Hamvas-könyvem végén járok, ma kitaláltam a kötet eleji mottókat:
„Az angolok azt mondják, hogy minden föld alatt víz folyik, és minden élet alatt szomorúság” (Hamvas 1997: I/232)
„Az élet nem sikerül. De sikerül valami más. Annál fontosabb… (…) Legalább a kapuig érjek, az ígéret földjére legalább egyetlen pillantást vethessek, egyetlenegyet” (Hamvas 1997: III/455, 461)
„Ez mindig így van: semmi nem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől: de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen. Hálára sem tart igényt a sors. (Ottlik Géza: Iskola a határon)
„Megpróbáltam az életet, nem sikerült – mit csináljak?” (Füst Milán: Feleségem története)
„Hamvast két okból szokás szeretni: lebilincselő stílusban előadott bölcselkedése miatt, valamint életútjával igazolt példaadásáért. Példaadásáért, hogy lehet kívülállónak maradni, s nem muszáj behódolni.” (Paksa Rudolf)
Hamvas Béla: „Minden művészet a nyelv egy neme. És mint a nyelv egy neme, a kölcsönös nosztalgia, az azonosulási ősszenvedély, minden közösség alapja, megnyilatkozása. Semmiféle művészet nem szólhat és nem is szól csak úgy a semmibe, személytelenül és iránytalanul. Minden mű feltételezi azt, akihez szól. […]. A művészi alkotás intenzív megszólító erő. (Forradalom a művészetben)
Valami az ellentétekről, a dualista, kizárólagos gondolkodásról: „ellentétek a valóságban nincsenek. Mi az, ami a valóságban van? Egyetlen szóval: különbség. […] Az ellentét képlete: a fogalom és az ellenfogalom. A kettő együtt: a dolog maga és tükörképe. – A különbség képlete: a világ hasonlóságainak és különbségeinek végtelensége. A minőségek és mennyiségek lépcsőzete különbözősége. (Scientia sacra)
Hamvas kereszténységről szóló gondolataival több helyütt is találkozunk. Közvetlenül és áttételesen is. A Scientia Sacra 1. része a (görög, indiai, kínai, egyiptomi stb.) hagyományról, míg 2. része a kereszténységről szóló értekezés. Legnagyobb részletességgel itt fejti ki erről a gondolatait Hamvas. A Scientia Sacra mellett persze több írásában is megfogalmazza és összefoglalja a kereszténységhez való viszonyát, a kereszténység és a tradíció kapcsolatát, illetve elgondolását arról, hogy a kereszténység „a hagyománynak az a fundamentuma, amely a létezés értelmét maradéktalanul kimondja (Hamvas Béla, Levél V. J. – hez = uő, Patmosz)
Karnevál: „A Karneval és a Tristram Shandy esetében azonban az intertextusok és utalások olyan szándékos, strukturált működtetéséről van szó, hogy felismerésük korántsem aleatorikus: egy valóban genetikus-motivikus összefüggésrendszerbe ágyazódva egyértelműen kimutatható a Hamvas által amúgy sem titkolt kapcsolat… Forrásainak számbavételekor a karneváli-szatirikus hagyomány Rabelaistól Gogolig és Dosztojevszkijig ívelő vonulata éppúgy fellelhető, mint ahogy belátható, Hamvas milyen sok szállal kötődik a modern regényhagyomány bizonyos tendenciáihoz. A nyelvi virtuozitás és a katakrézisek alkalmazásában Joyce „ördögnyelvének” hatása érezhető (naplójában Joyce-trükkökről mint követendő narratív mintáról ír), s regényvilágának többek között Huxley-éval való rokonsága is megmutatkozik”.
Szövegalkotó módszerei: zárójelezés, erjedés, interferencia, vesszőparipák, karneváli fecsegés nárcisztikus és hatáskeltő jelleggel.
A Karneval szövegvilágában – a teljesség igénye nélkül – a következő szókoncepciók figyelhetők meg: Hoppy Lőrinc nyelve hemzseg a sajátos szavaktól (burján, csernec, szamotor, béc, kajd, kencse, muzsaj; a nyürge, fikány, mámóc és gyanóc(a) jelzői értelemben használt megnevezésekkel Hoppy Lőrinc gyermekeit illeti. Szófordulatok: sajnadalom vagy tiltakozat és förmedelem. A Monopol nevű szereplő „közmondás-gyártása”: Ki későn jár, korán ébred; Mert a pénz az pénz, mint ahogy a jármai javasasszony mondta; Kikapón járva, balul bukik; Ezzel is úgy van, mint a kálnarosztokai pásztor a koplalással, ha kibírja; Ha van házad, leéghet, ha nincs, magad égsz; Kis Makárból lesz a nagy Makár; Ha nincs véka, nincs páka. Vermerán doktor orvosi nyelvhasználata: „Apex culuridis, mondta Vermerán doktor. Az első percben bula mummifica-nak néztem, de semmiképpen sem az. A blandolaria ebben az esetben differveszcens. A kórokozó az idegsavó szennylerakódásában képződő corpus priapeus. Sajnos menthetetlen.” Toporján Antal „közhely-apoteózisa”: vizitek, ahol az időjárásról, divatról, irodalmi és művészeti újdonságokról beszél az újságszólam hangján. Kesző Bertalan nyugalmazott elöljáró koldusszólamai: „Nagyságák, nagysáááágák!”; nehagyjanakel…neeehagyjanak el; „szegény rokkant nyomoréééék…, könyörüljön rajtam, néhány fillér.” Barnabás Maximus nyelvelmélete: az őskortudomány egyetemi magántanáraként a „pneumatológiai históriából panszofisztikus alapon parafilológiai prekollégiumot” tartott az ősvallásról A nagy Ri címmel. Szövegében a ri szótagot tartalmazó szavak követik egymást. A Bormester Virgilnek megjelenő angyal nyelve szanszkrit, héber, görög és latin kifejezésekkel keverve: pschychovexatura, supertentatív, subordinatív, axiomatikus epifiguráció, partialobjektiváció. Josiah Pen és Michael kakozófiája egyfajta tudománypamfletként hat: a kako szócskát hol prefixumként, hol suffixumként csatolják a főszóhoz, s az így létrehozott szóalakokból és variációkból kinyert terminológia alapján tudomány-, teológia- és filozófiatörténeti kritika bontakozik ki: kakotropizmus, synkakotikus, diakakotikus, metakakozis, hypnokakotisták, kakozófia, kakologikus, kakodiktikus, kakophag, kakofizita, kakolátria, kakodicea stb. A báró francia és angol kifejezésekkel kísért mondatai, az arisztokrata modor járulékai: „Ön tudja, darling. Én szegény vagyok. A poor man. Almost a beggar. Rendkívül szegény. Remélem, csak ideiglenesen, provisoirement.” A szakrális nyelv, a talog megjelenése: az ősnyelv, amelyből a kínai, a szanszkrit, a héber keletkezett, alulról fölfele haladó írással: tenéhon aszpaki, hubiklaa, avenraa stb. E szavakhoz még részletes szómagyarázat is tartozik a regényben.
„Hamvas Béla nyelvéről szólni – de nem az ő nyelvén – a kihűlt szavak exegézisével: ünneprontó vállalkozásnak tűnhet. […] Az eleve adott, ugyanakkor végső létkérdések megnyitása nem illeszkedik a diszciplináris gondolkodás hagyományos diszkurzív sémájába, s e megnyitást kiérlelő, a centrális belátásokhoz az érintettségről és hangoltságról nem-lemondó nyelv idegen szózatként fordíthatatlan marad a tárgyszerűség számára.” (Kurucz Anikó: Hang, szó, személy Hamvas Béla nyelvgondolkodásának filozófiai és poétikai aspektusai. L’Harmattan, Budapest, 2022.)
Aranyosapátiban megünnepelhettem a 25. Tisza-túrámat. 2001 óta minden évben végigevezek a Felső-Tiszán (kétszer a Túrral is kombinálva); Tiszabecsről indulva kezdetben Dombrádig (155 km), újabban már a túratársaim kérésére csak Gergelyiugornyáig, esetleg Aranyosapátiig (ahol éppen mi avattunk föl az alkalmi kikötőt). Kezdeti túratársaim elmaradoztak, mások csatlakoztak, voltak, akik csak egyszer válalkoztak rá. Eleinte nagy számban jöttek egyetemi hallgatóim, majd ők is fogyatkozni kezdtek, évek óta hiába hirdetem meg, senki sem jelentkezik. És ugyanez látszik a folyón is. Mindig ugyanebben az időben evezünk (július végén, augusztus elején). A 2000-es években még százával indultunk Tiszabecsről, mára szinte üres lett a folyó, üresek a kempingek, alig vannak túrázók, egyetlenegy hajóval (kenuval) sem találkozni a vízen. Bár volt jelentős állami támogatás, nem tudom, hogy mire ment el, mert semmi sem változott: nincs egyetlen vízi kikötő, sehol egy sólya, csörlő, mosdó, kenutároló. Tivadar úgy néz, mint amit lebombáztak: ma ott öltöztem át a susnyásban, csalán között, jó érzésű ember innen menekül. (Holott a víz kellemes, a strand lehetőségei kitűnőek.) A Tiszát elhagyta a fiatalság, úgy tudom, fesztiválozni mentek, elhagyták a vízitúrázók (jó, mi még kitartunk), elkerülte a központi figyelem, nincs falusi, vízi, kulturális, gasztronómiai turizmus, holott negyven éve ebben láttuk az elhaló, kiürülő vidék fennmaradásának egyik forrását.
Szerencsére van még egy Aranyosapátiban működő Aranyossziget vendégház, ahol Nick Ferenc és felesége, Kati mindenben a segítségünkre van: szállás, étkezés, hajóbérlés, szállítás. De ez véletelen, nincs és nem lesz többé soha senki, aki ennyire önzetlenül segíteni fog. Évek óta jelzem itt, de a sajtóban is, például a Magyar Nemzetben, ameddig volt, hogy romlás, pusztulás fenyegeti a Tiszahátat, Tiszakönyököt, most már nyugodtan megállapíthatjuk, elérte, itt a vége.
Persze mi még próbálkozunk. Hétfőn Nagyarban a Luby-kastélyban, dr. Kiss Kálmán tanár úr diáktáborában tartottunk anyanyelvi pikniket, kedden Mándokon, szerdán pedig Aranyosapátiban. Eljöttek érdeklődők, polgármesterek, ismét elhangzott, hogy „ez volt az egyetlen nyári kulturális program”, visszajövünk, mert annyira szeretjük ezt a vidéket, annyira szeretnénk a magunk eszközeivel valamit adni az itt élő embereknek. (Az újkenézi kocsmában egy kőbányai 540 Ft, két árva helybéli törzsvendégen kívül csak mi voltunk.)
Méghogy a macska nem ragaszkodik, meg nincsenek érzelmei. A 16 éves Pakál egyre jobban ragaszkodik, és egyre jobban érzelmeskedik, kedves etológusok. Ha leülök az íróasztalhoz, már jön, és követeli, hogy emeljem be a bal kezemnél lévő fiókba, ahol szépen elhelyezkedik, és szereti ha munka közben simogatom. Pakál kezdetben alig dorombolt. Ma már sokszor. Pakál csak az én íróasztalomra jöhet fel, korábban a székről felmászott, a képernyő mögül előlépett, néha lesodort pár könyvet és papírt, de ez különösebben nem zavarta, és lefeküdt a képernyő elé, nem gondolt arra, hogy én így nem látom a képernyő alját, sőt még élvezte is, hogy mozog valami a képernyőn. Később rájött, hogy a kinyitott fiók kényelmesebb. Ma már öreg, fáradt, nehezére esik az asztalra mászás, ezért kéredzkedik fel. Pedig egyébként nem szereti, ha fölemelik. Mástól egyáltalán nem tűri, hogy hozzányúljon. Most is itt alszik, szuszog mellettem, miközben ezeket írom.
Már túl az iskolai kötelezőkön (amelyek nélkül nem lennék az, aki), egyre jobban kedvelem az Odüsszeiát. Örök emberi mű, mert ma is élvezetes, kalandos, elgondolkodtató, és több szálon futó (nem lineáris) történetmesélése felkelti és fenntartja a feszültséget. Filmre is kívánkozik, s jó, hogy volt erre vállalkozó: Christopher Nolan. A csaknem háromórás film hű az alapsztorihoz: Trója ostroma után hazaindulnak a görögök, de eltévednek, tévelyegnek, Odüsszeuszt várja hű felesége, de fogy a remény, a kérők ostoromolják, szorul a hurok… és Odüsszeusz egyes egymaga hazatér és igazságot oszt. A film is felhasználja Homérosz (ki is volt?) módszerét: Odüsszeusz Kalipszó nimfánál némi lótuszevés hatására felidézi történetét, és lassan kibomlik a múlt Trójától addig, közben a párhuzamos jelenben Ithakában is vagyunk, s várjuk a kifejletet. Folyamatos az utalás az isteni elrendelésre, a halottak tiszteletére. Közben kibomlanak az emberi viselkedésformák: a „leleményes”, de kitartó, bölcs Odüsszeuszon túl a féltékenység, az lázadás, a hűség, egyén és közösség konfliktusa, önfeláldozás, az isteni akarat elfogadása. A rendező hangsúlyosan kiemeli az Odüsszeiában több helyen is megemlített trójai faló történetét, olyannyira: hogy a faló iszapba süllyedt képével indul a történet, majd a faló vontatása, felállítása, a falóból való kijutás, Trója kapujának megnyitása és a Trója kegyetlen elfoglalása is szerepel benne. A film dramaturgiája nagyobb hangsúlyt helyez a háborús ősbűnre (Trója), az ártatlanok elpusztítására, az ezzel kapcsolatos belső lelkiismeret-furdalásra és a külső, isteni bosszúra. Többször elhangzik a civilizáció pusztulása; hogy az erőszak erőszakot szül, aminek soha nem lesz vége; vagyis a bűnt bűnhődés követi – gondolom, ez volt a rendező fő szándéka. Messzebbre vezetne az a geopolitikai értékelés, amely a tengeri és szárazföldi hatalmak örök ellentétére utal. A jelenetek szépen meg vannak komponálva. Nincsenek nagy képi meglepetések, a zene szépen ritmizál a képekkel. A szinkronizált változatot néztem, s úgy tetszett, mintha olykor archaikusabb, időmértékes sorokban beszéltek volna (ha így van, óriási gratuláció a szinkronnak). Argos kutya hűsége számomra az egyik legmegindítóbb jelenet az eposzban. A filmben a kutya háromszor tér vissza, de a nagy poén, hogy 20 év után felismeri gazdáját, és úgy hal meg (múl ki), kidolgozatlan. Ezt nagyon sajnálom. Ha valaki nem akarja elolvasni az Odüsszeiát, nézze meg ezt a filmet, és nem baj, ha utána jelenetről-jelenetre megbeszélik – mert nagyon sokban rólunk szól ez a 2800 éves, tökéletesen mai történet. (The Odyssey, amerikai-angol kalandfilm, 2026. 2 óra 50 perc, Aréna, Imax – nekem kicsit túl dübörgő)
Azt hittem, hogy ijesztő, de nem.
Igen, 1982 óta. Idén Balatonkenesén, Panulin Boglárka beszélgetett velem a generációkról, majd pedig megnyitottam a fotósok kiállítását.
Micsoda örök emberi és nyelvi kincsesbánya! Tánczos Vilmos néprajzkutató édesapjának (alcím: Egy csíki székely ember nyelve és világképe). Három részből áll. Az esszék irodalmi igényű írások a „szénacsinálásról”, a vetésről, a tehenekről és a tehénfogatról (amit utóbb a rendőrök már leparancsoltak az utakról), s egy apró népi filozófiai szösszenet: az ők csillagaik zárják le a csíkszenkirályi szemhatárt, s ha nem lesznek, örökre lyukas marad az ég… A második rész: Világkép – narratívákban. Olyan csodálatos megfogalmazások, melyekben sűrítve ott van az ősi magyar mitológia: valamikor még a kövek is lágyak voltak, de leginkább történetek a a mindent fölfordító 20. századból. A Csíki parainézis pedig élettanácsok gyűjteménye: Az üdő hallgat, meg nem köszön senki semmit, nincs olyan titok, ami ki nem derül, a legyet is könnyebb mézzel megfogni (érdekes, a minap Somogyban is följegyeztem), van olyan, hogy valakinek a lófaszt a hátába vágják, az mégis örökké a seggibe szökik, nem vagyok kíváncsi a más boldogságára, tele van a világ velünk (székelyekkel), pedig egy se halt volna meg étlen itthon se, a szülőföld az nagy dolog: a haza ott van örökké, ahol az ember megszületik, milyen néma lenne a világ, ha madarak nem lennének benne, lehet akármekkora a tudomány, de a természet úgyes hatalmasabb, az emberiség elfelejti, hogy amióta megvan, mostanáig az állatokkal élt, mindenkinek megvan mindene, mégsem boldog senki, ma mindenki csak magának él, minél nagyobb a támogatás, annál nagyobb a magány, ettől a nagy okosságtól olyan bangó forma lett a világ, akkor nem volt annyi beteg ember, mint most, a mozgás akkor mindenkinek megvót, s a táplálkozás es egészségesebb volt, azt mondják, ha a baj jő, fogadni kell, az ember a tudásával soha nem tudja felülmúlni a titkot, hogy megfejtse… (hogy miért van a földön), Ádám apánk nyelve velünk, az öregekkel sírba száll. És 730 állandósult szókapcsolat, egy csíki székely ember (a néprajzkutató-író édesapja) beszédéből. Lenyűgöző, a nyelvészetet (!) megszégyenítő gyűjtemény, közlés, melynek irodalmi része vetekszik Tamási Áron vagy Sütő András munkásságával. (Bookart, Csíkszereda, 2008. 350 old.)
2026-ban hatan vehették át doktori oklevelüket.
Színház- és Filmművészeti Egyetem: zenés színész osztály (2021–2026)
Dramaturg-osztály (2021–2026)
