A korrektorok a szövegjavítók. Leginkább a helyesírást javítják, de ha már kezük alatt a szöveg, megmenthetik a szerzőt egyéb nyelvhelyességi, stilisztikai hibától, sőt tárgyi tévedéstől is. Én hálás vagyok nekik, mert nem tartom magam tévedhetetlennek. Még a helyesírásban sem. Utóbbiban azért, mert pontosan tudom, hogy mik a helyesírás határai. Ma az 5. korrektorverseny eredményhirdetését tartottuk, sokan eljöttek személyesen, még többen interneten kapcsolódtak be. Az eredményhirdetés után beszélgettünk. Hogy mennyire becsülik meg a korrektorokat. Hogy mi lenne, ha nem lennének. Hogy hol lehet ezt tanulni. Hogy mennyire bölcsészszakma, és mennyire nem (rögtön jelentkezett matematikus és jogász is). Nem először találkozom és beszélgetek korrektorokkal. Mindig úgy érzem, hogy magányos harcosnak tartják magukat. Pedig, ha nem lennének, a legtöbb szöveg olvashatatlan lenne, megszűnne az írásbeli kommunikáció és kultúra, és visszamehetnénk az őserdőbe, mármint ott, ahol még van, ahol pedig nincs, ott még rosszabb lenne.
