Több mint tíz éve tanítok a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Romániában két helyen lehet egyetemen magyar nyelv és irodalmat tanulni: Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen és Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Hallgatóink szép számmal vannak, főleg a Partiumból, néha Erdélyből és még ritkábban Magyarországról. Tanítottam művelődéstörténetet az összes nyelvszakosnak, a magyarosoknak nyelvtörténetet, mondattant, szövegtant, pragmatikát; „mesterin” pedig szemiotikát és médiát. A képzés erőssége a sokszínűség és a közösségi szellem. A kicsi (800 fős) egyetem előnye, hogy mindenki ismer mindenkit, a sok-sok közösségi program, kirándulás Partiumba. Öröm volt látni Nagyvárad ugrásszerű fejlődését, hogy lassan nem marad négyzetméter, amit nem újítottak fel. Az egyetem is bővült: elkészült a Sulyok István utcai új épület. Tíz éve elindítottuk a Partiumi szabadegyetemet. Pálfi József rektor úrral együttműködésben megalapítottam az AUCP-t (Acta Universitatis Christianae Partiensis folyóiratot. Most indul a hetedik évfolyam (szerkesztem továbbra is). Sok-sok rendezvény, kirándulás, könyvbemutató. Eleinte a „csirkebuszokkal” (közép-amerikai fogalom) utaztam, sok-sok élményt gyűjtöttem a 4-es halálúton robogva, olykor a vezető mellett, olykor terebélyes asszonyságok, egyszer egy traveszti mellé szorulva, majd jöttek a hatórás vonatutak, olykor teljes tereléssel Érmihályfalva felé, és öt éve, amikor elkészült Berettyóújfaluig az autópálya, már autóval, három órára csökkent a távolság. És most, a legutolsó alkalommal már határállomás se volt… Laktam kollégiumban, utóbbi években a rektori lakásban, szerettem a Körös parti éttermeket, a menzát is, és e hét szerdán – a romániai törvények szerint – elbúcsúztattak. Már tavaly májusban megkaptam az egyetem legnagyobb kitüntetését. Többen köszönetet mondtak, egyesek autogramot kértek. Három hallgatóm személyes vallomása szólt leginkább a szívemhez. És Tőkés László püspök úr, aki megkérdezte, hogy nem lehetne-e valahogy mégis maradnom. Fegyelmezett ember vagyok, tudomásul veszem a sorsot.
Búcsú Váradtól: utolsó vacsora és sör a Körös parton, majd másnap az Amfiteátrumban (ahol sok előadást tartottam, megtartottam az utolsót):
Pálfi József rektor megköszöni a munkámat:
Csak ezért elautózott ide Kiss Róbert Richard, aki valamikor a tanítványom volt, és mindig mindenben a segítségemre:
Tőkés László püspök úr szintén eljött:
Köszönöm a félig-meddig titkos szervezést Maior Enikő rektori tanácsadónak, az Óbudai Egyetem rektorhelyettesének, valamint a műsorvezetést Horváth Istvánnak. És mindenkinek, aki egy kicsit is kíváncsi volt gondolataimra. Búcsúm alkalmából szerettem volna felolvasni (a Búcsú Váradtól számos fordításainak refrénjét), de nem jutott rá idő:
S el kell hagyni a szép Körös vidékét, És sietni Dunánk felé…
Hajrá fogyjon az út, társak, siessünk!
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Vágjunk, társak, a hosszú, téli útnak.
Társak! Útra hamar, s vágtassunk végig!
Induljunk mielőbb, gyerünk barátok!
Útra fel, cimborák, sürget a vágta.
Gyorsan, társaim, útra hát, siessünk.
Társaim, itt az idő, hogy útra keljünk.
Frissen, fiúk, repüljünk hát az úton!
Gyerünk hát pajtások, vágjunk az útnak!
Menjünk hát szaporán: fel útra társak…
Itt hozzászólhat!
