Minden vasi embernek kötelező olvasmány. Én másodszor olvastam: Vasi panoptikum, szakrális-spirituális útikalauz. Egyszer találkoztam a szerzővel Szombathelyen, jó lett volna még alaposabban megbeszélni mindent.  Az alaphelyzet: a szerzőt megszólítja a táj, például a veleméri templom: „Ekkor értettem meg, miért olyan vacak, gyakran az álszakszerűség unalmába fulladt a magyar útikönyvek, ismeretterjesztő füzetek zöme, mit titkolnak olvasóik elől riasztó stílusukkal. A múltnak miféle lélekmozdító, évtizedekre erőt adó élményforrásait igyekeznek eltüntetni szakzsargonukkal, miféle sunyi szándék húzódik a szakmaiság álarca mögött.” (251) Mert a táj mesél, csak meg kell tudni szólítani. Meg kell találni a numinózumot – a megfoghatatlan, de érzékelhető szentséget, szent övezetet.

Vas megye „vall” a „vasról”, kőkori napkultuszról, keltákról, rómaiakról, pannonokról, hunokról, avarokról, és persze régi, közelmúltbeli és mai magyarokról. Mórocz Zsolt világához láthatólag leközelebb Berzsenyi és Weöres Sándor áll.

  • A kőbalta a tökéletesség tanúja, mintha az öröklétnek készült volna… (60)
  • „az archaikus gondolkodásmód, a nyelvi vizualitás és verbalitás magasrendű szintézise mára egyetlen európai népet jellemez csupán, bennünk magyarokat. A nyugati gondolkodás szinte tökéletesen fogalmivá vált, a magyar nyelv viszont megőrizte páratlan képalkotó képességét, ami a költészet mellett az elméleti fizikában is hallatlan előnyt jelent. A magyar költő, egyedülálló módon az európai kultúrában, mindkét agyféltekéjét használja az alkotás során, míg a többiek kizárólag az egyiket… (73)
  • „A nyelvi dekonstrukció, ne kerteljünk, a világ önmegszüntetése.” (75)
  • „Az itt szunnyadó genius loci tudattalanunk legősibb, beszéd előtti rétegét szólítja meg, azt a zónát, ahol a végtelennek rokon, talán azonos vágy lakik bennünk. Az öröklét utáni vágy.” (88)
  • Savaria emlékei kapcsán: „A nagy birodalmakat gyakran nem külső támadások döntik meg, hanem belső bajok… tagjai közömbössé váltak a birodalom sorsa iránt…” (92)
  • anyanyelvi korszakhatár, mítoszi küszöb: „lányom dédanyja megismerkedésünk idején még abban a csodálatos falusi mitológiában élt, ami aztán szemem láttára foszlott semmivé két évtized alatt” (105)
  • „Az életfák a legerősebb, legmagasabb szimbólumai az emberi sorsnak, egy nép önmagába vetett hitének” (137)
  • „Nekünk magyaroknak a nyelvet szakrális tiszteletben kellene tartanunk”. Nemesnépi: Eörséghnek leírása: A népeket inkább a nyelv, mint a szokások címerezik. Ugyannyira, hogy ámbátor valamely nemzet meg nem becsülvén őseinek szokásbéli örökjei idegen el fajulásokra hanyatoljon is, mindazonáltal valamíg nyelvét megtartja, nemzetiségét el nem veszítheti” (187)
  • Nyelvi környezetünknek… legalább olyan erős, meghatározó jellege van, minta  fizikai-technikai világnak… a nyelv nem pusztán a szavakkal történő gondolkodást jelenti, hanem azt is, hogy képesek vagyunk gondolataink megfigyelésére, megjegyzésére. Röviden: az önreflexióra. (188)
  • Marquard szerint a modern kor: „amikor közömbössé válunk történeteink nyelvi, vallási, kulturális beágyazottsága iránt.”(216)
  • „a hagyományos közösségek – szemben az ún. modernekkel – nem csupán lineáris, de vertikális irányba, a lét metafizikai, valódi értelme felé is nyitottak” (239)
  • „a szimmetria, a harmónia iránti vonzódást a természetből, talán az őskezdetből hozta magával nem csupán fajunk, hanem a biológiai lét, mi több, maga a puszta létezés is” (255)
  • Túlvilág: a lét o. folyó, amelynek csak egy partja van, túloldala nincs. (260)

(Szakrális kalauz hívőknek, szkeptikusoknak, szellemi kalandkeresőknek. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2006.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás