Ma a Müpában: Budapesti Fesztiválzenekar, vezényel Fischer Iván. A délutáni előadás (matiné) sajátossága, hogy a karmester rövid magyarázatokat fűz a darabokhoz: Schumannál a 3. Esz-dúr, Rajnai szimfónia szinte minden tételénél: hogy lelkesedés, hogy tisztelgés a hagyomány előtt, hogy felesége nevét is belekomponálta (Klára). Wagner A walkür 3. felvonásának 3. képe pedig egy tragikus kiűzetés az istenek világából (a Walhallából – többször elmentem mellette, de nem álltam meg, sajnos). Wagner közelebb áll hozzám, a nagy motívumok, eddig is nagyon szerettem a Wagner-napokat. A végén a karmester felolvassa a hozzá érkezett kérdéseket (az előadás elején felirat buzdítja a nézőket kérdezni). Kedves kérdések, frappáns válaszok. Majd egy kérdés: Milyen érzés egy szabad országban koncertezni? Kitör a taps. Fischer Iván azt mondja, hogy nem szabad országban a reményt kell közvetíteni, szabad országban pedig az örömöt. Én soha nem éreztem a Müpában, hogy nem lenne szabad az ország. És mindg, mindehol voltak korlátozások. Vonaton, buszon utazva, járdán gyalogolva egyébként úgy érzem, hogy már régen nincsenek; nekem ezt hozza be például a szabad Budapest. De ha valakinek mindig, mindenhol csak az jut eszébe, hogy szabad meg nem szabad… Miközben mindig voltak Wagner-napok. Nem értem, hogy miért nem lehet egyszerűen örülni a zenének? (Müpa, ma)
Itt hozzászólhat!
máj
16
