Pusztán a nyelvezetéért is érdemes elolvasni. Ízes alföldi, paraszti beszéd, Tamási Áronra is emlékeztető furfangos szófordulatokkal; a történetet pedig rendkívül modernnek vélem, hiszen többszintű, egymásba fonodó történet egy megrendelt regény nehézkes megszületéséről, a valós esemény és figurák rekonstrukciójáról, egyúttal az írónak a írás közben támadt érzelmeiről (idős férfi fiatal lány iránti vonzalma) szól, a végső megbékéltség, megnyugvás kimenetelével. A cím rejtélyes és titkot sejt, de végül kiderül, hogy azért mégsem az: a kedves postáskisasszony varázsolja el az idősebb falusi férfiakat (valamint a vendéglént ott tartózkodó írót). Vajon tud-e még így írni egy mai író? (Szépirodalmi, 1955)
- Az írásról: Az írói álmok ugyan szívósak, mint a vakmacskakölykök; nem elég őket eltemetni, hanem meg is kell rajtuk gázolni a földet 17, negyven éven alul nem is volna szabad regényt írni 22, Magyar Gogoly már volt, magyar Anatole France már van, én leszek a magyar Knut Hamsun 33, Laikus embernek nincs arról fogalma, hogy mennyit gyötrődik a lelkiismeretes regényíró, míg a szülötteinek a fejcéduláját kitölti 100, Az alkotásnak ebben a stádiumában már magától nő a vetés 138, nem én vezetem az alakjaimat, hanem ők visznek engem 168, a halál eltörlése mégsem a regényírók hivatása 199, az élet utánozza a regényeket… victorhugói esztétika: líra, mese, riport… 283
- Emlékezés: az emlékek vízinövények, amelyek könnyekből élnek 55
- Szeretet: Azt hiszem, mindenkibe szorult valami szeretet és azt el kell használni, az már mindegy, hogy mire. Az egyik ember asszonyt öltöztet bele, a másik kutyát hízlal vele, a harmadik virágot nevel belőle, én erre a gyerekre terítettem rá 109, Milyen furcsa, hogy lecsukott szem kell a boldogsághoz 245
- A mesteri költőiségről egyetlen mondat: (egy halott emberen) néhány ragyogó zöld légy szimbolizálta rajta az élet folytonosságát, akiket a természet azért öltöztetett csillogó ruhába, hogy legyen dicsőségük az elhagyott halottaknak is 276
Summa: Mi változott meg az életemben? Ami a legtöbbet ér benne, a könny és mosoly, azt megadják az emlékek is. Aztán, hogy egyedül maradtam a bodhifa alatt? Azt hiszem, egyedül voltam eddig is s félek, hogy minden, ami lélek, mindig és mindenütt egyedül van, a csillagok alatt és a csillagok felett s a magányosságnak ez a fájdalmas érzése és sóvárgás az elérhetetlen társlélek után teszi örökkévalóvá a lelket 286—287 És most hajts, kocsis, ne kímélj se lovat, se hintót, csak a füzesnél lassíts egy kicsit, hogy egy fohászt gondolhassunk el a meghaltak lelki üdvéért! … hajts végig a hídon, amelyiken egy este szép álmok féderes hintóján jött át az az öreg fiatal úr, aki most, noha kibukott az álomhintóból, mégis mint megfiatalodott öreg úr tér haza, hogy magános szobája ablakából fátyolos, de mosolygó szemmel nézdegéljen a világba. Vagy talán ez is csak képzelődés, s a hidak nemcsak elválasztanak, hanem össze is kötnek s a szappanbuborékokat eregető kis fiukban épp úgy benne vannak az öreg urak, mint az öreg urak lelkének legbelső szobájában mindig van egy szappanbuborékkal játszadozó kis gyerek? 301
Itt hozzászólhat!
