Régen a buszokon könnyen takarítható kemény vagy puha műanyag, a villamosok egy részénél faléces ülések voltak. Azután valakinek az eszébe jutott, hogy színes plüss vászon üléshuzatokkal vonják be a tömegközlekedési járművek üléseit. Kétségtelenül esztétikus, viszont egy közösségi üzemnél gondolni kell arra is, hogy kik és hogyan használják azt. A plüss vászon ülések könnyen bepiszkolódnak, széleik kikopnak; extrém, de valós eset, hogy az ülésekre rápisálnak, rászarnak és ráhánynak. Egy műanyag ülés slaggal pillanatok alatt tisztítható, a vászonülés nem.
Lehányt ülés a 8E buszon
A jelenség rávilágít arra, hogy sajnos nem érdemes mindent túlfejleszteni, túlgondolni. A tömegközlekedési járműveket nemcsak finomlelkű és gondozott ruhás utasok veszik igénybe. Ráadásul ők többnyire még fizetnek is érte. Ha egy társadalomban elindul a (vissza)primitivizálódás (az antropológia másodlagos primitivizációnak nevezi), akkor ehhez alkalmazkodnia kell a közösségi szolgáltatásoknak is. A másodlagos primitivizálódás tünetei egyébként ma már közös életünk minden területén látszanak: járdák, terek, közparkok, vasútállomások, közlekedési eszközök; utóbbiak állagromlását persze nemcsak az utazóközönség egy része, hanem a fenntartók felelőtlen hivatali hanyagsága is nagyban elősegíti. A tünetek még jobban látszanak a viselkedésen, a nyelvhasználatban, ahogy egymással bánunk, beszélünk. Pedig, ahogy egymással viselkedünk, az a hazánk. Nekünk most ennyi.
Itt hozzászólhat!
