Van azután a puritán ember, aki a bornál jobban semmit se gyűlöl, illetve és valójában a bornál jobban semmitől sem fél. A puritán maga az absztrakt ember. Ha egyetlenegyszer disznótoron venne részt, alaposan jóllakna szűzpecsenyével, hurkával, friss kolbásszal, ennek hozzá ecetben savanyított paprikát, hagymát, baracklekváros fánkot, és meginna két üveg szekszárdit, meg lehetne menteni. De nincs az a hatalom, amely erre rá tudná bírni. Ha a puritánt rá tudnánk venni, egy igyon körtepálinkát és mellé egyen egy falat pasztrámis sonkát, vagy kóstolja meg a muskotályos szőlőpálinkát pácolt libamájjal, esetleg egy birspálinkát érlelt báránygerinccel, szilvapálinkát szarvaspástétommal vagy cigánymeggypálinkát füstölt szürkemarhahátszínnel, hát, akkor nyilvánvalóan kitérne a puritánságból, de ilyenre egy puritánt rávenni lehetetlenség.
„A házi készítésű gyümölcspárlat kultúrája és értelmezése a Balaton vidékén a 20. század második felétől napjainkig” konferencia védnökeként úgy gondoltam, hogy megírom és előadom – Hamvas Béla nyomán szabadon – a pálinka metafizikáját. Ez ma megtörtént. Az írás pedig megjelenik majd a Balatoni Múzeum kiadványában.
Itt hozzászólhat!
