Bár tanrendileg nem volt a tanárom (akkoriban éppen Finnországban volt vendégprofesszor), de az ő dékáni aláírásával érkezett meg hagyományos, már nagyon várt levélben, hogy fölvettek az egyetemre. Akkoriban nem besétáltunk, hanem küzdöttünk a helyekért, s még a legjobbakkal is előfordult, hogy helyhiány miatt elutasították őket. S aláírása előtt ez szerepelt: „Jelen döntésemmel szemben fellebbezésnek helye nincs”. És én azóta sem fellebbezek. Egy Mihályiban rendezett nyelvjárásgyűjtésen ismertem meg személyesen: dús lobogó hajával föltűnő jelenség volt, arról beszélt, hogy Miért nem romlik a nyelv. Amikor dékánhelyettes voltam, fölkínálta a tegeződést. Többször mentünk együtt Gyulára, Győrbe, Sátoraljaújhelyre nyelvi versenyekre.
2015 áprilisában Győrben Bencédy József köszöntötte Szathmári tanár urat az arany fokozatú Kazinczy-díj átvételekor (kép: saját)
Tanszéki értekezleteinkre mindig Szathmári tanár úr érkezett meg elsőnek. Fegyelmezetten leült a jobb első székre, figyelt, ritkán szólt hozzá. Bármerre jártam az országban, kiderült, mindenhol vannak tanítványai, és mindenki a legnagyobb szeretettel, hálával gondol rá. Csaknem hetven éven át tanított. Tanszékvezetőségem idején mindig megkért, hogy mint professor emeritus, hadd tartson egy-egy órát. S mivel hallgatói a legjobb véleménnyel voltak róla, értelemszerűen én örültem ennek a legjobban. Egészen három évvel ezelőttig, 93 éves koráig tanított. Ha jól számolom, 68 éven át hivatalosan, tanrend szerint, ami talán országos rekord. Legendás stilisztikai kutatócsoportja megújította és megerősítette a stilisztikát, bátran nevezhetnénk budapesti stilisztikai iskolának. Néhány éve egyik legjelentősebb nyelvészünk azt írta róla: sokat tanult tőle, és nagyon hiányzik a mai magyar nyelvtudományból az a kulturális nyelvészet, amelyet ő művel. Hihetetlenül termékeny és szorgalmas volt. A stilisztika mellett főleg tudománytörténettel foglalkozott (elképesztően alapos munkája a Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk, 1968), de a nyelvtudomány szinte minden területéhez hozzászólt – abban a bizonyos kulturális (művelődéstörténeti, oktatási, nyelvművelői, ismeretterjesztői) és hadd tegyem hozzá, a magyarsághoz mélyen elkötelezett kontextusban. Tavaly, október 31-én hívott fel utoljára: három-négy rendkívül pontos, átgondolt mondatban köszöntött a születésnapomon. Soha nem felejtem el a szavait. Amikor elmegyek szobája mellett (mely az enyém mellett van), amikor átutazom Kisújszálláson (szülőföldjén), rá gondolok. Hiányzik kedves, mosolygós, szorgalmas, visszafogott, mindenkit segítő-támogató egyénisége. November 3-án 96 évesen távozott el, december 4-én búcsúztatták az Új köztemetőben. (Továbbiak: Hatvanhat év a katedrán. A 90 esztendős Szathmári István köszöntése. Szerk.: Balázs Géza. IKU-Inter, Bp., 2015.)
Itt hozzászólhat!
