Egy hosszú vonatút és egy fél éjszaka: Obertone: Gerilla című regénye. Alcíme: Franciaország végnapjai. És az üzenet: „Ami Franciaországgal történik, megtörténik majd máshol is.” Kemény, letaglózó regény, disztópia (antiutópia), ami történhet Franciaországgal, Európával. A társadalmak megjavulásában hívő örök optimisták abszurdnak fogják tartani még a feltételezést is, s esztétikai kifogásokkal fognak élni. A társadalmukat féltők szorongani fognak és rosszul fognak aludni. A thriller-, azaz félelemregények műfajába tartozó Gerilla nagyon is valós félelmekre játszik: ismert (és olykor nem eléggé becsült) világunk elvesztésének félelmére. Az „összeomlás” réme itt lebeg előttünk: klímakatasztrófa, társadalmi feszültségek, köztük az európai világot egyre jobban jellemző: multikulturalizmus,  népességcsere. Utóbbi a regény témája. Nagyon is valós kiváltó oka lehet a 2005-ös párizsi lázadás, amely fél évre lángba borította Párizs egyik negyedét. Vagy a 2015-ös párizsi terrortámadások, amelyben dzsihadisták 130 embert öltek meg. A nem természetes, nem fokozatos módon alakuló multikulturális világban egyetlen szikra elegendő a robbanáshoz. A regény is egy ilyen konfliktusból indul ki, amely azután országos méretű lesz: s mészárlásokhoz, az elnök rituális megöléséhez, helyi kalifátus kikiáltásához vezet. A végigvezető szál: hogyan adja fel magát egy erőszakosan multikulturálissá alakított, agymosott társadalom. Kétségtelen, hogy a regény túloz (megteheti, mert regény). A stupid propagandisták, antifák (antifasiszták) szinte önként és boldogan mennek a halálba: gyilkosaik nem tehetnek róla („igazságos erőszak”), mert a (tudatalatti) rasszizmus és a rendőrterror áldozatai, és egyébként is minden csak „elszigetelt eset”, nem általánosítható.

Erőteljesen hangoztatja: a kommunikáció mindenekelőtt; nem szabad általánosítani; érzékenyítés; sorakozzunk fel értékeink mellett; közös értékeink; radikalizálódott ~ zavarodott; „az emberek megszokták, hogy álláspontjukat a körülményekhez igazítsák” (87), a kultúrák alapjainak relativizálása, „a gyarmatosító férfielnyomás áldozatai” (93); az értelmiség, a tanárok, a média, a menekültsegítő szervezetek közreműködése; a szociális igazság zombijai ((194), szakszervezeti pszichopaták (201), sőt ökoférgek; az újságírók magukat cenzúrázták.

A brutális jelenetek felidézik a második világháborús népirtást, napjaink repülőgépek, bevásárlóközpontok elleni, teherautós, késes merényleteit (a minap is volt kettő), a halott kisgyerek képével való manipulációt, de még az olaszliszkai lincselést (106) is. A brutális sorok között olykor felvillan az irónia: pl. Merkel tér (175). Vagy: „Ezek átváltottak a Heil Hitler-ről a Refugees Welcome-ra.” (408) Már nem ironikusan: „Németország olyan gyorsan adta fel magát, ahogyan csak tudta, hogy megbűnhődjön a soha el nem évülő démonjaiért” (229).

Korunk gyorskultúrájához illeszkedik a regény: nem árnyal, nem filozofál, csak nyersen arcunkba vágja – ez van, ez lehet. Több szálon fut, ezeket a szerző a végén igyekszik összefogni, de nem nagyon sikerül. Nincs kibontakozás, remény se nagyon látszik. Fejbe ver. Ha vannak érzelmeink, nem lehet letenni, s utána fájni fog a fejünk. Azért is, mert a végén minden szertefut, mint egy valódi összeomlásban; nincs kapaszkodó; mi pedig még mindig (emberek lévén, mindhiába?) valamiféle megoldásra várunk.

Ne feledjük:  „a minden előítéletekből összegyúrt európai mesékben óvatosak voltak…” (274)

(Laurent Obertone: Gerilla. Franciaország végnapjai. Kárpátia Stúdió, Köröstárkány-Kápolnásnyék, 2019. 438 oldal)

A könyvön elmélkedtem a hazafelé a fekete 7-esen, amikor a Thököly úton egy német rendszámú autónak teljes erőből nekiment a busz. Egy Ikarusnak meg se kottyant volna, ám a vadonatúj nyugati busz eleje teljesen összetört, a német rendszámú kocsiból magyarul beszélő emberek  szálltak ki. Összeomlás.

 

Itt hozzászólhat!

Megosztás