Antropológiai filmelmélet a realizmusesztétikától a válságesztétikáig. Király Jenő általános antropológiai keretbe illeszkedő művészetelmélete, filmesztétikája két korszakra osztható, amit maga is megtett azzal a gesztussal, hogy a Frivol múzsa előtt megjelent írásait – Varga Anna közlése szerint – megtagadta (akárcsak Székely János, aki ugyancsak megrostálta életművét). A tömegkultúra esztétikájáig/a Frivol múzsáig tartó bevezető időszakra a strukturalizmus, kommunikációelmélet, szemiotika meghatározta realizmusesztétika a jellemző. A váltástól kezdődő időszakot a válságtudat jellemzi, a krizeológus Király írásaiban fölerősödik Freud, Jung, Eliade, Fromm, Hermann István hatása, de Várkonyi Nándoré és Hamvas Béláé is. Ezt a korszakát leginkább metafizikus esztétikának nevezhetnénk. (Várkonyi és Hamvas idézetek bukkannak föl A tömegkultúra esztétikájában.)
A filmművészet nagykorúságától a film második gyermekkoráig. Találó metafora, hogy Nemeskürty István: A filmművészet nagykorúsága című könyvére (1966) utalva eleinte Király is hitt a film fölemelkedésében, művészetté válásában, ám később már A film második gyermekkoráról (Király 1992) beszél; amely párhuzamba állítható az emberiség második gyermekkorával, amelyet a kultúravesztés, reprimitivizáció jellemez. Varga Anna tömören így fogalmazza meg: „élete első felében a frivolitást igyekezett rehabilitálni a sznobizmus kultúrájában, második felében az érzelmeket egy cinikus, hideg kultúrában”.
Ellentmondásnak tűnik, hogy Király Jenő filmesztétikai munkásságáról a tanítványok egyértelműen, a szakma többnyire lelkesen nyilatkozik, sokan zseninek tartják. Ezzel szemben azonban (a már említett Varga Annán kívül) gyakorlatilag alig van inspiratív filmesztétikájának értő áttekintése, kevés a szakmai reflexió. Vajon miért? Valószínűleg azért, mert terjedelemre is hatalmas teljesítménye feldolgozhatatlan, felfoghatatlan; kimagasló műveltsége, tájékozottsága, szakmai háttere részben lenyűgözi, részben megbénítja az olvasót. Király Jenő „rejtőzködő filmtudós” (Kelecsényi László) csöndes, magányos, hatalmas életműve tiszteletet ébreszt, de még a szakmabeliek sem nagyon vállalják áttekintését, megelégszenek egy-egy írás vagy téma értelmezésével. (Ritka kivételnek tekinthető a Metropolis 2013/3. száma.) Király Jenő filozófus-filmesztéta, művelődéstörténész, kommunikációkutató, szemiotikus, irodalmár és részben pszichológus, szociológus, nyelvész életműve fölfedezésre vár.
Egy most elkészült tanulmányomban Király Jenő első (általa megtagadott; de talán finomíthatnánk úgy: meghaladott) korszakát mutatom be, részben azért, mert ezt ismerem jobban (ekkor tanultam tőle személyesen is), részben azért, mert ennek fő gondolatai nélkül a második korszak sem lenne értelmezhető. Ősszel megjelenik a Film szimbolikája című kötetünkben.
Itt hozzászólhat!
