Már végig autópálya vezet a szlovéniai Lendváig, persze a határon leterelnek egy benzinkúton, sorakoztunk, nézegetnek, majd megyünk tovább. Európa határok nélkül? És ahogy átérünk, bár 8 kilométerre van Lendva, rögtön felirat: szlovén autópályamatrica. Persze ki lehet kerülni a régi úton.
Lendvára megyünk, a könyvtárba, ahol előadásom és könyvbemutatóm van, ott van a lendvai magyar főkonzul is, akivel már Prágában is találkoztam. A könyvtár egy meseszép nagypolgári házban van, és most láthatom először Makovecz Imre lendvai kulturális központját, amely szerintem nagyobb, mint a Nemzeti Színház. Óriási épület egy 3000 fős településen.
Másnap anyanyelvi pikniket tartunk egy lendvai, majd pedig egy göntérházi általános iskolában. Valódi meglepetés, hogy magyarországi gyerekek is járnak ide, naponta hozzák-viszik a szülők őket. Persze nincs ez messzebb, mintha Budapesten két-három kerületnyit utaznának. S hogy miért? Mert itt mosolyognak a tanárok, és a diákokat az iskola kapujában várják. A magyarországi gyerekek pedig ezért még szlovénul is képesek tanulni. A piknik – valójában nyelvi játék – mindig tűzbe hozza a gyerekeket. A logikai játékokat nagyon tudják, a szólások felismerésénél akadoznak.
Jutott még idő városnézésre, a termálfürdő meglátogatására, a Vinarium (szőlőhegyi) 9 emeletes kilátótorony meglátogatására.
Itt hozzászólhat!
