Iximche (Guatemala) részben feltárt maja városának végén egy romos kis piramis mellett tábla hirdeti: Cultura viva. És valóban, a kis piramist feketére festette a füst, előtte köralakú áldozóhely. Népviseletbe öltözött asszony készülődik a szertartásra. Mellette egy fiatal fiú, talán az unokája. Talán éppen az ő számára folyik a készülődés. Nem derül ki, a fiú segít, számolja a gyertyákat, előhalássza a mézet, amit az asszony rácsöpögtet az aprólékosan gyertyából, magvakból felépített máglyára, sőt a végén meg is nyalja a mézesflakont. Dobozos sörből is ráloccsantanak. A fiú egykedvű, mintha unatkozna. Lehet, hogy nem neki szól a szertartás. Lehet, hogy az asszony csak megkérte, hogy segítsen neki a régi szokás fenntartásában. Az asszony botot vesz elő, megtisztítja, imát mond a piramis előtt, majd meggyújtja a máglyát, folyamatosan imádkozik, recitál, valószínűleg maja nyelvben, mert semmit sem értek, de egy-egy spanyol szót olykor kiveszek belőle: lélek és anyag. Közben megcsókolja földet. Bár keresztet nem vet, de gyanakszom, hogy keresztény hatások is vannak a szertartásban. A maja város látogatói érdeklődve figyelik az előkészületeket. A szertartás annyira hosszú, hogy csak kevesen tartanak ki a végéig. A végén az asszony szétteríti a füstöt, majd lelocsolja a tűz maradványait. – Azt hittem, hogy a szertartásos máglya összetétele teljesen spontán, de Guatemalavárosban az antropológiai múzeumban ugyanilyen összetételű máglya van kiállítva (ez látható az utolsó képen).
