Még középiskolás koromban javasolták nekem az osztálytársaim (amikor én Kertész Ákos Makráját javasoltam nekik), eddig húzódott, hogy elolvassam. Két kulcsfogalom jut eszembe: életrontás, lélekmérgezés. Akaratlanul, de akarattal is megbántunk másokat. Az őz kiengedése és halála a fordulópont. De kell lennie egy pontnak, amikor rájövünk, hogy tanulni kell a hibáinkból. Akarattal folytatni a megbántást nem szabad; mert akkor már nincs mentség. Eszter jólelkű, de szegény családban nőtt fel. Utóbbi azonban nem jogosítja fel, és nem is magyarázza, vagy menti fel a felelősség alól, hogy másoknak fájdalmat okozzon. Az őznél meg kellett volna állni („Én nem akartam megölni az őzet”). Az őz a szelídség, a szeretet jelképe. Az eluralkodott irigység (hogy másnak mennyivel több jutott, és másnak mennyivel egyszerűbb, gördülékenyebb, kitaposottabb az élete) mindenre rányomja bélyegét; még a szerelmi kapcsolatra is. A tehetséges mélyről induló sokszorozott erővel tud küzdeni, és sikeres lenni. Érthető a professzor csapdahelyzete: vergődés a régi kapcsolat, a szeretet és az új, fellobbanó szerelem között. A mindig ott settenkedő harmadik, másik részről a kizárólagosság igénye. Ha nem lett volna az őz, Esztert sajnálnánk, de volt őz… Szabó Magda könyörtelenül felmutatja az ember sötét oldalát, rossz döntéseit. Mert lehet az ember irigy és féltékeny és karrierista is, de nem léphet át bizonyos határt. Ezt a torzult magatartásformát a társadalommal magyarázni – aránytévesztés. Bár volt előtte jó példa, az édesapja, aki nem küzdött karrierért, a növényekkel társalgott, szerette az állatokat („Menj, utas, békével”), de ez mégsem hatott a lányára.
* epedtem az után, hogy szenvedni lássam (111), Elfélte a félnivalóját (141), tőled kaptam a testemet (149), Mit kezdjek veled, Angélával vagy önmagammal? (206), Nekem minden tisztátalan volt, aminek köze volt Angélához (212), félek ettől az idegentől, aki lettem (224), Jobban szeretlek szeretőnek (246), mert én tudom, hogy az ember nem felejt el semmit (252)
Itt hozzászólhat!
