Ma Berecz Andrással utaztam a buszon. Ő temetőbe, én értekezletre menet. Tegnap a Körvasút soron találkoztunk, de hallgattunk, mert ő a fülemüléket figyelte. Most beszélgethetünk. Megemlítem, hogy kedveltem az újévi videóját: egy erdőben, egy kidőlt fa előtt elmélkedett. „Ha egy fa kidől, messze hangzik. Nő az erdő, ki hallja?” Az emberek a világban történő szörnyű dolgokról beszélgetnek, amikor valaki ezt a mondást veti be. Talán kirgiz mondás. Vajon mit hallunk meg? Mit akarunk meghallani? A szörnyűségek nem fedik-e el a mindennapok mégis meglévő, apró örömeit?

Van még egy megállónyi idő. Megkérdezem, hogy mivel készül a színházi olimpiára. Egy nemzetközi mesemondó fesztivállal. Jön egy skót énekmondó. Régi meséket hoz. Megkérdezték tőle, hogy nem érintette-e meg az elektronikus zene. Ahol én élek, ott nincs elektromos áram, felelte.

 

Itt hozzászólhat!

Megosztás