Hamvas Béla Karnevál című regénye dőlt betűs, úgynevezett függöny mögötti, ún. „függönybeszélgetéssel” indul. Ezek az értelmező beszélgetések folyamatosan megszakítják (tagolják) a fejezeteket, amelyek végén GONG felirat jelzi a befejezést. A mű legfontosabb metaforája a maszk (másként: lárva), így együtt (függöny, GONG, maszk) világosan kitetszik: színházban (maszkos karneválban) vagyunk, amelyben szerepeket játszanak; illetve történeteket és ezek értelmezését olvassuk.
Ellentétes (vagyis valami korábbi, itt ki nem mondott állítással szembeállított) kötőszóval kisbetűs „de”-vel indul a Karnevál: de, amit most mindjárt az elején hangsúlyozni szeretnék… (I/7); ami arra utal, hogy egy korábban kezdődött folyamat szemlélői (részesei) vagyunk. A „függönybeszélgetést” követő első fejezet is kis kezdőbetűvel indul: „nemcsak otthon, levéltárakban is, akik ismerték, mind azt mondták…” A legtöbb megjegyzés, leírás és párbeszéd egy, a semmibe mutató, a kihagyásra, a lezáratlanságra, a további gondolatokra való nyitottságra utaló gondolatjellel zárul, és így zárul a regény is: „Legalább a kapuig érjek, az ígéret földjére legalább egyetlen pillantást vethessek, egyetlenegyet – ” (III/461). Tehát de-vel indul, mint Vida Gábor Egy dadogás története című regénye, amely egyébként de-vel is záródik; Hamvas pedig egy gondolatjellel hagyja nyitva az ajtót.
Hamvas Béla kultúrpesszimimusából a tagadás is következhetne, de Hamvas filozófiai választ ad: egyfajta egyéni, metafizikus utat ajánl (ami például a Patmosz gondolatvilágában van bővebben kifejtve). Talán így foglalható össze: a dolgok mélyén „minden Egy”; lássuk másként a dolgokat, csakis te, önmagad vagy a megoldás. Az igen-nem dualisztikus európai gondolkodás helyett a keleti filozófiák által sugallt „kizárt harmadik” törvényszerűségét mutatja fel.
A Karnevál: hét könyv, húsz rész (történetmondás + függönybeszélgetés) sok száz szereplő.
A Karnevál nem a megszokott lineáris, de még csak nem is az ugyancsak megismer polifonikus regény, hanem valódi szöveglabirintus. Már az elején fel kell adni az olvasási hagyományt: hogy egyáltalán felfogjuk ki kivel, miért és hogyan… Szereplők jönnek-mennek, egyesek visszatérnek, de váratlanul és többnyire logikátlanul. Illetve egy sajátos, kívülálló számára alig értelmezhető, és még beavatottak számára sem mindig világos logika szerint. Vagyis Hamvas könyve egyfajta labirintus, bábeli szövegzavar, amelyben magunkra vagyunk hagyva, legföljebb találgathatjuk az útvonalakat. A Karnevál befogadása sajátos hozzáállást követel meg: a mű átlépi az „antropikus határokat”, a „karneváli forgatagban az olvasó elveszíti a fonalat, nem emlékszik a regény elejére, a szereplőkre, a cselekményre. Itt nem a modernitásról, hanem az általános emberi emléksémák korlátairól van szó. A Karnevált valóban csak könyvekként (hét könyvből áll) lehet élvezni. A VII. könyv utalását a II-ra szinte bizonyos, hogy nem érti az olvasó, mert elfelejtette annak részleteit. A regény szerkezetébe épített folyamatos önreflexió, az interpretáció újabb és újabb kapui az értelmezési lehetőségek végtelen káprázatának tűnnek első olvasáskor.” (Mórocz Zsolt)
Hogy miről szól, aligha lehet egyszerűen elmesélni. Csépányi László kísérlete: „Valójában fölösleges a hagyományos értelemben arról beszélni, hogy miről is szól ez a regény, de ha mégis ragaszkodunk hozzá, egy meghasonlott fiatalember (Bormester Mihály) életútját követhetjük végig, akit a sors olyan próbatételek elé állít, ahol a létezésének hamis külsőségei paradox módon hullanak le róla, míg végül eljut végső önvalójához. Mintha a shakespeare-i drámák, a Bűn és bűnhődés, a középkori misztika pokoljárása és Rejtő Jenő szatírái egyesülnének egy műben.”
Egyes elemzések a hét könyvet és húsz részt misztikus, de jól szervezett rendszernek látják, de ez első olvasásra aligha derül ki. Magam sem tudom eldönteni, hogy tényleg van-e valamilyen szigorú, rejtett logikája, amelyet természetes értelmező (jelfejtő) szándékunk akarattal boncolgat, avagy Hamvas egyszerűen szórakozik velünk. Az irodalmárok többsége sem tudja, ezért inkább félreteszik a művet, és hallgatnak róla. Egy dolog azonban világosan kitetszik. Hamvas nagyon bölcs, nagy valóságismeret, tudás van mögötte, nagyon jól ír, tele van humorral, szójátékkal, gúnnyal, szövegtani játékkal, például félbehagyott mondatokkal, és tudatosan unalomig ismételt (és ezért olvasóellenes) részletekkel; s ezek szövegtani, stilisztikai szempontból mindenképpen izgalmasak, és nyelvi szempontból utat nyitnak az értelmezéshez.
Mórocz Zsolt irodalomtörténeti fordulatként tartja számon a művet: „A Karneválban… születése pillanatában, az ötvenes évek elején készen van minden, amit utána a hazai modernizmus kiverejtékezett magából. Csak jóval magasabb színvonalon, könnyedén, ragyogóan, fényesen. Megjelenésekor pedig, a nyolcvanas évek derekán korszerűbbnél korszerűbb műveket tesz avíttá, megkérdőjelezve ünnepelt szerzőket… A Karnevál megjelenése után azonban érdemes lett volna Esterházy írásait újraértékelni…”, később pedig így summáz: „A Karnevál – talán majd akad irodalomtörténész, aki bizonyítja – az új magyar regénytörténet alfája és omegája”, „Formailag… a legmerészebb újítók közé tartozott, de tartalmilag is messze túlnyúlik érvényessége a posztmodernen”.
Elkészült a Karneválról szóló elemzésem, hamarosan olvasható lesz.
A meghökkentő szövegtípusokról előadást tartok Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumában: 2024. július 18-án 10.00 órakor.
Itt hozzászólhat!
