsolatos hangjelenségre vonatkozik, mint a zúgó, a gátról, zsilipről lezúduló víz, vagy a malmok mellett a felesleges víz elvezetésére szolgáló csatorna. Bennem a szatmárcsekei Poja, egy természetes vízlevezető árok neve – a p-f szabályos hangmegfelelés alapján – finnugor reminiszcenciákat kelt. A mai magyar folyó szó ősi alakját érzem benne. A Kölcsében előforduló Tapolnok és az áradás vájta vízzel teli gödör jelentésű kopolya szóban is a magyar folyó szónak a Tápió, Berettyó és Sió folyónevekben is benne lévő jo, ja mellett egy teljesebb formában megjelenő, szabályos p-f hangmegfelelést mutató finnugor poj tövét érzem. A poly, azaz foly elem, szerintem, ott van az Ipoly szóban, és a szatmárcsekei Poja patak nevében is. Utóbbi a savanyó-savanya analógia alapján a folyó szónak tökéletes régies megfelelője. A Szatmárban palajként ismert, a folyók szélén lévő, lapos, homokos, kavicsos porond eredetileg bizonyára poj-alj (vagyis a folyó alja) lehetett.
A hozzászólások csak árnyékai annak a szinte megszámlálhatatlan, általam most stílszerűen „virágzó kaktuszoknak” nevezett Balázs Géza-jegyzeteknek, amelyek mindegyike mind témáját, mind stílusát, mind hangulatát tekintve egyéni, eredeti, gondolatébresztő és lélekemelő. Szívesen látnám és sok-sok társammal együtt élvezettel olvasnám újra őket
– a szerző által (Arany János szavaival) „gyöngysorba füzérré fűzött dalokként” – egy önálló kötetben, amely könyvespolcom egyik legértékesebb darabja lenne.
„Virágoznak a kaktuszok.
Ennél szebbet nem tudok”.
Ennél szebb kétsoros verset nem is lehetne írni. Érzelem, a vizuális élmény keltette gondolat és hangulat együtt van benne. Itt muzsikál a lelkemben. Köszönöm.
A sic kapcsán a Sic itur ad astra szólás is beját-sic, és felvet egy újabb értelmisÉGI problémát: Sicc it Úr a dasztra? Hogy mi az a daszt, amire it(t) Sicc ÚR, a kandÚRmacska felhág, dasztat nem tudom. De valami égi taliga lehet. Talán az Illés szekere. Vagy csak annak egy kereke, amiből nekem most (az „értelmiségi” által a sic-nek „macskakergető indulatszóként” való értelmezése miatt) eggyel több lett a kelleténél.
Békévé oldja… Egy EMBER és a NAGY TERMÉSZET harmóniája. Csodálatos a fotó, és megható, ahogy a soroka
t átragyogja a költői lélekre ráhangolódott másik lélek.
A másokra való odafigyelés, az, hogy szükség van ránk örömöt ad és elfeledteti a fizikai gyengülést. Ha figyelünk önmagukra, észrevehető a testi változásunk erő, rugalmasság vonatkozásában, illetve az átélt tapasztaltok után az érdeklődésünk intenzitásának csökkenése, de a célok és egy jó közösség megléte esetén ez a korral járó, fiatalságot elvesztő változás tudomásul vehető, nem tragédia szerintem.
B. G. Tanár Úr!
Lent olvasható a rossz hír, megszűnik az esti öt perces műsor? Mi lesz helyette, hol hallhatjuk ezután az értékes előadásokat?
Könnyeim hullanak.
Kedves tanár úr,
végtelenül sajnálom, hogy vége. Hogy vége az Édes anyanyelvünk Ön által vezetett Kossuth-rádiós műsorának. Igen szerettem! Igen szerettem azt a kis öt(5!) percecskét! Sokan mások is élvezettel, kíváncsisággal hallgatták az ismerőseim, barátaim, rokonaim közül. Kedveltük Pölcz Ádám és Újszászi Bogár László hangját, munkáját, humorát. Ha éppen olyan téma került napirendre, ami könnyedséget adhatott a műsornak, remekül kihasználták. Mindhárman a lehető legszebben beszélik a magyar nyelvet, példaszerűen a rádióban. Sajnos nem mindenkiről mondható el ez, (hibátlan hangképzés, megfelelő beszédtempó) még azokról sem, akik hivatásos munkatársai a Magyar Rádiónak. Az Édes anyanyelvünknek sokak nevében megköszönöm színvonalas nyelvművelő munkájukat, lelkesedésüket. Remélem még valamiképp visszatérnek…
Tanár úr! Fantaszikus volt a mai adás, nem térek magamhoz – a körösztyén leányok, várom a folytatását. Ómagyar szövegek, és a humor, hogy két férfi adja elő, mert a korban ez volt szokás. Remekül oldották meg, kedvet kaptam a régi magyar nyelvhez! Csak így tovább.
Régi tanítványa: Harmath István, Sopron
Sokszo hallgatom érdekes, elgondolkodtató műsorát.A dunai katasztrófa kapcsán meglepve olvastam a Zalai Hírlap egyik cikkének címét. Elismerem, hogy nyelvünkben van egy ilyen kifejezés mód, amit a cím is használ, de vajon újság címként helyes lehet ennek ilyetén használata? Hiszen nyilvánvaló, hogy senki sem „várta a bajt”.
Húgy látja, hogy érdemes a műsorban röviden kitérni erre a nyelvi jelenségre – megköszönöm.
(A cikket lásd az alábbi linken)
Tisztelt Balázs Géza!
Törköly József vagyok az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárból. A segítségét szeretném kérni. Egyik olvasónk egy női költő születésnapi versét keresi, amit 10-12 éve az Ön Édes anyanyelvünk című műsorában hallott. Olvasónk ennyi, amire emlékszik. Tudom, ez elég kevés információ, és régen is volt, de hátha esetleg megmaradt az Ön emlékezetében egy ilyen vers.
Hálás köszönettel: Törköly József könyvtáros.
A levélre magánlevélben válaszoltam, sajnos nem tudom előbányászni ezt a verset: úgy emlékszem (édesanyámtól kaptam), arról szól, hogy az egyes évtizedek (60-70-80-90) mennyi örömöt jelenthetnek az embernek… Ha esetleg valaki fölismeri, kérem, segítsen.
Szeretnék csatlakozni „A szép lány”-hoz, részlet: Tanári notesz 13. „Fénylesen”
A PUNK BÁJA. Fiatal leány telepedik le az előttem lévő üres helyre. Én szinte mindig állok a buszon, többnyire a közepén, a csuklóban. Sovány, szép arcú, punkos öltözetben, nem harsány, szelídebb a forma. Van szelíd punk? Haja nem lila, őszesre van festve, orrában diszkrét pirszing, lábán bakancsra emlékeztető magas szárú cipő, bőrnek látszik. A ruha rajta: térd alá libegő, de csak térdtől áttetsző tüll szoknya, föntebb fekete béléssel. Diszkrét csipkézettel, nem fodrosan. Utánanéztem, ez lehet a „tütü. (Állítólag Nyugaton már majd’ két évtizeddel ezelőtt felkapottá lett, nálunk azonban még mind a mai napig is „bevállalásnak” számít egy felnőtt nő számára tüllszoknyát húzni, pláne „csak úgy”, az utcára. Pedig „szuper trendi a tütü”.) Amint leül, táskájában kezd kotorászni. Nem telefont, könyvet húz elő. Keményfedelű, vastag. Előtte állva óhatatlanul látom a lapokat, vers is feltűnik. Végre csönd a járművön, a klímaberendezés is működik. A Keleti táján, megszólítom: kérdezhetek valamit? Tessék, mosolyog a kedves arc. Mit olvas? Mutatja: Nabokov, „Lolita”.
Honnét ismeri Nabokovot, és miért éppen ezt a regényt vette elő a fiatal hölgy? Bölcsész lenne? Sose tudom meg. A nagyműveltségű orosz író családja a szovjet forradalom elől menekült külföldre. Magyarországon alig ismerik. Sokféle pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitát. „Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.”
Még váltunk pár szót, aztán elnézést kérve leszáll a Blaha Lujza téren. A lábán, a boka táján színes szalag – bokaperec, piros-fehér-zöld. Nő tütüben, kütyü nélkül. Kedvelhető. (2018. május 13.)
Magyar vagyok. Te is az vagy. Mi magyarul beszélünk.
Egymás között, veled ketten mindig, mindent megértünk.
Szóljunk hát a magyar nyelvről, melyet ma ünnepelünk!
Szép szavaktól. mondatoktól legyen szép az ünnepünk!
Nyelvtanát is jól tanuld meg! Mely nem könnyű feladat,
hogy helyesen tudd használni. Forgasd meg az agyadat!
Egy szó többet is jelenthet. Nem mindegy hogy használod!
A szavakat se ismételd! Újakat kell találnod!
Magyar szívben magyar öröm, magyar bánat tépdesi.
Ki nem tudja anyanyelvét, nem képes ezt érezni!
Csak helyesen írj, és beszélj! Tanuld meg jól a magyart!
A mondandód tiszta legyen! Más nyelvekkel ne kavard!
Minden szó érthető legyen! Beszéd közben ne hadarj!
Szavak végét sem harapd el! Jó nyelvhasználó maradj!
Bármit mondhatsz, lejegyezhetsz. Van elég szó a ,,tárban.”
Csak keresgesd és ráakadsz előbb-utóbb. Csak bátran!
Sokat olvass, hogy minél több magyar szót megismerj!
Ezt a kincset soha, senki nem lophatja el tőled!
Király mellett amilyen szép maga a királylány,
olyan a mi anyanyelvünk. Mint égen a szivárvány,
oly sokszínű. Mint a festő kezében a paletta,
és a zene ha magnó szól, melyben bent a kazetta.
Beszéld, tanuld és évezd a magyar nyelv dallamát,
hogy a szöveg ne csak ajkad, a lelked is hassa át!
November 13. a Magyar Nyelv Napja.
Sok szeretettel küldöm önnek ezt a verset. Áder János is megköszönte a Facebookon. ,,Köszönöm szépen ezt a csodálatos verset!”
Nehéz a magyar nyelv? Én azt mondanám hogy a nehézsége által szép!
Ezt a költeményt a Magyar nyelv napjára írtam a szombathelyi Püspöki Iskola tanulóinak. A közelmúltban Karády István, a Bűvölő zenekar gitárosa meg is zenésítette. A megzenésített változat a http://1960314.5mp.eu/web.php?a=1960314 című honlapomon hallgatható meg. Ha tetszett, akkor kérek egy rövid választ a hozzászólásomra! Email:14tulokterez14@gmail.com
Üdvözlettel:Tulok Teréz Zalaszabar
A segítségét szeretném kérni. 49 éves unokatestvérem Brazíliában született. 9 éves koráig a magyar származású nagymamával Brazíliában folyékonyan beszélt magyarul. Nagyon sok magyar szokást is megtanult tőle. Sajnos ekkor a nagymama elhunyt. 40 éven át nem volt lehetősége magyarul beszélni, Magyarországon sem járt, mostanáig. Egy szűk hetet töltött itt, és lassan visszatértek a magyar „emlékei”. A kettős hangjainkat gyönyörűen ejti. 10-ig számolni is tud. Angolul tudunk beszélni.
Tisztelt Tanár Úr!
Azt szeretném megtudni, hogy ön szerint létezik -e bármiféle technika, aminek az alkalmazásával „visszaidézhetné” az unokatestvérem a magyar nyelvet? Esetleg ezzel a témával kapcsolatban, hol olvashatnék bővebben?
Nagyon hálás lennék, ha csak röviden is, de Tanár úr tudna válaszolni.
Kedves André Tibor! Nem ismerek ilyen technikát. Viszont minden valószínűség szerint, ha magyar nyelvű környezetbe kerülne, akkor nagyon gyorsan elevenedne fel a gyermekkori nyelv. Ha ez nem oldható meg, talán segíthetnének magyar dalok, magyar felolvasások, filmek stb. Pl. nagyon sokan filmekből tanulnak meg (még könnyebben újra) nyelveket. Üdvözlettel: BG
Mise helyett. Én a magam részéről, egyébként, elvileg egyetértek. Pro primo először. És pro primo másodszor: ez durva, akár brutálisnak is nevezhető. Ha és amennyiben, persze, nem kerül sor változtatásra, vagy akár nem történik beavatkozás, ez nagyon tud fájni.
Az Una lacrima sul viso d’India hangulatot keltő, „zarándokutas” írásodra csak így tudok (rád gondolva) reagálni
Egy könnycsepp vagy egy mosoly
A Semmiből jöttünk, s most rajtunk áll minden:
vagy a Nagy Semmibe térünk vissza innen,
és részei leszünk a Végtelen Csendnek,
vagy megtestesítői az Örök RENDnek.
Mert Rend van a fejedben és a szívedben,
és mert Ember maradsz minden léthelyzetben,
Nem hazudsz soha sem másnak, sem magadnak,
s Dolgos tisztességgel végzed, mit rád szabnak,
te is elmondhatod: non omnis moriar,
megmarad belőled – ez neked is kijár,
mivel helyt állsz a nagy földi élethajszán –
egy könnycsepp (vagy mosoly?) az Örök REND arcán.
Egy folytatásos rémdráma kezdetén vagyunk, jegyeztem fel a Notre Dame lángjai láttán. Bár ne lett volna igazam. „Les Flammes du Mal”, a borzalom folytatódik.
TISZTelt Professzor Úr! Nagyon elgondolkodtató, nagyon elszomorító, fájóan aktuális a Tisztelet című írása. Szóelemzésre késztető. A címet képező szó gyöke a TISZT egyfajta rangot, méltóságot viselő, példaadóan viselkedő (napjainkban kihalófélben lévő) embert jelent, akit – mert megbízható, korrekt – mindenki TISZTel. A TISZT-ből származó TISZTAság és TISZTesség akár „szóikerpárnak” is tekinthető. A TISZTességes embernek TISZTa a lelkiismerete. Az A capite phoetet piscis napjainkban (ahogy a Hannibal ante portas-t Karinthy Hannibál azelőtt portás volt formában fordította), akár A kapitális fejek piszkosak formában ültethető át magyarra. Hová tűnt a tisztesség, a tisztaság? Mindenütt rendetlenség, szemét: Szemét az utcákon, az erdőben ( a tisztást akár piszkás-nak is nevezhetnénk), és szemét a fejekben. A „nagy fejek” mentelmi joga akár szeme(n)telni jog-ként is fordítható: nekem jogom van szemetelni, szemét embernek lenni. Az ügy és az érdek szóval is el lehet játszani. Alábbi versikémben ezt teszem:
ÉRDEKESen EgyÜGYŰ versike
Az ÜGYESből, ha van benne életerő,
manapság üzletember lesz: ÜGYESkedő.
Neki nincs csak te (vagy maga) de nincsen Ön,
s nem ismeri azt a szót sem, hogy köszönöm.
Aki nem TEHETős, azaz TEHETetlen,
az ÜGYefogyott, egyÜGYű, vagy ÜGYetlen.
A LELKesből elfogyott a LELK (a lélek),
s ÉRDEKes, hogy ÉRDEKlődés sincs, csak ÉRDEK.
Ez rémisztő. A nyelviség, s azon túl: a zaj és az ilyen fajta rendelkezés. Nem váratlan katasztrófáról van szó, amikor a helyreállítás nem tűr halasztást, amikor az esti műszak szükséges, megengedhető, kötelező. Ez nem olyan. A tájékoztatón nincs feltüntetve, 1. Mit jelentenek az „esti órák”, meddig lehet zajongani? A hét végén is? 2. Meddig tart a hiányosan megjelölt engedélyezés?
Aztán: mi indokolhatja az engedély megadását? Valami oka csak van. A környéken lakók nyugalma nem számít, valami érdek felülírja a többség érdekeit. Egy újabb szempont: az építkezésen dolgozóknak ez túlzott megterhelést, túlórázatást jelent. Ez nem „rabszolgamunka”?
Aztán: ez oda vezet, hogy mások is úgy gondolják: „szép csöndben” ők is zajonghatnak esténként. Ha másnak lehet, nekik is. És ők „csak” az udvarukon vágják a vasat.
Ez így „zajvédelem” a javából. Messze nem etikus. „Az etikusan cselekvő gazdasági szereplők ugyanis figyelemmel vannak az etikai normákra, és tekintetbe veszik a cselekvéseikben érintettek érdekeit és értékelvárásait is. A gazdasági etika sokat tehet azért, hogy a gazdasági életben »finomodjék a kín« – ahogy József Attila fogalmazta.” Ezt hirdeti Zsolnai László, a neves filozófia professzor. Szerinte boldogság és gazdaság együttes léte megoldható. Igaz, ő a buddhizmus felől közelít, annak tanaival érvel. Ha mindez távolinak tűnik, azért a „közjót” Zuglóban sem kellene kizárni.
Kedves Tanár Úr, kedves Gyula! Te a Tanári noteszedben (ugye már több mint íz kötet?) és pedig itt igyekszem lakóhelyünkről jelzéseket adni. Zuglói sorozatom most indult, és nem állok meg egy darabig. Barátsággal: Géza
Kedves Balázs Géza!
Rövid ismertetését az indiai vasutakról felvettem az általam 1996 óta szerkesztett india.lap.hu oldal ajánlatai közé.
Üdvözlettel: Magos György
Kedves Tanár Úr,
hallgatom az info rádióban a magyar nyelv fejlődéséről szóló előadását, mely szerint Kazinczyék voltak az utolsó TUDATOS nyelvművelők. Pedig mai nyelvünk szabad burjánzását is irányítani kellene. Sürgősen szükség volna például az össze-vissza használt sokértelmű KOMPETENCIA ill. KOMPETENS fogalmak és szavak „magyarítására”. (Lásd az oly fontos szakterületeket, mint NAT, melynek szövegét egy átlagember meg se érti!!)
Itt így tanítják: http://janus.ttk.pte.hu/tamop/.....entse.html :
KOMPETENCIA
1) illetékesség, hatáskör, jogosultság;
2) szakértelem, hozzáértés, alkalmasság.
KOMPETENS
1) illetékes, jogosult, feljogosított;
2) szakmailag hozzáértő, alkalmas.
Hát miért nem lehet a sokértelmű latin FŐFOGALOM helyett annak konkrét alkalmazásához vagy tárgyához illő és tartozó szép magyar szavakat használni?
Ennek érdekében a magyar Nyelvésztársadalomnak kellene valamit tennie!!
Csak elolvastam a Tonio Kröger-részletet, s tetszett – egyébként ma valakit felhívtam telefonon és megmondtam neki, hogy a szellemvilágból tudom az információt, hogy szeret, megerősített valami, amiben kételkedtem…ez egy üzenet volt számára is – visszajelzés, de ma foglalkoztatottt a szeretet, mert számtalanszor kételkedünk benne…s aztán megkérdeztem tőle, hogy miért szeret? Fogalmazza meg, de nem kötelező… még nem jött visszajelzés…Nehéz megfogalmazni, ja…Thomas Mann megkísérelte…
Tisztelt Tanár Úr,
mindig örömmel hallgatom az esti műsort a Kossuthon, és szívesen olvasom a naplót is. Az „Aranyeső”-höz fűznék néhány gondolatot, melyben leírja a ház előtti bokra csúnya megtépázását. Hasonlót él meg vidéken is az ember. Nekünk gyümölcsfa van a házunk előtt, amit természetesen mi ültettünk, locsolunk, metszünk, permetezünk tavasszal, s takarítjuk a lehullott lombot ősszel. S mindenki kóstolgatja gyümölcsét, aki arra jár. A múlt nyáron a gyermekeit sétáltató cigányasszonynak magam szedtem vagy másfél kilónyi gyümölcsöt, mikor esenyen nézték a gyerekek a szép szilvákat. Majdnem tyúktojásnyi nagyságú, s elég zamatos is a fa termése. De az általam ajándékozott gyümölcs nem volt elég, visszafelé sétáltukban még jól megtépázták a fát, újabb másfél-két kilót leszedtek róla. Nem szép magatartás. Ilyet csak az tesz, aki még soha nem gondozott növényt, s fogalma sincs róla mennyi munkát, figyelmet igényel egy fa nevelése, megtartása. Az ilyen emberek elmennének a dolog temetésére. Míg más ember dologra fekszik, dologra kel. Ahol felnőttem, ott nagyon tiszteltük a másét. Tudtuk, ami a másé, az nem a mienk. A másénak nebántsd a neve, mondták a szüleink. Mára a közszemlélet is lazább. Kár. Valamiféle hatályos jogszabályban rögzített, hogy az utcán lévő fák gyümölcsei mindenkié, így az aranyeső is, holott más jogszabály pedig a ház lakói számára előírja a házuk előtti (köz)terület tisztántartásának, takarításának kötelezettségét. Itt mégis van valami disszonancia. Persze a szilvát is szeretetből lopta az asszony maguknak, mint az aranyesőt, tulipánt ott a budapesti kerületben. De az ő udvarukban nem áll gyümölcsfa. Ha volt is valaha, az kihal onnan a gondozatlanság miatt. S a lustaság az ördög párnája. Jó lenne ezt azzal is tudatosítani, hogy a meteorológusok ne mindig csak azt mondanák, ha kisüt a nap, hogy jó kirándulóidő van, hanem azt is, hogy: JÓ DOLOGIDŐ VAN! Köszönet a műsoraiért: M. Mester Katalin
Mindenütt érdemes volna megemlíteni, hogy Gárdonyinak van egy örökbecsű karácsonyi éneke, amelynek a szövegét dallamát ő írta (Fel nagy örömre…). Hátha valaki átültetné a szövegét angolra. Ez volna az első lépés ahhoz, hogy a világ megismerkedhessen vele, mint a Gruber-féle Stille Nachttal.
Kedves Géza!
Segítségét kérem, egy valószínűleg latinból átjött kifejezés eredetéről és magyar használatáról.
Jómagam így 48 évesen nagyapámtól átvéve használtam és valaki jelezte, az ó édesapja is használta régen: NULLUS REGULUS
Így konkrétan nem találtam idegen szavak szótárában és egy kifejezésként latinban sem, csak szavanként, úgy mindkét szónak több értelme található.
Köszönöm:
A nullus regulus még a jelentéktelen ember jelentésű nimand-nál is pejoratívabb: egy senki, egy nulla, egy „fazontalan fazon”.
Ráadásul a latin minőségjelzős szintagmának van egy rosszindulatot is sejtető „senkiházi” mellékzöngéje is.
Tisztelt Balázs Géza Úr!
Nagy érdeklődéssel olvastam a Magyar Krónika legújabb számában írt cikkét a magyar alaphangrendről. A”férfi” főnevünk többféle ragozására már rég felfi-gyeltem és nagyon örülök, hogy végre tisztázódott, hogy helyes a –nak, -nek is, akárcsak a –val, -vel is.
Hosszú ideje foglalkoztat egy érdekes jelenség, mely az –ország végződésű ál-lamok helyhatározóival kapcsolatos, éspedig az, hogy egyedül Magyarország esetében mondjuk, hogy M.országra, M.országról, M.országon,minden más ország esetében a –ba, -ból és –ban toldalékot használjuk (pld. Németo.-ba, Spanyolo.-ból, Franciao.-ban). Mi lehet a magyarázat? A francia szóban mély és magas magánhangzók is vannak, a spanyol szóban viszont mindkét magánhangzó mély…A magyar szóban is két mély, ráadásul egyforma magánhangzó van, mégis más toldalékokat használunk!
Válaszát várva, maradok tisztelettel
Dr. Kiss István
Eszem ágában sincs kárörvendeni, vagy kajánkod, netán örüni mások botlásán. Tegnap azonban ezt mondta a rádióban: …”távolságtartóak vagyunk”…. Nem a távolságtartók – lenne a helyes?
Kedves Érdeklődők! Részben hosszabb külföldi utam, részben egyetemi teendőim miatt a nyelvi kérdésekre itt nem tudok válaszolni. Minden nyelvi kérdésre azonnal és ingyenesen válaszol a nyelvi gyorsszolgálatunk, ezért kérdéseiket ide továbbítsák: http://www.e-nyelv.hu. A személyes jellegű leveleket értelemszerűen a saját ímélemre várom. Köszönettel: BG
Tisztelt Tanár Úr!
Az olimpikon szó pontos jelentését szeretném Öntől megtudni. Egy vita eldöntéséhez van rá szükségem.
Olimpikon csak az olimpiai bajnok, esetleg már az is aki olimpián indult?
Köszönettel, Lengyel Tibor
Tisztelt Tanár Úr! A Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodától megkaptam a Jelentés a magyar nyelvről (2015)című könyvét. Elolvastam és nagyon szép élményt nyújtott a könyv. A legolvasmányosabb magyar nyelvi kiadványnak tartom sokféle érdekes témái és a szerkesztése miatt is.Köszönöm, hogy a könyvet elolvashattam.
Tisztelt Tanár Úr!
Nem tudom helye van-e itt, ama észrevételnek, amit önnel meg szeretnék osztani. Tudniillik arról lenne szó, hogy nagyon zavaró, amint az M1 Híradó c. műsorának bemondója – Németh Balázs -, majdnem kiabálva mondja el a híreket. Ama hangsúly, ahogy az adásban beszél, nekem azt az érzést kelti, hogy ez az ember valamitől szenved. Nem lehetne valahol ezt szóvá tenni, hiszen a nyelvet nem csak az teszi szépé, hogy helyesen beszéljük, hanem az is, ahogy a szavakat szépen ejtjük ki, s nem úgy, mint ahogy egy ökölvívó mérkőzésen a szurkoló buzdítja kedvenc ökölvívóját.
A bécsi egyetem magyar szakos hallgatójaként kérdezem, hogy helytálló lenne-e az alàbbi fogalmazásom egy magyar vizsgán? (Nyelvileg ill. stilisztikailag)
Best Health Austria, avagy a követendő példa
Az egészségturizmus az utóbbi évtizedekben tömegjelenséggé kezdett válni. A fejlett országok lakói egyre egészségtudatosabban igyekeznek élni, egyre több időt és pénzt képesek fordítani fizikai, mentális és érzelmi egészségük megőrzésére.
Ez okból kifolyólag az egészségügyi létesítmények változatosabbnál, változatosabb szolgáltatásokat próbálnak kínálni, amelyek azonban gyakran az előírt kritériumnak sem felelnek meg, vagy éppen semmilyen ellenőrzésnek nincsenek alávetve. Fontos azonban az intézmények szisztematikus ellenőrzése, javítja ezáltál az adott létesítmény jóhírét. Nem is kell messzire mennünk, jó példa erre az úgy nevezett Austria Gütezeichen (Ausztria Minőségjegy) egy olyan általános védjegy, amely- köszönhetően a folyamatos minőségellenőrzésnek – egyben garanciaként is szolgál az osztrák minőségre. A Best Health Austria minőségjeggyel az osztrák egészségturizmus európai szinten a legjobbak közé sorolható. Hogy miért?
Célja:
Az egészségügyi létesítmények célja a gyógyulni vágyó vendégek testi és lelki harmóniájának megőrzése, a jó közérzet fenntartása, hiszen ahogy a mondás is tartja, ép testben ép lélek. Továbbá fontos feladatának tekinti olyan prevenciós eljárások alkalmazását, amelyek a gyógyulni vágyók mindennapi szokásait, illetve életmódját is megváltoztatják.
Előnyök:
A Best Health Ausztria, szemben más egészségügyi létesítményekkel, az egyetlen olyan minősítési rendszer, amely elsősorban a vevői elégedettség megőrzésére koncentrál, így biztosítva a szolgáltatás minőségét. Ez segíthet abban, hogy az elégedett ügyfelek rendszeres látogatókká váljanak, és így tapasztalataikat, pozitív élményeiket másokkal is megoszthatják, ezáltal növelve a szálloda népszerűségét. A Best Health Austria védjeggyel ellátott intézményekben a vendégek jólétét nemcsak különféle wellness szolgáltatások biztosítják, hanem jól képzett szakemberek is, akik a stresszkezelés, táplálkozás és az egészségturizmust érintő szolgáltatások terén átfogó ismeretekkel rendelkeznek, így biztosítva a maximális elégedettséget.
A 21.század öregedő társadalmainak köszönhetően az egészségturizmus a jövőben is fontos szerepet fog játszani. Hasonló jellegű védjegy bevezetése hazánkban, nemcsak országunk színvonalát erősítené, hanem hozzájárulna Magyarország imázsának javításához is.
Miért van az, hogyha valami tetszik, meg se szólalunk, nem dicsérünk, ha meg valami nem tetszik, hamar mondjuk a véleményünket? Miért mondjuk többször hogy utálom ezt meg azt, és miért oly kevésszer, hogy szeretem ezt meg azt… Nos, ez a Napló pont arról szól, hogy valaki, egy vezető értelmiségi hogyan látja a világot. Egy-egy pontot emel ki, pusztán a saját nézőpontját. Pont ezért nincs olyan, aki mindennel egyetért, de nem kötelező olvasni. Viszont szerintem hasznos. Mert ha másképp is gondolja az ember, hat rá. És Balázs Géza hat — minden nap és sokakra. Heltai írja: Tudd meg, szabad csak az, aki / Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos! (Koncz Zsuzsa is megénekelte), ez a napló erről szól: a forró vagy hideg véleményről, ami soha nem langyos!
Tanár Úr!
A sétálóutca – egybe írva – azt jelenti, hogy utca, ami sétálásra való. A sétáló utca – külön szóba írva – azt jelenti, hogy az utca sétál. Nem mindegy. A magyar nyelv elég (nagyon) precíz. Bocsánat a kiigazításért, de így érzi a velemszületett – és nem velem együtt született – nyelvérzékem. Áldás!
A tavalyi év második felében az MR1-Kossuth rádió Édes anyanyelvünk című műsorában hallottam egy verset ami a témája miatt nagyon megtetszett de nem találom sehol mert nem tudom a címét! A vers a nyelvünkben használt idegennyelvű szavakról és az azokat haszáló emberekről szól akik „menciskedésből” a nem létező felsőbbrendűségük kihangsúlyozására használják azokat.
Ha esetleg tudja, hogy melyik versre gondolok kérem írja meg nekem a címét!
3 mű
Az amerikai reklámszakember meg azt mondja, hogy évi 1 millió dollárt költ reklámra, és jól tudja, hogy ennek a fele kidobott pénz. Csak azt nem tudja, hogy melyik fele.
Azt hiszem, ennek köze van a melankóliához. Hamvas Béla írja valahol, hogy a melankólia a határaink megélése: amikor rájövünk, hogy már nincs időnk beteljesíteni az elgondolásainkat, nincs idő arra, hogy mindent, amit elterveztünk, véghez vigyünk. Azt már csak úgy hozzáteszem, hogy muszáj ilyenkor is résen lenni, nehogy a gyenge pillanatainkat kihasználva, a melankóliánkra alapozva haszonlesők férkőzzenek az életünkbe. Mennyien, de mennyien jártak így! A melankóliában se feledje el senki: nem az félt minket igazán, aki a fülünknek kedves dolgot mondja…
Turgenyev írja: Где-то, когда-то, давно-давно тому назад, я прочел одно стихотворение. Оно скоро позабылось мною… но первый стих остался у меня в памяти:
Как хороши, как свежи были розы…
Szabad fordításban: Valahol, valamikor, sok, sok évvel ezelőtt olvastam egy verset. Hamar elfelejtettem, de az első sora örökre az emlékezetemben maradt.
Milyen szépek, milyen frissek voltak a rózsák.
Aztán ebből bontja ki azonos című, csodálatos sztyichotvorényije v proze, vers prózában -elbeszélését.
A te általad most írottak is egy prózában megírt, gyönyörű verset képeznek. Csodálatosan érvelsz. Csupa nosztalgia az írásod. Mégsem lehangoló.
Es ist nie zu spät – vallja a német. Egyetértek vele.
Mihez van már késő?
Szép, szomorú írás. Azért szép, mert van, ami hiányzik, és azért szomorú, mert elhiteti magával, hogy késő. Sosincs késő! Ameddig élünk és mozgunk, nincs késő. Ahogyan idősödünk, úgy kellene jobban látni, hogy nincs olyan, hogy késő, talán csak félelem van, s egy kis bátortalanság. De késő, az nincs.
Tisztelt professzor úr!
Én nem vagyok nyelvész, de szeretek érthetően beszélni, kifejezni az elmondott szöveget (gondolatokat). Akár szóban akár írott szövegben is. El is felejtettem a nyelvtani szabályokat amit az iskolában tanultam. Ami maradt, azt édesanyámtól tanultam (feltehetően ezért hívják anyanyelvnek a magyart).
Azért írok, mert nagyon bántják a nyelvi érzékemet a következő példák.
1. Környezetemben és a médiában is rohamosan növekszik a mondatokon belüli hangsúlyozás hibája. A kérdőmondatokra gondolok.
Például: „Milyen hajó fért át a hormuzi szoroson?”. A beszélő a „hajó” szót hangsúlyozza erőteljesen, pedig az én érzésem szerint a „Milyen” szónak kellene kapni az fő hangsúlyt.
2.Sajnos felsőfokú végzettségű kollégáim szájából is mostanában egyre gyakrabban hallom a „holnap el kellesz menni a fogorvoshoz” jellegű mondatokat. Ezen nagyon felhúzom magam és szóváteszem. Nem tetszik nekik. Úgy gondolom hogy helyesebb lenne azt mondani, hogy „holnap menni kell a fogorvoshoz, vagy holnap majd el kell menni a fogorvoshoz”. Gondolom, tanár úrnak sem ismeretlen ez a típusú fogalmazás (érzésem szerint germanizmus).
Gyakorló orvos vagyok ezért csak érintőlegesen foglalkozom a magyar nyelvvel, beszéddel de bántja a fülem. Tudja, néha előadást tartok kollégáknak. Nem mindegy hogy hogyan fogalmazok,hogyan fejezem ki magam.
Ha tehetem, minden műsorát a „Tetten ért szavak”-ra gondolok, meghallgatom. Sajnos nincs időm többre.
Nagyon örülnék, ha reflektálna erre az üzenetemre.
Dr-Horváth Gábor belgyógyász, gasztroenterológus orvos Miskolcról
Kedves Doktor Úr! Köszönöm levelét, a helytelen hangsúlyozásra egyre több a példa. Lehetőségeimhez mérten igyekszem erre fölhívni a figyelmet. A kellesz jelenségről írtam, éppen miskolci példa alapján, kérem, olvassa el egy korábbi írásomat: https://mno.hu/migr_1834/kellesz_vagy__kell_lesz-193023
Szíves üdvözlettel: Balázs Géza
Nagyon szépen kérem, legyen szíves minden rendelkezésére álló módon terjeszteni, hogy hibát nem lehet „véteni”! (Hibázik=vét) Most már egészen magas szinten, szépen és igényesen beszélő emberek is elkövetik ezt a rettenetes nyelvi hibát, és én hiába harcolok ellene évek óta, csak egy kishatókörű középiskolai tanár vagyok. Bízom benne, hogy az Ön presztízse és jóval szélesebb közönsége révén sikerülhet kigyomlálni ezt az ostobaságot a magyar nyelvhasználatból.
Régóta várom ezen kívül azt is, hogy felhívja a figyelmet az összetett mondatokban használt utalószók, vonatkozó névmások és igék közötti kötelező ragozási egyeztetésre, ami egészen elképesztően alakul mostanában. Bármikor kapcsolja be a rádiót vagy a tévét, egy percen belül biztosan hallani fog – sajnos – valami olyasmit, hogy „azok, aki megcsinálja” vagy „azokat a dolgokat, ami fontos”.
Előre is köszönöm, ha ezt a két kérdést méltónak találja arra, hogy foglalkozzon velük. Munkája iránti nagyrabecsüléssel üdvözlöm:
Szabó Réka
Kedves Tanár Úr!
Ajánlanék egy napi szót (vagy nap szavát?): határintellektus. Manapság sok ilyennel lehet találkozni sajnos. Jelentése: a gondolkodó ember agyi képességeinek alsó határát súroló személy. Határos még a funkcionális analfabétával valamint a vegetáció évelő fajtáival. 🙂
Egyébként üdvözletem küldöm úgy is, mint a néprajzos dr. Kovács Emese lánya: Szabó Réka
Tisztelt Tanár Úr! A Madách Színház weboldalán talált videók alapján tippeltem az Operaház Fantomja című musicalben szereplők közül arra a talányos főszereplőre, nekem Csengeri Attila és Mahó Andrea tetszett a legjobban, de a Szente Vajk is, aki a videók riportere volt.
Boldog szülinapot kívánok!
Figyelemmel, érdeklődéssel hallgatom a műsorait, amikor csak tehetem. Köszönöm, hogy a hibák és a helyes magoldások ismertetésével segít a nyelvhasználat pontosságára, helyességére, minőségének ápolására fogékony embereknek a választékos, szabatos fogalmazás terén.
Kérem, szenteljen egy műsort a számbeli egyeztetés szükségességére a dativus possessivust tartalmazó mondatokban. Egy ideje egyre rohamosabb sebességgel és egyre bővülő körben terjed az a hibás használat, hogy egyes számot kevernek többes számmal. (A tanároknak tudnia kell…; a poharaknak nem szabad leesnie… stb.) Hírekben, riportokban, beszámolókban, tudósításokban, a legkülönfélébb műfajokban a riporterek, a szerkesztők, a hírolvasók, a tudósítók részéről is kezd általánossá válni ez a fülsértő és teljességgel szabálytalan fogalmazás. Az Ön ismertségét, szakmailag megalapozott tekintélyét, népszerűségét segítségül híva talán még visszafordítható a folyamat, megmenthető a magyar nyelv egyik alapszabályának az érvényesítése.
Köszönöm.
Emellett ajánlom figyelmébe az alábbi mondatokat, amelyeknek a nevetséges és megdöbbentő voltát nem enyhíti számottevőn az, hogy néhány mondattal később rá lehet jönni, mire gondolhatott a szakember:
„Azt kell tudni, ez egy nagyon érdekes dolog, hogy mondjuk ha ránézünk akár a Dunára, akár a Tiszára, hogy ugye van a folyó, amit lát az egyszerű ember is, hogy folyik a folyó. DE A FOLYÓNAK EGY NEM ELENYÉSZŐ HÁNYADA AZ A VÍZ ALATT FOLYIK…”
Elhangzott: Kossuth rádió, Hajnaltáj c. műsor, 2018. 10. 25., 05:52 https://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2018-10-25_04-32-00&enddate=2018-10-25_06-10-00&ch=mr1
Kérem, legyen szíves majd megírni részemre, hogy amennyiben érdemesnek találja, melyik adásokban kerít sort a javasolt két téma, példa bemutatására.
Köszönöm a munkáját, tisztelettel üdvözlöm:
Lakatos Anna műfordító, Nagykovácsi lakos
Ferdinandy Györgyről szóló, nagyon érdekes írásod címszereplőjének egy állítása – „Megfigyeltem, hogy a tanult nyelv megkopik, de az anyanyelv nem” – biztosan nem állja meg a helyét. A tanult nyelvek előtérbe kerülésével az anyanyelv is megkopik. Ha egy hétig csak orosz, német vagy lengyel közegben voltam, és magyarul nem beszélhettem senkivel, egy idő után már idegen nyelven álmodtam, és észrevettem, hogy az anyanyelvi finomságok háttérbe szorulnak. Például egy verset már nem tudtam volna olyan színesen, érdekesen megírni magyarul, mint korábban. Hosszabb idő után ez még jobban jellemző lesz. Az évtizedeken át idegen nyelvi közegben élő nem fog tudni már úgy magyarul, mint ahogy itthon tudott. Ez meggyőződésem. Nekem Lomb Kató „másfél tucat nyelven beszélése” is legenda. Mindegyikhez legfeljebb „jócskán konyított „, de igazán jól csak egyet tudott. Sőt!!! A többi miatt egyet sem. Ahogy Kosztolányi mondta (nem tudom most szó szerint idézni): „Idegen nyelven lehet NAGYON JÓL beszélni, de JÓL sohasem.
Inforádió 2018. okt. 19, Aréna: „…a csirke vagy tojás problémája..” Talán tyúk?!
A „…meg kell oldani a jéghegy nagyját…” Sajnos terjed a kifordított? elferdített szólások divatja, intelligens emberek közt is. Nem merünk hagyományos szlogeneket mondani? Nem trendi rég bevált mondásokat idézni? Vagy már nem is tudjuk?
Elképzelem az akadémikust. Jó arc? Hát nem. Lehet, hogy az arca már nem is az övé. Csak látszatarc. Álarc. Álca. Annak is elviselt. De azért viselkedik. Tudja, kinek hogy kell vágni. Van, akinek foghegyről, van, akinek tele pofával. Össze is borulva a másikkal. A viselős ábrázatot a „persona non grata” láttán elutasítóvá komorítva, mARConásítva, akihez érdeke fűződik, annak a számára pedig érdeklődő-ünneplővé nyájasítva.
Nézem az akadémikust. Nekem ő csak egy megtestesült kudARC. Azt hiszi, tábornok. Pedig nincs rangja. Egy szegény kis BAKAdémikus.
Tisztelt Balázs Géza Úr!
Szegedi ismerősöm hallotta az „Édes anyanyelvünk” c. műsorából Gyimóthy Gábor „görbe tükrét” – ha jól emlékszik – „Ide a nyelvrégítőkkel!” címmel. Nagyon tetszett neki, de nem tudta leírni, mikor elhangzott. Nagyon szeretne hozzájutni. Érdeklődik, hol találja meg. Ugyanis ismerőseinek is szeretné felhívni a figyelmét e kiváló „alkotásra”.
Köszönöm a segítségét.
Szeretem hallgatni a műsorait, és örülnék neki,ha javaslatai a hivatali, Bírósági nyelvbe is átkerülnének. 1987-ben végeztem az Államigazgatási Főiskolán, ahol tanultunk retorikát,stilisztikát. Jelenleg már gazdasági területen dolgozom, de munkám során mindig igyekeztem szem előtt tartani, hogy ne kövessem el azt a sok hibát, amivel találkoztam a hivatali nyelvben. Nemrég egy bírósági végzésben a következő szerepelt: „A járásbíróság a 2018.szeptember 27. napjára kitűzött tárgyalást beállítja, új határnapot hivatalból tűz ki.” Számomra ez a mondat értelmezhetetlen. A „beállítja” nekem azt jelentené, hogy azon a napon lesz a tárgyalás, de az, hogy utána az szerepel, hogy új határnapot hivatalból tűz ki, olyan, mintha elnapolná a tárgyalást…. Hogyan tudnának Önök hatást gyakorolni a Bíróságokra, hogy ilyen leveleket ne küldjenek? Várom megtisztelő válaszát. Üdvözlettel: Kopcsó Anikó
Nagyon szeretem a műsorait. Sajnálom, hogy rövid a műsoridő. Több műsorban kellene foglalkozni a helyes nyelvhasználattal. Botrányosan beszélnek a riporterek és a műsorvezetők, akiknek a helyes beszéd a szakma szerves része.
Kérdésem: Ön szerint helyes-e, amit egy reklámban hallok naponta?
„X üzletben OLCSÓ ÁRON kapható…” Szerintem az árucikk az olcsó és nem az ára. Tehát: „olcsón kapható” vagy „alacsony áron”.
Szeretném kérni a véleményét! Köszönettel: Adrienne
Remek a költeményed. Nekem is van ezzel kapcsolatban egy kis versikém. Ugye, nem tartasz majd miatta cinikusnak?
Non omnis moriar
Aligha szólhat méltóképpen
arról egy párszavas írás,
akiről kétezer éve
mindenki tudta: óriás.
Mesélték, áldott két kezében
életre kelt a holt anyag,
tűz lobbant fel a hideg kőben,
s szimfóniát zengett a vas,
s mikor kihultt dolgos kezéből
a véső és a kalapács,
a márványtorzó gyászba görbedt,
s érzéketlen kőszíve fájt.
Bár obeliszket s szarkofágot
az idő egyformán temet,
s a „halhatatlan” istenszobrok
meghalnak, mint az emberek,
a nagy művész legelső szobra,
egyetlen derús alkotása,
a kamaszévek még esetlen
suta kis „szárnypróbálgatása”
még ma is él, mert az öröklét
zöld olajágát rég letörte,
s esetlen, félszeg mosolyával
reánk kacsint a KERTI TÖRPE:
Ismét egy remek Balázs-Géza miniatúra. Költemény, prózában. Egy kis zongoradarab, benne a „rEggEl a fEkEtE hEtEsEn” magyaros „eszperentéje”, a „Kínai” jelző Kopogó „k”-ját erősítő „KisalaKú”, „Könyvtár”, „Könyvjelző” és „Kártya” szavaknak a Távol- Keletről érKezett Kislegény céltudatosságát is érzékeltető zöngétlenje, a „Tart” és a „Talán” „t” alliTerációjáT köveTő, a „világBa” hely- (vagy állandó?)határozó belső „b”-jével felerősített „Bedugva”, „Bámulnak”,”Bambán” a Birkaostobaságot, a közönyt kifejező , Bégető, zöngés ajakhangjai . Az „Olcsó”, „Olvassa” és „Odüsszeia” magánhangzós alliteráció külön bravúr. A kártya jelzőjének, a „magyar”-nak külön funkciója van. Azt erősíti, hogy a kínai gyerek magyarabb a magyarnál. A Balázs Géza- „versből”, a „báMulnak” és a „baMbán” szavak belső „m- alliterációjában Berzsenyinek a „Mi a Magyar Most? – Rút sybaríta váz”- véleménye mordul ki mély fájdalommal (A „zenélő” betűknek a helyesírással nem harmonizáló kiemelése részemről csak a „láttatást” szolgálja).
Szurdikon át a tetőre. A városban, amely mostanában nem „álmos”, a helybéliek, ha dolguk akad, felkerekednek, azt mondják: felmegyünk a hegyre. Azaz a szőlőbe. Holott nincsenek hegyek, csak dombok, völgyek, lankák. Az út a szurdikon át vezet felfelé a tetőre. Közben dűlő is akad. A sokféle elnevezés ellenére odatalálnak. Én például a Fuksz dűlőbe, ahol a kékfrankost méri a derék Klézli Feri. De hívják így is: Fuksz-völgy, és annak is van teteje. A pontosítás kedvéért közgyűlési határozatban szabályozták a neveket. (És mi a hír forrása? kadarka.net – jó név, íze van.) Azért ki-ki megtalálja kedves helyét, hűs présházát. A többévi tanárkodás nyomán (noha nem „szülőhelyem”), szívesen megyek vissza, és valamelyik tetőről szemlélem az egyre „nyúló” várost, Farkas Pál emlékőrző szobrai között Háry János mesél, arrébb a Bartina együttes táncosai forognak-perdülnek, még Liszt Ferenc játéka is kihallatszik az Augusz-házból. S hogy tágítsuk a teret: a Szekszárd nevet viseli egy sétány a francia kisvárosban, Bezons-ban. Üdvözlettel: SzTGy
Történelmi tény, hogy a régi Amerika indiánjai nem ismerték a kereket, óriási építményeiket a kerék ismerete nélkül emelték. (A kép dél-amerikai játékot ábrázol.) A történészek szerint a Húsvét-szigeten sem ismerték a kereket, a szobrokat más módon mozgatták. Üdvözlettel: BG
Ez a program idei, 2018-as? (Az igazságügyi nyelvészettel kapcsolatos előadássorozatra gondolok – nem tudom, ott jelenik-e meg ez a bejegyzésem, de oda szántam.) Köszönöm a választ, S. Veronika
Kedves Veronika, ez egy 2014-es (nagysikerű) program. Ha a keresőben nézzük, akkor látszik, hogy 2014-es, de ha megnyílik, akkor valóban nincs évszám. Üdvözlettel: Géza
Nagy élvezettel olvasom a jegyzeteidet. Most is nagyon sok élménnyel gazdagodtál, és nagy öröm, hogy megosztod velünk. Mindegyik írásodnak van jelképes mondanivalója is. Leginkább azt érezteted, még nagyobb szerénységre és alázatra késztetve minket is, hogy milyen parányok,milyen porszemek vagyunk a világmindenségben, milyen rövid az az idő, amit ajándékba kaptunk, és mennyire meg kell azt becsülnünk.
Tisztelt Tanár Úr,
Lányommal vitába keveredek olykor nyelvhasználat okán. Ő 16 lesz én 46 éves vagyok. Szerintem az ember fodrászhoz, kozmetikushoz jár, nem pedig fodrászatba vagy kozmetikába. A magyar nyelv logikájához nem illőnek találom ezeket a fordulatokat. Nyilván boltba megy az ember vásárolni, de a cipészhez viszem még mindig javítani a talpalávalót, példának okáért.
Kérem szíves véleményét.
Köszönttel: Várnai László, fizika-kémia sz. középiskolai tanár
Szép napot!
Szikes tavaink egyik jellegzetes neve a Sóstó. Vagy Sós-tó? Én egybeírom, sok madártani munka is így tesz, valaki ezt most szóvá tette és a helyesírási szabályra hivatkozik. Igen, a tó előtagjához kell a kötőjel, viszont a minőségjelzős összetételnél már sóstó a sóstó.
Nyíregyháza, Balatonszabadi, Székesfehérvár: mind egybeírja a maga Sóstóját. Hibás ez?
Én úgy érzem, itt egy szokásjogon alapuló kivételről lehet szó és egybe kell írni, de érdekel a véleménye.
Üdvözlettel:
Kovács Gergely Károly
természetvédő
Azt hinné az ember: élő tilalomfa,
Ütve ,általútnál’ egy csekély halomba.
Ki ez, a ha nem Toldi Miklós a jó árva ,
(a „Hé paraszt, melyik út vezet Budára”
kérdéstől nem paffá, hanem fává válva),
kinek szörnyű vendégoldal a két válla,
s nagy fa-falloszával mutatja az utat
Budára, mit Laczfi és serege kutat.
Most jöttünk vissza a Balatonról, ahol csak a Kossuth Rádiót lehet hallgatni. Így azt Édes Anyanyelvünket naponta hallgattam. Fantasztikus (= jónál jobb) és változatos. A hallgató fel sem fogja, milyen csemegéket kap — nap mint nap.
(Zugló – átlátható)
Az egyéni választókerületek képviselőinek a neve mellett mindenütt szerepel a választókerületük száma és térképe.
Elképzelhető, hogy nem ugyanazt a honlapot néztük?
Hany istókkal asszociálva, egy kicsit „kocanyelvészkedtem”.:
A fehér, eredetileg fejér, a fej szó származéka. Jelzi, hogy az alapszín, a legfontosabb, a „fej” a színek között, ő a „Hófehérke”, vele van kapcsolatban a szivárvány színének „hét törpéje”. Bár a Székesfehérvár helységnév latinul – minden bizonnyal a „fordítónak” egy félreértése következtében – Alba Regia, vagy a Nándorfejérvár szerbül Beograd, és van Csongrád, azaz Csorngrad, tehát Fekete vár és Pilisvörösvár nevű „színes” helységnevünk is, meggyőződésem, hogy miként Fejér megye székhelyének neve, amely magában hordozza a trón jelentésű királyi szék „szék” elemét, és a fő-vel és a vár-ral „egybekelve” SzékesFŐvárost jelent, a Fehérgyarmat helységnév előtagja sem egy színt képvisel, hanem a helységnek már a régi időkben is elismert fontosságát jelöli. Ezt az is alátámasztja, hogy Maksai Ferenc (142. l.) szerint Gyarmat városiasodása már a középkorban megindult. A szatmári „nagy útnak” „tributuma”, „vámszedő helye” volt, s a nagybirtokos urak már abban az időben megtették szamosháti uradalmuk központjává.
Az Elnöki Tanács 19/1978. számú határozata értelmében 1978 december 31-én várossá nyilvánított település nevének előtagja Maksai szerint is a Gyarmat törzs egyik Kelet-Magyarországra vetődött, s ott megtelepült töredékéről kapta. Bár a közeli Szamoskér és Kérsemjén helységek neve mutatja, hogy a honfoglalás-koriak közül legalább egy törzs helyet „kért” magának Szatmárban, én azt hiszem, hogy Fehérgyarmatot nem „Kürt-Gyarmaték” „gyarmatosító” törekvése hozta létre.
A debreceni egyetemen a drága jó Kálmán Béla bácsitól, áldott emlékű professzoromtól egy vogul órán tudtam meg, hogy a mony ősi finnugor örökségünk, s – a bornyú-borgyú, varnyú-vargyú, nyárfa-gyárfa „párosokban” is felismerhető ny-gy- szabályos hangmegfelelést mutatva – benne van a manysi, a mogyoró és a magyar szavakban. Ami „felnevelő” településem utótagját illeti, én a j-gy (borjú-borgyú, varjú-vargyú) hangmegfelelés alapján meg vagyok győződve róla, hogy a gyar a jár igének egy alakja, s a későbbi járás vagy megye szavakban is jól érzékelhető földrajzi egységet jelenti.
A jarmat, gyarmat szerintem a jar-gyar tőből az m (fut-futam, hoz-hozam, üt-ütem) és az at (fúr-furat, húz-huzat) deverbális nomenképzők „kétágú bokrának” hozzáadásával jött létre. A Fehérgyarmat szó tehát a mai magyar nyelvre Fő járásnak fordítható. Ebben megerősített a Czuczor-Fogarasí szótár is, amely szerint (229. l. ) a „gyarmat, gyar-am-at gyöke: gyar, mennyiben zarándoklást és szaporodást, vagy gyarapodást is jelent, innen az elavult gyar-am-ik, s ebből gyar-am-ás, gyar-am-at, s összevonva gyarmat.”
A szótár azonban nem teremt összefüggést a j-s és a gy-s alakok között, holott ez nyilvánvaló. Fehérgyarmaton és környékén a jó gyakran gyó, a megjavul meggyavul, sőt a jelenleg a kisvárosban élő, de Jánkmajtisról származó, és Nábrádon is „körzeti orvoskodott” dr. Katona Sándortól – annak bizonyságaként, hogy még a felszólító mód j-je is „meggyésedett” – kártyázás közben, a „kontrázzam vagy ne kontrázzam a piros ultit?” „révült” hangulatában – a várjál igeformát is várgyál alakban hallottam.
A jer-jér tövet a szótárírók a gyer-gyér-től elszigetelten vizsgálják, s a belőle származó, a szaporodással, gyarapodással összefüggő jérce, jerke és a gyermek szavak közötti összefüggést nem mutatják ki.
Véleményem szerint az „ősgyökön” túl volt egy „őshang” is: ez pedig a j. Belőle származnak az emberi mozgással kapcsolatos ja, já, (gya, gyá), je-jé-.(gye,gyé) jö, jő (gyö-győ) „ősgyökök”, pontosabban „ősjökök”. A já az alapja a jár (halad) és a járt (gyarapít, pl. szíjjártó) szavainknak. A gya-ból az l és a balog szóban is benne lévő og képzővel jött létre a gyalog, a gyá-ból a gyárt. A je van benne a jer és a jerke formákban , a jé a jércében, a gye a gyer és a gyermek, a jö a jön, a gyö pedig a gyön szóban.
Ököritón ugyan sohasem voltam, de ennek a falunak ugyanaz a kálvinista népe van, ami az egész felső Szatmárnak, s különösen az ecsedi láp többi falvának. Mikor először arra jártam, gyalog mentem végig az egymáshoz csak egy-egy jó hajításnyira fekvő falvak során: Ér-Endréd, Dengeleg, Iriny, Pórtelek, Mezőterem, Gencs magyar és sváb népe között, be Nagykárolyba, onnan Kaplonyba, Kálmándra, Börvelybe. És sohasem felejtem el azt a sajátságos benyomást, ami elfogott, mikor az Érvidék tiszta levegőjéből bekerültem az ecsedi láp világába. Pedig akkor már nem volt meg a nagy láp. Épen kiszárították, s azokban az években termett először a nád és sás, meg a végtelen területű ingoványok helyén rengetegre nőtt kukorica. Ámde ott ült még akkor is a nép lelkén a láp világa, amely egy ezredéven át megőrizte az ősi magyar életmódnak és életfelfogásnak némi színét és illatát. S a parasztok éppen akkor komoran szidták, s véres düh ingerlékenységével feszegették, hogy játszották ki őket az urak. Elvették tőlük a csíkászó, halászó nádtermő szabad vizet amely kenyeret adott, és hűen gondoskodott a maga népéről. Még ott rohadt a háló az eresz alatt, a halkas a színben, a kutya ott kapart egy-egy földdel befolyt csíkverem gödrében, de már nem volt víz, az új Krasznán mezítlábas gyerekek szaladgáltak át, sehol sem ért kötésnél mélyebb vizet a pulya. De csak legalább, ha már föld maradt a helyén, öles kukoricát termő föld, nekik maradt volna. De jöttek az urak, a nagyurak, idejében, még mikor víz alatt volt a világ, s összevásárolták a nép lápilletményét három forintjával, öttel, adtak neki jó, kiélt szántóföldet érte, ott a falu közelében, s örült a paraszt, hogy húsz hold vízért egy holdat, vagy kettőt, vagy csak háromvékást is kapott; mert ugyan ki hitte volna, hogy legyen idő, mikor vederrel kell a lápra hordani a vizet! Ha pedig megvan a láp, úgyis csak a szegény ember aratja azt le, nem mennek a Domahidyak, a Tiszák, a Károlyiak nádat vágni! Hanem aztán megtörtént a képtelen csoda, hamar eljött a tavasz, mikor millió számra feküdt a hal a száradó pocsolyában, kapával gereblyélték; s mikor hiába jöttek a madarak ezerszámra, nem találtak helyet ahova fészket rakhassanak. A gém, a szárcsa, a sok vízimadár rémülten kóválygott ősi hona körül, mint a paraszt, s egyforma irigyen és keserűen látta, hogy kijátszották őket az urak az otthonukból…
Börvely, Domahida a láp déli részén vannak, Ököritó, az éjszaki sarkában. Vonat még akkor nem ment, akkor építették a csengeri vonalat s akkor tervezték az ecsedit.
Gyalog indultam el Börvelyből Nagyecsedre; nagy dologidő volt, aratás, semmi fizetésért sem lehetett szekeret kapni. A nyílegyenesre vágott Kraszna-parton haladtam előre. Balról zöld táblák, sűrű falvak, Csanálos, Vállaj, Mérk sváb tornyai látszottak, jobbról mély földfenék, amelyről hamar elfogytak a nagy terjedelmű kukoricatáblák, aztán egyhangú, egyszínű tompa, fekete sötét volt a föld a szemhatárig. Mikor alkonyodott, és nyugaton leszállt a nap a derűs és élő, emberlakta világ fölött: a keletre terülő lápföldre kísérteties villóhomály telepedett. Szinte félve néztem el rajta s láttam megelevenülni a múltat, a hajdani lápot… Erősen alkonyodott, s még mindig messze volt Nagyecsed. Szaporáztam az utat, s utolértem egy ökrös szekeret, amely lent a töltés alatt az országúton ment. Fölkéredzkedtem rá. Ecsedi szekér volt. Emlékszem, a szekér az úton úgy haladt a száraz földön, mintha vízparton menne, mindig attól tartottam beledül a fekete mélységbe, bár az egy színben volt az úttal, s mikor egyszer valami kanyarodót átvágni akarva, belehajtotta az ökreit a gazda a lápba, úgy süppedt a szekér a puha, laza földbe, mint a tavi sárba, s rajtam különös borzongás vett erőt, féltem, fáztam, s éreztem a tó szagát.
Miért nem lehet, miért lehet, miért álljak, miért menjek… tette fel sorra a kérdését a viccbeli erőszakos kismalac. Mind a megengedhetetlen szabadosságról szólnak. A közmegegyezés határait feszegetik.
dr.Walent Marta, ausztraliai magyar jogasz vagyok.
Tobb,mint 30 eve elek Ausztraliaban, de magyar anyanyelvemet igyekeztem es igyekszem maximalisan megtartani.
Vitaba szalltam magyar ismerossel az alabbi kerdeseket illetoleg:
Kerem valaszolja meg,mi a helyes:
1. Koszoneskor a jonapot-ot egybe,vagy kulon kell irni?
2. Azzal egyutt,hogy mindenkinek tetszik, nekem nem a helyes,vagy
Annak ellenere,hogy mindenkinek tetszik ,nekem nem.
Az azzal egyutt es az annak ellenere nem azonos ertelmu szavak? szinonimak e,vagy nem.
Szivelyes udvozlettel, Marta
A véleményét őszintén kifejtő emberrel kapcsolatos szatmári mérmerő és mérmondó – mer merni, illetve mer szólni jelentésű – a szülőföldemen ma is használatos szavak nagyon eredetiek. Előtagjuk a mér (ahogy a nyer ige régebben a nyér, a ver a vér, a kel a kél, a lel a lél, a vesz a vész formában szerepelt) a mai mer ige alakváltozata. Én magam, bár nagyon szeretem őket, mindkét szó végéről hiányolom azt az s képzőt, amelynek segítségével a magyar az állandó, karakteres tulajdonságot képes kifejezni, és amely Balázs Géza újabb remek írásában most – példaadóan – dominál. Ez a szuffixum „ikertestvére” ugyanannak az s-nek, amelynek segítségével főnévből egyaránt képezhetünk alkalmi (öltönyös, nyakkendős) vagy foglalkozást jelző (kalapos, lakatos), általános tulajdonságot jelentő szót, és annak, amellyel számnévből hozunk létre (kettes, hármas, négyes) a melléknév felé tendáló, másfajta számnevet, de eredetibb náluk, ugyanis a folyamatos melléknévi igenévhez járulva egy-egy tulajdonság állandó meglétét érzékelteti. Mert a mosolygós, a verekedős vagy a lopós több mint a mosolygó, a verekedő és – hacsak nem a borkiszívó eszközt jelenti – a lopó. Ezt a tegnapi világbajnoki döntő kézilabda mérkőzést „szakkommentált” riporternek is éreznie kellett volna. A csapatban speciális feladatot ellátó játékost ugyanis az igazán hozzáértő nem beállónak, hanem beállósnak nevezi. Beálló az a kézilabdás, aki – akár cserejátékosként – „beszáll” a játékba, de aki a hatos vonal közelében tartózkodva várja az átadást, hogy onnan gólt dobjon, az beállós.
Petőfi A Tisza című versében – „… megállék a kanyargó Tiszánál” – mivel a költő egy adott pillanatban, a maga konkrét kanyarjaival látja és láttatja a folyót, elfogadható a kanyargó jelző, a magyarnóta-énekes szájából azonban – „A kanyargó Tisza mentén ott születtem” – már nem, hiszen a dalban, s ezt kanyargós-nak éneklő nagyapám jól érezte, a folyó karakteres, állandó tulajdonságáról van szó.
Köszönöm, kedves Géza. Ahogy tegnap a junior kézilabdás lányaink a világbajnokság végén – csak te anyanyelvünk „dobogójának” most is a
legfelső fokán állva – megdobogtattad az én „dobogós” szívemet.
Értékek múlása és őrzése. Súlyos érzésekről szól a bejegyzés. Régi dokumentációm rendezése közben egy korábbi anyagban érdekes kapcsolódást találtam. 2003 szeptemberében a hazai kísérleti pedagógusképzés értelmezéséhez vizsgáltam „a frankofón iskolarendszerek alakulását az EU-integráció tükrében”. (A Veszprémi Egyetem Pápai Pedagógiai Kutatóintézetében folyt a munka, Zsolnai József vezetésével.) Háttérként fogalomelemzésre került sor. A kiadványok, publicisztikák böngészése során azt tapasztaltuk, két fogalom: a „Nemzeti Kulturális Örökség” és a „Fenntartható Fejlődés” fontos helyet foglal el az integrációs irodalomban, tervezetekben. A kapcsolódó téma- és tevékenységterületeken több szempontból, több diszciplína mentén is előkerültek, külön is, együtt is.
Például a „nyelvstratégiáról” szólva, Balázs Géza, az ELTE docense, dékánhelyettese, nyelvész ezt mondta: „Szükség lenne nálunk is nyelvstratégiára, minden művelt nemzet kidolgozza a magáét, fejleszti és terjeszti a nyelvét.” Szerinte a környezetvédők nagy jelszavai mind érvényesíthetők a nyelvi kultúra védelmére is: „a cél a fenntartható gazdaság (nyelv), a kulturális (nyelvi) diverzitás (sokszínűség) megőrzése”. Tulajdonképpen „nyelvi környezetvédelemről” szólt a „Sokféleség és fenntarthatóság” címen, a Magyar Nemzet 2001. január elején megjelent cikkben.
Balázs Géza azóta is nyelvstratégiáról beszél, és ennek megfelelően cselekszik. És 2018-ban új kötetének címe: „a fenntartható magyar nyelv”. Az értékek maradnak, bár vannak, akik hamvasztani igyekeznek. Balázs Géza következetes, értékápoló, -művelő, értékteremtő. Folytassa, Professzor úr!
Tele a sajtó a lisztériával fertőzött fagyasztott élelmiszerekről.
Ill.,hogy a Nébih ‘levetette’ a polcokról. Vett, levett, levettet, LEVETTETTE lenne jó itt?
Szívbemarkoló a júniusi két kis írás. Ahonnan ezek előjönnek, ott sok minden van még. „Tudom én, hogy mit érzel, kicsit bánt a szó” …”Fáj egy kicsit a szíved? Látod, ez az … ára” … „Ne félj, én itt maradok” (Domján Edit)
Bár az a vállveregetés gyakran túl erőteljesre „sikeredett”, arra irányult, hogy „kifektessenek” vele, Te – mindannyiunk nagy örömére – mindvégig álltad és állod ma is a sarat.
Feje tetején áll a világ, és nem is tudom, hogy Nietzsche az értékek ilyetén átértékelődése láttán vajon elégedetten csettintene-e, vagy inkább önként bemenekülne a diliházba.
Agyba-főbe dicsérték éveken át az úgynevezett multikulturalizmust, miközben ott tartunk, hogy a többségnek nemhogy több, de még egyféle kultúra megélése is messze meghaladja a képességeit. Feltéve, persze, hogy a kultúra többet jelent annál, mint hogy ma kínait, holnap meg mexikóit eszik az ember…
Teljesen egyetértünk! Jönnek mindenféle diákok és még őket kell megkülönböztetett figyelembe részesíteni, bár az ország nyelvét sem ismerik rendesen. Én is tapasztalom: jönnek mindenféle tanárok is, az ország nyelvét nem ismerik, az óráikat nem tartják rendesen, tartalom semmi, öntömjénezés ezerrel. Még hogy szellemi pezsgést hoznak! Inkább minőségtelenséget, gátlástalanságot hagynak, de előtte megosztanak, rombolnak.
Kedves Geza,
Annak erederere szeretnek magyarazatot kapni, hogy a magyarban azt mondjuk:
Ami elottunk all,az hatravan.
Talan a kalanozo magyarok visszafele nyilazasabol ered?
Nagyon jó kérdés! A hátra határozószónak van kb. olyan jelentése, hogy: vissza, az Éksz. ezt nem tárgyalja, a régi értelmező szótár azonban igen: hátra van elmaradt, lemaradt. Tehát, még hátra van valami, vagyis elmaradt, visszamaradt valami, ami persze előttünk van… Hátra van még a feketeleves – még elmaradt, de most következik. Üdvözlettel: BG
Ugyanígy érdekes, hogy a képernyő előtt ülök, vagy ülök a képernyő mögött. Előtte ülök, mert hátrább van a képernyő, de a képernyő felől nézve mögötte ülök, azaz előttem van a képernyő, én csak mögötte.
Tisztelt Balázs Géza Nyelvész Úr! Attól tartok, hogy a diploma másodlatom záradékában komolyan félreérthető szöveg szerepel :
„Az oklevél tulajdonosa tanulmányait a kiállító intézmény jogelőd felsőoktatási intézményében/intézményeiben, az XY Egyetem nevű felsőoktatási intézményben/intézményeiben folytatta. A jogutódlásra 2016.01.01 napján került sor
A szövegezés megtévesztő, hiszen úgy tűnhet, mintha a tanulmányaimat a jogutódban folytattam volna , nem pedig a jogelődben-legalábbis véleményem szerint.
A helyes szövegezés : Az oklevél tulajdonosa tanulmányait a kiállító intézmény, azXY Egyetem jogelődjének felsőoktatási intézményeiben folytatta .
Egy évtizeddel azelőtt végeztem, hogy megalakult volna ez a bizonyos jogutód Egyetem, és kb. egy évvel a megszűnése után kérelmeztem a kiállítást, szóval jogi problémák is lehetnek még a dologban -amelyre ráadásul a külfüldi munkavállalási kérelem során derült fény- de maga a szöveg sem pontos így. Ön /Önök szerint?
Tisztelt Balázs Géza úr!
Régóta foglalkoztat a kérdés: miért használják a „kitakar” szót a médiában (tv, internet, stb.) akkor, amikor valakit v. valamit ELTAKARNAK vagy LETAKARNAK, tehát az nem látható. Szerintem a kitakarással a személy vagy tárgy újra láthatóvá válik, vagyis a takarást eltüntetik róla.
Hol kaphatok választ a kérdésemre?
Tisztelettel: Vörös Éva
Még egy kérdés: A „Hozzászólás” rovat feletti két sort miért kell angolul írni? Biztosan így is mindenki(?) megérti, én is, de ez az oldal (Édes anyanyelvünk?) megérdemelne egy magyar tájékoztatót.
Tisztelt Balázs úr!
Gondolom, hogy a korábbi műsora helyén nagy örömmel tölti el azt az embert, aki örült, hogy Az édes anyanyelvünk visszatért a műsorba, hogy lihegő edzők játékosok mondják, hogy kusztunk másztunk, és nem kérdezik meg őket, miért nem azt a sportot játszották, amiben indultak? A nyelművelás meg eltűnt az esti főmüsoridőből. Meg a gyerekek meséi is eltűntek.
A napszókhoz. Tömörkény a mellénybe rejtett belsőzsebet nevezi meg a tanyasiak nyelvén. Az a „keleb”, a kebel szó megmásításával. Ő azt írja, hogy a népek szeretik a hangzócserét – mégpedig eléggé önkényesen – alkalmazni. Mond ilyeneket: kurtulpalota, röndér, elemet (emelet).
De nemcsqak az ő népei változtatnak, a palócok is. Ld Kisterenye.
ZENta, ahogy a „ZENanú” látta és láttatja velünk, olvasóival, valóban ZENt helyé válik. Fények, színek, ízek, illatok kavarognak az írásban, amely ZENtaton hangsorban muzsikál, ZENél. Azt iZENi, hogy csodás a mi nyelvünk, hogy ” él magyar” („áll Buda”) még a Vajdaságban és (a MÚRE említésével) Erdélyben is .A daloló ADA „behozADAlával” nagy költőnket, nyelvünk egyik legnagyobb művészét, a szerelmét Az ismeretlen ADÁ című versében édes szájjal ízlelő Adyt idézi fel a lenyűgözően gazdag lelkületéről, egyéni látásmódjáról, ZELlemességéről, játékosságáról most is tanúbizonysággal szolgáló, ZENiális jegyZENtíró.
Valóban éjjel a legszebb a Tisza-part — nemrég sétáltam le oda Zentán. Nincs közvilágítás, a rakparton csak tapogatózva lehet menni. Madarak és a vízből ki-ki ugró halak hangja hallatszik csak. Néha egy-egy alak sétál el. Félelmetesen szép ez a béke, és egyszerre fájó is, egyedül érzi magát az ember… A rakpart kövén halkan dúdoltam pár dalt — milyen érdekes, hogy a zene születésének egyik oka a csendtől és egyedülléttől való félelem. Köszönöm, hogy a prof. úr ismét előhozta belőlem ezt az érzést.
Üdvözli:
EE
Ad: Ich hab’ keine …
Tanár úr, csak azt lehet előhívni valakiből, ami benne van. És ami előhívható, az létezik is, és ami előhívható és létező, azt nem lehet elűzni.
Tiszteletem!
Döbbenetes! Napok óta – anélkül, hogy ehhez ilyen impulzust kaptam volna – ugyanez motoszkál bennem. Nem könnyű elhessegetni, de meg kell próbálni. A vanitatum vanitas nem emberi, hanem racionális, luciferi gondolat. Apage satanas. Aki él, az mind, mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön.
Tisztelt Professzor Úr!
A „bombasztikus” jelzőt az utóbbi időben „bombaerejű”, „robbanásszerű”, „letaroló” stb. jelzőként használják a hírekben, holott az Idegen Szavak Kéziszótára (1965, Terra) szerint a jelentése :”fellengzős, üres, nagyhangú, dagályos (beszéd, szónoklat)”. A „bombax” eredetileg gyapotot jelent, a bombasztikus helykitöltő, szinte értéktelen anyag, amelyet a csomagolásoknál használtak az értékes rakomány védelmére. Újságírói tévedés a mostani használata, vagy ez a nyelv „fejlődése”?
Előre is köszönöm a válaszát. Tisztelettel: Török Sándor
Kedves Török Sándor, valóban eltévedt a nyelvhasználat, már nagyon rég, valószínűleg a magyarban közösségivé válik ez az új (téves) jelentés. Üdvözlettel: BG
A Korb németül kosarat jelent, a Körbe kosarakat. A te kosaraid mindig tele vannak sokféle színű és ízesebbnél ízesebb gyümölcsökkel. Most egy kicsit savanyúbbat, keserűbbet kínáltál. De ez a keserűbb, savanyúbb gyümölcs is nagyon zamatos. Emberségízű, mint mindegyik.. Ott van benne a mások iránti empátia, az elesettek problémáinak megértésére való törekvés. Nem tudok válaszolni a cikkedben felvetett kérdésre. Nem tudom, jól járt-e el a kalauznő, vagy mit kellett volna tennie, pontosabban én mit tettem volna a helyében. Hogy a saját helyemben mit tettem volna, azt pontosan tudom. Ezért nem lettem volna sem kalauz, sem buszsofőr, még kevésbé ellenőr vagy közlekedési rendőr, aki büntethet.
Az egyedi esettel is arra késztetsz, hogy szélesebb, nagyobb összefüggésben lássuk a dolgokat. A Körben mély nyomot hagyott a lelkemben. MegJEGYeztem. Ha vonaton vagy buszon utazom a közeljövőben, és hasonló esettel találkozom (mert találkoztam már a jegy nélküli utassal szemben könyörtelen és a „szemét behunyó” buszvezetővel) mindig eszembe fog jutni az írásod.
MObilvilág? A várótermekben, a buszokon, a parkokban a padokon okos telefonba bújt, a külső világot, a mellettük állókat vagy ülőket (az anya a gyermekét, a gyermek az anyját) az érdeklődésszférájukból kiiktató masinák. Tegnap az utcán nekem jött egy mobiltelefont böngésző „gépember”. Madách ma így írná meg:
A „gépember” tragédiája
Az Úr, a szoftverteremtő ül egy remek sportkocsiba’,
mögötte arkangyalai: Samsung, Nokia s Toshiba.
Miközben ő gyönyörködik lmobiljában, új művében,
a három lelkes teremtés fürdeti a dicsőségben.
Lucifer, ki nem ellenség,
munkatárs, sőt több is, barát,
még az Úr okos „fonjába” is belelát.
Éva otthon computere előtt görnyed, szoftvert fejleszt,
angolból már nyelvvizsgázott, ismeri a programnyelvet.
Ádám, a Mikroprocesszor egy számítógépes zseni.
Neki most a rendszergazda
a mobilján azt üzeni,
szokás szerint rövid, ámde nagyon velős sms-ben:
„Ember küzdj, és bízva bízz
„telódban” s computeredben!”
Orbis pictus? A teremtett világ! Uram, teremtőm! MObilvilág? Mivé lesz, sőt már napjainkra is mivé lett a világ? Vajon lassan már nem DE az az előtte álló MO?
…mert Mit kíván a Magyar Nemzet???!
Egykolumnás banki hirdetést azonnali átutalással. 🙂
A lapok egyike sem képes eltartani magát. Ettől kezdve kovászos a lapok és a publicisták élete.
Gyalogolni jó. Ezt vallja, Móricz után, Váci Mihály is. „Én úgy írom a verseket gyalog. Felszállnak a gyalog tett útból a dalok”- írja. Nem unja meg soha az országút fáradságos énekét. Ahogy egyik versében olvasható, mindig gyalog szeretett volna hazamenni szülőmegyéjébe, Szabolcsba, a tirpák tanyák közé. Mezítláb, hogy sírva érezze, ha felmelegszik a szülőföld pora, mikor megérkezik. A gyaloglás a legemberibb, a legtermészetesebb mozgásformánk. Amikor csak tehetem, (nem keveredve a hátizsákos, a tornacipős, a szemüveges, „profi” természetjárókkal) megyek én is a levegőre. Ki a nap, a lobogó felhők alá, a lengedező szellők közé, ahol a gyalogos ember baktat, poroszkál, cammog, csámborog, cancékol, bandukol, ballag, ballagdál, botorkázik, botladozik, halad, lépeget, mendegél, gázol, tiporja a rögöket, menetel, vándorol, nyakába veszi a világot, császkál, sétál, járkál, tekereg, kóvályog, bitangol, ődöng, csatangol, rakja a lábát, rója az utat, koptatja a lábbelijét.
Már kora tavasszal el tudok gyönyörködni a gólyahír virágában, amelynek élő fényéhez képest minden arany fakó,,a nap meleg sugarai által kilobbantott kökénybokor ámulatra méltó szépségében, az út menti és a réti lóherék, perjék, útifüvek, koldustáskák, istenfák, illatos menták és karcsú buzogánykák világában. Gyönyörűséges dolog hallgatni a madara szimfóniáját, a fák levelének lágy neszezését.Gyaloglás közben az ember szíve megnyílik. Sohasem tudunk olyan őszinték lenni egymáshoz, ha nem egyedül, és magunkhoz, ha társtalanul bolyongunk, mint egy céltalan, Ungon-Berken, erdőn-mezőn keresztül-kasul való barangoláson.A lelki felfrissülés egyik nagy lehetősége számomra a lélekkiöntő rövid zarándokút, fel a tatabányai Turulhoz. Ott, immár több mint másfél évtizede, gyalog-csillagtúránk végállomásánál találkozom a barátaimmal, akikkel onnan folytatjuk közös sétánkat az erdőben. Remélem, ahogy már régóta tervezzük, rövidesen Balázs Géza barátommal kettesben is elmegyünk a bronzmadárhoz.
Szép estét!
10-én este hallottam a csodálkozását a fogyasztási célú hal áfájával kapcsolatban. Nos, a nem fogyasztási célú hal a tenyészhal.
Üdv:
Kovács Gergely
agrármérnök és ex-Verseghy versenyző (1993-1997)
Nagyon érdekes Balázs Géza Képesfa című írása. Ismét egy új szín a „palettáján”, amellett, mint minden jegyzete, gondolatébresztő is.
A fa, mint a költészeti, művészeti ábrázolás tárgya, ősidők óta testesít meg embereket, emberi sorsokat. Egyes primitív népek ma is mágikus jelentőséget tulajdonítanak neki, emberi tulajdonságokkal ruházzák fel, talán azért is, mert külső megjelenésében hordoz bizonyos emberi jelleget. A Csontváry- festmény által megihletett Bényei József „Magányos cédrus” című versét egy nem mindennapi felismeréssel – „A fának emberarca van” – teszi mélyen bensőségessé. József Attila „Falu” című költeményében az akácfát egy fiatal lány alakjában mutatja be. „Akácocskát babrál a homály, a fa telt, kicsi keble beléreszket, csöpp sóhaja száll”- írja. „Megérintettem a leveleit, szinte megborzadt, mintha érezné, olyan húsos, kövér minden kis tűlevelecske, mint a csecsemő ujjacskái”- mondja az ezüstfenyőről Lekenczey Muki, Móricz „Úri muri” című regényének egyik szereplője. A fa-ember párhuzamra épül az író „Rózsa Sándor a lovát ugratja” című regénye „Bandi fává vált” metaforája, s a fa, mint az emberi élet jelképe jelenik meg az alkotó „A boldog ember” című műve „Már csak annyi a mi életünk, mint az odvas fa. Megvan, megvan, de ha egy vihar jön, kiborítja”- részletének hasonlatában.
„A szemközti telken van egy öreg, többször lebotolt vén gesztenyefa…. Ezt a fát a Faasszonynak hitte és hívta kisebb korában az unokám”- írja Szabó Pál „Nyugtalan élet” című önéletrajzi regényében. „Fiai, lányai szilfák és nyírfák, maga közöttük, mint öreg csutak az erdőben”- olvashatjuk Sütő András „Anyám könnyű álmot ígér” című könyvében.
A fa az ember egyik leghűségesebb barátja. Tudást és halhatatlanságot, gyümölcsöt és árnyékot ad. Milliárdszor elégették az emberért, hogy fényt és meleget adjon neki. Halottaiból feltámadva bölcsőként tejszagú kisdedeket, ágyként nászvágyban, csókmámorban lobogókat, koporsóként végképp megbékélteket ringat. Összeáll házzá, hogy menedéket adjon, szekér és bárka lesz, hogy messzire, templomtorony, hogy magasba vigye az embert. Hegedűvé reinkarnálódva lombok zsolozsmáit, törött ágkarok vörhenyes falevél-fájdalmát zsongja.
Szeretem a fát. Számomra a természet akkor szép, ha természetes. A fa is. Ha mindenféle „civilizációs termékeket” ráaggatnak” úgy érzem, meggyalázzák. Bár igazat adok a „de gustibus non est disputandum” elvét valló bölcsnek, szomorú leszek a látványtól, mint az elkopott gumiabroncs keretbe rakott földben növő virágoktól.
Kedves Géza! Ezt a jó kis írásodat a Képesfáról, légy szíves, tedd fel a Somogyi honismeret, helytörténet, néprajz f-csoport oldalára! Én nem tudtam megbirkózni vele. Szeretettel üdvözöl: Király Lajos
Kedves Géza!
Én a régi öregek kifejezést nem tartom tautológiának. Az öregek még ma is él(het)nek, a régi öregek viszont már csak az „egyszer volt, hol nem volt” világában, az emlékezetünkben. Az öregek mellett jelen időt használunk, a régi öregek mellett nem állhat, csak múlt idő. Jó az öreg a háznál, mindig is jó volt, de nem mondhatjuk, hogy mindig jó volt a régi öreg a háznál., és jelen időben sem, hogy jó a régi öreg a háznál. Mert a háznál lévő öreg még nem régi öreg. A régi öregeket csak tanúként hívjuk meg, bizonyos dolgok igazolására, a múltban igaz, jelenben is aktuális dolgokkal kapcsolatban A régi öregek kifejezés nekem nem azonos az öreg öregekkel, vagy a vén öregekkel. A régi a régi öregek kifejezésben az egykori, hajdanvolt, régen élt szinonimája.
Várom a reakciódat.
Igaza van. Néprajzi gyűjtöként valóban múlt időben szoktuk mondani:
„A régi öregek mit mondtak, mit tartottak?” Tehát akkor vannak a mai öregek, jelen időben, és a régi öregek, múlt időben…
Köszönöm a választ. Csodálatos a mi nyelvünk. Az a jó benne, hogy sokszor alapvető dolgokban is vitatkozhatunk. Még a „nagyokkal ” – Kosztolányival, Arannyal – is. lehet. „Ő volt az, ki addig főzte Pörge Dani bocskorát, míg elvette a Sinkóék cifra lányát, a Terát”-írja Arany a Vörös Rébékben. Ez ugyanolyan hiba, mintha azt mondanánk, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el törik. Vagyis csak egy pillanatig. Helyesen úgy lenne az Arany-kifejezés is, hogy míg el nem vette. Mikor elvette, már nem kellett főzni. Ez olyan szabály a magyar nyelvben, amit – poetica licentia ide vagy oda – még Arany János sem szeghet meg. Szerintem. Más az Addig szóba sem állok veled, míg meg nem adod a tartozásodat más, mint az Addig szóba sem állok veled, míg megadod a tartozásodat. Utóbbi teljesen magyartalan.
Igen, ez nem filozófiai rendszer, és semmiképpen nem borkalauz. (Bár a hivatalos borkóstolás nem mentes a tudománytól, a „bennfenteskedéstől”, van benne valami „mórikálás” is, kis hozzáadott fentebb stíl.) Van más tapasztalatom az iskolából. Érettségi után tanuló fiatalokkal „vettük” a könyvet, vették a lapot. Számukra ez új terep volt, kedveltek olyan megállapításokat, amelyekkel addig nem találkoztak. Mint: „… a rend nemcsak szép, hanem hasznos is. Rendnek nevezem azt, amikor minden a saját helyén van” (22.). „.. a baj oka nem a bűn. A baj oka mélyebben van. A baj oka a rossz magatartás” (31.). És egy demokratikus gyöngyszem: „A korcsma civilizációnknak egyik legfontosabb intézménye, sokkal fontosabb, mint például a parlament. Az egyik helyen a sebeket osztják, a másik helyen gyógyítják” (58.). Ezeken, meg a hasonlókon eltűnődött az ifjúság. Mindez alkalmat adott a terelésre: a filozófia, a gasztronómiai kultúra, a harmónia felé, bevezetés: hogy ne vedeljék a bort, de élvezzék a kortyolgatást, társaságban, vagy éppen magányosan. Szerencsére sok kiváló bor készül hazánkban. Éppen a mai menühöz (csülök pékné módra) választok: száraz furmint (a márkanevet nem adom ki). Hát, ha már így esett, koccintsunk virtuálisan: Egészségünkre!
A rádiókabaré végén mindig elmondják, hogy „kreatív producer Fábry Sándor.” Nem egészen értem mit is jelent ez a cím, vagy foglalkozás. És nem lehetne ezt magyarul mondani?
Balázs Géza Senkik című írásában tökéletesen, példákkal alátámasztva adja az alja-, a nullaemberek természetrajzát. Hogy a hólyag előbb-utóbb kipukkan, azt a következő kis versikémmel érzékelTETEM:
A nagy Ő
Semmikor, semerre, sehol,
hol a sekutya se csahol,
sohanapján, semmikedden
élt egy nulla Nekeresden.
Ez a nulla egy nap talált
két nagy szarvat, s feltette ő,
és ettől kezdve a nulla
azt hitte, hogy ő a nagy Ő.
Addig-addig döfködte a
nagy semmit, míg le nem esett
a két szarv s a nulla így lett
újra nulla, sőt kevesebb.
Tisztelt Balázs Géza! Biztos, hogy jó helyen van a rádióban, értékelik a munkáját? Megváltoztatták műsora címét az Ön beleegyezése nélkül, elrakják a műsorát az Ön értesítése nélkül. Az a gyanúm, hogy akik döntöttek, azok nem az Angol kisasszonyokhoz jártak iskolába.
Kedves Ábrahám Úr! Nincs saját egyetemem, nincs saját újságom, nincs saját rádióm – tehát tudomásul veszem, hogy vannak főnökeim. És ez így van jól! Üdvözlettel: BG
Tisztelt Balázs úr!
Szerintem azt azért mindenki elvárhatja a főnökeitől, hogy mint érző emberre nézzenek rá. Ez az én problámám a Kossuth rádió nevű ember viselkedésében Önnel szemben. Többet érdemelne.
Kedves Ábrahám Úr! Jól esik, hogy védelmébe vesz, de kérem, higgye el, van olyan ember, aki elfogadja, hogy vannak rajta kívül álló érdekek is. Csak a konkrét példánál maradva: nem örültem, amikor a Tetten ért szavak címe Édes anyanyelvünkre változott. Nem hiszi el, de a számomra legjelentősebb élő magyar történelmi személyiség (!) karácsonyi üdvözletébe belefoglalta, hogy mennyire örül, hogy végre visszatért az Édes anyanyelvünk… Üdvözlettel: BG
Balázs Géza – ismét egy új, ragyogó szín a „napl’palettáján”! – felvázolta számunkra zuglói cicák tarka jövőjét
Macskazugló
Hogy Zuglóban védett cicák élnek, nem vitás.
Erről szól a Gellérthegybe karcolt macskakaparás.
Itt nem kell dühödve fújnod, s felborzolnod szőrödet,
itt nem viszik a vásárra cirmos macskabőrödet.
Itt nem rúgnak durván beléd, s nem húzzák meg farkadat,
állatkínzók sincsenek, és kutya sincsen, mely harap.
Itt ahol az egérlyukból mézes, pillés tej csurog,
piros szattyánbőr csizmában járkálnak a kandúrok.
Büszkén kel át Macska Jancsi, Kandúr Bandi s Bandúr Csaba
a macskazebrán, mellettük egy-egy bájos cicababa.
Természetes mindegyikük, nincsen rajtuk cicamáz,
mivelhogy itt leánycicát púder s rúzs nem cicomáz.
Mindegy, háztető vagy kémény, tejivó vagy bálterem,
rajta (benne) télen-nyáron dúl a macskaszerelem,
és a szép Macskazuglóban, árkon-bokron, hegyen át
éjjel-nappal, folyton-folyvást szól a macskaszerenád.
Egy ostoba nyilatkozatot szeretnék Önnel, kedves Tanár úr, megosztani. Íme:
hangsúlyozta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Ám az előrejelzések szerint melegedés következik, így számítani kell arra, hogy a hóban lévő vízkészlet olvadásával még több befolyás keletkezik – tette hozzá.
A minap kaptam egy e-mail, amelyben néhány ismert személy véleménye jelenik meg a magyarokról.
Ezek némelyike kifejezetten a magyar nyelvről szól, melyeket szeretnék kiszemezgetni, mert nem ártana, ha mások is tudnák azt, hogy a magyar nyelv milyen értékes. Engem igenis rendkívül irritál az, hogy magyarok idegen szavakat használnak, amikor van arra magyar szó is. Persze a környezetemet rendkívül zavarja, amikor szólok, hogy magyarul szíveskedjenek beszélni, nem szeretem bírom, amikor valaki azt hiszi, hogy attól intelligensebb, ha bekeveri a mondatába az idegen szavakat.
Persze időnként rendkívül jókat nevetek – persze kínomban – amikor valaki használ egy szót, de nem tudja a jelentését, ezért nem azt mondja, ami a célja, hanem mást, vagy éppen az ellenkezőjét.
Tehát az idézetek:
GRIM JAKOB (1785-1863) az első
német tudományos nyelvtan megalkotója:
„A magyar nyelv logikus és
tökéletes felépítése felülmúl minden más
nyelvet.”
Sir BOWRING JOHN (1792-1872)
„A magyar nyelv messze magasan
áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött,
és szerkezetének kialakulása olyan időkre
nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv
még nem is létezett. Önmagában, következetesen
és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika
van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden
hajlékonyságával és alakíthatóságával. E nyelva nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke… A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét…”
N. ERBERSBERG (1840):
„Olyan a magyar nyelv szerkezete,
mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna,
hogy meglegyen benne minden szabályosság,
tömörség, összhang és világosság, és emellett
szorgosan
Isten éltesse!
Kedves Géza! Számos értéked között a legjellemzőbb tulajdonságod a hűséged, amiről, megható és példaadó módon, mint már nagyon sokszor, most is tanúbizonyságot tettél.
Hallgatom a tegnapi Ez itt a kérdés műsorát, Cancel kulture… Shakespeare eltörlése – a politikában minden lehetséges…erre csak mostanában, néhány napja döbbentem rá… mi a megoldás: nem tudom…Shakespeare már nem él, nem tud harcolni, szembe szállni vele már…, megvédeni magát, a műveit stb….végig néztem, hallgattam, két oldalt jegyzeteltem – erős beszélgetés, vita volt, mindenki erős volt benne
Kérdezném, hogy helyes-e a telex mai cikkének címében az „inkasszálás” kifejezés (az Iványi Gábor alapítványával szembeni NAV-eljárás kapcsán). Merthogy szerintem a pénzügyi szakkifejezés az „inkasszó”, vagyis akkor „inkasszózás” lenne a helyes. Bár a „kaszálást” áthallásosan kifejezi, de mégis. Ab ovo, ilyen alapon a pénztár-kirablást, kifosztást is lehetne „kasszálásnak” hívni…
Kedves Géza !
Érdeklődéssel követtem a tegnap esti beszélgetést az M5-ön, amelyen te is részt vettél. Bizony, a műveltség közösségformáló szerepe mellett nem lehet szó nélkül elmenni, mert annak hiánya súlyos anomáliákhoz vezet társadalmi szinten : már nem értjük meg félszavakból egymást. Ezért örülök, hogy vannak még hallgatók, elég szép számban, mindenféle szakosok, akik felveszik fakultációban francia zenetörténeti óráimat, pedig (sok éves tapasztalat) Bizet-nek vagy Ravelnek a nevét se hallották. De végighallgatják az adott művet, és külön öröm, amikor látom a szemükön, hogy megfogta őket és hálásak ezért az új ismeretért. Ez önmagában még nem ad műveltséget (tegnap helyesen hangzott el, hogy ahhoz rendszerszerű ismeretek kellenek), de fontos lépés afelé.
Van egy idős, nyugdíjas tanár társaság, melynek tagja vagyok, s akik a közelmúltban megkértek, hogy szerettessem meg velük Bartókot, mert még mindig nem értik és nem szivesen hallgatják. A Kékszakállút hallgattattam meg velük, megfelelő magyarázatok kíséretében, s ugyanazt a hálát láttam a szemükben, mint a fiatalokéban. Minden nincs még elveszve.
Nem esett tegnap szó erről a szerintem fontos dologról a műveltséggel kapcsolatban. Annak öröm-, sőt boldogság gerjesztő funkciójáról. Sokszor idézgetem Kodály híres mondatát, hogy zene nélkül nincs teljes lelki élet. Megérteni és élvezettel hallgatni egy zeneművet ugyanolyan hormonokat mozgat meg, mint a csokoládé (de nem hízlal). A közös zenehallgatás ehhez még közösségi élményt is ad. Egy koncerten részt venni jobb, mint otthon magányosan meghallgatni azt a művet. Focit is jobb stadionban nézni, mint tv előtt. De micsoda különbség !
Üdvözlettel,
Árpád.
Kedves Géza, mindig szívesen nézek/hallgatok „beszélgetős” műsorokat,
ahol okos, gondolkodó emberek mondják el véleményüket a világ egy-egy szegmenséről. Ilyen volt legutóbb az Ez itt a kérdés, amiben a műveltség, tudás, változó kultúra kérdését fejtegettétek a társadalmakban és manapság…
Tán azért is tetszik, mert egybecseng a beszélgetések összegzése azzal, ahogy jómagam is látom a kérdést…
Az emberi méltóság fogalmával az emberi státust jelöljük,
és arra a minőségre utalunk, amely miatt minden embernek kijár egy minimális szintű tisztelet. Társadalmi-állami rangot, státust
jelentett, Igen: kiváncsi vagyok, mit fog mondani erről a Deltában…
Tisztelt Tanár Úr, ismét írok, mert a Húsvét Tihanyban c. gondolatai továbbfűződnek a lelkemben.
Valóban, már nem lehet hallani az egész templomot betöltő, magasztos, emelkedett lelkiállapotot okozó egyházi éneket. A Te Deum…, Téged Isten dicsérünk…, egy csodálatos katolikus ének, szövegét és elbeszélő jellegű dallamát tekintve is. A húsvéti körmenet után hangzik fel… Gyermekkoromban, jó néhány évtizede, 1200 lelkes falunk templom a is mindig megtelt, s mindenki énekelt, mert ismerte a szenténekeket, ugyanis rendszeres vallásgyakorlók voltak az emberek. Ma pedig az alkalmi templomjárás a jellemző, s nem ismerik a hívek (?) az énekeket, de még az állandó imákat sem. Csak a kántor énekel, s néhány elhaló hangú idősebb ember. Nincs közös, bátor, határozott, nyílt éneklés már régóta. Máskor a temetéseken is – a szomorú érintetteket kivéve – mindenki imádkozott, énekelt, így vett búcsút, így tisztelte meg az elhunytat. Ma már csak néhány ember szája mozog némán, már a kisebb településeken is. Keresztet azért még vetnek. Érdemes elmenni, pl. Győrbe, vagy az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimn. miséjére, arra, ami a diákok részvételévek zajlik. No! Ott igen, ott van énekhang!! Zeng a templom! A falak is rezonálnak…
Sajnos, a ritka templombajárással bezárul a torok, nem jön elő az ének szövege, dallama, ha egyáltalán ismerte is valaha a szöveget a sátorosünnepi templomlátogató. A csend okait sejtem, de nincs itt a helye kifejteni. Jómagamnak is csak a gyermekkori emlékeiben él a szárnyaló, lélekemelkedett templomi csoda. Bár keresem ma is, mint sokan mások…
Húsvétkor reggel a Kossuth rádióban szólt egy gyönyörű klasszikus szám, requiemnek gondoltam, vártam a végét, hogy ismertessék. Végetért, és a szám ismertetése helyett ezt mondták: A műsorszám reklámmegjelenést tartalmazott. Ennyi. Gratulálunk!
Tisztelt Tanár Úr!
A (kéziratos) kántorkönyvek c. íráshoz kapcsolódva szeretném elmondani az igen kellemes, mégis kissé borzongató meglepődésemet. Mikor Gárdonyi G: Fel, nagy örömre…” c. karácsonyi énekének kántorkönyvekben való megjelenését kutattam általam ismert, fiatal (42 éves) kántor bevonásával, a kolontári származású Fux Istvánnal, akkor pillantottam meg az általa jelenleg is használt kottáskönyvön Mohos József halimbai tanító sajátkezű, jellegzetes aláírását… Nagyot dobbant a szívem!
Mohos József (sz: Halimba, 1910) a szülőfalumban tanította a szüleimet, majd bennünket gyerekeket is. Kántor-tanítóként végzett, majd a háború után, az iskolák államosításával templomba sem járhatott… Nyugdíjazásakor aztán ismét visszatért az orgonához. Már rég elhunyt, a halimbai temetőben pihen, s a kottáskönyve átkerült Kolontárra a fiatal kántorhoz, aki maga is pedagógus, jelenleg igazgató egy Székesfehérvár melletti település iskolájában, meg kántorkodik is. Abból az énekeskönyvből nézi a dallamot, amiből úgy 80 éve Mohos tanító bácsi is játszotta a felnagyörömrét…a Nagyboldogasszonyra felszentelt templomban. Finom, jellegzetes betűi a bizonyítványom aláírása alapján visszaköszöntek a kottáskönyvben. No, ekkor, a felismeréskor volt a borzongás. Fux Pisti- nagyfiam óvodástársa volt valaha – ,még ifjú, remélhetőleg soká fogja másra hagyni a kottáit. Mohos tanító bácsi pedig örül biztosan odafenn, hogy zeng tovább az orgona…
Ismét egy gyönyörű írás. A Hagyaték. Lélekemelő, szelíd, nagyon emberi. Olyan, mint amikor szélcsendes időben ül az ember a tengerparton, és gyönyörködik a méltóságteljes „éppen csak, alig-alig hullámokban”, amelyek – „c’est la vie”, „szugyba cseloveka” – mindannyiunk közös sorsáról sustorognak. Sokáig fog bennem susogni ez a jegyzeted is. Most már (26-án) a valódi névnapodon is nagy szeretettel köszöntelek.
A XVIII. kerulet nem Rakos… az a XVII. kerület.
“Vigyázz magadra, fiam! Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célokról az beszélhet, akinek voltak és el is érte azokat, az oda vezető útról pedig az mesélhet neked, aki végig ment rajta…. Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj. Szorgalmat nem követelhet rajtad rest, helytállást tunya, bátorságot pedig gyáva.
Mert mindenki csak abból adhat, amije van.”
(Náray Tamas: Édesanyám levele születésnapomra)
Tisztelt Balázs Géza!
A Kossuth Rádióban és a köznyelvben is erőszakosan terelik az embereket a tegeződés felé.
Vajon mi a baj a magázódással??
Miért nyert teret a rádióban is a „Szép napot” kifejezés? Miért? Miért használunk egy régóta bevált, mélyebb üzenetet hordozó „jó napot” kifejezés helyett egy látszatra épülő, felületesebbet? Sokszor beszéljük át a két szó közötti különbséget. Nekem is fontos a szépség, de az inkább külső, mint belső tulajdonság szerintem. És igaz szívvel jó napot kívánni a másiknak tartalmasabb, mint a másik üdvözlési forma. Ott az sem derül ki, mint a korábbinál, hiszen találkozáskor mondjuk a „Jó napot”, elköszönéskor a „Viszontlátásra” formát, míg ez az újabb divat ezt is elhagyja, mindkét esetben mondják.
Miklós Kiss
jan. 2., K 9:49 (11 nappal ezelőtt)
címzett: Közönségszolgálat; én
Tisztelt Szerkesztődég!
Ma hallottam egy újjabb hibás nyelvi formulát.
Ez jó példa egy ma divatos, tipikus jelenségre.
Kossuth Rádió 2024. január 2. 9:30 és 9:40 között hangzott el:
„Könnyebb súlyú kutya.”
Ez hibás, a helyes kisebb súlyú kutya = könnyebb kutya.
Ez az ólcsó árú benzinhez hasonló eset, ami helyesen alacsony árú benzin, vagy olcsó benzin.
Anyanyelvünk nemcsak a nemzeti identitás megőrzésében tölt be kiemelkedő szerepet, de a magyar kultúra alakításában, ápolásában is, a közmédia pedig ennek fontos közvetítő csatornája – mondta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a keddi budapesti Montágh-konferencián. 2023. szeptember 27-én. Ha! Ha a rádió tevékenysége nincs összhangban a hitvallással. Ezt hallják a gyerekek, kiforratlan fiatalok rendre a hivatalos, hivatásos fórumokról…, s azt gondolják, hiszik, majd vallják, hogy így van jól. Elkeserítő! Végtelen szomorú! Nem emelik, hanem gyérítik, rontják, lealacsonyítják nyelvünket az efféle reklámszövegekkel is. Egyébként is rendkívül sok hibával beszélnek, nem csak a riportalanyok, hanem még a hivatásosok közt is gyakori a nyelvi baki. (…van egy kis gyűjteményem).
Kedves Géza,
fészen hallgattam meg a beszélgetést a magyar nyelvről. Két nő is faggatott, nem igazán a magyar irodalmi nyelvmívelés csúcsán járva…. De Te, nagyon jól tudod, még közvetve is a beszélgetés irányát is terelni, a lényegre irányítani… Most is ez történt. A népmesék tolmácsolásánál a riporternő Szabó Gyula búgó, szép orgánumára gondolt biztosan, de valami egész más nevet mondott..
Nem baj! Bárcsak még többet, és többször hallhatnánk anyanyelvünk méltó, felelősségteljes műveléséről…
Örültem, hogy elcsíptem a beszélgetést..
Most néztem az MTV5-ön a Takaró Mihállyal való beszélgetését, többek közt a kirekesztő nyelvtörvényekről, nyelvjárásokról, a magyar nyelv-ről…stb.
Kedves Géza!
Nemrég 9,5 éves kislányom találkozott valamelyik olvasmányában a ” töménytelen” szóval. Ismeretlen volt számára, én pedig rögtön elmondtam neki, hogy a szó jelentése : nagyon sok, megszámlálhatatlanul sok, stb. Nem hagyott azonban nyugodni a dolog, így beleástam magam kicsit az etimológiájába, és csodálkozva láttam, hogy a tömén/tömény szótő eredeti jelentése önmagában is az, rengeteg, tízezer…úgyhogy felmerült bennem a kérdés: a töménytelen szó jelentése akkor miért nem az, hogy ” kevés”? Számomra ez lenne a logikus. Köszönöm szépen a választ előre is. Üdvözlettel. P.-F.Kata
Itt a válasz: https://e-nyelv.hu/2024-01-10/tomenytelen-tomentelen-tomeny/
Kedves Géza! Segítségedet szeretném kérni!Van lehetőségem itt kérni az unokatestvérem lánya nekem a 2.unokatestvérem.Fiatalabb koromba Ők is jöttek hozzánk mi is az anyukájához aki az 1 unoka testvérem volt.Aradon élnek élt.Én Magyarországon élek.De elmaradtunk egymástól az idők folyamán sajnos.Az unokatestvérem Almási Julianna volt.Sajnos a lánya nevét a férje által nem tudom Stefán és Mentő sofőrként dolgozott.Micalakán a lakótelepen élnek.A címet sem tudom sajnos.Reménykedem hátha olvassa ezt az üzenetet.Esetleg van ötleted,hogy keresgéljek.Boldog Karácsonyt.Várom a válaszod! Lánykori nevem írom hátha így rám ismer. Palotai Aranka.Édesapám Palotai János volt.
Ezen az attraktálon mi is megrőkönyödtünk, de a negociálás sem semmi. Bogyai Katalin műsorában hallottuk, valamelyik nap. Hogy stílszerű legyek, What’s going on ?
..Néha nem kell semmit sem csinálni, csak állni a napon….: Ön ugyannarra az állomásra tért vissza, ahonnét elindult: csak teli ilyen-olyan élményekkel és a világ, a környezetünk is változik…
Mindenki egy állomásról indul egy másik felé…Nekem is sokáig visszatérő álmaim voltak, hogy lekésem a vonatokat az állomáson és nem tudok hazautazni…mostanában már nem álmodom ezt, lehet, hogy megérkezőben vagyok, vagy ki tudja, elmenőben???? De, jó volna megérni, hogy születne egy unokám is…a hogy merrefelé tartunk…(többes számban…)
Ja, és ha eltévedsz, van gyipiesz- Egerben is mindent megtaláltam, így-úgy…mesterségesen, meg kommunikálva…
Az elvesztett barátot meg nem lehet elfelejteni…de vele már nem lesznek élményei, Isten ad és elvesz…de lehetnek újabb barátai is még…újabb élményekkel…stb.
Csütörtökön megyek Budapestre, a barátnőm doktorál, neki az anyja mondta, hogy szóljon nekem, amikor egyetemre jártunk (vajdasági volt) és lakjunk együtt…kiköltöztünk a Budaőrsi kolleszból és béreltünk lakást, együtt laktunk…így kezdődött…és jó volt…
Kedves Géza!
Ha a zongorán zongorázunk, akkor az orgonán orgonázunk vagy orgonálunk helyesen mondva és miért? Mindkettőt hallom itt-ott.
(Az Édes anyanyelvünk és Tetten ért szavak műsorokhoz is itt lehet kérdezni vagy hol van azok kapcsolatfelvételi oldala? A mediaklikk.hu egy igencsak furcsa oldal, ott semmit nem találni meg az MTVA saját műsoraihoz sajnos, ami lényeges ide vonatkozóan.)
A -z és -l képző néha hasonló jelentést képez (síz ~ síel, tetovíroz ~ tetovál), máskor csak az egyik valósul meg (internetez – internetel?), harmadik esetben mindkettő, de kialakul köztük valamilyen jelentéskülönbség: orgonáz (orgonával foglalkozik), orgonál (orgonán játszik). Kérdezni leginkább itt lehet: e-nyelv.hu – ingyenes nyelvi gyorsszolgálat. Üdvözlettel: BG
Pár napja egy zöldike neki repült a lépcsőházi ablaknak, aztán beesett. Nem lehetett megmenteni, nagyon sajnáltam. A fészkéből valószínűleg kiesett kisgalambot, bár tudott repülni, a dolmányos varjú kapta el.Az értelmetlen pusztulás fájdalmas.
Kedves Géza! Meghatóan gyönyörű gonolataidra reagálok az Egy kis rigó című írásommal.
Egyszerre rám csap az elmúlás. Előttem egy halott feketerigó fekszik a fűben. Sárga csőrű, néma kis rigó. Ez a korábban nagyon eleven, kedves kis madár, az erdőszélek bokrainak és tisztásainak igazi ékessége, nem csipog, nem dalol.
Elmúlt egy kis világegyetem. Mert nekem minden élő létező önmagában egy megismerhetetlen, csodálatos, önálló világ.
Fölöttem ragyog a kék ég. Semmi felhő, semmi folt nincs rajta. Amikor felnézek a földről a véghetetlen mélységbe-magasságba, szédület és az álomhoz hasonló érzés fog el. Fel kellene repülni, bele kellene borulni ebbe a hatalmas nagy égbe, amely minden pórusomat magával ragadja.
Itt lenn minden mozog, villog, csak a kis szárnyaszegett szárnyas mozdulatlan, mint a közelben, a magas kőtalapzaton álló, fején arany koronát viselő, rézgálickék, patinás bronzmadár. A kis rigó – talán nem is élt, csak volt – kiesett a nagy Kronosz rostáján, s az ocsút az Idő nem szánja.
Engem minden ismerősöm halála fájó, hosszú-hosszú ideig tartó hiányérzéssel tölt el. Eltávozott családtagjaim, barátaim, sőt ismerőseim is évekig munkálkodnak bennem. Arra kényszerítenek – gyakran még álmomban is – hogy foglalkozzam, beszélgessek velük. Talán azt akarják, hogy gyorsabban közeledjem hozzájuk, mint ahogy ezt a dolgok természetes menete hozná magával. A tény tény. Egyetlen vigasz, hogy a halottak továbbra is élnek. Amíg mi vagyunk, akik tovább visszük őket magunkban.
A természet egészben működik, az egészre fordít gondot. Az egyén csak egy kis sejt a nagy organizmusban. Élete nem fontos. A test csak egy kicsi ketrec, s azt is előbb-utóbb elveszik minden élőtől. A lényeg a faj fennmaradása. És az élet mindig győz a halálon.
Most ez a kis rigó – kistestvérem – mégis egyszerre fájón visszahoz mindenkit, aki már odavan. Memento mori. Kicsi barátom, siratlak, s veled siratom magunkat, embereket is. Milyen jó lenne lebókolni egy puha vakondtúrásra, hogy elfeledkezzem mindenről, erről a világról, bajról, fáradtságról, zsibbasztó gondokról!
Körülöttem és fölöttem zuhog a fény. A szélnek is szabadságszaga van. Minden rügyecske boldogan remeg. Minek gondolni most az elmúlásra? És azon veszem észre magam, hogy fütyörészni kezdek, mint egy kis rigó.
Kedves Géza! Bámulatra méltó – a „balatonozásos” fotód ennek újabb bizonyítéka -, hogy milyen sok kedves, téged tisztelő és szerető barátod van. Örülök, hogy én is köztük lehetek, és hosszú idő óta tapasztalhatom, hogy milyen gazdag, szinte már teljes, boldog életet élsz. Kívánom, hogy még hosszú évtizedeken át így legyen.
Makón a régi termálvízben szintén „brüggöltek” a törzsvendégek.
Ezt a szót nálunk a késő Kádár-korban használták leginkább.
Azt jelentette, hogy ücsörög a termál vízben, valamint a termálkifolyó alatti vízoszloppal masszíroztatja magát.
A brüggölés általában társas tevékenység volt, külön társaságokkal, nagy beszélgetésekkel.
Bereczki Kata képe (Strandon) vajon kapható-e poszterként?
Sajnos nem tudom, de lehetséges. A honlapjáról biztos kiderül.
Tisztelt Tanár Úr!
Minden szavával egyetértek, amit megfogalmazott az „Emberi jogok” címszó alatti írásában. Talán a helyzet – egyes helyzetekben – még ennél is rosszabb. S hogy van-e még lejjebb? Sajnos igen. De nézzük, és éljük optimistábban a világot!
Üdvözlettel: Mester Katalin
22. Tisza-túra: Köszönet a szép fotókért, további örömteli együttlétet kívánok, a sportos példát jó lenne követni!
El kell végeznem
El kell végezned
El kell végezni(e)
El kell végeznünk
El kell végeznetek
El kell végezniük
Tisztelt Balázs Géza / Kedves Fórumozók!
Érdeklődöm, hogy ez így helyes-e, mert az én fülemet nagyon bántja:
„…számos, komoly odafigyelést igénylő feladatot kellett a részvevőKnek elvégeznIE.”
Nem úgy helyes magyarul, hogy „… a résztvevőknek elvégeznIÜK.”?
Egyre többször hallani ehhez hasonlót rádióban, TV-ben (a net önjelölt „tartalom-gyártóit” inkább hagyjuk is). Nem tudom, hogy az én nyelvérzékemmel/”fülemmel” van-e gond, vagy ez tényleg hiba, és érdemes lenne szólni, ha egy személyes beszélgetés során erre lehetősége adódik az embernek.
Köszönettel: egy alap nyelvhasználó
Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul az én szolgám. (A kafarnaumi százados)
Tisztelt Balázs Géza! Nagyapámtól hallottam, aki 1881-ben született, hogy a zónapörkölt a restik világában született. A vasút születése óta zónákra oszlott és a jegy ára is ettől függött. Zónahatáron általában a gőzmozdonyok vizet vettek fel. Erre az időre az utasok bementek a restibe és kisadag készételt el tudtak fogyasztani, hiszen erre volt elegendő ez az idő. Ilyen volt a zónapörkölt is. Igaz lehet ez? András
Kedves Érdeklődő!
Igen, a zónapörköltről én is úgy tudom, hogy a vasút (resti, utóbb: utasellátó) találmánya. Sári Zsolt: A resti (Skanzen Füzetek). „A Baross Gábor-féle zónatarifa ihlette a vendéglői zónarendszer kialakítását, mindkettő célja az olcsó és a minél többek által történő használata volt. A zóna étel a vasúti zónarendszer mintájára elnevezett csökkentett mennyiségű vendéglői étel volt… A zóna étel nem azonos a kis adaggal, amely a főételeknek háromnegyede volt, a zóna az igazi féladatot jelentett. Főként a délelőtti órákban és az ebéd és a vacsora közöti időben szolgálták fel…”
Üdvözlettel: Balázs Géza
Tisztelt Balázs Géza!
Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallok, illetve olvasok ilyeneket:
„…24 db gépet vásároltunk.”
„….4 db megoldási lehetőséget dolgozott ki.”
„…150 db ház veszélyeztetett.”
Magam nem tudom szabatosan megmondani, miért borzalmas az, hogy mindenhez mértékegységet adunk, ráadásul éppen a „db”-ot, de sikítófrászt kapok, mikor ilyenekkel találkozom. A magam módján megpróbálom rávenni azokat, akik így beszélnek, felejtsék el a parttalan db-ozást. Bízzák magukat a nyelvérzékükre, irodalmi emlékeikre. Milyen borzalmas lenne pl. ez: Petőfi Sándor: Egy db gondolat bánt engemet.
Tisztelt Tanár Úr!
Én csupán ösztönösen tudok tiltakozni ez ellen a jelenség ellen. Kérem, segítsen, hogy megalapozott indokokkal tudjam környezetemben hirdetni az igét: a mértékegységek használatát csak mértékkel és nem minden darab, ami nem mozog!
Kedves Balázs Géza,
régi tisztelöje vagyok, sajnos hiányzik honlapjáról az „hej hej helyesírás” Duna TV által közvetített rövid adások sorozata, szívesen látnám ezeket. Nagyon tanulságosak voltak.
Kedves Géza!
Nagyon személyes kérésem lenne. Hosszú hónap kutatásai alapján bukkantam rá nagypapámra,és testvérére, Maróti Istvánra. Szükségem lenne olyan emberre, aki ismerte Istvánt, vagy családját , és talán több információm lesz Maróti Lászlóról is, a nagypapámról akivel sosem találkozhattam, és a létezésemről sem tudott. Kérem ha van ideje,és tud segíteni , emailen folytassuk tovább.
Petra
Magánlevélben válaszoltam.
Tisztelt Balázs Géza!
A Rákos patakról szóló írásait hol lehet elolvasni? Jómagam is a Paulában születtem, és a Kopott Báró melletti játszótérre jártam, a Patak mellé. A Királydomb nevének eredete számomra sosem volt kérdés.
Köszönettel:
Tari Annamária
Kedves Annamária!
Ezeket írtam Rákosról, Rákosmezőről, némelyik a neten is elérhető. Viszont ha bármi régi emléke lenne, én is kérem, hogy írja meg nekem. Terveimben szerepel egy Rákosmező-emlékmű létrehozása.
Rákosfalva – Gyurkovics – nyelvművelés. Napút, 2011/1. 89-92.
Rákos-patak: múlt-jelen-jövő. Átjáró. Interdiszciplináris folyóirat (3.) Téren és réten. (Városi parkok és zöldövezetek.) 2014/2. 57-70.
A Pál utcai, a rákosi és a szarvasi fiúk – Havas Zsigmond Rákosi fiúk és Hartay Csaba Lerepül a hülye fejetek című regényének olvasása nyomán. Kortárs, 2015/3. 35–38.
Átnevezett rákosi vipera. Magyar Idők, Lugas, 2016. okt. 22. 2.
Rákosmező, a magyar államiság jelképe. Édes Anyanyelvünk 2020/5. 3.
Laky Zoltán: A Rákos-patak nagy úszómestere. Balázs Géza. 258-275. In: Halász Csilla szerk.: Pest-budai séták. Magánmesék közterekről. Heti Válasz Kiadó, Budapest, 2012.
Az utolso evekben eszrevettem ,hogy az anyaorszagi mediaban dolgozók is,de a riportalanyok is tulzásba viszik a ”gyakorlatilag”,”nem feltétlenül”szavakat ,a ”brutális” kifejezést meg pozitiv értelemben használják.
Zoltán Arad
A beszělgetěs a túlpartról… c. blogjáról : az emberi élet ilyen…jönnek mennek…a túlpart létezik, az más dimenzió már…ha még vannak tervei, küldetése….akkor a túlpart is messze van…
Hàny embert árultam el? Gondolkozni fogok rajta? Inkább eltávolodtam azoktól, akik átnéztek rajtam, vagy lenéztek…hogy elárultam-e valakiket? Hànyszor? Gondolkozni fogok…Nem szoktam Júdás lenni….mert hittem, hiszek Jézusban! Vagy az emberekben, már akiben…
De jó kèrdések…
Jézus is tudta, hogy ki az áruló… előre…
Én is tudom… Még akkor is nehéz…
Tisztelt Tanar ur,
Gazdasagi informatikus diakjaim zarodolgozatait javitom. Eszrevettem, hogy az egyesszam masodik szemelyt rendszeresen altalanos alanykent hasznaljak. Szamomra furcsa, mert en meg egyeszam/tobesszam harmadik szemely hasznalataval tanultam, de mintha halottam volna, hogy az egyesszam masodik szemely is elfogadhato mar.
Jol tudom?
Elore is koszonom a valaszat, udvozlettel: Kuna Zsuzsa
Egy kis pillanatkép az Öt gondolat az emberről…blogjához… Valahogy lábraállt egy ember…lentről…. sőt… – segítséggel, de mégis – elindulhat…nekem úgy is tetszik, mint férfi, habár egy kicsit megfiatalították….. vagy önbizalmat adtak neki….egy fodrász segített rajta…neki mintha erre lett volna szüksége…
Ez itt a kérdés műsorban most láttam nyilatkozni… hol vannak a magyar nemzet határai? Jó kérdés… spirituálisan a magyar nyelvben, politikailag ott, ahol most van…egyetértek Önnek: a közös nyelv által ismerjük meg egymást, ez egy lehetőség és ismerjük meg azt a hátteret is, amelyben élünk a nagyvilágon…sokfélék vagyunk magyarok..nézem a műsort…
Kedves Tanár Úr!
Előadás végett keresném, az egyeztetéshez kérnék egy telefonos elérhetőséget.
Köszönettel, Bognár Ferenc
Kedves Géza!
Anno, évekkel ezelőtt egy rádióműsorban hallottam Önt, egy a japán társalgáskultúrával foglalkozó műsorban. Érdekes dolgokat hallottam akkor, a beszélgetőtárs érdeklődésének fenntartásáról, támogatásról, nyelvi gesztusukról. Esetleg utána lehet ennek olvasni?
Kedves Érdeklődő!
Valószínűleg Hidasi Judit japanológus professzorral készült beszélgetésünk lehetett ez a Kossuth rádió Az este című műsorában. A műsort olykor megismétli az MTVA. Üdvözlettel: BG
Vannak-e normális emberek… lehet, hogy nem a tv-ben, vagy a filmekben kell keresni…
Vannak…de neked kell megtalálni őket, talán megérteni is…
Géza, ez egy érdekes véletlen, de az Erikával levelezve a napokban éppen azokról a témákról értekeztünk amit a mai (Márc. 10.-i) és az előző (Márc. 3.) bejegyzésed tárgyal. Szívesen olvasnám a bővebb véleményedet ha van kedved levelet váltani. Sajnos az oldalaidon nem találtam postacímet. Üdv, Mazsi
Kedves Mazsi, a honlapom Névjegy rovatában alul található elérhetőség, ott megtalálsz! Géza
Teljesen egyetértek, gyerekkorom óta zavar ez a rövidítés (B.A.Z. megye). Pontosabban akkor még viccesnek találtam, de most már inkább kínosnak. Bár ez megoldódni látszik, hiszen ma már B.A.Z. vármegye…
A hajdani Rába-SZOT üdülő még kínosabb volt. Az elvtársak le is vették a feliratot egy idő után.
Cicák, kutyák. Szívszorító történetek, és sajnos nehéz rajtuk segíteni, amikor betegek.
Petronius
Gratulálok a méltó elismeréshez.
Jó lendületet, egészséget a folytatáshoz!
Gratulálok az elismeréshez!
A kevélységhez egy közhely:
Eddig nagyképű voltam, de most már tökéletes vagyok.
Meghatóan gyönyörű, emberi a Jézuskáról szóló írásod is. Vajon megvan-e még az a bizonyos kis szobor? Aligha. Nálad jó helyen lenne, mert te a mai napig őriznéd. Vigyáznál rá. De a neveltetésedből fakadó gyermeki tisztaságod, naivitásod megakadályozta, hogy jó helyre kerüljön.
Tempora mutantur et nos mutamur in illis. Ma már te is másképp döntenél. Mintha egy esőn ázó-fázó kiskutyát vinnél menedékhelyre. Azzal a téged illető és immár a végleg a te jóságos, mindig „tiszta, szép, híves” lelkedben lévő Jézuskával teljenek egészségben, örömben, szeretetben a napjaid ebben az évben is.
Baráti szeretettel, könnyes szemmel és egy nagy öleléssel kívánom.
A Jézuska szép történet…Benedek pápa utolsó mondata halála előtt az volt: SzeretlekJèzus…
A szobor csak erre emlékeztet… Nekem Szűz Mária szobraim vannak, most is nézem őket a tévé felett…
Néphagyomány ketrecben blogjához: Ha oda kell kerülnie, akkor oda kerül…lassan, de az felé megy…egyébként meg múlt héten voltam két idősek otthonában, magyarok és szlovének közt, mint könyvtárosok felolvastunk nekik karácsonyi novellákat és elbeszélgettünk az idősökkkel, felidézték a régi gyermekkori szokásaikat karácsonykor és a felolvasást is abból merítettük. Könnyeztek, tetszett nekik, így is, úgy is – felolvasva és hogy elmondhatták az élményeiket.
De, ami most van, az sokféle: a fogyasztói társadalom sokmindent nyújt helyette – jobbat, rosszabat, jó kérdés? Üresebb tartalmakat, vagy másfélét?
Az én gyermekkori karácsonyfámon igazi szaloncukor volt még, de csak az, más nem, de nagyon édes volt…most sokféle van…
Szép karácsonyt… üdv. zcsj
Kedves Géza,
megtisztelő ünnepi ajándékkal leptél meg, nagyon köszönöm. A mai zajosodó hangulatban megnyugvás az odafigyelő jó szó. És elég ennyi. Ezzel is nyomatékosíthatjuk, amit te is alapvetőnek tartasz és nap mint nap művelsz, amit Németh Pál a Protestáns Művelődés Magyarországon sorozatban megjelent tanulmánykötete hirdet: „Az írás és az olvasás felelőssége”.
És mindezt Kant, Németh László, Hamvas Béla és a többi jeles ember gyakorlati morálfilozófiájától övezve. És amivel Ködöböcz Gábor, az egri irodalomtörténész, tanár, szerkesztő és jó barát szokta zárni sorait: Soli Deo Gloria! A biztató remény felvillantásával.
Így zárom én is soraimat, Áldott, Békés ünnepeket és egészséges új esztendőt kívánva,
baráti szeretettel, Gyula
Ajánlom figyelmébe Sabine Spielrein történetét! Film is készült belőle. Freud lábjegyzetber említi a hölgyet. Jung nem olyan szépen jött ki az egészból. A levelezés valamely svájci pincében maradt meg (ha-ha a tudatallati).
Kedves Tanár Úr!
Egykori magyartanáromat keresve találtam egy 10 évvel ezelőtti írását Kaczián Gáborról. Félek ő az akit én is kerestem, de mivel nem találtam sehol fényképet róla, így nem tudom biztosan. 96 és 98 között volt ilyen nevű tanárom a Szigeti György Műszaki Szakközépiskolában.
Meg tudná erősíteni, hogy róla van szó?
Köszönettel,
Fekete Krisztián
Magánlevélben válaszoltam.
Zöldövezetben lakom. Ápoljuk kertünket, még permezetek is. Amit megszólnak néhányan – zöldek, mondják. Ha nem ápolom a kertet, megszólnak. Tán még fel is jelentenek. Ki a zöld? Zöldvédő vagyok én? Vannak mozgalmi zöldek: védenek. De ápolnak-e? Az újabb és újabb kártékony rovarok megjelenése mellett az is romboló szerepet játszik, hogy a szomszéd, miként lép fel a kórokozók ellen. Ők szeretik a zöldet, hát nézik. Ha a szomszédban nem metszik az ágakat, nem vágják a sövényt, nem permeteznek, tehetünk mi bármit. Idős szomszédasszonyunk rendszeresen kéri az ő szomszédjait, hogy vágják le a kerítés melletti magas fák átnyúló ágait, zavarják szorgosan ápolt virágait. A szomszéd képviselője hárít: nekik első a zöld! Van a zöld, és vannak a harsány zöldvédők. Kíváncsi lennék ezeknek a kertjére: most mutasd meg! A zöldet nemcsak védeni kell, de ápolni is. És még inkább: művelni.
Szerencsés ember ….
Ez média?
Komédia!
Remek a szójátékod és az az elegancia, amellyel felülemelkedsz a mások, a „törpe fejűek” irigységből fakadó, mindannyiunkat, minket, a téged tisztelő és nagyon szerető barátaidat és az érted kivétel nélkül rajongó tanítványaidat mélyen bántó kicsinyességén. De a szomorúság mellett elégtétellel és örömmel tölt el bennünket az a tudat, hogy az ELTEssékelés vagy ELTErelő hadművelet eredménye, az ELTEmetés után jött az újjászületés , a SZFEltámadás. Új életedhez, új feladataid megvalósításához – „előtted a küzdés, előtted a(z új) pálya”- nagy szeretettel kívánunk jó egészséget és benne sok-sok örömmel járó „reneszánsz sikereket”.
Hárs István az ÁVH ezredese volt, a Rákosi-rezsim miniszterhelyettese. A forradalom vérbe fojtása után „rendet csinálni” küldték a Rádióhoz. Ettől kezdve indifferens, milyen habitussal rendelkezett egy olyan személy, aki a tömeggyilkos bolsevik rezsim és az 1956 után berendezkedő, újabb, százakat a bitóra küldő, törvénytelen hatalom oszlopa volt.
Csak egy kis morzsa Hárs elvtárs életútjából:
Piros László államvédelmi altábornagy, belügyminiszter pedig megbízta a BM. I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség II. (Hírszerző) Osztályának vezetésével. Hárs áv. ezredes akkor lett főosztályvezető, amikor
1955. szeptember 29-én a belügyminiszter főosztállyá szervezte át az osztályt.
1955. november 5-én a belügyminiszter javaslatára a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a
Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulója alkalmából Hárs István áv. ezredesnek, a II.
(Hírszerző) Főosztály vezetőjének kiváló és eredményes munkája elismeréséül a „Vörös Csillag Érdemrend” kitüntetést adományozta.
… és akkor lehet tovább ömlengeni, csak tessék.
2016-ban és 2019-ben is megírtam egy kis anekdotát, egy velem történt eseményt itt a naplómban. A címe Hárs István, arról szól, hogy a nyolcvanas években mint egyetemista külsősként dolgoztam a Rádióban, tehát én voltam a legeslegutolsó, jelentéktelen munkatárs, akinek a szolgálati gépkocsiját a rádió elnöke kölcsönadta egy napra, hogy elkészítsen egy riportot. Ennyi. És ezek után érkezett a fenti levél, kommentár nélkül adtam közre, de – s mivel egyébként is elnémultam – többen elkezdek érdeklődni, mi történt, mi ez a egész. Hát ennyi. A tanulságot pedig vonja le ki-ki magának. Én a mások kulturált véleményét mindig elfogadom, nincs kényszerem a válaszra, a naplóírást pedig ösztönzésre folytatom.
Boldog születésnapot kívánok, Isten éltesse sokáig jó egészségben!
„Mi elmegyünk, de Petőfi biztosan marad, ameddig magyarul ért valaki”.
Meghatóan gyönyörű, súlyos és mély gondolat, a tőled a korábbi írásaidat lezáró megszokottakhoz hasonlóan méltó, optimista, erőt és hitet adó befejezése az egyik legnagyobb magyarról szóló írásodnak.
Sauvageot könyvének kapcsán említsük meg az új kiadást: ELTE Eötvös József Collegium – Budapesti Francia Intézet, 2013. A címnegyed tájékoztatóján ez áll: „Jelen kiadás az Európa Könyvkiadónál 1988-ban, Várady-Brenner Mária fordításában, Magyarországi életutam címmel megjelent szöveg felhasználásával készült. Az új magyar kiadás az egyidejűleg ismét megjelenő francia szöveghez igazodik, így a korábbi fordításhoz képest minimális változtatásokkal éltünk.” Bővebben itt: https://e-nyelvmagazin.hu/2022/01/20/anyanyelvunk-kulfoldon/
Császár. II. Bíborbanszületettként is első. Igazi Porfirogenetosz.
Ennyi.
Bűbájos kis írásodnak azt a címet is adhattad volna, hogy kamera helyett infralátcsővel Ragályi Elemér nyomában. A dézsa vü a fürdőző képeddel igazi telitalálat. Szívmelengető az a derű, nyugalom és kiegyensúlyozottság, ami a kádármesterremekben csücsülve sugárzik rólad.
Felragyogtattad a ma estémet is.
Kedves Géza!
Te aligha emlékszel rá, de Pakál cicád pár évvel ezelőtt társának, Makálnak az eltűnésekor, általam, a Szicsának nevezett állatbarát révén, csacska-macskarímes formában, párjával együtt bekerült, ha nem is a Magyar Kultúrába, csak a szubkultúrába, a sziCSABIrodalomba is. Íme:
Pakál és Makál
Pakál fehér, Makál tarka,
szakszerűen teknőctarka.
Pakál kandúr, Makál cica
ellenben egy nőci-cica.
Egy nap Makál, illa berek…
elment. Eltűnt kerek perec.
Megkerül-e, vagy csak álom?-
ám a hősöm, kis Pakálom
dorombolva egyre várja,
hogy megjöjjön hű Makálja.
Kedves Géza: Egy „hógolyó” is elindíthatja a „lavinát”-tanúsítod Akkor romlott el minden… ” című írásodban, számomra Lev Tolsztoj „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” az Anna Karenina című regényét indító érdekes gondolatát idézve.
A regény így folytatódik: „Oblonszkijéknál teljes volt a zűrzavar. Az asszony megtudta, hogy az urának viszonya van a ház hajdani francia nevelőnőjével, s kijelentette, hogy ezek után nem hajlandó egy fedél alatt élni vele.
Ez a helyzet már harmadnapja tartott, s a házaspár, a családtagok, sőt a személyzet is szenvedett tőle. A családtagok és a személyzet is úgy érezte, hogy az együttlakás értelmét vesztette, s hogy egy vendégfogadóban véletlenül összeverődött társaság tagjainak több köze van egymáshoz, mint nekik, az Oblonszkij családnak s a ház népének. Az asszony nem jött elő lakosztályából; a férje harmadik napja nem volt otthon. A gyerekek magukra hagyottan futkostak a házban; az angol nevelőnő összekapott a kulcsárnővel, s írt a barátnőjének, hogy keressen új helyet neki; a szakács még előző nap, épp az ebéd idején, távozott; a mosogatólány és a kocsis fölmondott.”
Tisztelt Professzor Úr!
A tiszai kajakozás (kenuzás?) alkalmával készített riportot örömmel hallgattuk. Minya Károly tanár urat is előbbre soroltuk a
kedvencek listáján.
A mai MN-ben megjelent, valószínűleg a tiszai élmény hatására idézett sok-sok gyönyörű vers olvasása szívmelengető volt.
Talán két vers akadt, melyet eddig nem ismertem, sürgősen kikeresem azokat az interneten. Nagy boldogság ilyen gyönyörű
idézeteket olvasni a Tiszáról, melyre én is úgy emlékszem gyerekkoromból, hogy a legmagyarabb folyónak tekintették.
A Túr említése szívfájdalmat okozott, mert szegény Édesanyám Mezútúrra került nevelőanyukához rögtön születése után és ott élt
4 éves koráig, amig a saját mamája magához nem tudta venni. Igaz, a nevelőanyukát élete végéig úgy emlegette, mint
aki életében a legjobb volt hozzá.
Node elkalandoztam a sok Tiszával kapcsolatos gyönyörű idézettől. Milyen jó, hogy ilyen csodálatosan gazdag költészete
van a magyar irodalomnak! Juhász Gyula fekete márvány síremlékét a szegedi temetőben megsimogattam.
Köszönet a szép írásért.
Jó egészséget kíván a
Balogh-család
Remek kis csapat. „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék…!”
Tisztelt Balázs Géza Úr!
Gyakran hallgatom a műsorát, most nekem is lenne egy kérdésem illetve felvetésem. TV adásban időnként elhangzik a következő: „A szöveget kitakartuk adat illetve személyiség védelmi okokból.”
Mutatják a szöveget, ami látszik, hogy le van takarva, tehát nem látszik, nem olvasható. Amennyiben „kitakarták” akkor miért nem látszik?
Helyesen úgy kellene mondani, hogy letakartuk a szöveget.
üdvözlettel: Balogh Miklós agrármérnök
Nekem ez az útmutatás jutott az eszembe:
„Én paraszt? én?” – Amit még e szóhoz gondolt,
Toldi Györgyre szörnyü nagy káromkodás volt.
Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
Mutatván az utat, hol Budára tér el,
S mintha vassá volna karja, maga válva,
Még csak meg se rezzen a kinyujtott szálfa.”
(Arany János: Toldi)
Ezek szerint ma már Toldi is inkább markolóval megy, de azért mutatja az utat..🙂.
Madarak mondják! Kedves Géza! Ismét bizonyítottad, hogy mekkora lélek vagy. És igazi költő. Azt a felhőtlen boldogságot, ami ebből a bűbájos kis írásodból sugárzik belénk, az olvasóidba, csak a legnagyobbak képesek átélni és átéletni. Mondjuk a legnagyobbak között is a legnagyobb: Petőfi.
Köszönöm neked azt a május elsejei csodát, amit gyermekkorom alábbi nagy élménye után te is felragyogtattál bennem.
MI KÉK AZ ÉG!
Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt a
Hangos pacsirta fütyörész:
Dalával a napot kicsalta,
A nap rá gyönyörködve néz.
Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van…
És én oly sült bolond vagyok,
Hogy idebenn a szűk szobában
Kadenciákat faragok!
Kedves Géza! Gyönyörű az Apámra gondolok című írásod is. Mintha Juhász Ferenc Apám című versének a prózában megírt, de lírai parafrázisa, stílszerűen APArafrázisa lenne. Nekem is mindennapi élményeim a szüleim, ma is idéztem őket, mert ahogy József Attila írja,
„Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk – ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.” Most te is verset írtál. Nemcsak Apud, Anyud is ott volt veled. Modern világ van. Már nem a ceruzádat fogták, ők tartották az ujjaid alatt – alulról fölfelé a belőle általad kihozott dallamot követve – „tükörbillentyűzve” – a klaviatúrát.
Nemsokàra katona lesze….szèp emlèk…egy aggòdò anyàtòl…ilyenek az ėdesanyàk…😀
2021, aug.17.-i bejegyzésedre válaszolok:
Kedves Géza! Megálltam ennél a naplóbejegyzésednél-nagyon szívenütött Jancsi elvesztése. Gyerekkorunk szerint testvérünk volt nekem is, hisz oly sokszor töltöttük együtt a végtelen hosszú nyarakat. Édesanyád és az én anyám barátnők voltak, és erdész apám egykori tanyáin fogadtuk többször Marit és Jancsit vakációra.Nagyon emlékezetesek maradtak a találkozásaink, kalandjaink. Ezeket lejegyeztem, sokat írok benne Jancsiról.Tavaly írtam egy e-mailt, melyben jeleztem ezt neked. Jancsival jó pár éve Szekszárdon találkoztam-nem sejtettem, hogy akkor látom utoljára. Isten nyugosztalja Őt-már együtt járják az erdőket megint Apámmal és Emil bátyámmal, mint régen.
Ne kèss el fiam! novellàja tetszik, a hàborùra utal…empatikus egy kisfiù szemeivel nèzve… s közven dràmai is.. meg szemèlyes is…biblioteràpiàs is.. .fel fogom hasznàlni majd a foglalkozàskor…
az uralkodönak van lelke??? maga az uralkodò dönti el??? van szabad akarata…egyszerű…Putyinak most nincsen. de megkapja majd….a bűntetèsėt…hamarosan
Kedves Géza,
hétvégén a Lugasban megjelen írásod igazi csemege: bölcsesség parabolában, az irodalmi publicisztika remeke, filozófia, etika szakosoknak tanminta: gyakoroljanak, tanároknak üzenet: közvetítsék, földi halandóknak: intés!
Csodálatos és meghatóan emberi az Önazonos, nekem – mint sok eddigi jegyzeted is – jelképes című írásod. Igen. Tökéletesen megbízható az identitásod, tisztában vagy saját magaddal, és a szerepeddel. ” This above all: to thine own self be true, and it must follow, as the night the day, thou canst not then be false, any man”.
A legfőbb tulajdonságod, a legfontosabb emberi értéked – ezt lépten-nyomon igazolod – a hűséged. Ezt becsüljük benned, ezért tisztelünk és szeretünk
Hihetetlen a tudásanyagod. Nemcsak elbűvölsz vele, hanem – mint afféle katalizátor – mindegyik írásoddal inspirálsz, gondolkodtatsz, értéseket, hangulatokat ébresztesz. Óriási lélek vagy.
Kedves Géza! Csodálatos, amit a madarakról írsz.
Én is küldök neked valamit.
Miközben elgyönyörködöm a földön elterülő langyos fényben és a fákon már pattanó hajtásban is, a tavasz korán jött – talán túlzottan bizakodó – kis énekesének csodálatos trilláit hallgatom. A madárka minden bizonnyal fű és fa jó örömét és a Teremtőt dicséri tavaszi kedvvel. Talán érzi, ami a Bibliában le vagyon írva, hogy a mennyei Atya jóságukért, szorgalmukért, fiókáik iránt tanúsított szeretetükért róluk, az ég kedves kis madarairól sem feledkezik meg, a természet terített asztalával gondoskodik arról, hogy jól éljenek, és utódaikat is föl tudják nevelni.
Arra gondolok, hogy hazánkban háromszázharmincnégyféle szárnyas jószág él vadon, s ha ezekhez a baromfiféléket is hozzászámítom – kot-kot-kot-kot kotkodács – minden napra jut belőlük nemcsak egy-egy másfajta tojás, hanem mindig egy-egy más madárféleség is.
Nekem is, mint minden – földművelő, kertészkedő, erdőt járó, vadászó, halászó, pásztorkodó elődök vérét örökölt – magyar embernek, az igazi madár a tavaszt hozó nyitnikéknél, a kéményen megtelepedő gólyánál, ahogy régen mondták, cakónál vagy eszterágnál, az eresz alatt költő fecskénél, a verébnél és a varjúnál kezdődik. Ez utóbbi három közül gyermekkorom legkedvesebb szárnyasa a fecske volt, amely tavasszal visszatért a hosszú házunk végében lévő, számára mindig nyitott ablakú fáskamrába, s hajnalban már ott ficserékelt az ablakom alatt egy ágon
Milyen csodálatos világ lehetett az, amikor – még a nagy folyószabályozásokat megelőzően – hazánk egy igen jelentős része nádat, gyékényt, sást, sulymot, vízitököt termő rétség, ingovány és láp volt, s mikor az erre járó külföldi természetbarát madárrajongó így kiálthatott fel: „Amplissinum est Hungaria aviarum!”- vagyis Magyarország a madarak legnagyobb tanyája.
Daru- és kócsagtollas süveget viselő ősapáink korában – könnyű volt nekik fejfedőjüket magyar módra feltollobogózni! – a nemes darunak ezernyi fészke állt az országban, a kócsag és gémfajok megszámlálhatatlan fészekfalut alkottak. A rucák, ludak és sirályok „recerucája” óriási tömegekben nyüzsgött, a vakvarjú, a szárcsa, a vízityúk, és a cankó ezrével szaporított a rétségek és mocsarak, a semlyékek és turjánok világában. A bíbicek ősszel felhőző, nagy seregekbe verődve lepték el a legelőt, mezőt, kaszálót és szántást. Erdő, berek és csalit a kis madarak énekétől, messze hangzó, fület-lelket gyönyörködtető fütyülésétől, kicsinyeit rejtegető fészke közeléből az embert elcsalogató hívogatásától zengett.
A természet remeke, a piciny cinege, amelyik most itt énekel, az idén is legalább egy tucat fiókát nevel majd, s pitymallattól késő alkonyatig munkában lesz, ágról ágra szállva járja majd az erdőt és a közeli telkeket, szedi a bogarat, a kukacot, hasznot hajtva a gyümölcsfáknak és gazdájuknak. Nyugtalan, dolgos, hangos és mindig jókedvű. Most is vizsgálgatja a koronarügyet, nem rontja-e valami gonosz démon, ártalmas nyű vagy kártékony bogár.
Ő hirdeti a szőlőnyitást tavasszal, azt harsogva, hogy: „Nyitni kék, nyitni kék, nyitni kék!”, azaz hozzá kellene már kezdeni a télre földdel befedett szőlőtőkék szabaddá tételéhez. Torockón pedig állítólag azt kiabálja a rest leánynak, aki – mert nem szőtt és nem font télen, s így tavasszal a kirongyosodott blúzából kilátszik két gömbölyűsége – hogy: Künn a csöcs, künn a csöcs!”
Példát vehetnénk róla mi, emberek munkaszeretetből, szorgalomból, utódgondozásból, ahogy párját fölváltva ide-oda röpül, csőrében egy-egy mohaszirmot, finom gyökeret, fűszálat, nyárfagyapjút, szőrt és finom pelyhet hozva, ahogy rakosgatja, fonogatja a madárművészet csodáját, a fészket. Mert a cinege lakása soha nem afféle hitvány tákolmány, hanem finom szálakból tömötten, gondosan rakott-szövött és bélelt.
Ki ne ismerné „A cinege is örül a tökmagnak”- közmondást. Ha „tökesszel” most nem is szolgálhatok, néhány szem pirított napraforgómagot, szotyolát gondosan megtisztítok, leszedem a héját, és a belét odaszórom az én kedves kis társam elé.
Ön Ortológusnak vagy Neológusnak tekinti magát a magyar nyelvvel kapcsolatban?
Kazinczyval válaszolok: „Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egyességben és ellenkezésben van önmagával. Hamisan lépni a táncban csak annak szabad, aki táncolni igen jól tud, és akit a grácia látatlanul lebeg körül”
Minden ilyen döntèst belsõ meggyõzödèsbõl kell(ene) meghozni. Karosszèkbõl lehet mondani, hogy legyen bèke (s közben az oroszok màr a spajzban vannak). A helyszìnen lenni, megint màs dolog. Van, aki belsõleg tud a legtöbbet tenni a vilàgèrt, van, aki a fizikai sìkon. De remèlem, azt mondani, hogy egyszer legyen màr vilagbèke, nem egy elcsèpelt szòlam. Nekem nem az, ès ezt most èn is belsõ meggyõzõdèsbõl mondom.
Ha jól értem, vagyis, hogy minimum dilemma, akkor nagyon egyetértek Önnel. Nem kinyilatkoztatni, hanem mérlegelni. Nem megvezetettnek lenni, hanem igyekezni önálló véleményt kialakítani. És ezután jön a legrosszabb, legnehezebb: másokkal egyeztetni és elfogadni…Ha segítek azzal, annyit hozzátennék: most igazán feszült vagyok a helyzet miatt, most érzem először, hogy nem kicsi, de nagyon nagy a baj… Most kellene nagyon bölcsnek lenni, s tudom, hogy én sem vagyok az.
Hová lettek a Hábetlerek? A Rozsdatemető nagy dráma, felkavarta a szocializmus vizét, hát ilyenek a Hábetlerek, nem a hatalom által elképzelt szocialista embertípusok. Hogy lehet ez? Szólt a vád: csak eszitek a halat meg a túrós csuszát, de nem mentek színházba. Nem is a gasztronómiával van a baj, hanem az életmóddal. A hamis társadalomban meghúzódik az ember, nem „társadalmasítja magát”, ellébecol. Éli életét ahogy tudja, kicsit hozzátéve vágyaiból. Fejes Endre „életművének a megszokottól eltérő olvasatát” mutatta be egy előadásában Madarász Imre, a jeles irodalomtörténész (Művészetbarátok Egyesülete, 2015). Sokoldalú megközelítést tárt fel, az ütköztetés lehetőségeivel, melyekre maga is szolgáltatott érveket. Fejes életművét „hullámvasúthoz” hasonlította, korán felkapták, aztán ejtették. A sikeres író még életében tananyag volt, drámáit játszották, kisregényét olvasták, a filmet megkönnyezték, a történetek, a sorsok a mindennapok felrázó beszédtémái voltak.
Tragikus példa a Fejes-kisregényből készült film: Jó estét nyár, jó estét szerelem. A gulyáskommunizmus, a puha diktatúra megcsillantott valami újfajta életfényt a „görög diplomat” előtt, aki vágyik valami másra, csillogóra, sikerre, de tragédiára futja. Az igaz, hogy munkás-paraszt származású, de ő is képmutató, mint polgári társai, hamis, hazudik, csal, becsap másokat. Ezt nem indokolja „csak” a társadalmi légkör. Abban az időszakban többen becsületesen viselkedtek, még csak nem is disszidáltak, nem üldözte őket a hatalom, nem hajtottak ádázul a könnyű pénzre. Élhettek volna jobban, vágytak is rá, tették a dolgukat, értelmesen, becsületesen, még értékeset is alkottak. Fejes kettős síkon ábrázol: az egyik társadalmi, a másik egyéni, a kettő együtt él – egyén a társadalomban. Nem hiszem, hogy az egyén tragédiáját csak az akkori „emberarcú szocializmus” okozta. A borotvás főhős többnek akar látszani, mint ami, illetve rossz irányban keresgél, rosszul „választ”. A „döntést, az egyén felelősségét” ne hagyjuk ki. (És így éppenséggel Sartre kategóriáit is bevethetjük, drámái, filozófiája nyomán.)
Azzal az időszakkal, már idejében is több mű, film, színdarab, irodalom foglalkozott, bemutatott, leleplezett, kigúnyolt. Alakult az életérzés. Ismert a bányászsors, a bányászélet. A városok környéki bányák sajátos életet követeltek a munkásoktól, a bányászlét külön történet. (Pécs vidékén közelebbről, személyesen is hatott.) Akkoriban sem volt „rózsás” a helyzet, a rendszerváltás után egyenesen tragikus lett – megszűnt a munka, vegetáltak az emberek.
A téma valóban nincs nyugvóponton, boncolgatni kell, a Fejes-életmű megérdemli. A kemény realista életet élő Fejes realizmust hozott a szocialista realizmusba. (Élettörténetéről itt olvasható: ÚM Újságmúzeum = https://www.ujsagmuzeum.hu/fejes-endre/) Katarzist idézett elő, megrázta az embereket, mint írót szerették vagy nem szerették. Hogy miért hallgatták el később, főleg a rendszerváltás után, nagy kérdés. Hogy ő miért hallgatott el a rendszerváltás után, még nagyobb kérdés. Nem kutatási területem, csak találgatok. Változott a kor, változott a helyzet, változtak a problémák. Változott maga Fejes Endre, az ember, az író is. Nem találta azokat az embereket, akiket ismert. Nem tudta, kit mire tanítson. Mert amikor korholta hőseit, azért tette, mert szerette őket, jobb életet szorgalmazott nekik, drámai hangon követelve tőlük az arra való akaratot. Típusokat hozott létre, maradandóan, a „hullámvasút” kacskaringóiban velünk utaznak, s majd felbukkannak. A görög diplomat meg a Hábetlerek itt vannak közöttünk, a globalista realizmus mázában és mezében. Örök figurák, akár a Molière vagy a Balzac megrajzolta alakok. Korok, mázak, mezek. Az ember marad.
Nagyon érdekes, eredeti és izgalmas az újabb kis írásod (nevezhetnénk akár „tominológ-monológnak” is) amit egy, az olvasó számára ismeretlen, a túrájáról, zarándokútjáról az okos telefonja segítségével virtuálisan, verbálisan „hazarándokló-hozzárándokló” valaki intéz, atyai, helyenként kioktató, lekezelő hangnemben, egy vele kapcsolatban lévő, tőle függő, nála fiatalabb egyénhez, talán a fiához. Ebben az „elidegenedéses” világban a kényszerűségből vállalt karantén, az önkéntes remeteélet vagy a túra és ennek magasabbrendű változata, a zarándokút a közvetlen személyes kapcsolatoktól való menekülés egyik formája is. Jól láttatod, hogy annyira azért mégsem fordul el a „homini lupus” a társaitól, hogy legalább a technika segítségével esetenként ne tartsa velük a kapcsolatot, s ilyenkor ne játssza a számára üdvös „falkavezér-szerepet”. Az egészségügyben kompetens (lásd a pánikbetegség, mint diagnózis, az orvos teendőinek pontos ismerete) és minden másban „okos” személy, aki (És mi lett az ötvenezer forinttal? ) a megismételt számonkéréssel érzékelteti, hogy egyszer már milyen nagylelkű segítséget nyújtott beszélgető (pontosabban csak hallgató) társának, érzékelteti a további támogatástól való elzárkózását. Többször is hangsúlyozott gyalogos útja (túrán vagyok, öt napig zaránokúton vagyok, túrán vagyok, zarándokúton vagyok) ellenére végig magas lovon ül, nem is száll le róla. Napjaink embere ő: a betegség okozta beteg világ okosa: a homo covidus sapiens.
Juhász Gyula: Testamentom
Testamentom
Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.
Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.
Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?
Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!
És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?
És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!
Nagyon szomorúan olvastam az írásod „Ebéd magadban, egyedül. És ebéd, az utolsó ebéd, amikor egy nővérke az utolsó kanál erőlevest tuszakolja erőtlen szádba, már nem biztos, hogy érzed az ízeket, és éjjel meghalsz”-részleteit. Hans Fallada Jeder stribt für sich allein, magyarul Halálodra magad maradsz című művét juttatta eszembe és Móricz Zsigmond Tragédia című, groteszk hangvételű novellájának főhősét, Kis Jánost, aki, miután társaival együtt meghívást kapott a gazdag Sarudy lányának a lakodalmára, ki akarta enni a vagyonából a vendéglátóját, de az ételekkel való magányos viaskodása közepette egy nagy húsdarabtól megfulladt. „Megakadt az a torkán, s többet nem ment se le, se föl. Az ember két keze a levegőbe kapott; sovány hosszú teste megfordult s hanyatt vágódott. Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak végleg el nem csöndesedett. Senki se vette észre hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt.” Mindig magányos ember volt, halálára aztán teljesen egyedül maradt. Most, a saját jövőmön meditálva, mosolyogva gondolok Petőfi Egy gondolat bánt engemet című versének „Ne ily halált adj, istenem”- részletére.
Az ebèd is jò elbeszėlès…de szomorù a vège…csak azt gondoljuk, hogy vège lesz…csak a karmànak…
A szìnötös lànyt..meg kellene keresni…valahogy…lehet, hogy most megörülne a novellàjànak…
Kedves Géza,dupla élvezettel hallgattam tegnap este Szakály Sándor történésszel való beszélgetést. Egyrészt a nyelvi érdekességek, másrészt a történelmi helyzet többszempontú elemzése okán. Szimpatikus ember, s pergő, okos beszédű alanyod volt. (Rádiósok álma!)
Nagy igazság, s örültem, hogy kimondta: a történészek megváltoztathatják a múltat. Főként a közeli évtizedek, a XX. sz. második felében éltek ezzel. Ha több százévre van már mögöttünk az időszak, akkorra már kitisztul…Mivel én az „oral history”, mára már itthon is elfogadott módjával éltem az öreg hadifoglyok, zsidók, kuláksorsot megéltek felé igen érdekelt az adás. Persze ő éppen a katonai elittel foglalkozott. „A nép”, a kiszolgáltatott nép meghallgatása (is) a valós állapotot tükrözi a történelmi korokban, hiszen a széles néprétegek élete egy rendkívül fontos mutató. De ezzel nem nagyon szoktak törődni mindeddig. Szakály igen jól tette, hogy elmondta a népfelkelés, forradalom, szab. harc. kategóriákat, megfogalmazást is. A komenizmust is igen találóan fogalmazta meg. Eszembe jutott a „cucilizmus” is, ahogy a nép saját ajkára – még a század derekán – átültette a szocializmust, vagy éppen csúfolta egy kicsit. A komenizmus édes testvére a cucilizmus. (aminek átvitt értelme, hogy „benyalod-e”, avagy nem, mint a babacuclit) Pár éve, egy fiatal rendőr mellett ültem, míg a számítógépébe írta be a „komonizmust”. Finoman kijavítottam (kommunizmus) Jó volt az adás! Szakály pergő beszédű, jól fogalmaz, okos, s volt némi derűje is az adásnak a kemény téma mellett. Régóta ismerem, mint történészt, de most a közvetlensége és a téma miatt is, szinte büszke voltam rá, Rátok!
Örültem!!!
Szeretettel: MK
Kedves Géza!
Mély megdöbbenéssel értesültem a tájékoztatóból Varga Gyula tanár úr haláláról.Nagyon fog hiányozni a következő konferenciánkról, Eger nehezen képzelhető el az ő kedves egyénisége, humora nélkül. Őszinte részvétem a családjának és Isten nyugosztalja a Tanár urat!
Kedves Kati, soha nem múló fájdalom, mert az egri szemiotikai napokat Gyula páratlanul kedves, odaadó személyisége tette annyira vonzóvá és megkerülhetetlenné. Tímeával abban maradtunk, hogy idén mindenképpen legyen még Eger, hiszen Gyula tanár úr is ezt akarná, rá fogunk emlékezni. A továbbiakat pedig meglátjuk… személyesen is egyik legjobb barátomat vesztettem elő, idő előtt, értelmetlenül… G.
Tisztelt Balázs Géza,
Nehéz számomra hallani „nyelvi környezetszennyezést” éppen a kedvenc Kossuth rádiómban. Mi a véleménye arról a jelenségről, amikor egy mondaton belül nemcsak az új információt hangsúlyozza néhány külföldi tudósító, hanem többet, sőt olykor mindet! Példa erre: Január 30. 12 óra 13 perckor hangzó tudósítás (ez tele van az említett – szerintem -torzítással), és a 12.35-kor hallható is tartalmazott néhányat. Nagyon örülnék, ha szentelne egy mműsort ennek a gondnak.
Köszönettel:
Tisztelt Balázs Géza!
Elolvastam A művészet és a nyelv születése c. könyvét. Nagyon érdekes, gazdag összeállítás. Sokat segít a mondatok átláthatósága, de a végigolvasás után bennem több kérdőjel maradt.
Hamvas Béla koncepciójával szemben biztos vagyok abban, hogy az ember szellemiségére minden korban az elme és a lélek, az objektivitás és a szubjektivitás kettőse jellemző. Optimális esetben az együttműködés uralkodik, valamelyikük tartós túlsúlya torzulást okozhat. Pláne a hiánya.
Az „ősi paradicsomi tudás” torzképzet. Abban a korban a szellemiségre ugye a szinkretizmus volt jellemző, minden későbbi tudatforma csírájával. Tudás nem volt, legfeljebb homályos képzet körvonala.
A rációnak és az affekciónak minden emberi megnyilvánulásban van szerepe, egymás mellett, egymáshoz kapcsolódva. A beszédben is.
Minden jel eredete, kapcsolata a jelentéssel felderíthető, de pl. a jövevényszavak esetében az út nagyon bonyolult, ezért mondjuk a diákoknak, hogy a kapcsolat többnyire mesterséges.
A magyar nyelv sajátosságait jó volna alaposabban megismernünk, de mintha elkéstünk volna. (Pl. nagyon későn lett a magyar a hivatalos nyelvünk.) A külső hatások a szókincsen kívül a mondatszerkezetek és a szövegformák alakításában is nagy szerepet játszottak.
A nyelv is és a művészet is jelhasználatra épül. Homályos, hogy az őskorban a művészetnek milyen szerepe volt. A későbbiekben pl. a vallás szolgálata, mimézis, utánzás, kifejezés, ábrázolás stb.
Hamvas Béla szerint a művészet kapocs a „világmegértéshez”. Szerintem nem. Hogy változott itt Hamvas Béla jellemzően spirituális szemléletmódja racionálisra?
Platón is, Arisztotelész is óriások voltak, igaz, a tudomány alapjainak lerakásában elsősorban Arisztotelész jeleskedett, de sosem volt csőlátású.
Ősállapot sosem volt. A valóság létmódja a változás. Ha a folyamat egy pontját kiragadjuk, azt célzattal tesszük, egyetlen nézőpontból, de a következtetés téves lehet.
A természetben élés tökéletes voltát Hamvas Béla vagy Várkonyi Nándor azzal igazolhatta volna, ha kiköltözik egy erdőbe, anyaszült meztelenül.
A fejlődés fővonala mindig szerves, de ugrások, dimenzióváltások jelentkezhetnek. A lépés helyessége utólag kiderül.
A tudat az őskorban csak kollektív lehetett, de az életkörülmények alakulása, alakítása stb. következtében az egyén is előtérbe léphetett, leginkább a polgári kultúrában (pl. már Athénban). Napjainkban az egyéni és a közösségi tudat harmóniáját kellene élveznünk, ha egyes (pl. politikai) erők nem akarnák valamelyiket felszámolni. Például Magyarországon a tömegkommunikáció brutális legázolásával, karaktergyilkolászással stb.
Mindezzel együtt is köszönöm a szellemi élményt!
Tisztelettel Kelecsényi László Zoltán (nyugdíjas magyartanár)
Kedves Tanár úr! Köszönöm a levelét, és a véleményét. Természetesen sok megközelítés lehetséges, véletlenül sem állítottam, hogy így volt, másként nem lehetett. Ez az én megközelítésem, módszerem lényege.
Üdvözlettel: Balázs Géza
Kedves Géza!
Mindig meg tudsz lepni valami csodával. Most, lefekvés előtt olvastam Az iskolaalapító című írásodat. Bevallom, megkönnyeztem. Ha megéreztem volna, hogy mennyire fel fog zaklatni, milyen katartikus élményt fog adni, megvártam volna vele a reggelt.
Az a szeretet és hűség, amit a szüleid, a testvéreid, az egész családod iránt érzel, ugyanolyan, mint ahogy én kötődöm az enyémekhez, nagyszüleimhez, szüleimhez, a nővéremhez, akik – bár már nincsenek – mégis naponta velem vannak.
Az írásaid alapján már ismerem Apudat, Anyudat, és nagyon megszerettem őket. Ők tettek azzá, aki vagy, és én hálás vagyok nekik miattad, mert boldog vagyok, hogy sokat, nagyon sokat kaptam belőlük, rajtad keresztül, általad, aki viszed tovább az ő példaadó emberi tisztességüket, tisztaságukat.
Köszönöm ezt a tartalmilag is, stilisztikai szempontból is gyönyörű, tökéletes visszaemlékezést.
Baráti öleléssel.
A Gondoskodás című – számomra szimbolikus – a kályhán való, szinte rituális kabátmelegítés ábrázolásától szív- és lélekmelegítő hatású írásod is.Eljátszogatok a címmel. A szó töve, a szomorúságot, a valamilyen lelki terhet érzékeltető gond, a mély hangrendű o magánhangzó hangulatát erősítő, g mássalhangzóval és a befejező nd hangkapcsolattal a hasonló hangzású hangszer, a gong kongását idézi fel bennem. A melléknévképző s (a kötőhanggal os) képző – nem szokványos módon – megváltoztatja, „tehermentesíti” az alapszót. Átveszi, „vállára veszi” annak súlyát, mi több, aktivizálva magát, tesz annak érdekében, hogy a mások gondja megszűnjön, a kodik-kedik-ködik gyakorító igeképző és az ás-és deverbális nomenképzőnek az alapszóhoz illeszkedő mély hangrendű változatával pedig érzékelteti, hogy nem egyszeri alkalomról, hanem gyakran előforduló cselekvésről van szó.
Tisztelt Tanár Úr!
Szeretnénk megköszönni ezt a félévet Önnek.
A mai zh-m nem sikerült fényesre, de ez mit sem von le annak az értékéből, amit az előadáson kaptam, kaptunk Öntől.
Nagyon jó témák, hasznos tudás, fantasztikus, szórakoztató előadásmód.
Egy percre sem lankadt a figyelmünk, körülbelül mi is úgy ültük végig az előadásokat, mint azok a renitens fiatalok (amit mesélt az előadáson), akiket a tanáruk az első sorba ültetett.
Nagy köszönet Önnek, szaktársaimmal meg is szavaztuk Önt a legjobb előadónak. Mély tisztelettel GYM
Igen Tisztelt Balázs Úr, Kedves Géza! Nagy élvezettel hallgattam tegnap este a Kossuth Rádióban Gárdonyi Géza leszármazottjával a beszélgetését.
Kora gyermekkorom élménye, mint mindannyiunknak az Egri csillagok, de a Láthatatlan ember is és a többiek. A napokban olvastam újra a Szunyoghy miatyánkját, amiben Ön bizonyára nagy élvezettel találna régies helyesírást, nyelvi következetlenséget, miegyebet. Nekem egy 1917-es Singer és Wolfner példányom van.
Ifjúkorom nagy szerencséje, hogy megismerkedhettem nemcsak Göre Gábor bíró úrral, hanem Durbints sógorral is.
Nagyon köszönöm a remek műsort.
Áldott Karácsonyt és egészséggel, örömökkel teli Új Évet kívánok szeretettel Önnek és kedves Családjának
Nikodém Lajos
ny. magyar- és etikatanár
A zseniális költőnk egyik csodálatos, eredeti művét, A helység kalapácsát bemutató jegyzeted végére hagyott idézeted kulcsszava a buborék (Büszke vég: “Azért én élni fogok, / Míg a világnak / Szappanbuboréka / Szét nem pattan…”), ott van Kölcsey Vanitatum vanitas című versének („A történet röpülése Csak egy sóhajtás lengése; Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék”) és halhatatlan operánk, a Bánk bán („Örökké a világ sem áll; Eloszlik, mint a buborék, s marad, mi volt, a puszta lég. S marad, mi volt, a puszta lég”) Keserű bordalának részletében is. Utóbbi kapcsán arra gondoltam, hogy milyen csodálatos a mi nyelvünk. Az elégikus hangulatú bordal buborék szavában „részelemként” benne van (ha rövid u-val is) a bánat, a keserűség szinonimája, a bú, az azt felejtető bor, valamint az ék, az ékesség, a komplex szó, a (szétpattanó, eloszló) buborék pedig minden pompa efemer, tünékeny jellegét érzékelteti.
Ismét egy remek írás tőled. Élvezettel olvastam.
Szuper a tavalyi és az idei újévi (pontosabban az idei már az új évi) fotód. Nagyon felvidítottál a kék ragyogással. Illik hozzá (talán nem is vetted észre, hogy most is lírában szóltál) a minőség- és kijelölő jelzővel díszített tulajdonnévi alany alkotta „klasszikus magyar” együtemű hatos és az idő- és mértékhatározó és állítmány valamint egy ellentétes jelentésű időhatározó és egy ellentétes jelentésű másik állítmány alkotta mellérendelő ellentétes mondatnak a páros rímű tizenkettes sorából álló versed.
Legyen ilyen napsugarasan boldog az egész éved.
Van az új megpróbáltatásoktól való félelem, de most öröm nézni ezt a képet.
És jönnek a vonatok. Ha elmulasztjuk az egyiket, várhatjuk a másikat. Mindig lesz egy következő. A vonaton, a mozdonyvezetőn nem múlik. A vágányon nincs buta versenyzés, kiszámítható biztonsággal elérhetjük a megcélzott, tervezett helyet. A többi rajtunk múlik.
Nehèz elfogadni, hogy bàrki csak ùgy kisètàlhat az èletbõl.
Önzõ mòdon hìvnànk vissza,
hogy maradj mèg, ès jàtssz!
De màr nem lehet.
Pedig a jàtèk nem èr vèget.
A lèlek tudja ezt, s megy tovàbb.
Megy abba a vilàgba, ami itt a földön
Nem làthatò, s nem hallhatò.
Csak azoknak, akik elèg nagyra
növesztik szìvüket,
S minden egyèbrõl hallgatnak…
Varga Gyula kedves gimnáziumi osztálytársam (nehéz leírni, hogy volt) Mezőkövesden. Mindenkivel ő tartotta a kapcsolatot, precízen lista, elérhetőség, és sajnos egyik utolsó emailjeben felhívta a figyelmem, hogy már tízen nem élnek az osztályból.Bizony megsirattam.
Hihetetlem és felfoghatatlan, hogy ilyen csodás emberekkel nem találkozhatunk az életben már. Sajnálom, hogy így történt. Bízzunk az időben, ami a felejtésben szokott néha segíteni! M. J.
Isten nyugosztaljon, drága Tanár Úr! 🙁
Egy lehetséges uráli filozófia
—————–
Hát igen, dehát a magyar az indogermán és germán, tehát ami a látás az indogermán és germán, de a primitív. Minden ami le vahn ide írva az teljesen hamis.
Amit pedig ön írt, az érelmetlen.
Kedves Géza! Hujber Szabolcs szövegíró-költőként, tudósként (számos dalszövege mellett ismerem a „Bródy János dalszövegeinek retorikai elemzése” című, rendkívül gazdag, alapos és nagyon érdekes doktori disszertációját is) és emberként is kiváló. Nekem is jó barátom. Büszke vagyok rá és rád, a mentorára is. Köszönöm, hogy segítetted, segíted és most így is népszerűsíted. Megérdemli.
Kedves Érdeklődő!
A somogyvárit nem láttam, a kapolyit viszont igen, sokszor. Ha a Balatonföldvár–Kaposvár közötti úton haladunk Kaposvár felé, akkor a vasúton átmenve, de a Nágocs-Zics-elágazás előtt, jobb oldalon, az országút mellett közvetlenül található a képesfa. Sokan megállnak ott. (De van képesfa a Pilisben is, Pilisszentkereszt felől elindulva a zöld jelzésen, a Vaskapu-völgy és Döme halála előtti pihenőnél… És még sok helyen, én is örülnék, ha megosztanának velem hasonlókat.) Jó kirándulást kívánok! BG
Kedves Géza!
A segítségét szeretném kérni. Elhatároztam, hogy felkeressük a Somogy megyei képesfákat. TUdna segítni, hogy a somogyvárit és a kapolyit merre találom?
Kösöznettel: MinaVidi
Kedves Géza! Debrecenben jártam egyetemre. A Napszók okt. 17-i nagytemplomos bejegyzéshez, hogy teljesebb legyen a kép, egy kiegészítés:
– Miért Debrecen volt az ország legreakciósabb városa?
– ???
– Mert az „Átkosban” a Szabadság útja a Köztemetőbe, a Béke útja a Vágóhídra, a Vöröshadsereg útja pedig a Nagytemplomba vezetett!
Üdvözlettel: Csaba.
A Kenguru című íráshoz mellékelt fotóhoz
Egy ismerős kisfiú
Az a kisfiú jár el hozzám
Mostanában, nevetve, holtan,
Aki voltam.
Édes kölyök: beteg, merengő,
Körüllengi s babrálja lágyan
Szegény ágyam.
Vénülő arcom nézi, nézi
Csodálva s könnyét ejti egyre
A szememre.
S én gyermekként ébredek sírva
Százszor is egy babonás éjen,
Úgy, mint régen.
“a legjobb válaszok mindig utólag jutnak eszembe…”
A jelenséget ma ‘lépcsőházeffektus’-nak nevezik.
Isten éltesse!
Zalaszentgrót határában találkoztam ezzel a táblával:
ARANYOD
Úgy tudom, a bort nem az alkoholmennyiség teszi oly „finommá”, kívánatossá, hanem a benne rejlő ásványi anyagok sokasága, színessége, amit a szőlő szív magába a hegy talajából. A Somló-környékieket, a bortermelőket boldoggá teszi, ha ízlik a vándoroknak a mi kis Somlónk (432 m magas, a Szentgyörgy hegy 415 m) borának zamata…
Az „újságba-írásra” szerencsére sok jó példa van a magyar irodalomban. Akik a könyvek lapjain túlra is írtak, ahogy a bejegyzés szól: „… amihez hasonló műfaji tökéletesség ritkán akadt más irodalmi égtájakon”. És megfordítva: van olyan újságíró, aki maradandót ír, talán a „műfaji tökéletességen” belül. Akinek életműve tanulságos. Akit érdekel, ki az, megtudja, ha felüti a lapot, itt:
https://lovasistvan.hu/2021/09/30/tisztelgo-emlekezes/
Poénra fogva: Baloldali a sofőrülés. A baloldalinak mintha érdeke volna a káoszteremtés, hogy a jobbat eredménnyel támadja s váltsa le. Annál jobb, minél többen elkésnek. Mondom: poén 🙂
A Magyar Nyelvőr folyóirattal kapcsolatos akcióról mikor lesz bejegyzés?
Köszönöm az érdeklődést. Lesz. BG
Itt az állásfoglalás:
https://mnyknt.hu/2021/10/06/allasfoglalas-a-magyar-nyelvorrol/
Pl. Lackfi János Mazsolarajzás
A materiális és a spirituális világ eléggé össze van kötve, csak nem ismerjük eléggé az összefüggéseket…
Isteni kommunikáció – csak tiszta lehet – Pió atya tudta, és segített általa az embereken…, előre tudta, hogy Votillából pápáa lesz…a filmben is láttam…még Voitilla sem tudhatta…de olyan ember volt, akinek prediszpoziciója volt hozzá…mondjuk így megérdemelte…
A pesti lány kezét talán hamar adja,
ha a kérő egy dúsgazdag maharadzsa,
ám sejti, hogy nem lesz boldog. Hiába,
férje Buddhát, ő meg Pessthet imádja.
(Megjelent egy régi Ludas Matyiban.)
Kedves Tanár Úr! Sokat gondolkodtam felvetésén : „Minek akkor szuoermodern látogatóközpont?” Lehetne válasz, hogy az évi néhány közösségi összejövetel, pl. Nárciszünnep miatt, de leginkább talán az Andrássy-ebédlő „kedvéért”.
„Az Andrássy-ebédlö Rippl-Rónainak az elsö – és sajnálatos módon az egyetlen – enteriörterve, bizonytalanságai ellenére a legelegánsabb és legnagyvonalubb szecessziós enteriör volt, ami Magyarországon készült. Franciás szellem hatotta át, de nem a francia szecesszió szeszélye, hanem – egyenetlenségei ellenére – annak világossága, áttekinthetösége, nagyvonalú eleganciája.
Az Andrássy-ebédlöt sem a kortársak, sem a közvetlen utókor nem tekintette maradéktalanul szerencsés alkotásnak. „Ha manapság nézzük az eredeti helységröl készült felvételeket”, írta Genthon István az Andrássy ebédlöröl, „lehetetlen észre nem venni, hogy nagyon ártott neki az idö múlása, modorosnak túlhalmozott díszünek látszanak. De ne felejtsük, hogy az iparmüvészet legrosszabb korszaka volt ez…” Genthon István elmarasztaló ítéletét a szecesszióval szemben táplált ellenszenv táplálta. Azok, akik ízlésüket, esztétikai értékítéletüket a két világháború közötti idöben alakították ki, a szecessziót mindenestöl elutasították, mert annak a kornak a vizuális kultúrája a szecesszió antitézise volt.
A szecesszió formavilágát és festöiségét árasztó üvegablak-melynek ragyogó szinei Róth Miksa hozzáértését dicsérték- nem önálló müalkotásként, hanem az enteriör együttesében hatott.
Az Andrássy-ebédlö mennyezete szeszélyesen kanyargó ólomhuzalokkal átszött, irizáló Tiffany-üveglapokból volt összeállítva. A Tiffany-üveg – az üvegtechnika szecessziós vívmánya – az 1893-as chicagói világkiállításon jelent meg. A Louis Tiffany által kikisérletezett és elöállított üveg, áttetszöségében letompítva opálos, fémes fényben ragyog, és nem csak az átesö fényben, hanem rálátásban is hatásos.
A kortársi elismerés azonban a müvész számára bántó módon elmaradt.
Az ebédlö darabjait bemutatták a az 1898. évi karácsonyi kiállításon. Az állami aranyérmet Róth Miksának, az üvegablak kivitelezöjének ítélték, azzal az indoklással, hogy Thék Endre, az Andrássy ebédlö bútorait kivitelezö asztalos mint a zsüri tagja, nem részesülhet kitüntetésben.
Rippl-Rónai a zsüri döntésével kapcsolatban a következö nyilatkozatot tette közzé a lapokban: „Az Iparmüvészeti Múzeumban rendezett karácsonyi kiállításon a nagy érmet Róth üveges úrnak ítélte oda a zsüri, melyben egyetlen müvészember sincs.
Rólam tehát mint a Théknél, a bútorok tervezöjéröl és kiállítójáról ezen zsüri elött szó sem volt. Pedig a zsüri jól tudja, hogy azok a bútorok az én alkotásaim. Én komponáltam öket, én ügyeltem föl hosszú idön át építésükre, én szolgáltattam a munka alapjául szolgáló rajzokat…” Rév Ilona : Építészet és enteriör a magyar századfordulón. Bp.: Gondolat K.
Kedves Levélíró, a kaposvári Rippl-Rónai-villa és látogatóközpont kapcsán valóban nem tértem ki az Andrássy-ebédlőre, amely az idézetek szerint vitákat kavart, de kétségtelenül rendkívül szép alkotás. Köszönöm a kiegészítést, így már valóban egy okkal több szól a látogatóközpont mellett, mea culpa… Balázs Géza
Kedves Géza! Nekem Az Isten balján is az egyik kedvencem. A szívembe beleverő mázsás harangnyelveket akkor érzem, amikor (sajnos, az utóbbi időben is gyakran) egy-egy rokonom, jó barátom, ismerősöm elmegy.
Az atya Brenner?
Úgy tudom, hogy közvetlen rokona.
„Milyen szép egyedi magyar szó: test-vér!”-írod. A német Brüder und Schwestern, az angol brothers and sisters, az orosz bratyja i szjosztri külön veszi a testvéreket. A német a nővér szóból eredeztető Geschwisterrel megpróbálja ugyan egybefogni őket, de a két szülő azonos „kevercsét”, testi és vér szerinti egyezőségét jelentő magyar testvér szónak egyik nyelvben sincs párja. A nem vér szerinti, csak lelki rokonra is használt feleim (látjátok feleim), vagy a nő házastársra vonatkozó feleség is (ahogy nyelvünkben a páros testrészek – a szemem, a fülem, a kezem, a lábam – egy egységet jelentenek) egynek érzi, érezteti a két vagy több összetartozót.
a gonoszokkal kell közömbösnek lenni…talàn…
Az utolsò cigaretta…jò novella…szàmomra…tetszik…💝
Judit
Igen a ritmus. Írásaid egyik nagy értéke. Az utolsó cigaretta címűé is, amelynek mindegyik mondata – talán nem is tudatos ez, ahogy a saját hétköznapi szívverésedre, erre sem figyelsz oda – egy zaklatott, hol lelassuló, hol egyre rendetlenebbül, egyre kétségbeesettebben verő szív lüktetését érzékelteti.
A „Már nehezen járt” tényszerű, tárgyilagos közlés szabályos „dobbanása” után a „Reggelinél néztem,/milyen lassan eszik”, „Leesett valami,/ nem tudta fölvenni” időmértékes lüktetésű, a szövegbe beépülő „négysorosnak” még a dinamikus elemei is („milyen lassan eszik”, „leesett valami”) szinte már statikusak.
A szívverés lassuló ütemét érzékeltető, vele harmonizáló szív ige a szöveg központi tényezője. A lassú mozgással kapcsolatos igéid – „megálltunk”, „indulása”, „utánamentem”, „előjött”, „fölmentünk” – is a te belső nyugtalanságodat érzékeltetik, az „És elhomályosul a szemem” záró „nincs tovább”-ja előtti – a korábbi „Hadd szívjak még el egy cigit, kért meg, mielőtt lementünk volna az aluljáróba” hosszabb mondathoz hasonlóan – a „Ha elmegyek a Népliget előtt, mindig ő jut eszembe, az utolsó cigarettával” mondatod azonban már a tehetetlenségtől felgyorsult szívverést, egyfajta tachycardiát érzékeltet.
„Ismertük őt, nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló”- írja Kosztolányi a Halotti beszédben. Ahogy a talán legemberibb magyar költő az ő örökérvényű versében, Az utolsó cigaretta című, prózai formájában is lírai költemény írásodban Te magad vagy ez a számunkra ismeretlen, általad meg nem nevezett, így „bárki, bármelyikünk lehet”- embertársadért, ugyanakkor mindannyiunkért dobogó, az ő szívverésére és a mienkre is ráhangolódó, nagy Szív.
Köszönjük ezt az újabb, meghatóan gyönyörű írásodat.
Igen, a ritmus. A prózád egyik csodája. Most például – lehet, hogy te nem is vetted észre, mert annyira természetes neked, mint a saját szívverésed – a jegyzetedben mindegyik kis közlendőd egy-egy szívdobbanás. Az utolsó előtti mondatod (tachycardia?) egy végső, hosszabb, felgyorsult dobogássorozat. Aztán megáll az egész, ahogy végleg elalél egy lélek. Gyönyörű, fájóan gyönyörű, meghatóan emberi ez a szeretett embertársadra, embertársaidra való, tőled már olyan sokszor tapasztalt „rászívhangolódás”.
…az előadása érdekes volt számomra, úgy is mint költőnek és úgyis, mint embernek, műfordítónak… kb. 4-5 oldalt jegyzeteltem belőle… igen, a művész, nyelvész, költő egyet akar: megérteni a világot. S hogy ez által boldogabb lesz-e? Ez számomra is kérdés…titokzatos kérdés…a verseimet, imáimnak hívom, valamikor ezt le is írták az újságírók, igen, ilyenkor, vagy a legtöbbször, ha verset írok, érzem a szellemvilággal való kapcsolatomat, hogy milyen csatornákon? …. az is titokzatos, talán szakrális is…kilépek a hétköznapiságból…igen és összeköt a kollektív tudatalattival is, nyilván… ez az én utazásom…van benne mágikusság is, de… sok minden más is: érzés, tapasztalat, öröm, fájdalom, pillanati impresszió stb. – Weöres Sándor zseniálisan megírta: A vers születés esszéjében… (elég fiatalon…már…), s végigélte költőként az életét… Tetszett az előadása, ezt akartam Önnek megírni … és … az is, hogy szereti nyelvészként a verseket is…
A magyar Gangesz. „Tiszacsécse a Tisza csücske. Csücsök, csöcs, csecs, csicseregnek bennem a szavak, felidézve lelkemben a szülőföldemet s rajta keresztül az anyatej ízét”- írtam, jó pár évtizeddel ezelőtt, a Magyar Ifjúság című országos folyóiratban megjelent cikkemben. Az Élet és Irodalom egyik „jeles” újságírója azon melegében – az ÉS-ben – „Üzenet Emlőországból” című gúnyoros, kaján kis glosszácskájában figurázta ki lelkesedésemet. Nem fájt a lekicsinylő, cinikus írás. Csak mosolyogtam rajta. Sajnáltam a „cikiző” cikk íróját. Mert akinek Budapesten, egy belvárosi bérház ikszedik emeletén van a szülőföldje, az nem tudhatja, mit jelent a szatmári nagy tágasság, a színes és csillogó végtelen, a tavaszi napfény és a tág tüdő. Nem tudhatja, milyen a fáról frissen leszedett, cukortól csorduló „nemtudom szilva” édessége, milyen a tiszaháti nyári por illata, s milyen a természet lelkesítő, tüdőtágító, illatos öröme.A fővárosban élő Balázs Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyelvész professzora, akinek Szatmár szinte második szülőföldje, már régóta tudja. „A 20. Tisza-túrám. 1992-ben kezdtem, akkor félbehagytam, de 2001 óta minden évben végigevezek a Felső-Tiszán. A csapat változik, vannak elmaradók, vannak visszajárók, vannak nosztalgiázók, és van egy stabil pont: én (egyelőre). Már csaknem minden kanyart ismerek, és szívesen osztom meg másokkal tapasztalataimat”- írja, legfőbb emberi tulajdonsága, az élete minden területén megnyilvánuló, a családjához, a barátaihoz, a hazájához, Budapesthez, a Rákos patakhoz és hosszabb ideje már Szatmárhoz, a Tiszához is fűződő rendületlen hűsége bizonyításaként.Én magam is Szatmárban, közelebbről Fehérgyarmaton nőttem fel, de a Balázs Géza írásában említett Kis-Túr vendégház helyszíne, nagy költőnknek, Nemzeti énekük szerzőjének és családtagjainak névadó települése, Kölcse szomszédságában – Csekében és nem „Csekén”, ahogy ma mondják és írják sokan! – a Himnusz szülőhelyén is éltem egy évig. 1951-ben apámat, aki hivatalnok volt, oda küldték a járási tanácsról, és ott élt szűkebb, négytagú családunk. Most gondolatban elhaladok a ház előtt, ahol egy nagygazdáéknál laktunk albérletben, s az iskola mellett, ahová az 1951/52. tanévben jártunk a nővéremmel, s ahol a Dávid József igazgató és a Bakó Józsefné osztályfőnök tanító által aláírt II. osztályos félévi és év végi bizonyítványomat kaptam. Ahogy olvasom Balázs Géza barátom jegyzetét, gondolatban most is ott lépdelek a csekei főúton, s aranyos köd száll le bennem a dib-dáb földi bajokra. Olyan boldog vagyok most, mint hetven éve az a hét-nyolcéves kukorékoló, fiatal, kis kakas volt. Csirkeparittyázó, kis suttyó osztálytársaim, Kendi Jóska, Bóné Lali és a többiek s a gyönyörű, kicsi leánykák, a kis „babalyánytyúkok” jelennek meg előttem. Hajdani „vasmagyarok”, báránybőr sapkás, bekecses, lajbis, rég a végtelenbe röppent emberek kavarognak ebben a ködben, mint a csókák a csónakfejfás temetőben. Apám kezének lecsüngő kisujjába kapaszkodom. Tiszta, árnytalan lelki jóság és értelem tükröződik a tekintetében. Derűs, kedélyes hangon mesél a „Nyeldelbornyúról”, akit ő talált ki. Aztán nővéremmel – ő a csikó, hosszú copfja a gyeplő- lovacskázunk az udvaron.Látom, ahogy este a csillagoltó sötétségben botorkálunk, s a sár miatt a kerítésen tornásszuk magunkat hazafelé. A Tisza. A szatmári Gangesz”- írtam 2013-ban megjelent Szatmári helynevek igézetében című könyvemben. A facebookon Balázs professzor úr Adynak a Tisza-parton című verse Jöttem a Gangesz partjairól című indító sorát választotta írása mottójául.
Megható öröm számomra, hogy a vele, drága, jó barátommal való rokonlelkűségem most ezzel a közös, „gangészjárásunkat” tanúsító, általam is használt metaforával is igazolódik. Megköszönöm neki, hogy – mint korábbi, hasonlóan életigenlő, gyönyörű írásaival már oly sokszor – most is megerősítette bennem Heltai Jenő néma leventéjének – „Az élet szép, tenéked magyarázzam?” – az általa az ünnepekké varázsolt hétköznapok világában is meggyökereztethető igazságát.
Az Entropológia befejező része – „Annyira jó emlékezni a lassú nyarakra, hosszú gyaloglásokra, falusi estékre, az így élt édes szüleinkre, testvéreinkre”- egymagában is egy gyönyörű kis prózavers. Megmozgatja mind az öt érzékünket: egyszerre szín, hang, íz, illat és tapintás. De leginkább szeretet és életöröm. Az egész világot átölelő, kiapadhatatlan jóságot érzi tőle az ember, és a boldogság, mint a tücsökciripelés, összekeveredik benne a szavaknak akác-, jázmin- és labdarózsa illatával, és habzón szétárad, szétömlik a mellében.
Gyönyörű a legutóbbi, az elhunyt szeretteinket felsoroló „halállista” helyett „hálalista” összeállítására inspiráló Balázs Géza-írás, amely Adynak az „Aki él, az mind, mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön” gondolatát idézi.
Igen, az erdő a legcsodálatosabb. Úgy tűnik, mintha öntudatlan mozgása lenne benne a gallynak, mintha egymásnak integetnének az ágak.
Érdemes felkutatni a bozontos mellén összebújó ősvényeket, s a hűvösben meg-megpihenve jó lehajolni az apró csodákhoz. A magánosság semmihez sem hasonlítható békességet és örömöt ad a léleknek.
A vándor szemének jólesik a fény-árnyék játékban a színek friss lüktetése. Ahogy hangya testőrei körülveszik Katicabogár-királykisasszonyt, vagy ahogy egy aranysárga lepke, apró fekete pöttyökkel a hátán, ringatózik egy lila virág szárán, az igazi csoda. Öröm a fák közt futrinkákat és gyíkokat lesni, pöfetegeket püfölni bottal, mint egy gyerek, s élvezni, ahogy száll belőle a fekete anyag.
Jó lefeküdni a langyos földre, a fűbe, s figyelni a parányivá szűkült világot, elgyönyörködni egy – a porhanyó humuszon szerelmeskedő – piros bogárkettősben.
Köszönöm a szép, lelkesítő, életörömre inspiráló jegyzetet.
Üdítő gondolatok. Jót tesznek az ember fejének. Hűsítenek a rekkenő hőségben, eligazítanak a gondolatbőség zavarában. Ma, amikor hemzsegnek az írások, amelyek számomra nagy „keverések”: eszmerendszerek, ideológiák és politikai oldalak váltakoznak. Már nem az a kérdés, ki mennyiben liberális, vagy konzervatív, mennyiben és miben tagadja az eszméket, a mai újraértelmezők eldöntik: ez vagy az már egyenesen jobboldali vagy éppen baloldali.
Az ilyen újraértelmezések átkeresztelést jelentenek. A konzervatív a világért sem az, aki volt, nem lehet haladó, a liberálist a posztmodern beszédalakítók csócsálják. (A vízkereszt sem a régi, hanem ahogy akarják.) Az eszméket sok ág húzza, hű követőiket sok szótól terhelt fej is nyúzza.
És akkor jó olvasni Balázs Géza rendezett gondolatait. Hasonlóképpen vélekedtem egy könyve kapcsán: „Nyelvszokások. A nyelvszokások mint szimbolikus nyelvi cselekvések.” (Magyar Napló, 2020. november, 62–65.) „Balázs Géza a nyelvi cselekvés felé viszi a filozófiát. Tevékenységével, tudományos magatartásával egészen a reneszánszig megy vissza. Kíváncsi, meg akarja ismerni a világot, begyűjtött tapasztalataival magyarázni is. Hozzáadni valamit az addig felgyűlt ismeretekhez. Szerény őserő, a posztmodern reneszánsz embere. Mindehhez nagy összeszedettség, rendezettség, önfegyelem szükséges.” Recenziómnak ezt a címet adtam: „Kutatni csak pontosan, szépen”. Akkori megállapításaimat fenntartom.
Mert itt kultúráról van szó, és ebben a professzor nem enged, „nincs alku!” Életigenlés? Igen, ez művészeti-nyelvi program. Az alcím kijelöl irányt, módszert: „Szerves és szervetlen kultúra: múlt – jelen – jövő?” Új világhelyzet van, új gondok jelentkeznek, a megismerés is újat kíván. De nem felejtést! A nemzeti hagyományok viszonyító kapcsolódást jelentenek.
Kizökkent volna az idő? – kérdezhetnénk Shakespeare-el. Balázs Géza nem engedi, óráját igazítja. Az pontosan ketyeg, szépen jelez. Érdemes figyelni saját óránkra. A professzor következetes, az általa használt nyelv rendet szülve, szabaddá tesz.
Kedves Uram!
Két kifejezés miatt írok.
A mediában nagyon elharapódzott az „úgy mond” szókapcsolat. Mert ha nem úgy mondom, akkor nem úgy van? Az úgy nevezettel keverhetik.
A „máig” a következő. Kiráz a hideg tőle. A mai napig hallottam egész életemben.
Mert hát hogy eléneklik a híreinket, az már sajnos megszokott lesz. (Förhétsz Adrienn Bányász Rezső nyomdokain)
Legyen szíves és tegyen helyre vagy engem, vagy ezt a helyzetet.
Köszönettel: Marcsó Éva
„Már szürkül lassan a ködös határ, és a határban a halál kaszál”- írja Juhász Gyula A tápai lagzi című verse befejező strófájában. „Ideköt idegszálaival a szél, pamutszálaival a köd…”- idézi Csoóri Sándor versének részletét a professzor úr, akinek az írásán is – hajszál, fűszál, cérnaszál, nádszál, virágszál – végighúzódik az a bizonyos szál. Érzékelteti, ahogy Juhász Gyula is, hogy az ember egy kis fűSZÁL, akit a halál a kaszájával lekaSZÁL. Felidézi bennünk – Vergilius: „sic volvere Parcas” – a három párkát, az emberi élet fonalát fonó Klothót, a hozzá való szöszt eresztő Lachesist és az életfonalat elvágó Atroposzt.
„Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is”- mondatja ki Madách műve hősével, Luciferrel a nagy igazságot.
Az idő végtelen fonalából az Atroposz által kivágott szakasz, az emberi élet, bármilyen hosszú, években mérve 90 vagy 100 egység is legyen, nem több, mint egyetlen pont.
„A nagy Élet-kertben Mindennek sorsa van”-írja Ady.
Ritának ez volt a sorsa. Higgyünk benne, hogy ő így töltötte be – emberi léptékkel mérve fájóan rövid, mindössze 35 évig tartott élete ellenére is – a célját.
Balázs Géza írása Weöres Sándor gyönyörű egysorosa – „Isten rajtad :
végtelen könny, Isten benned: végtelen mosoly”- felidézésével megőrizteti velünk az általa ismerősünkké, szerettünkké tett Rita örök, immár végtelen mosolyát is.
Balázs Gézának, minden hozzá hasonló rendes embernek és saját magamnak (mert közéjük tartozónak érzem magamat is) ajánlom REND című versemet:
A REND
A Semmiből jöttél, s most rajtad áll minden:
vagy a Nagy Semmibe térsz majd vissza innen,
s része leszel újból a Végtelen Csendnek,
vagy megtestesítője az Örök RENDnek.
Ha Rend lesz a fejedben és a szívedben,
hogyha Ember maradsz minden léthelyzetben,
Nem hazudsz soha sem másnak, sem magadnak,
s Dolgos tisztességgel végzed, mit rád szabnak,
te is elmondhatod: non omnis moriar,
megmarad belőled – ez neked is kijár,
hogyha helyt állsz a nagy földi élethajszán –
egy könnycsepp (vagy mosoly?) az Örök REND arcán.
Az idézet pontosan: „S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!”
Két francia fordításban:
„Qui portera sur l’autre rive
L’Amour qu’il tient entre ses dents?”
(EUGÈNE GUILLEVIC)
„Et qui fera entre ses crocs
Passer l’Amour d’un bord à l’autre?”
(TIMÁR GYÖRGY)
A túlsó part. „Ki viszi át, fogában tartva, a Szerelmet a túlsó partra?”
Szia Géza!
Tóth Péter vagyok, előtted ültem a suliban.
Jó volt olvasni amit írtál a gyerekkorunkról.
Jó lenne beszélni.
Tisztelt Balázs Géza!
Elnézést, hogy hétvégén keresem, de a tegnap megírt FB-üzenetemnél azt jelzi a gép, hogy még nem olvasta, nem olvasta. Most itt próbálkozom. Mielőbb szeretném felvenni Önnel a kapcsolatot egy felkérés ügyében.
Köszönettel:
Elekes Irén Borbála
szerkesztő neribor@gmail.com 06 70 5620 462
A kisgyerek nyelvi fejlődésével kapcsolatban szeretnék írni Önnek. Láttam a Ridikül című műsort, amelyben hallottam, hogy a kisgyerek palócosan beszél, vagyis átéli a nyelvi fejlődés különböző szintjeit. Ugyanez volt nálunk is. Még részletesebben leírhatom, ha érdekli.
Tisztelt Tanár Úr!
Nagy érdeklődéssel hallgattam/néztem a Ridikül c. műsorban az okfejtését a gyermekek ómagyar beszédéről. Meg tudom magam is erősíteni az elméletet, kisebbik lányomnak is volt palóc korszaka, sőt megmondom magának őszintén, néha nekem is rááll a szám 46 évesen, pedig semmiféle palóc ősökkel legjobb tudomásom szerint nem rendelkezem, de valahogy az tűnik helyesnek, szebbnek, jobban kimondhatónak 🙂
Tisztelettel, Molnár Péter
Köszönöm szépen az újabb adalékot és megerősítést. Elméletileg is végiggondolom! Üdvözlettel: BG
Szia Géza!
Rég nem voltunk kapcsolatban, de még minidg a magyar nyelvvel foglalkozunk, mindegyik a saját módján.
Nos szeretném érdeklődni, hogy van még készlet a The Syory of Hungarian-ból. Kellene egy itteni (orvostudományi) professzornak, Mégpedig a vejem oda szeretné adni annak az oktatójának, aki sokat jelentett számára az szociális orvos képzéséhez.
Üdv. Edwin van Schie
Kedves Edvin, tudok egy példányt adni, beszéljük meg e-mailben, üdvözlettel: G.
Tisztelt Balázs Úr!
Múltkor hallottam a rádióban, amit az új magyar szó, az „oltakozás” nyelvi helyességéről mondott. Megértettem, hogy valamit egy szóval kifejezni sokkal célszerűbb, mint 2-3 szóval körülírni.
Szeretném a véleményét kérni a másik sokat említett szó, az oltásfelvétel helyességéről, elfogadhatóságáról.
Régebben azt tanultam, hogy az oltást kapjuk, esetleg kérjük, de soha nem hallottam azt, hogy felvesszük. Nekem nagyon furcsának, magyartalannak tűnik.
Várom szíves válaszát!
Üdvözlettel: Szücs Tamás
Nem tudom, hogy a rádióban beszéltem-e az oltakozásról, de ha azt mondtam,hogy helyes, akkor azzal egyetértek. Nyilván az oltásfelvétel sem helytelen, nagyon szakmai, nagyon belterjes (betegfelvétel – ez se tetszik), szerintem mindenki oltakozzék bátran vagy oltassa be magát, ha pedig orvos, akár be is olthatja magát… Üdvözlettel: BG
Tisztelt Balázs Géza!
Kérem segítségét az alábbi kérdésben:
Beoltatja vagy beolttatja magát az ember?
Kérem, oltassa / olttassa be magát?
A helyesírás ellenőrző kissé megkavarta a gondolkodásomat ez ügyben, én az első változatokat tartom helyesnek, a program a második verziót, viszont mindkettőre látok példát az interneten.
Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Irházyné Sipos Ágnes
Disznóságok című jegyzeted is szolgált egy (diszn)újsággal: A leépülés során (ha olyan is volt neki) megmutatkozhat, „freudszínre” kerülhet a férfiember korábban elfojtott Énje, az obszcÉN is.
„Szívében, Édesanyám, barátság, gyermekként, Mariska néni, Emil bácsi, kisvasút, túrák, panoráma, vadgulyás, tavasz, vadgyümölcsfák, őzcsordák”. Csupa pozitív motívum. A körülmények ellenére a majális és az anyák napja családias hangulatába ringató, meghatóan derűs, gyönyörű írás. Alliterációkkal (Gregánékkal generációkra, vadgyümolcsfák virágait, elmélkedésre emlékezés, egy ideje ismét, túrákat teszünk) tarkított költemény prózában, a végén, ahogy a „nagyoktól”, Berzsenyitől, Petőfitől és a többiektől megszoktuk, egy filozófiai elmélkedéssel.
Jó volt olvasni. Köszönjük.
Szabad a gazda! Ki lehet ő?
Nem tehetem, könnyen felismerhető, s érzékenységet sértene. BG
Szelektív….Napjainkban a művészi alkotás is már majdnem szelektív hulladék. „Ecce!”. No comment.
Nemár. Lomtalanításkor mindig van átvételi pont valamelyik környékbeli utcasarkon, ahol ingyenesen le lehet adni a veszélyes hulladékot. A Főkefe lomtalanítós szórólapján rajta lesz minden tudnivaló.
Nem dobom a kukába a veszélyes hulladékot. Lábjegyzetet fűztem a jegyzethez. De fel akartam hívni a figyelmet erre az áldatlan állapotra. Nekem szerencsém van, mert van helyem őrizni a veszélyes hulladékot, mindaddig, ameddig nem lesz normális átvételi pont. De mit tehetnek azok, akiknek erre nincs helyük? Tenni kell valamit!
„ha valaki egy hivatalos lerakatba elviszi – a – háztartási – hulladékot, az mindenképpen, készségesen fogadni kell”
Szerintem egyáltalán nem biztos, hogy a készséges fogadás hatására _érdemben_ nőne a leadott hulladék mennyisége. Ezzel sajnos erősítenénk azt a felfogást, hogy a szemetünkhöz már nincs közünk, és mi teszünk szívességet a világnak azzal, hogy elvisszük a cuccot az átvevőpontig.
Én egyébként egy közeli barkácsáruházat szoktam látogatni, a bejárat mellett vannak a gyűjtők, kenyérpirító-laptop-billentyűzet méretig minden bedobható. Van külön izzós és elemes gyűjtő is. A nagyobb darabokat (tévé, hűtő) ma már elviszik az áruházak, amikor az ember újat vesz és házhoz szállítással rendel.
Köszönöm az információkat.
Tévé, hűtőszekrény rendben, valóban visszaveszik, tapasztaltam.
Hol, melyik barkácsáruház ilyen előzékeny? Ez nem reklám, leírható a neve, meg fogom nézni.
Kipróbálom a gyógyszertári gyógyszerleadást is, bár kissé furcsa számomra, hogy egy „patikatisztaságú” helyen megjelenek nyilván nem higiénikus, lejárt gyógyszereimmel.
Ha valaki vállalja a fáradságot a gyűjtésre, lerakóhelyre való cipelésre, mindenképpen el kellene tőle fogadni MINDENT, mert foglalkozik vele. Ha arculcsapják, nem fog többé ezzel foglalkozni. Úgy vélem, hogy minden módon támogatni kell az ilyen embereket.
Obi, IV. ker. Szent Imre u. 1.
De szerintem mindegyiknél van ilyen átvevőpont, azt hiszem törvény kötelezi őket.
https://www.praktiker.hu/elektronikai-hulladek-kezeles
https://www.obi.hu/barkacsaruhaz/services/market-services/electric-waste/
https://www.mediamarkt.hu/hu/shop/e_hulladek.html
A közeli kis patikába járok régi gyógyszert leadni, a gyógyszerész átveszi az ablakon keresztül, szeme se rebben.
Sok sikert!
…az semmi, de azóta már meg is valósították a maszklyukat! Léteznek a szívószál – vagy bármi más – számára ‘rendszeresített’ nyílások a maszkokon…
Holt költők tàrsasàga…talàn az is fontos, hogy a tanàrt szeressèk a diàkjai – amikor tanìtottam ez felőlem is elvàràs volt…a filmben is…de…mèg az egyetemen is, amikor oktattam szempont volt szàmomra…sőt …az èletbe lèpve a fordìtòk lettek, naponta ebből ėlnek… jòl csinàljàk…egy remènytelen helyzetben…
büszke vagyok ràjuk…
Èn ma is szeretem a tanàraimat…tegnap is beszèlgettem az egyikkel…panaszkodott Budapestről…mert màr öreg egy kicsit és sok rajta a teher, olyan őszinte volt hozzàm…és èn is kèrtem tőle tanácsot is…hàt ìgy…az èlet…
A költèszet az èlet rèsze…az irodalom is… a költèszet napjàn online felvèteleken a tanulòk szavaltàk a verseimet de màs muravidèki költőket is…jò èrzès, főleg kameràk előtt sokan kattintottak rà…összeàllt egy kis csapat magyar nyelven megszòlalt…hazai költők verseivel….
a verseknek van közössègteremtő szerepük…hatàron tùl, kis közössègekben főleg…ès önprezentàciò és reprezentàciò is…nyelvi megnyilvànulàs…
Tisztelt Tanár Úr!
Kérdezni szeretném: létezik-e magyarul olyan szó, hogy „kultúrál”? Azt szoktuk mondani: művel, kultúrát teremt (borfogyasztás kultúrája). De mondhatunk-e olyat, hogy az ember a nyers képességeit (testi és lelki) „kultúrálja”? Nekem ez gazdagabbnak tűnik, mint a magyar „művel, kiművel” (benne van a „mű”, „mesterséges”). Nagyon köszönöm, ha megtisztel a válaszával!
Tisztelettel: Papp Miklós
Tisztelt Papp Úr! Szótárakban nem szerepel a kulturál, de természetesen képezhető: kultúra > kulturál (azaz kulturálissá tesz, én rövid u-val írnám). Hasonló képzésű a civilizál, urbanizál. Az már más kérdés, hogy valóban többet jelent-e, mint a (ki)művel. A kultúra az ember által létrehozott mesterséges (mű) világ, tehát a magyar (ki)művel szerintem tökéletes. Üdvözlettel: Balázs Géza
Tisztelettel köszönöm!
Kedves Balázs Géza!
Ez a vallomás épp elég rövid és mindenki számára érthető, hogy 5-6.-osok osztályfőnöki órájára beszélgetésindítóként is megőrizzem.
Isten áldja!
Birgány Réka
A rovidfilmes dramaturgiaban is vannak ezekhez nagyon hasonlo, harmoniakeresesi utak. Erdekes. Olyan osszetett az erzekeles, es vegeredmenyben megis vannak szinte valtozatlan alkotoi receptek az emberi tortenelemben. Ez csak azt jelenti, hogy az ember csokonyos, es a kis puha lelkevel mindig valami visszatero ismeros otthonossagra vagyik. Az ekezeteim covid gyanuval otthon maradtak.
Koszonom az irast,
Kati
Kedves Tanár Úr!
Nagyon szivesen elolvasnám az „Amiről Vv tanár úr nem írt” c. munkáját.
Üdvözlettel. Kádár György, Vaasa (Finnország)
E-mailben elküldtem. BG
Miért az oltakozik,aki oltást kap?
A magyar nyelv szabálya szerint legfeljebb az orvosok oltakoznak,ha létezőnek vesszük az oltakozik szót, vagy aki saját magát oltja. Eléggé silány már a szép magyar nyelvünk, ne tegyük teljesen „inteligensé”.
Sajnálom,hogy Müller Çecilia szlengje lett nyelvünk vezérfonala.
Üdvözlettel: Szabóné
Tisztelt Érdeklődő! Egymástól függetlenül négy nyelvész is kifejtette a véleményét az oltakozik-kal kapcsolatban, de sajnos ez a magyarázat sem volt elegendő. Itt olvasahtó a négy szakmai elemzés: http://e-nyelvmagazin.hu/lapszam/?sz=oltakozunk
Üdvözlettel: BG
Szerintem B. G. nem lógott ki a fotón látható fiatalos öltözködéssel a sorból annyira, mint gondolta.Nekem sem volt eredeti farmerom mikor fiatal voltam, hasonló okokból. Kicsit fájt akkor, de nem túl nagyon. Mára egyáltalán nem. Az öltözködésben most is az arany középút, – mint még másban is – a vezérelvem. Persze, nézzen ki az ember valahogy! De nem kell ebbe belebolondulni, még nőként sem. (Idős Feri bácsi azt mondta: a „ráma” legyen jó! Persze ez is összetett kérdés…) Valami nem illő, nem egészen tisztességes cselekedetet – ha lenne, lett volna ilyen, – az embernek, azt jobban kellene restellni, mint éppen nem a legmenőbb öltözködést. Nem a ruha tesz az embert! – szól a magyar közmondás. De, (egy kicsit) az is! -replikáznak rá. Mindkettőben van igazság. Az ősi közmondás a mélyebb. (ha egy tuskót szépen felöltöztetünk, attól a tuskó még tuskó marad. Míg EMBER lesz valaki, szinte egy élet munkája… )
gen a szegènysėg iskolàja ràm is hatàssal volt, amikor olvastam…mèly elemzėse a szegènysègnek…igazàn nem tudom, hogy hova is tartozom…inkàbb a szegènyebbek közè, spirituàisan…de ismerek tisztesėges gazdagokat us, mondjuk Monte Carlòban is voltam kb. 10 napig köztük, règen volt kb. 25 ève, akkor kb. huszonvalahàny milliomos magyar ėlt ott letelepedve…èrdekes èlmènyem volt, egy milliomos hölgy hìvott meg, inkàbb a fèrjemet, s nyaraltunk…de nem tudtam, hogy milliomos…s hogy mièrt hivott meg? Novellàba illő tèma…meg is ìrtam…a legjobb baràtaim szegènyek…ez is novellàba illő tèma…
Judit küldte, ekkor: március 27., 21:52
Màrai gazdag polgàri csalàdbòl szàmazott, de szegènyen èlt…mindkèt szfèràt ismerte…de a műve azért érdekes, mert a szegènysèget a gazdag Nyugaton ismerte meg ès Amerikàban…
A vàsàrlàsi utalvàny…hàt a ruha megtette a magàèt…kompenzàlja ma azzal, hogy elegànsan öltözködik, de….ez csak a külső…a fèrjem egy elèggè szegènyes munkàs csalàdbòl szàrmazik, nègy testvère van…èrzem benne nèha a mùlt hiànyait, de megèrtem… ő is kompenzàlja tudat alatt…
Áldott virágvasárnapot! Itt van már a Pest. A kezdő fülön a te soraiddal. Mindkét oltáson túl vagyok. Nincs olyan messze, mikor már találkozhatunk.
Feri
„Biatorbágy”
Jó hosszú gyaloglásra alkalmas utakat találni az erdőben, de a gyalogútra dőlt fák akadályozzák a közlekedést, eltorlaszolják az utat, elszáradt, öreg fák az út mellett, a szárazság nem tesz jót az erdőnek.
Márai ebben a könyvében sokféleképpen leírja a szegény-gazdag ellentétet. Rég olvastam. Ilyesvalamit is leír: A szegény szolgája a gazdag, mert a szegény új cipőjét a gazdag tapossa ki kényelmesre, hogy a szegény lábát ne nyomja, amikor megörökli tőle.
Az avar lány kapcsán jómagam is azt gondolom/gondoltam mindig, amit Balázs Tanár Úr is leírt. Miért nem nyugodhatnak békében!? Bár olyan faluban születtem, ahol két részletben is (1950/60-as é-ben) 400, ill. 900-nál(!) több avar kori sírt (köznépi temetőt) tártak fel dr. Török Gyula régész vezetésével. Nagy hír, különlegesség volt akkor a település életében a régészetben, de nagy sajtót nem kapott. (dr. Török régész nálunk is lakott nyaranta, s a szobában ládákba gyűjtötte a fellelt értékeket, csontokat…) Kitűnően rendszerezte, fotókkal, rajzokkal, leírásokkal a feltárást. A Nemzeti Múzeum raktára kitűnő, pontos/gondos archiválással tartja az „értékeket”. Azért tudom ezt mondani, mert évtizedek múltán, 2010 után volt szerencsém, h a múzeum munkatársai megmutatták nekem, abban a sírban talált leleteket, amelyiket kértem Török dr. könyvben is kiadott rendszerezett, remek nyilvántartása szerint. A VI-IX. sz-i avar és a X-XII. századi temető sírjai szinte mind bolygatatlanul maradtak. Az erózió miatt a legtöbb elhunyt 50-60 cm magasra került. Ez is lett a vesztük!! A mélyszántás kifordított ezt, azt… Lehet, hagyni kellett vna aludni őket. Persze többféle szempont létezik. Jó lenne valami diagnosztikai műszer, ami a csontok felszedése nélkül „vallana”. Megjegyzem, ma barbárabbak vagyunk, mint eleink. Egymásra temetkezések az alant lévő teljes széttöretésével 30 év után..stb. Ehhez a hamvasztás, a szétszóratás egész emberi: porból lettél, porrá leszel… S valljuk meg, mindenki tudja, mit mondott volna az avar kislány…
A vonatrobbantó ragozása: Tegnapelőtt-tuska: december 29. Tegnaptuska: december 30, Matuska: Szilveszter.
Tisztelt Tanár Úr!
Dr. Csókay András azt mondta, hogy a holtak tanítják az élőket.
Csak örvendeni tudok, hogy a közelmúltban felújítottuk ismeretségünket. Igen-igen hiányzik sokakból az a mentalitás, ami átüt a sorokból! P.
Új változatban a régi történet:
Ha az ibafai papnak felírták a Favipiravirt,
akkor az ibafai papnak Favipiravirja van, tehát
ez az ibafai Favipiravir ibafai papi Favipiravir !
Nekem nagyon tetszik az „oltakozik” szó. Magyaros, ami különösen bájossá teszi! Szívesen használom…
Imádom ezt a cicát kályha mellett ülve vagy a monitor előtt! Köszönöm a felvételt!
Tisztelettel Üdvözlöm!
Kérdésem lenne: hol tudom meghallgatni 2015.márciusában készült felvételét – ” Minya Károly búcsúja a Borsodnádasdi lemezgyártól: A mi gyárunknak lelke van”
Köszönöm türelmét, fáradozását.
(Imában, életben éltek)
Ez a gondolkodásmód nem jellemző a mai kor emberére. Ettől a vallásosságtól elszakadtunk (egyébként Dovzsenko némafilmjeiben lehet szép pl-kat látni erre a világlátásra). Viszont szeretném pozitívan szemlélni ezt, s ez esetben azt mondom, hogy azért, mert most tudatosan lehet valasztani, hogy miben szeretnék élni: a visszatérő kételyeimmel, (a külső világ elborzaszt), vagy egy biztos belső tudással, ami táplal. Több út vezet Istenhez. Egy dolog viszont tény: a távolság e kettő látásmód között mostanra óriási lett. Régen nem is kételkedtek az emberek. Mondjuk én nem éltem akkor, vagy…?
Köszönöm.
„Kéz-kilátó, Felsőtold”
A szobor egy védő, dolgos, idős kezet láttat (szerintem), de nem kilátónak néz ki, hanem padnak, szokatlan művészi alkotás.
Köszönöm, hogy megnézhettük a felvételt!
Weöres esszèit, tanulmånyait nem olvastam mèg…de inspiràlòdom…amit ìrt az èrvènyesülèről, azzal egyetèrtek…tapasztalom is ezt, ahogy ezt folyik a tàrsadalomban…de…W. èrezte a szellemvilàg törvènyeit…nem véletlenül ajànlotta a könyvèt is neki…
Aki nem szeretne negatív híreket olvasni a koronavírussal, a jövő évi influenzajárvánnyal vagy úgy általában a magyar egészségüggyel kapcsolatban, az olvassa szorgosan az igényes kormánypárti sajtót (Origo, Magyar Nemzet, 888, Pesti Srácok stb.) Éppen most néztem meg az Origo és a Magyar Nemzet címlapját, és minden arról szól, hogy jön az életmentő kínai vakcina és kezdődik a tömeges oltás. Minden pozitív, minden rendben van. Negatív hírekkel csak az találkozik, aki folyton az ellenzéki sajtót bújja, ami súlyos hiba, hiszen a kormánypárti sajtó mindent elmond, amit egy jó magyarnak tudnia kell a világról.
Az iróniát értem, és ezért meghagyom itt ezt a bejegyzést. Viszont nem értette meg a lényeget. Ez a honlap pedig politikamentes, Ön pedig – bár irónia köntösében – ezt csempészte be. Hagyjuk a mosott ruhát másra…
Hosszabb időt (két hónap) voltam kénytelen eltölteni a SOTE Hematológia Osztályán súlyos betegségből kifolyólag (nem kovid, egyéb). Bentről élesebben jelentkezik a kinti huhogók hangja, és pontosabban lehet megítélni azok tartalmát. (Szándékukat kevésbé.) Bent feszes, pontos, fegyelmezett munka folyik, a tudomány és a gyakorlat jegyében orvosok és ápolók részéről. A betegek is igyekeznek. A kinti károgások zavaróak. Nem kívánom, hogy a kinti hangadók bekerüljenek a kórházba, örüljenek, hogy egészségesek. Ne keltsenek pánikot, az orvoslást bízzák a szakemberekre. Értenek hozzá. Nekik és betegeknek drukkoljanak.
Kedves Gyula, aggódtunk érted, és reméljük, hogy túl vagy rajta, jó egészséget kívánunk! G.
De jó volt neked! Én is kedvelem Bodrogit! Eszter
Mindenütt otthon: otthoniasan talàn, de otthon ott, ahol megteremtettem az otthonom…csalàd, gyerekek, akik szeretnek stb., de van, akinek az otthona sajàt maga, fejèben van az otthona, ahova megy, ott van a fejèvel, go dolataival stb., talàn Nikola Tesla egy szållodàban lakott, és fejèben èlt…nemrèg làttam ròla egy kèpet, utolsò éveit szegènyen ès elesetten élte le, de … az elektromågnesessèg volt az otthona..
Szeretettel Üdvözlök Mindenkit!
Az „oltakozás” szó remélem, hogy nem kerül be soha sehová sem!!!
Sikít, ” báncsa” a fülemet. Oltani, leoltani, beoltani a tyúkot, a disznót, a kutyát, macskát szokták az állatorvosok.
Mi emberek védőoltást kérünk és kapunk, ha szeretnénk. Olyan szép ez a mi nyelvünk, sok mindent szépen is kifejezhetünk. Slendrián módon alkotott kifejezéseknek nincs helye a nyelvünkben!
Üdv.!
Kata
Megkértem egy, szigorúan kívülálló, grammatikával foglalkozó nyelvész kolléganőm véleményét:
Az olt- valóban alkalmas tő ahhoz, hogy visszaható igét alkossunk belőle, hiszen tárgyas ige. Ezen az sem változtat, hogy a cselevés eszközlője, vagyis az a személy, akivel végeztetjük a cselekvést, nem magunk vagyunk. A visszaható ige kifejezheti azt is, hogy mi magunk vagyunk a cselekvés végzői, és azt is, hogy mások végzik a cselekvést a mi parancsunkra. Pl.
iratkozom = én, engem írnak, de nem én írok
bérmálkozom = én, engem bérmálnak, nem én bérmálok
méretkezem = én, engem mér vmi, én mérem magam
ajánlkozom = én, magam ajánlom magamat.
Vagyis a visszahatás létrejöhet a cselekvés közvetítésével, egy eszközlő segédletével is.
Oltakozik
oltatkozik
oltakodik
oltózik
oltódik
oltódzik
Ezek a szóba jöhető visszaható igealakok. Lehet választani, melyik legyen a visszaható jelentésű alak. Bármelyiket választjuk, szokatlan lesz. És fejezzük ki a reményünket, hogy bármelyiket választjuk ideiglenesen, nem kerül bele véglegesen egyetlen szótárunkba sem.
Tisztelt Tanár Úr!
Elolvastam a részletes okfejtést (https://hajonaplo.ma/aktualis/oltakozzunk.html) az „oltakozik” kérdésben. Az ellenzők táborát erősíteném azzal a megjegyzéssel, hogy az Ön által felhozott példákban a szóbanforgó cselekvést vagy teljes egészében vagy részben, de AKTÍVAN végzi az érintett személy (lsd ölelkezik, társalkodik, stb). Az Ön által megadott definició szerint: „Szorosabb értelemben azt fejezi ki, hogy a cselekvés az igealanytól indul ki, de amit cselekszik, az vissza is hat rá, önmagára irányul.” A felhozott példákban kivétel nélkül aktív cselekvések szerepelnek, míg az „oltakozás” esetében semmiféle aktív cselekvést nem végez, hanem „elszenvedi” (eltűri) azt, hogy más beoltja. Ezt én nem tartom aktív cselekvésnek, még akkor sem, ha ő maga akarja, hogy beoltsák. Éppen ezért nem helyes e nyelvtani képzési forma ezen célra történő használata.
Tisztelettel: Liktor Bálint dr
Üdv,
Szerda este északnyugat felől érkezik a hidegbetörés,
csütörtök reggel keleten melegebb lesz, mint délután. (Időkép 0209)
Szerintem ‘csütörtökön’ jobb lenne, vagy más szórend, mert így ‘melegebb lesz, mint délután’ a mint utáni a lesz előtti jelzőhöz kötődik, ugye?
Kérem, ha adásban válaszolna, küldjön e-mailt mikori műsorban…
Tisztelt Tanár Úr!
Szinte naponta lehet hallani az átoltás szót. Bár már évtizedek óta külföldön élek, igyekszem az anyanyelvemet ápolni, és nem elfelejteni. Nos, az átoltás kicsit zavar. Eredetileg a mezőgazdaságban, főképp a kertészetben használatos szó. Használható-e ez ilyen formában az emberekre, vagy esetleg csak a gyökereket fogják átoltani?
Válaszát átoltakoztatva várom.
Kedves Balázs Géza! Most leltem rá a cikkére az interneten, Édesanyám halála kapcsán keresgéltem a Keresztúri úti iskolát. Hosszú évekig tanított történelmet és földrajzot, Horváth István igazgató úr mellett ö volt a helyettes… Csaba Györgyné, Antónia néni. Talán emlékezik rá.
Kedves Böszörményi Antónia, igen, emlékszem Csaba tanárnőre (mintha így hívtuk volna), nekem is történelmet tanított. De az emlékek már nagyon homályosak. Horváth igazgató úrra ugyancsak emlékszem, őt később is láttam atlétika (?) versenyen, talán Pécsett… A Keresztúri úti iskolát és tanárait a legszebb emlékeim között őrzöm! Balázs Géza
kozik ,közik… visszaható igeképzők.Visszaható ige=az alany végzi a cselekvést saját magán.Pld.mosakodik,öltözködik,tehát,ha az alany oltakozik saját magát oltja be!/mint a cukorbetegek/,DE, akit a virus elleni oltóanyaggal lát el a nővér vagy az orvos az beoltatja magát!Tehát oltassuk be magunkat vagy kérjük a védőoltást, azt a bizonyos vakcinát!
„oltakozik” Ez a szó nem illeszkedik a magyar nyelvbe. Sosem fogom használni és érteni sem akarom. Akik ezt a szót elfogadják, más egyéb aljasságra is képesek a magyar nyelv ellen.
Azért nehogy agyvérzést kapjon, ha valaki oltakozni hívja.
Debrecenben sok évvel ezelőtt a Református Kollégiumban, miután elmondtam milyen hihetetlenül tökéletes a Weöres vers (Galagonya) műfordítása, szólt a feleségének, és egyszerre mondták a verset, ő angolul, a felesége magyarul. És nem anyanyelve volt az angol, de ő írta az American Idioms. c. könyvet.
Tisztelt Tanár úr!
A Kossuth Rádió hírműsoraiban többször, a járvánnyal kapcsolatban elhangzott egyik kifejezés kapcsán fordulok Önhöz, amely a következő volt: „a vírusfertőzésből felgyógyultak miatt, az aktív fertőzöttek száma 106 ezerre csökkent”. A „miatt” szó használata szerintem akkor helyes, ha valamilyen negatív kimenetű dolog következik be az okolt esemény kapcsán. Ez lehet például baleset, hanyag munka, figyelmetlenség, természeti csapás stb. Úgy érzem a „miatt” szót akkor kell inkább használni, ha valami vagy valaki okolható a rossz történése kapcsán. A felgyógyulás semmiképpen sem sorolható ezek közé, hiszen pozitív folyamatnak minősül. Itt sokkal szerencsésebbnek érzem például a „köszönhetően” szó beillesztését, hiszen a felgyógyulás megköszönhető az orvosoknak vagy a jó istennek, de akár pusztán a beteg fegyelmezettségének is.
A fentiekkel éppen ellentétes nem megfelelő szóhasználatra is van példa: „az (régebbi) árvíznek köszönhetően”, „a járványnak köszönhetően”. Itt éppen a „köszönhetően” szó használata hangzik groteszknek, cinikusnak, hiszen ki kívánja megköszönni a kárt okozó árvizet, a szenvedést, az esetleg tragikus kimenetelt… Több megfelelő szó létezik ebben az esetben, én a „következtében” szót érzem leginkább alkalmasnak. Köszönöm, ha segít eldöntenem, hogy érvelésem helyes vagy helytelen. TL
Kedves Levélíró! A miatt névutó alapjelentése: valamilyen ok következtében; maga a névutó elvont körülményekre is utalhat, s általában megfigyelhető, hogy használatuk köre változik (bővül, módosul). Mindezek ellenére a szerkezetet nagyon ügyetlennek érzem én is. A vírusfertőzés miatt természetesen jó lenne, bővítménye már nehezebben tűri meg a miatt névutót. Jó észrevétele, hogy alapvetően negatív folyamatokra használjuk, de itt is elmozdulás van már: munkája miatt, szerelme miatt (igaz, ilyenkor is valami megszorítás következik). Érdemes lenne ezen még elmélkedni, a leíró nyelvtanban nem találtam rá példákat. Üdvözlettel: BG
Kedves Balázs Géza!
Az Ön okfejtése több ponton sántít. A véleménye megerősítésére felhozott példák mindegyike cselekvő, legfeljebb műveltető ige. Az olt igéből eredeztetni az oltakozik igét, nemcsak nyelvtani, de logikai hiba is. Ez inkább visszaható, mint cselekvő vagy műveltető ige. Az oltat igealak műveltető ige. Ennek egyszerű definíciója: „Az ige egyik fajtája, amely azt fejezi ki, hogy az igében megnevezett cselekvést nem az alany maga végzi, hanem mással végezteti, illetve okozza”(SuliNet). Attól, hogy néhány esetben maga az alany oltja be magát (pl., cukorbetegek inzulin injekciója), ő még nem oltakozik.
Megjegyzés: egyetlen szerkesztő program, de a A magyar nyelv kézi szótára sem ismeri ezt az igealakot! Védjük inkább nyelvünket és ne romboljuk!!!
Kedves Levélíróimat annyira izgatja az oltakozik-probléma, hogy bővebben, újra összefoglaltam gondolataimat itt: Oltakozzunk! 2020. jan. 15. https://hajonaplo.ma/aktualis/oltakozzunk.html
Tisztelt uram!
Szeretném megkérdezni hogy a tetoválásokkal foglalkozó írásában miért nem használt műveltetést. Így kérdez : Miért tetoválnak az emberek? Szerintem ez a kérdés csak akkor jó, ha a tetoválókról beszelünk és azt szeretnénk megtudni, hogy miért választották ezt a hivatást. így kellene feltenni a kérdést szerintem, ha a tetovált emberek motivációit szeretnénk megerteni : Miért tetováltatnak az emberek?
Üdvözlettel Horváth Judit
Azért, mert a tetoválásról szóló írásaimban a tetoválásról mint általános, antropológiai jelenségről van szó, melyben egyik szereplő csak a tetovált. Egyébként nagyon nagy számú az öntetoválás is, sőt. Egy könyv címe sem lehetne az, hogy az emberi tetováltatás. Üdvözlettel: BG
Oltakozik:
Számomra is magyartalan a hangzása. Egy jelentését tudom elfogadni: az oltást beadatja magának, de ezt ismételten teszi. A váltakozik, szánakozik, sajnálkozik analógiájára.
Az OLTAKOZIK szó logikája a következő: olt (tárgyas ige, beolt vkit) + (a)kozik (szenvedő jelentés). Tehát aki oltakozik (alany), az az oltás tárgya, őt oltják, oltva van, oltatik, oltódik.
A probléma azzal van, hogy a -kezik/-kozik/-közik képzőnek nincs ilyen jelentése, avagy használata! (Balázs Géza ezt az apróságot figyelmen kívül hagyta, amikor rábólintott a szóra, hogy végül is nincs ezzel semmi baj.)
Hasonló jelentése persze van, az olyan esetekben, mint: bontakozik, csatlakozik, kínálkozik, merítkezik, ígérkezik, ütközik, törülközik. Ezek is egyfajta passzivitást takarnak ui. (bontakozik = bontódik, merítkezik = merítődik stb.), viszont ez a visszaható(!) jelentés, vagyis bontakozik = bontja magát, csatlakozik = csatolja magát, kínálkozik = kínálja magát stb.
Oltakozik viszont =/= ‘oltja magát’, ami pedig az analógiák (tkp. a képző jelentése) alapján elvárható lenne.
A nyiratkozik, méretkezik látszólag kivétel, és az oltakozikot igazolja (amennyiben: őt nyírják, őt mérik) viszont ha jobban megnézzük, ezek ugyanolyanok, mint a föntiek, csak az alapige már eleve képzett, műveltető jelentésű. (Nyír vkit > nyírat vkit > nyíratja magát = nyiratkozik). Tehát nem őt nyíratják, őt méretik, ahogy „őt oltják”.
(Érdekesség, hogy a „logikus” ‘oltja magát’ jelentésben van rá adat az ADT-n: „Az egyháztagok főföladata tehát a Krisztusba, az új élet fájába oltakozni, őt assimilálni azon fokig, a melyen elmondhatják ők is az apostollal: élek én, nem többé én, hanem él bennem a Krisztus.“ (1892, Sárospataki Lapok). (Tehát: ‘oltani magukat’, bár ez az oltnak más jelentése: nem olt vkit, hanem olt vmit vmibe)).
Az OLTAKOZIKra a nagyszótári korpuszokban nincs semmilyen adat. Az ADT-n az első adat 1929-es az Uj Időkben van, bizonyos dr. Nagytoronyai György tollából (A himlőoltásról). 1938-ból van még egy: (Félegyházi Hírlap, Dr. Ring polgármestertől hirdetmény a himlő elleni oltásokkal kapcsolatban.) Ezután hosszú szünet, majd 2003 és 2010 között pár tucat adat egyetlen forrásból: Fejér Megyei Hírlap (vélhetően egy újságíróhoz vagy újra és újra nyilatkozó orvos(ok)hoz kötődnek).
Szerintem ebben az esetben kimondható volna, ha nem is, hogy helytelen, de hogy szabálytalan, logikátlan ennek a szónak a ‘beoltatja magát’ jelentésben történő használata. Ha nem lenne ekkora „hájp”, és nem az Operatív Törzs sugározná szét milliók felé, akkor a nyelv immunrendszere ugyanúgy kilökné magából, mint tette azt az elmúlt mintegy 100 évben. Persze lehet, hogy arról van szó, hogy olyan igény keletkezett ennek a jelenségnek a „szavasítására” a magyar nyelvben, hogy az még a nyelvi szabályokra is fittyet hány.
Véleményem szerint bár a hangzás és a „képzés”hasonló, a „képzés” célja a jelentés megváltoztatására közel sem ugyanaz, így a fennti magyarázatot, levezetést nem tartom helytállónak. Azaz az olt, oltat, magát oltatja = oltakozik, nem ugyanaz a „folyamat” mint a tilt, tiltat, tiltakozik, vagy a költ, költözködik (ez utóbbiban a szótő a költözik, azaz a levezetés a költözteti magát = költözködik lenne, míg az előbbiben sem a tiltatból származik logikailag a tiltakozik, hiszen itt fel sem merül a műveltetés). A két „mintapéldánál” inkább a cselekvés időbeli elhúzódása a -kozik, -ködik képzés oka, ami viszont az oltatásnál nem áll fenn. Fentiekből fakadóan hibás „nyelvújító” jelenségnek tartom az oltakozás megjelenését. Tisztelettel: Kocsis György
Tisztelt Balázs Géza! Engem nem győzött meg az érvelése az „oltakozom” szó használata mellett, a példái sem. A látszólagos egyezés ugyanis szerintem csak formai. Mindegyik példa aktív, cselekvő, vagyis tevőleges (én tiltok/tiltakozom, én költözöm/költözködöm). Ez viszont szenvedő, nem én oltok, hanem engem oltanak be, vagyis innen nézve voltaképpen nem én, hanem az egészségügyi dolgozó oltakozik. Sántít a megközelítésem?
Tisztelt Tanár Úr! Sejtem, szándékosan írta megemlékezését név említése nélkül. Mivel nem ismerhettem, így fel sem ismerhettem írása hősét, ha gondolja, árulja el itt vagy elérhetőségemen, ki ő? Annyi értékes ember van! Meg nem becsülésük is a mennyország bizonyítéka, szokta mondani feleségem. Jó egészséget adjon Isten a hasznos munkához (Tömörkény levélzáró formulája): Papp János, Nagykanizsa u.i. Dél – Zala természete is gyönyörű!
Tisztelt Papp János Úr, kicsit tudatosan nem írok neveket (aktuális szereplők nevét egyáltalán), de kis esszém főszereplője megérdemli, hogy akit érdekel, megtudja a nevét: Zsilka János professzor. (Egyébként nagyon sok rá utaló jelet elrejtettem a szövegben, akik személyesen ismerték, egészen biztosan ráismertek). – Dél-Zala sorra van véve, elég fehér folt számomra, de amikor egyszer átvonatoztam Murakeresztúron, nagyon csalogatott a táj. És tervbe vannak véve a kisvasutak is. Üvözlettel: BG
A költ és a költözködik fura példa, korántsem ugyanazt jelenti, csakúgy mint az avat-avatkozik vonatkozásnál, megváltozik a szótó elsődleges jelentéséhez képest a képzett szó jelentése, és így nem érzem párhuzamos példának, de nem csak ezért nem meggyőző. Persze a költekezik már jó lenne, ugyanakkor számos példát tudunk arra, hogy a képzés alapvetőenk gondolt szabályai ellenére is vannak jelentéstől függően eltérő szóképződmények, használatosabbak, bevettebbek. Csakúgy, mint az olt tárgyas igénél az oltatja magát, beoltják. Az idő ezt meghaladta, lehet persze a ma már teljesen idegenül, magyartalanul hangzó oltakozást is használni, a nyelvet ezáltal színesíteni, de személy szerint én avíttnak, modorosnak, meghaladogttnak érzem, azon túl, hogy rossz, szokatlan a csengése.
Tisztelt Tanár Úr,
2020-szal most is gazdag évet zárhat. Csak gratulálni lehet a számvetéshez. Utazások, itthon és messzi földrészen is, előadások sorozata, cikkek sok fórumon, hangi megjelenés… Sokan hallhatták, olvasták. S mindenütt (jórészt) kíváncsi, jószándékú, szerető emberek veszik körül. Bár a covid azért „betartott” mindenkinek. Vírusmentes, egészségben eltöltött, tartalmas, nyelvileg – a médiában is – igényesedő, boldog újesztendőt… Örültünk, hogy Devecserbe is eljutott! A Somló-tető, a Szt. István kilátó még hátravan…
Kedves Kati: a Somlót külön nem írtam be, most pótolom, köszönöm, hogy megmutattad. És a hegy teteje valóban még hátravan… Búék, G.
Tisztelt Tanár Úr, jómagam sem tudok szó nélkül elmenni az „oltakozik” nyelvi formula mellett, mert szinte bántja a fülemet, az ösztönös édes, anyanyelvi érzékemet. Hatvanadik évemen már túl, még soha nem hallottam, olvastam ezt a szóhasználatot. Tanítónőként sokszor kísértem az egész osztályt az orvosi rendelőbe a kötelező oltásokra, amit a védőnők koordináltak, de akkor sem használták ezt a szót így. Bár a lentebb, Ön által kifejtett, példákkal illusztrált nyelvi megoldások, magyarázat valóban elfogadható, meggyőző, de… De, akkor is idegenkedik a nyelvi igényességem (?), nyelvi hagyománytiszteletem, az anyatejjel beszívott, józan nyelvérzékem… tőle. Oltassák be magukat!- mondja ezt inkább a főorvos asszony. Ismétlem, megértem a magyarázatát a szónak, s el is fogadom. DE amíg, a mindenki által használt „szeretkezzenek, vitatkozzanak, merítkezzenek..stb.nyelvi formulát természetesnek érzem, addig az „oltakozzanak” hallatán mindig nyelvi ellenérzés alakul ki bennem, s el is veszi a figyelmemet a mondanivaló további tartalmáról. Szóval, taszító ez a szó! Kérem, ne fogja arra, hogy pszichésen megvisel bennünket a COVID-19, és annak a következménye az elutasítás. Oltassák be magukat! – ez a felszólítás az „anyanyelvibbb”
Szerintem és ezt a tudós úr is tudja, az oltakozás magyartalan, de mivel az országos tiszti főorvos használja, nem meri mondani, hogy azt kellene mondani: beoltatja magát.
Tisztelt Hegedűs Úr! Nyelvi kérdésekben függetlenítem magam aktuálpolitikai kérdésektől. Nem vagyok nagyon bátor (bár ki tudja?), de mindig mertem kisebbségi véleményt mondani. (Ahogy mertem 2006-ban is, kérem olvassa el akkori írásomat!) Az oltakozik kapcsán szigorúan nyelvi megfontolásokra törekedtem: http://www.balazsgeza.hu/?p=11322
De azért köszönöm a figyelmét és a véleményét. BG
Bár veled mindig lehet, most nem akarok vitatkozni, vitatni az oltakozik igével kapcsolatos érdekes, tudományos magyarázatodat. Csak meditálok, „meditálkozom”, elfogadva, hogy a nyelvhasználat elsősorban ízlés dolga. Szerintem az oltakozik „műszó” nem illik bele nyelvünk rendszerébe. „Sántít”. Az én nyelvérzékem „tiltakozik” ellene. Ugyanis a beoltatja magát egy markáns műveltető és nem visszaható ige. Az alany nem maga végzi, hanem mással végezteti a cselekvést. A mosatja magát (valakivel) helyett nem használhatjuk a mosakodik (vagy mosatkozik!) igét, a (pl. Döbrögi) megvereti magát igéje sem lehet veretkezik. Nagyanyám használta ugyan (de szenvedő igeként!) a „megverődöl” formát, de az más szituációban hangzott el. Ahogy a szeretteti magát alárendelő tárgyas szintagmát nem lehet szeretkezik-kel helyettesíteni, .a beoltatja magát kifejezést sem lehet az oltakozik formára leegyszerűsíteni. A letiltom magam (cselekvő igeként) esetleg lehetne a köznyelvben mást jelentő (természetesen ez is nagyon „laboratóriumi”, nagyon mesterkélt lenne) tiltakozom, de a letiltatom magam semmiképpen. Legfeljebb igekötős – „letiltakozom a facebookról” – „eredetien eredetieskedő”, „jópofizó” stílusban. A beoltakozni (megyek beoltakozni) viszont már tetszik. Mintha én cselekednék. Én döntöttem el, hogy lesz oltás, és mintha (akár egy géppel is) én adatnám be magamnak a szérumot.
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kedves Tanár Úr! 🙂
Tisztelt Balázs Géza Úr!
Az alábbi – szerintem helytelenül fogalmazott – szövegbe botlottam:
„… magyar politikus, a negyedik Orbán-kormány államtitkára, a KDNP alelnöke, geológus. 2016 óta az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője
Létezhet Helyettes Államtitkárság, vagy csak helyettes államtitkár?
üdvözlettel: Schumicky György
Sértő az írás,mivel feltételezed róla,hogy nem végzi rendesen a munkáját,nem tartja meg az óráit és ,,egész nap a Facen irogat”.
A V. tanárnőről szóló írásodon mosolyogtam, bár nem tűnik viccesnek, inkább kicsit ingerültnek. A cikk következtetése, hogy boldogtalan, meglepő, de hogy nem harmonikus a lelke, az biztos.
A V. tanàrnő tìpus akàr boldog is lehetne, van munkàja…a fiam àltalànos iskolàban, a baràtnője egyetemen….mår az elejèn boldogok, a vège is ilyen lesz…szerintem…
B.G. tanár urat semmi nem bántja jobban azoknál az embereknél, akik hangot mernek adni annak, hogy ők történetesen nem csüngenek TÖRLÉS alfelén.
Ezen a honlapon nem fog találkozni senkitől sem olyasmivel, amit Ön leírt, éppen ezért az adott szót töröltem. Itt senki nem lesz olyan, amit sokan szeretnek. Téved: engem nem bánt semmi. Tőlem mindenki annak enged hangot, aminek akar. (Mondjuk itt nem, de ez az én honlapom.) Nem tudom, hogy ki, hol csüng, nem is érdekel. Hangot mernek adni? Hű, de bátor emberek vannak. Én például nem adok mindennek hangot. Csak figyelem a társadalmat. És nagyon sokszor inkább hallgatok. Ha pedig Ön engem figyel, annak oka lehet. És az sem fog bántani, ha nem figyel. Persze, ha alaposan figyelne, akkor rájönne, hogy ez a honlap éppen nem megosztó honlap. S akkor nem írta volna le azt, amit. Nem mondtam igazat, egy dolog bánt: az emberi hülyeség.
„Figyelem… figyel…nem figyel…alaposan figyelne.”…És a slusszpoén: az emberi hülyeség.
Egy nagy igazságot bizonyítottál most is számomra: az ostobaság és a rosszindulat elleni leghatásososabb fegyver a szellemességgel párosuló bölcsesség.
Kellemes hétvégét kívánok.
Tisztelt Tanár Úr!
Az utolsó két írása (a Két választás- tallózás Mikszáthtól és az Összeomlás) abszolút aktuális manapság. Keserű mosollyal olvastam. Ismétlődik minden. Az ember, – az emberiség – nem okul semmiből… Felfigyelnek-e erre mások is? Megpróbálnak, megpróbálunk-e tenni ellene valamit…
Tisztelt Tanár Úr!
Egy cikk címén akadt meg a tekintetem:
„Elhanyagolta és láncra verve tartotta a kutyáját, a lánc belenőtt az eb nyakába”
Helyes ez így? Biztos, hogy a lánc nőtt a kutya nyakába? Nem a kutya nyaka nőtt rá a láncra?
Tisztelettel:
Kopácsi Zoltán
Az interneten én is rátaláltam erre a forumulára, nagyon sok előfordulás van rá. Először furcsálltam, de a megszemélyesítés nyelvi jelenségét ismerve természetes jelentésfejlődésnek tartom. Tudomásul kell vennünk, hogy a belenő igének van egy ilyen jelentése is: ‘ növekvő élő szervezetbe beékelődve annak látható részévé válik> A Nagyszótárban három példamondat is szerepel rá Jókaitól, Mészöly Miklóstól. Üdvözlettel: BG
Tisztelt Tanár Úr!
A Kossuth rádió Napközben c. műsorában november 24-én elhangzott beszélgetésben Bordi András és Blankó Miklós arra biztatták a hallgatókat, hogy adjanak tanácsot, hogyan lehetne magyar szóval helyettesíteni a podcast szót. Az e-nyelv.hu oldalon (https://e-nyelv.hu/2020-11-24/podcast-magyarul-a-manyszi-nyelvi-tanacsadasarol-a-kossuth-radioban/) meg is tettem az alábbi észrevételemet, de senki sem reagált rá:
„Javaslom a podcast szó helyett a “hangújság” használatát. Tapasztalatom is van ezzel kapcsolatban, mivel 1995-ben a Westel Rádiótelefon Kft.-nél “0660 Hangújság” néven én vezettem be a mai podcast-hoz hasonló szolgáltatást. Ennek a “rovataiban” (pl. Bálint gazda tanácsai, közlekedési hírek, időjárás, utazási információk stb.) szintén feltöltött hanganyagokat lehetett meghallgatni, csak akkor még telefonon keresztül. Akkor magyar nevet keresve jutottunk erre a névre, ami a mostani rádiós szolgáltatásra is tökéletesen ráillene.
Megjegyzem még, hogy Puskás Tivadar Telefonhírmondója nyomán még a “rádióhírmondó” is sokkal szebb a podcast-nál.”
Ezt követően egyébként a Szómagyarító „podcsat” oldalára is feltöltöttem röviden ezt a javaslatomat.
Ezúton kérem erről az Ön véleményét és – amennyiben egyetért vele – a szíves segítségét ahhoz, hogy javaslatom eljusson a Rádió illetékeseihez.
Köszönettel,
Vámos-Hegyi Attila
„Nagy Szu-ra jellemző orosz anekdota jutott eszembe. Csapajev tisztiszolgája, Petyka talál egy hirdetést, amelyben ez áll: „Háromszobás, jól berendezett lakásomat bármilyen alacsonyabb komfortfokozatúra elcserélném”. Nekünk Ankával kommunális van (amiről tudni kell, hogy egy emeleten többhöz mindössze egy közös WC tartozik), megnézem – gondolja a legény. Elmegy a címre, ahol nagy meglepetésére Csapajev fogadja. Petyka csodálatosnak találja a szobákat és a konyhát is. Be akar menni a WC-be, de az ajtó nem engedelmeskedik. – Kapcsold fel a villanyt – mondja a házigazda, akkor automatikusan kinyílik. Úgy is történik. Petyka, miután elvégezte a dolgát, ki akar jönni, de az ajtó most sem nyílik. A dörömbölésre beszól a „tulaj”, hogy csak akkor tud kijönni, ha kezet mos. A fiú megnyitja a csapot, megmossa a mancsait. Az ajtó magától kitárul előtte. – Vaszilij Ivanovics! Miért akarod te ezt a csodálatos „kérót” elcserélni? – kérdezi. – Azért – válaszolja Csapajev – mert hol áram nincs, hol víz.
Tisztelt Tanár úr!
A -ba be,-ban -ben határozóragok felcserélése a már nagyon gyakori hiba. Néhány televízió műsorvezető sincs tisztában a helyes használatával. Az igénytelenség eluralkodni látszik a közmédiában. Tanár úr tudna még ezen segíteni? Rövidke tanításait örömmel látnám a tévében!
Tisztelettel:
Rausch Attila
Tisztelt Rausch Úr, ha igény van, örömmel. Üdvözlettel: Balázs Géza
Tisztelt Tanár Úr!
Én is a közelmúltban írtam az „oltakozik” alakról egy rövid nyelvi naplóbejegyzés formájában. Érdemes volna megvizsgálni a kifejezés által konstruált cselekvést az időbeliség szempontjából. A „beoltat” ugyanis határozottan egyszeri, az idő tengelyén pontszerűen megjelenő cselekvésre utal (vö: tilt, betilt).
A -kozik/-kezik/-közik igeképzővel képzett visszaható vagy kölcsönös jelentésű igék az én nyelvérzékem szerint az időbeliség szempontjából inkább állapotra vagy folyamatra utalnak (vö: várakozik, unatkozik). Érdekes felvetés, hogy kaphatna „be-” igekötőt az „oltakozik”. Szerintem nem csak fölösleges volna, de értelme sem lenne.
Más: a „költ” példájához talán a „költözködik”-nél még inkább passzol a „költekezik” alak.
Üdvözlettel:
Dávid
Kedves Dávid!
Köszönöm, nagyon jó észrevétel. Három további megjegyzésem:
A -kozik/-kezik-közik visszahatást, kölcsönös csekevést, belső történést és az MMNY. szerint „olykor tartós-gyakorító” mellékárnyalatot fejez ki, tehát többfunkciós.
A képzők funkciói folyamatosan változnak (gazdagodnak), keverednek.
Ma már rendszeres oltásokról kell beszélni gyermekkortól külföldi utazásokon át őszi, évről-évre ismétlődő influenza elleni oltásokig. Bár én nagyon tartózkodó vagyok e téren, de már szükségszerűen van oltási könyvem. S hogy Önök még többet fognak oltakozni, abban biztos vagyok…
Üdvözlettel: BG
Tisztelt Tanár Úr!
Köszönöm a válaszát és a kiegészítéseket!
Üdvözlettel:
Dávid
Üdvözlöm!
Egyre gyakrabban hallom azt a szókapcsolatot, hogy fogcsikorgató hideg.
Régen a hideg csikorgó volt, vagy csikorgott …
A pénzt pedig fogcsikorgatva adta ki a kezéből ( kapzsi volt )
Köszönöm válaszát!
Tisztlt Asszonyom!
Köszönöm kérdését, elgondolkodtatott. A csikorgó hideg nyilván a fagyra, hóra, a fogcsikorgató annak hatására utal. Ha jól gondolom, a nagy hidegben össze szoktuk szorítani a fogsorunkat, ezért a fogcsikorgató jelző elfogadható. Tehát mindkettő jó, de mindkettő más szemléletet, tapasztalatot tükröz.
Üdvözlettel: BG
Kellene nagy személyiségek, példaképek…mondta az előadásában….Nekem Zrínyi Miklós a költő és hadvezér… az…., egy rövid film róla, tegnap vetítették, ha nem látta, ajánlom…hangulatkeltésként, hogy milyen lehetett a 17. századi ravatalozás stb., főleg az emlékezés miatt, mert Zrínyinek meghatározó volt a halála, de inkább arra kellene elsősorban gondolnunk, amit alkotott…a műveire…
A film rövid…
https://www.youtube.com/watch?v=DpnMAaUYcjc
Ismét egy csodával, a „Teve van egypupú, van kétpúpú, van négypúpú, sőt több” -kezdetű, játékos gyermekdalocskát idéző pásztorfurulya-, de a hidakat felidézve, és különleges ihletettségedet érzékeltetve inkább pánsíp futammal ragyogtattad fel a mai napomat is kora hajnalban, fél ötkor.
„Egy este Pán, a hegyi, hét-csövű sípot adott kezembe: belefujtam, s fölzokogott a táj, ég, föld és naplemente… Azóta mellem úgy tüzel, mint soha-be-nem-hegedő seb, és sóvárgás él benne, mely az isteneknél is erősebb” – írja Szabó Lőrinc, Pán ajándéka című versében.
A te kimondottan költői látásmódod is igazi isteni adomány, Pántól, a természet istenétől kapott képesség, amellyel mindig új és új zenét adva, egy-egy általad tudatosan komponált dallamot vagy annak parafrázisát improvizálva szólaltatod meg az ő hangszerét, a tőle kapott sípot, amelynek jelen esetben a maguk lyukaival most éppen a hidak jelentik az elemeit. De tudsz te az írásaidban, ha éppen úgy hozza a kedved, vagy a téma azt követeli, „fűzfa”- vagy „nádsípon”, „pásztorfurulyán”, „dudán”, „tubán”, „klarinéton” vagy akár „tárogatón” is játszani.
„Angolul a hangszer drum, németül Trommel, erre masírozott Robert Bruce és Rommel. Szépen szól mindkét szó, két ütés a bőrön, az r-ek peregnek, tramm-tramm, trömtörőröm, az orosz szó pedig, a pompás barabán, anapesztuszban szól: tararámm, tararámm. De a mi dobunkkal, s ehhez nem fér kétely, bármilyen pompásak, egyikük sem ér fel. Egyetlen leütés az üstdob-ütővel, nem cifrázva, hanem férfias erővel, ez a magyar jellem, ez a magyar lélek, az „Üsd vágd, nem apád!”, „Ha bánt, ne kíméljed” – írtam (az általad egyszer a hasonlókat, elnézően kedves kritikáddal illetve. az én „klapanciáimnak” nevezett) páros rímű tizenkettes sorokba foglalva, a nyelvünk jellegéről vagy inkább jelleméről.
A tőled megszokott „slusszpoénnal”, a remek kis írásod végén lévő, egyszerre meghökkentő és mosolyra fakasztó „leütéssel”, a Csömöri úti felüljáró említésével, most is bizonyítottad, „amúgy, magyarosan”, hogy az említett fúvósok mellett tudod te, ha kell, az „üstdobot” is használni, de vele együtt is Tóth Árpád Hajnali szerenádjának gyönyörű, panteista sorai zenélnek bennem a te pánsípod muzsikájában.
„A sötétség, az éji, rút csuha, Lebomlik a fák törzsén nesztelen, S borzong a jó hüvösben meztelen Az erdő, az örök buja csuda: Most, mielőtt pompás testét kitárja Mindenkinek, nyujtózik hallgatag, S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába”.
Lenyűgöztél. Köszönöm a kora reggeli „szerenádot „. (Most azon mosolygok, hogy a Vén Kaszást, az éppen a mai napon fölöttem suhogó két hetesével hogy elkergetted. Ennél kedvesebb, keresetlenebb, „indirektebb” születésnapi köszöntést nem is kaphattam volna)
A kutya a sötétben is lát – konstatálja a Világító kutyusok írója. Ó is. Mert a 2020-as év a sötétség éve. És a világító kutyapóráz éve is.
A cikk írója tisztán lát ebben a sötét világban. És láttatja velünk is, ha az ő szemével nézünk, hogy az ember-ember kapcsolatot először az állat-ember, majd az okostelefon-ember kettős váltotta fel.
Állat és ember páros: a kutya nem tanult meg beszélni, elkezdett hát az ember ugatni. Pár száz szót ismerve, nyögve, nyekegve beszél, ha mégis meg kell szólalnia.
Gép és ember: Ül a kamasz a buszon, és se lát, se hall. Amikor leszáll, imbolyog, botorkál a járdán a sötétben, világít a telefonja, amit én már csak dilifonnak nevezek, és mert nem lát semmit a világból, mint egy holdkóros, nekimegy a többi járókelőnek.
Kivilágított házőrzők. Az én gyermekkoromban sok lakásban volt akvárium. Azt is kivilágították. Már akkor felmerült bennem a kérdés, vajon az üvegedénybe kényszerített halak élvezik-e a nap mind a 24 órájában a nagy fényben fürdést?
A világító házőrzők után jönnek az oldalukon egy-egy óriási fénylő, zöld macskaszemet viselő házi kedvenc macskák, és a kutyaétel-kreálók remélhetőleg rövidesen feltalálják a világító anyaggal összekevert eledelt, amitől éjjel foszforeszkál a kutyakaki. Nem kell összeszedni, elég kikerülni őket a sötétben.
Vissza a természethez- sugallja a jegyzetíró, Balázs Géza professzor. Rosszul (szinte már rousseau) vagyok a kivilágított jószágoktól én is. Legyen világosság- mondta az Úr. És lőn. Mehr Licht- kérte halála előtt az öreg Goethe, vagyis több fényt. De egyikük sem a kutyapóráz, hanem a tudás, a kultúra fényére vágyott. Az Úr a leendő, általa teremtendő és egyre gazdagodó világra, a költő a már az ő idejében hanyatló civilizáció világosságára, újbóli felfénylésére gondolt, amitől azóta még inkább, lassan már jó pár fényévnyi távolságra eltávolodott az emberiség
Elfogadom a másképp gondolkozást, másfajta , „normális” értelmezést is. Nagy élvezettel hallgatom az interneten közzétett ragyogó előadásaidat. Hozzájuk hasonlókat kellene a „királyi” tévében is műsorra tűzni. Amit a politika paprikajancsijairól írtál, szintén nagyon tetszik. Nem vetted észre, hogy ebben a félig „hadiállapot” helyzetben nagyon sokan megőrülnek? Olyanok is, akik eddig normálisak voltak. Én is nagyon figyelem magamat, nem estem-e bele a pszichés járványba?
Azt hiszem rosszul fogalmaztam, de nagyon megtetszett a „politikai fogyatékosok”. Nem azokra az emberekre gondoltam, akik politizálnak, véleményt mondanak. Azzal nincs semmi baj. Azokra gondoltam, akik beleőrültek, akiknek a napsütésről és hulló falevelekről is politikai párhuzam jut eszébe.
Otthoni tanulásra: nyitott könyvtár, egy nagy alkotó, Hamvas Béla nehéz műve kijegyzetelve. Sorjáznak a tételek: „Európát szkeptikusan szemléli, az élet élvezete, modern világ, pusztuló világ, mai világ, téves látás” stb.
Balázs Géza segítséget kíván nyújtani az egyénnek. De hol az egyén? Egy kiváló műben találunk értelmező-eligazító magyarázatokat. Kaposi Márton: A rejtőzködő egyén problematikája Hamvas Béla emberfelfogásában = Rendhagyó és félreértett klasszikusok nyomában (Hungarovox Kiadó, 2019., 91–149.) Hamvas pályája korai szakaszában (a húszas, harmincas évek) már körvonalazza az „emberképen belüli rejtőzködő egyén portréját”. Átláthatatlan „társadalmi zűrzavarról és vergődő emberekről” ír le helyzetképet. A személyiség torzul, a saját arc átalakul, „deformálódik”. Nem tudatos rejtőzködőket, hanem fátumszerűen elrejtetteket mutat be, akiket önáltatásuk vagy téveszméjük visz a torzulás felé. A másokat megtévesztő attitűd-álarcok lényegében a személyiség önazonosságát fejezik ki. Az eldeformálódott mindennapi emberek viselkedése, hóbortjaik súlyos bonyodalmakhoz vezetnek. Komfortjából kimozdulni mennyire (hogyan) akar a ma embere? Komfortjából kimozdítani mennyire (hogyan) lehet a ma emberét? Az újkor tömegdarabjainak egy része létünk tartozéka, életünk működtetésének feltételi része. Másik nagy részük „csak úgy” körülveszik az embert, a tömegvonzás hatására dinamikus formák, mozgások, módok jönnek létre. A csatakiáltás: „Mások is ezt csinálják, haladni kell a korral!” Az egyén nem is tudja, mire valók a tömegdarabok, hatásuk alá kerül, előbb–utóbb azért némi torzulást érez. A tömegember, minden „tágas okossága” ellenére, szűk látókörű, ebből vaktában végzett próbálkozásokkal akar kilábalni, vagy tehetetlenségében őrlődik. Ekkor már a „deformáló társadalmi hatások túl nagy szerepet kapnak, a maszkok diktatúrája” dominálni kezd. És ezen közben a „kibillent” egyén, kiútkeresés közben, stimuláló szerekhez nyúl. Világszerte dúl a drogfogyasztás, itthon is, a fiatalok szaporodó részvételével.
A nagy „történelmi örvénylés” (’turba’ – Hamvas Béla) sodorja az embert, aki úgy érzi szabad, illetve a felkínált, a szembejövő nagy lehetőségek közül szabadon választhat. Új embertípus a történelemben, küzd a fátumszerűséggel, követővé válik, vagy visszahúzódik. Rejtőzködhet, maszkot ölthet, álcázza magát, de csak „deformált”, ahogy kitűnik Hamvas Béla ábrázolásában. Hamvas Béla emberrajza tág, alapos és pontos, a mai helyzet értelmezésére kiválóan alkalmas. Világos lesz, mennyire nagyra tartotta az embert, nem felmentve erkölcsből, erőfeszítésből. Fel is vázolta az ember megfelelő tartására vonatkozó tételeket. Vegyük ehhez Tamási Áron „hármasát”: Isten, a természet és a társadalom. A hármas egység létezésünk alapja.
Gyógyításra Balázs Géza a hamvasi nyelvet tiszta szívvel ajánlja, hogy ne „periférikusan”, hanem tágabban értsük a világot. Ehhez „módszertani” segítség egy másik példa. Czakó Gábor Hamvas Béla szövegeihez készített szótárában azt írja, hogy az írás „a gondolkodás formája, eszköze és tere”. Egy interjúban felteszik a kérdést: Miért e hármasság? Czakó Gábor válasza: „Mert az írás rögzíti a gondolatokat, és mikor az ember leírt valamit, akkor képes újra végiggondolni, és akkor mélyülhet ez az ismeret.” (Gyöknyelv, Kincsesbánya, Magyar Hírlap, 2019. november 30.)
Íme, tudásszerzés online, a Napló házhoz viszi az iskolát, az egyénnek nincs oka s hova rejtőzködnie. Hogy nem kell senkinek? Nem hiszem. Mert akkor az ördög veszi meg.
Boldog születésnapot kívánok Tanár Úr!
Nagyon szépen köszönöm! BG
A magamfajta városi madarásznak jó volt rátalálni a Tüskevár + épülő „strada” (la strada….di Fellini) írásra. A rétisas jutott eszembe, akit pár éve a Nagyberekben egy másik friss kocsipályán péppé zúzott a kocsiáradat. Talán egy zsákmányt pillantott meg az út menti füvön, az lett a veszte. A madarászt hívták, mer’ igen nagy volt a madár és a lábán egy MME gyűrű volt összehorpadva. Egy fekete nejlonzsákban vettem át és eltemettem. Tapasztalatlan hároméves fiatal sas volt, nagy reményekkel és kevés tapasztalattal. Remélem a testvére még itt vadászik valahol. Az új autópálya-építkezést én is láttam pár hete, mikor a fenékpusztai madárgyűrűző tábort látogattam meg.
Fekete István e két regénye is ott kell legyen a lakatlan szigeten. Meglepődve, boldogan hallottam egy híres váci kortársunkat (B.M.) rádióműsorban, hogy ő egy lakatlan szigetre az útikönyvei közé betenné a Ballagó időt is. Én pedig ezt a kis írást Balázs Géza tanár úrtól. Ha legközelebb megint a Téli berket olvasom, jobban fogom figyelni, hogy tényleg vontatottabb-e?
A regény színterei:
A berek, a tradicionális magyar létforma (fokgazdálkodás?) utolsó megmaradt szigete. A modernizálódó falu. A modern nagyváros.
Érdekes, hogy a modern nem feltétlenül elkorcsosulás, a nagyváros is lehet az önmegvalósítás színtere – de ehhez szükség van a karakterre, ami csak a természettel, állatvilággal, és archaikus férfitípusokkal való interakcióban tud megformálódni.
Matula: halász-vadász, a berek királya, az ősi ember.
István, Bütyök: a gazda, inkább középkori típus, feudális jellegű kapcsolat a beosztottaival – de nyitott a modern technika felé.
Tutajos apja, Kengyel: érzelmileg távoli, de korrekt mérnökember, a modern férfitípus. Embert küld a Holdra, de a fejében él, a fiát már nem tudja nevelni, ahhoz István és Matula kell.
Tutajos: lovagi minőség és ambíciók, potenciál a fenti típusok integrálására és meghaladására.
Náncsi néni, Piri mama: az ősi gondoskodó asszony. Idegesítő, férfi mércével mérve nem túl okos, de meg van a maga szerepe a világban, tapintatosan kell irányítani.
István felesége: a lázadó nő.
Tutajos anyja: a modern nő, aki azonban már nem tudja az anyai szerepet betölteni, kiszervezi a feladatot Pirinek, Náncsinak.
Bütyök szerelme, Kengyelné: a modern, okos nő, aki azonban nem lázad a férfi ellen, „tudja, hol a helye.”
A víz felett a fényben kavargó, táplálkozó és táplálékká váló madársereg – a létforgatag (szamszára) egyik legszebb leírása a világirodalomban.
Szia Géza!
Valami hasonló kép rajzolódik ki előttem is. 2000 óta járok gyűjteni (népzenét, persze) a Kaukázus északi előterébe. Valamikor konzultálhatnánk…
Üdv!
Agócs Gergely
Így írtok (így irtotok?) ti. „Ismertük őt, nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló”- írja a számomra az egyik legemberibb magyar költő, Kosztolányi Dezső, csodálatos Halotti beszéd című költeményében. Én is ismertem a Balázs professzor úr írásában szereplőt. A tanár úr szavaival élve nekem is „majdnem barátom volt”. Szakmai kvalitásait, emberi értékeit, érzékenységét, lelkületének finomságát illetően számomra nemcsak szív, hanem „nagy és kiváló” is volt. A „nyálas” és „nyilas” szavak „mérgébe mártott”, felelőtlenül, meggondolatlanul „bele lőtt nyílvesszők”, főleg a második, nem lehettek számára kevésbé fájdalmasak, mint a hasnyál-(egy ormótlan, most mégis találó kifejezéssel élve „hasnyíl-) mirigyrák okozta testi szenvedések, amelyeket – ahogy értesültem róla – férfiasan, méltósággal viselt. A szó két élű szer, egyszer gyógyít, míg százszor ver”-írja Vörösmarty Tükör című versében. „Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…” – írja József Attila Thomas Mann üdvözlése című versében. Balázs professzor úr- ha nem is olyan széles összefüggésben, mint a költő – a kisebb körben kifőzött „mérgek” veszélyességére hívja fel a figyelmünket, a tőle megszokott bölcsességgel az embertársaink iránti nagyobb odafigyelésre, toleranciára, szeretetre inspirálva. Ahogy jegyzetének szereplője, aki – bár írásban többé nem posztolt, élete végéig ott volt a „posztján”, tette a dolgát – a tanár úr is „posztos”, „őrző, vigyázó a strázsán”. Köszönöm neki, hogy, meghatóan szép írásával, a véleményalkotásomat illetően még nagyobb megfontoltságra, körültekintésre, önvizsgálatra késztet engem is.
Egykor gumi nélkül, majd gumival, most meg már gumival se.
Egykor otthon, utána mindenhol nagyvilágban, most meg már sehol se.
„A kör vége”
A tanárainkat és a legjobb tanárokat nem lehet elfelejteni, hálásak vagyunk érte, hogy tanulhattunk tőlük.
„Tüskevár és filozófia”
Azt hiszem, hogy az, aki gyermekkorában nem ismeri meg a természet szépségeit, felnőttként már nem fogja megszeretni.
Volt Péch Antalos két kedves tanítványomnak, azóta jó barátomnak, Kántor Péternek és Partali Csabának és mindenkinek, aki szereti Fekete István írásait, nagy szeretettel ajánlom Balázs Géza szellemi polihisztornak, irodalmárnak, néprajzosnak, történésznek, geográfusnak, biológusnak is kiváló nyelvész professzor barátom szép gondolatait.
Partali Csabi érettségi szóbeli tétele egy szabadon választott 20. századi magyar író életműve volt. Kedvencét, Fekete Istvánt választotta, és elkápráztatta a bizottság tagjait, köztük az elnököt azzal a lenyűgöző ismeretanyaggal, amivel az író életrajzi adataitól kezdve a művek megszületésének naprakész dátumán át az esztétikai értékek méltatásáig rendelkezett.
Kántor Péter, aki jelenleg a tatabányai Árpád Gimnázium kiváló tanára, amellett költő és író, első, Erdőszív című gyönyörű, lírai fogantatású verses és novellás lírkötetét is Németh László alábbi gondolataival dedikálta nekem: „Szolgálni a jót, lobogásra és világosságra gyújtani azokat, akik keresik és várják a Szépet, hogy világosságra, örömre és szeretetre gyúljanak önmaguk és gyújtsanak másokat is. Németh László. „Szilvási Csaba Tanár Úrnak nagy szeretettel és hálával, amiért a barátomnak nevezhetem”-írta. A büszkeség kölcsönös.
Nem véletlen, hogy Élőbb életet élünk általuk című kötetemet is ő ajánlotta az olvasóknak. Többek között ezt írja a könyvnek az ő fényképével ellátott „belső fülén”: „Elfelejtjük, hogy nyelvünk varázslat, őseinktől kapott, unokáinknak továbbadandó csoda. De Szilvási Csaba nem enged felejteni: mesél a múltról, a téli erdőről, a Turul óvó szárnyairól,a magyar erdők őszi színeiről, fényekről, szemekről, hangulatokról, s az Adytól kölcsönzött ars poeticáról: „Aki él, az mind, mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön”. Hallgatom őt „tátott szemmel”, mint egykor, diákjaként, és megköszönöm e könyvnyi sétát, melynek minden lépése közelebb vitt az élő élethez”
Köszönöm, kedves Balázs Géza, Partali Csaba, Kántor Péter, és köszönöm mindenkinek aki velünk együtt igyekszik „élő életet élni”.
Hát, kedves Géza, mint tudjuk, sok új van a Nap alatt. Itt az idő, hogy komolyan vessünk össze múltat, jelent s jövendőt. Egy sor dolgot újra kell gondolni. Jó nyomon vagyunk. Ezt erősíti fel Muhel Gábor nagyívű írásával: „A valóságértelmezés paradigmái a posztmodern korban”. A különböző tudományos vizsgálati módszereket pásztázva, az igazságkeresés alapelveinek, axiómáinak érvényességét/érvénytelenségét vizsgálva, több hangsúlyos megállapítást tesz. Íme: „S ez az a pont, ahol a nyugati filozófia Arisztotelész metafizikájára épülő doktrínái a keleti tanításokkal összeérnek”. (Ponticulus Hungarikus XXI. évfolyam 9. szám · 2017. szeptember)
A becski lány kezét talán hamaradja,
ha kérője egy dúsgazdag maharadzsa,
de érzi, hogy nem lesz boldog. Hiába!
Férje Buddhát, ő meg Becsket imádja.
A mai hangosan harcos időkben az elmélkedést az „intelligens értelem” felé tereli Balázs Géza. Bővítendő a látóhatárt, tulajdonképpen az 1500-as évek elejére kellene visszamenni, amikor Erasmus csillogó szellemisége indítja a hitvitákat. Fellép „a hatalomba belemerevedett egyház és az őt támadó, kiteljesedő radikális individualizmus tévhitei ellen”. (Zelnik József: Európa hattyúlakomái, Országút, 2020/12., 42-44.) Erasmus tisztán látta, hogy a dogmák tragédiákhoz vezetnek. Az európai gondolkodásra is ráfér a tágítás. Megmerevedtek a frontvonalak. Tartja magát az arisztotelészi felfogás a „kizárt harmadik”-ról.
Balázs Géza megidézi Sári Lászlót, aki szerint itt, a nyugati féltekén ekként járunk el mintegy kétezer éve, és így beszűkítjük szellemi világunkat, érzelmi létezésünket. A tibetológus józanságra int: a történelem nem játszótér, finom és érzékeny egyeztetésekre van szükség. Mert különben eljön (vagy már itt van?) a Dilettánsok történelme (Honnan ered a Nyugat és a Kelet elhibázott viszonya?), ahogy új könyvének címe is jelzi. (Corvina Kiadó, 2020) A történelem „nem engedelmes szolgálóleánya az emberiség önjelölt tervezőmérnökeinek, és nem is a jó tündér, aki a kívánságokat várja. A történelem nem kívánságműsor, hanem hatóság, az intelligens értelem legfelsőbb hatósága”. És „minden óvatlanságot kegyetlenül megtorol”. Időszerű figyelmeztetés. Mert kié az európai tér? A miénk. Az alakítandó Európa-képhez jó lenne megszívlelni a feleknek Erasmus intését is: „Nem kárhoztok el, ha nem tudjátok, vajon a Szentlélek az Atyától származik-é, s hogy a Fiúnak egy vagy két kezdete volt, de nem kerülhetitek el a kárhozatot, ha nem ápoljátok a lélek gyümölcseit: a szeretetet, a vidámságot, a türelmet, a jóságot, a szívélyességet, a béketűrést, a könyörületet, a hitet, a szerénységet, a mértékletességet és a szemérmességet.” (Lásd Zelnik)
Kedves Tanár Úr! Köszönöm, hogy rájöttél a titkos üzenetre. Régóta szónokolok erről, de nem nagyon kaptam még visszajelzést. Engem ázsiai utamon ért a felismerés, holott csak Arisztotelészt kellett volna alaposabban olvasnom. De soha nem késő. Géza
Kedves Géza!
Ha újra elindul errefelé, jöjjön át Hetésbe is, a szlovéniai oldalra, szívesen csatlakozom a határ másik oldalán, itt a Muravidéken, amely ugye néprajzilag valamikor Hetéshez és Göcsejhez is tartozott, de nyelvileg is, hiszen ezt a nyelvjárást beszéljük, beszélgethet itt is egy-két muravidéki magyar emberrel is – még.
üdv.
Zágorec-Csuka Judit
Kedves Géza!
Ismét egy gyönyörűséges írás. Az Őrség és én. Megható és lenyűgöző az a gazdagság, amit feltársz az írásodban. Hihetetlenül nagy és precíz az agyad. Annál csak a lelked nagyobb. Nem szégyellem, megkönnyeztem. Egyszerre vagyok boldog és szomorú, boldog, hogy milyen gyönyörű ez az egész annak, aki ilyen sokszínűen éli, és milyen szomorú, hogy minden olyan gyorsan elmúlik. Nagyon felzaklattál. Büszke vagyok, hogy a barátodnak mondhatom magam, de ezt a legtermészetesebbnek tartom. Már hosszú ideje hiszek a sorsszerűségben. Most a nyakamba veszem én is a határt. Végig velem leszel. „Felhátizsákoltad” a lelkemet.
Köszönöm.
Kellemes vasárnapünnep napot kívánok neked is. Nekem már most az.
Furcsa számomra , hogy halálom utánra adjak javaslatot másoknak mit tegyenek. Jó lenne elengedni a gondolatot hogy az én kezemben van a gyeplő. Életem végén rájövök hogy csak az őszinte pillanatok tesznek boldoggá itt sem vezettem.remélem érthetetlen voltam…
Tisztelt Professzor Úr!
Mindig szívesen olvasom írásait, mert okosan, konkrét példákkal érvel és világosan fogalmaz. Most A két Bolyairól szólót használtam fel az irodalom történetét bemutató diasorozatom legújabb részéhez (A későmodern kor magyar irodalma 2.), idézek is belőle pár mondatot. Milyen egyszerű és mégis milyen mély, tanulságos, amit stílusáról ír!
Elolvastam a Krónika 2020/7. sz-ban a Trianon és a magyar nyelv című írását, amely jó összefoglalója a Trianon utáni magyar nyelv helyzetének is. Az eredményt a cikkben, részben végül is kimondta, HOGY MI A HELYZET: TÖBBNYIRE A NYELV PUSZTULÁSA, PORLADÁSA, ESETLEGES KIVESZÉSE STB. – HÁT NINCSEN SOK IDŐNK …2060- körül még javában élnek a fiaim, esetleg lesznek unokáim, én már nem biztos, hogy leszek,de lehetséges…és…megérjük a végé is, itt a Muravidéken? Ez lesz az eredménye a szétfejlődésünknek? Kis helyen kis adagokban esünk szét, főleg nyelvileg…a többit hagyjuk, hogy hogyan…Az embernek úgyis valahogy egyedül kell értelmet találnia az életében…egyedül születik, egyedül távozik…közben még sok minden történhet…
Egyébként jólnak, erősnek tartom az írását ezzel kapcsolatosan, van eleje, közepe, vége – kimondja, amit kell…A krónika Trianon száma erős, jó írások vannak benne…a júniusi szám is jó, azt is elolvastam…ott is szó van Trianonról…meg dr. Magyar Zoltán néprajz-tudós mondáiról, valamikor kb. 10 éve segítettem a kutatásait a Muravidéken, ismerem…a munkáját, törekvéseit…tetszik is, ahogy csinálja…. járja a Kárpát-medencét…olyan rendes, magyar ember…ismeri is a magyar végeket…fanatikusan elljut minden zúgba…akár gyalog is, biciglivel…stb.mert lassan nem lesz, mit gyűjtenie..Valahol a Duna-kanyarban él egy parsztházban…egyszer meg is hívott, elmondta a környék jelenét, múltját…olyan paraszti életet él, kaszál, kapál…stb.,
Ha, a rengeteg öreg feltàmadna, akkor valòszìnű be kellene illeszkedniük ebbe a vilàgba…. Van, akinek ez a legjobb…vilàg…
Az interkulturalitàst igazàn csak hasonlò gondolkodàsu szemèlyeknek sikerülhet magvalòsìtaniuk.. most ezt gondolom… ma fordìtottam kèt szlovèn költõl verseket…az egyikkel beszèlgettem is telefonon…mi a stratėgiàm? tetszenek a verseik, ahogy gondolkoznak…be tudom ezt fogadni…
A halál az élet vége, egyúttal az élet része is. A „háztól temetéskor” a beteg hazulról, és családjával együtt ment az utolsó útjára. Ma gyakorlatiasabb, egyszerűbb az eljárás, de egyszersmind a halált kiküszöbölték (kiközösítették) az életből. A beteg zömben a kórházban hal meg, s a család zárt koporsóban, a ravatalozónál „találkozik” vele. Külföldön már a behantolást se várják meg. A „gyászolók”, egy szál virággal, egy kanál földdel hagyják ott az üres sírgödröt. Változik a világ, de a halál ugyanaz marad.
1959-ben apai nagyapámat otthon, a tisztaszobában
ravatalozták fel.A helyiséget teljesen kipakolták. Csak a nagypapa ravatala és körben székek. Az ajtóra fekete drapéria került, mellette, a falnak támasztva a koporsó fedele. A felnőttek bent ültek, imádkoztak, az asszonyok siratót énekeltek.Mi gyerekek bent csendben, jól nevelten álldogáltunk, de amikor kiengedtek bennünket az udvarra, titokban kicsit rosszalkodtunk. A sötétben – nem volt annál izgalmabb – bújócskáztunk. Volt aki a koporsó fedele mögé bújt.
Másnap lovaskocsikkal – a nagypapa temetési hintóban – mentünk a temetőbe. Utána halotti tor. Két napig tartott a halott elbúcsúztatása. Ezt nem lehet elfelejteni. Hét éves voltam.
Bizony így. 1964-ben voltam először temetésen: anyai nagyapámén, Bőben. Az egyik szobában volt felravatalozva a 73 évesen elhunyt bői papa, Farkas Ferenc. Bementünk hozzá elbúcsúzni, fekete ünneplő ruhában, parasztingben feküdt, lábán csizma, összekulcsolt kezén rózsafüzér, az arca is nagyon beleégett a 9 éves agyamba, drámai volt az egész helyzet. De szép is. Aztán a temetési menet, a gyönyörű gyászénekek – hiszen igazából nincs halál -, s utána visszamentünk a házba, kis tor: sonka tormával, bor, egy kis süti – ha jól emlékszem, ezek, és szomorú, s mégis feszültségoldó beszélgetés, a rokonokkal való közösség élménye.
Mindez ma már másként zajlik.
Talán inkább az Életnek… A torban az elhúnyt új életét ünnepelték, ( és segítettek egymásnak az elengedésben). Akárcsak a névnapon, ami a névadó szentnek nem pusztán a halála napja, hanem az égi születésnapja – és erre emlékeztek.
Van mit újra tanulnunk… 😊
A hagyományoknak igenis megvan a maguk szerepe. A részvétnyilvánításnak, a halotti tornak, a nem divatból hordott fekete ruhának! Máskülönben visszamarad az emberben valami görcs, ami évtizedek múlva sem múlik el!
Igen, sajnos mostanában sokszor így történik.Az én szülőföldemen, szerencsére, még ma is őrzik a régi hagyományt, és a toron összejönnek a rokonok, barátok.
Kedves Prof. Dr. Balázs Géza Tanár Úr írása. Vettem a bátorságot és másoltam. 🌿Remélem nem bántom meg ezzel… 🌿
Igaz és megragadott ez az írás. Mindig érdeklődve olvasom a munkáit. Nagyon jó írások. Köszönöm szépen Tanár Úr 🌿
Nagyon fontos sorok! Sokak, sokunk nevében!
Bizony,ilyen lett a világ,nem ápoljuk eléggé a régi hagyományainkat,pedig Sütő András is figyelmeztetett erre,valahogy így:jöjjetek össze a síromnál,de ne azért,hogy nekem világosítsatok,hanem,hogy rátok essen a gyertya fénye!!! (tartalmi idézés)
Kedves Géza!Nagyon tetszett!!!!Nagyon igaz minden szavad!!!!!Igaz,én az ellenkezőjét gondolom:ha engem temetnek,csak a szűk család legyen ott!!Senki más!!!
Nagyon szeretem az írásaidat!!Remélem összegyűjtve,kötetben is olvashatom majd!!!!Üdvözlettel:Aradi Éva
Nem tudunk búcsúzni! Tisztelt Tanár Úr! Minden szavával azonosulni tudok, amit a temetések kapcsán írt. Tán 2 éve, hogy az erdélyi Kovásznán elhívott a szállásadóm – ismerve néprajzi érdeklődésemet, – egy ismerőse temetésére. Természetesen örömmel mentem, hogy láthassam, miként búcsúznak, tőlünk többszáz kilométerrel a székelyek a földi létből távozótól. A család gyászban érintett tagjai a temetési szertartás előtt egy teljes órával már a a ravatalnál vannak azért, hogy fogadják az érkezők részvétnyilvánítását. A gyászolókat pár szóval, – mindenki a maga módján, a kapcsolatuk, rokoni szálaik szerint – vigasztalják, együttérzésükről, segítségükről biztosítják. Láthatóan mindez a gyászolóknak jól is esett. S meggyőződéssel állíthatom a néhány szó, ölelés, segítette is a fizikai elválás mellett a lelki megkönnyebbülést is. Itthon, hazánkban több év óta gyakorlat, hogy kérik a részvétnyilvánítás mellőzését. Mintha az nem a megkönnyebbülést, hanem az ellenkezőjét szolgálná. Így hát majd telefonon, vagy személyesen keresik meg a rokonok, barátok a gyászt hordozókat. Vagy már azt sem akarják! A részvétnyilvánító meg azt gondolja, letudta a temetésen való részvétellel „a rá eső részt”. Sok éve tart ez már. Mintha a gyásszal nem/sem akarnánk szembenézni. Így lélektelenedik el a világ…
Tisztelt Balázs Géza!
Régóta furcsállom a sportriporterek egyik szóhasználatát: odavágó. Kétségtelen, hogy sok kupameccs oda-visszavágós alapon zajlik, s bár az első meccs utáni második valóban a visszavágó, de az elsőre mégse tartom értelmesnek nyelvileg az odavágó használatát. Sőt, inkább komikusnak hat számomra.
Ön szerint tévedek?
Kedves Török József, én is inkább humorosnak gondolom, s talán ennyi elmegy egy sportközvetítésben, nyelvileg pedig neologizmus! Üdvözlettel BG
Kedves Géza!
Ismét egy zseniális írás tőled. A „néha”. Hát igen.
Ez egy „néha” ország. De még inkább „nekem birodalom”. Hazudni, lopni, csalni itt is tilos. „Nekem” viszont lehet. Mentelmi jogom van.
De ez már politika. A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban minden órán rendre szoktattak bennünket. De ebben is élen járt a testnevelő tanárunk. A tesióra ugyanolyan fontos volt, mint a latin vagy a matematika. Soha senki nem kapott felmentést. Eleinte két-három ember megpróbálta kivonni magát, nem vetkőzött le, mert „meg vagyok fázva”, „lázam is van”. „Levetkőzni! Mi készültünk még a testnevelés órákra is. Tudtuk, hogy májusban melyik napon osztályoznak bennünket magasugrásból. 150 a jeles, 145 a négyes, 140 a hármas, 135 a kettes. Az alatt elégtelen. Én – mert szertornából elég gyenge voltam -már márciusban elkezdtem az edzéseket. Volt olyan délután, hogy százat is ugrottam. Mezítláb. Fejlesztettem a „rugóimat”, csiszoltam a technikámat. 160 centiméteres magasságom ellenére májusban megugrottam a 150 -et. És hiába lett volna valaki kitűnő, ha tesiből is „felhúzzák”. Ha mindenből jeles volt, tesiből csak kettes, akkor az került a bizonyítványába. Fafejűség volt? Szerintem csak rend. Ma is megcsinálom az 1111 fekvőtámaszt. A nagyobb részét a strand egy rejtett zugában, ahol nem látnak. Mert most oda megyünk mi is.
Baráti üdvözletemet küldöm.
Az eredeti írás itt olvasható: https://hajonaplo.ma/aktualis/neha-lehet-a-nyelvesz-szemevel
Czine Mihàly nekem is tanàrom volt, több èvig jàrtam hozzà az egyetemen, àlmodtam is vele, igaz, hogy rėgen, de az üzenetėt kėsőbb értettem meg…segìtőkėsz ember volt, ezekszerint a sìrjàn tùl is…
…Vèsztőn is jàrtam, de règen… mèg nem volt ott a szobra… de megérdemelte.
Jó pár évvel ezelőtt voltam Angliában, és egyszer Londonba is elmentünk. Este volt, már csak azok voltak az utcán, akik az éjszakai szórakozásra készülődtek. Nahát mi is ezt tettük, s valahogy szóba kerültek a feketék, én meg elkezdtem mondani, hogy a négerek így, meg úgy…a magyar barátnőim rögtön rám szóltak, hogy ne mondjam ezt, mert nem messze tőlünk voltak feketék (is), s nem lenne jó, ha meghallanák. De miért? – kérdeztem. Elmondták, hogy ha rájönnek, hogy a niggerekről, vagyis róluk beszélek így, akkor jobb ha előre kérem a gipszkötést. Valahogy sikerült elfogadnom, hogy ha azt mondom, hogy feketék, akkor az szebb, angolul mindenképp, magyarul meg annyira nem értek hozzá, csak beszélem. Később azt is mondták, hogy mondjam azt, hogy afro-amerikai, de mi van, ha az illető mondjuk Kínában született. Jó, akkor marad az, hogy a feketék (mintha több kávéról lenne szó). És becsszó, hogy a torokfájásra meg jó lesz a Mentos is. De azért azt a gyerekkori verset, hogy „pepita a néger, nincs fekete péter, sehol, de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye…” stb., valahogy nem szeretném átírni.
Elnézést, a 151.részben a „kutya is” utàna két ‘a’ van, és a végén a „kért ér” = kort ér – talàn.
Amúgy nagyon érdekes gondolatok a „legjobb” baràtunkról! 🐶🐜
Az enyémet is elfutotta. Aranyosak vagytok együtt.
Meghatóan szép „hangyás, nagy lelkedről tanúskodó írásoddal felragyogtattad a napomat. Két klasszikus idézetet juttattál eszembe. Az egyik: „Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” A másik: „Nagy az, ki a hazát naggyá teszi.”
Ki kényen él, ugyan boldog lehet;
De mint tünő árnyék, ha elsuhan,
Sírverse ez lesz: „volt, de nincs szegény! ”
Fáradj, s ne irtózz, hogy csekély leszen
Müved hazánk nagy építményiben;
Morzsát vigyünk csak, s töltsünk hézagot,
Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen,
Naggyá, magassá, mint a Tátrabérc”
Mi a debreceni Városvédő Egyesülettel jártunk ott vagy két éve, mindent láttunk, lenyűgöző volt a padló, a mozaik maradványok.Egyáltalán a múlt ilyen hihetetlen jelenléte, egy civilizáció pusztulása, felejthetetlen.
Szomorúságunk röntgenképe. Balázs Géza remekül időzíti a belgiumi születésű francia szociológus, etnológus és antropológus művéről szóló híradást. A strukturalista mozgalom fő teoretikusa 100 évet élt. E munkája megérdemli, hogy megemlítsük a fordító nevét: Örvös Lajos (1923-2002). A Kelet Népe szerkesztőségében kezdte pályáját, Móricz Zsigmond irányította a francia szak felé, mondván: „egy magyar írónak beszélnie kell egy világnyelvet”. Nyelvtudását franciaországi tanulmányutakon tökéletesítette, a jelentős szerepet játszott a két kultúra közvetítésében, amiért magas francia kitüntetésekben részesült. Kitűnően bírta a két nyelvet, a fordítás művészetét a naplójegyzetbe válogatott idézetek is bizonyítják. A könyvben Claude Lévi-Strauss leírja a filozófiától a néprajzhoz vezető intellektuális fejlődését. Rengeteg izgalmas kérdést, témát tárgyal, mint haladás, változás, folyamat, megértés, kutatási módszertan, tudományos gondolkodás, történetiség, modellfelfogás, földrészek és emberek stb. A magyar kiadás utószavát Köpeczi Béla írta. (Európa Könyvkiadó, 1979, 556. old.) Hangsúlyozza, hogy szerző, Saussure nyelvészeti iskolájára hivatkozva, „a gondolkodás tanulmányozása szempontjából a jel fontosságát emeli ki”. Köpeczi több szálon futtatja Claude Lévi-Strauss összetett munkásságának értelmezését, olyan nagyságok érintésével, mint Rousseau, Freud, Marx, Piaget, nem egy megállapításával újabb vitát inspirálva.
Akár a francia, akár a magyar megjelenés dátumát és mai helyzetünket nézzük, jogos a fokozott jelző használata. A mű újraolvasása szükséges, ha már az „újranyitások” idejét éljük.
A Passuth-emlékezésnek van három kötet folytatása. Mindet olvastam, de csak erre, az elsőre emlékszem. Akkor, 15 éves koromban (pl.) Németh László önéletrajzi műveit olvastam a Kutatóárokkal, meg a Hunok Párizsban-nal, meg az Életeimmel egy időben.
Ismét egy meghatóan gyönyörű Balázs Géza-írás. Több mint nekrológ. Énekrológ, zsoltár. A hűség szívverése. Szabó Lőrinc Mindennap valaki című versének alábbi sorait dobogtatja a lelkemben.
Meghalt! – szinte dörren a hír,
hozza ujság vagy telefon,
úgy jön, mint egy puskalövés,
élesen, kurtán, szárazon.
Meghalt! – mindennap jön a hír
s egyre több barát esik el
a nagy csapatból, amelyet
valaki folyton tizedel.
…és ha nem építik fel újra a barakkokat, akkor mindent elfedett volna az erdő. 40 esztendő elegendő ehhez.
Számomra Recsk lett maga a Történelem..
Itt a közelben, Nógrádban található két várrom : Szanda és Buják vára. Ezekhez a romokhoz is érdemes felkapaszkodni. Festői a kilátás…
Köszönöm, fölveszem a listára…
Borzalomhullám. Döntik a szobrokat Amerikában. Ezt átveszik Nyugat-Európában. Történelmi személyiségek szobrai hullanak a porba, zuhannak a vízbe, meggyalázva. Rombol a tömegember. A meghasadt tömegember így tör ki hasadtságából. A minap Franciaországban Colbert szobrát gyalázták meg – a XVII. század nagy államférfiúja, XIV. Lajos, a Napkirály „túladóztató” minisztere volt. Vesszen. A tengerentúlon Kolumbusz Kristófot sem kímélik. „Pedig Kolumbusz nem járt a mai USA területén; nem is róla nevezték el a földrészt”. Arrafelé nem olvassák Balázs Géza tömör ismeretterjesztését, aki San Salvadorban, a székesegyház előtt, Kolumbusz szobrát megtámasztva „morfondírozott”. És most mi morfondírozunk: Tudják, mit cselekszenek? Történelem, művészettörténet, irodalom, képzőművészet felforgatva. Mit tudhatnak a vandálok minderről? Talán a modern (és kíváncsi) szociológusok kérdőíves vagy interjús módszerrel közelebb jutnának az „ismeretekhez”. Hogy miért teszik, azt tudjuk. 2. kérdés: Ki volt az illető, akinek a szobrát ledöntötték? Rasszista. Pótkérdés: „azon kívül”, mit csinált? Mikor élt? Nincs válasz. Még lenne néhány kérdés, mint: Ki fogja felépíteni az új jövőt? Milyen lesz az? Ki fogja megtermelni a kaját, a piát, ki finanszírozza a lakást, meg a…? A vállalkozó kedvű szociológus elmenekül, mielőtt őt is ledöntenék. Jézus így szólt az Atyához: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Hát, Amerikában Jézus is sorra került. Mert fehér. Feszítsétek meg! Megbocsátás? Ehhez békesség kell. Ha megérthető a cselekedet. És van bocsánatkérés. Nem úgy tűnik. Csejtei Dezső, Spengler nyomán, „a Nyugat alkonyának végső fázisáról” ír. (Magyar Nemzet, 2020. június 22.) És vajon Kelet felé nem terjed ez a fajta járvány?
Ez a Túrógombóc a saját alkotásod? Hihetetlen, hogy miket tudsz. Ilyet csak Peterdi Pál vagy Tabi László tudott írni. Amíg utóbbi volt a Ludas Matyi főszerkesztője, rendszeresen jelentek meg versikéim a lapban, Peterdi Palival is úgy lettünk jó barátok. Aranyos, kedves fiú volt.
Már régóta tudom, hogy szépíróként is zseniális vagy, de ez most megint egy új oldalad. Többször elolvastam. Nem tudok vele betelni. Ötletes, szellemes, stilisztikai szempontból is remeklés. „Feldobtad” a napomat.
A túrógombócos írásodba valósággal beleszerelmesedtem. Karinthy színvonalú ez is. Már vagy tízszer elolvastam. Nem tudok betelni vele. Régóta mondogatom neked, hogy ezekből a zseniális kis mesterremekeidből érdemes lenne egy kötetet összeállítanod.
Sokunk kedvence lenne.
Írj hasonlókat .Ez is a te műfajod. Csodálatos „túrodalmi” alkotás. Hidd el, hogy nem „túrzok”.
Amit Amerikának most be kell járnia , az tényleg egy kálvária, és szerintem egyhamar nem is ér a végére. Már pár száz éve tart ez, és még mindig a felszín alatt van nagyon sok rejtett feszültség, aminek elő kell jönnie. Persze, egyáltalán nem értek egyet az értékek lerombolásával, de sajnos a változás sokszor a fizikai szinten nem tud másként megvalósulni. Amerikában rengeteg törvényt hoztak a rasszizmus ellen, az egyenlőségért, de az emberek élete, gondolkodásmódja semmit sem változott. Obama megválasztása sem jelentett ebben jelentősebb változást. Amíg a kisemberek szintjén nem jutunk el oda, hogy változtassunk, addig minek a sok törvény?
Szoborrombolás pedig máskor is volt már a történelemben: 11 évesen hallottam, hogy Tatabányán a Fő téren ledöntötték Lenin szobrát. Miért? szerintem nem azért, mert ő egy rossz ember volt, vagy egy zsarnok, csak valami olyat képviselt, amin az emberek, a kor túllépett, és ez így jutott kifejeződésre.
Amúgy még a rasszizmushoz annyit, hogy ehhez nem kell átmenni Amerikába, itt maradhatunk nyugodtan Európában. Nem kell rögtön a 20. század történelmére gondolni, ott van a középkor. Sajnos azzal is szembe kellett néznem a romológiai tanulmányaim kapcsán, hogy nálunk is volt rabszolgaság, csak talán egy enyhébb verzió (mondjuk Romániában nem). De indulatok, elfojtott harag itt is van, még azóta is. És néha a felszínre is tör. És ezen is csak mi, a kisemberek tudunk változtatni. A törvények, csak törvények maradnak.
Most is kirukkoltál egy zseniális gondolattal. A feledékenységet akár ki is lehetne hagyni belőle. Mert a véleménynek feledékenységből való megváltoztatása valószínűleg csak véletlen, nem feltétlenül a józan belátáson alapul. Az igazi az, ha a megváltozott körülmények miatt újragondolom, és racionálisan megváltoztatom a korábbit. Ha muszáj, és észszerű is (az új helyesírási normát követtem, tehát nem ésszerűt írtam). Nálam marad a roppant korlátolt szókapcsolat. Az viszont önmagában is nagyon helytálló igazságtartalmat foglal magában.
Egy általam nagyon tisztelt volt kollégám, apai jó barátom azt mondta (1966. szeptemberében) : a normális embernek nem lehetnek elvei. Szűkebb értelemben ezzel nem értek egyet, de az élet produkálhat extrém helyzeteket. Például: elvből soha nem jönnék össze a barátom feleségével, de mi lenne akkor, ha hajótörés után az asszonnyal ketten egy lakatlan szigetre kerülnénk, és már két-három éve ott élnénk kettesben. A hazakerülésre eddig nem volt remény, és a későbbi megoldás is több mint bizonytalan. Aki ebben a helyzetben elvhű, az inkább elvhülye.
Az Àllok c. blogja tetszett, mert ez a trend … a gazdagok kènyelmesen èlnek…de èn màst is làttam vasàrnap a zalai erdőszèleken, ahol ennek az ellenkezője is lėtezik, a mèlyszegènysėg… a kèt vilåg nem ismeri egymàst, szerintem….
A sīr a fa c. novellåja tetszett, mert olyan humàn ihletèsű…nekem is van a kertemben egy öreg diòfàm, nem tudom hogy ki ültette, mert a hàzunkat a diòfàval együtt vettük kb 27 ėve…mèg èl…habår vannak szàraz gallyai is…håt…elgondolkoztam a novellàjàn..
Még egy velős gondolat. tegnap történt az iskola udvarán. Mivel tegnap nagy volt a vihar, jégesővel keveredve két fát kidöntött az iskolám udvarán, a házmester kb. fél méterrel volt tőle, majdnem meghalt….Aztán jöttek a katasztrófavédők, tűzoltók stb., s eltakarították a fák maradványait, amelyek belsőleg korhadtak voltak, s a vihar véget vetett az életüknek, úgymond…s majdnem meghalt egy ember is a közelükben, ez a buszmegálló környékén volt, de mégsem… (Az iskolánknak 510 tanulója van…)
Tehát, a korhadt fákat ki kellene vágni, sajnos…csak nem látjuk a belsejüket…s ne legyen vihar…akkor rendben van, lassan elszáradhatnak, s ne legynek nagyok, terebélyesek stb…
Ez az élet: el is kell búcsúznunk, többször is…
Még mindig jobb, ha kivágta a fáját, mintsem, ha a házára dül, vagy bárkire
Ismét egy remeklés tőled. A láb nélküli ember. Ugyanazt teszed, szépíróként, mint Turgenyev a Sztyichotvorenyija v proze című kötetében, amelynek egyik darabja a Kak choroshi, kak szvezsi bili rozi című írás. „Valamikor réges-régen, ki tudná, hol, olvastam egy verset. A költemény tartalma csakhamar elpárolgott elmémből, de első sora mélyen vésődött be emlékezetembe:
„Mily szépek, mily üdék voltak a rózsák…”
Tél van; jégkéreg ül az ablak tábláin; a sötét szobában csak egy gyertyaszál ég. Ott ülök, a szögletbe húzódva, és fejemben egyre cseng és peng:
„Mily szépek, mily üdék voltak a rózsák…”
Turgenyev az alábbi Mjátlev versre gondolt. Milyen szépek, milyen frissek voltak a rózsák a kertemben, Hogy kértem a tavaszi fagyokat, ne „illessék” őket hideg kezükkel-fordítom én. Te ugyanúgy írsz, mint Kosztolányi a Sötét bújócska című kötetében. Eredeti, szórakoztató, elgondolkodtató módon, remek stílusban. Most is nagy élmény vagy. Baráti üdvözlettel. Csaba. Kárpótlásul Szabó Lőrinc Két lány térdtől bokáig című csodálatos verse: Négy gyönyörű láb libbent autóba. Két lány. Legalább tudnám, ki volt!Nem érdekel már az utca, semmi,csak menni kéne,utána menni négy villanásnak, gyalázatos szép csalogatásnak, valami könnyű, gazdag örömnek, annak, ami ott libbent autóba és tudja Isten, hol jár azóta! Négy gyönyörű láb libbent autóba. Többet nem láttam. Két nő. Ki volt? Rohan az utca föl és alá; jöttek és szöktek; honnan? hová? Nyugodtak, szépek, piszok az élet, hej, hogy örülne dühöm nekik! Két nő: melyik szebb? Kéne: melyik? Négy lábat láttam, azt se sokáig,két gyönyörű lányt térdtől bokáig. Nem érdekel már az utca, semmi, csak menni kéne, utánuk menni, örülni nékik térdtől bokáig,s tovább, sokáig, örülni újra valami jónak, ami gyerekké ringat-altat: keresni bennük a nyugalmat, katona lelkem
tűnt vendégét, érdes életem ellentétét. Mondd, igazán bűn, hogy e két lányban valami újat úgy megkívántam, valami könnyűt és idegent? Ha bűn, legyen bűn: bűn akkor a jaj s gazember mind a szegény s fiatal. Négy gyönyörű láb libbent autóba, és tudja Isten hol jár azóta; valami itt volt és lehagyott, – be fáj, hogy egyszer meghalok.
Néha azt érzem, és nagyon fáj, hogy lélekben már te is készülsz az elmúlásra. A tatai sétád (Apuddal? Anyuddal?) Remélem, majd 25 év múlva.
Mi lett sorsa apródjainak? Màrtírhalàlt haltak, mint annyian a történelem soràn. Innen nézve ijesztô és borzalmas, onnan nézve (?) nos, meghalni a hitünkért, vagy a szabadsàgunkért? Biztos romantikus vagyok, de emiatt meghalni az nekem valami magasztos: ” nem àgyban, pàrnàk közt „, meg a magas koleszterin miatt.
De mi lesz velük utàna? (Engem ez mindig is érdekelt, lecsupaszítva: minek élni, ha meghalsz és semmivé vàlsz?)
Keleten úgy gondolják pl. ha egy apa felàldozza az életét a lànyàért, akkor a lelke nagyon magas helyre kerül. Bàr ez velem soha nem történt meg, csak könyvekben olvastam róla. A nyugati kereszténység szerint is minimum a mennyorszàgba.
Mi mégis sírunk, mert a test meg van kötve, törékeny, egyszóval: halandó. Ennyi, ami làtható, és ez elég szomorú. És mert nem hiszünk (màr régóta) abban, hogy a lélek jó helyre kerülhet, és hogy a halàl az élet, a körforgàs része.
Ôk nagyon jó helyre kerültek. Èn ebben hiszek.
A Teremtőnek (vagy a Teremtésnek”) célja volt veled. Az a Remény utcai ismeretlen csak az ő keze volt. De nagyon hálásak vagyunk neki. Nemcsak a kezének, hanem a szemének és a szívének is.
Weöres Sándor:
A célról
Mit bánom én, hogy érdemes,
vagy céltalan a dolgom?
Patak vagyok: kérdjem-e, hogy
habomat hova hordom?
Harcolok: nem tudom, kiért
és nem tudom, ki ellen.
Nem kell ismernem célomat,
mert célom ismer engem.
Elolvastam a legutolsó blogbejezgyzését…Tata – mi…végül is, a sorsot is mi alakítjuk… állás, pénzt..munkahelyek…mi lett volna jobb? Sors-szerűség: visszatérhetünk arra az állomásra, ahonnét eilindultunk…a kérdés, mit tanultunk meg útközben, éÉs, mit csodáltunk meg útközben? Mit teremtettünk útközben? stb. Valószínű sokan segítették az útját, hogy ott van, ahol van…és …az nem kevés – szerintem…
Örülök a tatai kötődésednek. Szívszorító élmény volt olvasni, hogy itt jártál a közelünkben, és nem találkoztunk. Szívesen láttunk volna. De ami késik…
Tetszett a mai blogja…most is vehet egy CD-t, szeretni most is lehet…azokat is, akik màr nincsenek velünk…ės mèg el lehet utazni Svàjcba is…a szocializmusnak vège…idővel az ember öregebb lesz, de talàn bölcsebb is…
Pál Adrienn (film) c. íráshoz:
A „Márti dala”nótában.
Hàrom dolog jutott az eszembe: az egyik,hogy az 1-es és a 24-es vonalàn jó, ha kitàmasztja az ember a gyomorfalàt (vmi mindig van), a màsodik, hogy a nyilvànossàg miatt az ember szavai bàrkihez eljuthatnak (egészen tàvoli pontokra is), s végül: igenis lehet nyelvet csiszolni hamburger mellett (lehet, hogy nekik esélyük sem volt màsra, mint ràdiót hallgatni).
Üdvözlettel, Kati
Kedves Balázs Géza!
El Mirador foglalkoztat mostanában. Szeretném felhasználni az Ön által feltett anyagot, hogy segítségével tágíthassam a piramisokról kialakult egysíkú állapotot. Kérem, engedélyezze a felhasználását, amit előre is köszönök.
Tisztelettel: Samodai Péter
Tisztelt Samodai Úr!
Természetesen bármit átvehet, felhasználhat, végtére is pontosan azért írunk. Ha hivatkozik rám, s ha értesít erről, azt külön megköszönöm.
El Mirador-expedíciómról (ami életem egyik legnagyobb élménye) több helyen meséltem, a Múlt-Korban, az Élet és Tudományban, s ha jól emlékszem a Magyar Nemzetben is. A piramisok kapcsán pedig Várkonyi Nándorról szóló írásaimban fejtettem ki véleményemet…
Üdvözlettel: Balázs Géza
‘Páternoszter” – Mi Atyánk, – az imádság.
„Páternoszter” – a felvonó, a körben járó, megállás nélkül: mint a rózsafűzér, egy önmagába visszatérő kör, szünet nélkül. Amit a kézben tartva, szemről szemre, csomóról csomóra tovább forgatva számolhatom az elmondott Mi Atyánk imádságokat…
Majd megbeszéljük. R.a.
Néha van olyan érzésem, hogy mindegy melyik úton indulnék, zöld, vagy piros, mert ahova el kell jutnom, eljutnék! Csak a népmesékben, és a Màtrixban nem.
Igazàból a kisvasutat néztem ki magamnak, a túràzàs màr nem nekem való! Nem bírja szívem.:( Köszönettel, Kat
Ha a legtöbb embert megkérdeznénk, szerintem Önnel értene egyet, mert a névnek nyilvánvalóan több köze van ma már az egyházhoz, ahhoz képest, amikor először említik a helységnevet. Latinos berkekben így is magyarázzák jelentését. Engem inkább az ikon története fogott meg: Nagy Lajos ajándékozta az eredetit a lengyelországi pálos rendháznak (bár ez is lehet, hogy csak legenda), majd a kialakult kultusz miatt kap egy másolatot Márianosztra. Azt hiszem, itt is valami körbeért.
Üdvözlettel,
Attila
Kedves Gèza,…a küldetèse szerintem nem Indiàban van… Terèz anyånak volt Kalkutta…szegènyen èlt, mert a szegènyeket kèpviselte, ő mondta, hogy
a szegènyeket csak ùgy kèpviselheti, ha ismeri a sorsukat…kiment az utcàra èlni közèjük…amikor a Bèke Nobel dìjat vette åt, Zágràbban megållt, s kèrt egy règi ismerősètől egy szandålt, mert szakadt volt az övè…s aztån tovåbb utazott Svèdorszågba åtvenni a dìjat..filmen låttam…több èvtizede nem jårt Euröpåban…s a Nobel dìj összegėt a szegènyeknek adta…s visszament a lepråsai közè…most nèztem egy hitről szölò műsorban egy interjùt egy megtėrt fèrfitől, akit ott a Deåk tèr környèkèn ment be a Terèz anya nővèreihez…megmentettèk, sok sikertelen kìsėret utån
…Terèz anya szeretethàzai működőkèpesek a vilàgon…s nincs is fentartòjuk…maga sz Isten…
… a magyar nyelv håzai …a vilàgon…hol vannak, s kik kèpviselik..ez is lehet egy ùj kihìvàs….de nem a karrieriståknak, diplomatåknak…stb.,
Zcsj
Jártam Kalkuttában Teréz anya kolosorában. Szegényes szobája most is előttem van, hosszú lépcsősor vezet hozzá, a pár négyzetméteren egy ágy, egy kis polc és egy kis asztal van csak… A kolostor körül (egyébként ott van eltemetve) koldusok, és felirat: ne adakozzanak a koldusoknak…
Kedves Gèza,Ezeknèl a köveknèl mit èreztèl mit làttål…??? Mit üzentek neked???
Nekem volt egyszer egy èrdekes làtomàsom…hasonlò helyzetben…
De csak kèsőbb èrtettem meg a làtomàst.. a hely, az ott èlők szellemètől stb.szinkronicitàst..csak megfelelő adò ès vevő kell hozzà…ès valami, ami közös ügynek neveznèm…
üdv.
Nehéz megfogalmazni. Az okkultizmus távol áll tőlem. Racionális ember vagyok, próbálom elképzelni őket… itt, a Börzsönyben, a Húsvét-szigeten és a mikronéziai Nan Madolban. Nagyon homályosan látom őket, igazat megvallva, nem látom őket…
Szerintem beszèlgessen cssk anyjàval, gondolatban, akàr Csernobilròl vagy az idiai vàrosròl, vagy arròl az iszap-vårosròl Pàpa mellett…
….a vàlaszok is gondolatban èrkeznek…
Köszönöm, ez megvan. Szoktam beszélgetni a szüleimmel. Pilinszky jut eszembe: Szavaidat, az emberi beszédet én nem beszélem… Nem értem én az emberi beszédet, és nem beszélem a te nyelvedet. Hazátlanabb az én szavam a szónál! Nincs is szavam….
Igen, a Zahir amùgy olvasni valò könyv, de ugyanolyan kaptafåra ìrta, mint a Veronika meg halni regènyèt… az is arròl szöl, hogy az èlettől kapott mèg egy esėlyt Veronika az öngyilkossàga utån. A pszichiåtriån beleszeret egy måsik öngyilkos fiùba….a vègèn mindig megoldja a problèmàt mėg egy esėllyel…
Ès, a regènyeinek a szìntrei mindig mås màs orszågokban van màs kultùråkban..
Bàrhol båmilyen törtènetbõl īr regènyt…
A Bazilika talàn Kesztölc felôl?
Nem, egészen máshonnan. Még várom a találgatásokat, azután elárulom. Ez egy egészen egyedi látkép…
(Hát) kiváncsi vagyok, még Piliscsévre gondolok, bár én a kiránduló helyeket annyira nem ismerem arrafelé, de Búbánat meg túl közel van szerintem a képhez voszonyítva. Esetleg még egy kilátó, de ez már tényleg az utolsó tippem!
Jövő héten megírom… Nem Kesztölc, nem Piliscsév… Esetleg annyit elárulok, hogy nem is Duna innenső oldala, hanem a másik… Vagyis a bazilika látképe a Duna jobb oldaláról nézve… Ez talán segít egy kicsit.
A Kovácspataki sziklák tanösvényét említi a Google (ez a Google mindenre jó!), másra nem tudok tippelni. Jó kis hely lehet, majd egyszer bekukkantok oda. 🙂
Köszönöm, hogy ilyen kitartóan nyomozott. Igen, lehet, hogy a Helemba környékéről is szép a látkép, de ez még Magyarország, a Börzsöny, a Márianosztra feletti 548 m magas Só-hegy. Ez az pont a Börzsönyben, ahonnan Váctól Dömösön át Esztergomig követhető a kanyargó Duna. Az esztergomi bazilika pedig olyan képet mutat, mintha a hegyek fölül, az égből néznénk. A zöld jelzésen lehet megközelíteni, csodaszép túra.
Üdvözlettel BG
Igazàból a szülôvàrosom miatt érdekelt a dolog, s làtszik, hogy még „nem jàrtam körbe” a témàt. Azt hiszem ott van egy kisvasút is talàn 3 megàllóval? Köszönöm az ötletet, majd egyszer.
Igen, a Szob és Nagybörzsöny között újjáépült kisvasútnak van márianosztrai megállója. Onnan a zöld jelzésen (persze azért elég szép emelkedő).Jó túrázást!
Az íróra kifejezetten igaz: Előttem van az élet, mögöttem a széktámla.
Balázs Gézával értek egyet. Egyrészt jellemző ránk a „hungaropesszimizmus”, jó, hogy könyvbe szedi a tüneteket. Másrészt, noha a Kortársban megjelent cikk szerzője utal arra, hogy „van azért elmozdulás pozitív irányba is”, mégis, maga a cím sokkoló. Akkor is, ha jeles írónkhoz kötődik, de a korállapot leírása nem manapság történt. Rossz diagnózis. Ha azt sulykolják valakinek: beteg vagy, az illető képes elhinni, hazamegy, lefekszik, a fal felé fordul, és úgy marad. Sokkal tágabb horizontban kell vizsgálni a „dolgot”. Ma a világtest beteg. Ennek történelmi elemzése, összetettségének boncolgatása itt nem lehetséges. Annyit megjegyezhetünk, hogy a nagyhatalmak politikai játszmái mindig kárunkat okozták – háborúkban előre békét rendezgetve, békében háborúzva. Mindezt a vírus okozta járvány csak tetézi. Ebben a helyzetben erőfeszítésekre van szükség, amit mentális gyógyítással lehet segíteni. Táplálkozhatunk magyarságunk eredményeiből, művészetünk, zenénk, irodalmunk értékeiből, az iparban, a földeken, a szolgáltató mezőkön dolgozók tudásából. És igen, a gyógyászat tudósainak munkáiból. Járuljunk hozzá, hogy a nemzet testében „új immunitás” alakulhasson ki. Amire Szerencsés Károly is serkent. Mert az élet újul. (A betegségből is van gyógyulás.) Vannak szavaink és dalaink. Poroljuk le könyveinket – értünk. „Valaha igét zengtek, s ami érték volt bennük, az lesz a muníciónk.” Hozzá hallgassuk meg a Kormorán együttes királyhelmeci koncertjéről 2017-ben készült felvételt, amikor a közönség meghatottan együtt énekelte: „Kell még egy szó…”
Rügyeznek a fák, idézzük hát a múlt márciusából is erőt merítő Juhász Gyulát:
„Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!”
Tisztelt Balázs Géza Úr!
Mostanság sokszor szóba kerül az otthoni munkavégzés, amit magyartalanul és rendszeresen a „hómofisz” kifejezéssel jelölnek. Erre van nagyon jó magyar szó is: házi iroda, otthoni iroda. A másik borzalom a „sztrítfúd”.Elszomorít nyelvünk íly módon történő amortizálása (a Kossuth Rádióban is). Ezt nem szabadna engedni.
Üdvözlettel: Domokos Attila
Tisztelt Domokos Úr! És ugyanott szombaton ezt hallom: a rádió információs magazinja. És ehhez mit szól a nyelvvédő? Bukta Ferenc, Nyíregyháza
Olosz Lajos: A rodostói árva
Rodostón a hulló eső Mikes könnyhullása.
A mennydörgés Mikesnek a tompa zokogása.
Nyugtalanul szálló lelke zúgó vihar szárnya.
Az éjszaka Mikesnek a szomorkodó árnya.
Miért hull a könny?
Miért zúg az ég?
A vihar miért csapkod?
Miért fedi el a sötétség ez idegen hantot?
Azért zokog, zúg, viharzik Mikes fájó lelke,
mert elvitték nagy Rákóczit tőle messze, messze.
Őt siratja, de hiába, az õ öreg társa,
és nélküle még jobban fáj csendes árvasága.
A Hét című, kisjenői, Körös parti település hetilapjának 1907. október 27-i számában jelent meg nyomtatásban.
archiv.nyugatijelen.com/2002/…/szept…/j9.html
A keresésre fordított idő kb. 3 perc Üdv. BJ
Mikes életének tragédiáját gyönyörű versbe foglalta Lévai József, aki a magányt, a hazátlanságot, Rákóczi szellemét és az idegen földön való „raboskodás” keservét is megidézte Mikes című versében. Amikor olvasom, végig hallom benne a tenger mormolását, a szél zúgását és a szülőföld felé vágyó fájdalmas sóhajt… Megrendítő!
http://www.irodalmiradio.hu/fe.....aivers.htm
Na még:
Vasárnap bort inni,
Hétfőn nem dolgozni;
Hej, kedden lefeküdni,
Szeredán felkelni;
Csütörtökön írni,
Pénteken számolni,
Hej, szombaton kérdezni:
– Mit fogunk dolgozni?861
Alsóbalog (Gömör)
Épp ma jutott eszembe, hogy Indiáról semmi hír, oda nem jutott el a vírus. És valóban itt a válasz. Köszönöm.
Kedves Géza, csak hogy több változat legyen:
Hétfő hetibe,
Kedd kedvibe,
Szerda szűribe,
Csütörtök csűribe.
Péntek pitvarába,
Szombat szobájába,
Vasárnap az Isten házába.
Szülőfalum, Nagyfödémes, Pozsony megye. Gyerekkorból, családból tanultam (születési év 1944).
Vasárnap várom a bakámat,
hétfőn egy tüzért várok én,
s a keddi napot egy honvédnek adom és
szerdán jön a trén, trén, trén, trén.
Csütörtökön jön a vörös ördög,
pénteken meg a szanitéc,
és szombatra maradtak, akik még hátra vannak,
éljen az egész hadsereg!
***
és egy csonka hét:
…szita-szita péntek
szerelemcsütörtök
dobszerda
Meghatóan gyönyörű írásodat olvasva csak a könnyeimet törölgetem. Szabó Lőrinc Mindennap valaki című versének sorai dörömbölnek bennem.
Meghalt! – szinte dörren a hír,
hozza ujság vagy telefon,
úgy jön, mint egy puskalövés,
élesen, kurtán, szárazon.
Meghalt! – mindennap jön a hír
s egyre több barát esik el
a nagy csapatból, amelyet
valaki folyton tizedel.
Igen, úgy látszik, ez egy ilyen év. Szinte mindennap jön a hír, hogy elment egy jó barát, egy rokon, egy ismerős
Részvétem, bizony nem tudhatjuk mennyi van hátra. Pedig ugye a napjaink meg vannak számlálva. Vígasztalódást.
Nyugodjék békében!
https://youtu.be/AQkA3pzo7NY
Tulok Teréz
A MAGYAR NYELVRŐL
(A Magyar Nyelv Napjára)
Magyar vagyok. Te is az vagy. Mi magyarul beszélünk.
Egymás között, veled ketten mindig, mindent megértünk.
Szóljunk hát a magyar nyelvről, melyet ma ünnepelünk!
Szép szavaktól. mondatoktól legyen szép az ünnepünk!
Nyelvtanát is jól tanuld meg! Mely nem könnyű feladat,
hogy helyesen tudd használni. Forgasd meg az agyadat!
Egy szó többet is jelenthet. Nem mindegy hogy használod!
A szavakat se ismételd! Újakat kell találnod!
Magyar szívben magyar öröm, magyar bánat tépdesi.
Ki nem tudja anyanyelvét, nem képes ezt érezni!
Csak helyesen írj, és beszélj! Tanuld meg jól a magyart!
A mondandód tiszta legyen! Más nyelvekkel ne kavard!
Minden szó érthető legyen! Beszéd közben ne hadarj!
Szavak végét sem harapd el! Jó nyelvhasználó maradj!
Bármit mondhatsz, lejegyezhetsz. Van elég szó a ,,tárban.”
Csak keresgesd és ráakadsz előbb-utóbb. Csak bátran!
Sokat olvass, hogy minél több magyar szót megismerj!
Ezt a kincset soha, senki nem lophatja el tőled!
Király mellett amilyen szép maga a királylány,
olyan a mi anyanyelvünk. Mint égen a szivárvány,
oly sokszínű. Mint a festő kezében a paletta,
és a zene ha magnó szól, melyben bent a kazetta.
Beszéld, tanuld és évezd a magyar nyelv dallamát,
hogy a szöveg ne csak ajkad, a lelked is hassa át!
November 13. a Magyar Nyelv Napja.
A verset a miskolci Bűvölő zenekartól Karády István zenésítette meg. Kérem, hallgassák meg!
Üdvözlettel:Tulok Teréz Zalaszabar
„Mélységes mély”
Megértjük a velünk állandó közelségben élő kis állatok viselkedését, szeretetét, és ha elég figyelmet kapnak, ők is válaszolnak nekünk. Ez a szeretett állapot a végelgyengüléssel ért véget.
„Hová lett az idő?”
Milyen jó volt akkor így élni: jó szülők, a testvérek, utazások, béke.
Köszönjük!
Ez a történet nagyon kedves.
Tisztelt Tanár Úr! A humán tudományok királynője című írása is nagyon gondolatébresztő. Hetek óta figyelem a tévében napjaink alkalmi rétorait, orátorait (nevezhetnénk őket összevonva, stílszerűen akár rétorátoroknak is), és azt tapasztalom, hogy kivétel nélkül mindegyikük eee-zik, ööö-zik, szinte mindegyik szava után nyög, nyekeg. Ha annak, aki „letette a garast”, azaz a közösség előtt beszél, minden egyes „nyökögéséért” ezer forintot kellene fizetnie, és az bekerülne anyanyelvünk „perselyébe”, nem kellene „tányérozni” (mint korábban – én azt is nagyon szégyellnivalónak éreztem – például a Nemzeti Színház érdekében ) kulturális célra fordítandó pénzekért, mert a „szolnokok” többsége már „röpke” öt perc alatt is akár száz-százezer forinttal is gazdagíthatná a „nagy porcelán malacot”, amelyben viszonylag rövid idő alatt milliók, sőt milliárdok gyűlnének össze.
A 2019. november 13.-án írt üzenetemet, ami a magyar nyelvről szólt, nemrég Karády István, a miskolci Bűvölő zenekar vezetője megzenésítette. Kérem, hallgassák meg! A dal ezen a linken érhető el. https://youtu.be/fjepTDD-3OM Békés, boldog új esztendőt kívánok önöknek:Tulok Teréz Zalaszabar
Az Egyetemeimhez:
Kívánom, hogy ez a harmadik harmad se legyen „harmadgyenge”. Az első két – hol derűs, hol izgalmasan, érdekesen viharfelhős, mennydörgéses, villámfényes, ugyanakkor elismerészivataros – életszakaszt követően ragyogó napsütéses, bárányfelhős, az esetenként megjelenő gomolyfelhőkből is sikerzáporokat hozó, és az azokat követő, a korábbiaknál is szebb, szivárványos időszak köszöntsön rád. Jó egészséget és további sikeres, boldog éveket kívánok.
T. Balázs Úr!
Némi vitába keveredtem, hogy a nem fenékig tejföl mondásban használható-e a tejfel. Önnek mi a véleménye? Itt ugyanis a tejnek a föléről, nem pedig a feléről van szó.
Üdvözlettel:
Ábrahám Zoltán
Húha! Elsőre azt gondolom, hogy a tejfel és a tejföl ugyanaz, tipikus e ~ ö váltakozás, mint felmegyek ~ fölmegyek. Ha tudományos választ vár, akkor kérem, írjon az ingyenes tanácsadás rovatunkba: e-nyelv.hu – éppen én vagyok most a tanácsadó…
Tisztelt Tanár Úr, magam is ismerem ezt a galamb-burukkolást – szülőhelyemről, Baranyából, eképpen: „Megölték szegénykét, kivették a szívét…” folytatódik, mint egy ballada (Jézust siratja el a madár),de további sorokra nem emlékszem, sajnos.
Kedves Valéria, éreztem, hogy valami balladaféle lehet. Hátha még előkerülnek adatok! Köszönettel: Balázs Géza
Kedves Tanár Úr, A mocskos mesterség című könyvről írt bejegyzésében kétszer is (Szepes) Máriát írt ERIKA helyett, kérem, javítsa. (Észrevételemet igazán nem rosszindulattal írtam.)
Minden segítő figyelmeztetést köszönök!
„Luci Ferkó” szavai számomra iránymutatóak:”Tragédiának nézed? Nézd legott komédiának, s múlattatni (sic) fog”
Tessék az ajtót betenni!
Gratulálok hozzá. A konkrét problematikán – mint fordító – sokszor elgondolkodtam, köszönöm a segítséget.
Nem értem viszont, hogy ilyen és ehhez hasonló írások miért nem gyakoribbak a „laikus” sajtóban. Nem mindenki olvassa a szaksajtót és ha valamikor, akkor mostanában szegény nyelvünk nagyon is rászorul a segítségre.
A cikket még egyszer megköszönve, üdv
Majtényi György
Valóban mennyi apró finomság, művelődéstörténeti hagyaték rejlik egy-egy szóban, kifejezésben. Azért szerencsére még van egy-egy hely, ahol szükség van ilyen gondolatokra. Ha pedig máshol nem, akkor itt, ameddig van áram és bennem szusz.
Nézdegéljen egy kicsit!! Talán e szó értelmezését olvastam blogjában. Visszaléptem most a blogra, s pontosan: nézegelődik, nézgelődik formát elemzi. A mi vidékünk, Veszprém megye ismeri, használja ezeket a változatokat, azt is amit először írtam (nézdegél). Jómagam is. Nem ritka és különleges kifejezés ez felénk.
Nagyon köszönöm a kiegészítést!
Kedves Tanár Úr!
Nemrég láttam az Ez itt a kérdés… című műsorban, nem tudom szó nélkül hagyni.
Maga olyan kellemes ember, intelligens és jóképű. Az idő megfontolttá tette és bölccsé. Valószínűleg. Kivéve akkor, ha már eleve az volt.
Miközben magát csodáltuk, mondtam is a nővéremnek: „Ilyen férfi illene hozzád!” Ő meg azt kérdezte: „Van felesége?”
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek…”
Kedves Balázs Géza,
Ma este néztem az M5 műsorát, melyben a magyar nyelv megmaradása körül folyt a vita. Nagyon egyetértek Önnel, mert szemellenzővel járnak bizonyos nyelvészek! Olvassannak már el egy pár kommentet a Facebookon és rájönnének, hogy az emberek nem 20-30 %-a nem tud írni, de beszélni sem! Sajnos a folyamat megállíthatatlan, ahogy az online vásárlás, az emberek (fiatalok) kizárólag írásban történő kommunikációja…az összes multikulti szokás beszivárgása: Halloween és társai. Több dologgal lehetne felkarolni a magyar nyelvet….de mindenképp belső kényszerrel, ösztönzéssel! ( Ehhez kell egy törvény..!) Nyelvi játékokat indítani online téren, digitális média nyelvhelyességét ellenőrizni kell, stb
Üdvözlettel: Babós Mónika, Szeged
A tévés szerkesztő azt kérte, hogy ne palástoljam a véleményemet. Nem palástoltam.
Meghatóan gyönyörű írás az Á Budapesten. Ady versét „hozta be” a lelkembe.
Hepehupás, vén Szilágyban
Hepehupás, vén Szilágyban,
Hét szilvafa árnyékában
Szunnyadt lelkem ezer évet.
Paraszt zsályaként aludt el
S bús krizantém-fürttel ébredt
Hepehupás, vén Szilágyban.
Hepehupás, vén Szilágyban,
Hét szilvafa árnyékában
Várt volna még ezer évet,
Míg idő jön a csodákra.
Óh, jaj nekem, hogy fölébredt
Hepehupás, vén Szilágyban.
Ennek a fiúnak, Á-nak, aki „ezerszer gondolt csodaszépet” a Szilágyságban virág nőtt a szívében, amit semmiféle „csorda-nép” nem lenne képes „lelegelni”. Most, hogy „Vergiliusa” jóvoltából az „őshaza” értékeivel találkozott, és most, hogy visszaviszi őket a Szilágyságba, ezek a „bús krizantém-fürtök” új, vidámabb színekben ragyognak fel, és új illatokat árasztanak számunkra is. Köszönjük a gyönyörű írást.
Sok Szeretettel Üdvözlöm!
Ma van a Magyar nyelv napja. Erre az alkalomra írtam egy verset a szombathelyi Püspöki Iskola tanulóinak, és nemrég Karády István megzenésítette. Kérem olvassa el, és hallgassa meg! Ha tetszett, kérek egy rövid választ a 14tulokterez14@gmail,com címre! Köszönöm.
Tulok Teréz
A MAGYAR NYELVRŐL
(A Magyar Nyelv Napjára)
Magyar vagyok. Te is az vagy. Mi magyarul beszélünk.
Egymás között, veled ketten mindig, mindent megértünk.
Szóljunk hát a magyar nyelvről, melyet ma ünnepelünk!
Szép szavaktól. mondatoktól legyen szép az ünnepünk!
Nyelvtanát is jól tanuld meg! Mely nem könnyű feladat,
hogy helyesen tudd használni. Forgasd meg az agyadat!
Egy szó többet is jelenthet. Nem mindegy hogy használod!
A szavakat se ismételd! Újakat kell találnod!
Magyar szívben magyar öröm, magyar bánat tépdesi.
Ki nem tudja anyanyelvét, nem képes ezt érezni!
Csak helyesen írj, és beszélj! Tanuld meg jól a magyart!
A mondandód tiszta legyen! Más nyelvekkel ne kavard!
Minden szó érthető legyen! Beszéd közben ne hadarj!
Szavak végét sem harapd el! Jó nyelvhasználó maradj!
Bármit mondhatsz, lejegyezhetsz. Van elég szó a ,,tárban.”
Csak keresgesd és ráakadsz előbb-utóbb. Csak bátran!
Sokat olvass, hogy minél több magyar szót megismerj!
Ezt a kincset soha, senki nem lophatja el tőled!
Király mellett amilyen szép maga a királylány,
olyan a mi anyanyelvünk. Mint égen a szivárvány,
oly sokszínű. Mint a festő kezében a paletta,
és a zene ha magnó szól, melyben bent a kazetta.
Beszéld, tanuld és évezd a magyar nyelv dallamát,
hogy a szöveg ne csak ajkad, a lelked is hassa át!
November 13. a Magyar Nyelv Napja.
Kedves Balázs Géza!
Isten éltesse!
Nagyon köszönöm Önnek, Mindenkinek – annyi köszöntést kaptam, hogy nem tudom külön-külön megköszönni.
Isten éltesse jó egészségben, boldogságban tisztelt Tanár úr!
Tisztelt Tanár Úr! Sok boldog születésnapot kívánok jó egészségben, boldogságban és az olvasóinak még több érdekes, kitűnő könyvet Tanár Úrtól.
Köszönöm a hozzászólás lehetőségét.
Én is nagyon köszönöm: van még bennem néhány ötlet, igyekszem megírni. Jól esik, hogy buzdítanak, hogy még vannak olvasók!
MIndig elbűvölsz a napszavaiddal, néha reminiszcenciákat is keltesz velük bennem. Nagy ötlet volt ennek a rovatnak is az elindítása részedről. Mint írtam, ebből is kellene egy könyvet készítened. Nagyon szórakoztató lenne. Most például a szarszeplő szó bűvölt el. (Istenem, de régen volt!) az utoljára kb. 53 évvel ezelőtt olvasott Béka-egérharc című Csokonai- eposzban találkoztam vele:(Ha jól emlékszem, Pszikharpaxról, az egérkirályról van szó…): ,
Búsúltában elhajítja
Púderes parókáját,
Lábával jobban szorítja
Társa oldalbordáját!
Nem fért volna ijedtébe’
Már egy zabszem a seggébe,
Kiverte a szarszeplő.
Nem Csernobil – Zugló 2019/9. című beíráshoz. Balázs Géza folyamatosan figyeli a zuglói állapotokat, szívén viseli a kerület sorsát. Az utóbbi időben megosztott fotói nem örvendetesek, de igazak. Ezt igazolják a hozzászólások, „Zúgolódó” például ékes irodalmi nyelvezettel fejezi ki a csúnyát, összhangban a képekkel, és szebbet remél. Mint helybéli, a személyes tapasztalatok alapján egyetértek, hiszen ezt látjuk. Ha nem is Csernobil, de dzsumbuj. Erre kapunk egy levelet a kerületi polgármestertől, aki már mint főpolgármester-jelölt szólítja meg az embereket. Az időseket célozza meg, ígérget: a fűtési szezonban rezsiköltségek enyhítése, CT-berendezés, ingyenes szűrővizsgálat, egészségházak létrehozása. Mindez szép. A „zuglói polgármesteri évei alatt megalkotott szociális támogatási rendszert” terjesztené ki a főváros egészére. A zuglói elhanyagolt területeket, a dzsumbujt kerüli. Pedig az is egészségkárosító. Kinek, minek higgyünk? Itt vannak a szociofotók, a saját látott, megélt tapasztalat. „Én is hiszek egy-két szép dologban…” énekli Zorán. Énekeljük vele. Lám, milyen lélekemelő a dal, és milyen fontos a Napló tényeket rögzítő ereje. Kutatásra alkalmas, felejtés ellen.
Mivel ezt a számunkra nagyon kedves, jelenleg valóban egy nukleáris katasztrófa utáni állapotban leledző terület gyászos hangulatát árasztó városrészt úgy CSERben hagyták, hogy elvesztette korábbi előkelőségét, rangját, idegen szóval NOBILitását, a Csernobillal való párhuzam nagyon találó. Köszönjük a Professzor Úrnak, hogy – már nem először – szóvá teszi ezt a súlyos problémát. Bízzunk benne, hogy jajkiáltásai, amelyeket a mieinkkel felerősítünk, eljutnak a jelenlegi vagy az őket felváltó illetékesekhez, és végre azon lesznek, hogy a szörnyű állapotban lévő Zuglót, ha nem is „új Helikonná”, de emberi lakókörnyezetté alakítsák vissza.
A professzor úrnak a gyermek szemiotikájával kapcsolatos írása engem is visszavitt a gyermekkoromba. Nosztalgiáztam egy kicsit.
A fiú- és leánygyerek között – megítélés szempontjából – az én szűkebb szülőföldemen, a mi utcánkban is, nagy különbség volt. (A kiejtést igyekszem fonetikusan visszaadni) „Egy csutkányi fiju – ahogy a szomszédasszonyunk tartotta, akinek csak lányai voltak – többet ier, mint egy szekerderek asszony”. Móricz írja Vásárfia című cikkében, a Pesti Napló 1937. május 7-i számában, hogy az ő gyermekkorában az a hír járta, hogy a japánok – fajnemesítés céljából – magyar legényeket akarnak vinni „atyának”.
Nem csoda hát, hogy nagyapám és nagyanyám szóhasználatában az igába hajtott, nemszeretem, az iskolában is köszvienyes vien pöspökkient üldögéillőü, jámbor puja mellett többségében eredeti, az olykor pejoratív hangzás ellenére is csupa kedveskedő kifejezés – mámma nőütt, tennap kőütt legienyke, csirkeparittyázóu kis urfi, hejrelegienyes kivagyok-éin vagyok, éin a világ elseje vagyok, pejhedzőü bajuszu legienyke, kicsi, mint ety csomóu szösz, a csizmaszárába kis lovaglóuvesszőüt hordóu kislegieny, surmóuk, surbankóu, legienybogyóu, kenyiergunyhóu, ördökfijóuka, virtuslegienyke, kis kokas, kukoriekolóu, fijatal kokas, harmatfü csikóu, választott malac, rugot bornyu (már elég nagy ahhoz, hogy ne szopjon, ezért az anyja elrúgja magától), gyermekfiju, tekergőü, röhincs, kis kóupé, tacskóu, kucóuporos kizsgyerek, akinek méig a vadribizliszedieshe is kisszéik kee, porbafingóu, porba jáccóu kicsi fiju, köjkincéir, kutyakergetőü, gojhóu, fijuköjök, köjök legieny, csikasz kisfiju, takonypóuc, téifelesszáju, méig le se nyalta a szájárul az annya tejiet, méig nem hullott ki a téijfoga, ety csű tengeri (vagy máléi),ojjan kicsi legieny, hogy Miteccik bóutos mindieg a zsebiebe akarja dugni, ha átmegy hozzá krumplicukorier, kugliállogatóu, mezitlábos puja, gagyogóu koru, emberbimbóu, a fejünkre nőütt, suttyóu, nagy lóugóu, nagy lakli, rakoncátlanka, eekanászodott, Rinaldóu Rinaldini, kizs bóurembukk, nem gyerekember mán, Rontóu Pál, zőüt siheder, nagyra nőüt siheder, méig nemrieg kötötte kiscsikóu-gyeplüjiet boklára a bába, oszt má kiesz nagy lú, bikfic, pupák, siheder legienyke, pendejes, glotgatyás, rövidnadrágos, hátulgombolóus nadrágba járóu, suhanc, suhancár legieny, süldőü és süvölvieny fiju, nemsokára emberszámba kerül, mint az ierőü búza, sárgul itt-ott, de a szemje tejes méig, vagy má vijaszieriezsbe van, rövidesen meglett magabiróu ember lessz, mahóunap a barázdába, az eke szarva mellett kiesieri a pacsirtát, vagy mint fijatal fecske a fieszek szielien, mán próubálgattya a szárnyát – élt a fiúgyermekkel kapcsolatban.
A süldőü, ami főnévként a növendék sertést, a malac és a disznó közötti átmenetet jelenti, feltehetően a süvölvieny, a suhanc, suhancár és a siheder szavakban is benne lévő su-si-sü ősgyök származéka. Ha merész feltételezésnek is tűnik, a korábban említett s-cs megfelelés alapján ez a si lehet benne csi formában a csikóu, csirke, és a csibe szavunkban is.
Ma már kinevetnék, aki legienybogyóu-zna vagy virtuslegienyké-zne, sőt, ahogy a bakfis, úgy a semleges kamasz is lassan szaknyelvi terminus technikussá válik, mert kiszorítja az egyeduralkodó srác. Ugyanilyen szegénység van az iskolás és a felnőtté vált fiú megnevezése terén is. Milyen sokszínű, jó nyelvű, jóízű, vitamindús gyerekkórus alakult az én gyermekkoromban a falusi iskolákban, a jó levegőn, a fagyban, a napfényben és a boldogságban!
De ki beszél ma már nagyszüleim nyelvén kizsdiják-ról, nebulóu-ról, géizenguz-ról, vásott köjök-ről, szeleburdi-ról, szeleverdi-ről, embernyi ember-ről, instruktorok riemie-ről, ojjan indulatu ifju-ról, akit semmi fegyelem meg nem bir zabolázni, akin nem fog a virga a stutika éis a páca, peniperdá-ról, kutyafülü-ről, kutyafog-ról tacskóu-ról, ebattá-ról, kis manóu-ról, ábéicistá-ról, iskolakerülőü-ről, anyaszomoritóu-ról, kis apagyász-ról, lurkóu-ról, suplenc-ről, bojtárformá-ról, illetve a még élő fiatalember-en kívül nagyremienyü ifju-ról, fijatalur-ról, nagylegieny-ről, sarkantyus legieny-ről, lovag-ról, gavalléir-ról, leventé-ről, szegletes kamasz-ról, emberkiepü ugorká-ról, kinyilatlan szemü kandurmacská-ról, vagy az ojjan jelentiktelen, mint a hatéives meszelőü-ről beszélni.
Már túl az ötvenedik előadáson!
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója.
„…..függök ezen a zord élet-párkányon”
Ady-est
Előadja:
Bogdán Zsolt színművész, kétszeres UNITER, és Jászai Mari-díjas érdemes művész, a kolozsvári társulat tagja.
Szerkesztő – rendező:
Szugyiczky István színművész,
a Harag György Társulat Örökös Tagja.
Szerintem ez a dal rosszul lett leírva, én személy szerint máshogy tudom, egy szebb szöveggel!
Varga Angéla Enikő ének-zene-hittan-érkölcstan-történelem-rajz (hittérítő) szakos pedagógus tanította, aki ennek a korszaknak a szülötte.
Tisztelt Balázs Géza!
Nagyon szeretem a magyar nyelvet, nagyon fáj, mikor újságírók vétenek helyesírási hibákat, és minden korrekció nélkül közre is adják. De ami mostanában nagyon zavar, egy olyan szokás, ami egy ideje a rádió/tv-interjúkban nagyon elharapódzott. Legyen bármilyen esemény, a riporter feltesz egy kérdést, a válaszadó majd’ minden mondatát úgy kezdi, hogy „Így van!”. Szinte sérti a fület, amikor még jó hosszan í-znek, szinte felkiáltva. Történik ez természetesen akkor, ha a riporter rákérdez a témára, de nincs már olyan válasz, hogy „igen, valóban, persze ….” csak „ÍÍÍGGY VAAN!”. Ha meghallgat manapság egy riportot a rádióban, azonnal találkozik az újonnan kialakult zavaró, bár nyelvtanilag nem kifogásolható válasszal. Így van? Köszönet minden nyelvművelő műsorért, többre is szükség lenne! Üdvözlettel. Máté Márta
Ezekből a példákból is jól látszik, hogy a tegezés a természetes, a magázás (és a többi változata, pl. önözés, tetszikezés) egy mesterséges, felesleges, túlértékelt nyelvi forma, aminek nincs helye a nyelvben.
Hát már a természetben sincs nyugta az embernek. Állatkínzás, kitérés a biciklis elől. Ez is szomorú. Még inkább a figyelmeztetésre tett reakció: nem is értik (nem akarják érteni). Azt hittem, csak a mi csendes zuglói utcánkban fordul elő, hogy a járdán bicikliző öregúr (a szó első tagja stimmel) nem tér le, amikor az óvodából kijövő gyerekek állják az útját. Az édesanya riadtan tereli arrébb gyermekét, mi a kerítéshez lapulunk. Mielőtt szólhatnánk, a fazon már elhúzott. Igen, találó, pontos a megnevezés: ez a bunkó. (A lombos fák között még lehetne mondani: tuskó. De az hasznos.) Szóval ez nem egyedi eset, ez már jelenség.Éljen a vasút!
Hozzászólások a Facebookról:
Kovács Péter [hu] A Zaszeg-et még nem hallottam, pedig Zeg-i vagyok… 🙂 Val’sz’eg nem járok olyan körökben… 😛 🙂
Orsolya Nádor Egy kedves kollégától hallottam, hogy Báreszben nőtt fel. Megfejtés? 🙂
Erzsébet Csekéné Jónás A határszéli megyénkből hasonló rövidülés még a Várda (Kisvárda), Bakta (Baktalórántháza), Bátor (Nyírbátor), Pócs (Máriapócs), Gyarmat (Fehérgyarmat), Mada (Nyírmada), Halász (Nagyhalász). De biztosan van több is. Köszönjük az értékes stílusalakzati magyarázatot! 🙂
Henrietta Vaska Debrecen Debrőként is ismert, ill. a fent említett Madával szembeni falu Puszta (Pusztadobos), és szintén az ő környékükön található Namény (Vásárosnamény). További példák a szabolcsi tájékról, még gyerekkoromból: Ohat (Ohat-Pusztakócs), Kálló (Nagykálló), Gáva (Gávavencsellő)
Tisztelt Balázs Géza, egy szó helyesírásával kapcsolatban, nevezetesen az akkora/akkorra -val kapcsolatban hol tudok feltenni Önnek kérdést? Az Édes anyanyelvünk műsorban? vagy itt, ezen a felületen is? Az egyik helyesírási témával foglalkozó oldalon a következőt találtam : „akkorára/akkorrára = addigra (emellett még természetesen méretbeli nagyságra is vonatkozik)” . Ugyanakkor : ” -Anyu, mekkorára nyújtsam a rétest? – Akkorára, lányom!” és „-Apu, 8-ra kell hazaérnem? -Igen lányom, akkorrára (akkorra).”
Szóval a kérdésem, hogy az időre vonatkozo szó 2 db r-el írandó?
Előre is nagyon köszönöm a segítségét!
Kérem a kérdést az e-nyelv.hu nyelvi tanácsadás rovatában föltenni!
Tényleg gyönyörűek!
Kedves Szerző!
a Száz év magány c. darabot a Spirit színházban nem Czeizel Balázs, hanem CZEIZEL GÁBOR rendezte. Tévedni emberi dolog, de illik korrigálni a tévedést. Nem tudom, mikor írta cikkét (nem látom, csak a hónap és nap megjelölést) de egy 2017-ben bemutatott színdarab esetében nagyon feltűnő, hogy két évvel később még mindig tévesen szerepel a rendező neve. Két magyarázatot tudok elképzelni. 1. A publikálás óta sem jött rá tévedésére. 2. Ha igen, akkor annak nem látom okát, miért nem korrigált. A rendező iránti tisztelet megkövetelné, hogy legalább ezek után javítsa a nevet. Ezt remélve üdvözlöm, Bayer Ilona Budapest, 2019-08-05
Kedves Bayer Ilona! Tévedtem, s eddig senki nem szólt. Most javítom. Azért van a Hozzászólások rovat, hogy figyelmeztethessenek, s akkor nyilván javítom. Köszönöm. Balázs Géza
A titok olyan, mint a lyuk. Lényege a nincs. A titok esetén megoldás nincs, lyuk esetén szilárd anyag hiányzik (utóbbit szereti a zen). A titok addig titok ugyanis, ameddig nincs megoldása. Ld. hieroglifák vagy pl. Gárdonyi Titkos naplója.
A professzor úr Beborultam…Tisza-Túr 18. című, számomra hazai, szülőföldi, szatmári ízű, illatú írásában – mint szinte mindegyik jegyzetében – most is találtam egy igazi „gyöngyszemet”: a kanyargós jelzőt.
A véleményét őszintén kifejtő emberrel kapcsolatos szatmári méirmerőü és méirmondóu – mer merni, illetve mer szólni jelentésű – szavak nagyon eredetiek. Előtagjuk a méir (ahogy a nyer ige régebben a nyéir, a ver a véir, a kel a kéil, a lel a léil, a vesz a véisz formában szerepelt) a mai mer ige alakváltozata. Én magam mindkét szó végéről hiányolom azt az s képzőt, amelynek segítségével a magyar – ahogy a kanyargós jelzővel most Balázs professzor úr is- az állandó, karakteres tulajdonságot képes kifejezni. Ez a szuffixum „ikertestvére” ugyan annak az s-nek, amelynek segítségével főnévből egyaránt képezhetünk alkalmi (öltönyös, nyakkendős) vagy foglalkozást jelző (kalapos, lakatos), általános tulajdonságot jelentő szót, és annak, amellyel számnévből hozunk létre ( kettes, hármas, négyes) a melléknév felé tendáló, másfajta számnevet, de eredetibb náluk, ugyanis a folyamatos melléknévi igenévhez járulva egy-egy tulajdonság állandó meglétét érzékelteti. Mert a mosolygós, a verekedős vagy a lopós több mint a mosolygó, a verekedő és – hacsak nem a bor „kivételezésére” szolgáló eszközt jelenti – a lopó. Szatmárban az ivó folyamatos melléknévi igenévből képzett ivós (ma már legfeljebb a régi öregek emlékezhetnek rá, most azért felhívtam a 74 éves Szakács M. György nevű, fehérgyarmati barátomat, és örömmel konstatáltam, hogy azonnal szakszerű magyarázatot adott a szóra) a házi tejfeldolgozás vitaminban gazdag melléktermékéből, a savóból és íróból álló, a mosléknál is jóval hígabb, a folyadékellátást biztosító „sertés-üdítőital” neve volt.
Petőfi A Tisza című versében – „… megállék a kanyargó Tiszánál.” – mivel a költő egy adott pillanatban, a maga konkrét kanyarjaival látja és láttatja a folyót, elfogadható a kanyargó jelző, a magyarnóta-énekes szájából azonban – „A kanyargó Tisza mentén ott születtem” – már nem, hiszen a dalban, s ezt – ahogy most az írásában, megdobogtatva vele a szívemet, a professzor úr is – kanyargóus-nak éneklő nagyapám jól érezte, a folyó karakteres, állandó tulajdonságáról van szó.
Jé,kövér betűkkel van írva egy-egy szó!
Sebaj, Géza, egyszer meg kellett történnie! Annak idején az én fényképezőgépem is a Túrban merült meg…
Kedves Géza!
A tortúrába torkollt Túrtúráról szóló élménybeszámolód nagy élmény volt. Ende gut, alles gut. A lényeg, hogy a szó szoros értelmében megúsztátok, és sikerült zöld ágra (nem vergődnötök, hanem) jutnotok. További kellemes szatmári időtöltést kívánok nektek. Mivel Gyorgyovich Miklós „ezredes” hozzászólására reagálva te vagy az 1001-ik, én már nem lehetek a Sahrazád (Seherezádé) bűvös számának reprezentánsa. De a Szent István korabeli 1002 is szépen hangzik. Jó lenne megérni majd az idei évre emlékeztető 2019. hozzászólást, akkor is, ha egy későbbi évben lesz. Dum spiro, spero.
Kedves Csaba!
A szó szoros értelmében zöldág (vízbe dőlt fa) és megúsztuk. Tehát: torTÚRa.
Az 1002. levélírónak is jár valami, majd megbeszéljük! Géza
Ha már nyelvi játék: torTÚRa
Grätzer József
Tisztelt Gyorgyovich Úr! Ön az 1000. hozzászóló. Gratulálok. Kérem, válasszon egy könyvet az e-nyelv.hu oldal könyvesboltjából, és írja meg az iroda@e-nyelv.hu címre, hogy hová küldjük. Üdvözlettel: Balázs Géza
Orosz nyelvtudásomnak köszönhetően beszélgethettem egy Tatabánya testvérvárosából, Izsevszkből érkezett csoport tagjaival, köztük egy rendkívül művelt, mordvin fiatalemberrel is.
Az ősszókincshez tartozó nyelvi elemek, a számnevek, a névmások, a testrészek nevei terén sok hasonlóságot fedeztem fel a magyar és a másik finnugor nyelv között. Tudom, hogy „finnugor” a fejem, a szemem, a fülem, a szám, a fogam, az állam, a vállam, a szívem, az epém, a vérem, a hájam, finnugor az ég, a menny, a csillag, a daru, a lúd, a fecske, a nyúl és a róka. A fazék nekem nemcsak fazék, hanem „put” is, a „ja” „jó” folyó jelentésű szót pedig benne érzem a Sajó, Tápió, Berettyó, Hejő sőt még a Sió földrajzi neveinkben is.
Nagy élmény volt számomra, amikor kiderült, hogy aki Szatmárból Siófokra akar eljutni, annak nem kell a Balatonig elutaznia. Elég, ha kimegy a fülesdi határba, ott is megtalálja.
A Sió-fok nevű dűlő, korábban vizenyős patakmeder, minden bizonnyal egy Sió nevű erecske „fenekecskéje” lehetett. A fok a folyóág vagy tó vizét elvezető ér vagy csatorna. A si előtagot Kiss Lajos (573.l.) a si siv (sivít) ige származékának tartja, s szerinte az ugyanúgy vízzel kapcsolatos hangjelenségre vonatkozik, mint a zúgó, a gátról, zsilipről lezúduló víz, vagy a malmok mellett a felesleges víz elvezetésére szolgáló csatorna. Bennem a szatmárcsekei Poja, egy természetes vízlevezető árok neve – a p-f szabályos hangmegfelelés alapján – finnugor reminiszcenciákat kelt. A mai magyar folyó szó ősi alakját érzem benne.
A Kölcsében előforduló Tapolnok és az áradás vájta vízzel teli gödör jelentésű kopolya szóban is a magyar folyó szónak a Tápió, Berettyó és Sió folyónevekben is benne lévő jo, ja mellett egy teljesebb formában megjelenő, szabályos p-f hangmegfelelést mutató finnugor poj tövét érzem. A poly, azaz foly elem, szerintem, ott van az Ipoly szóban, és a szatmárcsekei Poja patak nevében is. Utóbbi a savanyó-savanya analógia alapján a folyó szónak tökéletes régies megfelelője. A Szatmárban palajként ismert, a folyók szélén lévő, lapos, homokos, kavicsos porond eredetileg bizonyára poj-alj (vagyis a folyó alja) lehetett.
Orosz nyelvtudásomnak köszönhetően beszélgethettem egy Tatabánya testvérvárosából, Izsevszkből érkezett csoport tagjaival, köztük egy rendkívül művelt, mordvin fiatalemberrel is.
Az ősszókincshez tartozó nyelvi elemek, a számnevek, a névmások, a testrészek nevei terén sok hasonlóságot fedeztem fel a magyar és a másik finnugor nyelv között. Tudom, hogy „finnugor” a fejem, a szemem, a fülem, a szám, a fogam, az állam, a vállam, a szívem, az epém, a vérem, a hájam, finnugor az ég, a menny, a csillag, a daru, a lúd, a fecske, a nyúl és a róka. A fazék nekem nemcsak fazék, hanem „put” is, a „ja” „jó” folyó jelentésű szót pedig benne érzem a Sajó, Tápió, Berettyó, Hejő sőt még a Sió földrajzi neveinkben is.
Nagy élmény volt számomra, amikor kiderült, hogy aki Szatmárból Siófokra akar eljutni, annak nem kell a Balatonig elutaznia. Elég, ha kimegy a fülesdi határba, ott is megtalálja.
A Sió-fok nevű dűlő, korábban vizenyős patakmeder, minden bizonnyal egy Sió nevű erecske „fenekecskéje” lehetett. A fok a folyóág vagy tó vizét elvezető ér vagy csatorna. A si előtagot Kiss Lajos (573.l.) a si siv (sivít) ige származékának tartja, s szerinte az ugyanúgy vízzel kapcsolatos hangjelenségre vonatkozik, mint a zúgó, a gátról, zsilipről lezúduló víz, vagy a malmok mellett a felesleges víz elvezetésére szolgáló csatorna. Bennem a szatmárcsekei Poja, egy természetes vízlevezető árok neve – a p-f szabályos hangmegfelelés alapján – finnugor reminiszcenciákat kelt. A mai magyar folyó szó ősi alakját érzem benne.
A Kölcsében előforduló Tapolnok és az áradás vájta vízzel teli gödör jelentésű kopolya szóban is a magyar folyó szónak a Tápió, Berettyó és Sió folyónevekben is benne lévő jo, ja mellett egy teljesebb formában megjelenő, szabályos p-f hangmegfelelést mutató finnugor poj tövét érzem. A poly, azaz foly elem, szerintem, ott van az Ipoly szóban, és a szatmárcsekei Poja patak nevében is. Utóbbi a savanyó-savanya analógia alapján a folyó szónak tökéletes régies megfelelője. A Szatmárban palajként ismert, a folyók szélén lévő, lapos, homokos, kavicsos porond eredetileg bizonyára poj-alj (vagyis a folyó alja) lehetett.
„A Sebes-Körös mellékfolyója: a Berettyó. Az etimológia szerint a berek (ártéri erdő, liget) és a jó (régi folyó) szavakból állt össze. És valóban, egy korai (1213/1550) írásbeli adat is erre utal: Beruchyou (kiejtése lehetne: berükjou, berökjó). A berek szó lehet szláv átvétel, de ősi finnugor kori is, a jó viszont uráli eredetű, az ómagyar korban közszóként is használták. Manapság már csak helynevekben él: Sajó, Berettyó”- írja, elgondolkodtató cikkében Balázs prpfesszor úr.
Orosz nyelvtudásomnak köszönhetően beszélgethettem egy Tatabánya testvérvárosából, Izsevszkből érkezett csoport tagjaival, köztük egy rendkívül művelt, mordvin fiatalemberrel is.
Az ősszókincshez tartozó nyelvi elemek, a számnevek, a névmások, a testrészek nevei terén sok hasonlóságot fedeztem fel a magyar és a másik finnugor nyelv között. Tudom, hogy „finnugor” a fejem, a szemem, a fülem, a szám, a fogam, az állam, a vállam, a szívem, az epém, a vérem, a hájam, finnugor az ég, a menny, a csillag, a daru, a lúd, a fecske, a nyúl és a róka. A fazék nekem nemcsak fazék, hanem „put” is, a „ja” „jó” folyó jelentésű szót pedig benne érzem a Sajó, Tápió, Berettyó, Hejő sőt még a Sió földrajzi neveinkben is.
Nagy élmény volt számomra, amikor kiderült, hogy aki Szatmárból Siófokra akar eljutni, annak nem kell a Balatonig elutaznia. Elég, ha kimegy a fülesdi határba, ott is megtalálja.
A Sió-fok nevű dűlő, korábban vizenyős patakmeder, minden bizonnyal egy Sió nevű erecske „fenekecskéje” lehetett. A fok a folyóág vagy tó vizét elvezető ér vagy csatorna. A si előtagot Kiss Lajos (573.l.) a si siv (sivít) ige származékának tartja, s szerinte az ugyanúgy vízzel kapcsolatos hangjelenségre vonatkozik, mint a zúgó, a gátról, zsilipről lezúduló víz, vagy a malmok mellett a felesleges víz elvezetésére szolgáló csatorna. Bennem a szatmárcsekei Poja, egy természetes vízlevezető árok neve – a p-f szabályos hangmegfelelés alapján – finnugor reminiszcenciákat kelt. A mai magyar folyó szó ősi alakját érzem benne. A Kölcsében előforduló Tapolnok és az áradás vájta vízzel teli gödör jelentésű kopolya szóban is a magyar folyó szónak a Tápió, Berettyó és Sió folyónevekben is benne lévő jo, ja mellett egy teljesebb formában megjelenő, szabályos p-f hangmegfelelést mutató finnugor poj tövét érzem. A poly, azaz foly elem, szerintem, ott van az Ipoly szóban, és a szatmárcsekei Poja patak nevében is. Utóbbi a savanyó-savanya analógia alapján a folyó szónak tökéletes régies megfelelője. A Szatmárban palajként ismert, a folyók szélén lévő, lapos, homokos, kavicsos porond eredetileg bizonyára poj-alj (vagyis a folyó alja) lehetett.
A hozzászólások csak árnyékai annak a szinte megszámlálhatatlan, általam most stílszerűen „virágzó kaktuszoknak” nevezett Balázs Géza-jegyzeteknek, amelyek mindegyike mind témáját, mind stílusát, mind hangulatát tekintve egyéni, eredeti, gondolatébresztő és lélekemelő. Szívesen látnám és sok-sok társammal együtt élvezettel olvasnám újra őket
– a szerző által (Arany János szavaival) „gyöngysorba füzérré fűzött dalokként” – egy önálló kötetben, amely könyvespolcom egyik legértékesebb darabja lenne.
Kedves Honlaplátogatók! Közeledik a 1000. bejegyzés! Vajon kié lesz? Szívesen adnék egy dedikált könyvet az 1000.-nek, ha jelentkezik. BG
„Virágoznak a kaktuszok.
Ennél szebbet nem tudok”.
Ennél szebb kétsoros verset nem is lehetne írni. Érzelem, a vizuális élmény keltette gondolat és hangulat együtt van benne. Itt muzsikál a lelkemben. Köszönöm.
A sic kapcsán a Sic itur ad astra szólás is beját-sic, és felvet egy újabb értelmisÉGI problémát: Sicc it Úr a dasztra? Hogy mi az a daszt, amire it(t) Sicc ÚR, a kandÚRmacska felhág, dasztat nem tudom. De valami égi taliga lehet. Talán az Illés szekere. Vagy csak annak egy kereke, amiből nekem most (az „értelmiségi” által a sic-nek „macskakergető indulatszóként” való értelmezése miatt) eggyel több lett a kelleténél.
Békévé oldja… Egy EMBER és a NAGY TERMÉSZET harmóniája. Csodálatos a fotó, és megható, ahogy a soroka
t átragyogja a költői lélekre ráhangolódott másik lélek.
Magyar magyart rontja. Kár.
Bár több esze volna már.
(Szalay–Kodály)
Csodálatosan megfogalmazta a mindannyiunkban felmerülő hajnali érzéseket!
A másokra való odafigyelés, az, hogy szükség van ránk örömöt ad és elfeledteti a fizikai gyengülést. Ha figyelünk önmagukra, észrevehető a testi változásunk erő, rugalmasság vonatkozásában, illetve az átélt tapasztaltok után az érdeklődésünk intenzitásának csökkenése, de a célok és egy jó közösség megléte esetén ez a korral járó, fiatalságot elvesztő változás tudomásul vehető, nem tragédia szerintem.
B. G. Tanár Úr!
Lent olvasható a rossz hír, megszűnik az esti öt perces műsor? Mi lesz helyette, hol hallhatjuk ezután az értékes előadásokat?
Könnyeim hullanak.
Kedves Jolán!
A folytatás már független tőlem.
De valami biztosan lesz. Hogy addig mi lesz, azt nem tudom…
Üdvözlettel: Balázs Géza
Kedves tanár úr,
végtelenül sajnálom, hogy vége. Hogy vége az Édes anyanyelvünk Ön által vezetett Kossuth-rádiós műsorának. Igen szerettem! Igen szerettem azt a kis öt(5!) percecskét! Sokan mások is élvezettel, kíváncsisággal hallgatták az ismerőseim, barátaim, rokonaim közül. Kedveltük Pölcz Ádám és Újszászi Bogár László hangját, munkáját, humorát. Ha éppen olyan téma került napirendre, ami könnyedséget adhatott a műsornak, remekül kihasználták. Mindhárman a lehető legszebben beszélik a magyar nyelvet, példaszerűen a rádióban. Sajnos nem mindenkiről mondható el ez, (hibátlan hangképzés, megfelelő beszédtempó) még azokról sem, akik hivatásos munkatársai a Magyar Rádiónak. Az Édes anyanyelvünknek sokak nevében megköszönöm színvonalas nyelvművelő munkájukat, lelkesedésüket. Remélem még valamiképp visszatérnek…
Tanár úr! Fantaszikus volt a mai adás, nem térek magamhoz – a körösztyén leányok, várom a folytatását. Ómagyar szövegek, és a humor, hogy két férfi adja elő, mert a korban ez volt szokás. Remekül oldották meg, kedvet kaptam a régi magyar nyelvhez! Csak így tovább.
Régi tanítványa: Harmath István, Sopron
Tisztelt Balázs Géza Úr,
Sokszo hallgatom érdekes, elgondolkodtató műsorát.A dunai katasztrófa kapcsán meglepve olvastam a Zalai Hírlap egyik cikkének címét. Elismerem, hogy nyelvünkben van egy ilyen kifejezés mód, amit a cím is használ, de vajon újság címként helyes lehet ennek ilyetén használata? Hiszen nyilvánvaló, hogy senki sem „várta a bajt”.
Húgy látja, hogy érdemes a műsorban röviden kitérni erre a nyelvi jelenségre – megköszönöm.
(A cikket lásd az alábbi linken)
https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/evek-ota-vartak-mar-a-bajt-zalai-kapitany-beszel-a-hableany-turistahajo-mult-heti-tragediajarol-3086228/
Üdvözlettel
Farkas Róbert
Nagykanizsa
Elnézést kérek a június 9-i írásomban – figyelmetlenség miatt – benntragadt két hibáért.
Helyesen:
„Sokszor” ill.,
„Ha úgy gondolja…”
Tisztelettel
Farkas Róbert
Tisztelt Balázs Géza!
Törköly József vagyok az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárból. A segítségét szeretném kérni. Egyik olvasónk egy női költő születésnapi versét keresi, amit 10-12 éve az Ön Édes anyanyelvünk című műsorában hallott. Olvasónk ennyi, amire emlékszik. Tudom, ez elég kevés információ, és régen is volt, de hátha esetleg megmaradt az Ön emlékezetében egy ilyen vers.
Hálás köszönettel: Törköly József könyvtáros.
A levélre magánlevélben válaszoltam, sajnos nem tudom előbányászni ezt a verset: úgy emlékszem (édesanyámtól kaptam), arról szól, hogy az egyes évtizedek (60-70-80-90) mennyi örömöt jelenthetnek az embernek… Ha esetleg valaki fölismeri, kérem, segítsen.
Szeretnék csatlakozni „A szép lány”-hoz, részlet: Tanári notesz 13. „Fénylesen”
A PUNK BÁJA. Fiatal leány telepedik le az előttem lévő üres helyre. Én szinte mindig állok a buszon, többnyire a közepén, a csuklóban. Sovány, szép arcú, punkos öltözetben, nem harsány, szelídebb a forma. Van szelíd punk? Haja nem lila, őszesre van festve, orrában diszkrét pirszing, lábán bakancsra emlékeztető magas szárú cipő, bőrnek látszik. A ruha rajta: térd alá libegő, de csak térdtől áttetsző tüll szoknya, föntebb fekete béléssel. Diszkrét csipkézettel, nem fodrosan. Utánanéztem, ez lehet a „tütü. (Állítólag Nyugaton már majd’ két évtizeddel ezelőtt felkapottá lett, nálunk azonban még mind a mai napig is „bevállalásnak” számít egy felnőtt nő számára tüllszoknyát húzni, pláne „csak úgy”, az utcára. Pedig „szuper trendi a tütü”.) Amint leül, táskájában kezd kotorászni. Nem telefont, könyvet húz elő. Keményfedelű, vastag. Előtte állva óhatatlanul látom a lapokat, vers is feltűnik. Végre csönd a járművön, a klímaberendezés is működik. A Keleti táján, megszólítom: kérdezhetek valamit? Tessék, mosolyog a kedves arc. Mit olvas? Mutatja: Nabokov, „Lolita”.
Honnét ismeri Nabokovot, és miért éppen ezt a regényt vette elő a fiatal hölgy? Bölcsész lenne? Sose tudom meg. A nagyműveltségű orosz író családja a szovjet forradalom elől menekült külföldre. Magyarországon alig ismerik. Sokféle pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitát. „Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.”
Még váltunk pár szót, aztán elnézést kérve leszáll a Blaha Lujza téren. A lábán, a boka táján színes szalag – bokaperec, piros-fehér-zöld. Nő tütüben, kütyü nélkül. Kedvelhető. (2018. május 13.)
A MAGYAR NYELVRŐL
(A Magyar Nyelv Napjára)
Magyar vagyok. Te is az vagy. Mi magyarul beszélünk.
Egymás között, veled ketten mindig, mindent megértünk.
Szóljunk hát a magyar nyelvről, melyet ma ünnepelünk!
Szép szavaktól. mondatoktól legyen szép az ünnepünk!
Nyelvtanát is jól tanuld meg! Mely nem könnyű feladat,
hogy helyesen tudd használni. Forgasd meg az agyadat!
Egy szó többet is jelenthet. Nem mindegy hogy használod!
A szavakat se ismételd! Újakat kell találnod!
Magyar szívben magyar öröm, magyar bánat tépdesi.
Ki nem tudja anyanyelvét, nem képes ezt érezni!
Csak helyesen írj, és beszélj! Tanuld meg jól a magyart!
A mondandód tiszta legyen! Más nyelvekkel ne kavard!
Minden szó érthető legyen! Beszéd közben ne hadarj!
Szavak végét sem harapd el! Jó nyelvhasználó maradj!
Bármit mondhatsz, lejegyezhetsz. Van elég szó a ,,tárban.”
Csak keresgesd és ráakadsz előbb-utóbb. Csak bátran!
Sokat olvass, hogy minél több magyar szót megismerj!
Ezt a kincset soha, senki nem lophatja el tőled!
Király mellett amilyen szép maga a királylány,
olyan a mi anyanyelvünk. Mint égen a szivárvány,
oly sokszínű. Mint a festő kezében a paletta,
és a zene ha magnó szól, melyben bent a kazetta.
Beszéld, tanuld és évezd a magyar nyelv dallamát,
hogy a szöveg ne csak ajkad, a lelked is hassa át!
November 13. a Magyar Nyelv Napja.
Sok szeretettel küldöm önnek ezt a verset. Áder János is megköszönte a Facebookon. ,,Köszönöm szépen ezt a csodálatos verset!”
Nehéz a magyar nyelv? Én azt mondanám hogy a nehézsége által szép!
Ezt a költeményt a Magyar nyelv napjára írtam a szombathelyi Püspöki Iskola tanulóinak. A közelmúltban Karády István, a Bűvölő zenekar gitárosa meg is zenésítette. A megzenésített változat a http://1960314.5mp.eu/web.php?a=1960314 című honlapomon hallgatható meg. Ha tetszett, akkor kérek egy rövid választ a hozzászólásomra! Email:14tulokterez14@gmail.com
Üdvözlettel:Tulok Teréz Zalaszabar
Tisztelt Tanár Úr!
A segítségét szeretném kérni. 49 éves unokatestvérem Brazíliában született. 9 éves koráig a magyar származású nagymamával Brazíliában folyékonyan beszélt magyarul. Nagyon sok magyar szokást is megtanult tőle. Sajnos ekkor a nagymama elhunyt. 40 éven át nem volt lehetősége magyarul beszélni, Magyarországon sem járt, mostanáig. Egy szűk hetet töltött itt, és lassan visszatértek a magyar „emlékei”. A kettős hangjainkat gyönyörűen ejti. 10-ig számolni is tud. Angolul tudunk beszélni.
Tisztelt Tanár Úr!
Azt szeretném megtudni, hogy ön szerint létezik -e bármiféle technika, aminek az alkalmazásával „visszaidézhetné” az unokatestvérem a magyar nyelvet? Esetleg ezzel a témával kapcsolatban, hol olvashatnék bővebben?
Nagyon hálás lennék, ha csak röviden is, de Tanár úr tudna válaszolni.
Tisztelettel üdvözli, André Tibor
Kedves André Tibor! Nem ismerek ilyen technikát. Viszont minden valószínűség szerint, ha magyar nyelvű környezetbe kerülne, akkor nagyon gyorsan elevenedne fel a gyermekkori nyelv. Ha ez nem oldható meg, talán segíthetnének magyar dalok, magyar felolvasások, filmek stb. Pl. nagyon sokan filmekből tanulnak meg (még könnyebben újra) nyelveket. Üdvözlettel: BG
Nagyon köszönöm Tanár úr! Alapozásként küldök neki magyar dalokat. Munkájához további sok sikert kívánok. Tisztelettel:AT
Mise helyett. Én a magam részéről, egyébként, elvileg egyetértek. Pro primo először. És pro primo másodszor: ez durva, akár brutálisnak is nevezhető. Ha és amennyiben, persze, nem kerül sor változtatásra, vagy akár nem történik beavatkozás, ez nagyon tud fájni.
Új szokás: a „gyakorlatilag” állandó használata. Ha kell, ha nem. Tudálékosságot sugall. Megér egy misét.
Akad egy odavissza szóló formula. Levélben találkoztam vele:
„Tisztel, akit tisztelsz:”
Az Una lacrima sul viso d’India hangulatot keltő, „zarándokutas” írásodra csak így tudok (rád gondolva) reagálni
Egy könnycsepp vagy egy mosoly
A Semmiből jöttünk, s most rajtunk áll minden:
vagy a Nagy Semmibe térünk vissza innen,
és részei leszünk a Végtelen Csendnek,
vagy megtestesítői az Örök RENDnek.
Mert Rend van a fejedben és a szívedben,
és mert Ember maradsz minden léthelyzetben,
Nem hazudsz soha sem másnak, sem magadnak,
s Dolgos tisztességgel végzed, mit rád szabnak,
te is elmondhatod: non omnis moriar,
megmarad belőled – ez neked is kijár,
mivel helyt állsz a nagy földi élethajszán –
egy könnycsepp (vagy mosoly?) az Örök REND arcán.
Egy folytatásos rémdráma kezdetén vagyunk, jegyeztem fel a Notre Dame lángjai láttán. Bár ne lett volna igazam. „Les Flammes du Mal”, a borzalom folytatódik.
TISZTelt Professzor Úr! Nagyon elgondolkodtató, nagyon elszomorító, fájóan aktuális a Tisztelet című írása. Szóelemzésre késztető. A címet képező szó gyöke a TISZT egyfajta rangot, méltóságot viselő, példaadóan viselkedő (napjainkban kihalófélben lévő) embert jelent, akit – mert megbízható, korrekt – mindenki TISZTel. A TISZT-ből származó TISZTAság és TISZTesség akár „szóikerpárnak” is tekinthető. A TISZTességes embernek TISZTa a lelkiismerete. Az A capite phoetet piscis napjainkban (ahogy a Hannibal ante portas-t Karinthy Hannibál azelőtt portás volt formában fordította), akár A kapitális fejek piszkosak formában ültethető át magyarra. Hová tűnt a tisztesség, a tisztaság? Mindenütt rendetlenség, szemét: Szemét az utcákon, az erdőben ( a tisztást akár piszkás-nak is nevezhetnénk), és szemét a fejekben. A „nagy fejek” mentelmi joga akár szeme(n)telni jog-ként is fordítható: nekem jogom van szemetelni, szemét embernek lenni. Az ügy és az érdek szóval is el lehet játszani. Alábbi versikémben ezt teszem:
ÉRDEKESen EgyÜGYŰ versike
Az ÜGYESből, ha van benne életerő,
manapság üzletember lesz: ÜGYESkedő.
Neki nincs csak te (vagy maga) de nincsen Ön,
s nem ismeri azt a szót sem, hogy köszönöm.
Aki nem TEHETős, azaz TEHETetlen,
az ÜGYefogyott, egyÜGYű, vagy ÜGYetlen.
A LELKesből elfogyott a LELK (a lélek),
s ÉRDEKes, hogy ÉRDEKlődés sincs, csak ÉRDEK.
Ez rémisztő. A nyelviség, s azon túl: a zaj és az ilyen fajta rendelkezés. Nem váratlan katasztrófáról van szó, amikor a helyreállítás nem tűr halasztást, amikor az esti műszak szükséges, megengedhető, kötelező. Ez nem olyan. A tájékoztatón nincs feltüntetve, 1. Mit jelentenek az „esti órák”, meddig lehet zajongani? A hét végén is? 2. Meddig tart a hiányosan megjelölt engedélyezés?
Aztán: mi indokolhatja az engedély megadását? Valami oka csak van. A környéken lakók nyugalma nem számít, valami érdek felülírja a többség érdekeit. Egy újabb szempont: az építkezésen dolgozóknak ez túlzott megterhelést, túlórázatást jelent. Ez nem „rabszolgamunka”?
Aztán: ez oda vezet, hogy mások is úgy gondolják: „szép csöndben” ők is zajonghatnak esténként. Ha másnak lehet, nekik is. És ők „csak” az udvarukon vágják a vasat.
Ez így „zajvédelem” a javából. Messze nem etikus. „Az etikusan cselekvő gazdasági szereplők ugyanis figyelemmel vannak az etikai normákra, és tekintetbe veszik a cselekvéseikben érintettek érdekeit és értékelvárásait is. A gazdasági etika sokat tehet azért, hogy a gazdasági életben »finomodjék a kín« – ahogy József Attila fogalmazta.” Ezt hirdeti Zsolnai László, a neves filozófia professzor. Szerinte boldogság és gazdaság együttes léte megoldható. Igaz, ő a buddhizmus felől közelít, annak tanaival érvel. Ha mindez távolinak tűnik, azért a „közjót” Zuglóban sem kellene kizárni.
Kedves Tanár Úr, kedves Gyula! Te a Tanári noteszedben (ugye már több mint íz kötet?) és pedig itt igyekszem lakóhelyünkről jelzéseket adni. Zuglói sorozatom most indult, és nem állok meg egy darabig. Barátsággal: Géza
Kedves Balázs Géza!
Rövid ismertetését az indiai vasutakról felvettem az általam 1996 óta szerkesztett india.lap.hu oldal ajánlatai közé.
Üdvözlettel: Magos György
Köszönöm szépen! A Vasutas Magazin 2018/4. számában többoldalas, képes írásom jelent meg az indiai vasutakról!
Zöldítik? Zöl-DILI-tik.
Kedves Tanár Úr,
hallgatom az info rádióban a magyar nyelv fejlődéséről szóló előadását, mely szerint Kazinczyék voltak az utolsó TUDATOS nyelvművelők. Pedig mai nyelvünk szabad burjánzását is irányítani kellene. Sürgősen szükség volna például az össze-vissza használt sokértelmű KOMPETENCIA ill. KOMPETENS fogalmak és szavak „magyarítására”. (Lásd az oly fontos szakterületeket, mint NAT, melynek szövegét egy átlagember meg se érti!!)
Itt így tanítják: http://janus.ttk.pte.hu/tamop/.....entse.html :
KOMPETENCIA
1) illetékesség, hatáskör, jogosultság;
2) szakértelem, hozzáértés, alkalmasság.
KOMPETENS
1) illetékes, jogosult, feljogosított;
2) szakmailag hozzáértő, alkalmas.
Hát miért nem lehet a sokértelmű latin FŐFOGALOM helyett annak konkrét alkalmazásához vagy tárgyához illő és tartozó szép magyar szavakat használni?
Ennek érdekében a magyar Nyelvésztársadalomnak kellene valamit tennie!!
Tisztelettel
Dr. Kovács Gábor
Csak elolvastam a Tonio Kröger-részletet, s tetszett – egyébként ma valakit felhívtam telefonon és megmondtam neki, hogy a szellemvilágból tudom az információt, hogy szeret, megerősített valami, amiben kételkedtem…ez egy üzenet volt számára is – visszajelzés, de ma foglalkoztatottt a szeretet, mert számtalanszor kételkedünk benne…s aztán megkérdeztem tőle, hogy miért szeret? Fogalmazza meg, de nem kötelező… még nem jött visszajelzés…Nehéz megfogalmazni, ja…Thomas Mann megkísérelte…
Tisztelt Tanár Úr,
mindig örömmel hallgatom az esti műsort a Kossuthon, és szívesen olvasom a naplót is. Az „Aranyeső”-höz fűznék néhány gondolatot, melyben leírja a ház előtti bokra csúnya megtépázását. Hasonlót él meg vidéken is az ember. Nekünk gyümölcsfa van a házunk előtt, amit természetesen mi ültettünk, locsolunk, metszünk, permetezünk tavasszal, s takarítjuk a lehullott lombot ősszel. S mindenki kóstolgatja gyümölcsét, aki arra jár. A múlt nyáron a gyermekeit sétáltató cigányasszonynak magam szedtem vagy másfél kilónyi gyümölcsöt, mikor esenyen nézték a gyerekek a szép szilvákat. Majdnem tyúktojásnyi nagyságú, s elég zamatos is a fa termése. De az általam ajándékozott gyümölcs nem volt elég, visszafelé sétáltukban még jól megtépázták a fát, újabb másfél-két kilót leszedtek róla. Nem szép magatartás. Ilyet csak az tesz, aki még soha nem gondozott növényt, s fogalma sincs róla mennyi munkát, figyelmet igényel egy fa nevelése, megtartása. Az ilyen emberek elmennének a dolog temetésére. Míg más ember dologra fekszik, dologra kel. Ahol felnőttem, ott nagyon tiszteltük a másét. Tudtuk, ami a másé, az nem a mienk. A másénak nebántsd a neve, mondták a szüleink. Mára a közszemlélet is lazább. Kár. Valamiféle hatályos jogszabályban rögzített, hogy az utcán lévő fák gyümölcsei mindenkié, így az aranyeső is, holott más jogszabály pedig a ház lakói számára előírja a házuk előtti (köz)terület tisztántartásának, takarításának kötelezettségét. Itt mégis van valami disszonancia. Persze a szilvát is szeretetből lopta az asszony maguknak, mint az aranyesőt, tulipánt ott a budapesti kerületben. De az ő udvarukban nem áll gyümölcsfa. Ha volt is valaha, az kihal onnan a gondozatlanság miatt. S a lustaság az ördög párnája. Jó lenne ezt azzal is tudatosítani, hogy a meteorológusok ne mindig csak azt mondanák, ha kisüt a nap, hogy jó kirándulóidő van, hanem azt is, hogy: JÓ DOLOGIDŐ VAN! Köszönet a műsoraiért: M. Mester Katalin
Mindenütt érdemes volna megemlíteni, hogy Gárdonyinak van egy örökbecsű karácsonyi éneke, amelynek a szövegét dallamát ő írta (Fel nagy örömre…). Hátha valaki átültetné a szövegét angolra. Ez volna az első lépés ahhoz, hogy a világ megismerkedhessen vele, mint a Gruber-féle Stille Nachttal.
Kedves Géza!
Segítségét kérem, egy valószínűleg latinból átjött kifejezés eredetéről és magyar használatáról.
Jómagam így 48 évesen nagyapámtól átvéve használtam és valaki jelezte, az ó édesapja is használta régen: NULLUS REGULUS
Így konkrétan nem találtam idegen szavak szótárában és egy kifejezésként latinban sem, csak szavanként, úgy mindkét szónak több értelme található.
Köszönöm:
Sajnos nem tudok segíteni.
A nullus regulus még a jelentéktelen ember jelentésű nimand-nál is pejoratívabb: egy senki, egy nulla, egy „fazontalan fazon”.
Ráadásul a latin minőségjelzős szintagmának van egy rosszindulatot is sejtető „senkiházi” mellékzöngéje is.
Lásd még a nagyapáról az unokájáról és a szamárról szóló tanmesét.
Tisztelt Balázs Géza Úr!
Nagy érdeklődéssel olvastam a Magyar Krónika legújabb számában írt cikkét a magyar alaphangrendről. A”férfi” főnevünk többféle ragozására már rég felfi-gyeltem és nagyon örülök, hogy végre tisztázódott, hogy helyes a –nak, -nek is, akárcsak a –val, -vel is.
Hosszú ideje foglalkoztat egy érdekes jelenség, mely az –ország végződésű ál-lamok helyhatározóival kapcsolatos, éspedig az, hogy egyedül Magyarország esetében mondjuk, hogy M.országra, M.országról, M.országon,minden más ország esetében a –ba, -ból és –ban toldalékot használjuk (pld. Németo.-ba, Spanyolo.-ból, Franciao.-ban). Mi lehet a magyarázat? A francia szóban mély és magas magánhangzók is vannak, a spanyol szóban viszont mindkét magánhangzó mély…A magyar szóban is két mély, ráadásul egyforma magánhangzó van, mégis más toldalékokat használunk!
Válaszát várva, maradok tisztelettel
Dr. Kiss István
Hosszabb levélben válaszoltam.
tévképzet – MAGYAR NYELV HETE
Az a tévképzet uralkodik,
hogy az ősmagyarok így makogtak:
»FEHERUUARU REA MENEH HODU UTU REA«
http://rovasiras.mozello.com/p....._8441255-2
Tisztelt Balázs Géza!
Eszem ágában sincs kárörvendeni, vagy kajánkod, netán örüni mások botlásán. Tegnap azonban ezt mondta a rádióban: …”távolságtartóak vagyunk”…. Nem a távolságtartók – lenne a helyes?
Üdvözlettel: Gyarmati Gábor
Sikerült megnéznem FB-n a fotókat, igazán érdekes helyeken jártál, igyekszem mielőbb jobban megismerni, majd eljutni oda…
Kedves Tamás! Ha Pesten jársz, jelentkezz, mesélek, G.
Èrdeklődéssel várom a beszámolót és a fotókat!
Csodálatos, hogy ide is eljutott!
Tisztelt Tanár Úr! Jól gondolom? „Hiába, ha a szív és az ész összefog!” A „hiába” egy mondatrész lerövidülése? „Hiába minden ellenkező vélekedés…”
Kedves Érdeklődők! Részben hosszabb külföldi utam, részben egyetemi teendőim miatt a nyelvi kérdésekre itt nem tudok válaszolni. Minden nyelvi kérdésre azonnal és ingyenesen válaszol a nyelvi gyorsszolgálatunk, ezért kérdéseiket ide továbbítsák: http://www.e-nyelv.hu. A személyes jellegű leveleket értelemszerűen a saját ímélemre várom. Köszönettel: BG
Tisztelt Tanár Úr!
Az olimpikon szó pontos jelentését szeretném Öntől megtudni. Egy vita eldöntéséhez van rá szükségem.
Olimpikon csak az olimpiai bajnok, esetleg már az is aki olimpián indult?
Köszönettel, Lengyel Tibor
Tisztelt Tanár Úr! A Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodától megkaptam a Jelentés a magyar nyelvről (2015)című könyvét. Elolvastam és nagyon szép élményt nyújtott a könyv. A legolvasmányosabb magyar nyelvi kiadványnak tartom sokféle érdekes témái és a szerkesztése miatt is.Köszönöm, hogy a könyvet elolvashattam.
Tisztelt Tanár Úr!
Nem tudom helye van-e itt, ama észrevételnek, amit önnel meg szeretnék osztani. Tudniillik arról lenne szó, hogy nagyon zavaró, amint az M1 Híradó c. műsorának bemondója – Németh Balázs -, majdnem kiabálva mondja el a híreket. Ama hangsúly, ahogy az adásban beszél, nekem azt az érzést kelti, hogy ez az ember valamitől szenved. Nem lehetne valahol ezt szóvá tenni, hiszen a nyelvet nem csak az teszi szépé, hogy helyesen beszéljük, hanem az is, ahogy a szavakat szépen ejtjük ki, s nem úgy, mint ahogy egy ökölvívó mérkőzésen a szurkoló buzdítja kedvenc ökölvívóját.
Tisztelt Professzor úr!
A bécsi egyetem magyar szakos hallgatójaként kérdezem, hogy helytálló lenne-e az alàbbi fogalmazásom egy magyar vizsgán? (Nyelvileg ill. stilisztikailag)
Best Health Austria, avagy a követendő példa
Az egészségturizmus az utóbbi évtizedekben tömegjelenséggé kezdett válni. A fejlett országok lakói egyre egészségtudatosabban igyekeznek élni, egyre több időt és pénzt képesek fordítani fizikai, mentális és érzelmi egészségük megőrzésére.
Ez okból kifolyólag az egészségügyi létesítmények változatosabbnál, változatosabb szolgáltatásokat próbálnak kínálni, amelyek azonban gyakran az előírt kritériumnak sem felelnek meg, vagy éppen semmilyen ellenőrzésnek nincsenek alávetve. Fontos azonban az intézmények szisztematikus ellenőrzése, javítja ezáltál az adott létesítmény jóhírét. Nem is kell messzire mennünk, jó példa erre az úgy nevezett Austria Gütezeichen (Ausztria Minőségjegy) egy olyan általános védjegy, amely- köszönhetően a folyamatos minőségellenőrzésnek – egyben garanciaként is szolgál az osztrák minőségre. A Best Health Austria minőségjeggyel az osztrák egészségturizmus európai szinten a legjobbak közé sorolható. Hogy miért?
Célja:
Az egészségügyi létesítmények célja a gyógyulni vágyó vendégek testi és lelki harmóniájának megőrzése, a jó közérzet fenntartása, hiszen ahogy a mondás is tartja, ép testben ép lélek. Továbbá fontos feladatának tekinti olyan prevenciós eljárások alkalmazását, amelyek a gyógyulni vágyók mindennapi szokásait, illetve életmódját is megváltoztatják.
Előnyök:
A Best Health Ausztria, szemben más egészségügyi létesítményekkel, az egyetlen olyan minősítési rendszer, amely elsősorban a vevői elégedettség megőrzésére koncentrál, így biztosítva a szolgáltatás minőségét. Ez segíthet abban, hogy az elégedett ügyfelek rendszeres látogatókká váljanak, és így tapasztalataikat, pozitív élményeiket másokkal is megoszthatják, ezáltal növelve a szálloda népszerűségét. A Best Health Austria védjeggyel ellátott intézményekben a vendégek jólétét nemcsak különféle wellness szolgáltatások biztosítják, hanem jól képzett szakemberek is, akik a stresszkezelés, táplálkozás és az egészségturizmust érintő szolgáltatások terén átfogó ismeretekkel rendelkeznek, így biztosítva a maximális elégedettséget.
A 21.század öregedő társadalmainak köszönhetően az egészségturizmus a jövőben is fontos szerepet fog játszani. Hasonló jellegű védjegy bevezetése hazánkban, nemcsak országunk színvonalát erősítené, hanem hozzájárulna Magyarország imázsának javításához is.
XY
Turisztika Szakértő
Tisztelt Balázs Géza!
A művèt olvasva (Ez a nyelv) egy kérdés merült fel bennem, mint szakmabeli emberben. „… Az informatikusok nyelve”, mármint a Magyar nyelv.
Ha megkérhetnèm kifejtenè ezt bővebben?
A Magyar nyelv miért az informatikusok nyelve?
Miért van az, hogyha valami tetszik, meg se szólalunk, nem dicsérünk, ha meg valami nem tetszik, hamar mondjuk a véleményünket? Miért mondjuk többször hogy utálom ezt meg azt, és miért oly kevésszer, hogy szeretem ezt meg azt… Nos, ez a Napló pont arról szól, hogy valaki, egy vezető értelmiségi hogyan látja a világot. Egy-egy pontot emel ki, pusztán a saját nézőpontját. Pont ezért nincs olyan, aki mindennel egyetért, de nem kötelező olvasni. Viszont szerintem hasznos. Mert ha másképp is gondolja az ember, hat rá. És Balázs Géza hat — minden nap és sokakra. Heltai írja: Tudd meg, szabad csak az, aki / Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos! (Koncz Zsuzsa is megénekelte), ez a napló erről szól: a forró vagy hideg véleményről, ami soha nem langyos!
Tanár Úr!
A sétálóutca – egybe írva – azt jelenti, hogy utca, ami sétálásra való. A sétáló utca – külön szóba írva – azt jelenti, hogy az utca sétál. Nem mindegy. A magyar nyelv elég (nagyon) precíz. Bocsánat a kiigazításért, de így érzi a velemszületett – és nem velem együtt született – nyelvérzékem. Áldás!
Tiztelt Balázs Géza!
A tavalyi év második felében az MR1-Kossuth rádió Édes anyanyelvünk című műsorában hallottam egy verset ami a témája miatt nagyon megtetszett de nem találom sehol mert nem tudom a címét! A vers a nyelvünkben használt idegennyelvű szavakról és az azokat haszáló emberekről szól akik „menciskedésből” a nem létező felsőbbrendűségük kihangsúlyozására használják azokat.
Ha esetleg tudja, hogy melyik versre gondolok kérem írja meg nekem a címét!
Köszönettel: Kovács Gábor
Kedves Hallgatónk, ez volt az adás:
szept. 19. Ide a nyelvrégítőkkel! Gyimóthy Gábor görbetükre
Nem szomorúak, inkább egy gondolkodó ember gondolkodásra késztető sorai. Boldog új évet kívánok az egész családnak!
Mikor – ki tudja már hányadszor – mérhetetlen gazdagságodban gyönyörködöm, mindig Arany János gyönyörű négy sora jut eszembe:
Mi az erő? Önbizalom!
Kedvet s hevet a munka ád:
Folyó víznek nincs semmi gát,
Halál tesped álló tavon.
Köszönöm a Napló minden írását, gondolatát, remélem a világból érkező ritmus lassulását, békés, boldog új évet kívánok Tanár Úrnak! Völgyi Joli
3 mű
Az amerikai reklámszakember meg azt mondja, hogy évi 1 millió dollárt költ reklámra, és jól tudja, hogy ennek a fele kidobott pénz. Csak azt nem tudja, hogy melyik fele.
…mindennek rendelt ideje van…
Azt hiszem, ennek köze van a melankóliához. Hamvas Béla írja valahol, hogy a melankólia a határaink megélése: amikor rájövünk, hogy már nincs időnk beteljesíteni az elgondolásainkat, nincs idő arra, hogy mindent, amit elterveztünk, véghez vigyünk. Azt már csak úgy hozzáteszem, hogy muszáj ilyenkor is résen lenni, nehogy a gyenge pillanatainkat kihasználva, a melankóliánkra alapozva haszonlesők férkőzzenek az életünkbe. Mennyien, de mennyien jártak így! A melankóliában se feledje el senki: nem az félt minket igazán, aki a fülünknek kedves dolgot mondja…
Köszönöm, jól esik.
Turgenyev írja: Где-то, когда-то, давно-давно тому назад, я прочел одно стихотворение. Оно скоро позабылось мною… но первый стих остался у меня в памяти:
Как хороши, как свежи были розы…
Szabad fordításban: Valahol, valamikor, sok, sok évvel ezelőtt olvastam egy verset. Hamar elfelejtettem, de az első sora örökre az emlékezetemben maradt.
Milyen szépek, milyen frissek voltak a rózsák.
Aztán ebből bontja ki azonos című, csodálatos sztyichotvorényije v proze, vers prózában -elbeszélését.
A te általad most írottak is egy prózában megírt, gyönyörű verset képeznek. Csodálatosan érvelsz. Csupa nosztalgia az írásod. Mégsem lehangoló.
Es ist nie zu spät – vallja a német. Egyetértek vele.
Köszönöm a gyönyörű írást.
A hiány, a fájdalom olykor megsokszorozza az energiáinkat
Mihez van már késő?
Szép, szomorú írás. Azért szép, mert van, ami hiányzik, és azért szomorú, mert elhiteti magával, hogy késő. Sosincs késő! Ameddig élünk és mozgunk, nincs késő. Ahogyan idősödünk, úgy kellene jobban látni, hogy nincs olyan, hogy késő, talán csak félelem van, s egy kis bátortalanság. De késő, az nincs.
Vannak a súlyos pillanatok, és persze van a kötelesség. Köszönöm.
Tisztelt professzor úr!
Én nem vagyok nyelvész, de szeretek érthetően beszélni, kifejezni az elmondott szöveget (gondolatokat). Akár szóban akár írott szövegben is. El is felejtettem a nyelvtani szabályokat amit az iskolában tanultam. Ami maradt, azt édesanyámtól tanultam (feltehetően ezért hívják anyanyelvnek a magyart).
Azért írok, mert nagyon bántják a nyelvi érzékemet a következő példák.
1. Környezetemben és a médiában is rohamosan növekszik a mondatokon belüli hangsúlyozás hibája. A kérdőmondatokra gondolok.
Például: „Milyen hajó fért át a hormuzi szoroson?”. A beszélő a „hajó” szót hangsúlyozza erőteljesen, pedig az én érzésem szerint a „Milyen” szónak kellene kapni az fő hangsúlyt.
2.Sajnos felsőfokú végzettségű kollégáim szájából is mostanában egyre gyakrabban hallom a „holnap el kellesz menni a fogorvoshoz” jellegű mondatokat. Ezen nagyon felhúzom magam és szóváteszem. Nem tetszik nekik. Úgy gondolom hogy helyesebb lenne azt mondani, hogy „holnap menni kell a fogorvoshoz, vagy holnap majd el kell menni a fogorvoshoz”. Gondolom, tanár úrnak sem ismeretlen ez a típusú fogalmazás (érzésem szerint germanizmus).
Gyakorló orvos vagyok ezért csak érintőlegesen foglalkozom a magyar nyelvvel, beszéddel de bántja a fülem. Tudja, néha előadást tartok kollégáknak. Nem mindegy hogy hogyan fogalmazok,hogyan fejezem ki magam.
Ha tehetem, minden műsorát a „Tetten ért szavak”-ra gondolok, meghallgatom. Sajnos nincs időm többre.
Nagyon örülnék, ha reflektálna erre az üzenetemre.
Dr-Horváth Gábor belgyógyász, gasztroenterológus orvos Miskolcról
Kedves Doktor Úr! Köszönöm levelét, a helytelen hangsúlyozásra egyre több a példa. Lehetőségeimhez mérten igyekszem erre fölhívni a figyelmet. A kellesz jelenségről írtam, éppen miskolci példa alapján, kérem, olvassa el egy korábbi írásomat: https://mno.hu/migr_1834/kellesz_vagy__kell_lesz-193023
Szíves üdvözlettel: Balázs Géza
Kedves Tanár Úr!
Nagyon szépen kérem, legyen szíves minden rendelkezésére álló módon terjeszteni, hogy hibát nem lehet „véteni”! (Hibázik=vét) Most már egészen magas szinten, szépen és igényesen beszélő emberek is elkövetik ezt a rettenetes nyelvi hibát, és én hiába harcolok ellene évek óta, csak egy kishatókörű középiskolai tanár vagyok. Bízom benne, hogy az Ön presztízse és jóval szélesebb közönsége révén sikerülhet kigyomlálni ezt az ostobaságot a magyar nyelvhasználatból.
Régóta várom ezen kívül azt is, hogy felhívja a figyelmet az összetett mondatokban használt utalószók, vonatkozó névmások és igék közötti kötelező ragozási egyeztetésre, ami egészen elképesztően alakul mostanában. Bármikor kapcsolja be a rádiót vagy a tévét, egy percen belül biztosan hallani fog – sajnos – valami olyasmit, hogy „azok, aki megcsinálja” vagy „azokat a dolgokat, ami fontos”.
Előre is köszönöm, ha ezt a két kérdést méltónak találja arra, hogy foglalkozzon velük. Munkája iránti nagyrabecsüléssel üdvözlöm:
Szabó Réka
Nekem még megvan, eredeti barna papírkötésben, nyomta a Kir. Magy. Egyetemi Nyomda.
Kedves Tanár Úr!
Ajánlanék egy napi szót (vagy nap szavát?): határintellektus. Manapság sok ilyennel lehet találkozni sajnos. Jelentése: a gondolkodó ember agyi képességeinek alsó határát súroló személy. Határos még a funkcionális analfabétával valamint a vegetáció évelő fajtáival. 🙂
Egyébként üdvözletem küldöm úgy is, mint a néprajzos dr. Kovács Emese lánya: Szabó Réka
Nagyon szépen köszönöm, és örülök a jelentkezésének. Az ELTE Néprajz tanszéke számomra maradandó élmény! BG
Annak idején ezt a fajta gombvarrást az apukámtól tanultam, aki szabó volt .
Sajnos, tényleg ennyire elfelejtünk magyarul./ Cseh Tamás: száz év múlva beszél itt még valaki magyarul…/
Tisztelt Tanár Úr! A Madách Színház weboldalán talált videók alapján tippeltem az Operaház Fantomja című musicalben szereplők közül arra a talányos főszereplőre, nekem Csengeri Attila és Mahó Andrea tetszett a legjobban, de a Szente Vajk is, aki a videók riportere volt.
Boldog szülinapot kívánok!
köszönöm
Tisztelt Balázs Géza!
Figyelemmel, érdeklődéssel hallgatom a műsorait, amikor csak tehetem. Köszönöm, hogy a hibák és a helyes magoldások ismertetésével segít a nyelvhasználat pontosságára, helyességére, minőségének ápolására fogékony embereknek a választékos, szabatos fogalmazás terén.
Kérem, szenteljen egy műsort a számbeli egyeztetés szükségességére a dativus possessivust tartalmazó mondatokban. Egy ideje egyre rohamosabb sebességgel és egyre bővülő körben terjed az a hibás használat, hogy egyes számot kevernek többes számmal. (A tanároknak tudnia kell…; a poharaknak nem szabad leesnie… stb.) Hírekben, riportokban, beszámolókban, tudósításokban, a legkülönfélébb műfajokban a riporterek, a szerkesztők, a hírolvasók, a tudósítók részéről is kezd általánossá válni ez a fülsértő és teljességgel szabálytalan fogalmazás. Az Ön ismertségét, szakmailag megalapozott tekintélyét, népszerűségét segítségül híva talán még visszafordítható a folyamat, megmenthető a magyar nyelv egyik alapszabályának az érvényesítése.
Köszönöm.
Emellett ajánlom figyelmébe az alábbi mondatokat, amelyeknek a nevetséges és megdöbbentő voltát nem enyhíti számottevőn az, hogy néhány mondattal később rá lehet jönni, mire gondolhatott a szakember:
„Azt kell tudni, ez egy nagyon érdekes dolog, hogy mondjuk ha ránézünk akár a Dunára, akár a Tiszára, hogy ugye van a folyó, amit lát az egyszerű ember is, hogy folyik a folyó. DE A FOLYÓNAK EGY NEM ELENYÉSZŐ HÁNYADA AZ A VÍZ ALATT FOLYIK…”
Elhangzott: Kossuth rádió, Hajnaltáj c. műsor, 2018. 10. 25., 05:52
https://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2018-10-25_04-32-00&enddate=2018-10-25_06-10-00&ch=mr1
Kérem, legyen szíves majd megírni részemre, hogy amennyiben érdemesnek találja, melyik adásokban kerít sort a javasolt két téma, példa bemutatására.
Köszönöm a munkáját, tisztelettel üdvözlöm:
Lakatos Anna műfordító, Nagykovácsi lakos
Kedves Géza!
Lázár ERVIN-re gondoltál/Sárszentlőrinc..
Ferdinandy Györgyről szóló, nagyon érdekes írásod címszereplőjének egy állítása – „Megfigyeltem, hogy a tanult nyelv megkopik, de az anyanyelv nem” – biztosan nem állja meg a helyét. A tanult nyelvek előtérbe kerülésével az anyanyelv is megkopik. Ha egy hétig csak orosz, német vagy lengyel közegben voltam, és magyarul nem beszélhettem senkivel, egy idő után már idegen nyelven álmodtam, és észrevettem, hogy az anyanyelvi finomságok háttérbe szorulnak. Például egy verset már nem tudtam volna olyan színesen, érdekesen megírni magyarul, mint korábban. Hosszabb idő után ez még jobban jellemző lesz. Az évtizedeken át idegen nyelvi közegben élő nem fog tudni már úgy magyarul, mint ahogy itthon tudott. Ez meggyőződésem. Nekem Lomb Kató „másfél tucat nyelven beszélése” is legenda. Mindegyikhez legfeljebb „jócskán konyított „, de igazán jól csak egyet tudott. Sőt!!! A többi miatt egyet sem. Ahogy Kosztolányi mondta (nem tudom most szó szerint idézni): „Idegen nyelven lehet NAGYON JÓL beszélni, de JÓL sohasem.
Inforádió 2018. okt. 19, Aréna: „…a csirke vagy tojás problémája..” Talán tyúk?!
A „…meg kell oldani a jéghegy nagyját…” Sajnos terjed a kifordított? elferdített szólások divatja, intelligens emberek közt is. Nem merünk hagyományos szlogeneket mondani? Nem trendi rég bevált mondásokat idézni? Vagy már nem is tudjuk?
Elképzelem az akadémikust. Jó arc? Hát nem. Lehet, hogy az arca már nem is az övé. Csak látszatarc. Álarc. Álca. Annak is elviselt. De azért viselkedik. Tudja, kinek hogy kell vágni. Van, akinek foghegyről, van, akinek tele pofával. Össze is borulva a másikkal. A viselős ábrázatot a „persona non grata” láttán elutasítóvá komorítva, mARConásítva, akihez érdeke fűződik, annak a számára pedig érdeklődő-ünneplővé nyájasítva.
Nézem az akadémikust. Nekem ő csak egy megtestesült kudARC. Azt hiszi, tábornok. Pedig nincs rangja. Egy szegény kis BAKAdémikus.
Tisztelt Balázs Géza Úr!
Szegedi ismerősöm hallotta az „Édes anyanyelvünk” c. műsorából Gyimóthy Gábor „görbe tükrét” – ha jól emlékszik – „Ide a nyelvrégítőkkel!” címmel. Nagyon tetszett neki, de nem tudta leírni, mikor elhangzott. Nagyon szeretne hozzájutni. Érdeklődik, hol találja meg. Ugyanis ismerőseinek is szeretné felhívni a figyelmét e kiváló „alkotásra”.
Köszönöm a segítségét.
Tisztelt Tanár Úr!
Szeretem hallgatni a műsorait, és örülnék neki,ha javaslatai a hivatali, Bírósági nyelvbe is átkerülnének. 1987-ben végeztem az Államigazgatási Főiskolán, ahol tanultunk retorikát,stilisztikát. Jelenleg már gazdasági területen dolgozom, de munkám során mindig igyekeztem szem előtt tartani, hogy ne kövessem el azt a sok hibát, amivel találkoztam a hivatali nyelvben. Nemrég egy bírósági végzésben a következő szerepelt: „A járásbíróság a 2018.szeptember 27. napjára kitűzött tárgyalást beállítja, új határnapot hivatalból tűz ki.” Számomra ez a mondat értelmezhetetlen. A „beállítja” nekem azt jelentené, hogy azon a napon lesz a tárgyalás, de az, hogy utána az szerepel, hogy új határnapot hivatalból tűz ki, olyan, mintha elnapolná a tárgyalást…. Hogyan tudnának Önök hatást gyakorolni a Bíróságokra, hogy ilyen leveleket ne küldjenek? Várom megtisztelő válaszát. Üdvözlettel: Kopcsó Anikó
Nagyon szeretem a műsorait. Sajnálom, hogy rövid a műsoridő. Több műsorban kellene foglalkozni a helyes nyelvhasználattal. Botrányosan beszélnek a riporterek és a műsorvezetők, akiknek a helyes beszéd a szakma szerves része.
Kérdésem: Ön szerint helyes-e, amit egy reklámban hallok naponta?
„X üzletben OLCSÓ ÁRON kapható…” Szerintem az árucikk az olcsó és nem az ára. Tehát: „olcsón kapható” vagy „alacsony áron”.
Szeretném kérni a véleményét! Köszönettel: Adrienne
Remek a költeményed. Nekem is van ezzel kapcsolatban egy kis versikém. Ugye, nem tartasz majd miatta cinikusnak?
Non omnis moriar
Aligha szólhat méltóképpen
arról egy párszavas írás,
akiről kétezer éve
mindenki tudta: óriás.
Mesélték, áldott két kezében
életre kelt a holt anyag,
tűz lobbant fel a hideg kőben,
s szimfóniát zengett a vas,
s mikor kihultt dolgos kezéből
a véső és a kalapács,
a márványtorzó gyászba görbedt,
s érzéketlen kőszíve fájt.
Bár obeliszket s szarkofágot
az idő egyformán temet,
s a „halhatatlan” istenszobrok
meghalnak, mint az emberek,
a nagy művész legelső szobra,
egyetlen derús alkotása,
a kamaszévek még esetlen
suta kis „szárnypróbálgatása”
még ma is él, mert az öröklét
zöld olajágát rég letörte,
s esetlen, félszeg mosolyával
reánk kacsint a KERTI TÖRPE:
Ismét egy remek Balázs-Géza miniatúra. Költemény, prózában. Egy kis zongoradarab, benne a „rEggEl a fEkEtE hEtEsEn” magyaros „eszperentéje”, a „Kínai” jelző Kopogó „k”-ját erősítő „KisalaKú”, „Könyvtár”, „Könyvjelző” és „Kártya” szavaknak a Távol- Keletről érKezett Kislegény céltudatosságát is érzékeltető zöngétlenje, a „Tart” és a „Talán” „t” alliTerációjáT köveTő, a „világBa” hely- (vagy állandó?)határozó belső „b”-jével felerősített „Bedugva”, „Bámulnak”,”Bambán” a Birkaostobaságot, a közönyt kifejező , Bégető, zöngés ajakhangjai . Az „Olcsó”, „Olvassa” és „Odüsszeia” magánhangzós alliteráció külön bravúr. A kártya jelzőjének, a „magyar”-nak külön funkciója van. Azt erősíti, hogy a kínai gyerek magyarabb a magyarnál. A Balázs Géza- „versből”, a „báMulnak” és a „baMbán” szavak belső „m- alliterációjában Berzsenyinek a „Mi a Magyar Most? – Rút sybaríta váz”- véleménye mordul ki mély fájdalommal (A „zenélő” betűknek a helyesírással nem harmonizáló kiemelése részemről csak a „láttatást” szolgálja).
Igazi költő vagy. Elvarázsoltál.
Szurdikon át a tetőre. A városban, amely mostanában nem „álmos”, a helybéliek, ha dolguk akad, felkerekednek, azt mondják: felmegyünk a hegyre. Azaz a szőlőbe. Holott nincsenek hegyek, csak dombok, völgyek, lankák. Az út a szurdikon át vezet felfelé a tetőre. Közben dűlő is akad. A sokféle elnevezés ellenére odatalálnak. Én például a Fuksz dűlőbe, ahol a kékfrankost méri a derék Klézli Feri. De hívják így is: Fuksz-völgy, és annak is van teteje. A pontosítás kedvéért közgyűlési határozatban szabályozták a neveket. (És mi a hír forrása? kadarka.net – jó név, íze van.) Azért ki-ki megtalálja kedves helyét, hűs présházát. A többévi tanárkodás nyomán (noha nem „szülőhelyem”), szívesen megyek vissza, és valamelyik tetőről szemlélem az egyre „nyúló” várost, Farkas Pál emlékőrző szobrai között Háry János mesél, arrébb a Bartina együttes táncosai forognak-perdülnek, még Liszt Ferenc játéka is kihallatszik az Augusz-házból. S hogy tágítsuk a teret: a Szekszárd nevet viseli egy sétány a francia kisvárosban, Bezons-ban. Üdvözlettel: SzTGy
Kedves Tanár Úr! Honnan lehet tudni, hogy a szigeten nem ismerték, nem használták a kereket? Ha a gyermekjátékon ezt látjuk, akkor mégis ismerhették…
Történelmi tény, hogy a régi Amerika indiánjai nem ismerték a kereket, óriási építményeiket a kerék ismerete nélkül emelték. (A kép dél-amerikai játékot ábrázol.) A történészek szerint a Húsvét-szigeten sem ismerték a kereket, a szobrokat más módon mozgatták. Üdvözlettel: BG
Ez a program idei, 2018-as? (Az igazságügyi nyelvészettel kapcsolatos előadássorozatra gondolok – nem tudom, ott jelenik-e meg ez a bejegyzésem, de oda szántam.) Köszönöm a választ, S. Veronika
Kedves Veronika, ez egy 2014-es (nagysikerű) program. Ha a keresőben nézzük, akkor látszik, hogy 2014-es, de ha megnyílik, akkor valóban nincs évszám. Üdvözlettel: Géza
Nagy élvezettel olvasom a jegyzeteidet. Most is nagyon sok élménnyel gazdagodtál, és nagy öröm, hogy megosztod velünk. Mindegyik írásodnak van jelképes mondanivalója is. Leginkább azt érezteted, még nagyobb szerénységre és alázatra késztetve minket is, hogy milyen parányok,milyen porszemek vagyunk a világmindenségben, milyen rövid az az idő, amit ajándékba kaptunk, és mennyire meg kell azt becsülnünk.
A településnevek egybe írandók. Így Sóstó is.
Tisztelt Tanár Úr,
Lányommal vitába keveredek olykor nyelvhasználat okán. Ő 16 lesz én 46 éves vagyok. Szerintem az ember fodrászhoz, kozmetikushoz jár, nem pedig fodrászatba vagy kozmetikába. A magyar nyelv logikájához nem illőnek találom ezeket a fordulatokat. Nyilván boltba megy az ember vásárolni, de a cipészhez viszem még mindig javítani a talpalávalót, példának okáért.
Kérem szíves véleményét.
Köszönttel: Várnai László, fizika-kémia sz. középiskolai tanár
Szép napot!
Szikes tavaink egyik jellegzetes neve a Sóstó. Vagy Sós-tó? Én egybeírom, sok madártani munka is így tesz, valaki ezt most szóvá tette és a helyesírási szabályra hivatkozik. Igen, a tó előtagjához kell a kötőjel, viszont a minőségjelzős összetételnél már sóstó a sóstó.
Nyíregyháza, Balatonszabadi, Székesfehérvár: mind egybeírja a maga Sóstóját. Hibás ez?
Én úgy érzem, itt egy szokásjogon alapuló kivételről lehet szó és egybe kell írni, de érdekel a véleménye.
Üdvözlettel:
Kovács Gergely Károly
természetvédő
Szóval milyen kultúra, meg milyen kulturalizmus?
A természet erotikája című megosztáshoz:
Azt hinné az ember: élő tilalomfa,
Ütve ,általútnál’ egy csekély halomba.
Ki ez, a ha nem Toldi Miklós a jó árva ,
(a „Hé paraszt, melyik út vezet Budára”
kérdéstől nem paffá, hanem fává válva),
kinek szörnyű vendégoldal a két válla,
s nagy fa-falloszával mutatja az utat
Budára, mit Laczfi és serege kutat.
Most jöttünk vissza a Balatonról, ahol csak a Kossuth Rádiót lehet hallgatni. Így azt Édes Anyanyelvünket naponta hallgattam. Fantasztikus (= jónál jobb) és változatos. A hallgató fel sem fogja, milyen csemegéket kap — nap mint nap.
(Zugló – átlátható)
Az egyéni választókerületek képviselőinek a neve mellett mindenütt szerepel a választókerületük száma és térképe.
Elképzelhető, hogy nem ugyanazt a honlapot néztük?
Hany istókkal asszociálva, egy kicsit „kocanyelvészkedtem”.:
A fehér, eredetileg fejér, a fej szó származéka. Jelzi, hogy az alapszín, a legfontosabb, a „fej” a színek között, ő a „Hófehérke”, vele van kapcsolatban a szivárvány színének „hét törpéje”. Bár a Székesfehérvár helységnév latinul – minden bizonnyal a „fordítónak” egy félreértése következtében – Alba Regia, vagy a Nándorfejérvár szerbül Beograd, és van Csongrád, azaz Csorngrad, tehát Fekete vár és Pilisvörösvár nevű „színes” helységnevünk is, meggyőződésem, hogy miként Fejér megye székhelyének neve, amely magában hordozza a trón jelentésű királyi szék „szék” elemét, és a fő-vel és a vár-ral „egybekelve” SzékesFŐvárost jelent, a Fehérgyarmat helységnév előtagja sem egy színt képvisel, hanem a helységnek már a régi időkben is elismert fontosságát jelöli. Ezt az is alátámasztja, hogy Maksai Ferenc (142. l.) szerint Gyarmat városiasodása már a középkorban megindult. A szatmári „nagy útnak” „tributuma”, „vámszedő helye” volt, s a nagybirtokos urak már abban az időben megtették szamosháti uradalmuk központjává.
Az Elnöki Tanács 19/1978. számú határozata értelmében 1978 december 31-én várossá nyilvánított település nevének előtagja Maksai szerint is a Gyarmat törzs egyik Kelet-Magyarországra vetődött, s ott megtelepült töredékéről kapta. Bár a közeli Szamoskér és Kérsemjén helységek neve mutatja, hogy a honfoglalás-koriak közül legalább egy törzs helyet „kért” magának Szatmárban, én azt hiszem, hogy Fehérgyarmatot nem „Kürt-Gyarmaték” „gyarmatosító” törekvése hozta létre.
A debreceni egyetemen a drága jó Kálmán Béla bácsitól, áldott emlékű professzoromtól egy vogul órán tudtam meg, hogy a mony ősi finnugor örökségünk, s – a bornyú-borgyú, varnyú-vargyú, nyárfa-gyárfa „párosokban” is felismerhető ny-gy- szabályos hangmegfelelést mutatva – benne van a manysi, a mogyoró és a magyar szavakban. Ami „felnevelő” településem utótagját illeti, én a j-gy (borjú-borgyú, varjú-vargyú) hangmegfelelés alapján meg vagyok győződve róla, hogy a gyar a jár igének egy alakja, s a későbbi járás vagy megye szavakban is jól érzékelhető földrajzi egységet jelenti.
A jarmat, gyarmat szerintem a jar-gyar tőből az m (fut-futam, hoz-hozam, üt-ütem) és az at (fúr-furat, húz-huzat) deverbális nomenképzők „kétágú bokrának” hozzáadásával jött létre. A Fehérgyarmat szó tehát a mai magyar nyelvre Fő járásnak fordítható. Ebben megerősített a Czuczor-Fogarasí szótár is, amely szerint (229. l. ) a „gyarmat, gyar-am-at gyöke: gyar, mennyiben zarándoklást és szaporodást, vagy gyarapodást is jelent, innen az elavult gyar-am-ik, s ebből gyar-am-ás, gyar-am-at, s összevonva gyarmat.”
A szótár azonban nem teremt összefüggést a j-s és a gy-s alakok között, holott ez nyilvánvaló. Fehérgyarmaton és környékén a jó gyakran gyó, a megjavul meggyavul, sőt a jelenleg a kisvárosban élő, de Jánkmajtisról származó, és Nábrádon is „körzeti orvoskodott” dr. Katona Sándortól – annak bizonyságaként, hogy még a felszólító mód j-je is „meggyésedett” – kártyázás közben, a „kontrázzam vagy ne kontrázzam a piros ultit?” „révült” hangulatában – a várjál igeformát is várgyál alakban hallottam.
A jer-jér tövet a szótárírók a gyer-gyér-től elszigetelten vizsgálják, s a belőle származó, a szaporodással, gyarapodással összefüggő jérce, jerke és a gyermek szavak közötti összefüggést nem mutatják ki.
Véleményem szerint az „ősgyökön” túl volt egy „őshang” is: ez pedig a j. Belőle származnak az emberi mozgással kapcsolatos ja, já, (gya, gyá), je-jé-.(gye,gyé) jö, jő (gyö-győ) „ősgyökök”, pontosabban „ősjökök”. A já az alapja a jár (halad) és a járt (gyarapít, pl. szíjjártó) szavainknak. A gya-ból az l és a balog szóban is benne lévő og képzővel jött létre a gyalog, a gyá-ból a gyárt. A je van benne a jer és a jerke formákban , a jé a jércében, a gye a gyer és a gyermek, a jö a jön, a gyö pedig a gyön szóban.
Kedves Géza!
Móricz így ír az ecsedi világról:
Ököritón ugyan sohasem voltam, de ennek a falunak ugyanaz a kálvinista népe van, ami az egész felső Szatmárnak, s különösen az ecsedi láp többi falvának. Mikor először arra jártam, gyalog mentem végig az egymáshoz csak egy-egy jó hajításnyira fekvő falvak során: Ér-Endréd, Dengeleg, Iriny, Pórtelek, Mezőterem, Gencs magyar és sváb népe között, be Nagykárolyba, onnan Kaplonyba, Kálmándra, Börvelybe. És sohasem felejtem el azt a sajátságos benyomást, ami elfogott, mikor az Érvidék tiszta levegőjéből bekerültem az ecsedi láp világába. Pedig akkor már nem volt meg a nagy láp. Épen kiszárították, s azokban az években termett először a nád és sás, meg a végtelen területű ingoványok helyén rengetegre nőtt kukorica. Ámde ott ült még akkor is a nép lelkén a láp világa, amely egy ezredéven át megőrizte az ősi magyar életmódnak és életfelfogásnak némi színét és illatát. S a parasztok éppen akkor komoran szidták, s véres düh ingerlékenységével feszegették, hogy játszották ki őket az urak. Elvették tőlük a csíkászó, halászó nádtermő szabad vizet amely kenyeret adott, és hűen gondoskodott a maga népéről. Még ott rohadt a háló az eresz alatt, a halkas a színben, a kutya ott kapart egy-egy földdel befolyt csíkverem gödrében, de már nem volt víz, az új Krasznán mezítlábas gyerekek szaladgáltak át, sehol sem ért kötésnél mélyebb vizet a pulya. De csak legalább, ha már föld maradt a helyén, öles kukoricát termő föld, nekik maradt volna. De jöttek az urak, a nagyurak, idejében, még mikor víz alatt volt a világ, s összevásárolták a nép lápilletményét három forintjával, öttel, adtak neki jó, kiélt szántóföldet érte, ott a falu közelében, s örült a paraszt, hogy húsz hold vízért egy holdat, vagy kettőt, vagy csak háromvékást is kapott; mert ugyan ki hitte volna, hogy legyen idő, mikor vederrel kell a lápra hordani a vizet! Ha pedig megvan a láp, úgyis csak a szegény ember aratja azt le, nem mennek a Domahidyak, a Tiszák, a Károlyiak nádat vágni! Hanem aztán megtörtént a képtelen csoda, hamar eljött a tavasz, mikor millió számra feküdt a hal a száradó pocsolyában, kapával gereblyélték; s mikor hiába jöttek a madarak ezerszámra, nem találtak helyet ahova fészket rakhassanak. A gém, a szárcsa, a sok vízimadár rémülten kóválygott ősi hona körül, mint a paraszt, s egyforma irigyen és keserűen látta, hogy kijátszották őket az urak az otthonukból…
Börvely, Domahida a láp déli részén vannak, Ököritó, az éjszaki sarkában. Vonat még akkor nem ment, akkor építették a csengeri vonalat s akkor tervezték az ecsedit.
Gyalog indultam el Börvelyből Nagyecsedre; nagy dologidő volt, aratás, semmi fizetésért sem lehetett szekeret kapni. A nyílegyenesre vágott Kraszna-parton haladtam előre. Balról zöld táblák, sűrű falvak, Csanálos, Vállaj, Mérk sváb tornyai látszottak, jobbról mély földfenék, amelyről hamar elfogytak a nagy terjedelmű kukoricatáblák, aztán egyhangú, egyszínű tompa, fekete sötét volt a föld a szemhatárig. Mikor alkonyodott, és nyugaton leszállt a nap a derűs és élő, emberlakta világ fölött: a keletre terülő lápföldre kísérteties villóhomály telepedett. Szinte félve néztem el rajta s láttam megelevenülni a múltat, a hajdani lápot… Erősen alkonyodott, s még mindig messze volt Nagyecsed. Szaporáztam az utat, s utolértem egy ökrös szekeret, amely lent a töltés alatt az országúton ment. Fölkéredzkedtem rá. Ecsedi szekér volt. Emlékszem, a szekér az úton úgy haladt a száraz földön, mintha vízparton menne, mindig attól tartottam beledül a fekete mélységbe, bár az egy színben volt az úttal, s mikor egyszer valami kanyarodót átvágni akarva, belehajtotta az ökreit a gazda a lápba, úgy süppedt a szekér a puha, laza földbe, mint a tavi sárba, s rajtam különös borzongás vett erőt, féltem, fáztam, s éreztem a tó szagát.
Miért nem lehet, miért lehet, miért álljak, miért menjek… tette fel sorra a kérdését a viccbeli erőszakos kismalac. Mind a megengedhetetlen szabadosságról szólnak. A közmegegyezés határait feszegetik.
Franciában Bonjour, magyarban jó napot.
Az annak ellenére, biztos jó, azzal együttben nem vagyok biztos.
Bocs, hogy a pálya széléről bekiabáltam.
Régi tapasztalat. A tanodából kikerülő ifjú első fizetéséből pisztolyöngyújtót vesz. Ma meg hihetőleg mobilt, ha ugyan nincs már neki korábbról.
Jo napot kivanok!
dr.Walent Marta, ausztraliai magyar jogasz vagyok.
Tobb,mint 30 eve elek Ausztraliaban, de magyar anyanyelvemet igyekeztem es igyekszem maximalisan megtartani.
Vitaba szalltam magyar ismerossel az alabbi kerdeseket illetoleg:
Kerem valaszolja meg,mi a helyes:
1. Koszoneskor a jonapot-ot egybe,vagy kulon kell irni?
2. Azzal egyutt,hogy mindenkinek tetszik, nekem nem a helyes,vagy
Annak ellenere,hogy mindenkinek tetszik ,nekem nem.
Az azzal egyutt es az annak ellenere nem azonos ertelmu szavak? szinonimak e,vagy nem.
Szivelyes udvozlettel, Marta
A zsákos ember
A véleményét őszintén kifejtő emberrel kapcsolatos szatmári mérmerő és mérmondó – mer merni, illetve mer szólni jelentésű – a szülőföldemen ma is használatos szavak nagyon eredetiek. Előtagjuk a mér (ahogy a nyer ige régebben a nyér, a ver a vér, a kel a kél, a lel a lél, a vesz a vész formában szerepelt) a mai mer ige alakváltozata. Én magam, bár nagyon szeretem őket, mindkét szó végéről hiányolom azt az s képzőt, amelynek segítségével a magyar az állandó, karakteres tulajdonságot képes kifejezni, és amely Balázs Géza újabb remek írásában most – példaadóan – dominál. Ez a szuffixum „ikertestvére” ugyanannak az s-nek, amelynek segítségével főnévből egyaránt képezhetünk alkalmi (öltönyös, nyakkendős) vagy foglalkozást jelző (kalapos, lakatos), általános tulajdonságot jelentő szót, és annak, amellyel számnévből hozunk létre (kettes, hármas, négyes) a melléknév felé tendáló, másfajta számnevet, de eredetibb náluk, ugyanis a folyamatos melléknévi igenévhez járulva egy-egy tulajdonság állandó meglétét érzékelteti. Mert a mosolygós, a verekedős vagy a lopós több mint a mosolygó, a verekedő és – hacsak nem a borkiszívó eszközt jelenti – a lopó. Ezt a tegnapi világbajnoki döntő kézilabda mérkőzést „szakkommentált” riporternek is éreznie kellett volna. A csapatban speciális feladatot ellátó játékost ugyanis az igazán hozzáértő nem beállónak, hanem beállósnak nevezi. Beálló az a kézilabdás, aki – akár cserejátékosként – „beszáll” a játékba, de aki a hatos vonal közelében tartózkodva várja az átadást, hogy onnan gólt dobjon, az beállós.
Petőfi A Tisza című versében – „… megállék a kanyargó Tiszánál” – mivel a költő egy adott pillanatban, a maga konkrét kanyarjaival látja és láttatja a folyót, elfogadható a kanyargó jelző, a magyarnóta-énekes szájából azonban – „A kanyargó Tisza mentén ott születtem” – már nem, hiszen a dalban, s ezt kanyargós-nak éneklő nagyapám jól érezte, a folyó karakteres, állandó tulajdonságáról van szó.
Köszönöm, kedves Géza. Ahogy tegnap a junior kézilabdás lányaink a világbajnokság végén – csak te anyanyelvünk „dobogójának” most is a
legfelső fokán állva – megdobogtattad az én „dobogós” szívemet.
Értékek múlása és őrzése. Súlyos érzésekről szól a bejegyzés. Régi dokumentációm rendezése közben egy korábbi anyagban érdekes kapcsolódást találtam. 2003 szeptemberében a hazai kísérleti pedagógusképzés értelmezéséhez vizsgáltam „a frankofón iskolarendszerek alakulását az EU-integráció tükrében”. (A Veszprémi Egyetem Pápai Pedagógiai Kutatóintézetében folyt a munka, Zsolnai József vezetésével.) Háttérként fogalomelemzésre került sor. A kiadványok, publicisztikák böngészése során azt tapasztaltuk, két fogalom: a „Nemzeti Kulturális Örökség” és a „Fenntartható Fejlődés” fontos helyet foglal el az integrációs irodalomban, tervezetekben. A kapcsolódó téma- és tevékenységterületeken több szempontból, több diszciplína mentén is előkerültek, külön is, együtt is.
Például a „nyelvstratégiáról” szólva, Balázs Géza, az ELTE docense, dékánhelyettese, nyelvész ezt mondta: „Szükség lenne nálunk is nyelvstratégiára, minden művelt nemzet kidolgozza a magáét, fejleszti és terjeszti a nyelvét.” Szerinte a környezetvédők nagy jelszavai mind érvényesíthetők a nyelvi kultúra védelmére is: „a cél a fenntartható gazdaság (nyelv), a kulturális (nyelvi) diverzitás (sokszínűség) megőrzése”. Tulajdonképpen „nyelvi környezetvédelemről” szólt a „Sokféleség és fenntarthatóság” címen, a Magyar Nemzet 2001. január elején megjelent cikkben.
Balázs Géza azóta is nyelvstratégiáról beszél, és ennek megfelelően cselekszik. És 2018-ban új kötetének címe: „a fenntartható magyar nyelv”. Az értékek maradnak, bár vannak, akik hamvasztani igyekeznek. Balázs Géza következetes, értékápoló, -művelő, értékteremtő. Folytassa, Professzor úr!
Tele a sajtó a lisztériával fertőzött fagyasztott élelmiszerekről.
Ill.,hogy a Nébih ‘levetette’ a polcokról. Vett, levett, levettet, LEVETTETTE lenne jó itt?
De jó, de pozitív!
Szívbemarkoló a júniusi két kis írás. Ahonnan ezek előjönnek, ott sok minden van még. „Tudom én, hogy mit érzel, kicsit bánt a szó” …”Fáj egy kicsit a szíved? Látod, ez az … ára” … „Ne félj, én itt maradok” (Domján Edit)
Bár az a vállveregetés gyakran túl erőteljesre „sikeredett”, arra irányult, hogy „kifektessenek” vele, Te – mindannyiunk nagy örömére – mindvégig álltad és állod ma is a sarat.
Feje tetején áll a világ, és nem is tudom, hogy Nietzsche az értékek ilyetén átértékelődése láttán vajon elégedetten csettintene-e, vagy inkább önként bemenekülne a diliházba.
Agyba-főbe dicsérték éveken át az úgynevezett multikulturalizmust, miközben ott tartunk, hogy a többségnek nemhogy több, de még egyféle kultúra megélése is messze meghaladja a képességeit. Feltéve, persze, hogy a kultúra többet jelent annál, mint hogy ma kínait, holnap meg mexikóit eszik az ember…
Tisztelt Balázs úr!
Teljesen egyetértünk! Jönnek mindenféle diákok és még őket kell megkülönböztetett figyelembe részesíteni, bár az ország nyelvét sem ismerik rendesen. Én is tapasztalom: jönnek mindenféle tanárok is, az ország nyelvét nem ismerik, az óráikat nem tartják rendesen, tartalom semmi, öntömjénezés ezerrel. Még hogy szellemi pezsgést hoznak! Inkább minőségtelenséget, gátlástalanságot hagynak, de előtte megosztanak, rombolnak.
Így állunk: a mérleg mindkét nyelve süllyedőben.
Nagybandoo Vilmos
Kedves Geza,
Annak erederere szeretnek magyarazatot kapni, hogy a magyarban azt mondjuk:
Ami elottunk all,az hatravan.
Talan a kalanozo magyarok visszafele nyilazasabol ered?
Nagyon jó kérdés! A hátra határozószónak van kb. olyan jelentése, hogy: vissza, az Éksz. ezt nem tárgyalja, a régi értelmező szótár azonban igen: hátra van elmaradt, lemaradt. Tehát, még hátra van valami, vagyis elmaradt, visszamaradt valami, ami persze előttünk van… Hátra van még a feketeleves – még elmaradt, de most következik. Üdvözlettel: BG
Ugyanígy érdekes, hogy a képernyő előtt ülök, vagy ülök a képernyő mögött. Előtte ülök, mert hátrább van a képernyő, de a képernyő felől nézve mögötte ülök, azaz előttem van a képernyő, én csak mögötte.
A napszókhoz: Nonstop ételbár= szünetmentes tápegység
Tisztelt Balázs Géza Nyelvész Úr! Attól tartok, hogy a diploma másodlatom záradékában komolyan félreérthető szöveg szerepel :
„Az oklevél tulajdonosa tanulmányait a kiállító intézmény jogelőd felsőoktatási intézményében/intézményeiben, az XY Egyetem nevű felsőoktatási intézményben/intézményeiben folytatta. A jogutódlásra 2016.01.01 napján került sor
A szövegezés megtévesztő, hiszen úgy tűnhet, mintha a tanulmányaimat a jogutódban folytattam volna , nem pedig a jogelődben-legalábbis véleményem szerint.
A helyes szövegezés : Az oklevél tulajdonosa tanulmányait a kiállító intézmény, azXY Egyetem jogelődjének felsőoktatási intézményeiben folytatta .
Egy évtizeddel azelőtt végeztem, hogy megalakult volna ez a bizonyos jogutód Egyetem, és kb. egy évvel a megszűnése után kérelmeztem a kiállítást, szóval jogi problémák is lehetnek még a dologban -amelyre ráadásul a külfüldi munkavállalási kérelem során derült fény- de maga a szöveg sem pontos így. Ön /Önök szerint?
Ad: Á, dehogy
Szép! Ellentétetző!!! Vívódó? Így a jobb? Hogy hiányozni fogsz s fogok?!
Inkább váljanak tetté a szavak…
Tisztelt Balázs Géza úr!
Régóta foglalkoztat a kérdés: miért használják a „kitakar” szót a médiában (tv, internet, stb.) akkor, amikor valakit v. valamit ELTAKARNAK vagy LETAKARNAK, tehát az nem látható. Szerintem a kitakarással a személy vagy tárgy újra láthatóvá válik, vagyis a takarást eltüntetik róla.
Hol kaphatok választ a kérdésemre?
Tisztelettel: Vörös Éva
Még egy kérdés: A „Hozzászólás” rovat feletti két sort miért kell angolul írni? Biztosan így is mindenki(?) megérti, én is, de ez az oldal (Édes anyanyelvünk?) megérdemelne egy magyar tájékoztatót.
… és 2:25, 10:31; és még 11:3.:O). Köszönjük, hogy a szívünkben él, Isten éltesse sokáig kedves Tanár úr!
Tisztelt Balázs úr!
Gondolom, hogy a korábbi műsora helyén nagy örömmel tölti el azt az embert, aki örült, hogy Az édes anyanyelvünk visszatért a műsorba, hogy lihegő edzők játékosok mondják, hogy kusztunk másztunk, és nem kérdezik meg őket, miért nem azt a sportot játszották, amiben indultak? A nyelművelás meg eltűnt az esti főmüsoridőből. Meg a gyerekek meséi is eltűntek.
Ahogy a Monty Pythonban mondják, Nobody expects the Spanish inquisition!
Remélem nem az artériát vágta el az üveg!
A napszókhoz. Tömörkény a mellénybe rejtett belsőzsebet nevezi meg a tanyasiak nyelvén. Az a „keleb”, a kebel szó megmásításával. Ő azt írja, hogy a népek szeretik a hangzócserét – mégpedig eléggé önkényesen – alkalmazni. Mond ilyeneket: kurtulpalota, röndér, elemet (emelet).
De nemcsqak az ő népei változtatnak, a palócok is. Ld Kisterenye.
ZENta, ahogy a „ZENanú” látta és láttatja velünk, olvasóival, valóban ZENt helyé válik. Fények, színek, ízek, illatok kavarognak az írásban, amely ZENtaton hangsorban muzsikál, ZENél. Azt iZENi, hogy csodás a mi nyelvünk, hogy ” él magyar” („áll Buda”) még a Vajdaságban és (a MÚRE említésével) Erdélyben is .A daloló ADA „behozADAlával” nagy költőnket, nyelvünk egyik legnagyobb művészét, a szerelmét Az ismeretlen ADÁ című versében édes szájjal ízlelő Adyt idézi fel a lenyűgözően gazdag lelkületéről, egyéni látásmódjáról, ZELlemességéről, játékosságáról most is tanúbizonysággal szolgáló, ZENiális jegyZENtíró.
Valóban éjjel a legszebb a Tisza-part — nemrég sétáltam le oda Zentán. Nincs közvilágítás, a rakparton csak tapogatózva lehet menni. Madarak és a vízből ki-ki ugró halak hangja hallatszik csak. Néha egy-egy alak sétál el. Félelmetesen szép ez a béke, és egyszerre fájó is, egyedül érzi magát az ember… A rakpart kövén halkan dúdoltam pár dalt — milyen érdekes, hogy a zene születésének egyik oka a csendtől és egyedülléttől való félelem. Köszönöm, hogy a prof. úr ismét előhozta belőlem ezt az érzést.
Üdvözli:
EE
Ad: Ich hab’ keine …
Tanár úr, csak azt lehet előhívni valakiből, ami benne van. És ami előhívható, az létezik is, és ami előhívható és létező, azt nem lehet elűzni.
Tiszteletem!
Döbbenetes! Napok óta – anélkül, hogy ehhez ilyen impulzust kaptam volna – ugyanez motoszkál bennem. Nem könnyű elhessegetni, de meg kell próbálni. A vanitatum vanitas nem emberi, hanem racionális, luciferi gondolat. Apage satanas. Aki él, az mind, mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön.
Tisztelt Professzor Úr!
A „bombasztikus” jelzőt az utóbbi időben „bombaerejű”, „robbanásszerű”, „letaroló” stb. jelzőként használják a hírekben, holott az Idegen Szavak Kéziszótára (1965, Terra) szerint a jelentése :”fellengzős, üres, nagyhangú, dagályos (beszéd, szónoklat)”. A „bombax” eredetileg gyapotot jelent, a bombasztikus helykitöltő, szinte értéktelen anyag, amelyet a csomagolásoknál használtak az értékes rakomány védelmére. Újságírói tévedés a mostani használata, vagy ez a nyelv „fejlődése”?
Előre is köszönöm a válaszát. Tisztelettel: Török Sándor
Kedves Török Sándor, valóban eltévedt a nyelvhasználat, már nagyon rég, valószínűleg a magyarban közösségivé válik ez az új (téves) jelentés. Üdvözlettel: BG
A Korb németül kosarat jelent, a Körbe kosarakat. A te kosaraid mindig tele vannak sokféle színű és ízesebbnél ízesebb gyümölcsökkel. Most egy kicsit savanyúbbat, keserűbbet kínáltál. De ez a keserűbb, savanyúbb gyümölcs is nagyon zamatos. Emberségízű, mint mindegyik.. Ott van benne a mások iránti empátia, az elesettek problémáinak megértésére való törekvés. Nem tudok válaszolni a cikkedben felvetett kérdésre. Nem tudom, jól járt-e el a kalauznő, vagy mit kellett volna tennie, pontosabban én mit tettem volna a helyében. Hogy a saját helyemben mit tettem volna, azt pontosan tudom. Ezért nem lettem volna sem kalauz, sem buszsofőr, még kevésbé ellenőr vagy közlekedési rendőr, aki büntethet.
Az egyedi esettel is arra késztetsz, hogy szélesebb, nagyobb összefüggésben lássuk a dolgokat. A Körben mély nyomot hagyott a lelkemben. MegJEGYeztem. Ha vonaton vagy buszon utazom a közeljövőben, és hasonló esettel találkozom (mert találkoztam már a jegy nélküli utassal szemben könyörtelen és a „szemét behunyó” buszvezetővel) mindig eszembe fog jutni az írásod.
Ich hab’ keine Angst – hoz
Tanár úr,
a 20-21. sor a bátorságról szól. Ön mást ír. Vagy a 2021 mást jelentene? Így nem értjük.
A dalhoz egy laza asszociációs sort kerítettem, tudatosan homályosan. BG
MObilvilág? A várótermekben, a buszokon, a parkokban a padokon okos telefonba bújt, a külső világot, a mellettük állókat vagy ülőket (az anya a gyermekét, a gyermek az anyját) az érdeklődésszférájukból kiiktató masinák. Tegnap az utcán nekem jött egy mobiltelefont böngésző „gépember”. Madách ma így írná meg:
A „gépember” tragédiája
Az Úr, a szoftverteremtő ül egy remek sportkocsiba’,
mögötte arkangyalai: Samsung, Nokia s Toshiba.
Miközben ő gyönyörködik lmobiljában, új művében,
a három lelkes teremtés fürdeti a dicsőségben.
Lucifer, ki nem ellenség,
munkatárs, sőt több is, barát,
még az Úr okos „fonjába” is belelát.
Éva otthon computere előtt görnyed, szoftvert fejleszt,
angolból már nyelvvizsgázott, ismeri a programnyelvet.
Ádám, a Mikroprocesszor egy számítógépes zseni.
Neki most a rendszergazda
a mobilján azt üzeni,
szokás szerint rövid, ámde nagyon velős sms-ben:
„Ember küzdj, és bízva bízz
„telódban” s computeredben!”
Orbis pictus? A teremtett világ! Uram, teremtőm! MObilvilág? Mivé lesz, sőt már napjainkra is mivé lett a világ? Vajon lassan már nem DE az az előtte álló MO?
…mert Mit kíván a Magyar Nemzet???!
Egykolumnás banki hirdetést azonnali átutalással. 🙂
A lapok egyike sem képes eltartani magát. Ettől kezdve kovászos a lapok és a publicisták élete.
Gyalogolni jó. Ezt vallja, Móricz után, Váci Mihály is. „Én úgy írom a verseket gyalog. Felszállnak a gyalog tett útból a dalok”- írja. Nem unja meg soha az országút fáradságos énekét. Ahogy egyik versében olvasható, mindig gyalog szeretett volna hazamenni szülőmegyéjébe, Szabolcsba, a tirpák tanyák közé. Mezítláb, hogy sírva érezze, ha felmelegszik a szülőföld pora, mikor megérkezik. A gyaloglás a legemberibb, a legtermészetesebb mozgásformánk. Amikor csak tehetem, (nem keveredve a hátizsákos, a tornacipős, a szemüveges, „profi” természetjárókkal) megyek én is a levegőre. Ki a nap, a lobogó felhők alá, a lengedező szellők közé, ahol a gyalogos ember baktat, poroszkál, cammog, csámborog, cancékol, bandukol, ballag, ballagdál, botorkázik, botladozik, halad, lépeget, mendegél, gázol, tiporja a rögöket, menetel, vándorol, nyakába veszi a világot, császkál, sétál, járkál, tekereg, kóvályog, bitangol, ődöng, csatangol, rakja a lábát, rója az utat, koptatja a lábbelijét.
Már kora tavasszal el tudok gyönyörködni a gólyahír virágában, amelynek élő fényéhez képest minden arany fakó,,a nap meleg sugarai által kilobbantott kökénybokor ámulatra méltó szépségében, az út menti és a réti lóherék, perjék, útifüvek, koldustáskák, istenfák, illatos menták és karcsú buzogánykák világában. Gyönyörűséges dolog hallgatni a madara szimfóniáját, a fák levelének lágy neszezését.Gyaloglás közben az ember szíve megnyílik. Sohasem tudunk olyan őszinték lenni egymáshoz, ha nem egyedül, és magunkhoz, ha társtalanul bolyongunk, mint egy céltalan, Ungon-Berken, erdőn-mezőn keresztül-kasul való barangoláson.A lelki felfrissülés egyik nagy lehetősége számomra a lélekkiöntő rövid zarándokút, fel a tatabányai Turulhoz. Ott, immár több mint másfél évtizede, gyalog-csillagtúránk végállomásánál találkozom a barátaimmal, akikkel onnan folytatjuk közös sétánkat az erdőben. Remélem, ahogy már régóta tervezzük, rövidesen Balázs Géza barátommal kettesben is elmegyünk a bronzmadárhoz.
Szép estét!
10-én este hallottam a csodálkozását a fogyasztási célú hal áfájával kapcsolatban. Nos, a nem fogyasztási célú hal a tenyészhal.
Üdv:
Kovács Gergely
agrármérnök és ex-Verseghy versenyző (1993-1997)
És ezt most Bulgakovnak mondjuk. BG
Nagyon érdekes Balázs Géza Képesfa című írása. Ismét egy új szín a „palettáján”, amellett, mint minden jegyzete, gondolatébresztő is.
A fa, mint a költészeti, művészeti ábrázolás tárgya, ősidők óta testesít meg embereket, emberi sorsokat. Egyes primitív népek ma is mágikus jelentőséget tulajdonítanak neki, emberi tulajdonságokkal ruházzák fel, talán azért is, mert külső megjelenésében hordoz bizonyos emberi jelleget. A Csontváry- festmény által megihletett Bényei József „Magányos cédrus” című versét egy nem mindennapi felismeréssel – „A fának emberarca van” – teszi mélyen bensőségessé. József Attila „Falu” című költeményében az akácfát egy fiatal lány alakjában mutatja be. „Akácocskát babrál a homály, a fa telt, kicsi keble beléreszket, csöpp sóhaja száll”- írja. „Megérintettem a leveleit, szinte megborzadt, mintha érezné, olyan húsos, kövér minden kis tűlevelecske, mint a csecsemő ujjacskái”- mondja az ezüstfenyőről Lekenczey Muki, Móricz „Úri muri” című regényének egyik szereplője. A fa-ember párhuzamra épül az író „Rózsa Sándor a lovát ugratja” című regénye „Bandi fává vált” metaforája, s a fa, mint az emberi élet jelképe jelenik meg az alkotó „A boldog ember” című műve „Már csak annyi a mi életünk, mint az odvas fa. Megvan, megvan, de ha egy vihar jön, kiborítja”- részletének hasonlatában.
„A szemközti telken van egy öreg, többször lebotolt vén gesztenyefa…. Ezt a fát a Faasszonynak hitte és hívta kisebb korában az unokám”- írja Szabó Pál „Nyugtalan élet” című önéletrajzi regényében. „Fiai, lányai szilfák és nyírfák, maga közöttük, mint öreg csutak az erdőben”- olvashatjuk Sütő András „Anyám könnyű álmot ígér” című könyvében.
A fa az ember egyik leghűségesebb barátja. Tudást és halhatatlanságot, gyümölcsöt és árnyékot ad. Milliárdszor elégették az emberért, hogy fényt és meleget adjon neki. Halottaiból feltámadva bölcsőként tejszagú kisdedeket, ágyként nászvágyban, csókmámorban lobogókat, koporsóként végképp megbékélteket ringat. Összeáll házzá, hogy menedéket adjon, szekér és bárka lesz, hogy messzire, templomtorony, hogy magasba vigye az embert. Hegedűvé reinkarnálódva lombok zsolozsmáit, törött ágkarok vörhenyes falevél-fájdalmát zsongja.
Szeretem a fát. Számomra a természet akkor szép, ha természetes. A fa is. Ha mindenféle „civilizációs termékeket” ráaggatnak” úgy érzem, meggyalázzák. Bár igazat adok a „de gustibus non est disputandum” elvét valló bölcsnek, szomorú leszek a látványtól, mint az elkopott gumiabroncs keretbe rakott földben növő virágoktól.
Kedves Géza!
Hasonló képesfákat Ausztriában is találni, leginkább gyalogos zarándok utak mellett láttam.
Kedves Géza! Ezt a jó kis írásodat a Képesfáról, légy szíves, tedd fel a Somogyi honismeret, helytörténet, néprajz f-csoport oldalára! Én nem tudtam megbirkózni vele. Szeretettel üdvözöl: Király Lajos
Kedves Géza!
Én a régi öregek kifejezést nem tartom tautológiának. Az öregek még ma is él(het)nek, a régi öregek viszont már csak az „egyszer volt, hol nem volt” világában, az emlékezetünkben. Az öregek mellett jelen időt használunk, a régi öregek mellett nem állhat, csak múlt idő. Jó az öreg a háznál, mindig is jó volt, de nem mondhatjuk, hogy mindig jó volt a régi öreg a háznál., és jelen időben sem, hogy jó a régi öreg a háznál. Mert a háznál lévő öreg még nem régi öreg. A régi öregeket csak tanúként hívjuk meg, bizonyos dolgok igazolására, a múltban igaz, jelenben is aktuális dolgokkal kapcsolatban A régi öregek kifejezés nekem nem azonos az öreg öregekkel, vagy a vén öregekkel. A régi a régi öregek kifejezésben az egykori, hajdanvolt, régen élt szinonimája.
Várom a reakciódat.
Igaza van. Néprajzi gyűjtöként valóban múlt időben szoktuk mondani:
„A régi öregek mit mondtak, mit tartottak?” Tehát akkor vannak a mai öregek, jelen időben, és a régi öregek, múlt időben…
Köszönöm a választ. Csodálatos a mi nyelvünk. Az a jó benne, hogy sokszor alapvető dolgokban is vitatkozhatunk. Még a „nagyokkal ” – Kosztolányival, Arannyal – is. lehet. „Ő volt az, ki addig főzte Pörge Dani bocskorát, míg elvette a Sinkóék cifra lányát, a Terát”-írja Arany a Vörös Rébékben. Ez ugyanolyan hiba, mintha azt mondanánk, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el törik. Vagyis csak egy pillanatig. Helyesen úgy lenne az Arany-kifejezés is, hogy míg el nem vette. Mikor elvette, már nem kellett főzni. Ez olyan szabály a magyar nyelvben, amit – poetica licentia ide vagy oda – még Arany János sem szeghet meg. Szerintem. Más az Addig szóba sem állok veled, míg meg nem adod a tartozásodat más, mint az Addig szóba sem állok veled, míg megadod a tartozásodat. Utóbbi teljesen magyartalan.
Igen, ez nem filozófiai rendszer, és semmiképpen nem borkalauz. (Bár a hivatalos borkóstolás nem mentes a tudománytól, a „bennfenteskedéstől”, van benne valami „mórikálás” is, kis hozzáadott fentebb stíl.) Van más tapasztalatom az iskolából. Érettségi után tanuló fiatalokkal „vettük” a könyvet, vették a lapot. Számukra ez új terep volt, kedveltek olyan megállapításokat, amelyekkel addig nem találkoztak. Mint: „… a rend nemcsak szép, hanem hasznos is. Rendnek nevezem azt, amikor minden a saját helyén van” (22.). „.. a baj oka nem a bűn. A baj oka mélyebben van. A baj oka a rossz magatartás” (31.). És egy demokratikus gyöngyszem: „A korcsma civilizációnknak egyik legfontosabb intézménye, sokkal fontosabb, mint például a parlament. Az egyik helyen a sebeket osztják, a másik helyen gyógyítják” (58.). Ezeken, meg a hasonlókon eltűnődött az ifjúság. Mindez alkalmat adott a terelésre: a filozófia, a gasztronómiai kultúra, a harmónia felé, bevezetés: hogy ne vedeljék a bort, de élvezzék a kortyolgatást, társaságban, vagy éppen magányosan. Szerencsére sok kiváló bor készül hazánkban. Éppen a mai menühöz (csülök pékné módra) választok: száraz furmint (a márkanevet nem adom ki). Hát, ha már így esett, koccintsunk virtuálisan: Egészségünkre!
A rádiókabaré végén mindig elmondják, hogy „kreatív producer Fábry Sándor.” Nem egészen értem mit is jelent ez a cím, vagy foglalkozás. És nem lehetne ezt magyarul mondani?
Balázs Géza Senkik című írásában tökéletesen, példákkal alátámasztva adja az alja-, a nullaemberek természetrajzát. Hogy a hólyag előbb-utóbb kipukkan, azt a következő kis versikémmel érzékelTETEM:
A nagy Ő
Semmikor, semerre, sehol,
hol a sekutya se csahol,
sohanapján, semmikedden
élt egy nulla Nekeresden.
Ez a nulla egy nap talált
két nagy szarvat, s feltette ő,
és ettől kezdve a nulla
azt hitte, hogy ő a nagy Ő.
Addig-addig döfködte a
nagy semmit, míg le nem esett
a két szarv s a nulla így lett
újra nulla, sőt kevesebb.
Kedves Balázs Gáza!
Hova tűnt az esti műsoridőből a nyelvi műsor?? A Kossuth Rádió rakta el? Pedig ilyen nevű ember nincs!!
Ábrahám Zoltán
20.25-re került, én is csak mos tudtam meg,és a hétvégén ismétlések vannak (talán éjjel is). Amint pontosan megtudom, a honlapomon jelzem! BG
Tisztelt Balázs Géza! Biztos, hogy jó helyen van a rádióban, értékelik a munkáját? Megváltoztatták műsora címét az Ön beleegyezése nélkül, elrakják a műsorát az Ön értesítése nélkül. Az a gyanúm, hogy akik döntöttek, azok nem az Angol kisasszonyokhoz jártak iskolába.
Üdvözlettel:
Ábrahám Zoltán
Kedves Ábrahám Úr! Nincs saját egyetemem, nincs saját újságom, nincs saját rádióm – tehát tudomásul veszem, hogy vannak főnökeim. És ez így van jól! Üdvözlettel: BG
Tisztelt Balázs úr!
Szerintem azt azért mindenki elvárhatja a főnökeitől, hogy mint érző emberre nézzenek rá. Ez az én problámám a Kossuth rádió nevű ember viselkedésében Önnel szemben. Többet érdemelne.
Üdvözlettel:
Ábrahám Zolltán
Kedves Ábrahám Úr! Jól esik, hogy védelmébe vesz, de kérem, higgye el, van olyan ember, aki elfogadja, hogy vannak rajta kívül álló érdekek is. Csak a konkrét példánál maradva: nem örültem, amikor a Tetten ért szavak címe Édes anyanyelvünkre változott. Nem hiszi el, de a számomra legjelentősebb élő magyar történelmi személyiség (!) karácsonyi üdvözletébe belefoglalta, hogy mennyire örül, hogy végre visszatért az Édes anyanyelvünk… Üdvözlettel: BG
Igen, ez még mind Trianon utóhatása. Akik annak idején a határt rajzolgatták nem tudták mit tesznek( Bryan Cartledge, Trainon angol szemmel).
Tisztelt Balázs Géza úr!
Berta Zsolt: Vésztartalék c., IJ-ben megjelent novellájának recenziójához (http://www.balazsgeza.hu/?p=7822):
Az első IPhone 2007. Január 9-től volt kapható, a novella keletkezése előtt 10, közel 11 esztendővel, tehát erre gyűjteni véleményem szerint abszolút hihető.
https://www.google.hu/amp/s/www.imore.com/history-iphone-original%3famp
Üdvözlettel
Yenő
Nem zuglói, hanem a zuglói cicák. A határozott névelő véletlenül lemaradt.
Balázs Géza – ismét egy új, ragyogó szín a „napl’palettáján”! – felvázolta számunkra zuglói cicák tarka jövőjét
Macskazugló
Hogy Zuglóban védett cicák élnek, nem vitás.
Erről szól a Gellérthegybe karcolt macskakaparás.
Itt nem kell dühödve fújnod, s felborzolnod szőrödet,
itt nem viszik a vásárra cirmos macskabőrödet.
Itt nem rúgnak durván beléd, s nem húzzák meg farkadat,
állatkínzók sincsenek, és kutya sincsen, mely harap.
Itt ahol az egérlyukból mézes, pillés tej csurog,
piros szattyánbőr csizmában járkálnak a kandúrok.
Büszkén kel át Macska Jancsi, Kandúr Bandi s Bandúr Csaba
a macskazebrán, mellettük egy-egy bájos cicababa.
Természetes mindegyikük, nincsen rajtuk cicamáz,
mivelhogy itt leánycicát púder s rúzs nem cicomáz.
Mindegy, háztető vagy kémény, tejivó vagy bálterem,
rajta (benne) télen-nyáron dúl a macskaszerelem,
és a szép Macskazuglóban, árkon-bokron, hegyen át
éjjel-nappal, folyton-folyvást szól a macskaszerenád.
Nagyon szomorú hír. Papp Andrea remek angol gyermekirodalom konferenciákat szervezett hosszú éveken keresztül.
Egy ostoba nyilatkozatot szeretnék Önnel, kedves Tanár úr, megosztani. Íme:
hangsúlyozta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Ám az előrejelzések szerint melegedés következik, így számítani kell arra, hogy a hóban lévő vízkészlet olvadásával még több befolyás keletkezik – tette hozzá.
https://infostart.hu/belfold/2018/03/07/veszelyben_a_balatoni_telepulesek/
Tisztelettel
Tisztelt Balázs Géza!
A minap kaptam egy e-mail, amelyben néhány ismert személy véleménye jelenik meg a magyarokról.
Ezek némelyike kifejezetten a magyar nyelvről szól, melyeket szeretnék kiszemezgetni, mert nem ártana, ha mások is tudnák azt, hogy a magyar nyelv milyen értékes. Engem igenis rendkívül irritál az, hogy magyarok idegen szavakat használnak, amikor van arra magyar szó is. Persze a környezetemet rendkívül zavarja, amikor szólok, hogy magyarul szíveskedjenek beszélni, nem szeretem bírom, amikor valaki azt hiszi, hogy attól intelligensebb, ha bekeveri a mondatába az idegen szavakat.
Persze időnként rendkívül jókat nevetek – persze kínomban – amikor valaki használ egy szót, de nem tudja a jelentését, ezért nem azt mondja, ami a célja, hanem mást, vagy éppen az ellenkezőjét.
Tehát az idézetek:
GRIM JAKOB (1785-1863) az első
német tudományos nyelvtan megalkotója:
„A magyar nyelv logikus és
tökéletes felépítése felülmúl minden más
nyelvet.”
Sir BOWRING JOHN (1792-1872)
„A magyar nyelv messze magasan
áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött,
és szerkezetének kialakulása olyan időkre
nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv
még nem is létezett. Önmagában, következetesen
és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika
van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden
hajlékonyságával és alakíthatóságával. E nyelva nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke… A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét…”
N. ERBERSBERG (1840):
„Olyan a magyar nyelv szerkezete,
mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna,
hogy meglegyen benne minden szabályosság,
tömörség, összhang és világosság, és emellett
szorgosan