1980-ban történt, ilyentájt. Magyar és népművelés szakon jeles eredménnyel végeztem az ELTE-n. Abban a korban ilyen esetben lehetséges volt egy harmadik A szak fölvétele is: tanszéki és dékáni engedéllyel. Fölmenten a 4. emeletre. A néprajz szakot két tanszék működtette. A Tárgyi Néprajzi Tanszéken bekopogtam Tálasi István professzorhoz. Leültetett, kérdezgetett, vizsgáztatott. Halk szavát alig értettem. A végén aláírta a felvételi papírt. Mondta, menjek át Voigt Vilmos tanár úrhoz, a Folklore Tanszék vezetőjéhez. Nem ismertem. A könyvtárban egy középkorú férfi ült az írógép mögött. Voigt tanár urat keresem. Én vagyok. Szeretném fölvenni a néprajzot. Rendben, adja a papírt. Ez volt a felvételi első látásra. Ma 43 éve. Ezután Unger Mátyás dékánhelyettes megadta az engedélyt. Három szakon végeztem az ELTE-n, és majdnem fő élethivatásom lett a néprajz; de a nyelvészek elcsábítottak. – Ma meglátogattam Voigt tanár urat Lellén. Jeleztem, melyik vonattal érkezem, kijött a ház elé. Tréfásan mondtam, én itt már egyszer megállítottam az IC-t. Nem eléfeküdtem, hanem a vezérállásban. Voigt tanár úr rögtön folytatta: Nyíregyházán volt egy elhúzódó konferencia, Ortutay Gyula nem akarta elhagyni a zárszót, szólt a fiatal Voigt tanár úrnak, menjen ki a pályaudvarra, és jelezze a mozdonyvezetőnek, hogy Ortutay késik, ne induljon el… (A sztori vége nálam és Voigt tanár úrnál.)
