Visky András: Kitelepítés

A szovjet gulágról, sőt a magyar megfelelőiről (kitelepítettek, kényszermunkára ítéltettek) eseteiről inkább tudunk, bár a „gulág” szó jelentését nemrégiben megkérdezte tőlem egy egyetemista. Talán éppen a Málenkij robot villamosmegállóhelynél. A Duna-deltáról persze hallottam, de a román gulág valóságáról magam sem tudtam. Visky András Kitelepítettek című, önéletrajzi emlékezésekből összeállt naplóregénye az 1950-es évek végén kitelepített hétgyermekes magyarkéci (nagyszalontai, nagyváradi) lelkészcsalád kálváriáját írja le a lelkész apa vallatásától, börtönbe zárásától, a család teljes vagyonelkobzásától (hátrahagyott bútorok és a szekusok által lelőtt házőrző kutya), a Duna-delta lágerébe való száműzetésig, részletesen az ottani gödör- és barakklakásokban töltött négy évig, majd pedig az onnan való lassú szabadulásig. A családot a bibliaolvasó osztrák-magyar anya és a hozzájuk önkéntesen csatlakozó, mert náluk családra lelt Nényu tartja össze. Az olvasót hol fájdalmat, hol dühöt érez: az idilli, szerető családi közösséget szétverő hatalom, az ártatlan emberekkel (gyerekekkel) kegyetlenül játszó sors (politika). S mert folyamatosak a célzások a „borítékban érkező családtagokra” és a reménytelenségtől vagy betegségtől meghaltakra, olykor az apa és az anya halálára is, végig ott a feszültség, hogy a szereplők túlélik-e az „európai” kirekesztést: „Európából Európába száműztek bennünket” (380), látják-e még valaha az édesapát, lehet-e még valaha család a család. A tanulság – ha van – talán annyi, hogy a lelket meg kell őrizni (ha lehet), a kapaszkodókat, ehhez nyújt mindennapi támaszt a velük lévő Biblia, és az anya folyamatos felolvasásai; vagyis a mély, megingathatatlan hit – bár mindenki sérül. Az anya tanítása: „nem a Lélek van az emberben, hanem az ember a Lélekben” (201). Mondják a lelkésztársak az üldözött-kínzott lelkésznek, hogy adja fel elveit, legalább a gyerekeire legyen tekintettel, „ha eladja a lelkét, mi marad a gyermekeinek, mi marad a szerelmének… az Örökkévaló színe előtt még bizonyára megállhat, de előttünk (a gyerekei előtt) biztosan nem…” (339) S hogy mi lett az ára? Négy év román gulág a családnak, neki pedig több év börtön; gyermekeinek apahiány („nincs apaemléke a testemnek”), és néhány örökre megmaradt: apaszó (381). 822 részlet az emlékezésekből: „de a lelkem felett nem rendelkezhettek…” (436) (Jelenkor kiadó, Bp., 2022. 442 old.)