A világirodalom egyik legelső és talán legismertebb krimije. Elképzelhetetlen a vak jós jóslata (ki fog derülni, hogy Oidipusz apja gyilkosa és anyja férje), vajon mi ez a badarság, szövevény, rejtvény, hogy kerülhet egy ember ilyen helyzetbe? És nyilván mégis lehet, mert a véletlenek, mert a sors… Okozhat olyat, amire még álmunkban sem gondolunk. Az Oidipusz-alaptörténetre ráíródik egy modern kori történet: egy kampánybeszéd, kampányváró, közben elszabadul egy szál (bemutatandó anyakönyvi kivonat), melynek nyomán felbomlik a múlt, én tényleg: Oidipusz felelőtlen fiatalemberként akaratlanul (balesetben) megölt egy embert, aki egyébként az apja volt; őt ugyanis valaha kitett csecsemőként befogadták és fölnevelték, és véletlenül tényleg az anyja férje lett. Az alapmű lényege is a látszat és a valóság, a ráírás ezt modern közegbe helyezi: lehet olyan pillanat, amikor a legjobb szándékok ellenére átíródik a múlt. Az átírás behoz szinte kötelező aktualitásokat: kampány, megrontott gyermeklány, meleg fiúgyermek; utóbbinál a teljes odaadó szülői elfogadás. Egy színdarab akkor jó, ha végig fenntartja a figyelmet és a fesztültséget. A dráma nyelvezete olyan, amit indulatos, fesztült társaságban hallani lehet (enyhén vulgáris), bizonyos bölcsességek a hazugságról és a szeretetről pedig adnak némi mélységet. A megoldás? Légy óvatos, mert a tökéletesnek tetsző világba bármikor belerondíthat valami – akár tőled függetlenül. Ne légy annyira magabiztos! Senki sem tudhatja, hogy… A szöveg erős, magával ragadó, a minimalista díszlet ezért teljesen megfelelő. Jokaszté: Kováts Adél, Oidipusz: Pál András, anyja: Martin Márta. (R.: Szikszai Rémusz; ma Radnóti Színház.)
Itt hozzászólhat!
