Most vagy soha!

Most néztem meg, eddig nem vettem részt semmilyen véleményzuhatagban. Ma sem megyek bele olyan, a művészet kapcsán teljesen értelmetlen vitába, hogy mennyiben tükrözi a film a történelmi valóságot és hogy mennyibe került. A történelmi regényen, filmen nem kell számonkérni a valóságot. Nekem a film nézhető volt, de nem szolgált nagy meglepetésekkel, nem okozott fesztültséget, és másfél óra után kicsit feszengtem, mikor szabadul már Táncsics. Nem vagyok türelmetlen, még a lassú filmeket is bírom, de itt kicsit túláradt a forradalmi lelkesedés ábrázolása. Pedig jó az alapgondolat, hogy az események (Jókai által pontosan rögzített) mindenki által ismert sorozatába illesszünk bele fiktív elemeket, amelyek fokozzák a feszültséget. Hogy Petőfiéket követi a hatalom, és minden lehető módon meg akarja állítani. Farkas (Horváth Lajos Ottó) semmitől sem visszariadó ármánykodásai belevittek némi izgalmat a történetbe (és ez akár hihető is lehetne), csakhogy a végkifejlet ismeretében annyira mégsem okoztak fesztültséget. Petőfi figurájában telitalálat Berettyán Nándor, a nők bálványa szerepében Fehér Tibor.  Érzékeltem a finom rájátszátszásokat a költő verseire, ebből több is elment volna. Tetszenek a hitelesítő jelenetek, a sáros cipők, a márciusi ifjak bohóságai, elfogadom a kulisszát is, ha a cselekmény elvarázsol. De valahogy mégsem. Ha már engedünk a fikciónak (és engedjünk), akkor jóval drámaibb (megrendítőbb, átélhetőbb) alaptörténet kellene, nem hiszem, hogy ne lenne író, aki ne tudna ilyet írni. Az „egy nap elmesélése” is bővíthető lenne, például azzal a drámával, ami Petőfit érte Szabadszálláson (a forradalmárt nem választják meg képviselőnek; Az apostol alapmotívuma), vagy éppen összeférhetetlen magatartása és titokzatos halála. Vagy az a megbonthatatlan szeretet, ami Jókaihoz, Aranyhoz, Bemhez fűzi. Hogy a nemzeti hős pár hónappal később megbukik, és meghal, és azután végleg mélyen a magyar szívekbe költözik, s talán az egyetlen magyar, akinek szinte minden mai magyar is ismeri történetét. Ennek a drámának a megírása írói-dramaturgiai feladat. A gondolat az első, utána jön a látvány. Ha van egy átélhető sztori, abból lehet magával ragadó film. Kevesebb zászlót lengetni; egy igazi, következetes, bátor, pontosan fogalmazó, prófétikus ember arcát, örömét és tragédiáját kellene felmutatni. A film egyszer nézhető film maradt. Az egri csillagokat hányszor is néztük meg? (Kalandfilm, 135 perc, R.: Lóth Balázs).