Valamikor régen talán Déry Tibor Nikije vagy Szabó István pityergő fácántyúkja (Levél című novella) fogott meg úgy, mint a minap Győrffy Ákos Levél egy magyar vizslának című novellája. Egy fiatalember, aki nem állt másból, csak hiányból (magányból) és egy reszkető magyar vizsla kapcsolata. A vizsla szemében: a „mindenen túli szeretet”, majd pedig évek nagy Duna-parti sétái után itt maradt a szégyen, hogy el sem búcsúzott tőle. Temesi Ferenc A szív böjtje című könyvében szerepel hasonló a kutyájáról: „Én tudom a titkot: nincs semmi tudnivaló. Csak egy, a szeretet. A körmöm hegyéig szeretetből vagyok én.” Győrffy Ákost a KMI 12 program 2023. évi antológiájában olvasom a másik novellával (Át) együtt. Utóbbi egy csaknem tragédiába fordult diákvirtus (Duna-átúszás) története: „Mindig is tudtam, hogy egyszer át kell úsznom a Dunát…”, persze én is tudtam, de ez most nem az én történetem. Szép, mély sora: „Amikor még nem ismertem az emberi nyelvet, a Duna nyelvét beszéltem…” (Egyszer minden eljön. Összeállította: Luzsicza István, PKÜ, 2023.)
Itt hozzászólhat!
júl
14
