1960-as évek; az átalakuló falu történeti, néprajzi, nyelvi képe. „Beköltözők” egy Túr menti faluba (talán Nagygéc?). Idegenek maradnak. Az apa talán egy zsidó kereskedő gyereke, családja kitagadja az örökségből. Felidéződik a falu zsidó családjainak deportálása, vagyonuk széthordása (Amikor elvitték a zsidókat… 181). Zsidózzák őket, éppen nem lettek kulákok, a „parasztok” is kitagadják őket; az apa a faluban nem kap munkát. A falu folyamatosan zaklatja a családot. Szomorú regény, egyetlen jó érzés sincs benne. A szülők verik a gyerekeket, a gyerekek kínozzák az állatokat. A történetet a folyamatosan növekvő (5–18 éves) kisfiú meséli. Kicsit problémás, mert néha túl okos („mi így mondjuk”, mondja a kisfiú, akinek aligha van ilyen metapragmatikai tudatossága, a nyelvészek így beszélnek az irodalomról). Némi időbeli ugrások (a kisöccs meghal, de egy későbbi részben még él), sok ismétlés, sok-sok autista számolás (a páratlan szám nem osztható csak eggyel), de miért is? Mint esztétikum, megrázó; mint dokumentum nyilván egyoldalú, mert nem lehet csak a rosszat látni; a történetmondás bukdácsoló. (Nyolcadik kiadás, Jelenkor, Bp., 2022. 309 old.)
Itt hozzászólhat!
