Sok fát ültettem életemben. Átvitt értelemben is, de most konkrét fákról van szó, amelyeknek igazából a nevét sem tudom. Két fenyőfám már messze kimagaslik a környezetébeől, az egyik 45, a másik 25 éves. Utóbbit naponta látom. Büszke vagyok arra, hogy közöm van hozzájuk.
Nemrégiben ismét fákat ültettem. A szomszéd megjegyezte, hogy ezek nagyon hullatják a levelüket. Először nem értettem, hiszen evidencia, hogy a fák hullajtják a leveleiket. Azután eszembe jutott, hogy egyre többet látom a lombokkal küzdőket. Eddig csak a flexelők, fűnyírók, szegélynyírók, egy ideje a lombfúvók verik fel a hétvégi csöndet. A lombfúvók különösen furcsák: nekiveselkednek elfújni a lombot – át a szomszédba, ki az útra, hogy lombmentes legyen a kert, a járda. Kezdetektől fogva nem értem. A lomb nem szemét. Eddig is összesöpörtük, összegereblyéztük, a száraz lombot (avart) elégettük (ezer évig jó volt, de most nem szabad), de nyugodtan hagyhatnánk békén (ahogy ugyancsak ezer éve a falusi portákon teszik), a többség magától elkorhad, elporlik és visszaadja anyagát a földnek. De aki akarja, gyűjtheti a kert sarkában, és komposztálhatja, vagy akár a környezetvédelem diadalaként zöldhulladék gyűjtésére szolgálgató műanyagzacskóba erőltetheti.
De azt nem értem, hogyan lehet elemi erővel utálni a lombot.
Kicsit értem. Az új kerttulajdonosok a kertet valamilyen ideális médiakép hatására újraalkotott természetnek, érinthetetlen, statikus mintakertnek gondolják, amelyben természetes fű, gaz, virág, fa, lomb nem lehet. Mindennek szabályosnak kell lennie, a füvet akár körömollóval is egyenesre kell vágni, a fűnek mélyzöldnek kell lennie, nem száradhat ki egy hétre sem, ezért locsolóberendezést kell telepíteni, és a lomb szemétnek minősül. A 19. századi ember a maga által létrehozott termelőeszköztől és magától a termeléstől idegenedett el, a mai a bennünket teremtő, alakító természettől.
„Az ember fáj a földnek… S midőn azt hinnők, hogy tanúl, Nagyobb bűnt forral álnokúl. Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! nincsen remény!” (Vörösmarty: Az emberek, 1846)
Itt hozzászólhat!
