Talán így szól a pedagógiai mondás: a ma oktatása, a holnap társadalma. Mivel a ma oktatása a rendszerváltozáskor alakult ki, ezért a ma társadalma már a rendszerváltozás iskolájának köszönhető. A mélyebb elemzést bármelyik most nyugdíjba vonuló pedagógus el tudja végezni; én most csak egyetlen példát idézek: a 2000-es években már tömegesen panaszkodtak a pedagógusok, hogy mi lesz itt, ha az oktatási kormányzat(ok) ennyire nem veszik figyelembe az iskolák napi gondjait.
Az itt itt van. Tömegével kerülnek ki az általános iskolából írni-olvasni nem vagy csak alig tudó fiatalok. Legalább 30%-ra becsülöm az arányukat. Nem tudom megbecsülni a különféle hátrányos helyzetűek arányát. Ha tágan értelmezzük, s ide soroljuk a súlyos anyagi, érzelmi, magatartási (mentális) problémákkal bírók számát, félek, hogy újabb 30% jön ki (bár nagy lehet átfedés az első és a második csoport között). Lehet, hogy ezek a csoportok ma már a fiatalok 50%-át jelentik. Persze lehet, hogy a későbbiekben a valóság kényszerítő hatására mégiscsak betagozódnak a társadalomba, de az is lehet, hogy nem.
Az oktatásügy, a vezető pedagógusok csak NAT-ot látnak, a pedagógiai szakemberek (egyetemi és akadémiai fokozatokkal) elméleteket gyártanak, illetve elméletekhez igyekeznek hajbókolni, a diákfronton lévő pedagógusok pedig jó esetben saját tapasztalataikra, érzéseikre építve megpróbálják kezelni a helyzetet, esetleg kitalálnak kísérleteket, mások magukra zárják az ajtót, ismét mások pedig számolják a nyugdíjig hátralévő napokat. Nem tudom, hogy van-e még szakterület, szakma, ahol az elmélet ennyire elszakadt a valóságtól.
Jó pár éve megfogalmaztam: Manapság több a pedagógiai szakember, mint a pedagógus.
Itt hozzászólhat!
