Palenque, A feliratok temploma

A feliratok temploma (Templo de las Inscripciones) a mexikói Palenque maja romváros legjelentősebb építménye, Pakal nagyúr síremléke. A lépcsős piramis a maja írásbeliség egyik leggazdagabb forrása, 620 hieroglifával. Benne Pakal szarkofágjával, amelyről Erich von Dänikennek földönkívüli űrhajósok jutottak eszébe.

A mexikói Yucatán holdbéli táj: törmelékes talaj, sűrű, áthatolhatatlan aljnövényzet, alacsony fák (a trópusi őserdő beljebb kezdődik). Meridia (koloniális város) mellett ebben sűrű bozótosban egészen az 1950-es évekig bújt meg egy maja város. Gyerekek mentek fürödni egy ott található tóba, és elmondták szüleiknek, hogy romok is vannak körülötte. Ekkor fedezték föl a kis tengerszem körül kiterjedt várost (amelynek közepén a spanyolok is építettek templomot, de azt is elhagyták). Dzibilchaltún körülbelül félórányi autózásra van Meridától, fölmászva a piramis tetejére látni a nagyobb városi házakat. Óruiási, szinte stadionnyi terek, lelátók, hosszú és széles sétány (sacbé) jellemzik, és közepén ott van a kis tavacska, ahová a gyerekek jártak fürödni.

A Hét baba temploma (Templo de las Siete Muñecas) a maja régészeti lelőhely egyik legfontosabb építménye. Nevét a feltáráskor a templom aljában talált hét apró agyagfiguráról kapta, és különlegessége a napéjegyenlőségekkor megfigyelhető napfényjelenség. Mivel a régészeti emlékhely Merida és a tenger közé esik, az idegenforgalom fejlesztése céljából hatalmas fogadóépületet és parkolót alakítottak ki előtte (ennek ellenére nagyon kevés látogatót láttunk), viszont szokatlan volt a biztonsági őrök bizalmatlansága: hátizsákot nem engedtek bevinni, a kólásüvegeket is letetették (puszta ivóvizet lehetett csak bevinni). Ilyen szigorúságot legutóbb csak Agrában (India) tapasztaltam, ahol beleszagoltak az üdítősüvegbe, és elvették tőlem a nálam lévő napilapokat is…

Uxmalban található a Varázsló piramisa, amelyet a maja legenda szerint egy varázserővel bíró törpe épített boszorkány anyja segítségével, hogy legyőzze a királyt.

Meridából, a bájos koloniális kisvárosból közelítettük meg.

A mexikói Yucatan egyik maja városa: Kabah. Különlegesek az ún. Puuc-korszak (maja rokokó?) kőcsipkés palotái. A város nagyobb területen fekszik, a feltárt résszel szemben van egy hatalmas feltáratlan piramis.

A cirkusz: A + Á + B = C (akrobata, állatidomár, bohóc = cirkusz)

Csányi Vilmos: A cirkusz egy ága az emberi kreatív tevékenységnek, egy kultúra, egy nagyon ősi kulturális produktum. 106. Csepeli György: A cirkusz egy ilyen mitikus dolog, átmenet a színház és az élet között, határmezsgye. Már több mint az élet, de kevesebb, mint a színház 106.

Preverbális kommunikációs csatorna – közvetlenség, testközelség. A színész szimbolizál, az akrobata vállalja a valós veszélyt. A cirkusz: élvezetes, a színház: műélvezés. A cirkusz inkább mimetikus, mítikus, a színház inkább szimbolikus.  A cirkusz teljesen egyedi funkciója (talán a sporttal rokonítható némiképp): Az emberi képességek továbbfejlesztése – az ember bizonyos képességeinek továbbfejlesztéről lemond.  A cirkusz vállalja, hogy ideológiamentes, antiintellektuális, viszont bizonyítja, hogy a különböző vallású, nézetű, nemzetiségű emberek együtt tudnak működni.

Ám a cirkuszt veszély fenyegeti kívülről és belülről. Az állatvédők miatt kiszorulnak az állatszámok. A véleményformálók belülről rohasztják szét a cirkuszt, mert az artisták kénytelenek követni a trendit, bármennyire is utálják. 176. Ha elsorvasztjuk az alapformákat, csak valami klónszerű pótlék marad. Az a gyerek, akit a szülei a mi civilizációnkban nem visznek el cirkuszba, hiányos világképet fog kialakítani magának. Ha a hagyományos helyett művészcirkuszba viszik őt, akkor hamisat. 178.

(Jószöveg Műhely Kiadó, 2006. 224 old.)

Kemény mínuszokban begyújtom a cserépkályhát. Húszéves koromig csak ez volt, azután jött az olajkályha, a gázkonvektor, majd az egyszerűbb, később a kondenzációs gázkazán. Szinte évtizedenként  egy új fűtési módszer. Pár napja kinn volt a gázszerelő (a kondenzációs kazánt bizony évente kell felülvizsgáltatni). Azt mondta, ezek élettartama 7–15 év. Egy-egy egyszerűbb ellenőrzésért annyit kér, hogyha abból 10 évet összerakok, akkor megvehetném az új kazánt. Az pedig teljesen egyértelmű, amit gázban megspórolunk az új kondenzációs kazánnal, azt rögtön odaadjuk a gázszerelőnek. No, a cserépkályha örök, és nem is kell hozzá szerelőt hívni.

Megbuktam emberségből, nagyon szégyellem, fáj, nyomaszt. Otthon dolgoztam, furcsa hangokra kaptam föl a fejem, nem tudtam, honnan jön. Részegekre gyanakodtam. Kinéztem az ablakon, sehol semmi. Később vettem észre, hogy pont az ablakom alatt áll egy autó, nyitva a jobb első ülés ajtaja, egy kb. 60 éves férfi kapaszkodik az ajtóba, tetőbe, és olykor kiáltozik. Azt gondoltam, hányingere van, azért állt meg a kocsi. A vezetőülésben egy nő telefonál. Nyilván intézkedik, visszaültem dolgozni. Pár perccel később ismét kinézem, a férfi élettelenül terült el az első ülésen, a nő a kezét a szája elé tette, hogy lélegzik-e, majd kiszállt, letette a telefont, és igyekezett kihúzni a férfit a hóra. Ekkor éreztem, hogy ki kell mennem, de megszólalt a mentőautó szirénája. A nő nyilván a mentőkkel tartotta telefonnal a kapcsolatot. – Három mentős profi módon végezte az újjáélesztést. Egy készüléket vettek elő, ami folyamatosan pumpálta a férfi mellkasát legalább félórán át. Az egyik fiatal mentős végig a férfi mellett térdelt az aszfalton, a többiek sürgölődtek, sok táskát, eszközt hozak. Csak az infúziót ismertem föl. Az asszony az égre emelte a tekintetét, összetette a kezét, imádkozott. Ekkor fogott el a lelkiismeretfurdalás, én is fohászkodtam. Talán sikerült az újjáélesztés, mert a férfit hordágyra tették és bevitték a mentőautóba, ahol még vagy félóráig folyt az újjáélesztés. Közben rendőrök is érkeztek. Az asszony összetörten várakozott. A mentő bekapcsolta a szirénáját, az asszony autóval rögvest utána iramodott. Talán meghallgatta a Jóisten a fohászt. – Tavaly egy fagyos este itt az utcán belebotlottam egy lábba. Kiderült, hogy egy magatehetetlen ember fekszik félig a járdán, félig a bokorban. Akkor hívtam a mentőket, meg is vártam őket. Van egy mentős barátom, megdicsért, mondta, hogy nem szokták megvárni a mentőt. Most nagyon szégyellem magam, hogy nem cselekedtem. (És természetesen egy sort sem tudok írni azóta.)

Wittgenstein (osztrák nyelvfilozófus) szállóigéje: Wovon man nicht sprechen kann, darüber muss man schweigen (Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell), sokféleképpen értelmezték, de a lényege az, hogy a beszéd nem föltétlenül a megértés eszköze; én teszem hozzá: volt és van is (talán lesz is) beszéd nélküli élet… Merész ötlet (de a Katonában nem egyedi, vö. EmbTrag), hogy egy klasszikust a végletekig lecsupaszítsunk, a Hamletet például úgy, hogy semmi nem marad a szövegből (talán csak három félmondat), azonkívül csak a névelők, a kötőszók, a sóhajtások, sikoltások, feltörő sírások, és egy mondat „A többi néma csend”, meg egy beszólás: Elmegyek ebből az országból, Menj már el (vagy valami hasonló). Mozgásszínház, vagyis mozdulatok, hangok, zenék és zajok (liftzaj, zuhanászaj, a Rákóczi úti híres szirénázás) zenés balettelemekkel (a Pink Floyd-átirat nekem nagyon bejött: wish you were here); a Hamletet ismerők számára fölismerhetően az apa szelleme (rendszeresen visszatér a maga sikolyával), maga Hamlet, a gyilkosságok, a gyilkosság megtorlása… De valószínűleg csak ennyi, tehát aki a Hamletből érettségizik, ennek alapján még a cselekményből is megbukik. Mindazonáltal nemcsak merész, de mesteri színház: minden apró részlet, mozdulat – elöl, hátul, oldalt, fenn és lenn – tökéletesen kitalálva, s még ha nem is értjük (én nem értem), de fenntartja a kíváncsiságunkat. (A mellettem ülő fiatal lányét nem, aki az 50. perctől egyre sűrűbben nézegette a mobilját, hangosan ásítozott, bár a végén rendesen tapsolt. Jó emlékezetű Paál István mondta – láttam néhány darabját -, nem biztos, hogy mindig tapsolni kell, én persze tapsoltam, mert aprólékosan kidolgozott rendezői bravúr és látványos és hibátlan színészi teljesítmény). A helyszín (az Egyetemi színpad jól ismert előtere) egyesekben aktuális üzenetet hordoz; szerintem értelmetlen ezt keresni, nincs aktuálpolitikai üzenete – szimbolikus helyszín, mert az elmúlt 75 évben mindenkinek köze volt/van hozzá, aki magyar színházzal foglalkozott (és legyen így még 75+ évig); s ha jól értem a némaszínházat, akkor ezen az Egyetemi színpadon az előtér mögött folyamatosan folyik a munka, az előadás tértől és időtől függetlenül. Színház az egész világ? Olcsó megoldás lenne aktuálisan üzenni, inkább lássuk magát az embert, aki olyan, amilyen, jólformált szövegekkel, „éjfél utáni nyelvvel” (Kányádi) és némán is. – Megragadott a kezdő keretjelenet, amelyben egy tévés forgatásra készülnek, és mire mindent elrendeznek, megnémul az áldozat (az interjúalany). Nagyon ismerős ez nekem, ezerszer megtörtént, ilyenkor nagyon kell uralkodni magunkon (én csak egyszer lázadtam fel), de tény, hogy amikor végre elkezdődik a felvétel, akkor… játszunk, és beszélünk és beszélünk akkor is, ha fölösleges. Taps volt. (Shakespeare Hamletje nyomán, rendezte ifj. Vidnyánszky Attila, Katona József Színház, ma.)

Kapcsolódó írásom: EmbTrag https://www.balazsgeza.hu/?p=15965

Olvasom, de magamtól is tudom: az olvasásnak mágikus hatása van. Persze nem egy jogi szöveg, hanem szépirodalmi vagy jól megírt ismeretterjesztő szöveg olvasásának. Ha éjjel valamiért fölriadok, s rögtön nem tudok visszaaludni, előveszek egy könyvet. Fél-egy óra olvasás után ismét jól alszom.

Ma volt egy szabad órám, bementem egy Libribe. Egyedül voltam, meg az eladók, akik hangosan tárgyalták magánügyeiket (zavartak). De mindegy. Bejött egy nő, végig hangosan telefonált, birizgált néhány könyvet, majd öt perc után kiment.

Nagyon nem döbbenek meg a könyvek árain: ma már 5000-ról indulnak, de éppen Nádasdy legújabb könyve 9000, Nádasé pedig 12.000. Az előbbit megveszem, a másikat egyelőre nem. Pedig most lenne időm olvasni. Nézem a tudományos könyveket. A HUN-REN indított egy hasznos tudományos ismeretterjesztő sorozatot. Parányi, egyszerű könyvek, remek témákkal. A kötetek ára: 5000 Ft. Pedig ha valamikor, akkor most nagyon kellene támogatni a tudományos ismeretterjesztést. Pedig a HUN-REN mintha állami intézmény lenne. Nem látom, de valószínűleg ők sem látják az olvasókat.

Az 1970-es 1980-as években volt egy pompás tudományos ismeretterjesztő sorozat: Gyorsuló idő. Egyetemistaként sokat megvettem belőle, ma is megvannak. Az áruk akkor 7,50 és 15 forint között volt. Két-három kiló kenyér, egy vagy két korsó sör ára. Hol kapunk ma könyvet 1000 vagy 2000 forintért? És az Olcsó könyvtár sorozatot nem is mondom, amelynek kötetei 3–4 forintba kerültek, ma is van egy csomó, rengeteget újraolvasok közülük. Nyilván akkor sem hoztak hasznot, de valamiért fontos volt, hogy legyenek olcsó, mindenkihez könnyen eljutó könyvek.

Véletlenül sem akarok demagóg lenni. Ma, amikor már alig olvasnak az emberek, minden módon – például értékes olcsó könyvekkel – is támogatni kellene az olvasást. Ugye ezt nevezik (neveznék) művelődéspolitikának?