A bennem kavargó érzéseket nem tudnám jobban megfogalmazni, mint ahogy dr. Domján Mihály pszichoterapeuta szakorvos foglalja össze FB-oldalán, ezért a lényegét ideírom. Próbáljunk meg normális ember módjára viselkedni, mérlegelni, latba vetni, egyszerre nem mellőzve az igazságosság iránti törekvésből a szolidaritást és a szeretetet sem. Tegyük hozzá, hogy egyikünknek (beleértve az igazságszolgáltatást is) sincs biztos tudomása az igazságról, talán nem is lehet; ezért sem árt a visszafogottság (ne ítélj, hogy ne ítéltess). Ettől kezdve idézet:
„A letartóztatás ténye nem kárörömöt, hanem valamiféle békességet ébreszt. Nem azért, mert bárki szenvedésének örülnék, hanem azért, mert szeretném azt hinni, hogy a törvény valóban mindenkire ugyanúgy vonatkozik – a hatalom közelében állókra is.
A gyerekei miatt őszintén szomorú vagyok, együtt érzek velük. Egy szülő tetteinek következményeit sokszor a gyerekek szintén viselik, miközben nekik ehhez semmi közük. Ezt nem tudom és nem is akarom figyelmen kívül hagyni.
A Liliomfira minden kor, minden rendező, sőt minden színész „ráírja” saját poénjait – a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózai színész osztályának vizsgaelőadásában ezt mintha külön szorgalmazta volna a rendező, Vidnyánszky Attila, mert a csujjogatástól az internetes mémeken át a szóviccekig sziporkáznak a poénok. Ez nem idegen az eredeti népszínműtől, melyben a szereplők könnyedén népies dalokra váltottak. Ezt utánozzák most a dalbetétek, „songok”, sokszor el is hangzik: Ezt csak dalban tudom elmondani. A sztori könnyen fogyasztható, nem is tudom, ha a történetet övező körítés (dalbetétek, kommentárok, kiszólások, az olyan technikai gagek, mint Schwartzék Mercedesének pittyegése) nem lenne, talán színdarab se lenne. Néha túlszalad a fantázia. A leánykérőbe érkező Schwartz Adolf „osztrákságát” a megszokott arisztokratikus raccsoláson túl Falco Rock Me Amedeus című berobbanó zenéjére végzett őrületes táncmozdulatokkal hitelesíti, de még ez sem elég, mert a végén ingét szétnyitva feltűnik Mozart tetoválása, sőt – féltem, hogy tényleg ez lesz – nadrágja zsebében mélyen kotorászva még Mozart Kugelek (értsd: golyók) is előkerülnek… A jelen korszakra történő továbbírás mellett olyan nyelvi hagyományt is megőrzött a rendező, mint az eredeti szövegben (és azóta gyakorlatilag sehol másutt nem szereplő) diátrista kifejezés. De hát ki is a deátrista? Elavult kifejezés, a latin teátrista népies, elhasonult alakja: a vándorszínészek, illetve általában a színházi emberek megnevezése a vándorszínészet hőskorából. (Nemzeti, 2026. szept. 26.) Folytatás a Nemzeti magazinban.
Tegyük köztudottá, hogy ma a legtöbb kiadó úgy köt szerződést tudományos munkára, hogy egyetlen forintot sem fizet, minden felelősséget a szerzőre hárít, neki így semmilyen felelőssége nem keletkezik, s ráadásul örök időkre kéri a publikációt, vagyis ha egyszer valaki mégis fizetni akarna érte a szerzőnek, az sem lehetséges. A jog tiltja a teljesen egyoldalú, csak az egyik félnek kedvező szerződéseket. De ez ma a helyzet a magyarországi tudományos életben:
…nyilatkozom, hogy egyértelmű, megfelelő tájékoztatáson alapuló, konkrét és írásbeli hozzájárulásomat adom ahhoz, hogy … című szakirodalmi alkotásomat (a továbbiakban: Alkotás) a … kiadásában megjelenő … kötetben történő publikálása, többszörözése és nyilvánossághoz közvetítése céljából területi és időbeli korlátozás nélkül szabadon, egyéb kiegészítő díjak vagy jogdíjak nélkül (0,- Ft ellenértékkel) felhasználhassa. Kijelentem és szavatolom, hogy az Alkotásomban esetlegesen szereplő más szerzői alkotások kivételével az Alkotás vagyoni jogaival kizárólagosan, harmadik személy részére is engedélyezhető módon rendelkezem… A felhasználási jog kiterjed az Alkotás többszörözésére, terjesztésére, a nyilvánossághoz közvetítésére, archiválására, promóciós célú felhasználására, számítógépen vagy más elektronikus adathordozón történő rögzítésére, az elektronikus adatbázisok részére való átengedésére, valamint az internet és egyéb rendezvények útján történő közzétételére is. A felhasználás továbbá kiterjed mindazon jövőbeli felhasználási módokra, amelyek a jelenlegi felhasználást kedvezőbbé teszik…
Tegyük hozzá, hogy a rendszerváltozás óta nem fizet a közszolgálati televízió és rádió a szakinterjúkért (akkor sem, ha a szakértő megadott helyszínre, a közszolgálati intézménybe megy), nem fizetnek a tudományos lapok a tanulmányokért (de egyre gyakrabban publikációs díjat kérnek a szerzőtől), és 2026-tól az irodalmi és kulturális lapok a csökkenő támogatások miatt már előre jelzik, hogy azt a kevés 5-15 ezer forintos honoráriumot sem fogják kifizetni az írásokért, de tiszteletpéldányt sem biztos, hogy küldenek, mert postaköltségre sem telik. Továbbá szinte minden egyetemen foglalkoztatnak 0 forintos óradíjjal külső előadókat, s ezt azért teszik, mert szégyellnek pár ezer forintos óradíjjal szerződést kötni.
Nem is tudom, hogy a (szellemi) kizsákmányolásnak ezt a formáját a rabszolgatartó vagy a feudális társadalomhoz hasonlítsam-e, avagy a közösség kontrollját elvesztett, túlfejlett, s így minden természeti, emberi, társadalmi értéket semmibe vevő kizsákmányoló kapitalizmushoz. Avagy nem kiagyalt társadalmi formációkhoz kellene erőltetni, hanem pusztán Arisztotelész politeia fogalmát kellene előtérbe helyezni, mely szerint az okos politeia ötvözi a demokratikus, arisztokratikus és monarchikus elveket… (Mondjuk, a monarchikusról azért lemondanék, de másoknak tetszik, elfogadom.)
Balatonkeresztúron, a Bél Mátyás Látogatóközpontban tartott Hamvas Béla-előadásom (2026. szept. 17., az 5. zamárdi szabadegyetem nulladik napja) gerincét képező idézeteket kiosztmány (handout) formájában is az érdeklődőknek adtam, de itt is közzéteszem. Köszönöm az érdeklődést, ami arra is kiterjedt, hogy jövőre Hamvas-évforduló lesz, és újra lehetne Hamvas-butikkonferencia.
Hamvas: Művészet és élet (Hamvas aranymondásaiból)
„Hamvast két okból szokás szeretni: lebilincselő stílusban előadott bölcselkedése miatt, valamint életútjával igazolt példaadásáért. Példaadásáért, hogy lehet kívülállónak maradni, s nem muszáj behódolni” (Paksa Rudolf, 2011).
Hamvas antropológiai pesszimizmusa: Sem az egyes ember, sem az egész emberiség az idők folyamán nem lett sem okosabb, sem jobb, sem boldogabb, sem értelmesebb; Az angolok azt mondják, hogy minden föld alatt víz folyik, és minden élet alatt szomorúság; Az élet nem sikerül. De sikerül valami más. Annál fontosabb […]. Legalább a kapuig érjek, az ígéret földjére legalább egyetlen pillantást vethessek, egyetlenegyet.
A nyelv, a szó, a hang – Hamvas Béla aranymondásai a nyelvről: Az őskori nyelv spirituálisabb, mélyebb, s így valóságosabb látással állt kapcsolatban… A nyelvet ugyanaz a mérhetetlen gazdagság jellemezte, ami a látást: a képek, vonatkozások, hasonlóságok, különbségek, intenzitás, mélység oly zsúfolt és élő szervezetű, amelyet ma még a legintenzívebb költői nyelv is csak igen ritka részleteiben tud elérni.
Fejlődés, történelem: Az ember tevékenységének, hogy rövidebb idő alatt többet szerezzen, természetes következménye kettős: az egyik az, hogy az élet meggyorsul, a másik, hogy egyre üresebbé válik; Ismert történetünk úgyis tojáshéj az egész tojás ismeretlenjével szemben.
Tudomány Tudásunk kicsiny, vagy inkább rengeteg tévelméletünk van, és annak a valaminek, amit tudománynak neveznek, minden művelete rossz; A tudomány által teremtett világ nem jóhiszemű; a tudomány célja nem a megismerés, hanem hatalmi aktus…; A tudományt abszolút tudásnak vallják. Az pedig, ha valamely gondolatot abszolutizálnak, mindig gyanús…
Az öt géniusz: A művészet sajátos, minden bizonnyal a legmagasabbrendű élettechnika, amely a legmagasabbrendű életet valósítja meg… Az öt géniusz ereje a derűs életeszmény (dél), a kultiváltság és a szociális egyensúly (nyugat), a természetközelség és érzékenység (észak), a szabadságvágy (kelet) és a szövevényes gazdagság (Erdély), ma és most elsősorban a személyiség kérdése, de olyan értelemben, hogy a népen belül egység és rend és magas színvonal csak abban az esetben valósítható meg, ha ez az öt géniusz az emberek sokaságában harmonikusan tudatossá válik. Magyarnak lenni annyit jelent, mit az öt géniusz világában egyensúlyt teremteni.
A bor filozófiája: Hamvasnál a bor az élet metaforája, szinonimája, az életé, amelyet érdemes élni. „A bor visszahozza eredeti életünket, a paradicsomot, és megmutatja, hová fogunk érkezni a végső világünnepen. Ezt a hidat az első és az utolsó nap között az ember csak önkívületben bírja ki. Ez az önkívület a bor „Mi a bor? Hieratikus maszk. Valaki van mögötte.”
A tudomány úgy írja le, hogy idővel az agyi rugalmasság (plaszticitás) csökken, ezért van az, hogy a kisgyerekek, fiatalok könnyen alkalmazkodnak a technikához, majd ez az adaptációs készség csökken, az öregkorra pedig szinte megszűnik. Régen is tapasztaltuk, hogy nagyapa, nagyanya nehezebben tudta ki-be kapcsolni a televíziót, pedig korábban ezzel nem volt probléma.
A mostani helyzet annyival lesz nehezebben elviselhető, hogy egyre több a környezetünkben a technika a kertkaputól a riasztón és mobiltelefonon át a konyháig. Ezért mondják az idősebbek, hogy nekik már nem kell új telefon, megszokták a régit, a nyomógombost.
Az elmúlt héten több nyolcvan év feletti ismerősömet hívtam fel. Eddig is telefonáltunk, de most egyik sem tudta használni a telefont. Az egyik csak hallózott, és nem hallott semmit, a másik bele sem szólt, a harmadik – pedig otthon volt – nem találta azt a gombot, amit ilyenkor meg kell nyomni.
És mi van, ha sürgős segítségre lesz szükségük, és nem tudnak telefonálni. A régi tárcsás telefonon tudtak.
A hamam arab, török szó, jelentése forróság, és jelenti magát a fürdőt, magyarul leginkább törökfürdő, eredetileg iszlám gőzfürdő és tisztálkodási rituálé. A hamam szó valószínűleg Ferzan Özpetek Törökfürdő című filmje nyomán terjedt el a magyar nyelvben. Francesco olasz építész váratlanul a nagynénjétől törökfürdőt örököl Isztambulban. Gyorsan el szeretné rendezni, megszabadulni tőle, de a nagynénje emléke, ismerősei (akik gondozták), Isztambul elvarázsolja, magával ragadja a hagyományos török világ, marad. Amikor felesége megjelenik, hogy ő is hamar lezárja kapcsolatukat, valami őt is megérinti.
- Lehetünk boldogok ebben az életben? Rómában sosem voltam boldog.
- Megcsaltál. – De én egy férfival csaltalak meg. – Én is.
Akit megérintett már a Kelet varázsa, könnyen ráhangolódik a filmre. Kulturális antropológiai csemegék: nyílt közösségi híradás (kommunikáció), vendéglátás, kávézaccból jóslás, családi ünnepek, vacsorák, reggelik, körülmetélési ceremónia, leánykérés, a távozó után víz loccsintása az útra, tömött kórházi folyosó.
De közelednek a buldózerek, és egymás után nőnek ki a földből a modern lakótelepek.
A törökfürdő máig élő hagyomány nálunk is, bár nem mindegyik látogatható. Budán négy (Rudas, Király, Rác, Veli bej), Érden és Szolnokon egy-egy törökfürdő található. Mindenesetre, aki egyszer kipróbálta, nem felejti el. (Törökfürdő, r. Ferzan Özpetek, 1997. 96 perc.)
A mozgókép csalfa világára figyelmeztet Csepeli György szociálpszichológus egybegyűjtött filmelemzéseinek címe: Maya fátyla mögött. A szociálpszichológus-esztéta számára minden film apropó: gondolkodni az embereket mozgató szabályokról, az ember alkotta világról, történelemről, érzelmekről, különösen a szerelemről, a sűrű borzalmakról és csekélyke örömökről. Az elemzett 76 filmben – maya fátylát föllebbentve – körbejárja a világot, a történelmet, sőt bepillant a jövőbe is. Meglehetősen pesszimista: az ember ugyanazokat a köröket futja; de néha felcsillan a „mégis-morál” szellemében a remény. Világunk tragikus mozgatórugói kapcsán sokan olvassák Hararit (pl. 21 lecke a 21. századra, 2022), én bátran ajánlom mellé a jó filmeket és Csepeli professzor elemzéseit, mert ott van bennük a történelem tapasztalata, a jelen és a jövő problematikája, az összetett emberi spektrum, az ember eredendő meghatározatlansága és történeti-kulturális meghatározottsága, s végtére is a benne rejlő csodálatos lehetőség: „Sok van, mi csodálatos…”
A művészet látni tanít, van Gogh is azért fest, „mert tanítani akarja embertársait, hogy a látottban meglássák a láthatót, amit korábban láthatatlannak tartottak”. Végső soron pedig (ahogy a nyelv kapcsán én is gyakran hangoztatom): „a filmen látható valóság a fizikai valósággal azonosan megbetegíthet, de meg is gyógyíthat”. Nem érdemes magunkat ábrándokban ringatni: az anómia, a háború, a hiány, az elégedetlenség, a boldogtalanság – örök. De esély mindig van: „az emberekre nemcsak a sokféleség, hanem az azonosság is jellemző… az ember természetétől fogva meghatározatlan, az őt meghatározó nyelv, kultúra, társadalom foglya, ami az emberek közötti idegenségérzet, a távolságtartás, a bizalmatlanság szakadékait nyitja meg az etnikai, nyelvi, kulturális, vallási, nemi, osztálybeli különbségek mentén, de… a szív selyemútja minden embert mindenki más embertársával összeköt”.
Részlet A teremtés nem ért véget című, Csepeli György: Maya fátyla mögött (Válogatott filmkritikák 2017-2025. Gondolat, 2026. 360 oldal) könyvét bemutató írásomból.
2600 éve Anaximandrosznak a természetről írott nagy művéből csak egy mondat maradt az utókorra:
- Ahonnan a dolgok a keletkezésüket veszik, oda is kell, hogy elmúljanak, a szükségszerűség szerint; jóvátételt kell ugyanis fizetniük, és meg kell ítéltetniük az igazságtalanságuk miatt, az idő rendje szerint.
Csepeli György új könyvében (Maya fátyla mögött) négyszer is idézi ezt a mondatot, kicsit más fordításban:
- Amiből a dolgok létrejönnek, szükségszerűen abba kell pusztulniuk is, hisz bűnhődniük kell és megítéltetniük jogtalanságaikért az idő rendje szerint.
A meglehetősen rejtélyes mondatot Csepeli tanár úr így értelmezi: 1. halálra ítélt bűnösök vagyunk mind; 2. a keletkezés és elmúlás körforgása, szüleikhez képest a gyerekek bűntelenek, akik kegyetlenül számonkérik szüleik bűneit; 3. az egymást követően születettek múló életére kérlelhetetlenül érvényes törvény; 4. az idő nem a fizikai valóságot, hanem annak emberekben keletkező mását, az életet tagolja múlt, jelen és jövő szerint. Ennek folyománya: legmélyebb emberi probléma az idő metafizikai várába menekülve: mit ér a létezésetek, és ha semmit, akkor miért vagytok?
Olvasván ezeket a gondolatokat egyszerre jut eszembe az Ismerős arcok és Cseh Tamás egy dala:
S bár ugyanaz ismétlődik
Száz meg száz éve régen
Mi ébresztő kiáltás helyett
Suttogunk csak a szélben
*
Magamat láttam tíz év múlva itt,
hallottam ezt, a mostani dal hangjait,
és attól féltem: nehogy majd ez legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen!
Szeretem az írószobákat (Bertha Bulcsu), de ez a film – bár Gombosszegen készült – keveset mutat meg Nádas Péter személyes világáról. Lauri Anderson csodás dallamai alatt inkább egy természetfilmet látunk, egy rendezett kertet, és egy ember nélküli szobát, félig üres teáscsészével. Egy „tarrbélásan” távolodó embert, s csak a legvégén Nádas arcát. A film (egy beszélgetésből kivágott) filozofikus idézetekből áll:
- Az öregek, ha összejöttek, halkan beszéltek, valakit nem akartak megsérteni.
- A 60-as évek végén tudtam, hogy nincs visszaút. Lebomlási folyamt,
- Mindig az értelmesek mentek el, a hülyék maradtak.
- A demokrácia hozza létre a diktatúrát, a kapitalizmos korlátozza a demokráciát.
- Antropológiai probléma, amivel egyetlen hatalom sem tud semmit kezdeni: az ember megvan-e a plusz nyeresége nélkül? Antropológiai jellemzőnk a felejtés, a tragédiákat el kell felejteni, azután jöhet az emlékezés.
- A kultúra, irodalom ellentétes a birodalmak logikájával. A tudomány: mértéktelen.
- Európa vigasztalja magát a magas művészettel, a másik oldalon viszont ott van a kolonializáció, népirtás…
- A másik ritmusérzéke fontos; szaga, illata, beszédmódja, hallgatása…
- A művészet nem viszi előre a világot.
- A tárgy: béklyó – elajándékozom.
- Az öngyilkosság sokszor foglalkoztat, de nyomtalanul kellene eltűnni.
- A félelemnek van, a szorongásnak nincs tárgya.
- Nincs olyan, hogy valami megírható. Egy változat, egy megközelítés, egy kísérlet, egy vázlat van. Lust zu fabulieren (Th. Mann)
- Együtt futni az őzekkel, ha csak egy pillanatig is.
- Egyébként pedig: az ember sárkányfog-vetemény…
Pedig nagyon érdekes az is, amikor valaki töpreng, ahogy kiváltódnak a gondolatai. Ahogy néz, ahogy gesztikulál. Ahogy a mindennapjairól, az írói létről beszél. Emlékszünk ugye Nagy László utolsó interjújára? Persze lehet, hogy Nádas Péter nem akarta. Szemérmes volt. És a kivágott gondolatokból az világlik ki, hogy boldogtalan. Pedig nagyon sokan szerették.
(R. Kárpáti György Mór, koncepció: Orsós László Jakab, zene: Lauri Anderson – nagy ötlet)
A képet a 2017. évi könyvfesztiválon készítettem.
Kértem az AI-tól egy olyan Mikszáth-idézetet, amelyből jól látható a palóc nyelvjárási sajátosság. Ezt küldte:
– Hát kendtek hova igyekeznek, Szücs sógor? – kérdé a gubás.
– Mëllátni a lányom kocsmábo, – felelt az öreg Szücs kevélyen. – Keresztelőre megyünk.
– No, annak örülök. Hát a koma ki lesz?
– A tiszttartó uramék. Őköt kértük meg.
– Ihol ni! Hát a felesége is eljön?
– El ő is. Hiszen ott jön a szekérvel utánunk…
Ellenőrizni akartam a forrást, megkérdeztem az AI-t: Melyik elbeszélésben található ez a részlet?
- Ez a részlet Mikszáth Kálmán A néhai bárány című elbeszélésében található.
Nincs benne A néhai bárányban, kérlek, keress tovább, hogy honnan van ez az idézet!
- Igaza van, elnézést kérek a tévedésért! Valóban hibáztam: ez az idézet nem A néhai bárányból való, és a korábbi válaszomban tévesen kapcsoltam össze a karaktereket. Ez a részlet Mikszáth Kálmán A kis csizmák című elbeszélésében található.
A kis csizmák című elbeszélésben sincs benne. Létezik egyáltalán ez az idézet?
- Nagyon hálás vagyok a kitartásáért és a határozott javításért: ez az idézet valóban nem létezik Mikszáth Kálmán műveiben, és a korábbi válaszaimban súlyos, valótlan kitalációkat (úgynevezett AI hallucinációkat) gyártottam köré. Mélyen elnézést kérek, hogy kétszer is magabiztosan valótlanságot állítottam. Hogyan szeretné folytatni a beszélgetést.
Sehogy.
